Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)
1968-10-27 / 297. szám, Vasárnapi Új Szó
VASÁRNAP 1968. október 27. A NAP kel: 6.19, nyugszik: 16.36 órakor. A HOLD kel: 13.11, nyugszik: 21.00 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük SZABINA oevfi kedves olvasóinkat • 1728 ban született JA MES COOK, angol tengerész, felfedezd ( + 1789) • 1918-ban ezen a napon tört ki az osztrák-magyar flotta matrózainak felkelése Polában • 1943-ban halt meg REINITZ BÉLA haladó szellemű zenekritikus és zeneszerzői, Ady Endre verselnek egyik első megzenésítője (szül.: 1878). , Végre elérkezett a nap, amikor olvasóinak kezükbe vehetik a 24 oldalas Vasárnapi 0) Szót. Hetenként közel 200 gépelt oldalnyi Írás fér be a 24 oldalba sok sok képpel, rajzzal, Illusztrációval együtt. A leiszabadulás óta Ilyen nagy terjedelmű magyar lap rendszeresen még nem Jelent meg Csehszlovákiában. Köztársaságunk fennállásának 50. évfordulóját köszöntjük mai lapunkkal, és ez a hétvégi Jóbarát ezentúl minden pénteken bekopogtat olvasóinkhoz. A Vasárnapi 0) Szó 16 oldalai három számát kedvezően fogadták olvasóink, amiről a szerkesztőségbe érkező levelek tanúskodnak. „Külön kell gratulálni a Vasárnapi Oj Szó hoz — írja Kárpáthy Istvánná Kassáról —, tartalmas, elszórakoztat, és ami a fú: megoldották, hogy van mit olvasgatni, Jnt vasárnapra is. Azt hiszem, akik az Oj Szót olvassák, mind Így gondolkoznak, ezért én megköszönöm mindnyájunk nevében kedves lapunk szerkesztőinek az okos gondolatot." Jól esik a hasonló elismerés is további Igyekezetre buzdít. Örömmel olvassuk azokat a leveleket ls, amelyekbea olvasóink ötleteket adnak. Kis László Palástiról azt javasolja, hogy mutassuk be a Nobelül) Jal kitüntetett írókat és műveiket. Szeretné, ha rendszeresítenénk egy „Neves emberek" clmü sorozatot. Ajánlja, hogy Ismertessük olvasóinkkal a képzőművészet kiváló mestereit és közüliünk hozzá bőséges illusztrációt. „Hol tart az orvostudomány" címmel öszszeállftást vár az elmúlt évek legjelentősebb orvosi sikereiről, a rák elleni küzdelem legújabb eredményeiről stb. Kiss László javasolja, vegyük fontolóra az alábbi sorozatok közlésének lehetőségét: Híres poli tikal merényletek, Világhírű múzeumok, képtárak., Szenzá ciős felfedezések, A világtörténelem negatív figurái slb. Hálásak vagyunk a fenti ötletekárt s kérjük olvasóinkat, ne sajnálták a fáradságot ás tr)ák meg nekünk ötleteiket, elképzeléseiket és bírálják munkánkat. Persze nem ígérhetjük, hoay valamennyit megvalósítjuk és gyorsan. Mindenesetre ezek az ötletek hozzájárulhatnak lapunk változatosabbá tételéhez, ás arről tájékoztatnak bennünket, mit várnak az olvasók tőlünk. Már teljes lendülettel készül 9 következő Vasárnapi Oj Szó, amelynek változatos tartalmából olvasóink figyelmébe ajánljuk: Beszélgetés Duba Gyulával a tízéves Irodalmi Szemléről ás a csehszlovákiai magyar Irodalomról. Mézsl Ferenc fejtegetést Irt a CSÉMADOK programtervezetéről. Képesriport számol be az Idegbeteg gyerekek intézetének életéről. Konsztantyin Pausztovszkij, jaroslav HaSek ás Karinthy Frigyes egy-egy írása ls szerepel a lapban „A Nap gyermekeinek utódjaP címmel pedig az újságíró napjainkban sokat emiesetett Peruba viszi el olvasóinkat. Mindez csak kis ízelítő a gazdag tartalomból. SZERKESZTŐSÉG Milyen munkáspolitikát ? Gyakran elhangzik mostanában ez a kérdés. Illetékesek és Illetéktelenek próbálnak rá válaszolni. Ogy véljük, az utóbbiak véle ményel elemzésére nem érdemes sok szót vesztegetni, mert hadsereg nélküli „generálisokról" van sző, olyan egyénekről, önmaguk újrakinevezte „vezetőkről", akik mögött ma már senki se áll. Annál érdekesebbek, gondolatébresztőbbek A. Dubőeknak. a CSKP KB első titkárának a munkáspolltlkával kapcsolatos elképzelései. Ezekkel az elképzeléseivel a közelmúltban a csehországi nagyüze mek munkásalt és pártfunkcionáriusait is megismertette. A párt etótt álló, ezzel kapcsolatos feladatokat röviden így lehelne össze foglalni: harc a mnnkásosztállyal való közvetlen kapcsolat javításáért, küzdelem a szektás nézetek ellen a munkásság és az értelmiség kapcsolatának javítása érdekében. Mit Jelentsen ez a gyakorlatban? Elsősorban azt, hogy a párt nak — a munkásosztály élcsapatának — állandó figyelemmel kell kísérnie, melyek a munkásosztály tényleges érdekel. Nem a munkás osztály öncélú kultuszáról van itt szó, hanem e léteiben az az elvitathatatlan lény jut kifejezésre, hoey a munkásosztály számbe lileg, szervezettsége folytán és alapvető érdekei szempontjából továbbra is a társadalom vezető ereje. Nem véletlen, hogy a munkáspolitikával kapcsolatban a munkás osztály és az értelmiség kapcsolatáról oly sok szó esik Rengeteg tisztázni való gyülemlett fel n téren az utóbbi két évtized folyamán, Így a január és augusztus közötti időszakban sem sikerült mindent tisztázni. A letűnt ára képviselői munkáspolitikájának egyik alapvető vonása az értelmiség ellenesség volt. Paradozként hat ez, de a tények ezt bizonyítják. Egyetlen legfelsőbb szintű megnyilvánulás sem hangozhatott el burkolt — vagy burkolatlan — értelmiségellenes kiro hanás nélkül. Ezeket összevetve azután a hivatalos munkáspolitikát sokan úgy értelmezték, hogy: Minél kisebb szabadságot kap az értelmiség, annál nagyobb szabadság marad a munkásosztály számára. Vagy — anyagi vonatkozásban — így: Minél szerényebben jutalmazzuk az értelmiséget, annál több jut béralapra a kétkezi munkásnak. A dolgok felületes szemléleténél úgy látszott, hogy ez logikus. A tények — különösen hosszú távon — azonban mást bizonyítottak. Azt, hogy bizonyos idő után a népgazdaság fejlődése stagnálni kezdett. Azt, hogy az életszínvonal fejlődése megtorpant. A bürokratikus rezsim — egyes rétegek felé — ezt „Injekciókkal" próbálta ellensúlyozni, hogy úgy tűnjék, szociális politikánk nem koncepció nélküli. Egy-egy iparágban fokozták a béreket — a másik Iparág, vagy másik réteg — rovására. Mondani se kell, hogy az ilyen eljárás hosszú távon megbosszulja magát. Elosztani csak a meglevő értékeket lehet. Az „injekciózások" révén a társadalom egyes ré tegel ellentétbe kerülnek egymással. A korszerű társadalomban — különösen a gazdasági élet irányításában modern eszközöket kell alkalmazni. Ami a szellemi tevé kenység részarányát illeti, maga a munkásosztály |ellege is megváltozik. És különösen megváltozik — jelentősebbé válik — az értelmiség szerepe. Az ebek harmincadjára dobnánk az ország gazdaságát, ha a munkásosztály érdekelnek érvényesülését abban lát nánk, hogy egy-egy konkrét vezető munkahelyre minden áron fizikai munkást akarnánk beültetni. Különösen ma lenne az ilyen követelmény Időszerűtlen és demagóg, amikor már kialakult az ú), a zömében a munkásosztály fiaiból származó értelmiség. Ezzel kapcsolatban idézzük A. Dubček egy mondatát: „A munkásosztály ön tndatának egvik fokmérő-le az értelmiséggel szembeni viszonya . . ." Igaz, ez fordítva Is érvényes. Viszont hogyan érvényesüljön a munkásosztály akarata, ha a gaz dasági döntéseknél a munkás közvetlenül nincs ott? — teszik fel bizonyára sokan a kérdést. A társadalom le-számottevőbb osztályának az akarata éppen a párt Eefolyásán keresztül érvényesül. A kommunista párt elsősorban — a munkásosztály pártja. Mint olyannak — ehhez megvannak a szük séges eszközei — állandóan figyelemmel kell kisérnie a munkásosztály — ás az e<»ész társadalom — igényelnek az alakulását. Igénv most a sazdasás korszerűsítése és ieen égető szükségszerűség BZ életszínvonal növelése. A kettő szorosan összefügg. A politikai konszolidáció magvalósítása mellett a párt a gazdaságfejlesztésnek ma azért tulajdonít oly nagy |elentőséget. TÓTH MIHÁLY Egy híreizhlés margójára „Washingtonban valami készül." „Johnson elrendeli a VDK bom bázásán^k teljes beszüntetését." A világsajtó és a hírügynökségek tudósítói az elmúlt héten Is tovább szították a várakozás feszült sá'tét. amelyet csak fokozott a Fehér Ház tltokzatoskodása és sokat sejtető, szokatlanul mély hallgatása. A világ haladó közvéleménye pedig, ha nem táplál valami vérmes reményeket és nem igen bizik Johnson békeszándékában, nem zárja kl annak lehetőségét, hogy a jelenlegi bonyolult amerikai belpolitikai helyzet és különusea a kapu előtt levő elnökválasztások kikénvszerítenek valami döntést, amely kimozdíthatja a jelenlegi zsákutcából az egész vietnami prob lémát. Miközben változatlan erővel tolynak a VDK ellen az amerikai légitámadások, sokan felteszik a kérdést, van e reális alapja a bom bázások beszüntetésének? Nem akarunk hamis illúziókban ringatni senkit ás még kevésbé jóslásokba bocsátkozni, azonban Johnson rászánhatja magát ilyen lépésre. Miért? Fél évvel ezelőtt az amerikai—vietnami tárgyalások megkezdésé vei Johnsonnak sikerült némileg lecsillapítani a békét követelő amerikai közvéleményt és a demokrata pártban ls ezt a látszatot kelteni, ho»y nem ellenzi a békés rendezést. A Párizsban folyó tárgyalások azonban bebizonyították, hogy Johnson a tárgyalások látszatával elsősorban propaganda célokat követ, és nem hajlandó a bombázások feltétlen beszüntetésére, amely a VDK szerint megnyithatná az utat az érdemi tárgyalások felé. A megbeszélések megfeneklettek és az amerikai választók úgy érzik, hmy becsapta őket Johnson ás ezért elfordulnak a demokrata párt elnökjelöltjétől, Humhprevtől ls, aki nem tudott a vietnami kérdésben új propramot adni. Ezért az utóbbi héten fokozódott a nyomás a demokrata párt vezetőségéből Johnsonra, hogy tegyen valami látványos, sokkot előidéző lépést a vietnami kérdésben és ezzel talán még mégmentheti Humphreyt és a demokrata pártot a vereségtől. Nem is szólva arről, hogy a távozó elnök megtépázott tekintélyének Is használna egy olyan béke-eeszlns, mint a bombázások feltétel nélküli megszüntetése. A probléma már több mint egy hete a levegőben lég, ami azt bizonyltja, nem könnyű a döntés. A „héják", a háború folytatásában érdekelt' monopóliumok megkísérlik útját állni egy Ilyen elhatározásnak. Nagy kérdés Johnson képes lesz-e, ás egyáltalán akar a njjat húzni a békás rendezést ellenző hatalmasságokkal. Azt Is tudni kell, hosy a saigoni kormány na*yon Idegesen reaeál a bombázások beszüntetéséről keringő híresztelésekre. Az <S elképzelésük szerint csakis szigorú feltételek mellett, „ellenszolgáltatásokért" szabad abbahagyni a VDK bombázását. A Daily Tele?raph saigoni tudósítója szerint a legjelentősebb dél-vietnami politikusok Richard NIxon győzelmében reménykednek és híznak abban, hoey a republikánus párt határozottabb háborús politikát folytat majd, mint a demokraták. Ez annyit Jelent, hogy Saigon a háború fokozását várja NiTontól. Valamennyien türelmetlenül lessük, megvalósul e valami e híresztelésből. Johnson elnök, aki a vietnami háború eszkalációjával napjaink legsúlyosabb nemzetközi válságát idézte elő, a tizenkettedik őrában, nem egész tíz nappal az elnökválasztások előtt rászán |a e ma^át egy olvnn lénísre. amelv a megoldás felé vlnná a vietnami nroblémát. A bombázások beszüntetése olvan tett lenne, amit B-m lehetne egykönnyen visszacsinálni, a különösen n~ni az ú| elnöknek. SZOCS BÉLA Az 1938. 6vi tornócí mantjesztáció harmincadik évfordulóján, október 19-én ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a történelmi jelentőségű eseményről. Az Ünnepi beszédet dr. Gustao Husák elvtárs, az SZLKP KB első titkára mondotta. II Duhovskv •> ' - ČS'1'K) A Csehszlovák Köztársaság megalakulásanak 50. évfordulója alkalmából adják át az újjá alakított pozsonyi Vár épületét. Két nappal később, október 30-án itt írják alá az első emeleti nagy tanácsteremben a föderációs törvényt. (K. Cích felv. — CSTK) Az amerikai Hrha/ósok szerencsésen visszatértek bolygónkra. Képünkön j balról): Schirra, dr. D. Stullken a mentőcsoport vezetője, Eisele és Cunningham. (CSTK — UPI felv.) ÉLÉNK VITA A NATO-ÉRTEKEZLETEN ... ... ÉS AMIRŐL TARGYALTAK (Kukrinikszi rajza)