Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-20 / 290. szám, Vasárnapi Új Szó

Nem célunk, persze, hogy a múlton merengjünk, vagy hogy sebeinket, sérelmeinket mutogassuk. A sebeKből, sérelmekből — a szocialista társadalom adta feltételek között is — másoknak is kijutott. Sem az olcsó öncsalások, sem az irgalmas, mindent megindokló dajkamesék nem segítenek. „Apáink ették az egrest, s a fiak foga vásik tóle" emlékeztünk sokszor a népi szólásra; a bűnhődés határain túl nekúnk azonban többet kell tennünk: az egymásra találás és a jövőmunkálás elvét kell követnünk. S ebben a tételbea ,A múlt csak példa legyen A történelemben vannak pillanatok, melyek megismételhetetlenek, s melyeknek elmulasztása egy kínálkozó lehetőségtől fosztaná meg a népeket. Ilyen. nek mutatkozott 50 évvel ezelőtt az Osztrák—Magyar monarchia szétesésével megnyílt lehetőség, mely a „népek börtönébe" zárt nemzetek előtt a függetlenség és önálló államiság útját nyitotta meg. A másik oldalon ugyanakkor egy szűklátókörű, végzetes és bűnös politika bukott meg, mely nemcsak történelmi katasztrófába sodorta a népeket, hanem nemzeti tragédiát is jelentett. Apponyi Albert gróf, a nemzeti kérdés burzsoá-főúri szakembere utólag ismer te be, „nem vettük észre nemzetiségeink átalakulását, amellyel öntudatlan tömegekből önérzetes nemzett kisebbségekké váltak". Ez a végzetes politika a múlt század 40-es éveire is jellemző volt, s a magyar szabadságharc tragikus bukásának is okozója. Maga Kossuth is csak az emigrációban jutott el a „szükséges okosság" álláspontjára, amikor politikája tengelyévé a nemzetiségekkel való teljes megegyezést tette. Csupán a nyelvkérdésben — hogy csak egy példát említsünk — a 30-as években a rendi államból a nemzeti államéletre áttért Magyarország a latin nyelv helyett 8 magyart avatta államnyelvvé, a nemzetiségek jogos követeléseivel szemben mégis a rabullsztlka útvesztőibe tévedt. „A magyar törvényhozás — Irta Kossuth 1842-ben — az ország idegenajkú lakosait nyelvüktől megfosztani nemcsak hogy soha sem szándékozott, de töt elismeri, miképpen a magánélst nyelvviszonyaiba törvény által kényszeritőleg beavatkozni jogtalanság volna, másrészről azonban joga van megkívánni, hogy Magyarországon a közigazgatás, akár polgári, akár egyházI legyen az, úgy a törvényhozás, mint a törvény végrehajtás, kormányzás, Igazságszolgáltatás, közbiztonság, rendőrség. egyenes- és mellékadók és közgazdaság körében magyar legyen. Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni zsarnokság, miránk nézve mindkettő öngyilkosság volna." Bármennyire is forró lelkesedéssel fogadta annakidején a közvélemény ezeket a szavakat, a történelem bebizonyította, hogy a politikai megfontolás helyett a sovinizmus délibábjai minden körülmények közt Ingovány, süppedékes talajt jelentenek. Ilyen történelmi tapasztalat alapján érthető, hogy később a magyar úriosztály szűk önkormányzatra vonatkozó Ígérete, Illetve az „iönálló államok szövetségének" gondolata nem nyerte meg a nemzeti burzsoáziák képviselőit, s Károlyi Mihálynak a forradalom előestéjén (1918. október 30-án) a szlovák nemzet képviselőivel folytatott tárgyalásai Is terméketlennek bizonyultak. A monarchia katonai és politikai veresége ugyanis a nemzeti függetlenség eszméi teljesebb érvényesülésének lehetőségeit hozták előtérbe. A cseh burzsoázia, melyre a szlovák burzsoázia támaszkodott, az antanthatalmak támogatáséval ezt a célt tűzte maga elé. Gondosan ügyelt azonban arra is, hogy a kialakuló üj államban pozícióit megtartsa. „Hazánk százezernyi jia harcol az antantért a zord Szibériában — Irta ezekben a napokban dr. Kramáf —, bár Prágában ts szükség lenne rájuk a fenyegető bolsevizmus ellen .. A „bolsevizmus bacllusal" — ahogy Lenin nevezte óket — a magyar példához hasonlóan Csehországban és Szlovákiában ts tsnuékaay talajra találtak. Sőt, a Szlovák Tanácsköztársaság az új lehetőségek ígéretét is hozta. Háromhetes fennállása azonban kevés volt ahhoz, hogy az Ígéretből valóság legyen... A folytatásról, sajnos, más erők döntöttek. Az 50 éve megalakult köztársaság politikáját a burzsoázia szabta meg. A történelmi igazsághoz tartozik annak leszögezése is, hogy a burzsoá demokrácia szabta politikai lehetőségek meszsze túlszőrnyalták a környező országok feudo-fasiszta kormányainak politikáját, s ezeknél szabadabb, haladóbb irányzatot képviselt. Nemzetiségi politikájában azonban — annak ellenére, hogy a párizsi békekötés egy soknemzetiségű állam alakulását biztosította — nem respektálta ezt a tényt, s maga a szlovákság is, mint államalkotó nemzet a cseh tőkének teljes mértékben kiszolgáltatott, félgyarmati sorsba került. A burzsoázia antidemokratikus nemzetiségi politikája — a szlovák néppel és a nemzetiségekkel szemben — okozta aztán azt, hogy a vilőg újrafelosztására törő fasizmus agressziója idején az ország népe nem sorakozott fel egységesen a haza védelmében. Ily módon tehát, közel egy évszázad leforgása alatt a nemzetiségi kérdés helytelen megoldása — sorsdöntő fordulatok idején — immár harmadszor állt az egység útjában. Talán túl messziről Indultunk, hogy a inal élet eseményeit megközelítsük. A rapszodikusan kiragadott példák azonban csak szemléltetőül szolgálnak arra, hogy napjaink eseményei, hazánk nemzetei és nemzetiségei közti államjogi viszony rendezésének igénye nem pillanatnyi igény, hirtelen támadt, sohasem-volt ötlet eredménye, hanem a nemzeti öntudatra ébredt civilizált népek magától értetődő természetes Igénye. Az volt 50 — sőt százegynéhány — évvel ezelőtt ts, s az ma is. Tehát a népek természetes igénye, s az emberi méltóságból fakadó elvek ellen vét, aki ezt a törekvést, mint jogos és igazságos harcot nem akarja látni, vagy megérteni. „Nem lehet szabad az a nép, mely más népeket elnyom" — hangoztatjuk nem egyszer a marxi tételt. Sajnos, ennek tudatosítása napjainkban sem egyértelmű, s Jócskán vannak még olyanok, akik a nemzetiségek jogait ma is a XIX. században alkalmazott szempontok szerint ítélik meg, s például magát a nyelvhasználatot ls csupán a magánélet lehetőségeire kárhoztatnák. Aligha mondhatunk erre mást, mint azt, J. Kollár szaval: „akt méltó a szabadságra, minden szabadságot méltányolni tud" elsősorban azokra nézve Ítélet, akik nacionalista vakságból csupán béka-perspektlvából képesek megítélni a nemzetiségi kérdést. Egyébként a mások Jogait kétségbevonó, vagy korlátozni szándékozó gyakorlatra aligha kell példát felhozni, hisz az augusztust megelőző hónapok szenvedélyektől átitatott kampányáról ma sem mondhatunk mást, mint azt: ez a kampány a szocialista egység ellen Irányult; s a nacionalizmus, bármilyen mezben jelentkezzék is csak az ideológiai fellazltőst szolgálhatja. Meg kell mondanunk azt ls, — bármily hangerejű volt is az uszítás — a szlovák társadalmi és közélet egyet1 e n jelentős képviselője sem vállalt közösséget azokkal, akik e dicstelen szerepre vállalkoztak. S ezt azért hangsúlyozzuk, hogy ezzel egyben a pausálltéletalkotás veszélyességór* I* Ogyelmezt&ssflttk. most", melyből okulást merítve hasznosabban, okosabban rendezhetjük be a jelent s készíthetjük elő a jövőt. A mai csehszlovákiai magyar élet sarkallatos kérdése tehát, hogy a múlt terhei alatti roskadozás fatalista tespedtsége helyett a holnapok útját egyengesse. Ez azt jelenti és azt követeli, hogy egyre jobban megtanuljuk és tudatosítsuk a széleskörű látást, az előrenézés Igényét. ... ha nem akarjuk, hogy tépelődéseink közepette elszáguldjanak mellettünk azok a lehetőségek, melyeknek megragadására — nemzetiségi létünk szempontjából — elengedhetetlen szükség van. Az elmúlt hónapok szenvedélyektől hajtott kampánya ugyanis nemcsak a hovatartozás szempontjából adott sokaknak leckét, hanem az együttélés, együvétartozás megoldásra váró problémái halaszthatatlanságára is rávilágított ... Mert csak azokat a jogokat lehet kétségbevonni, melyeknek megadása — vagy intézményesített biztosítása — késedelmet szenvedett. Igényeink alátőmasztására aligha érvelhetünk másként, mint Miroslav Hysko a föderáció ügyében: „Amikor a föderáció — mint a szlovák nemzet és a többi nemzetiség alkotóerői teljes érvényesítésének elkerülhetetlen feltétele — mielőbbi megvalósítására törekszünk, ezt nem a csehek ellen tesszük, ellenkezőleg: a cseh nemzet érdekében. mivel a köztársaság egyik részén élő népek sokoldalú fejlődése akadályainak eltávolítása az egész köztársaság — a két nemzet hazajának megerősítéséhez vezet. A föderációval tehát mindkét testvért nemzet csak nyer. Mindössze csak egyet veszítenek: a cseh nemzet az uralkodó nemzet jelzőjét, mely egyébként sem válik egyetlen kulturálisan fejlett nemzet becsületére sem; a szlovák nemzet viszont az uralt nemzeti jelzőt, amely szintén nem vált becsületére. Talán — a cseh nemzet címére — mondhatnánk úgyis, hogy az azelőtt uralt szlovák nemzet helyett teljesjogú és teljesértékű partnert nyer, öntudatos alkotóként a közös Csehszlovák Szocialista Föderatív Köztársaság erősségének építőjeként és szavatolójaké rit. A szocialista föderáció — a két nemzet és az összes nemzetiség egyenjogú és testvéri együttműködésének államjogi kerete a szocialista demokrácia rendszerében — csak ilyen felfogásában látjuk annak igazi értelmét, a szlovák és cseh nép történelmi jogosultságát a ma és a jövő számára." Ügyünk védelmében nekünk sincs különb érvünk, mint — M. Hyskónak. Ezen szavak igazához Rácz Olivér megfogalmazásában mondhatjuk el a mi igazunkat: „Szeretnénk, sóvárogva és lázas hittel, szeretnénk végre egyszer egy új és nagy európai hagyomány kezdete lenni... Nagyon megérdemeljük, hogy ml legyünk a példamutató kezdet. Hitem és meggyőződésem: egy ország jólétének, kulturált magabiztosságának nem lehet szilárdabb fokmérője, mint nemzetiségeink jóléte ét magabizti iga". Így tudjuk és így hisszük ... Bár olykor-olykor sértőnek és igaztalannak érezzük, amikor mások nyilatkoznak a nevünkben, s „konkrét" megfogalmazásokat — helyesebben: megszorításokat! — sürgetnek a

z általános embert jogok biztosításával szemben — legyen szó akár művelődési szabadságról, akár nyelvhasználatról. Ogy véljük azonban, hogy az a higgadtság, józan megfontoltság és határozottság, mely az utóbbi hetek politikai légkörét a nemzetiségi kérdés terén uralja, e téren sem tesz engedményeket, s nem csorbítja a mindenki által természetesnek ismert emberi jogokat. Az országos vita alapján megnyugvással tölt el bennünket az is, hogy az ország közvéleménye is így Ítéli meg ezt a kérdést. Egy hét választ el bennünket az alkotmányerejű államjogi törvények jóváhagyása és kihirdetése napjától. Soha ily közel nem volt még hozzánk — csehekhez, szlovákokhoz, magyarokhoz, németekhez, lengyelekhez és ukránokhoz — a nemzetiségi kérdés igazságos rendezésének lehetősége. Szorongással várjuk a napot, az egyenlőség és igazságosság törvénybe foglalt pillanatait, mert meggyőződésünk, hogy a jog és az igazság, éppúgy mint az öröm, csak úgy igazi, ha oszthatatlan. Ez az az „enyhet adó szépség", melyre oly sokat vártunk ... jöjj háti szépség, hadd nézzünk a szemedbe... FONOD ZOLTÁN • I s ! Ot f « f o N I r 0) I E o I _D I 3 I »- ! ° ! •o f -o i c f M I M ! • I