Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-18 / 288. szám, péntek

A januári politikai események olyan változásokat hoztak mindennapi életünkbe, melyeket a törvényeknek is tükrözniük kell Erre utalnak a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom jú­niusi értekezletének eredményei, ezt tükrözik a dolgozóknak az üzemi szervezetek taggyűlésein elhangzott felszólalási alap­ján hozott határozatok, és nem utolsó sorban a Szakszerveze­tek Központi Tanácsához intézett levelek is. Még mindig tö­megesen érkeznek ezek, a tízezrekre menő ötletet, javaslatot és kívánságot tartalmazó, az üzemi szervezetekkel és funkcio­náriusaikkal, valamint a többi dolgozó jogaival és kötelesse­geivel foglalkozó levelek. Mind a Munkatörvénykönyv egyes intézkedéseinek — a mai hely­zetnek megfelelő — módosítá­sára, illetve kiegészítésére irá­nyulnak. Rendezésükkel, feldolgozá­sukkal — vagyis a rendkívüli gondosságot és figyelmet igény­lő munkával — az SZKT mun­kajogi osztályának a dolgozói foglalkoznak. Közéjük tartozik dr. LIBUŠE VECEROVÁ is. El­mondotta, hogy a módosításo­kat összefoglaló javaslatot már el is küldték a szakszervezetek központi bizottságainak, valamint a vállalati és üzemi bizott­ságoknak. Az ő hozzászólásaik és észrevételeik figyelembe vé­telével az SZKT elnöksége is letárgyalja majd a javaslatot és azt a kormánnyal kötött megállapodása értelmében a Munka­és Szociálisügyi Minisztériumnak továbbítja. A Munkatörvény­könyv módosítása ugyanis ennek a központi hivatalnak a ha­táskörébe tartozik. előzetes beleegyezés a dolgo­zók felvételéhez. Gyakorlatia­sabb megoldásnak tűnik ezért, ha a jövőben az üzemi bizott­ságok az üzem, vagy a vállalat vezetőségével a kollektív szer­ződésben előre kikötik, mely esetekben lesz szükség a dol­gozók felvételéhez az üzemi bi­zottság előzetes beleegyezé­sére. vagyis a dolgozóknak a nép­gazdaság fontos ágazataiból való tömeges távozásának meg­akadályozását szolgálta. Az ag­gályok azonban túlzottnak bi­zonyultak. Az új gazdaságirá­nyítási rendszer viszont meg­követeli a munkaerők szabad mozgási lehetőségét. Ezért le­hetővé kell tenni a dolgozók­nak, hogy munkaviszonyukat a ilyen lesz az uj M unkatörvény könyv? • Mi a dolgozók leggyakoribb észrevétele és kívánsága? — A dolgozók mindenekelőtt a szakszervezeti funkcionáriu­sok fokozott védelmét, az üzemi és vállalati bizottságok hatás­körének megszilárdítását köve­telik. Ez a kívánságuk — te­kintettel ara, hogy a funkcioná­riusokra ma ugyanazok az elő­írások érvényesek, mint a töb­bi dolgozóra — nagyon is in­dokolt. Nem egy esetben előfor­dult ugyanis, hogy a dolgozók érdekeit védve a funkcionáriu­sok összekülönböztek az üzem vezetőivel, s ennek saját maguk itták meg a levét. Arról van te­hát szó, hogy a vezetőségnek a szakszervezeti funkcionáriu­sok más munkahelyre való át­helyezésére vagy elbocsátásá­ra irányuló javaslatát a jövőben végső fokon a vállalat vezető­ségétől független — tehát tel­jesen tárgyilagos — felsőbb szakszervezeti szerv hagyja jó­vá. És minthogy a felmondási tilalom ma csupán az egyéb te­vékenység alól felmentett funk­cionáriusokra vonatkozik, még­pedig csupán funkciójuk betöl­tésének időtartamára, a terv szerint a felmondási tilalmat valamennyi szakszervezeti funkcionáriusra ki kellene ter­jeszteni, úgy, hogy tisztségvise­lés! időszakuk leteltétől számí­tott két éven belü! ne legyenek elbocsáthatók. • Az üzemi bizottságok jogkö­rét az utóbbi években alapo­san megnyirbálták. Várha­tó-e ezen a téren némi javu­lás? — Igen. A dolgozók felvétele és a bérezések kérdésében sze­retnénk visszakapni az 1959­ben megtartott IV. országos szakszervezeti kongresszus ha­tározata alapján biztosított jo­gainkat. Az a tény, hogy a szakszervezetnek nincs beleszó­lása a munkára jelentkező dol­gozók kiválasztásába és felvé­telébe — a bérezésükről nem is beszélve — lehetőséget nyújt a különféle kivételezésekre és indokolatlan előnyök biztosítá­sára. A tapasztalatok azonban arra mutatnak, hogy az üzemi bizottságokat eléggé megter­helte a szinte gépiesen meg­adott, és ezért formálissá vált • Milyen beleszólásuk lesz az üzemi bizottságoknak a bé­rezés kérdésébe? — Javaslatunk szerint az üzemi bizottságok a jövőben a vezetőséggel közösen határoz­nának az alapfizetésekről és a bérekről, s úgyszintén a dolgo­zók minősítésének megfelelő fi­zetési osztályba való besorolá­sáról. Természetesen a prémiu­mok és jutalmak szétosztásába is beleszólnának. Az üzemi bi­zottságok ezen jogukat a IV. or­szágos szakszervezeti kongresz­szus határozata értelmében csak 1965-ig gyakorolták, mind­addig, amíg a CSKP Központi Bizottsága — a gazdasági veze­tők jogainak megszilárdítását tartva szem előtt — a szak­szervezetek jelenlegi szűkebb hatásköre mellett nem döntött. • A Munkatörvénykönyv 51. paragrafusa szerint: ha a dolgozók akarják felbontani munkaviszonyukat, felmon­dási idejük a ledolgozott évektől függően 1—3 hónap. Bizonyos esetekben ez a ha­táridő 6 hónappal meghosz­szabbítódik, ami a dolgozó­kat a munkaadókénál kevés­bé előnyös helyzetbe juttat­ja. — Valóban ilyen a helyzet. Ennek az igazságtalanságnak meg kell szűnnie. A meghosz­szabbított felmondási idő ere­detileg a munkaadók védelmét, jövőben bármilyen okból fel­bonthassák, sőt elhatározásuk megindoltlására sem lesz szük­ség. Emellett a felmondási idő legfeljebb 3 hónap lehet. • Milyen módosítások várha­tók a törvényes szabadság terén? — Az általános vélemény sze­rint a szabadság tartamát mun­kanapokban kellene megszabni. Az ötnapos munkahét bevezeté­sével tehát a szabadság 10, 15, illetve 20 munkanapot tenne ki, attól függően, hány éve van a dolgozó munkaviszonyban. • A túlórázással kapcsolatban tnilyen megoldást javasol­nak? — A túlórázás csak abban az esetben egyenlíthető ki szabad nappal, ha a dolgozó ezzel egyetért. Ellenkező esetben minden túlóráért az arra az idő­re eső alapfizetésének legalább 50 százalékára, az éjszakai túl­•h órákért 75 százalékára tarthat­na igényt. Visszaélésekkel ezen a téren nem számolunk, mert u Munkatörvénykönyv csak kivé­teles esetekben engedélyezi a túlórázást, nevezetesen akkor, ha fontos társadalmi érdekről van szó. Ennek megítélése pe­dig a vezetőség kizárólagos jo­ga. • Még milyen intézkedések módosítása, illetve kiegészí­tése jöhet számításba? — Szó van bérpótlék kifize­téséről abban az esetben, ha a dolgozók például kedvezőtlen időjárás következtében kényte­lenek megszakítani munkáju­kat. A bérpótlék kiszámításá­nál az átlagbér irányadó. A további iavas'at értelmében a gverekek pskilvőie a szülök szempontiából fontos munka­akadálynak tekinthető. Ezért ebben az esetben a szülők is fizetett szabad napra tarthat­nának Igényt. Indokolt az a kívánság is, amely szerint a munkajogi pe­reket ne a szakszervezeti szer­vek, hanem elsősorban a békítő szervek tárgyalják. Erre azon­ban csak akkor kerülne sor, ha a dolgozók vagy a munkaadó a bírósággal szemben a békélte­tő szerveket részesítené előny­ben. Egyébként a munkajogi pe­rekben első fokon a bíróság volna hivatott dönteni. • Kik jelentenék a békítő szer­veket? — Valószínűleg a taggyűlé­sen megválasztott szakszerve­zeti funkcionáriusokból és más üzemi szervek tagjaiból állná­nak. Amint látjuk, a Munkatörvénykönyv jogszabályainak módo­sítására irányuló javaslatok ésszerűek, és az eddigi tapaszta­latokból indulnak ki. Emellett demokratikusak is. Igaz ugyan, hogy — miután csupán javaslatokról van szó —, nem minden módosítási javaslatot fogadnak el. Viszont nincs okunk kétel­kedni abban, hogy a javaslatok jóváhagyásakor a legfőbb szem­pont a dolgozók és a társadalom érdeke lesz. KARDOS MARTA 10. Hitler propaganda­módszerének sikere Am a Hitlerrel szemben való bár­miféle ellenállás egyetlen reális alap­ja, az oroszokkal való tárgyalás, nem halad, mert Párizsban a defetizmus az úr. „A Szovjettel való szorosabb szö­vetség azzal a kockázattal jár, hogy elveszítjük Lengyelország és Románia bizalmát", írja De La Roque ezredes a „Petit Journal" hasábjain. A legna­gyobb képeslapok azt merészelik le­írni, hogy „Hitler ideális diktátori" — vagy: „Az erőszak bizonyos póza ellenére Göring alapjában véve gyen­géd lélek." A Ribbentrop által nemrég alapí­tott francia—német komité Abetz el­nöklete alatt óriási tekintélyre tesz szert. Egy bizonyos párizsi elit tolong eze­ken a bal parti konferenciákon, ahol Baldur von Schirach, a Hitler-jugend vezetője tartott a minap előadást „a francia ifjúságnak a hitlerizmusban való újjászületéséről". Egy bizonyos intellektuális elit meglehetős rokonszenvvel fogadja az új idők elméletét... „Németország veresége azt jelente­né, hogy összeomlik a legfőbb bástya a kommunista forradalommal szemben. Németország veresége tehát rosszabb lenne, mint Franciaország veresége. Mindent összevéve nem jobb-e Fran­ciaországnak, ha Hitler veri le, mint­ha Sztálinnal győz?" És végül a párizsiak postájában ott vannak, Berlinből Goebbels propagan­dalevelei: „Franciák, Danzigért akartok har­colni és meghalni? Minthogy nyilván­valóan értelmetlenség megöletni fiai­tokat, testvéreiteket, férjeteket közle­kedési útvonalakért, határmenti erő­dítésekért és jelzőoszlopokért, ezért .. . stb." Nem is olyan régen volt, hogy Hit­ler kioktatta Rauschningot propagan­dájának legsikeresebb módszereirőll — Már most szervezem a magam külön diplomáciai szolgálatát. Sokba kerül — magyarázta neki —, de időt nyerek vele. Összeállítottam egy kér­dőívet az engem érdeklő személyisé­gekkel kapcsolatban. Minden ország­ból a befolyásos emberekről nyilván­tartást vezettetek. Ezek a kartotékok csak a fontos tudnivalókat tartalmaz­zák. „Elfogad-e pénzt? Meg lehet-e vásárolni más módon? Hiú? Erotikus hajlamú? Milyen típusú nő a gyen­géje? Homoszexuális?" Ennek az utóbbi kategóriának nagy figyelmet kell szentelni, mert ezeket elszakít­hatatlan kötelékekkel lehet magunk­hoz láncolni. „Van-e a múltjában va­lami rejtegetni való? Hozzá lehet-e férkőzni zsarolással? Van-e valami­lyen különös hajlama vagy szenvedé­lye, szereti-e a sportot? Hóbortos vagy életunt? Szeret-e utazni?" Ez az én igazi politikám, ezzel nyerem meg magamnak az embereket, és kénysze­rítem őket, hogy nekem dolgozzanak, így terjesztem ki a befolyásomat min­den országra. Hitler, sajnos, Franciaországban csakugyan nagyon jól megszervezte a maga külön diplomáciai szolgálatát! Párizsban azonban a vezérkar mint­egy százötven ember letartóztatását követeli a kormánytól. Egy részük a politikai vagy a gaz­dasági életben működik, más részük a társadalmi élet Ismert figurája, is­mét mások a sajtóban tevékenyked­nek. Léon Poirier újságírót, a „Figaro" munkatársát, Saint-Aubint, a „Temps" munkatársát — egyikük hárommillió­ötszázezer, a másik egymillió fran­lot vett fel — és a szenátus egyik titkárát, Amourelt letartóztatják. VI­Jar a sajtóban. Georges Bonnet el­lentámadásba megy át: bíróság elé állíttatja az „Humanité" egyik újság­íróját, Sampaix-i. Ezek az incidensek jelzik Francia­országban Hitler propagandamódsze­reinek teljes sikerét. O PAZAR FOGADÁSOK PÁRIZSBAN 1939. július 1. Soha még a párizsi szezon nem volt ilyen ragyogó: meg­ünneplik az Eiffel-torony fennállásá­nak ötvenedik évfordulóját. — Nézd csak, ennek már elege volt az életből — mondja flegmatikusán az első emeleti erkélyen szolgálatot teljesítő, díszbe öltözött városi rend­őrök egyike, látva, hogy valaki leve­tette magát a toronyból. Zűrzavar. Kiderül, hogy a csehszlovák kato­nai attasé, BeneS főhadnagy az áldo­zat, az elnök unokaöccse. Hazájának ez a hű fia nem tudta elviselni az országát ért szerencsétlenséget, in­kább véget vetett éleiének. Ugyanaznap este, éjfélkor, Bullltt amerikai nagykövet ad bált. Két napra rá Anglia nagykövete, Phipps hív meg ezernyolcszáz sze­mélyt garden-partyra. 4-én Lukasiewlcz lengyel nagykö­vet híres estélye, kétezer meghívot­tal! Az elegancia csimborasszója! A zöld gyepen, reflektorok fényé­ben, a nagykövet leveti lakkcipőjét, és egymagában eljár egy lengyel népi táncot. Jelen van az egész diplomáciai tes­tület és Georges Bonnet, Halifax, Ga­melin. Csodás nyári éj, csillagos égbolt. Elvarázsolt tündérkert, lampionok, girlandok, mazurkák és Chopin-kerin­gők. — A kráter szélén táncolnak — mondja Paul Reynaud —, de mi a Vezuv kitörése ahhoz a kataklizmá­hoz képest, amely a talpunk alatt morajlik. Két nap múlva Philippe de Roth­schild bálja minden eddigit felülmúl. 10-én azonban Henderson, Anglia ber­lini nagykövete, Párizson átutazóban így szól Bonnet-hoz: — Tudnia kell, hogy 1914 óta so­hasem fenyegetett ennyire közvetle­nül a háború, mint most. Jegyezze meg azonban: amikor kitört a csete­paté, egyetlen ember lesz talán, aki még megmentheti a békét, és ez Mus­solini, ha konferenciát javasoll § MOSZKVA NEM BÍZIK A SZÖVETSÉGBEN július 14., Étoile tér. A diplomaták tribünjén minden hely foglalt. A szövetségesek kiemelkedő sze­mélyiségeinek, Winston Churchillnek, Károly román királynak, Hore-Beli­shanak és másoknak jelenlétében az anyaországi és gyarmati hadsereg csapatainak tökéletes felvonulása; a páncélos egységek tompa dübörgése a légi haderő gépeinek zugáéval ke­veredik. A csapatszemle a lakosság óriási lelkesedése közepette zajlik le: hatalmas katonai erő illúzióját kelti. A diplomaták tribünjén a szovjet nagykövet feltűnően hallgatag. — A karrierje miatt nyugtalanko­dik — suttogják a kollégái. — Van is rá oka, hiszen a francia­orosz katonai egyezmény ügye egyre jobban elhúzódik. Pedig mikor Litvinov május 4-én lemondott a külügyminiszterségről, a francia parlamenti körök, félve va­lamilyen német—orosz egyezménytől, az oroszokkal való katonai szövetség mellett foglaltak állást. 25-én Moszk­va kölcsönös segítési egyezményt ja­vasol Párizsnak és Londonnak. Az egyezmény előirányozná, hogy „há­ború esetén nem kötnek sem fegyver­szünetet, sem különbékét a Szovjet­unió nélkül". — Küldjenek teljhatalmú katonai missziót — sürgeti a Kreml. Bonnet és Chamberlain hűvösen fogadja az üzenetet. Csak bizonyos idő elteltével szánták rá magukat, hogy küldöttsé­get menesszenek Moszkvába. Az is két hét múlva érkezett csak meg, mert hajóval utazott! Vorosilov legna­gyobb bosszúságára Bonnet és Cham­berlain még felhatalmazást sem adott képviselőinek. Moszkvai ügyvivőnk, Naggiar, Pá­rizsba érkezvén kijelenti: — Az oroszok kezdenek arra gon­dolni, hogy sohasem lesz a többiek­kel egyenlő helyük a hármas szövet­ségben. Es nincs már bizalmuk. VÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents