Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-13 / 253. szám, péntek

Nem titkoljuk, hogy a következő hónapokban és években nehéz pillanatok varnak ránk, rendkívül igényes és felelősségteljes munka áll előttünk. E progresszív feladatok teljesítése érdekében feltétlenül minél nagyobb szántban egyesíteni kell köztársaságunk polgárait, mindazokat, akiknek fontos az ország java, hazánk békés erőfeszítése, a szocializmus felvirágoztatása. Szükség lesz mindazok bizalmára és példás munkájára, akik erejüket valónagy emberi szolgálatába ban e kísérlet akarják állítani. // rMeg akarjuk teremteni a feltételeket ahhoz, hogy minden becsületes polgár, akinek szívén fekszik a szocializmus ügye, nemzeteink ügye, érezze, hogy a sorsának az ura ebben az országban, hazájában s érezze, hogy szükség van rá, hogy számítanak rá. Ezért ez az akcióprogram legyen a szocialista erőfeszítés megújhodásának programja hazánkban. Nincs olyan erő, amely szembeszállhatna a néppel, mely tudja, mit akar, és képes célját követni." (A CSKP akcióprogramjából.) SlOilOd szombat A kényszerű tétlenség a legfárasztóbb a világon Q A közlekedés elakadt — kétmillió korona kár £ „Eleinte azt hittük, valami szörnyű félreértésről van szó .. A szeptember elejei Nap úgy tesz, mintha még minig nyár közepe lenne. Hevít és hevül. Nyilvánvalóan színészkedik, mert az alatta terpeszkedő táj nem hisz neki. Igyekezetét megcsúfolja o friss tarlószántás, a megégett, pilledt — itt-ott sárguló lomb, a haldokló fű. A Nap megvénült. Az egész táj értetlenül, sután, eszméletlenül hever a fémes égbolt alatt, mint a megerőszakolt asszony, a Kelet-szlovákiai Vasmű kéményei, gyárcsarnokai, kohói és kokszolótornyai mértani pontossággal, mértani alakzatokba öntött valószínűtlen panorámája fölébe ágaskodik a tájnak. Szinte kihasítja belőle az észak-déli irányban futó, szürke betonból öntött gyárkerítés. A kerítésben kapu, sorompóval elzárható széles nyílás; fölötte vastraverzekre erősített fémbetük: HYDROSTAV. Fémbetűk a fémes ég alatt. A villamos gyorsvasút sínpárja fémbilincsek gyanánt, tapad az olajos, szürke kővel ágyazott talajba. A kémények tetején villámhárítók: fekete fémrudak. Ágaskodó, fekete dárdák. Átfödik a vibráló fülledt levegőt, s megcélozzák a fölöttük szálldosó torz, fekete gépmadarat. A Hydrostav tétován ácsorgó üzemi őr. Kis fekete fölkiáltójel a nyitott sorompó alatt. Nevetséges törpe fabarakkok nyája a kémények, gyárcsarnokok, kokszolótornyok, csővezetékek hatalmas oszlopainak árnyékában. Nyüzsgő, nevetségesen apró emberek sokasága az árkok mélyén, a földhányások alatt. Betonozok, ácsok, kocsivezetők, darukezelők, fülledt, poros irodákban görnyedő mérnökök, örökös géprobaj és motorok dörgése, súlyosan gördülő teherkocsik, emelődaruk és földgyaluk és pattogó, dübörgő kompresszorok. A Hydrostav rozzant barakkokbon telepedett meg, és palotákat épít, a Tátrában a távösszeköttetés palotáját, Gombaszögön mészégetőt, Eperjesen autószervízt, Budkovicén az olajvezeték szivattyútelepét, mely a bratislavai Slovnaftig nyomja fel a zavaros, sűrű termésolajat. Épít a Vasmű területén: a hengerde befejezetlen csarnokait építi, a profilsajtolót és a számolóközpont épületét. A Hydrostav nagyon nagy és nagyon kicsi. Ez a rozzant lépcső a fabarakkban, ez a poros irodabútor itt, ez is a Hydrostav. És ez az egyszál ember ott az íróasztalon tornyosuló akták és tervek felett, ez is a Hydrostav. — Anton Hykš mérnök. Anton Hykš mérnök fáradt, nagyon megfáradt ember. Szőke vagy ősz a haja. Nem tudni szőke-e, vagy ősz-e? A szeme alatt két fekete árnyék alszik. A szeme alatt alszik a fáradtság. Nézem a szemét. Éppen olyan fémes fényű, mint a kapu felett a fémből öntött betűk, mint a gyorsvasút sínpárja, mint a gyárcsarnokok vasváza, mint a fekete villámhárítók. Ember, akit nem tudok elválasztani, megkülönböztetni a környező tárgyaktól, beléjük tapadt, és ő magába itta ezeket a tárgyakat. Most ő az asztal, az akta, a szék a barakk deszkafala, ő a homályos folyosó, a rozzant lépcső és a meggyötört táj. És ő a fémből öntött kilenc betű a kapu felett. Nézem a szemét, és félek a szemétől, mert magamat látom benne a sokféle tárgy között. Mintha én is egyike lennék a sokféle tárgynak, s mintha mindenekkel egy lennék, ami a szemében tükröződik, az ablakon át berontó fémes égbolttal, a gyárcsatornákkal, kéményekkel, tornyokkal, meggyötört tájjal. — Húsz éve hagytam el Bratislavát — mondja, — húsz éve . . . Húsz évvel ezelőtt éppen olyan fiatal volt, mint jó magam voltam annak idején. Húsz éve járja az országot, s épít országszerte. Épített utakat, vasutakat, gyárcsarnokokat, betongátakat. Épített Nosicén, Trencsénben, Pőstyénben és Bohunicén. Hetedik esztendeje építi a Kelet-szlovákiai Vasművet. Ez az ő fáradozása. És az ő fáradtsága. Az életnek vannak kis és nagy örömei. A kis és nagy örömöket fáradtságával érdemli meg oz ember. Augusztus huszonegyedike óta az életnek nincs se kincse, se nagy öröme. Csak fáradtságát érzi. A kényszerű tétlenség a legfárasztóbb a világon. Az építőmunkások zöme Eperjes, Bártfa, Nagymihály környékéről toborzódott. Szerdától hétfőig alig jött be valaki. Nagyok o távolságok. A közlekedés elakadt. Aki itt lézengett az is inkább a rádiót hallgatta. Kétmillió korona kár a termelés kiesése miott. Kór! Kár! Kár! Csakhamar ősz lesz. A szelíd dombok lejtőin a mezőket fekete hollók és varjak serege lepi el. Nagy csapatokban megülnek, aztán hess, fölröppennek és kárognak. Ellenforradalom?! — Senki még álmában se várt ilyesmit. Eleinte azt hittük, valami szörnyű félreértésről van szó, mely néhány napon belül tisztázódik. Nem tisztázódott semmi. Az építkezésen verítékes, fárasztó munkában görnyednek az emberek. Ma szombat van. Szabad szombat. — November végéig nem lesz szabad szombatunk. A sürgős és kényszerű tennivalókat mindig könnyen érthető, rövid jelszavakban szoktuk megfogalmazni. Dubcek-műszak. — Bejött az emberek négy ötöde. A többiek nagyon messze laknak. Ki-ki hazament egy váltás alsóneműért, egy hétre való hideg uzsonnára valóért, egy meghitt szóért, egy kis melegségért. Egyébként a munkások megkapják rendes napi bérüket. A hivatalnokok és műszakiak havi fizetésért dolgoznak. Személytelen a hangja, a fáradtsága is. Az igyekezete is. És hallgatása révén hasonlatos lesz a néma tárgyakhoz, irodabútorhoz, odakünn ágaskodó mozdulatlan oszlopokhoz. Nézem a szemét, és félek a szemétől, mert magamat látom ott a benne tükröződő tárgyak között, mintha magam is azok egyike lennék. Néma és mozdulatlan tárgy szivárványhártyájának fémes és hideg égboltja alatt. Odakünn a szeptember eleji nap úgy tesz, mintha még mindig nyár közepe lenne. Hevít és hevül. Nyilvánvaló képmutatását megcsúfolja a hideg borzongás, mely a szél érintésére végig fut a bőrömön. Minden porcikámban érzem az őszt. Ballagok egy poros szürke úton, s mintha nem is én ballagnék itt, hanem valaki más, akit nagy távolságból és nagy magasságból figyelek mindaddig, míg belevész az éggel összefutó tójba .. . BABI TIBOR H

armadik esett az tetőket és utal< ban megperzsí fűidre sodorta izzította a na| kéit, hogy már magát az errfbei Ebben a párá ben találkoztaii is imponált: tű kenyedtek meg össze a nyúlánk fényét a szem. dig kimondott; nein a gondo ápoltság jegyei szem. Lám, mii test és a lélek, leszljiik mindk zékkel. mint le Pacsenovszk} sa egyik legis teltebb pedagő Ián legnagyob embere. Amit nevelés egyik közéről mondc összefüggés a világot, í^mely az ő ti egyetemesként számba menőn szem is marad a logika csillo továbbadni. A vívás talál sportág, amely getlenítette ma érdekeltségtől, kel nem szolgá ta maradt, ma hatástól. A ví ban nem lett C dorlatos érvén sport maradt, olyan nevelői het ki az okti cserPHRiur m natábüT* ellensť ky docens erkö elve, amelyre az igazmondás Közismertek használatos vis: A fiatal sportol már az iskoláb a megfelelő ne rai győzik me{ vagy másik eg főiskolai felvé nyes vizsgákkal pasztalatlan, de labdarúgó takti egy esetben íg le az ellenfele kell! Ezek után e élőnek, fantasz jük a docenset, a becsületről, beszél, s egész ja, hogy ez az út. A többi hozl kereket, de m ménye? Még el A Cseli:j^)vákií Milyen kritikus napok? £ Csak a rádióból értesültek... | A ceredi tsz csak a kölcsönt fizeti vissz kezeti gondolat ereje 0 Ellenforradalom? Bakóházán nem találna embert, aki ezt kívái Jltétyiá tmtént aatami Bakóháza alig egy arasznyira fekszik a magyar határtól. Májusban csatolták e területet a rimaszombati járástól a losoncihoz. Azt mondják, hogy nekik igazán mindegy, de nem szeretnének mostoha gyerekek lenni. Űket főként az érinti közvetlenül, hogy közigazgatásilag az almágyi nemzeti bizottsághoz tartoznak. — Innen minden olyan meszsze van, csak az országhatár van közel... Mutatják, hogy ott húzódik a dombon. A település kis utcáját a szövetkezet épületének irodája nyitja meg, de egyetlen kiáltással ide lehet hívni a legtávolabbi ház lakóit is. Persze most hiába kiáltanánk, csak a gyerekek kukkantanának ki az utcára. — Kevesen vagyunk és sok a tennivaló. A 17 családi házban 71 személy él, beleszámítva a csecsemőket is. — Nálunk az időjárás és a munka fontossága szabja meg a munkanap hosszát —, mondja Adam Bálint, a szövetkezet elnöke. — A parasztember soha nem ismerte a nyolcórás munkaidőt, s a közös gazdaságban is csak akkor lehet bevezetni, ha majd az időjárást is mi szabályozzuk. A szövetkezetesek 224 hektáron gazdálkodnak. De mivel a járásban határrendezést végeztek, most kaptak még 37 hektárt az almágyi szövetkezettől, azok meg az állami gazdaságtól. Okos dolog úgy megegyezni, hogy mindenki a legközelebbi területet művelje. A kis szövetkezet vezetői éppen úgy végzik a fizikai munkát, mint a tagok. Így is kevesen vannak, s még a szomszédos községekből is foglalkoztatnak 20 nőt, akiket rendesen munkaegységre fizetnek. Szükségük van az ilyen megoldásra, mivel a tíz hektár dohány termesztése sok munkáskezet igényel. De még így is kifizetődik, mert az idén is legkevesebb 400 ezer koronát jövedelmez. Elégedettek a gabona terméssel is. A búzából 30, az árpából 27 mázsa hektárhozamot értek el. Sajnálják, hogy a jég tönkretette a zabot, így le kellett kaszálni. Igaz, kaptak 11 ezer korona kártérítést, de ők -Jnkább az aratást választották volna. Persze az időjárással nem lehet alkudozni... A településen csak 1957 októberében alakult meg a szövetkezet. A legkisebb gazda öt hektárral lépett a közösbe, s voltak itt nagygazdák, ezért is ragasztották rájuk a „kulák szövetkezet" nevet. — Megjósolták a környéken, hogy ezután nem fogunk olyan „nagy lábon" élni, mert magunknak kell megművelni a földet. Egyesek gyanakodva néztek reánk ... Érdekelt, hogy miként vélekednek ma az eseményekről azok az emberek, akik a régi rendszerben is jó módban éltek, s alig egy évtizede határozták el, hogy az „ősi vagyont" közös gazdasággá egyesítik. Vajon a kritikus napokban nem buggyant-e elő a vágy: előbb én, azután a többiek? — Milyen kritikus napok? Mi ezekről csak a rádióból értesültünk. Nálunk az égvilágon semmi nem történt, úgy dolgoztunk éppen mint ma. Annyit éreztünk a megrázkódtatásból, hogy a mieink három napig nem tudtak adni üzemanyagot, így a magyarországi, szomszédos ceredi tsz segített ki. Két hordóval adtak, s nem két tartálykocsival, ahogy azt a Népszabadság írta. Talán egy kicsit úgy érezték, kölcsönt tizei — Ellenfoi luk volt öt gyilkolták a egyik napról tak szét a s lünk a kritiki ten senki n hogy itt egys na embert, r — Látja házat, azt n kastélyok. Ne san, hogy n tónk van. DE nyeg... — Ha a hí dáknak össze gabonájuk tt dották az eg' Ma, ugyanazt 23 vagon gc be, és nem mint a múlt! ber ezen az , a rendszer el Bakóházán, sebb" gazda i a közösbe, tak a harmin — nem teljes lat, sőt mi t megrázkódtat tak náluk ki — Itt az nem történt záskor az eli hogy ^épper erősíti a tört zeti gondolat