Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-13 / 253. szám, péntek

negyedik napla tartnan mosta a lehezült a nyárfalevelekre, a s olyan zölddé i gyepszi ;etecsingliában érezte i mnhatóságú Idő. Már a külseje Ivenen sem késném töpörödött nem vesztette el ehér szakáll pe:tt hozzá, mert ság, hanem az shatta le róla a gységben van a armonikusan fejolyan arányéra fa. ao docens Kassbb és legtisz, az ország tadású vívószakportról, mint a fontosa bb eszs ahogyan n látja iban egészként, öződik, élményartom, s igyeklanul, ha lehet, val is fényezve egyetlen olyan ratlanul is fügminden anyagi imiféle élőnyökzaz kristálytiszUlt minden beCsehszlovákiá:, nem vált fonülési eszközzé, vívásban tehát škenységet fejtamelynek ninzületésük pillazói. PaS^novszi-esztétikai alapíden mást épít: i becsületesség. labdarúgásban élések, csalások, aki sok esetben sem kapta meg lést, saját tanálépjen be egyik iületbe, mert az ivei, kedvezmé>tb. jár. S a ta> testi felépítésű i utasítása nem hangzik: terítsd mert győznünk inte fellegekben iák bélyegezhetki az igazságról, : emberiességről ete azt bizonyítägyetlen, járható t ideiglenesen silesz a végeredjndolni is rossz! an M pedagógiai tevékenység — az utóbbi húsz esztendő igazolja sajnos ezt a feltevést — rossz utakon járt, mert nem minden esetben tanított az igazság szeretetére, az igazság kimondásának vállalására. Pacsenovszky docens szerint: a mostani fiatalok ötletesek, kezdeményezőek, harcos kedvűek, csak — felelősségérzet nincs bennük. hogy nem lenne-e üdvösebb a heti kötelező két óra testnevelést a minimális egyre csökkenteni! Mennyiszer elmondták már, s milyen felelőtlenül figyelmen kívül hagyjuk, liogy a sport egymás megismerésének, megbecsülésének is fontos eszköze, hogy a sportolók ma a világ egyedüli, tiszta szívű diplomatái, az utazó nagyTalálkozás esőben igazmondás, becsületessé;, emberiesség-ezaz egyetlen járható út Ez pedig a rossz nevelőmunka eredménye. Különösen értékesek ezek a szavak, s különös súlyúak ezekben a hónapokban, amikor ez a közép-európai ország. igazi arcát keresi, amikor annyi probléma megoldása előtt áll, s amikor el kell dönteni, milyen lesz a további útirány. Bebizonyosodott, hogy nincs értelme félrevezetni a felnövő újabb és újabb nemzedéket, mert ez később visszahat az egész közösségre, azokra is, akik időközben megörekedtek, de aktív tagjai még a társadalomnak. — A sport — túl testfejlesztő hatásán, egészség-állandósító szerepén megtanítja az embert győzni és vereséget elszenvedni. A győzelem? Jó érzés, de sohasem keltheti az ellenfél lenézésének, lebecsülésének érzetét. A győzelmet mindig becsületes úton, tiszta eszközökkel kell kivívni. 4:0 után is kiizdjetek, ne essetek pánikba, mondtam tanítványaimnak — folytatja a docens. — És nem egy esetben 5:4-re győztek, mert megőrizték hidegvérüket, s nem kötötte le fölöslegesen energiájuk egy részét olyan gondolat, amely csalásra vezérelte volna a versenyzőt a már-már kilátástalannak tűnő helyzetben. Az államfők, az országot kormányozó miniszterek tisztában vannak vele, micsoda tömeghatása van a sportnak, milyen befolyásos nevelési eszköz a sport. Pacsenovszky docens szerint a>legfontosabb nevelési eszköz napjainkban! A franciáknak már sportügyi minisztériumuk is van, és számos gimnáziumban érettségi tantárgy a testnevelés! Eme ismeretek birtokában hihetetlennek tűnik, hogy nálunk legutóbb arról folyt a vita, követek. S ha a sportolókon múlna, már régen megoldódott volna minden probléma. — Én valamikor földrajzot is^ tanítottam —, mondja Pacsenovszky —, mindig úgy magyaráztam tanítványaimnak a Föld és a világűr arányát: ha a mákfejből kiveszek egy szemecskét, s arra azt mondom, hogy a többihez viszonyítva ez a bolygónk, amelyen élünk, még mindig nem érzékeltettem eléggé, milyen kicsik vagyunk, milyen porszem a planétánk az űrben, s milyen nevetségesen rövid az az időszak, amely azonos egy emberi élettel. Aki eljut eddig o felismerésig, van benne egy kis emberszeretet, s megfelelő nevelésben részesült iskolai tanulmányai során, az egycsapásra túlemelkedik minden vallási és nemzetiségi problémán, hiszen világossá válik előtte: ezt a sóhajtásnyi időt nem tölthetem viszálykodással, háborúskodással, hanem élnem kell, minél gazdagabb, minél teljesebb életet. Sajnos a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az ilyen típusú emberekből egyelőre roppant kevés van, vagy ha van is, nincsenek egységbe tömörülve, s külön-külön sugárzanak csak, mint a csillagok, de fényük így is melegít. Lám, a vívás ürügyén alapvető' emberi összefüggésekig jutottunk. Mindez világosan érzékelteti: az emberi élet csak úgy fogható fel, csak úgy lehet értelme, célja, ha felfedezzük minden jelenségben a közöst, minden viszonylatban az összefüggéseket. A sport éppen ezt segít megvalósítani, s ezért mondja a docens, hogy a nevelés legfontosabb eszköze napjainkban. Ha felmérnénk, mennyire érvényesül ez az elv a gyakorlatban, siralmas eredményre jutnánk. Vajon okulunk-e belőle? Vajon megtaláljuk-e a pedagógiában is azt az irányt, amely a boldogabb, harmonikusabb jövünk alapja lehet? A változások nem történnek egyik napról a másikra. Szinte minden csehszlovák állampolgár tisztában van azzal, hiszen tudósaink, közgazdászaink felvilágosították, meggyőzték őket: ahhoz, hogy az életszínvonal Csehszlovák'ában emelkedjék, és jobb, könynyebb legyen az életünk, évekre van szükség, hiszen meg kell változtatni az egész gazdasági rendszert! Amit Pacsenovszky tanár mond, reális, tényeken alapuló igazság. Nem legyinthet mondataira senki, hiszen túl van a hetvenen, s életével bizonyította: nem frázis, hanem axióma rangjára nőtt tétel, amit mond. Ilyen típusú emberekre van most szükség. Ezeket az értékeket kell a felszínre hozni, ezeket az évekig porosodott kincseket kell kivinni a fényre. Érdekes, s egyben érthető is, hogy ueni éreztem a korkülönbséget, nem zavart a félévszázadnyi különbség. De miközben a logikus és kristálytiszta mondatokat hallgattam, számtalanszor agyamba villant: az, amit a docens mond, szép és igaz, de eszményi társadalmat,-eszményi pedagógiai rendszert kíván, hiszen mindig a becsületes úton járni, mindig tiszta eszközzel élni? Utópia! Ennyire messze lennénk attól, ami emberi? És egyáltalán: volt-e már valamikor a történelem folyamán ilyen állapota az emberiségnek? Ha nem volt is: kötelességünk, létérdekünk, hogy harcoljunk érte és megvalósítsuk. A test és a lélek egységét éreztem Pacsenovszky docens mondataiban és külsőjén. Annyi embert ismerek már, alacsonyakat és magasakat, vékonyakat és terebélyeseket, nyílt tekintetüeket és sunyin vigyorgókat, s ő nagyon kevéshez hasonlítható. H

armadik, vagy negyedik napja esett az eső, kitartóan mosta a tetőket és utakat, ránehezült a a nyárban megperzselődött falevelekre és a földre sodorta őket, amikor megismertem egy embert, akit embernek merek nevezni, aki nemcsak külsőjével, hanem lelkével Is hasonlít ahhoz az eszményhez, ahhoz a típushoz, akit megközelíteni igyekszünk, s aki nem szorítja ökölbe a kezét, ha megbántják, hanem bölcsen elmosó lyodik és megsimogat. BATTA GYÖRGY A pórt napról napre erősödik EGY A SOK KÖZÜL Az utóbbi hetekben napról napra gyarapszik Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjainak létszáma. Pártunk és népeink közt olyan egység jött létre, melyre még soha sem volt példa. A dolgozók a legmesszebbmenő támogatásukról biztosítják Csehszlovákia Kommunista Pártját, élén Dubček elvtárssal. A CSKP iránti bizalom legnagyobb és legőszintébb megnyilvánulása, hogy az emberek százai kérik felvételüket a pártba. LEHOCZKY IMRE, a párkányi papírgyár 33 éves gépbeállítója is azok közé tartozik, akik a válságos napokban határozták el, hogy belépnek a kommunista pártba. — Tulajdonképpen mindig kommunista érzelmű voltam — emlékezik Lehoczky elvtárs. — Szegény családból származom. Apám napszámos .olt, s egyszer bebörtönözték, mert elénekelte az Internacionálét. A felszabadulás után a volt nyilasok megkérdezték tőle, nem akar-e belépni a kommunista pártba. Természetes, hogy nem lépett be. Én is hasonlóképpen gondolkodtam. Láttam, mennyi a karrierista a kommunisták közt. Ezért nem mentem közéjük. Pedig járási CSISZ-funkcionárius voltam. Két alkalommal a VIT-re is delegáltak. De egyszer sem jutottam el, mert az üzem, ahol dolgoztam, nem volt hajlandó megfizetni a költséget. Akkor az üzem vaskalapos vezetői azt vágták a fejemhez, hogy nem szükséges olyan nagy politikai tevékenységet folytatnom. Később is tapasztaltam, hogy sok az olyan párttag, aki csak a saját érdekeit látja. — Időközben Csehországba kerültem, ahol tíz évig dolgoztam. Amikor megtudtam, hogy Párkányban papírgyár építését tervezik, a legelsők közt jelentkeztem betanulásra. Pedig voit szakmám; mint lakatos nagyon szépen kerestem. Az sem rettentett vissza, hogy itt kevesebbet fogok keresni. Földieim közül egyesek le akartak beszélni elhatározásomról. Azt mondták, hogy akkor lesz Párkányban papírgyár, ha Szőgyénben (ez a szülőfalum] halastó. Szerencsére nekem lett igazam. Sőt, ma már halastó is van szülőfalumban. Elhatározásomat nem bántam meg. — Itt a gyárban megismertem néhány nagyon tisztességes kommunistát, akiket példaképemnek tekintek. Mindenekelőtt Tomáš Kolcun és Jozef Cvik elvtársra gondolok, akik mindig az igazságot keresik. A legnagyobb hatást mégis a párt kollektív ereje gyakorolta rám. Az a megbonthatatlan egység, amelyet a válságos napokban tapasztaltam. Sokan mint egyének azelőtt nem tudtak megegyezni, mint a közösség tagjai, de most teljesen egybeforrtak nemzetiségre való tekintet nélkül. Ezt sohsem felejtem el. Most értettem meg igazán, hogy az egységben az erő. Ezért jelentkeztem én is a kommunisták soraiba — mondja határozott meggyőződéssel - Lehoczky Imre, pártunk egyik új tagja a sok közül. FÜLÖP IMRE A szövetiá!" logy az 1956-os t vissza ... ädalom? Az náinhatban, mikor >mmunistákat, és másikra hullotBvetkezetek. Nának nevezett hén gondolt arra, 3r ... Nem találkezt kívánná... • a tizenegy új Idják, hogy kis [ ls tudom gyorfmyi személyauFnem is ez a léj lorú előtt a gazén 14—15 vagon mett, akkor ál: a jó termésért, t területről 22— onát takarítunk .olgozunk annyit in. A parasztemDróságon méri le íyét... ahol a „legki: hektárral lépett s nem hiányozhektárosok sem, ilt a hajdani jósbb, még a nagy s idején sem voltikus napok, égvilágon semmi - ismétli búcsúik, s aligha sejti, e kijelentésével nést: a szöverkerejét. Csető János O

ndrej Gladiš, a városi nemzeti bizottság titkára jellemezte így a helyzetet: nálunk jóformán semmi sem történt. íróasztalán feljegyzések, a napi posta, hivatalos okiratok. Míg a levelek felbontásával bíbelődik, így foglalja kurta mondatokba az utóbbi hetek eseményeit: — Összetűzésekre, vagy hasonló kirívó esetekre nem került sor. A város lakossága megőrizte nyugalmát, úgy ahogyan a párt és az ország vezetői várták. Azon az emlékezetes reggelen, amikor harckocsik lánctalpa törte, szántotta a városka utcáját az emberek csendes szemlélői voltak a történésnek. Fojtott, feszült csend nehezedett a városra. A tekintetekben kérdés és döbbenet: Mi történik itt? Mi történik, és miért? Ezt kérdezték a szepsi szlovákok a szepsi magyaroktól, a traktoros a péklegénytől, az építkezésre induló kőműves a szolgálatból hazatérő vasutastól. A néma tekintetek egymásba fonódtak. — Most mi lesz? — Mihez kezdjünk? — Élni továbbra is kell! — Mit tegyünk? A kérdések özönére vártak feleletet. De k| adjon ilyenkor feleletet, amikor még a legbölcsebb ember is tanácstalan, amikor egy pillanatra csődöt mond a józan ész. Mit mondanak a vezetők? Mit mond Tamás László elnök) vagy Ondrej Gladiš titkár. A számtalan kérdésre így hangzott a válasz. — Mindenki őrizze meg a nyugalmát, ne hagyjuk abba a munkát. Ez most a legfontosabb: a munka, a józan ész. Valahogy igy hangzott a válaszuk. Hol magyarul, hol szlovákul aszerint kinek szólt a tanácsadás, kibe kellett hitet, leiket önteni. Az önfegyelem, a józan ész győzedelmeskedett a pillanatnyi indulatok fölött. A városka lakosai vártak és dolgoztak. Ha nem is a normális, megszokott ütemben, de a munkahelyeken tovább folyt a termelőmunka. Az állami gazdaság határában dolgoztak a gépek, barázdát hasítottak az áj kenyérnek. A pékségben kenyeret sütöttek, hogy mindenkinek meglegyen a mindennapija. Á kereskedelem mindent elkövetett, hogy helytállhasson, kielégíthesse az igényeket. Ha valamiből mégis hiány mutatkozott, nem rajtuk múlott. Ondrej Gladiš állítja, de Tamás László is megerősíti, hogy a városka lakossága, szlovákok és magyarok vizsgáztak ezekben a napokban. És jól vizsgáztak. Bebizonyították, hogy a közös haza, a közös ügy mindenkinek egyformán drága. Egységes volt az álláspont abban is: ne provokáljunk, ne engedjük magunkat kiprovokálni. VIHAR UTÁN SZEPSIBEN AZ ÉLET NEM ALLT MEG Megjelentek a feliratok a falakon. Falragaszok, rögtönzött jelszóval. Ezek többnyire már eltűntek. Nincs szükség rájuk. Ondrej Gladiš szerint nem történt semmi kUlőnösebb. Nem történt, ha csak ax nem, hogy ellene is megjelentek mocskolódó röplapok, sőt a családját is nyilvánosan gyalázták. — Nem magyarul írták őket — mondja határozottan a titkár, — hanem szlovákul: olyan becstelen emberek, akik azt hitték, most végre eljött az ő idejük. — És a városka lakossága? — Letéptek, még meg sem akarták mutatni — mondja. Az egyik magyar traktoros próbált megnyugtatni. Nyugodt voltam, mert a város lakói is nyugodtak voltak. Erről az esetről ma is elítélően beszélnek az emberek. EHtélik, megvetik azt, aki a nehéz helyzetet a személyes számlák törlesztésére akarta felhasználni, aki becsületes kommunistát akart erkölcsileg lehetetlenné tenni. Hiába volt a próbálkozás. Szepsi lakossága pártjára állt, megvédte Gladiš elvtársat, a hajdani partizánhadnagyot, a kommunistát, aki soha nem a nemzetisége alapján ítéli meg az embert, hanem a munkája, becsületessége, a szocialista társadalomhoz való viszooya alapján. Becsiilik a jóhiszemű szlovákok, szeretik a magyarok, akiknek az érdekében már nem egyszer síkraszállt. Nem nézte jó szemmel, ha valaki — akár az egyik, akár a másik oldalról — viszályt akart szítani a szlovákok és a magyarok között. És, hogy nem sikerül éket verni a városka lakosai közé, ez a válságos napokban fényesen beigazolódott. Ahogy a konszolidációs folyamatot hozom szóba, a titkár határozottan kijelenti: — A kedélyek lassan lecsillapodnak. Az élet halad tovább. Ogy is mondhatnám, szinte zökkenőmentesen folynak a munkák. A városka éli a maga megszokott, munkás hétköznapjait. Közben csinosodik, fejlődik. Az utcákon az építkezéssel, közművezetéssel járó rendetlenség. Ha ugyan rendetlenségnek lehet az ilyesmit nevezni? Tamás László elnök mondja el, hogy a munkahelyeken nincs különösebb kiesés. — Amint láthatjuk is — mutatja — készül a kanalizáció, vízvezetéket raknak le. Szálloda építését vették tervbe. Fürdőt építenek. Kerti vendéglőt létesítenek. Portalanítják az utcákat. Most vásároltak egy öntözoés utcaseprő autót. A port száműzik a városból. Bizonyos lemaradás talán az építővállalat tervteljesítésében mutatkozik. Hiszi azonban, hogy az esztendő végéig itt is pótolják a lemaradást. Időnként még helikopter úszik a levegőben. Zúgásánál azonban erős«bb a teremtő hétköznapok életritmusa. A városka népe alkot, új értékeket hoz létre és szilárdan áll a haladás pártján. A város utcáit járva kilenc embert állítottam meg Kilenc ember szájából hallottam: Szepsiben lényegében nem történt semmi, ' az élet sem állt meg, a fS^adsígos mindennapi munka titán ma is nyugodtan haithatja álomra a fejét mindenki. SZARKA ISTVÁN