Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-29 / 269. szám, vasárnap

KEZDEMÉNYEZŐKNEK Kifizetődik a sampinyon termesztése A földkerekségen jelenleg éven­te átlag 250 000 tonna sampi­nyont termesztenek, az európai országok közül különösen Dániá­ban és Franciaországban. Cseh­szlovákia e téren nagyon vissza­maradt, amit az a tény is bizo­nyít, hogy köztársaságunk terüle­tén tavaly összesen 450 toonát termesztettek. Megelőztek bennün­ket legközelebbi szomszédaink, a lengyelek és a magyarok is, akik évente kb. 2000—2500 tonna sam­pinyont adnak piacra. Szlovákiá­ban úgyszólván meg sem honoso­dott e nemes gomba termesztése. Az 1967. évi sampinyontermés nálunk alig érte el a 20 tonnát. Ez a tény elgondolkoztató, s egyesek talán azzal indokolják, bogy Szlovákiában kedvezőtlenek a sampinyontermesztés feltételei. Véleményem szerint ez az indok­lás nem helytálló, mivel a szlová­kiai mezőgazdasági üzemeknek minden bizonnyal volna lehetősé­gük ennek az ínyencfalatként keresett étgombának a tenyészté­sére. Falvainkon szép számmal akadnak kihasználatlan gazdasági épületek — istállók, tyúkólak, ga­buna- és dohányszárítók stb., — amelyeket általában csekély költ­séggel lehetne az említett célra alkalmassá tenni. Ezt már néhol tudatosították is. Így pl. a Svinnái Állami Gazdaság egy régi tégla­gyárat, a Főrévi EFSZ, s a Prešovi Gazdasági Kombinát a téli hóna­pokban az üvegházakat, a Krajnéi EFSZ tyúkólakat használ fel a sampinyon termesztésére. Erre különösen Dél-Szlovákiában adód­na kiváló alkalom, mivel e terü­leten mintegy 360 fűthető gabo­na szárító állhatna — különösen a féli hónapokban — rendelke­zésre a sampinyontermesztés cél­jaira. Ogy vélem, hogy nem a felté­telekben kell a nálunk elenyé­szően csekély sampinyontermés okát keresnünk. Sokkal valószí­nűbb, bogy Szlovákiában kevesen ismerik a sampinyontermesztés csínját-bínját, s nincs tudomásuk jelentős jövedelmezőségéről sem. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a Pestovaní šampionA (Sampi­nyontermesztés) címfi kézikönyv tartalmazza, amelyet dr. MiloS Stanek, a tudományok kandidátu­sa és társszerzőinek kollektívája állított össze. Ajánlatos tehát, bogy az érdeklődők tanulmányoz­zák át ezt a kézikönyvet. Néhány szóval is bebizonyíthat­juk, bogy a sampinyon termesz­tése nagyon is kifizetődő. Ha pél­dául 250—300 négyzetméternyi területen termesztjük ezt a nemes gombát, és a négyzetméterenkénti hozam csupán 4 kg, az évi termés átlag 25—30 000 korona tiszta nye­reséget hozhat. Kifizetődik tehát a fáradozás és az esetleges beru­házás is, hiszen az sem ritkaság, hogy négyzetméterenként 8—12 kg sampinyon ígér busás jövedel­met. Felhívnám még az érdeklődők figyelmét a dohányszárítókra. Sta­tisztikai adatok szerint Szlovákiá­ban 360 ilyen, általában legfel­jebb fél évig kihasznált szárító létezik. Némi egyszerű berende­zéssel — polcokkal, ládákkal — e szárítók mindegyikében 350 négyzetméternyi területet lehetne sampinyontenyésztésre alkalmassá tenni. A tenyészidö átlag négy hónapig tart, és ha pontosabban számítjuk ki a várható eredményt, úgy az említett dohányszárítók­han évente 14 millió korona érté­kű 504 tonna sampinyont ter­meszthetnénk. A gombatermesztők tiszta nyeresége ez esetben mint­egy 8 millió korona lenne. Nyil­vánvaló tehát, bogy a mezőgazda­sági üzemek vezetőinek fontolóra kellene venniük ezeket a minden bizonnyal sokat ígérő lehelősége­ket. IVAN TOM K A HÁZUNK TÁJA VADÁSZOKNAK Mennyiség vagy minőség Kérdés van a címben, amire az egész társadalom a vadászoktól vár feleletet. Vonatkoztathatjuk a kérdést sok mindenre. A vadászok etnikai, szakmabeli és politikai felkészültségétől kezdve a vadál­lományon át egészen a vadászfel­szerelésig. Mivel a vadászat fo­galmának tárgyi hordozója a vad, a vadállomány, elsősorban ezzel foglalkozunk. Ebből kiragadom a ma már mindenfelé elterjedt és közismert vadunkat: az őzet. Nem is olyan régen, a második világháború előtti években, az űzet inkább csak a vadászok, er­dészek, természetjárók ismerték. Volt belőlük elég, erdőkben, pa­gonyokban élt, nein mutogatta magát az „avatatlanok" előtt. Ha' pedig? Ismeri kicsi, nagy, falusi és jórészt a városlak is. Közönsé­ges vadunkká vált, mint a mezei nyúl. Pedig volt belőlük elég a múltban is. Az 1933—36. években átlag 7200 őz került terítékre min­den évben. A háború és az azt követő évek megtizedelték az őz­állományt. Az 1949—61. években átlag csak mintegy 3300 őzet lőt­tek ki évente a vadászok. A va­dászat újjászervezése, az új va­dászati törvények, az új, lelkes vadászgeneráció érdeme, hogy ma már az őzállomány meghaladja a háború előttit. Az elmúlt évben Szlovákiában több őz esett zsák­mányul (a vadászati tervezés és tenyésztés előírásainak betartásá­val), mint a háború előtt: 8233! Az őz élettere kiterjedt: egészen otthonos a nagytáblás, mezőgazda­sági művelés területein. Szlovákia őzállománya számszerint ma már meghaladja a vadeltartő képesség határát. Ezer hektárnyi vadász­területre 16,3 esik, ami jobb az I. minőségi osztály határértékénél. Csupán őzbakokból a mólt évben 3478-at lőttek le Szlovákiában, DIVAT MUNKÁBA egyszerű, kényel­mes ruhát viselünk, amely nem gátol bennünket a mozgásban. Ilyen elsősorban a lezser vona­lú, egybeszabott ruha. A keve­sebb mozgással járó ülő mun­kához bővebb vonalú vagy haj­tással bővülő szoknyát és prak­tikus ingblúzt viselhetünk. I Elöl végig gombos, egy­• beszabott, csíkos szövet­ruha. A zsebeken, a galléron és a kézelőn vízszintesen ha­ladnak a csíkok. 2 Bevágott zsebekkel sza­» bott kordbársony szok­nya, elöl mély hajtással és di­vatos bújtatott övvel. A blúz elöl karikás villámzárral csu­kódik, és hűvösebb időben sál­lal viseljük. Tetszés szerint rö­vid vagy hosszú ujjal készülhet. 3 Aprő kockás tweed ruha • kis állógallérral és le­zseren megkötött övvel. A hosz­szanti tűzéssel karcsúsított, egybeszabott ruha kivágását végig elütő színű anyag díszí­ti. 4 Egyszínű kelméből var­• rott princessz-szabású ruha, saját anyagával bevont gombokkal. Jó ötlet Kötényruhánkat változatossá te­hetjük, ha színben hozzá illő fo­nalbúl kámzsagallért, hosszú ujjat és térdliarisnyát kötünk hozzá (lásd a képenl). A gallér szélét, az ujj kézelőjét és a zokni szélét harisnyakötéssel kezdjük, majd bordás kütéssel folytatjuk. A kötött részeket a nyakkivá­gás és a karöltő visszájáról varr­juk bele, láthatatlan öltéssel. Ha van elég maradék fonalunk, különféle színű kiegészítő része­ket (gallér, ujj, öv, sál, zokni stb.) köthetünk a szövetből vagy kordbársonyból varrott kötényru­hához. Természetesen, a változa­tosság kedvéért, időnként blúzzal is viselhetjük. Hogyan lehet virágot színezni Kiszely Erzsébet starftai olvasónk azzal a kérdéssel fordult, hozzánk, miként lehet az árvalányhajat vagy egyéb szá­raz fű- és virágfélét házilag színezni. A frissen szedett árvalányhajat híg meszes oldatban fehérít­jük. A száraz virág- és fűféléket házilag színes tussal és kékí­tővel festhetjük meg. Például a divatos nagy vázában szépen mutatnak a hosszú szárú rezgő füvek. A legkülönfélébb színűre festhetjük őket: pirosra, sárgára, kékre, haragos zöldre, barnára stb. A színes tust vízben elkeverjük, beletesszük a füvet, kissé állni hagyjuk benne, majd óvatosan lerázzuk róla a fölösleges vizet, a szárukat összekötjük, azután fölakasztjuk megszárítani. Először mindenesetre végezzünk próbát, hogy megfelelő-e a színárnyalat, s csak egy kisebb szálat mártsunk az oldatba. Az oldat sűrűségétől függ a virág halványabb vagy sötétebb szfne. ebből 2792-t a vadásztársulalok területein. Erősen szembetűnő az őz elterjedése a síkságokon, ahol amúgy is kevés az erdő. A nyu­gat-szlovákiai kerület rónáin min­dennapos látvány az őz. Es nem Is akármilyen. Innen került ki a legjobb 25 csehszlovákiai özagancs közül 17. Idevalósi űzbak volt a csehszlovák rekord egykori vise­lője is: a naszvadi 178,3 poolos bak (1962). Űzünk van tehát elég. Hanem a minőséggel baj van. Az 1982-es rekordert nem követték méltó utódok. Az érmes bakok egyre rit­kábbak. 1957-ben, az eddigi legna­gyobb teritékből mindössze 17 ér­mes bak került ki. Vadászainknak ma a minőség kérdését kell elő­térbe helyezniök. Ennyi őz közUI helyes tenyésztéssel, az állomány gondos kiválasztásával, jól irá­nyított selejtezéssel el kell ér­nünk az érmes bakok megtízsze­rezését ls. Nem szabad elhamar­kodva, engedve a felkínált anyagi előnyök csábításának, üzekedés előtt kilövctnl a legjobb bakokat. Azt hiszem, a nyugati fizető va­dászvendégek is szívesebben fog­nak nálunk augusztusban arany­érmes bakokra vadászni, mint má­jus-júniusban satnya bakocskák­ra. Hagyjunk időt a jóállású agancsot viselő bakoknak, hogy maximálisra fejlesszék fejdíszii­ket. Tanulmányozzuk és szívleljük meg a vadászati szakirodalom ta­nácsalt, mert számunkra íródtak. Rohamosan közeleg 1971, a leg­közelebbi nemzetközi vadászati kiállítás időpontja. Még van idő, hogy őztrófeákban visszahódítsuk az első helyek egyikét. Természe­ti feltételeink és az állomány mennyiségének feltételei megvan­nak és nagyon kedvezőek. Csak kíméljük a jót! K. K. Hasznos tanácsok • HA AZ EZÜST EVÖEZKÖZ sö­tét foltot kapott, tegyük alumí­niumedénybe, s annyi vizet önt­sünk rá, hogy ellepje. A vízbe te­gyünk egy kiskanálnyi szódát és sót, majd jól forraljuk fel. Végül tiszta, langyos vízzel öblítsük le, s puha ruhával dörzsöljük át. • A MEGKEMÉNYEDETT GUMI SÁRCIPŐT, csizmát tegyük szal­mlákszeszes vízbe, kissé hagyjuk állni benne, majd töröljük szá­razra, s kenjük be glicerlnoldat­tal, ettől megpuhul. HAZTARTAS Fűszeres sütemények ÁNIZSOS KALÁCS GYÖMBÉRES SÜTEMÉNY 20 dkg vajat 25 dkg cukorral és 4 tojássárgájával jól elke­verünk. Azután megkelesztünk 5 dkg élesztőt 2 dl langyos tej­ben. Majd a vajjal és cukorral elkevert tojássárgájához hozzá­keverünk 10 dkg megmosott mazsolát, egy kásvékanálnyi durvára törött ánizsmagot és 15 dkg vagdalt diót. Az egé­szet 3 dl hideg tejjel felöntjük, s folytonos keverés közben be­leszórunk 1 kg daralisztet, majd végül belekeverjük a megkelt élesztőt. Kissé kemé­nyebb kelt tésztát dagasztunk belőle. Meleg helyen állni hagyjuk. Amikor jól megkelt, lisztezett gyúródeszkán kis ci­pócskákat formálunk belőle, megzsírozott tepsire rakjuk, a tetejüket kereszt alakban kés­sel jó mélyen bevágjuk, s a tepsin még egy kissé keleszt­jük. Előre melegített sütőben aranysárgára sütjük. FAHÉJAS DESSZERT 10 dkg mandulát és 10 dkg szá­raz kekszet megőrölünk, majd 20 dkg porcukorral összekeverünk 1—2 kanál rumot, egy késhegynyi őrölt fahéjat, 1 tojásfehérjét, s az egész masszát egy tálban össze­gyúrjuk; kezünket vízbe mártva. Azután zsírpapírba tesszük, vé­konyra kinyújtjuk, csokoládé­krémmel megkenjük és szorosan összecsavarjuk. Csokoládékrém: 10 dkg cukrot 1 tojássárgájával és 1 evő­kanál kakaóval gőzön sűrűre fő­zünk. Azután kihűtjük, majd folytonosan keverve 10 dkg friss vajat adunk hozzá. ' h kg porcukrot 4 egész tojás­sal és egy kávéskanál reszel gyömbérrel alaposan kikeve­rünk, majd öntünk bele 2 ka­nál finom étolajat, s beleszó­runk egy kávéskanálnyi szóda­bikarbónával elkevert 65 dkg sima lisztet, majd az egészet tésztává gyúrjuk. Ha szükséges, egy kevés tejet is adhatunk hozzá. Kinyújtjuk, különböző formákkal kiszaggatjuk és me­leg sütőben megsütjük. CITROMOS MÉZESCSÓK 28 dkg cukrot és 2 dl mézet VI dl vízzel jól felforralunk. Lan­gyosan belekeverjük egy citrom reszelt héját és 8 szem megtörött szegfűszeget. Azután cgy liter barna lisztbe elkeverünk egy kis­kanálnyi szódabikarbónát, a szi­ruphoz tesszük, tésztává gyúrjnk, kinyújtjuk, s pogácsaszaggatóval kis korongokat szaggatunk belőle. Előre melegített sütőben azonnal megsütjük. A korongok tetejét dí­szíthetjük egy-egy szem mogyoró­val vagy mandulával. FŰSZERES LINZI KORONGOK 15 dkg porcukrot, 35 dkg liszt­tel, 2 egész tojással, 15 dkg zsírral, késhegynyi törött fahéj­jal, törött szegfőszeggel, 1 cso­mag sütőporral, 1—2 kanál tej­föllel deszkán jól eldolgozunk. Vi cm vastagra kinyújtjuk és középnagyságú pogácsaszagga­tóval kiszaggatjuk. Zsírral megkent, meglisztezett sütő­pléhre rakjuk, a korongok köze­pére cseresznye nagyságú gyü­mölcsízt teszünk, s a' tetejét egy-egy szem mogyoróval dí­szítjük. Meleg sütőben szép sár­gára sütjük. Gyermekhez türelem kell A gyermekek termé­szete nagyon különbö­ző. Viselkedésük is annyira eltérő, sokszor nem is hinnénk, hogy testvérek. Hiába, már a kis emberpalánta is „individum". Éppen ezért más és más neve­lést módszert kell al­kalmaznunk. Lehet, hogy kislányunk egy szóra szótjogad, míg az öccse makrancos, szó­fogadatlan. Az ilyen gyerekhez nagy türe­lem kell. A bölcs szülő meg­próbálja beleélni ma­gát a gyermek helyze­tébe és lelkivilágába. Sohase veszíti el a tü­relmét, s megfontoltan alkalmazza a fenyítést. Jól tudjuk, hogy az alkalmazásban levő nő második műszakja na­gyon nehéz. Meg kell főzni a vacsorát, rend­be kell tennie a lakást, el kell végeznie a kis­mosást, vasalást stb., s természetesen időn­ként pihenni és szóra­kozni is szeretne. Mivel nagyon kevés az tdeje, ütemesebben kell vé­geznie a házimunkát. — Előfordul, hogy ép­pen porszívózni aka­runk, de a kisfiunk a szőnyegen Játszik. Rá­szólunk: — Pistike, gyorsan szedd össze a Játékai­dat, rakd a helyére, ta­karítant fogunk. A gyerek tovább Ját­szik, s magában beszél, irányítja a vonatot stb. — Talán nem is hallot­ta, hogy szóltunk hoz­zá, annyira belemerült a Játékba. Ne veszítsük el a türelmünket, ha a gyermek nem ugrik jel rögtön az első szóra. Hiszen velünk ts előfor­dul, hogy ha érdekes könyvet olvasunk, s szól hozzánk valaki, észre se vesszük. — Igyekezzünk a figyel­mét elterelni a játékról, s olyan hangon szólni hozzá, hogy okvetlenül felfigyeljen rá. Például: „ki segít nekem porszí­vózni? A háztartási gépek általában érdek­lik a gyerekeket; ezek kedvéért szívesen abba­hagyja a vonatozást. Sokszor bizony, ami­kor fáradtan jövünk haza a munkából, nincs türelmünk könyörögni a gyereknek, rángatjuk, megverjük őt. A gyerek ettől még makacsabb lesz, toporzékol, sír, mi is idegeskedünk, s per­cek alatt vége a kedé­lyes, meghitt hangulat­nak. Pedig olyan kévéi az az idő, amit délutá­nonként és esténként együtt töltünk. Próbáljunk meg kissé türelmesebbek lenni d gyerekekhez, meglátjuk, sokkal több eredményt érünk el.

Next

/
Thumbnails
Contents