Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-28 / 268. szám, szombat

Ne hagyjuk el M

ég el sem vonultak egészen az augusztusi viharfelhők, máris sokan fogták batyujukat és nekivágtak az ismeretlen világnak. Itthagyták lakásukat, házukat, szülőföldjüket — hazájukat. Sokan még istenhozzádot sem mondtak szüleiknek, barátaiknak és munkatársaiknak, kocsiba ültek és elutaztak — talán örökre. Néhány hét leforgása alatt a családok ezrei szakadtak szét, s talán már sohasem lesznek együtt az életben. Megálltam a ligetfalusi kereszteződésnél. Az út egyik ága Bécsbe, a másik Budapest felé vezet. A burkolaton még jól láthatók a fehér betűk. Az autók javarésze nyugat felé vette az irányt. Ezek láttán bennem is felmerült a gondolat: Menni vagy maradni? Maradtam. Szemem előtt megjelent a Tiszánál is szőkébb és kanyargósabb Ipoly, az arany kalászokat ringató csallóközi róna és a hegyaljai szőlőskertek feledhetetlen képe. Emlékezetemben megelevenedtek Mikszáth palócai és feltámadtak Jókai regényeinek hősei. Nem, ezt a földet, ahol Rákóczi és Madách hamvai nyugszanak, nem szabad elhagyni. Elém tárult ugyan az a táj és az a francia város is, melynek iskolájában a betűvetést franciául tanultam, de gondolatban újra meg újra csak azon a földön álltam meg, ahol édesanyám az első magyar szóra tanított. Bármennyire is mostoha volt hozzám az elmúlt évtizedekben ez a föld, mégis a szülőföldem. A nei évszázad előtti világégés után is Ide jöttem haza, és a szlovákiai magyarság legnagyobb megpróbáltatásának idején sem lettem hozzá hűtlen. Vállaltam a kisebbségi létet, annak bizonytalan jövőjével együtt. Azt a népet pedig, amellyel sorsközösség fűz össze, sohasem hagyhatom cserben. A véletlen folytán útlevelem is a kezemben volt, sőt ha az emigráció kenyerét választottam volna, arra sem lett volna szükségem, hogy másokkal osszam meg az ausztriai lágeréletet. Az útkereszteződést mégsem hagytam el. Csak a többieket néztem, ahogy mosoly nélkül suhantak el mellettem Bécs felé — a hontalanságba. Ma sem hiszem, hogy az idegen országban valaha is jobban fog ízleni a fehérebb kenyér, mint itthon a sokat szidott és ócsárolt fekete. Talán egy tányér levest is csak akkor fognak jó étvággyal kanalazni, ha az édesanyjuk főztére gondolnak. Hiába cserélnének szívet is, a honvágy sohasem fogja nyugton hagyni őket. A

héten Léva felé utaztam. A vonat folyósóján állva végighallgattam azt a rögtönzött vitát, melyet a munkába utazó magyar munkások folytattak egymás között. Az érvek és az ellenérvek sokaságában ez a mondat hasított a fülembe: „Most is elolvasom elejétől végéig az újságot, aztán félredobom." Ezekből a szavakból ^arra lehet következtetni, mintha az újságok már nem érdekelnék úgy az embereket, mint az augusztusi események előtt. Az igaz, hogy a hangjuk ezekben a hetekben nem olyan, mint a nyáron volt, de tudnunk kell, hogy az akkori hangnem sem volt mindig olyan, hogy mindenben megfelelt volna a szocialista újságírás etikájának. Emlékezzünk csak vissza, akkoriban a magyar újságok hasábjain főképp azért harcoltunk, hogy a csehszlovákiai magyarság kisebbségi életét a szocialista humanizmus szellemében végre tételes jogszabályokkal demokratikusan és a szocialista internacionalizmus alapján rendezzék. De emiatt volt is mit hallgatnunk. Hisz a szitkok özönét zúdította ránk a szlovák sajtó jeleutős hányada. A harc — sajnos — nem folyt egyenlő eszközökkel. A magyarság javaslatai és érvei Józanok és tárgyilagosak voltak. Ebben a történelem minket igazolt. Érveink előtt ma már sorra hajlanak meg az ország legmagasabb politikai és állami szerveinek képviselői, és nem térnek ki a nemzeti kisebbségek jogainak józan és becsületes megoldása elől. Nem képezi már vita tárgyát, hogy létezik-e magyar nemzeti kisebbség Csehszlovákiában, és ennek szüksége van e saját önigazgatási szervekre. A nyár folyamán gyakran megtörtént, hogy az egyes sajtóorgánumok azért is támadták az itteni magyarságot, amit az el sem követett. Az egykori feudális uralkodó osztály tevékenységéért a helytelen osztályszemlélet következtében a csehszlovákiai magyarság húzta a rövidebbet. Gondolom, ha manapság valaki követelést támaszt a szomszédos Magyarország egyes állami és társadalmi szerveivel szemben, annak meg kell találnia az érvényesítés helyes módját és útját, s nem szabad felhasználnia a sajtót arra, hogy nemzeti kisebbségünkkel kapcsolatban kedvezőtlenül befolyásolja a cseh és a szlovák közvéleményt. I

smeretes, hogy a csehszlovákiai magyarság helyzetének rendezését nemcsak a törvényes és intézményes megoldásban láttuk az elmúlt hónapok folyamán, és láttjuk ma is, hanem abban is, hogy országunk nemzetei és nemzetiségei között meg kell szüntetni végre a „misztikus gyűlöletet", helyre kell állítani a kölcsönös bizalmat és megbecsülést. A lakosság többségét, különösen a fiatalságot, úgy kell nevelni, hogy szocialista hazánkban a nemzeti kisebbségek életével ls megismerkedhessék, s azok tagjaiban testvért és barátot lásson. Ez a sorsközösség követelménye ls. A nemzetiségi uszításoknak a jövőben nincs semmi létjogosultságuk. A tájékoztatás helyes mederbe való terelése terén nagy feladat vár a sajtóra, a rádióra és a televízióra, s filmre, továbbá az iskolai tankönyvekre, sőt az egész társadalmi és kulturális életre. A politikusok legutóbbi megnyilatkozásai bizonyos fokig megnyugtattak, de a teljes kibontakozásig még eléggé göröngyös úton kell haladnunk. Végre tetteket várunk, de pozitív irányban. A csehszlovákiai magyarok zokon vették például, hogy milyen ügyesen „buktatták ki" nemzeti kisebbségünk százalék szerinti jelöltjeit az SZLKP újonnan megválasztott Központi Bizottságából, és az SZNT milyen indokolással hagyta figyelmen kívül ötven új tagjának megválasztásakor a magyar jelöltek többségét. ígérik, hogy a mulasztást rövidesen helyrehozzák, de ilyesminek ma már nem lett volna szabad megtörténnie. Sajnos, még mindig nincs biztosítékunk arra, hogy hasonló „véletlenek" a jövőben nem ismétlődnek meg. Ez a kérdés is megoldásra vár. A helyzet normalizálódása feltételezi a stabilizációt is. Megszoktuk, hogy a fővárosban vörösek a villamosok és az országutakon kékek a tájékoztató táblák, természetesnek vesszük azt is, hogy a TV este hétkor sugározza a híradót. Az évek hosszú sora alatt az is tudatalattivá vált, hogy a bratislavai magyar középiskola a Duna utcán van. Ezért érthehetlen, miért merült fel a napokban annak még a gondolata is, hogy ezt a magyar intézményt kitelepítsék a főváros szélére. Nem így képzeljük el a normalizálódást. A

csehszlovákiai magyarság mindig alkotmányos eszközökkel küzdött kisebbségi jogainak megvalósításáért; ebben ma minket senki sem vádolhat jobb — vagy baloldali elhajlással. Harcunkat nem adtuk fel (bár az augusztusi események idején szünetelt), s nem is adhatjuk fel mindaddig, míg meg nem valósulnak azok a feladatok, melyeket az akcióprogram tartalmaz. Az alkotmányos rendezés azonban még nem minden. A törvényt élettel, tartalommal kell megtölteni. S ez lesz majd igazán a legszebb feladat számunkra: megteremteni és biztosítani a magyar kisebbségi élet kiteljesülését. Nem várhatjuk másoktól, hogy helyettünk gondolkozzanak és dolgozzanak. Nekünk kell fokozott munkához látni, és késedelem nélkül hozzáfogni a magyar nemzeti kisebbség tudományos és társadalmi intézményeinek létesítéséhez. Elsősorban nekünk kell leraknunk az „alapokat" és felhúzni a „falakat". Kétségtelen, hogy kisebbségi létünk érdekében fogunk tudni anyagi áldozatot is hozni. Legfőbb intézményeinket csak akkor fogjuk igazán sajátunknak érezni, ha létesítésükhöz mi is hozzájárulunk egy-egy „téglával", s nem támaszkodunk csupán az állampénztárra. Ezzel szemben elvárjuk, hogy az állam is teljesítse velünk szemben az alkotmányban vállalt kötelezettségét, és az eddig is érvényben levő 25. cikkely értelmében biztosítsa a magyar nemzeti kisebbség számára is a kulturális fejlődés „minden lehetőségét és eszközét". Sajnos, a múlt hibáinak kiküszöbölése terén eddig még nem sok történt. A magyar televíziós adás megindítása csak ott döcög, ahol tavasszal; eddig még nem került a közeljövő terveibe. A rádióadás pedig műszakilag továbbra is gyenge, kivéve azt a néhány perces híradást, melyet ideiglenesen az országos adók sugároznak. A műszaki nehézségekre való hivatkozás ma már nem helytálló érvelés. Az augusztusi események Idején bebizonyult, hogy a rádióadás terén sok mindent meg lehet műszakilag oldani, csak akarni kell. S

zilárd meggyőződésünk, hogy rövidesen kisüt a nap a csehszlovákiai magyarság felett is. Amiért harcoltunk, végre a megoldás stádiumába kerül. Természetesen ezentúl sem szabad ölhetett kézzel tétlenkednünk. Az elkövetkező időszak a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség eddig nem remélt fejlődésének kora lehet. Munkához kell látnunk, s megvalósítani mindazt, amit célul tűztünk ki. Munka vár ránk, remélhetőleg örömtelibb és szebb, mint azokra, akik az utóbbi hetekben idegenbe szakadtak, s magasztosabb, mert nemzeti kisebbségünkért végezhetjük. Ezt azonban eredményesen csak itthon lehet, népünk körében. GYÖNYÖR JÓZSEF |M. Angei leiv.j NYILATKOZIK AZ SZLKP KB EGYIK 01 TAGJA JJU élünk, ez a mi hazánk ELŐREBOCSÁTOM, nem azzal a szándékkal látogattam meg Mag Gyulát, a bélyl kilencéves alapfokú iskola igazgatóját, hogy riportot írjak róla vagy elemezzem munkásságát. Annyira közispiert személyiség Bodrogközben, a tőketerebesi járásban, sőt a keletszlovákiai kerület határain túl ls, hogy erre nincs különösebben szükség. Pedagógiai, politikai, önzetlen társadalmi tevékenysége tette Ismertté. Mag elvtárs sok felelős funkciót tölt be az igazgatói tisztségen kívül, ami elsősorban a magyarság részéről Iránta megnyilvánuló bizalom jele. Ö maga nem dicsekszik ezzel, nem is panaszkodik, viszont fiatal élettársa, Erzsike asszony nem Tejti véka alá véleményét. — Gyula sokat vállal magára, alig jut ideje a családja, gyermekei részére ... Ha számba vesszük a tisztségeket, amelyeket a bélyi iskolaigazgató betölt — méghozzá becsülettel —, el kell ismerni felesége igazát. Mag elvtárs tagja a Szocialista Akadémia Szlovákiai Központi Bizottságának, az SZLKP tőkoterebesi járási bizottságának elnökségi tagja, s a legutóbbi szlovákiai pártkongresszuson beválasztották az SZLKP Központi Bizottságába. S azóta részt vett a KB ülésén. Itt szerzett benyomásai felől érdeklődöm. — A párt Központi Bizottságának plenáris ülésére mint „újonc* tag azzal mentem — kezdte válaszát Mag Gyula elvtárs —, hogy tapasztalatokat gyűjtsek. Egyébként felkeltette érdeklődésemet a plenáris ülés első napirendi pontja: hazánk államjogi rendezése, s nem titkolom, ennek keretén belül a magyarság egyenjogúsága kérdésének rendezése érdekelt. Lelkesen fogadtuk azt a hírt, hogy a Nemzetgyűlés október 28 án törvénybe iktatja a föderatív államjogi rendezést... Egy dolog — mint magyart — kezdetben nagyon kellemetlenül meglepett, és ezt nem hallgathatom el. Ez akkor történt, amikor a plenáris ülés anyagát előzetesen kézhez kaptam. Ebből azt olvashattam — amit már régebben is kifogásoltunk —, hogy az új törvény a csehek és a szlovákok államjogi kapcsolatát szögezi le, s a hazánkhau élő nemzetiségek, így á magyarság helyzete a későbbiek folyamán rendeződik . . . Dr. Gustáv Husák elvtárs beszéde nagyon megnyugtatott, majd a Központi Bizottság azzal összhangban hozott határozata, amely szerint a nemzetek és nemzetiségek ügye egyazon időben, tehát egyszerre rendeződik... — Amint ismeretes, 'a második napirendi pont alapanyaga is tartogatott meglepetéseket. Mi erről a véleménye? — Valóban így van, az SZNT kibővítésével kapcsolatosan olyan Információim voltak, hogy hét magyar képviselő kerül Szlovákia központi államhatalmi szervébe, viszont a Szlovák Nemzeti Front csupán három magyar képviselőt javasol. Ez annyira meglepett, őszintén mondva nyugtalanított, hogy szót kértem, és a vitában elmondtam a véleményemet... Sajnos, ennek ellenére is csak három magyar képviselő beváMag Gyula lasztását javasolta a Központi Bizottság ... — Ezt követően három nap múlva ülésezett a CSEMADOK Központi Bizottsága, melyen személyesen részt vett. Hogyan értékeli ezt a tanácskozást? — Ennek jelentőségét csak növelte az a tény, hogy ezen — eddig első ízben — dr. Husák elvtárs személyében részt vett az SZLKP KB első titkára, aki a magyarságot érintő kérdésekben pozitív álláspontot foglalt el, és jogosnak minősítette az Igényeket és kérelmeket, s ígéretet tett arra, hogy a hazánkban élő magyarság számarányának megfelelően lesz képviselve a központi szervekben. Beszédéről a sajtón keresztül mindenki értesült, aki újságot olvas, ezért csupán néhány alapvető kérdést, gondolatot ragadok ki belőle .. . Számunkra nagyon fontos, hogy az eddig egyesek részéről tudatosan és gyakran hangoztatott, az első köztársaság szétdarabolásáért a magyarság rovására írt ún. kollektív felelősség vádja megdőlt. Husák elvtárs rögtön beszéde elején mutatott rá a szlovák és magyar kommunistáknak, a dolgozók színe-javának a München előtti években, a köztársaság demokratikus vívmányainak megőrzéséért folytatott közös harcára, elvtársi és baráti együttműködésére. Tény, jegyezte meg Husák elvtárs, hogy 1945 után a magyar lakosságot sok sérelem érte, sok ostobaságot és méltánytalanságot követtek el velük szemben ... Bármennyire köztudomású a sajtóból, mégis utalni szeretnék a Központi Bizottság első titkára beszédének arra a részére, melyben köszönetét fejezi ki a hazánkban élő magyaroknak az augusztusi nehéz napokban tanúsított becsületes, bátor viselkedéséért. Megingathatatlan hazafiságukat bizonyították be magyar polgártársaink, mondotta, s ez számunkra is fontos kötelezettséget jelent: a magyarság követeléseit, igényeit mind a nemzeti, illetve nemzetiségi politika terén, mind a kulturális és gazdasági vonatkozásban sokkal gyorsabban kell megvalósítanunk .., — Milyen visszhangra találtak ezek a biztató szavak Bod' rogköz magyarsága körében? — A bodrogközi magyarság józan, megfontolt hazafias magatartásáról már számtalanszor tanúbizonyságot tett azokban az időkben is, amikor szinte „divattá" vált a torzsalkodás. Dr. Husák elvtársnak a CSEMADOK Központi Bizottsága ülésén elhangzott beszéde nagyon kedvező visszhangot, mérhetetlen lelkesedést és reményt váltott ki mindannyiunkban. Bízunk abban, hogy až ígéreteket konkrét tett követi, Várjuk a lehetőségét annak, hogy a magyarság az államés társadalomirányítás, az országépítés különböző felelős posztjain is bebizonyíthassa hazája iránti hűségét és rátermettségét. A magyarság részéről megvan a jószándék, viszont a jogos, elismert igények gyakorlati megvalósítása lehetőségeinek megteremtése nem csak rajtunk, magyarokon múlik. Bennünket valóban az őszinté hűség és jószándék vezérel, s mint eddig, a jövőben is tettekkel, magatartásunkkal bizonyítjuk be, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a mt hazánk ... KULIK GELLÉRÍ