Új Szó, 1968. szeptember (21. évfolyam, 241-270. szám)

1968-09-27 / 267. szám, péntek

Ezekben a napokban emlékezünk az 1938-as eseményekre. Tanúként Fábry Zoltánt ldézzSk, bizonyítva a csehszlovákiai magyarság és magyar szellem helytállását. Azt a Fábry Zoltánt idézzük, akinek Irői krédója így hangzott: „Mi nem élhetünk csak magyar életet, posztunkról világot figyetQnk, és ez a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre, és bennünk teljesedik ki noszogató korparanccsá: változni, változtatni. Változni annyira, hogy hozzáérjünk az emberiesség európai változásaihoz, magyar anomáliákat úgy változtatni, hogy az ne legyen öncélú, egygyökerű és így egyerejű kollektív változtatás. Magyarán: a magyar per nem különülhet el a világszabadság perétől. A szlovenszkói magyar író ennek a lényeges világszolidaritásnak szükséges vetülete, hangadója, korrektúrája: a vox humana magyarra fordított szociális aktivizmusa". Fábry Zoltán: Próbatétel SZLOVENSZKÓI KÜLDETÉS: 1938 „A magyar kis nép. Minden elfordulás, minden különcsinálás, legyen az úri gőg, patópálság vagy népi eszmélés: autarkiás begubózás. Struccforradalom még nem hozott változást. Micsoda mentséget találjunk egy olyan kis nemzet tájékozatlanságára, amely nem veszi tudomásul, hogy történelmének fordulataiban a rajta kívül álló erők belső szándékainál is súlyosabban nyomnak a latban": figyelmeztet a szlovenszkói Írástudó periféria-szemléletre (Szekeres György). A hadak és vadak egy intésre, egy közös parancsra szaporodtak el, a háborús totalitás a fasizmus megváltó parancsa, és ez a totalitás: kis nemzetek elnyelője. Íme, az ellenség, a mindent összegező, barbár rossz, melyet nem lehet autarkiás kikapcsolódással elintézni. Fasizmus van és antifasizmus: ha a magyar változás írástudói ezt nem látják, akkor szemhunyásuk jóvátehetetlen tévedéssé duzzad. Ma az egész világon egyszerre és egy síkon van veszélyben a világ embersége, a nemzet erkölcse és a kultúra ügye. Emberséget, nemzetet, kultúrát és szocializmust ma csak az antifasizmus síkján lehet jő üggyé megélni és megvédeni. Az embervédő és szegénységszüntető politikai akarat ma kell, hogy közelebb érezze magát ahhoz a törekvéshez, mely az anomáliákat a latifundiumok, bankok és a mindenütt fellelhető kétszáz családok ellenében oldja meg, mint ahhoz, mely a munkásszervezetek lerombolásával vél alibit igazolni a nacionalizmus nevében, valójában azonban nacionalizmus gyalázatára. Ne felejtsük el Bert Brecht szavait: „A fasiszta diktatúrák a saját proletárjaik ellen alkalmazott módszereket kezdik idegen proletárokon kipróbálni: a spanyol néppel úgy bánnak, mintha az a német vagy olasz nép volna. Ha a fasiszta diktatúrák repülőgépeket gyártanak, akkor saját népük nem kap vajat, csak az idegen — bombát. Vajért és bombák elleni tiltakozásul álltak a szakszervezetek házal, most megértjük, hogy miért kellett ezeket becsukni." Mi megértettük. A rimaszombati magyar munkás- és értelmiségi fiatalság „Oj Munka" néven alakított egyesületet, tme, az elnöklő költő Morvay Gyula programja: „Szeressétek azt a szellemet, mely szabad, mely nem szolgál senki mást, mint azokat, akik a legmegaiázottabbak, legszenvedőbbek. Ezekért érdemes élni, mert sorsukban a mi emberségünk is megtisztul, önmagatok művelése, a népi szabadsághagyományok megtartása, Európa dolgozóinak átérzett sorsa ... egy mélyen művelt felelősségteljes kultúrélet legyen útravalótok." Ez az útravaló nem kikapcsolódás, nem autarkia, de világnézeti program mint a küldetéstudat gerince. Antifasizmus, mely népi magyar kollektív tudattá vállalhatja a legmagasabb szellemiség, a Thomas Mannok üzenetét: „Korunk ellensége a tendenciával szemben, melyeket a fasizmus politikai neve alatt foglalhatunk össze, szembe kell szegezni a szellemnek elkötelezett ember tiltakozását: Nem!" Ennek a tiltakozásnak sorsfordító magyar programmá kell lényegülnie. És ennek kiteljesedéséhez nekünk teljes tudatossággal kell hozzájárulnunk. De miért éppen nekünk? Mert nálunk — közvetítő szerepünk folyamányaképp — ez a legtermészetesebb adottság. Küldetéstudatunk pozitív megélése: a vox humana-program törvényes parancsa. Folytatás. Másképp nem tehetünk. A ml másultságunk annak a szellemnek az eredménye, melyet a fasizmus halálra és gyalázatra ítélt. Mi teljes jelkötelezettségben egy olyan szellemi állásfoglalás letéteményeseinek tudjuk magunkat, melynek mai Sorsa: szétszóratás, de .feladata: összegezés — antifasizmus. Amikor 1933ban fellobbant a berlini máglya, és írók sorsa hazátlanság és börtön, golyó és kötél lett, a megaláztatás legtehetetlenebb perceiben csak itt születhetett meg fogadalomképpen a „Magyar köszönet — német börtönök felé." Ezt a magyar nyugtát csak a szlovenszkói író küldhette, aki megismerte azt az irodalmat, mely a háború főbekóllntása után először lett az egyetemes szenvedés és megújhodás hangja és vádja és mely máig is megmaradt kortársi kötelességnek és felelősségnek. (Korparancs, 163. old.). A mi gyökereink ehhez a szellemiséghez kapcsolódnak, a ml másultságunknak itt van a magyarázata. És ha a magyarság egészét ma szemmellátható elnyeléssel fenyegeti a német maszlag, a fasiszta áfium, akkor jöhet-e jobb és biztatóbb fegyvertárs, mint ez a legyilkolt és mégis élő makacsság, ez a lepocskondiázott és mégis tiszta, ez a felpörkölt és mégis izzó európai német szellem, mely az antifasizmus síkján — mint világnézet — most az egész magyar emberség-becsület megtartó ellenmérge lehet? Goebbels és Streicher ellen csak a Mannokkal és Tucholskykkal lehet küzdeni. Csak ha az Ossietzkyk és Foersterek szellemét tudjuk magunkban: küzdhetünk meg a Milotayk és Kémeri Nagy Imrék német maszlagjával. A magyar perben a német fasizmus, ellen csak a száműzött és így világhanggá hatványozódott német vox humanát lehet fegyvertársként felvonultatni. Az antifasizmus a kultúrtudat erkölcsi ellenállása. Szellemi és erkölcsi fenomén, melynek csak mint szellemi és erkölcsi fölénynek van átütő ereje. A hazug fegyverkultúra legféltettebb ellenfele még mindig az értelemmel és erkölccsel telített szó. A szót tehát megvesztegethetetlenné kell acélozni, a gyilkos perc előnyét, a fegyvermámor dinamikáját csak így lehet közömbösíteni. Babits Mihályhoz kell visszalapozni, aki 1915-ben — a harctéren elesett Fichte — magyarázó heidelbergl professzort, Emil Laskot siratva — döbbent a furor teutonicus veszélytünetére: Ész! Mikor esztelen csatákban teuton örvény elragadt, vitted-é magaddal a drága heidelbergai dombokat? A drága heidelbergi dombokról ma száműzve van az erkölccsel egyjelentésű ész, a katedrákról a régi professzor és a diákokból a humánum. Ma az esztelen csatákba ragadó teuton örvény akadálytalanul Járhatja elkerítő vitustáncát. Ahol a cél és az út a csizmaléptek barbarizmusa, ott a heidelbergi dombok már csak álomkontúrként kisértenek az agyban. Az ész az „esztelen halálnak" van eljegyezve, a ragadozó „vak fátumnak"; ki akar itt közbelépni, ki tud itt közbeszólni? Pedig itt van az ugrópont: itt, ezeknél a heidelbergi domboknál! Az álmot valóságra kell segíteni: a kultúrát folytonossággá biztosítani és a szellemet fegyvertörő erővé kovácsolni. A csehszlovákiai adottság Mischkulturnál (keverékkultúránál) kissé többre predesztinál. Szellemi gyökereink változatlansága és kipróbált embersége, Prága, mint a Nyugatra nyíló utolsó európai kapu, a demokráciát fenyegető barbarizmus és a magyarságot elnyeléssel ijesztő német veszedelem parancsoló összegezéssel írják elő magasabb síkú kisebbségi szerepünket; fasizmust szigetelő és antifasizmust közvetítő küldetésünket. Akik egyszer Ludwig Renn-nel paroláztak, azok csak az add tovább módján Ismételhetik e puritán kötelességember üzenetét: „Mindent a fasizmus elleni Mindent a népek frontjáért! Mindent azokért az eszmékért, melyek a háborúban látják az ellenséget!" Népek egycélú fegyvertörő frontja: Petőfi és Ady célját és emlékét gyalázza, aki nem hisz benne, és mást akar. A legnemesebb magyar hagyományt mellőzni, aki nem segíti kiteljesedéssé Petőfi és Ady örökségét: a vllágszabadságot és az embertelenséggel perlekedő humánumot. A kezdő lökés tisztaságától, intenzitásától sok függ. A szlovenszkói vox humana most ért el próbatétjéhez. Ml már voltunk a vox humana angyali óvodásai és cinikus kesergői, voltunk líra és ágálás, tárulkozás a begubózás, szigethang és szavaiókórus. Most .többre van szükség: férfiakra. Az írói bátorság jogát követeli. A legendából, amit ránk kentek, tovább nem élősködhetünk. Az írót bátorság éber állapot, mely újból és újból igazolást követel. És ha most a férfias próbatét és korelkötelezettség előtt torpanunk meg, akkor itt a vox humana csak hangulat volt, illúzió, koturnus, melyet a helyzeti előny determinált. A vox humana ki-kihagyó hangja a fasizmus bénító hatására utal, ha a vox humana ellensúlyozásképp nem tud barbárságot szigetelő ellenszerré, antifasizmussá lényegülni, akkor ez a humánum-lényeg itt sose volt pozitív erő, csak etikai kakaskodás! A szlovenszkói magyar szellemiség a progreszszió magyar viharsarkának tudta magát. És ez a fasizmus igézetére megtorpanó küldetéstudat most fellélegzőn oldódik a magyarországi Viharsarok-eredmény hullámverésében. A Viharsarok-pszichózist csak úgy lehet kiegyenlíteni, ha mi más síkon, de kiegészítőn vállaljuk az egy célra menetelő, de nekünk kiutalt és csak általunk elvégezhető munkát. A Viharsarok-pszichózis elkényelmesítő hatását csak úgy lehet feloldani, ha mi teljes tudatossággal az antifasizmus magyar viharsarkává válunk. Csak e két kor-viharsarok egybedördülése, közös síkra hozatala eredményezhet döntő magyar változást. De az egyik a másik nélkül mindenképpen önzsírJába fullad, és az eredmény egy újabb magyar torzó. Viharsarok-torzó itt, Vihar sarok-torzó ott; mintha a magyar átoknak, a széthúzásnak, a mindig külön-csinálásnak még ezen a síkon ls foganatja volna Minden igaz küldetéstudat végeredményében leegyszerűsíthető az Ady-formulára: ember az embertelenségben! Korunk világnézeti harca nem más, mint a kultúrember harca a hatalmi embertelenséggel. Népek, nemzetek, eszmék és emberek próbatétje: ki melyik oldalára áll a harcnak. Lehet, hogy a barbarizmus csizmaléptei eltipornak minket. De az ítélet napján a romok alól előkaparva talán egyszer ml leszünk a magyar per koronatanúi. A felmentvényl (Részlet a Hazánk, Európa című könyvből] * Féja Géza könyvéröl van szú, melyről Fábry írása bevezetőjében szól, nagyra értékelve azt. VERSEK KÖZÖTT JÓZSEF ATTILA: A bün Zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam. Csak az zavar e semmiben, mért nincs bűnöm, ha van. Hogy bűnös vagyok, nem vitás. De bármit gondolok, az én bűnöm valami más. Tán együgyű dolog. Mint fösvény eltűnt aranyát, e bűnt keresem én; elhagytam érte egy anyát, bár szívem nem kemény. Es meg is lelem egy napon az erény hősein; s hogy gyónjak, kávézni hívom meg ismerőseim. Elmondom: öltem. Nem tudom, kit, talán az apám — elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán. Késsel szúrtam. Nem színeztem, hisz emberek vagyunk, $ mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk. Elmondom. S várom (várni kell). ki fut, hogy dolga van; megnézem, ki tűnődik el; ki retten boldogan. £s észreveszek valakit, ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen... Ám lehet, bűnöm gyermekei és együgyű nagyon. Akkor a világ kicsi lesz s én játszani hagyom. Én istent nem hiszek, s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam; ki él, segít nekem. (1935) BABITS MIHÁLY: Hunyt szemmel Hunyt szemmel bérceken futunk s mindig csodára vágy szivünk: a legjobb, amit nem tudunk, a legszebb, amit nem hiszünk. Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót: hymezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót GEILERT OSZKÁR: Sors hona Ha a Nap fényé még itt marasztal, a sötétben jő az éji félsz, s füledbe súgja: — Visszaélsz azzal, öreg pajtás, hogy még mindig élsz. Ha rémálmaimban mostanában magához csábít a messzi bérc: tövig zsibbadtnak érzem a lábam, a földre nyom, lapít a lidérc. Már benne vagyok a nyolcvannégyben. S lidércem gyakorta így kísértsz: — Versöltönyödben csak az a szégyen, ha készen látszik rajta a férc. Minden nap a halálnak előleg. S sors bona: te még mindig ígérsz? hogy várnom van még valamit tőled, bár nem maradandót, mint az érc. S azt mondod: — Van még tennivalód itt ebből kiderül majd, hogy mit érsz: alkoss művészit s mégis valódit, próbáld mégegyszer, ha addig élszl ILLYÉS GYULA: Ars poetica Dolgozz, munkálj. A szép, a jó, a hasznos, mihelyt elkészül, az élethez áll. Minden mű egy-egy szabadságharcos. Légy hű magadhoz, olyanokat alkoss, ne fogja a halált