Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-09 / 219. szám, péntek

iáért R korona A SZLOVÁK NYELVOKTATÁS KERDOJELEI ikus eredmény • ive • Most tűnik iik-e a vezetőség nál nem találunk megértésre, visszatérünk az órabéres rendszerhez. Eddig is így volt, ezután is igy lesz..." 136 ára figyelmeztet riegy ez mór egy hónopjo, ÍS az épitővállolatnak nelyedmillió korona hullott az >lébe. A szerelőknek, pedig, i 135 óráért járó tízkoronáik. am, Olyan szép ez, hogy szinte lihetetlen. Amikor megkérleztük, hogy ez most már nindig igy lesz-e, o válasz neggyőzött róla: nincs olyan ó ötlet, amelyet a bürokráia ne tudna elgáncsolni. AhIOZ ugyanis, hogy az előbb ázolt „pénzautomata" műödésbe lépjen, bele kell lobni azt a bizonyos koronát, 'ontosabban: tíz koronát kell tedobni, hogy megtakarítunk egy 2000 koronát érő irát. De honnan vegyük azt i tíz koronát? A nagyszerű isztönzési módszer anyagi sdezetét a javító részleg iránylag csekély alapjaiból zerezték be „úgyszólván feetén. Ahhoz, hogy o módszer illandósuljon és ne maradon kísérlet, mint eddig volt, alamiféle összeget kellene lőirányozni. Ugyanis a nelyedmillió, amit megtakarítalak vele, nem a javitá részegbe jön vissza, hanem a állalat pénztárába, oda is sak a végső összegezésnél. Márpedig ónnak a bürokraának, aki nem lát tovább az irránál, ez nem pénz. Nincs á megfelelő rubrika a kimu•tásban, megfelelő ez, előrásos amaz. És így a javítók zt mondják: „Ha a vállalatIgen, eddig is igy volt... De százharminchat órával, ozaz negyedmillió koronával többe került ez a jól beskatulyázható, remekül iktatható, csodálatosan kimutatható órabéres rendszer... A Magasépítő Vállalatban ezekben a mozgalmas napokban rengeteg szó esik az iparirányítás reformjának lassú menetéről, a legkülönfélébb fogyatékosságokról, a rugalmasság szükségességéről. Most mutatkozik majd meg, hogy a rugatmosság szükségességéről elhangzott gyönyörű szavak szavak maradnak-e, vagy akad ember, aki képes tettekre változtatni őket. Ha ugyanis nem tolóinak megfelelő módot a nagyszerű ötlet intézményes megvalósítására vállalati szinten, akkor a tízkoronás jutalmak o részleg pénzeszközeit fogyasztják majd, de a belőlük eredő haszon a vállalat zsebét üti. Csakhogy ebbe a részleg vezetői nem mennek bele, hiszen akkor ráfizetnének. Ostort saját magukra pedig dehogy fonnak! Nagyon kínos érzés lenne a darujavító munkások szómára, ha ebben az ésszerű irányítást kovácsoló időben a bürokrácia megfosztaná őket tízkoronás célprémiumuktól, o vállalatot pedig sok ezer koronától. Ez már a bizalom kérdése. A vezetőség modem gondolkodásába vetett bizalom megingása nemcsak veszteségidőkés koronák kérdése. Nem kevesebbről von szó ebben az esetben sem, mint arról, hogy be tudjuk bizonyítani: nemcsak beszélünk, hanem teszünk is valamit az ésszerűbb rendszer megszületése érdekében. — Erre akkor is kifizetődne ügyelni, ho apróságról lenne szó, mondiuk tíz koronáról. VILCSEK GÉZA BB -1 •••• . . • ' • -;*. • ; ... • megoldás Az utóbbi időben meglehetősen gyakran foglalkozik a sajtó — főleg a szlovák lapok — a magyar tannyelvű iskolák szlovák nyelvoktatásával. Nem tartom azonban helyesnek, hogy ezzel a kérdéssel elsősorban a szlovák sajtó foglalkozik és még kevésbé tartom helyesnek és kívánatosnak, hogy a magyar és a szlovák lapokban nemegyszer olyanok igyekeznek „bábáskodni" a probléma tárgyalásánál, akik a kérdésben aligha illetékesek. Ennek az a következménye, hogy az írásokban helytelen és tarthatatlan nézetek is napvilágot látnak és ezáltal a magyar szülők, diákok és a közvélemény teljesen elferdített információkat nyernek a magyar iskolák szlovák nyelvoktatásának helyzetéről. Szlovák részről már kritika is érte az illetékeseket, mivel a legfontosabb állásfoglalások nem említik a szlovák nyelvoktatással kapcsolatos további teendőket. Márpedig ez igen nagy hiba. A magyar nemzetiségű polgárok tökéletes szlovák nyelvtudása ugyanis a jövőben, pártunk akcióprogramjának megvalósulása után különösen szükségessé válik, amikor egyenjogúságunk már nemcsak óhajtott illúzió, hanem beteljesült valóság lesz. (A jövőben tehát a tökéletes szlovák nyelvtudás lesz az a bűvös kulcs, mely minden kaput szélesre tár a hazánk területén élő és dolgozó valamennyi magyar számára.) Véleményein szerint lényeges tehát, hogy kellő figyelemmel kísérjük a szlovák nyelvoktatás kérdését és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy az oktatást végre helyes mederbe tereljük. Szembe kell szállnom azzal a derűlátó nézettel, amely azt állítja, hogy a magyar iskolákban a szlovák nyelv oktatására elegendő óra áll rendelkezésre, a munka eredményessége tehát csak a tanítón múlik. Ezt a problémát rendkívül leegyszerűsítő és szerfelett téves nézet még akkor sem állná meg a helyét, ha a tanítók bűvészek lennének. Mert köztudott, a bűvésznek mutatványai előadásához nemcsak időre van szüksége, hanem többek közt a legkülönfélébb kellékekre is. Ami pedig a „rekvizitumokat" illeti a szlovák nyelvoktatás terén sántít a dolog. Mert azt talán senki sem tudja jobban, mint mi, szlovák szakos pedagógusok, hogy napjainkban, amikor világszerte az oktatási folyamat korszerűsítéséről és ezzel kapcsolatban a modern audiovizuális segédeszközökről beszélnek, mi még az olyan legelemibb segédeszközzel sem rendelkezünk, mint a jó tankönyv! Mert ne áltassuk magunkat s merjük kimondani: még mindig nem jók a szlovák nyelvoktatáshoz készült tankönyvek. S ezt nem azért jelentem ki, mert sértegetni akarom a tankönyvek szerzőit és szerkesztőit. Tudom, munkájuk nem volt könnyű. Az igazság az, hogy nem is lehetnek jók a tankönyvek, mert ezeket igyekeztek a tantervvel egybehangolni, márpedig tanterveink a szlovák nyelvoktatás nagyrészt elhibázott koncepciójára épültek. Egy rossz, tehát újabb rosszat szült. A szlovák nyelvoktatás koncepciójának helytelenségét abban látom, hogy ragaszkodik az idegen nyelvek oktatásának hagyományos, mondhatnánk „klasszikus" módsze-. réhez, a „mindenből egy keveset" elvhez (egy kis nyelvtan, egy kis társalgás, egy kis irodalom), mely inár túlhaladt a követelményeken. Ha egy magyar diák az érettségi után kikerül az életbe, nem valószínű, hogy arról faggatják majd öt: mit tud Janko Kráf balladáiról, Ivan Krasko szimbolizmusáról, vagy a „davisták" irodalomtörténeti jelentőségéről. Az viszont bizonyos, hogy szlovák nyelvtudására kíváncsiak lesznek. Az Iskolai szlovák nyelvoktatás súlypontját tehát a társalgásnak kellene képeznie, állandó szókincsbővítéssel, idiómák, mondat és szószerkezetek elsajátításával. Komoly megfontolás tárgyává kellene tenni, szükséges-e a szlovák irodalom tanítása mai formájában. Véleményem szerint tanulóinknak nem nyújtanánk hézagos műveltséget, ha a szlovák irodalom legkiemelkedőbb egyéniségeivel az anyanyelvi oktatás keretében, a világirodalom tanítása során ismertetnénk meg őket. Ha ilyen felfogásban látnánk hozzá a szlovák nyelv oktatásához, figyelembevéve az oktatás specifikus követelményét, akkor sokkal eredményesebben s hatékonyabban taníthatnánk iskoláinkban a szlovák nyelvet. Évekig bosszantott bennünket, hogy az illetékesek közül senki sem akarta tudomásul venni: a szlovák nyelv a magyar anyanyelvű tanulók számára idegen nyelv, tehát az idegen nyelvek oktatásának módszertani elvei alapján kellene tanítani. Hosszú esztendők teltek el, míg erre „rájöttünk". Évek óta hangoztatjuk: kevés, pedig nagyon szükséges a konverzáció és sok, s talán nem annyira szükséges az irodalom oktatása. Érvelésünk azonban mind ez ideig „pusztába kiáltott szó" maradt. Határozottan el kell utasítanunk azt a téves nézetet, hogy a magyar tannyelvű iskolákban a szlovák nyelv oktatása terén minden a legnagyobb rendben van, hiszen elegendő az óraszám, az eredmény csak a tanítókon múlik. Az alap- és középiskolák új koncepciójának létrehozásánál feltétlehül el kell érnünk, hogy- a magyar tannyelvű iskolákban korszerűsítsék a szlovák nyelvoktatást. De ne essünk tévedésbe: a korszerűsítés nem Jelent feltétlenül gépesített nyelvi laboratóriumokat és egyéb modern segédeszközöket. Elsősorban a koncepció korszerűsítéséről van szó. Véleményem szerint nem lenne szabad mereven ragaszkodnunk a régi sablonokhoz, vagy a szlovák iskolák koncepciójához igazodnunk, hiszen ott a szlovák az anyanyelv. A magyar tannyelvű iskolák fő célkitűzése a gyakorlati nyelv elsajátítása, ennek megfelelően a fő súlyt a konverzálásra kell helyeznünk. Az irodalomoktatás mai formáját meg kell szüntetnünk, hogy még több órát fordíthassunk a beszédkészség fejlesztésére és a szókincs bővítésére. Ezen követelményekkel összhangban szorgalmaznunk kell a társalgási könyvek megírását. A jó tankönyveken kívül elengedhetetlenül szükségesek az audiovizuális segédeszközök is, mint például a mikrohanglemez-sorozat, magnószalagok és oktató rövidfilmek, melyek a helyes kiejtést és a társalgási készség kialakulását segítenék elő. Ezek nem új követelmé

nyek

, sokszor leírtuk, hangoztattuk már. Meggyőződésem, hogy nem teljesíthetetlen igényekről van szó és ezért semmilyen indok sem fogadható el. Világosan kell látnunk a célt: a magyar gyermekeknek a magyar tannyelvű iskolákban kell megtanulniuk szlovákul, mégpedig kifogástalanul! Reméljük, hogy ezen a téren is várható javulás. Helytelennek és indokolatlannak tartom azt a követelést, miszerint a magyar tannyelvű Iskolákban is szlovák anyanyelvű és nemzetiségű pedagógusoknak kellene tanítani a szlovák nyelvet. Ez helytelen, mivel kizárólag az ún. direkt módszer alkalmazását tenné lehetővé, ami anynyit jelent, hogy a szlovák nyelv tanítója csak szlovák nyelven szólna a tanulókhoz. A gyakorlat azonban azt mutfatja, hogy ez a módszer nem olyan célravezető, mint a kombinált módszerek, melyek nem zárják ki az anyanyelvi magyarázatokat, és a két nyelv különféle jelenségeire, hasonlóságaira és eltéréseire történő utalásokat. Bármennyire is elismerésre méltó tehát szlovák kollégáink segítő szándéka, ezt a javaslatot nem tartom elfogadhatónak. A pedagógiai fakultáson az eddiginél még nagyobb súlyt kellene helyezni a módszertan oktatáséra, hogy a hallgatók megfelelő elméleti felkészültséggel kezdhessék meg működésüket az iskolákon. Nem engedhető meg, hogy szlovák szakképesítést nyerjen az az egyén, aki szóban és írásban nem bírja a szlovák nyelvet. Hiszen magától értetődő, hogy a diákok csak attól tanulhatnak meg szlovákul, aki maga is tud szlovákul. Komoly problémát jelent a szlovák nyelvoktatás az alsó tagozaton. Az alapiskolák alsótagozatán ugyanis nem is egy olyan — egyébként alapos felkészültségű — tanító oktat, aki maga sem tud szlovákul. Az ilyen tanítók keze alól kikerülő tanulók ily módon csak a hatodik osztályban ismerkednek meg a szlovák nyelv alapjaival. Ezt a rendkívül lényeges problémát, véleményem szerint mielőbb meg kellene oldani. A magyar tannyelvű iskolák szlovák nyelvoktatásával kapcsolatban napvilágot látott nézetek közül még megemlítem azt, amely a szlovák nyelv heti óraszámát az orosz nyelv rovására kívánja növelni. Egyesek szerint az alapiskolákban meg kell szüntetnünk az orosz nyelv oktatását, mert a magyar gyerekek nem képesek megbirkózni két idegen nyelvvel. Más elképzelések szerint a középiskolákban is meg kellene szüntetni az orosz nyelv kötelező oktatását és a választható tantárgyak közé kellene sorolni. Jómagam teljesen ésszerűtlennek és elfogadhatatlannak tartok minden olyan törekvést, mely a magyar tannyelvű iskolákban az orosz nyelv valamiféle „diszkvalifikálására" irányul, még ha ez egy másik nagy jelentőségű ügy, a szlovák nyelv eredményes oktatásának ürügyén is történik. Ezt, a probléma bárminemű politikai aláfestése nélkül, abból a meg<ontoltságból kiindulva állítom, hogy nincs jogunk a magyar tanulókat megfosztani egy olyan rendkívüli jelentőségű világnyelv oktatásától, mint az orosz nyelv. Az orosz nyelv oktatása terén már vannak tapasztalataink, szakképzett tanáraink, és tanulóink is szívesen tanulják ezt a nyelvet. Nem tartom valószínűnek, hogy a szlovák nyelv oktatása az orosz oktatásának megszüntetésével eredményesebbé válna. A szlovák nyelv oktatása problémájának megoldása kulcsfontosságú, mert ha a nyelvtanítást annyira tökéletesíteni tudjuk, hogy érettségiző diákjainknak nem lesznek nyelvi nehézségeik, akkor kitárul előttük valamennyi egyetem és főiskola kapuja és semmi sem áll majd fiataljaink érvényesülésének útjában. Az utóbbi időben alkalmunk volt tapasztalni, hogy szlovák polgártársaink között még szép számban akadnak olyanok, akik kevésbé ismernek, vagy félreismertek bennünket, a gyűlölködés, az elfogultság és a soviniszta fertőzöttség torzító szemüvegén keresztül néznek bennünket. Véget kell vetnünk ennek az áldatlan állapotnak, őszinte, baráti kézszorításra kell egymás felé nyújtanunk kezünket. Rendkívül szépnek és népünkhöz méltónak tartanám, ha rálépnénk az őszinte és örök barátság Járható útjaira. Szenteljünk tehát fokozott figyelmet a szlovák nyelvoktatásnak, emeljük színvonalát a lehető legmagasabbra és minden szakember tartsa kötelességének e probléma mielőbbi következetes és teljes megoldását. SÁGI TÓTH TIBOR