Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-09 / 219. szám, péntek

A háború befejezése óta különböző okok miatt nem csupán a hagyományos magyarlakta járásokban, hanem Csehszlovákia más tájain is nagy számban élnek vagy dolgoznak magyar nemzetiségű, magyar ajkú emberek. Az állami szervek és társadalmi szervezetek, s Így maga a CSEMADOK is azonban többnyire csak ott foglalkozik a magyar kisebbség problémáival, ahol magyar családok száz- és ezerszámra élnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csak néhány dél-szlovákiai járásban; pl. a közép-szlovákiai kerületben csupán a rimaszombati és losonci járásban. Magyarok szlovák A magyar ajkú dolgozók jogainak, kulturális igényeinek érvényesítését elhanyagolják, illetve nem veszik tudomásul azoknak a járásoknak szervei, ahol ipari központok lakótelepein élnek családjukkal, vagy tartósan munkásszállások lakói. Az országszerte szétszórtan, de mégis kisebb-nagyobb csoportokban élő magyar családokról, és a családjuktól, szülőtájuktól távolabb élő munkásokról, értelmiségiekről kötelességünk lenne tudomást szerezni, talán nyilvántartást is vezetni róluk, számolni szükségleteikkel és együttműködésükkel a társadalmi élet minden területén. Pl. a prievidzai járásban a hivatalos statisztika is kb. ezer magyar nemzetiségű állandó lakost tart nyilván. Személyesen győződtem meg róla, hogy magyar érzelműek, magyarul beszélnek, magyar könyvet és újságot olvasnak igen sokan azok közül ls, akiket a legutóbbi népszámlálás vagy személyazonossági igazolványuk bejegyzése is szlováknak jelöl. Ámde ily helyeken nincs semminemű ösztönzés, hogy a magyar családok nemzetiségileg magukra ébredjenek, nincs akire támaszkodhatnának, érvényt szerezzenek jogaiknak és kulturális igényeiknek, és feltételezhető, hogy irataikban sem eszközlik a szükséges helyesbítést. Az elszórt csoportokban, egyes településeken belül még egymástól is elszigetelten élő magyarok érdeke megköveteli, hogy a központi intézmények tárgyilagos és következetes demográfiai felmérést végezzenek és ezáltal az állami, politikai és kulturális szervek központi és járási viszonylatban ls teljes képet nyerjenek, és küldetésüknek megfelelően részt vehessenek a szlovák városokban élő, nagy ipari vállalatokban dolgozó magyarok problémáinak megoldásában. 10—30 ezer lakost számláló ipari központokban hiába élnek magyar ajkú lakosok százszámra — évekbe telik, amíg összeismerkedne^, további hónapokba, különösen, ha már jól beszélik a cseh vagy szlovák nyelvet, amíg megtudják egymásról, hogy magyarul is tudnak, magyar anyanyelvűek vagy nemzetiségűek. Hamarább ez csak akkor, derül ki, ha a lakótársak, ismerősök, munkatársak vagy más partnerek egyike, vagy mindketten igen törik a cseh, illetve a szlovák nyelvet. Ebben a helyzetben sokan addig gyakorolják a többség nyelvét, míg végül már csak azon beszélnek. Tanúja vagyok annak, hogy Igen sok magyar anyanyelvű családban az évek folyamán előbb csak a szlovák vagy a cseh szomszédok, vendégek jelenlétében, később azonban már egymás közt sem beszéltek magyarul a család tagjai. Ha Komáromból vagy Fülekről látogatóba jönnek a nagyszülők, a szülők szlovák szavakat ragoznak bele a magyar mondatokba, a gyerekek pedig sok esetben már csak kézzel és lábbal értenek szót rokonaikkal. Távoli cseh járásokban élt Forbáth Imre, nemrég elhunyt költőnk; családján belül, működési helyén nem volt kivel magyarul beszélnie. Nincs mit csodálkozni, s tenni sem, ha leánya nem ért magyarul, csehül ír verseket, apja költeményeit eredetiben nem olvashatja s csak azóta érti, amióta megszülettek csehül is a Forbáth versek műfordításai. Az ilyen kulturális elszigeteltség magyarázza az utódok teljes nyelvi beolvadását a környezetet képező nemzetbe. Ilyesmi hiába fáj, már csupán az asszimilációról írt tanulmányok száraz adatain meditálhatunk. Ámde tenni lehet és kell ls valamit mindenütt, ahol magyarok kisebb vagy nagyobb csoportjai élnek és anyanyelvüket nem használják. Mert ha nem használják, nem is művelik, és természetszerűleg el ls felejtik. A nemzetiséghez tartozás tudata csak ott élhet az emberekben, ahol fenn tudjuk tartani az élő kapcsolatot az anyanyelvvel s teret adunk használatának és művelésének. Nemcsak a családon belül, hanem kívül is, tehát az iskolában, a munkahelyen, a kultúrában, a társaságban. Gyermekeinknek azonban a családon kívül nincs módja magyarul tanulni, társalogni, szavalni, énekelni, mert szlovák tannyelvű iskoláinkban még ott sincs bevezetve magyar anyanyelvi és irodalmi oktatás, ahol van megfelelő előképzettségű pedagógus, önálló magyar kulturális rendezvényekről fiatalok számára nem lehet szó, ha egyelőre még az „öregek" sem találtak • egymásra és nincs szerv, amely felkarolná vagy legalább ösztönözné őket ilyesmire. Igen sok magyar származású gyermek ilyen körülmények közt az iskolai évek folyamán elcsehesedlk, elszlovákosodik. Valótlant állit, aki azt mondja, hogy nem áll fenn az elnemzetlenedés veszélye; állítása csak ott áll helyt, ahol nem kisebb csoportokban vagy elszórtan élnek magyarok. Az is meggondolatlanul és avatatlanul szól bele a kérdésbe, aki elegedőnek tartja, ha a gyermekekkel a szülők beszélnek magyarul, aki a szülők bűnéül rója fel, ha a kis iskolás gyermeknek gyérül a magyar 'szókincse és egyre ritkábban beszél vagy ad választ magyarul. Nem tudom, ml a nyelvészek, pszichológusok szociológusok, pedagógusok elmélete és nézete, idevágó tanulmányokat nem olvastam. Az élet, az évek gyakorlati tapasztalata a cseh és szlovák tájakon élő magyar családokban az, hogy a gyermeknek ahhoz, hogy megőrizze s tovább fejlessze magyar anyanyelvét, a családi befolyás kevés. A magyar képeskönyv, Ifjúsági regény, újság, képes folyóirat, stb. pozitív hatása tagadhatatlan, de nem nevel aktív nyelvhasználatra. Kérdéses, hogy intézményesen segíthetünk-o szlovák vagy cseh tájakon élő családok gyermekein anyanyelvük megőrzése és fejlesztése tekintetében. Nein arról van szó, hogy a szlovák tájakon városokban élő magyarok külön iskolát kapjanak. Arról viszont gondoskodni kell, hogy ott, ahol bizonyos számú magyar származású tanuló van, bevezessék az anyanyelvi, irodalmi és művészeti oktatás minimugiát. Ezt csaknem mindenütt lehetővé tenné a magyar iskolázottságú vagy magyar oktatási gyakorlattal rendelkező tanerők tartalékainak feltárása, bekapcsolása és díjazása. Sajátosan szomorú a családjuktól távol élö, hónapokra vagy évekre szóló munkaszerződést aláírt magyar ajkú dolgozók helyzete. Munkásszállásokon élnek. Otthonuk és tartózkodási helyük közt kisebb nagyobb, néha többszáz kilométeres távolság, költséges és fárasztó utazás áll. Ennek ellenére a Ružomberokon, Prlevldzán, Havírovon, Dubnicán és más városokban dolgozó textilmunkásnők, bányászok és más ipari munkások zöme rendszeresen hazajár családjához. Hétköznapi szabad óráikban ezek az emberek többnyire kártyáznak, söröznek, ágyukon pihenve beszélgetnek, rádiót hallgatnak vagy újságot, esetleg könyvet olvasnak. Nem vesznek részt sem az Ipari központ, a város, sem pedig községük társadalmi, illetve kulturális életében. Később, az elfásulás időszakában már a hétvégét sem töltik odahaza, sajnálják a fáradságot, a pénzt az utazásra, de a családnak is kevesebb jut a keresetből, mert a kiépülő lakótelepek kávéházaiba, vendéglőibe szoknak s a szabad időt ott töltik egyre többen — semmivel. A magyar dolgozók, akik általában megbecsült munkások, nemegyszer sok gondot okoznak a biztonsági, szociális, egészségügyi és vállalati szerveknek, mert kulturális kiélés híján kocsmákban tengődnek, elköltik keresetüket, kihágásokat követnek el, elvesztik munka- és életkedvüket. Tapasztalatlan, fiatal munkásnők szüleiktől távol és összetartás nélkül gyakran szorongatott helyzetbe s műtőasztalra kerülnek. Fiúk, leányok, családjuktól elszakadt férfiak és nők idegen városok munkásszállásain ugyan hamar felismerik, hogy azonos nemzetiségűek, de a nemzeti kultúra szempontjából a nyelvhasználaton kívül vajmi keveset nyújthatnak egymásnak. Nagy jelentőségű esemény, ha némelyiküket baráti körébe fogadja egy-egy régebben odatelepedett magyar család, ahol anyanyelvükön beszélgethetnek, szórakozhatnak s nem érzik magukat oly elárvultan. Sok ezer emberről van szó Van, aki megkérdi, miért nem járnak el a művelődési otthonokba, miért nem vásárolnak könyveket, miért nem gondoskodnak önmaguk arról, amire nemzeti kultúrájuk szempontjából szükségük és igényük van? A kulturális életnek ott is, ahol a nép, Illetve a nemzetiség tömör egységet alkot, szüksége van ébresztőkre, szervezőkre, ösztönzőkre. Szlovák vagy cseh tájakon pedig Ilyen a magyar munkások számára egyszerűen nincs, ha esetleg akad, nem tud magyarul vagy nem szívügye a saját küldetése, munkája. Ezen a helyzeten bizonyára javítana a régebben odatelepedett magyar családokból megalakítható magyar kulturális szervezet, amely a város művelődési házában tevékenykedhetne. Ennek kebelében a családjuktól távol élő magyar dolgozók is megtalőlnák az otthon hangulatát, a nyelvi kultúrát és a szórakozást. Pusztába kiáltott szóként hatnának s elhalnának ezek a gondolatok, ha nem kerülnének a CSEMADOK, a Népművelési Intézet, az Oktatásügyi Megbízotti Hivatal és más illetékes szervezetek, Intézmények tárgyalásainak napirendjére. Meggyőződésem, hogy a posztjaikon becsületesen működő magyar funkcionáriusok és szakemberek számára nem lesz közömbös a szlovák tájakon élő vagy dolgozó több ezer földi nemzetiségi élete. Ha problémáikat magukévá teszik vagy lapjaink hasábjain hozzászólva fejtik ki nézeteiket vagy megfelelő megoldásokat javasolnak — nyitva áll az út, hogy Szlovákia szerte megkeressük a régi kultúrgárda bátortalan tagjait, a fiatalabb nemzedék tapogatódzó fiataljait és sajátságos helyzetüknek megfelelő, célravezető programot kidolgozva, megteremtsük kulturölis csoportjaikat s azok fórumát ls. Dr. SZÁNTÓ GYOROY Egy koro oroi mam mmm 177 Képzeljünk el egy outomotót, amelybe bedobunk egyetlenegy koronát és kiesik belőle 277. Csodálatos, ügye? Nincs olyan külföldi pénznem, amelyet ilyen kedvező arányban válthatnánk be. Nincs olyan hitel, amelynek kamatjai ekkora profitot hoznának. Egy koronáért kétszázhetvenhetet senki sem ad. Senki? Ismerek embereket, akik hajlandók erre. Hadd mutassam be, hogyan csináljuk. Pénzért A Közép-szlovákiai Magasépítő Vállalatnak von egy darujavító részlege, amely darukat szolgáltat az építkezéseknek és javítja őket. E tevékenység közben e kis részlegen jut idejük a „pénzcsinálósra" is. Semmi alkímia, semmi csalás. A józan ész vezérelte őket, amikor megállapították:, ha a daruj'avíták a javítást úgy végzik, hogy a gép veszteség ideje egy árával csökken — kapnak tíz koronát. Ha a javítás okozta veszteségidő megnyúlik — minden órával veszítenek tíz koronát a prémiumokból. Ennyi az egész. # Egy kis számolás Egy daru kiesése panelépítkezésnél egyetlen műszak alatt 18 500 korona veszteséget okoz. Illetve ugyanennyit „hoz", ha dolgozik. Meglepően sok, ugye? Pedig így van, szakemberek számolták. Egy műszók az építkezésen kilenc órás, mert pénteken hazamennek a dolgozók. A vállalat keretében a legkülönfélébb üzemzavarok miatt a daruk egy hónap alatt 220 órán át vesztegeltek. Am amióta bevezették a tízkoronás ösztönzést, ez a rengeteg óra 84 órára csökkent. Minden gépesítés, szervezési módosítás, stb. nélkül. Csak a fejenkénti tízkoronás „hajtóanyaggal". Ha utánaszámolunk az eredménynek, kitűnik, 136 órával csökkent o veszteségidő, ami nem kevesebb, Kevés pénzért fantasi A szép szavak próbál ki, modernül gondolk mint 15 műszak. Tizenötször 18 500 korona (egy-egy műszak hozama), az annyi mint 277 500 korona. Több mint negyedmillió! Ennyit hozott egyetlen hónap alatt egy jól sikerült ösztönzési ötlet. • Hogyan csinálják? A darujavító szerelőknek nem fizetnek túlórát, 44 órás munkabért kapnak akkor is, ha szombat—vasárnap dolgoznak. Senki sem törődik vele, mikor javítják ki a darukat, a lényeg, hogy a daru a lehető legkevesebbet álljon, Oe minden megtakarított áráért jön a tízes. Mármost, reggel kijönnek az akadozó daruhoz, menet közben megállapítják a bajt, hagyják a darust dolgozni, amíg eljön a tízórai ideje. Addigra mindent a legapróbb részletekig előkészítenek. Amikor a darus és a panelszerelők ebédelnek, vagy tízóraiznak, a javítók pontosan, gyorsan előre tervezett mozdulatokkal javítanak. Még az utolsó csavart be sem csavarták, az egyikük már szalad is a telefonhoz, hogy megtudakolja, hol van o közelben munka s várjanak o tízóraival, amíq odaérnek a javítók . . . Kihasználják a munkaszüneti napokat, az estéket is. Losoncon egy „repülő csoport" óránként jelentkezik a központban, hogy megtudja, hol mi a baj, ne várjon a darus fölösleqesen, ne szaladjanak el a tízkoronás órák vesztegléssel. Igy