Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-04 / 214. szám, vasárnap

A Nyári Ifjúsági Találkozó Zavaró nyelvi jelenségek résztvevőinek állásfoglalása Az elmúlt héten ért véget az Idei Nyári Ifjúsági Találkozó, melyről lapunk hasábjain már beszámoltunk. A résztvevő fiatalok egy sor fontos kérdésről mondták el véleményüket, melyeket figyelembe véve dolgozták k! a találkozó hivatalos állásfoglalását. Többek között ezeket Írták: „Mi, csehszlovákiai magyar fiatalok, akik hazánk különböző tájairól jöttünk össze az idei Ifjúsági találkozóra, élénk érdeklődéssel figyeljük azt az intenzív politikai és diplomáciai tevékenységet, amelynek középpontjában hazánk és kommunista pártunk áll. Minden erünkkel támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, melyeket pártunkkal az élen a lakossággal egyetértésben társadalmi életünk megújhodásáért- tesznek. Mi is magunkévá tesszük ezeket a célokat és munkálkodni fogunk megvalósításukért. Nagyra értékeljük pártunk bátor és következetes magatartását, ahogy továbbra is tántoríthatatlanul a januárban megkezdett úton halad. Nem engedjük, hogy különböző kül- és belföldi erők gátoljak demokratikus, szocialista fejlődésünket." Ezután a nemzetiségi kérdésre térnek rá és megállapítják: „Tisztában vagyunk azzal, hogy mi is felelősek vagyunk a demokratizálódási folyamat további fejlődéséért, tudjuk, nagymértékben ettől függ a nemzetiségi kérdés rendezése is. A CSKP akcióprogramja és a január utáni belpolitikai fejlődés arról győzött meg bennünket, hogy csak a januári célkitűzések következetes megvalósításával segíthetjük elő demokratikus, szocialista fejlődősünket. A nemzeti kisebbségek államjogi helyzetének rendezési módját ml a demokrácia próbakövének tartjuk. Egyetértünk a CSEMADOK KB március 12-1 javaslatával és megelégedéssel nyugtázzuk, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról folyó tanácskozásokra a CSEMADOK képviselőit is meghívták. Tartunk azonban attól, hogy a tárgyalások igazságos eredményét, tehát a nemzetiségi kérdés igazi demokratikus megoldását, kedvezőtlenül befolyásolhatja az a tény, hogy szlovák részről olyan politikusok is jelen voltak, akik e kérdésben kompromittálták magukat (dr. Daniel Okáli). Sajnálatra méltó az is, hogy a legfelsőbb párt- és kormányszervek képviselői nem foglaltak e kérdésben világosan állást. Elítéljük a szlovák sajtóban és rádióban a nemzeti kisebbségek képviselői ellen indított alaptalan * támadásokat, amelyekkel a közvéleményt és a demokratikus rendezés lehetőségét igyekeztek károsan befolyásolni. Feltétlenül követeljük, hogy Ismerjék el a nemzeti kisebbségeket nemzeti szubjektummá, mert csupán ez segítheti elő tényleges egyenjogúsításukat. Nem tartjuk demokratikusnak az államnak olyan meghatározását, mintha azt kimondottan csak két nemzet — a cseh és a szlovák —alkotná. Az ilyen megoldás azt a benyomást keltheti a nemzeti kisebbségek tagjaiban, hogy a csehszlovák állam csupán a csehek és szlovákok hazája, de semmiképpen sem az ő államuk, s így annak sorsa közömbös lehet számukra. Ezek az elképzelések irredentizmussá fajulhatnak, nyilván nem kell hangsúlyoznunk ennek egészségtelen voltát. A nemzeti kisebbségek a Csehszlovák Köztársaság felvirágoztatásáért vállalt tevékenységükkel bebizonyították, hogy a csehszlovák államiság talaján állanak. Ezért aktívan és kollektíván részt szeretnének vállalni abból, ami ebben az államban és ezzel az állammal történik. Hazánk további fejlődésének fontos záloga az ifjúság alkotó erejének és tehetségének megfelelő kibontakoztatása. Meggyőződésünk, hogy a csehszlovákiai magyar ifjúság aktivizálását, bekapcsolódását a közéletbe és sajátos érdekeinek védelmét nagyban elősegíthetné a nemzetiségi alapon létrejött Ifjúsági szervezet. Épp ezért támogatjuk a Csehszlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség megalapítását tartalmazó javaslatot. E szövetség a többi haladó ifjúsági szervezettel karöltve a magyar ifjúságot a marxizmusleninizmus szellemében internacionalizmusra, szocialista hazafiságra és egészséges nemzeti öntudatra fogja nevelni." Az állásfoglalást az idei találkozó mintegy 200 résztvevője írta alá és a teljes szöveget eljuttatták a CSKP KB, valamint az SZLKP KB tagjainak. A folyó év, 1968 eddig elért eredményeit már mutatják Csehszlovákiában a legfőbb társadalmi jelenségek: az egyes osztályok, rétegek, szociális csoportok gazdasági, politikai és kulturális megnyilatkozásai. A magyar nyelv azonban — mintha nem tartozna a legfőbb társadalmi jelenségek közé — bizonyos vonatkozásban megrekedt a korábbi évek színvonalán, konzervált néhány rossz szokásból eredő hibát. Ebbe nem nyugodhatunk bele; tudatosítanunk kell, hogy anyanyelvünk állapotáért mindnyájan felelősek vagyunk! Mindenekelőtt azt kell elérni, hogy a nyomdatermékek (újság, hetilap stb.) legyenek nyelvi szempontból kifogástalanok. Az írott szövegekben ugyanis most még gyakran találhatók olyan zavaró nyelvi jelenségek, amelyek meggondolatlanság következményei. Hozzájuk számítom — többek között — bizonyos névutók helytelen használatát is. Mutatja ezt két kiragadott példa: 1. „Magyarország ... kellő megértést tanúsít a csehszlovákiai demokratizálódási, lényegében megújhodási folyamattal szemben ..." 2. „A magyar kommunista párt és kormány Csehszlovákiával szemben tanúsított magatartásával nagy szolgálatot tesz a szlovákiai magyarságnak..." Ezekben a mondatokban a szemben névutő bitorolja azt a helyet, amely az iránt névutót :-Í:ÍÍÍ TATÁS. IBakonyi jelv.) illeti meg. Csak kifogásolni lehet, ha az ember hasonlót lát, mert rontja az egészséges nyelvérzéket. Nem ls beszélve arról, hogy a szemben névutó mindig feszültséget érzékeltet, kisebb-nagyobb ellentétet vagy támadó élű fellépést fejez ki; a megértést, a jóindulatot pedig Inkább tanúsítani szoktuk valaki iránt. Olykor két másik névutó, az alatt és mellett helyes használatával is baj van. Néhány megjelent cikk ilyesmiről árulkodik, mert a riporter egyik helyen így magyaráz: „Ez alatt azt értem ... , a másik helyen meg úgy fogalmaz, hogy „tető alatt van a szerződés". Milyen kárl Hiszen nyelvtani igazság egyrészt az, hogy a magyar ember nem valami alatt, hanem valamin ért valamit (pl. ezen azt értem); másrészt tapasztalati igazság az, hogy többet ér, ha megkötötték a szerződést, vagy a szerződés elkészült, mint ha „tető alatt" van. Rávall itt-ott a mellett névutó helytelen használata is néhány tudósító nyelvérzékére. Éppen ezért jó, ha okulunk a következő esetekből: 1. „Előzetes feltételek mellett nem lehet komoly a tárgyalás" — jelentette k' i vietnami küldöttség vezeti/-'. (Magyarosan: előzetes feltételekkel). 2. „Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára" — hallottam valahol. (Magyarosan: nagy részvéttel.) Megjegyzem, nemcsak a névutók, hanem az Igekötők helytelen, illetve felesleges használata is lehet zavaró nyelvi jelenség. A jobb nyelvérzékü olvasót nagyon bántja, ha például ilyen mondatok kerülnek a szeme elé: „Dubček legutóbbi beszédében kihangsúlyozta, hogy ... 2. „Még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy nagyon fontos tényező a lakosság gyors, őszinte és pontos tájékoztatása". Mint köztudott, az igekötő módosít az ige jelentésén. Felesleges tehát megtoldani vele az igét akkor, amikor nélküle is kifejezi a kívánt jelentésárnyalatot. Az idézett mondatokban például elég hangsúlyozni a feladatokat: a hangsúlyozás — még ha Igekötő nincs is ott — kiemeli, nyomatékosabbá teszi a közlést. Jó lenne, ha megszívlelnék észrevételeimet a társadalom magyar tagjai; különösen azok, akik „a lakosság gyors, őszinte és pontos tájékoztatását" végzik DOBAY BÉLA • BUDAPESTEN egy ötven darabra tervezett hanglemezsorozat készül Bartók összes zeneműveiből. Az első három lemez vonósnégyeseket tartalmaz. Párizsi ceruzajegyzetek QEQ 1968. Vpi. 4. Láttam a tengert Hétfőn, július 15-én a déli órákban, Deauville híres francia fürdővárosban láttam életemben először Igazi tengert. A tenger szürke, viharos ós haragos volt. Rettenetesen háborgott, zúgott, morajlott és hatalmas hullámaival állandóan csapkodta az aranyszínű homokos partot, ahol a fürdőzőknek kellett volna lenniük. De a fürdőzők a napsütés ellenére inkább a kabinokban húzták meg magukat, mert a vihar olyan hatalmas erővel tombolt, hogy a homokos partot alig lehetett megközelíteni. A vihar csak a délutáni órákban, az apály idején csillapodott kissé. Ekkor a zúgás is halkult és a tenger hátráló hullámaival valami óriási, morgó vadállatra hasonlított, amely ragadozó mancsait behúzva csak azért hátrált, hogy a megfelelő időpontban teljes lendülettel az áldozatra vesse magát. Persze, talán fölösleges megjegyeznem, hogy filmen, mint minden mozilátogató, már én is láttam tengert, sőt zúgását is hallottam- Mégis a hangos kép szinte műanyagnak hat az igazi tenger látványa mellett: a zúgó hang itt a víz és a levegő friss illatával párosul, azonkívül a tomboló vihar és a napfény is úgy hatott rám, mintha a tenger öltözete volna, és védené a tenger hatalmas meztelenségét. Nevezetes nap volt ez számomra. Több mint hatvanévesnek kellett lennem, amíg megértem, hogy láttam a tengert, mégpedig a gazdag fürdőzők tengerét. Párizs éghajlata Mielőtt Párizsba mentem volna, azt hittem, hogy ott állandóan süt a nap. Igaz, ezt egyetlen propagandafüzet sem hirdette, és a francia költők és regényírók sem állították, bennem mégis szikrázó napfényben élt Párizs, amíg nem láttam. Ezért lepett meg Párizsba érkeztemkor a felhős ég és az esőre hajló idő, továbbá az esernyős emberek, akik gondterhelten jártak utcáin, mint mindenütt, ahol küszöbönáll az eső. Ilyenkor adnak ugyanis egymásnak találkozót a gondok és ilyenkor jut az ember eszébe minden kellemetlenség, amely valaha érte az életében. Szerencsére Párizsban ez a gondterheltség már azért sem lehet hosszú életű, mert ott hirtelen, minden átmenet nélkül kisüt a nap. Aztán persze újra beborul. Ez naponta többször is megismétlődik. Az idegennek, aki Párizsba érkezik, ez eleinte kicsit szokatlan, de később belejön és ha el is szomorodik a felhők gyakori jelentkezésén, jól tudja, hogy mindez csak Ijesztgetés, és néhány perc múlva minden újra helyre áll. E közel hat hét alatt, amíg Párizsban tartózkodtam, csak két napra, egy vasárnapra és egy hétfőre emlékszem, amikor nem esett az eső. Fullasztó és nehéz volt akkor a levegő, úgyhogy kedden egyenesen örültem az esőnek és a friss levegőnek. És nyilván e változékony időjárásnak, az esőnek és a napfénynek köszönhető, hogy Párizs parkjai olyan szépek és az utcáit szegélyező fái olyan üdezöldek, mintha naponta ápolnák, öntöznék őket. Éppen ezért az eső Párizsban sosem tudta megváltoztatni kiránduló-terveimet. Emlékszem, egy vasárnap — amikor elhatároztam, hogy felmegyek a Diadalkapu tetejére és onnan tekintem meg Párizs háztetőit — a délelőtt folyamán úgy zuhogott az eső, hogy a város oly nedves és ázott volt, mintha soha nem sütött volna rája a nap. Mégis, a délutáni órákban a város háztetői napfényben fürödtek és én tervemhez híven a Diadalkapu tetejéről nézhettem a gyönyörű Párizsra. Gyönyörű látvány volt. A Csillag térre, ahol a Diadalkapu áll, 12 utca torkoll. Az utcák nagyjából nyílegyenesek és dús lombú fák szegényezik őket. Fentről úgy tetszik, mintha a tér nyúlna az utcákba és ettől a tér csillag alakot nyer. Innen a magasból egyébként nemcsak Párizs házrengetegét láttam, hanem egyes épületek nemes vonalai is tisztán kivehetők voltak. Igy többek közt láttam az UNESCO palotáját, a Notre-Dame-ot a Louvre palotáját és természetesen az elmaradhatlan Eiffel-tornyot. — Az ég egyik felén most is súlyos, sötét felhők tornyosodnak, és ezt visszatükrözi a város is. Az egyik fele aranyszínben tündököl, az ódon háztetők napfényben fürdenek, a másik, a nagyobbik fele sötét és fenyegető, a mozgó, kavargó és egyre közeledő súlyos felhőktől. A Champs-Élysées széles útvonala Innen olyan nyílegyenes, mintha vonalzóval húzták volna meg házsorait és a sétálók tarka tömege olyan rajta, mint valami színes hangyaboly. A Diadalkaput egyébként alagúton közelítettük meg és itt sorban kellett állnunk a felvonó előtt — akár az Eiffeltoronynál —, amíg sorra kerültünk. Többségben vidékiek és idegenek álltak a sorban, úgyhogy itt mindenféle nyelven beszéltek (franciául is, de tájszólással) és ebben a nyelvi zűrzavarban az ötven méter magas Diadalkapu úgy ágaskodott előttünk, mint Bábel tornya. E zűrzavar közepette mégis minden nagyon szép volt, még az építkezésnél őrt álló óriás daruk is, amelyek magasságban a Diadalkapuval vetekedtek. Az esernyő Ha az ember Párizs éghajlatára gondol, lehetetlen, hogy eszébe ne jusson az esernyő, amely itt szinte nélkülözhetetlen. Én mégis szinte babonás irtózattal tartom magamtól távol e kitűnő találmányt. — Amióta Chamberlain, az egykori angol miniszterelnök, oly utolérhetetlen eleganciával hordta, és 1938-ban látogatta meg vele a Führert, azóta inkább megázom, de képtelen vagyok esernyőt hordani. Napóleon sírboltjában Amikor életemben először a tengerparton jártam, arra gondoltam, hogy a végtelen tenger mellett milyen apró pontocskának tűnik' az ember, ugyanakkor azonban a nagy emberekre is gondolnom kellett. Többek között Napóleonra ls. Ezért, amikor másnap Napóleon sírboltjában jártam, arra gondoltam, hogy hamvaira azért raknak annyi márványt és más értékes nehezéket, hogy ne legyen könnyű a feltámadása. SZABÓ BÉLA