Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-31 / 240. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1968. augusztus 31. Szombat • XXI. évfolyam, 240. szám • Ara 40 fillér Közlemény az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének tanácskozásáról Legfontosabb feladatunk: az élet konszolidálás Az SZLKP Központi Bizottságának elnöksége 19UÖ augusztus 29-én összeült első tárgyalására, melyet dr. Gustáv Husák, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára nyitott meg. Az SZLKP Központi Bizottságának további titkárai: az ideológiai munka szakaszán B o h u s I a v G r a c a elvtárs, a közgazdaság szakaszán Viktor Pavlenda professzor, a mezőgazdaság szakaszán Štefan Sádovský mérnök, a pártmunka politikai rendszere szakaszán Jozef Zrak mérnök, a pártszervezeti kérdések szakaszán pedig Jozef T u r č e k mérnök Az elnökség felmérve a szlovákiai helyzetet megállapította, hogy mind a politikai, mind a közéleiben megnyugtató a légkör. Az elnökség elhatározta, liogy bevonja a pártmunkába a kongresszusi küldötteket, a választott szerveket, a párt apparátusát és egész aktíváját, s a lehető feghamarább valóra váltja a kongresszus fő koncepcióját: a párt dubčeki vezetésének támogatását, valamint a kongresszusi határozatok eljuttatását a pártszervekbe és szervezetekbe. A pártban és a közéletben végzendő tevékenység vezérelve az SZLKP kongresszusának beszámolója és dokumentumai, amelyeket a pártsajtó hozott nyilvánosságra. Az SZLKP kongresszusa tárgyalásainak eredményeiről a lehető leggyorsabban tájékoztatni fogják a Nemzeti Front valamennyi szervezetét, hogy a dubčeki vezetés támogatására és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítésére felhasználjuk a kommunisták és minden polgár értelmét és készségét. ' Az elnökség hangsúlyozta, hogy ma a legfőbb feladat a népgazdaság, a közlekedés, a távöszSzeköttetés, a kereskedelem konszolidálása, s ezzel kapcsolatban a felelős elvtársakat időhöz szabott feladatokkal bízta meg. Az SZLKP Központi Bizottságának elnöksége felhívással fordul minden kommunistához és pártonkívülihez, hogy tanúsítson megértést, elvtársi együttműködést és áldozatkészséget, teljes mértékben biztosítva a termelést és az ellátást az ipari nyersanyagoktól kezdve egészen a napi közszükségleti cikkekig. Fontos intézkedést fogadott el továbbá a Szlovák Nemzeti Tanács és valamennyi fokú nemzeti bizottság funkcionáriusainak és dolgozóinak aktivizálására. A kongresszus alkotó aktivitása szellemének kell áthatnia az egész párt- és közéleti munkát. Az elnökség felhívja az ifjúságot és a nőket, valamennyi polgártársunkat, hogy amint az elmúlt napokbau alkotó munkájukkal, most is egységesen és szolidárisán támogassák pártvezetőségünket, amelynek élén Alexander Dubček elvtárs áll. Az elnökség foglalkozott továbbá néhány olyan káderkérdéssel is, amely a kongresszus határozatából következik. Intézkedést fogadott el azon városok életének konszolidálására, amelyekben a Varsói Szerződés egységei tartózkodnak, mégpedig a moszkvai tárgyalásokon elfogadott megállapodás alapján. Az elnökség határozatot hozott, hogy mindent megtesz a rádiö, a televízió normális adásának, a sajtó normális kiadásának, valamint a közvélemény egységes tájékoztatásának biztosítására. Az elnökség felhívással fordul valamennyi polgárunkhoz, hogy viselkedésével teremtse meg a nyugalom, a megfontoltság és a békés munka légkörét, melyhez tagjai intenzív tevékenységével megteremti és biztosítja a feltételekei. A Szlovák Nemzeti Tanács felhívása Szlovákia népéhez KEDVES POLGÁRTÁRSAK, BARÁTAINK, ELVTÁRSAK, KEDVES IFJÚSÁG! A Szlovák Nemzeti Tanács képviselői 1968. auugsztus 27— 29 én ismét ülést tartottak, hogy megvitassák Szlovákia politikai helyzetét a Varsói Szerződés öt állama fegyveres erői által megszállt hazánkban. Olyan időpontban történik ez, amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés 24. évfordulóját kellene ünnepelnünk. Huszonnégy évvel ezelőtt felkelt a szlovák nép, hogy a fasizmus ellen vívott nyílt harccal küzdjön szabadságáért, a szociali-TT''"'- hfi'adó új Csehszlovák Köztársaságért. Számunkra tragikus, hogy az SZNF idei évfordulójának időpontja nehéz próbát jelent testvérnemzeteink és a köztársaság minden polgára számára. De éppen a Felkelés nagy hagyománya erősíti meggyőződésünket, hogy az erős, egységes, lelkileg töretlen nép képes a súlyos időszakok átvészelésére is, és képes megoldani a mai politikai helyzetet is. A Felkelés hőseire gondolunk ma is, amikor közös munkánkhoz eltökéltségre, töretlen akaratra és célratörő öntudatra van szükségünk. Nem akadályozhatjuk meg, hngy a szíveket ne töltse el fájdalom, gyász és felháborodás. Azonban elkerülhetetlenül tudomásul kell vennünk, hogy az életben vannak pillanatok, amikor a nehéz, áttekinthetetlen helyzetekben nem hallgathatunk csak szívünkre. Ma sokkal inkább, mint máskor, szükségünk van a józan észre, bölcs megfontoltságra, türelemre, arra, hogy életünk legfontosabb mozzanataira összpontosítsuk figyelmünket. Akár akarjuk, akár nem, reá lisan kell állást foglalnunk a moszkvai tanácskozás következtében kialakult helyzetben, és értelmesen, reálisan kell cselekednünk is. (Folytatás a 2. oldalon| Ne tűrjük a meghasonlást sorainkban! JOSEF SMRKOVSKÝNAK, a Nemzetgyűlés elnökének rádióbeszéde CSEHSZLOVÁK HAZÁNK KEDVES POLGÁRAI, KEDVES BARÁTAIM1 A közelmúltban gyakrarr talán túl gyakran szóltam önökhöz. Néha kifejeztem azt, amit önök gondoltak, és ezt mindig észre is vettem. Akkor könynyebben beszéltem. Most azonban azt szeretném mondani, hogy még sohasem esett olyan nehezemre a szó, mint most. Az egyedüliek, akik e napokban erőt öntöttek belénk, azok önök voltak, népünk, a csehek, a szlovákok s a többiek, akik ^e nehéz, talán legnehezebb próbatétel idején olyan magatartást tanúsítottak, hogy nem találok szavakat, amelyekkel hálámat és tiszteletemet mindnyájuk iránt kifejezhetném. Meghajlok önök előtt, meghajlok népünk előtt, meghajlok áldozatai előtt, meghajlok bátorsága előtt. Nincs szándékomban megismételni mindazt, ami Ludvík Svoboda elvtárs, köztársasági elnök, Dubček elvtárs, kommunista pártunk Központi Bizottságának első titkára és Cernik mérnök elvtárs, miniszterelnök beszédeiben már elhangzott. Engedjék meg, hogy a magam nevében szóljak és elmondjam, mit érzek. Csaknem hatvan éves vagyok, és nem kevés az, amit átéltem. Életrajzomat ismerik és tudják, hogy az életem nem volt könnyű. Arra sohasem gondoltam, hogy életemben még sokkal nehezebb vár rám, még sokkal nehezebb döntések várnak rám. Most már tudom, hogy az elmúlt napok voltak életem legnehezebb napjai, és azt is tudom, hogy nem lesznek könynyüek a továbbiak sem. Önök tudják, hogy a szomszédos szocialista országok egyre többet bírálták pártunk politikáját és nyomást gyakoroltak reá, olyan nyomást, amely augusztus 21-én, jobban mondva augusztus 20 és 21 között fenyegető méreteket öltött. Országunkat váratlanul megszállták oly hatalmas katonai erővel, amellyel szembeszegülni teljesen reménytelen, és lehetetlen volt. Sajnos, háromszor is sajnos, hogy ez a helyzet nem új, nem szokatlan nemzeteink történelmében. Ez nem egyszer előfordult a cseh és a szlovák történelemben, és évszázadunkban, a XX. században ez tulajdonképpen már másodszor történt meg. Úgy vélem, hogy e kockázatr nak tudatában voltunk, azt hiszem, sejtettük, hogy mindezért fizetnünk kell. Viszont — és ezt hangsúlyozni szeretném — nem számítottunk erre olyan formában, mint ahogyan az augusztus 20-ról y-re virradőlag bekövetkezett. Ettől a perctől kezdve halálos veszélyben forgott nemcsak minden január utáni törekvésünk, hanem mindnyájunknak legalapvetőbb, valóban létfontosságú értékei ls, az állam és szuveňeritása, a szabadság, belügyeink irányítása, sőt minden egyes polgártársunk léte s biztonsága ís. Moszkvai tanácskozásunk szokatlan jellegű volt. önök tudják, hogy nem érkeztünk oda egyszerre és azt is, hogy közüA

z elmúlt eseményeiben kis országunk népe, amelynek fiai annyiszor kényszerültek bólogatásra, megalkuvásra és gerinchajiitásra, vizsgát tett. Kicsisége tudatában is — és ennek megfelelő formában egyenesítette ki gerincét. Az eluiúlt napokért nem kell szégyenkeznünk a jövő nemzedékek elótt. Ám nem tudjuk, mit hoznak a következő napok, hónapok. A történelem tanúsítja, hogy a hősi kiállást nem mindig követi folytatás. Legalábbis nem általában. Még a hősiességtől hevíteti emberi energia sem kimeríthetetlen A fáradt ember pedig könnyen megtörik, megadja magát. S akadnak ferde jellemek is. Vannak, akik az adódó helyzetben alkalmat sejtenek. Az alkalom pedig könnyen tolvajokat, puha gerincű embereket szül. Talán elég a nagyobb karéj kenyér, a felsőbb létrafok délibábja ... A nehéz időket kihasználva a gyenge jellemek is meg tudnak kapaszkodni. Ehhez nem kell kiállás, nem kell képesség. Elegendő a széllel egy irányba fordulni ... I

Egyenes gerinccel Ne éljünk csalfa, hamis illúziókban. Ilyenek is akadnak szép számmal, az eszme, a tettek igazát csak egyetlen mércével mérők és ítélők: a saját egyéni mércéjükkel. Az emberi jellemek skálája határtalanul széles. A gyengék mellett akadhatnak elese számítók, törtetők, akik eddigi képességük hiányából adódó kudarcaikért készek elégtételt venni. Lesznek emberek, akik az egyéni számlák törlesztésétől sem riadnak vissza. Erre akadt példa az elmúlt napokban is. Elegendő volt valakire ráfogni, hogy kollaborál, és a nép, a nagy tömeg haragja fordult ellene. Sokszor ártatlanul, aljas számításból. Ilyen példák voltak és lehetnek. Ebben az esetben nein fordulhatunk azok lelkiismeretéhez, akik lelkiismeretlenül cselekszenek. Ám mindannyiunkat kötelez a józanság, a becsület, az embertársi szeretet. Az esetleges vádakai inkább tízszer ellenőrizzük le, minthogy egyszer meggondolatlanul cselekedjünk és másoknak jóvátehetetlen károkat okozzunk. A rágalom leleplezése emberi kötelesség. A rágalmazóké is. Ellenkező esetben az emberség ellen vétenénk — sokszor jóvátehetetlenül. lünk ki, milyen körülmények között jutott oda és cselekedett. Ügy vélem, hogy ezt nem kell részleteznem. Ez számomra éppúgy, mint Dubček elvtárs s a többiek számára ma még nagyon nehezen ismertethető és fájdalmas téma. Mindenki elképzelheti, hogy azokban a pillanatokban döntéseink nagyon problematikusak voltak. A Varsói Szerződés országainak katonasága megszállta hazánkat, ez volt a kegyetlen valóság. Korlátozott volt összeköttetésünk hazánkkal, eleinte nagyon csekély mértékben voltunk, illetve csaknem egyáltalában nem voltunk tájékozódva, és nem egyszer inkább nemzeteink szilárd magatartásába vetett hitünkre voltunk utalva, mint az adott helyzet tényleges ismeretére. Ezzel szemben eléggé pontosan közölték velünk partnereink állásfoglalását, s meg is sejtettünk bizonyos nehézségeket, amelyekbe a külső katonai beavatkozás politikai szempontból jutott. Tudtuk, hogy a világ rokonszenvez velünk, de azt ís, hogy a nagyhatalmak inkább hajlandók megalkuvásos megoldásra, mint bármi másra. E körülmények között olyan kényszerű helyzetbe jutottunk, amelyből nem volt kiút. Megtehettük azt, hogy elutasítunk bárminéven nevezendő megalkuvást, s olyan irányt adtunk volna a fejleményeknek, melyeknek következtében sor került volna a megszállók sokéves közigazgatására, az államunk szuverenitására, politikai jogainkra s közgazdaságunkra kiható minden következményével, esetleg további emberek életének feláldozásával, amit az ilyen súrlódásokkal teli fejlődés nyilván eredményezett volna. Megjegyzem, szem előtt tartottuk azt is, hogy bizonyos pillanatban nincs más lehetőségünk, mint az, hogy elutasítsunk bármilyen alkalmazkodó megoldást, hogy tekintettel a nemzet becsületére néha jobb ha fedetlen mellel állunk a szuronyok elé. Ám ugyanakkor mégis úgy véltük, hogy e szélsőséges pillanat még nem következett be, s mindannak ellenére, ami történt, van egy másik lehetőség, amelyet — mint az ország sorsáért felelős politikusok — nem hagyhattunk kihasználatlanul. Ezért még egyszer megkíséreltük, hogy kiutat keressünk az elfogadható megegyezésre. Ám ez esetben is tudatában voltunk a következményeknek, különösen annak, hogy az ilyen megoldásnak milyen erkölcsi, történelmi következményei lehetnek. Kérem, higgyék el nekünk, saját sorsunk — amely természetesen nem lehet közömbös — azokban az órákban mellékes volt. Mi azt tartottuk döntő fontosságúnak, vajon van-e lehetőség arra, hogy kivezethessük a csehszlovák államot és szocializmust abból a válságos helyzétből, amelybe nem a ml hibánkból jutott. Ez a lehetőség abból adódott, hogy teljes mértékben megnyilvánult a megszállt cseh, és szlovák nép félreérthetetlenül, egységes magatartása. És ez partnereink magatartását, a mi egyéni helyzetünket is befolyásolta. Ebben a helyzetben végül úgy határoztunk, hogy a második lehetőséget válasszuk. A kölcsönös engedményekkel járó megegyezés lehetőségét, amely arra a reményre jogosít, hogy tovább haladhatunk a januárban megkezdett utunkon. A másik tárgyaló fél ezt a lehetséges megoldás alapjaként el is ismerte. Döntésünk azonban ezek után sem volt könnyű. Kérem higgyék el nekünk, nem hallgattunk, éles vitára került sor partnereinkkel, s egymás között ís, s hogy minden lehetséges érvet felsorakoztattunk. Mint ahogyan önök is tudják, megbeszélésünk legfőbb pontjai általában a következők: belpolitikai életünk, a csehszlovákiai szocializmus átformálása abban az értelemben, mint aho(Folytatás a 2. oldalnál