Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-21 / 231. szám, szerda

Kiút a nélkülözésből „Kevés a szálas takarmány", halljuk mindenfelől. Es ez ts a valóság, évelőkből csak feleannyi termett, mint tavaly. Honnan pótolják a hiányzó takarmányt, merül föl a kérdés, ami bizony nem egy gazdaság vezetőinek gondot jelent. Akadnak azonban olyan szakemberek, akik nemcsak arra hivatkoznak, hogy a szalmának keletje lesz, hanem más megoldással igyekeznek segíteni. SZÍMÖN Zuhogó esőben kerestem föl Mokos Jánost, a szövetkezet agronómusát. Annak idején száz hektárnyi búzájuk még tövön állt, s gondoltam, kedveszegett lesz az eső miatt. Korántsem. Azt mondta, hogy a búzán kívül a határban más növényeik is vannak, s azoknak nagyon kell az eső. — Öntözni nem lehetett, a csatornában is kevés volt a vlz — toldotta meg. Szerinte még most sem késő az eső. Az a kis kár, amit a búzában tesz, az a kukoricából kétszeresen megtérül, és több lesz a másodnövény is. A szímői szövetkezetben nem lesz szemes takarmány-gond, árpából 34,73 mázsa termett hektáronként, és még szépen lehet kukorica is. A szálas takarmány azonban kevés. Évelőkből 145 vagon szénát vártak, és csak 70 vagonnal gyűjtöttek be. A kétszáz hektárnyi alávetésük kiszáradt, és tarlóherére sem számíthatnak. Hogy javítsanak a kedvezőtlen helyzeten, a litoméŕicei járásban 25 vagon szénát vásároltak. Az esők után a legelők jobb kihasználásával ls sokat segítenek magukon. ÉRSEKÜJVAROTT A szálas takarmányt illetően a érsekújvári szövetkezetben még rosszabb a helyzet, mint a szlmőiben. Horváth Jozef mérnök, a szövetkezet agronómusa mondja, hogy a tavalyinak csak az egyharmada termett. A nyolcvan hektárnyi másodnövényben és a 240 hektárnyi alávetésben sem nagy a remény, ök a hiányzó takarmányt azonban nem vásárlással akarják pótolni, hanem szintetikus etetéssel. A hízómarhánál már ezt a módszert alkalmazzák, és őszkor a fejősteheneket is ráfogják. Ha megkapják hozzá a melaszt [24—25 vagon a szükséglet), az egész szarvasmarha-állománynál 80 vagon szálas takarmányt megtakarítanak. — A szintetikus etetéssel az eddigi tapasztalatok Jók — mondja Michal Falath mérnök, a szövetkezet zootechnlkusa. A hízómarhánál a súlygyarapodás hasonló, mint a hagyományos etetés esetében, a termelési költségek viszont kisebbek. Egy kiló hús előállítása legkevesebb két koronával lesz olcsóbb, és jobb a hús minősége. Falath elvtárs mondja, hogy eddig ritkán értek el „A" osztályú minősítést, most meg a legutóbb eladott 18 hízómarhából csak egyet értékeltek „B" minőségűnek, a többit az „A" osztályba sorolták. Falath elvtárs részt vett egy csehországi körúttín, amelyen a tehenek szintetikus etetését tanulmányozták. Annyit mondott róla, hogy ott dicsérik az új módszert. A tej zsírtartalmát rendszerint javítja, és a tehenek tejelékenysége jobb, mint azelőtt. Ezért határozták el az érsekújváriak is, hogy a fejősteheneknél is bevezetik. SZÁLKÁN Bogdán Ferenc, a szövetkezet elnöke a szokottól eltérően nem panaszkodik a szálas takarmány hiányára. Ök a hízómarhát már régebben ráfogták a szintetikus etetésre és így sok szálas takarmányt takarítanak meg. Tavaly a Juhoknál ls bevezették, s az idén a teheneket is erre a kosztra fogják. Az újdonságot jónak tartják, előnyét a jobb és több termék előállításában látják, és abban, hogy nincs szálas takarmánygondjuk. — Az eddig eladott háromszáz hízómarhából kétszárharmincat Olaszországba szállítót tak — mondja az elnök. — Egy nyugat-németországi cég a terményforgalmi vállalaton keresztül vásárolja tőlünk a hízómarhát. Jó jel, az áru nem lehet rossz, ha külföldön is megfelel. Az el > nök a Juhoknál bevezetett kísérletet is eredményesnek mondja. A kétszáz juh első évi átlagos gyapjúhozama 5 kiló volt. A hagyományos etetésnél viszont már a 3,5 kilós hozamnak is örültek. A juhokkal ugyanazt a takarmánykeveréket etették, mint a hízómarhával. Az etetéssel járó költségek azonosak voltak a régi költségekkel. A szintetikus etetést azonban a másfél kilő gyapjútöbbletért érdemes terjeszteni az egész nyolcszázas juhállományra. Szálkán a szintetikus etetés szakembere Kostolník Vladimír mérnök, a három szövetkezetből egyesült Oj Élet fő zootechnlkusa. A JÁRÁSON Ján Kassa mérnök, a járási mezőgazdasági társulás zootechnikusa arról tájékoztat, hogy a járás területén már 11 mezőgazdasági üzemben alkalmazzák a szintetikus etetést. Többek között olyan nagy szövetkezetekben, mint az udvardi, érsekújvári, tardoskeddi, muzslai stb. A hízómarhának megközelítőleg az ötödrészét már így etetik. Jelentős mennyiség, de a cél az, hogy ősszel a hízómarha felénél áttérjenek a szintetikus etetésre. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy van értelme. Például a júniusi átlagos napi súlygyarapodás az egész járás területén 0,836 kiló volt állatonként, azaz ugyanaz, mint a hagyományos hizlalási módszernél. Ugyanakkor a hús minősége, mint a fentiekből tudjuk, jobb. Járási méretben is az eladott példányoknak csak az elenyésző részét sorolják a „B" osztályba. A legnagyobb érdem mégis az, hogy a szintetikus etetési módszerrel jelentős mennyiségű szálas takarmányt megtakarítanak a növendékállatok számára. Az érsekújvári járásban jó úton haladnak, megtalálták a módját a takarékos gazdálkodásnak, amire leginkább most, a rossz termés idején van nagy szükség. Kassa elvtárs attól tart, hogy a szintetikus etetés szélesebb körű alkalmazását a melasz hiánya fogja fékezni. Néhány szövetkezetben bővítették ugyan a cukorrépa vetésterületét, hogy több melaszhoz Jussanak. A melasz mennyisége azonban attól függ, milyen lesz a cukorrépatermés és még attól is, mennyi lesz a behozatal. Az érsekújvári járásnak — mindenesetre — az lenne előnyös, ha elegendő melasz állna rendelkezésére, hogy kitűzött célját valóra válthassa. BENYUS JÓZSEF MIRŐL IR A RUDÉ PRAVO? A NEMZETI KISEBBSÉGEK ÉS JOGAIK egy orszagban elünk Dr. furaj Zvara és dr. jan Sindelka a Rudé právo augusztus 16-i számában közölt cikkében megállapítja, hogy a sajtó, a rádió és a televízió adásaiban dominál az állani szövetségi rendezésének kérdése, viszont kevés figyelmet szentelnek a nemzeti kisebbségek problémáinak. A cikkírók rámutatnak, hogy a München előtti viszonyokhoz képest csökkent a kisebbségek részaránya, éspedig országos viszonylatban 36-ról 6 százalékra, szlovákiai méretben pedig 24-ről 14 százalékra. 1965-ös becslések szerint Csehszlovákiában 551 ezer magyar (ebből a cseh országrészekben 19 ezer), 69 ezer lengyel, 56 ezer ukrán és orosz (vitás az ukrán megjelölés, sokan a ruszin mellett kardoskodnak) és 134 ezer német élt. Rajtuk kívül tízezrével vannak más nemzetiségek is, például hatezer bolgár. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a cseh országrészekben élő 337 ezer sziovák, valamint a Szlovákiában élő 47 ezer cseh számottevő kisebbséget alkot. A csehszlovákiai nemzeti kisebbségek határvidéki, peremjellegűek. Nemzeti öntudatuk fejlődése bonyolultabb, mint a két fő nemzet esetében — az eredeti nemzethez tartozásuk tudatától a nemzeti kisebbségi lét bizonyos tudatának és a csehszlovák szocialista hazához való új viszonynak kialakulásáig fejlődött. Minden egyes kisebbségnek sajátos problémái vannak. Két kisebbség szláv. A magyar kisebbség nyelvkülönbsége, mely összefügg a település fellegével, az értelmiség számával, az eltérő társadalmi összetétellel, bizonyos nyelvsorompó kialakulásához vezetett a dél-szlovákiai járásokban. A magyar és a lengyel kisebbség nagy része viszonylag kompakt egységet alkot, viszont a kisebbségek nagy része így is különféle viszonyban él a csehek, a szlovákok és mis nemzetiségek között. A cikkírók a továbbiakban történelmi visszapillantásban ismertetik a kisebbségek fejlődését. Az ukrán kisebbíé? egyenjogúsítása már 1945 ó'a folyamatban volt, sőt 1950-ig nemzeti képviselete is volt az Ukrán Nemzeti Tairícs jPrjasevstina) formájában. Később ezt megszüntették, erősen ukránosltották a nemzetileg nagyon is megoszló lakosságot, melynek egyházi hovatartozása is megváltozott (görögkatolikus helyett görög keleti, pravoszláv lett), ami ellenállást váltott ki, s ez részben abban mutatkozott meg, hogy az ukránok közül sokan valótlanul szlováknak vallották magukat. Ez a probléma ma is fennáll. A háború után a magyar kisebbség a német kisebbiéggel hasonló helyzetbe került. A magyar lakosság egy részét, főként az értelmiséget kitelepítették, egy részét pedig magyarországi szlovákokkal cserélték ki. Mások, félve a kitelepítéstől, szlováknak jelentkeztek. ötvenezer magyarnak kellett kiköltöznie a cseh határvidékre, a magyar kommunistákat kizárták a pártból stb. A magyar kisebbség csak 1948 után kapott polgári, politikai és nemzetiségi jogokat (kétnyelvűség, anyanyelvi oktatás, részvétel az államigazgatásban). Ugyanakkor a dél-szlovákiai járásokban élő magyarok nyelvi jogainak nagyon általános elveit csak 1952-ben állapították meg. A lengyel kisebbség esetében is problémák voltak a politikai egyenjogúsítással. A lengyel lakta községekben a nyelvi egyenjogúsítás 1956-ban történt meg. A német kisebbség maradványairól 1950 és 1960 között történt némi kulturális gondoskodás, de 1960 után ez is megszűnt, s az ekkor elfogadott alkotmány említést sem tesz német nemzetiségű állampolgárokról. 1950 és 1953 között úgy, mint a szlovák nemzet eseté ben, a kisebbségek esetében is üldözésnek voltak kitéve az úgynevezett burzsoá nacionalisták, ami kihatott az állam kisebbségi politikájának eltorzulására. A cikkírók a továbbiakban a nemzetiségi kérdés megoldásúval kapcsolatos pozitívumokat említik. Ilyen volt elsősorban a kisebbségek anyanyelvi-kulturális fejlődéséről történő gondoskodás. Megindult a könyvkiadás a nemzetiségek nyelvén, aktivizálódott műkedvelő színjátszásuk, van rádióadásuk, feliratokkal látfák el a nemzetiségi vidékeken játszott filmeket stb. A német kisebbség kivételével tömegalapon fejlődtek a nemzetiségi iskolák. Magyar, lengyel és ukrán szövetség létesült a kisebbségek kulturális szükségleteinek biztosítására. Mivel a kisebbségeknek nem voltak külön nemzetiségi képviseleti szerveik, ezeknek szerepét az említett szövetségek vették át. E tevékenység azonban sokáig nélkülözte a szakszerű irányítást, s csak az utóbbi időben alakultak a központi szervek mellett különleges osztályok a nemzetiségi iskola — és művelődési politika irányítására. Igyekeztünk ugyan biztosítani a kisebbségek képviselőinek részvételét képviseleti rendszerünkben alulról felteié, és betartottuk az aránylagos képviseletet. Allamjogilag azonban nem sajátos néprajzi, etnikai egységekként, hanem egyénenként, illetve „ilyen vagy olyan nemzetiségű állampolgárokként" kezeltük a kisebbségeket. Ezért máig sincsenek a kisebbségeknek nemzeti bizottságaik, ROZSA (Tóthpáf felvétele) s nem létesültek különleges intézmények a kisebbségi politika irányítására. Nem adtuk meg a kisebbségek nemzetiségi jogainak alkotmányos és törvényes garanciáit, s a nemzetiségi jogok központi védelme nem is létezett. A kormány 1952. VI. 17-én, a Megbízottak Testülete pedig 1952. VII. 1-én ugyan ún. nyelvi jogokat alkotott (a kétnyelvűség elve a nemzetiségileg vegyes területeken), a kisebbségek nemzeti bizottságokban és más szervezetekben való politikai képviseletének elveit is meghatározta, ezeket a határozatokat azonban sohasem hozták nyilvánosságra, nem is foglalták jogszabályokba, s így teljes mértékben sohasem érvé nyesültek. A gyakorlatban a csehek és a szlovákok nem is tudtak ezekről a rendeletekről. Ilyen jogilag szavatolt normák nélkül nehéz helyes nemzetiségi politikát folytatni — állapítják meg a cikkírók. A CSKP Központi Bizottsága mellett a nemzetiségi kérdés felülvizsgálására létesült bizottság ugyan már a XIII. pártkongresszus előtt több javaslatot terjesztett be, ezeket azonban nem vették figyelembe. Kár, mert sok mostani vita feleslegessé vált volna. A cikkírók a továbbiakban a nemzetiségj kérdés megoldásának jelenlegi helyzetével foglalkoznak. Megállapítják, hogy a demokratizálódási folyamat a nemzeti kisebbségeket is aktivizálta. Hivatkoznak a n CSEMADOK határozatára, mely oly nagy port vert fel. Ismertetik a határozat főbb tételeit, 6 főbb követeléseket. Ugyancsak ismertetik az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének követeléseit. Megállapítják, hogy a határozatok ugyan sok vitás kérdést tartalmaznak, de ezeket előítéletek nélkül, megfontoltan kell megítélni Ezzel kapcsolatban rámutatnak a CSKP akcióprogramjának jelentőségére. Az ak cióprogram nyílt, elvszerű ál láspontra helyezkedik a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, szükségesnek tartja nemzetiségi statútum kidolgozását. Az SZLKP akcióprogramja e kérdés konkrétabb megfogalmazásút tartalmazza. Amellett foglal állást, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács vagy a szlovák kormány felelős funkcionáriusainak vezetésével létesüljön nemzetiségi titkárság, s ajánlja, hogy az országos szervek is hasonlóan oldják meg e problémát. A köztársaság föderatív elrendezésének kidolgozására létesült országos párt- és állami bizottságoknak is foglalkozniuk kell e kérdéssel. Bizonyára nem könnyű dolog. Természetesen a gyakorlatban már megvalósult pozitívumokra kell építeniük — nemzetiségi iskolarendszer, nyelvi jogok, kulturális tevékenység stb. A kisebbségek politikai képviselete is nagy problémát je lent. A minimumot a központi kormány, a cseh és a szlovák kormány melletti államtitkárságok, parlamenti bizottságok, a párt- és állami szervek mellett működő különféle bizottságok jelentenék. A meglevő kulturális szövetségek a politikai képviseletnek nem a legszerencsésebb formái. A nemzetiségi jogokat garantáló nemzetiségi statútum vagy törvény sok mindent megold. Bizonyos fő momentumokat az alkotmányban is rögzíteni kell. A törvényes garanciák ne csak a „kisebbségi területekre" vonatkozzanak, hanem bizonyos alapvető nemzetiségi fogokat a köztársaság egész területére kl kell terjeszteni, s védelmet kell nyújtani bármelyik kisebbség minden egyes tagjának. Nemze teink és nemzetiségeink nagyvonalú kölcsönös közeledését csak a nemzetiségi érdekek Iránti legnagyobb fokú türelem eredményezheti. A cikkírók végül a föderáció körüli vitáitkai kapcsolatban rámutatnak arra, hogy a Jelenleg tapasztalt gyakorlattal szemben a kisebbségek helyzetét a cseh és szlovák viszony föderációs rendezésével egyidejűleg kell megoldani. E kérdés idejében történő komoly megoldása elejét venné különféle nemzetisé-, gi szenvedélyek szitásának. 0 1968.