Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-21 / 231. szám, szerda

A müncheni események 30. évfordulójára Űf szó 1968 VIII. 21. versaiii A BÉCSI DÖNTÉSIG RÓJAK DEZSŐ DOKUMENTUM SOROZATA (8) Amikor 1938. szeptember 4-én a tízezernyi harcos tömeg Vágtornóc terén a köztársaság megvédése mellett tüntetett, még a legélénkebb fantáziával bíró résztvevők sem gondoltak arra, hogy két hónappal később Horthy Miklós fehér lovának patái tapossák Kassa és Komárom utcáinak kövezetét... A bécsi döntésnél lényegében az 1910. évi népszámlálás adatai alapján összeállított magyar javaslatot vették figyelembe. Ez alkalommal Szlovákiát éppúgy megnyomorították, mint egy hónappal azelőtt Cseh- és Morvaországot. Szlovákia és Kárpát-Ukrajna megszállt területén a félmillió magyaron kívül 450 természetes következményeképpen 20—30 százalékkal csökkentették a mezőgazdasági termékek árát. Az ipari cikkek árát viszont összhangba hozták az anyaországi árakkal, ami végeredményben a megszállt területeken közel száz százalékos áremelést vont maga után. „Most tömérdek terményért még egy öltözet ruhát sem vehetünk ... jól bevásároltunk ezekkel az anyásokkal" panaszkodott Dél-Szlovákia magyar népe. Ebből az időből származik a különösen Érsekújvár környékén elterjedt, de általában az egész megszállt terület magyar lakossága hangulatát híven kifejező jelszó: „Minden drága, vissza Prága!" A cukorrépatermelés, amely A müncheni döntés után a csehszlovák—német megvadult fasiszták eltávolítják a határsorompót. határról a ezer más nemzetiségű lakos, főleg szlovák és ukrán maradt. Az 1910. évi népszámlálás idején még teljes erővel dühöngött a nemzetiségi elnyomás és az erőszakos elmagyarosítás. A magyar javaslat előterjesztői azzal érveltek a döntőbíróság előtt, hogy Csehszlovákia megalakulása idején, azaz 1918ban népszámlálást nem tartottak, ezért az 1910. évi adatokból kellett kiindulni. Chamberlain minden gondolkodás nélkül elfogadta ezt az érvet. A bécsi döntés alapján Szlovákia területéből 10 390 km

2-nyi területet Horthy Magyarországához csatoltak, s ezen a területen 857 217 lakos élt. Az 1910. évi, az összeírást végző soviniszta magyar hivatalnokok által szándékosan elferdített népszámlálási adatok figyelembe vételével olyan szlovák járásokat és községeket is Magyarországhoz csatoltak, ahol az 1930-ban megejtett népszámlálás szerint többségben volt a szlovák lakosság. A bécsi döntés után Szlovákia területén még 65 780 magát magyarnak valló lakos maradt. Szlovákia az elcsatolás következtében mintegy 1 200 000 ha mezőgazdasági területet veszített, az egész megművelhető földnek körülbelül 40 százalékát. Ez a veszteség Szlovákiát sokkal érzékenyebben érintette, mint a felhozott száraz statisztikai adatok alapján feltételezhettük volna. Dél-Szlovákia, illetve a Csallóköz volt Szlovákia éléskamrája, amely biztosította az országrész közellátásának 70—80 százalékát. Ezen terület elvesztése nemcsak Szlovákia lakosságának közélelmezését veszélyeztette, hanem a Dél-Szlovákiában termett és piacra szánt kétmillió métermázsa búza és egyéb mezőgazdasági terményfölösleg elhelyezése komoly gondot okozott a magyar közgazdaságnak is, mivel az efféle javakban Magyarországon ugyancsak jelentős túltermelés mutatkozott, amihez nem csekély mértékben Járult hozzá az ország lakosságának viszonylag alacsony életszínvonala is. Az elhelyezési nehézségek Dél-Szlovákia lakosságának fontos jövedelmi forrása volt, a magyarországi gazdasági életbe való bekapcsolódás után viszonylag sokkal kevesebb jövedelmet biztosított, a termelők tehát e téren is nagyon hátrányos helyzetbe jutottak. Csehszlovákiában a cukorgyárak és a termelők közötti megállapodások alapján a gazdák a vetőmagot díjmentesen kapták és a répahulladékot a gyá- ' rak ugyancsak díjmentesen szállították vissza a termelőknek. Ezzel szemben Horthy Magyarországán a gazda kénytelen volt drágán megvenni a vetőmagot, a répahulladékot pedig, amennyiben igényt tartott rá, saját költségén hazaszállítani. A megszállt területek dohánytermésének elhelyezése is újabb problémát jelentett az erre fel nem készült magyar államnak. Nem tudták, mitévők legyenek a sok dohánnyal. Végül is a problémát — mit sem törődve a termelők érdekeivel — a termelés csökkentésével igyekeztek megoldani. A minisztertanács 1939. március 3-i határozata értelmében a megszállott területen az évi 14 700 kat. hold dohánytermő területet 10 000 kat. holdra csökkentették. Ugyanez a határozat kimondja, hogy dohánytermelés! engedélyt csakis politikailag meghízható, magyar nemzetiségű termelők kaphatnak, a szlovák nemzetiségűek elutasítandók ... Az új helyzet érzékenyen sújtotta a paprikatermelőket ls. A magyar kormány 1939. február 24-1 minisztertanácsi döntése értelmében a megszállt területen csak Érsekújvár területére engedélyezte a fűszerpaprika termelését, mindössze csak 2000 kat, hold területen. A cukorrépa, a dohány, a paprika és egyéb mezőgazdasági termények termesztése Dél-Szlovákia lakosságának a múltban úgyszólván egyedüli, meglehetősen jövedelmező munkalehetőségét képezte, a termelés csökkentése ezért igen fájdalmasan érintette a csatolt területek lakosságának több mint háromnegyed részét, tekintettel arra a tényre, hogy a Magyarországhoz csatolt területek lakosságának több mint háromnegyed része földműves és mezőgazdasági munkás volt. Az első Csehszlovák Köztársaságban a Dél-Szlovákiában élő föld nélküli proletárt, illetve annak érdekeit a munkaadóval szemben a szakszervezetek védték, munkafeltételeiket pedig kollektív szerződések biztosították. Horthy Magyarországának félfeudális urai egyszerűen nem ismerték el ezeket a szociális vívmányokat, s ha valaki követelni merészelte, kommunista bújtogatónak minősítették. A fentebb vázolt sajátos konzervatív magyar mezőgazdasági politika következtében a magyar állam nem volt képes a soviniszta reakció által hangoztatott „húszéves nyomor és szenvedés" után „hazatért" polgárainak munkát és kenyeret biztosítani. Hogy milyen hihetetlen arányokat öltött a tnunnélküllség a megszállást követő hónapokban, ékesen bizonyítják a következő számok: Dél-Szlovákia falvaiban 1939. január havában 42 500 családfenntartó volt munka nélkül. A családtagokkal összesen 127 500 ellátatlan személyt tartottak nyilván. Szlovákia megszállt területei iparának bekapcsolódása a magyar gazdasági életbe ugyancsak nem mehetett zökkenő nélkül. A termelés átszervezésének és elindításának legfőbb kerékkötője a nyersanyaghiány volt, de nem kis mértékben közrejátszott ebben a túltengő magyar bürokrácia is, amelynek ügyetlensége és nemtörődömsége lassította a veszteglő gyárak üzembehelyezését. Komáromban a családfenntartó munkanélküliek száma 1939 januárjától áprilisig hétszázról 1530-ra emelkedett. Kassán ugyanezen idő alatt 2320-ról 3400-ra szökött fel. Az érsekújvári városi levéltár anyaga szomorú képet nyújt a munkanélküliek helyzetéről. Az alábbiakban szószerinti másolatban bemutatunk egy kérvényt, amelyet hű korképnek tekinthetünk: „Emészt Imre újvári lakos, Vágóhíd utca 46 sz. azon alázatos kérelemmel " fordulok a nagyságos Polgármester úrhoz, hogy a városi szegényházból számomra és családomnak ételt kiutalni szíveskedjék. Indokok: a felszabadulás Óta munka nélkül tengődöm. Feleségem a fonóban dolgozik, he ti 7—9 pengőt keres, amelyből öttagú családommal kell élnem. Kedvező elintézés enyhítene szörnyű nyomoromon ..." „Újvár, 1940. március 16. Aláírás. A levéltár anyagából sajnos nem tűnik ki, vajon Erneszt Imrének teljesítették-e „alázatos kérelmét", egy azonban kétségtelen, hogy Erneszt Imrének, illetve leszármazottainak bizonyára szomorú emlékei maradhattak az úgynevezett „felszabadulás" napjairól. IlillllllHIIIÍIiliilliililllülllilllli A VILÁG LEGJOBB GEOLÓGUSAI PRÁGÁBAN Ebben az évben Prága több világraszóló esemény színhelye lett. Alig egy hónapja repültek fel a bélyeg-világkiállítás végét jelző galambok százai, a fővárosunk most már két napja a geológusok XXIII. világkongresszusának színhelye. E fölött a jelentős tanácskozás fölült Ludvík Svoboda köztársasági elnök vállalt védnökséget. Megtisztelő, hDgy a kongreszszus elnökévé dr, J. Svobodát, a tudományok doktorát, az akadémia levelező lakját, a Geológiai Kutatóintézet igazgatóját választották. A kongresszus munkája különböző szekciókban lolyik majd, de ezzel egyidejűleg két szakértekezletet is tartanak. A 91 ország több mint 3200 gcoMgusa első ízben mundja el tapasztalatait, észrevételeit és feltételezéseit a földön kiviiII geológiai kutatásokkal kapcsolatosan, Igy például a Hold geológiájáról. -oxoEGY FRANCIA MUNKÁSCSALÁDDAL i. Cddig kétszer, — 1965-ben c és most 1968-ban — jártam Franciaországban. Persze ebben is van némi túlzás, mert nem annyira Franciaországban, mint inkább Párizsban jártam, és ha Franciaországról van szó, én mindig Párizst látom magam előtt. Igaz, Párizs nyolcmillió lakosával ország lehetne, és engem színházaival, műemlékeivel, kiállításaival, ragyogón tiszta épületeivel mindkét kirándulásom során annyira lefoglalt, hogy hetek múltak el, és nem volt alkalmam munkásokkal összejönni, hogy elbeszélgessek velük helyzetükről. Annyit mindenesetre már 1965ben tudtam, hogy Franciaországban konjunktúra van, és csekély a munkanélküliség. Ezt abból is következtettem, mert rengeteg arab, portugál és spanyol munkás dolgozik itt, márpedig, ha nem volna elég munkalehetőség, akkor elsősorban hazai munkásokat alkalmaznának. Arról ts tudomásom volt, hogy a munkások részletfizetésre szerezhetik be az autót, a televíziót, a hűtőszekrényt és más gépeket, amelyek a kényelmes, korszerű háztartásban nélkülözhetetlenek. Sőt azt is láttam, hogy a konfekciós boltban a munkás sokszor csekkel fizet. Ezt a csekket a bank 12 százalékos kamat levonásával beváltja. Nyilvánvaló, hogy a kereskedő ezt a 12 százalékot hozzácsapja az árhoz. Ilyen körülmények közt érthető, hogy a francia munkásnak sok mindene mellett, adóssága is van. Mégis, hogy ismereteimet elmélyítsem, 1965 júliusában felkerestem egy munkáscsaládot, majd 1968-ban újra meglátogattam őket, elbeszélgetve az aszszonnyal és a férfivel. E két érdekes beszélgetésről szeretnék most számot adni. Az elsőt, a három év előtti beszélgetést, akkori jegyzeteimből állítom össze, és mint fényképész, úgyszólván előhívom a képet a múlt homályos lemezéről. A kép kissé nyers, mégis sikerült rajta rögzítem a Bach család helyzetét és életfelfogását. Harcos múlt Bevezetőben elmondok néhány mondatot a Bach család harcos életéről. 1941 márciusában Bachnét letartóztatták. Az elvtársak segítségére siettek, sikerült őt kórházba juttatni, onnan megszöktették, és más vidékre küldték dolgozni. Mint előzőleg, most is felkelési feladatokkal bízták meg. Alhadnagy! rangban szervezte az elellenállást, és terjesztette az illegális sajtót. Ilyen szervezések során egy csoportot lefogtak, köztük egy beteg asszonyt, akitől a fogságban megvonták az orvosságot. Az asszony ekkor fizikailag és lelkileg anynyira tönkrement, hogy összeroppant és elárulta az egész vezetőséget, köztük őt is. így került sor 1943-ban újabb letartóztatásra. Először lecsukták, onnan Ravensbrückbe szállították, majd két hónap múlva egy Plzeň melletti községbe vitték deportált társaival, ahol lőszergyárban dolgozott. Bachné ekkor mélyet sóhajtva elmosolyodik. Azt mondja, nagyon keserves volt ott az életük, de ma is csak m<!ly hálával gondol a cseh mutikásokra, akik mindent elkövettek, hogy könnyítsenek reménytelen helyzetükön. Emlékszik, egy rejtekhelyen gyakran hagytak nekik csomagot, amelyben gyümölcs és kenyér volt. Ez az ajándék nemcsak azért jelentett számukra drága kincset, mert megmentette az életüket, hanem azért is, mert a cseh munkásoknak is kevés volt akkoriban az élelmük, s ezt a keveset is megosztották velük. A csomagon kívül a napi és az illegális sajtót is eljuttatták hozzájuk. A lapokat egy lengyel és egy orosz fogoly olvasta fel nekik. így szereztek tudomást a német fasiszták meneküléséről, összeroppanásáról. A cseh munkások főleg abban segítettek, hogy keserves kiszolgáltatottságukban is meg tudták őrizni hitüket és harci kedvüket. Bachné a továbbiak során elmondja, hogy ma mint politikai deportáltat tartják számon, és ezért negyedévenként ezer frankot kap. Ha elismerték volna, mint felkelési deportáltat, akkor ennek az összegnek a kétszeresét kapná. Sajnos, fáradozása az elismerésért meddő maradt, noha — ismétli — amikor elfogták, alhadnagy! rangja volt. "Hogyan él a Bach család? A családnak három gyermeke van, egyik házas, a másik kettő után — akik iskolába járnak — gyermekpótlékot kap. A férfi rokkant, hosszú évekig német fogságban volt, az asszonyt pedig 1943-ban deportálták. Egy gyermekük volt akkor, akit az asszony anyja nevelt föl. A nagyanya unokáját egyedül nevelte, mert férjét, a nagyapát is deportálták. A fasizmus elleni harcban tehát az egész család részt vett. Érthető, ha a férfi büszkén jelenti ki, hogy ő harminc, a felesége pedig huszonkilenc éve tagja a pártnak. Most mindketten könnyebb állást töltenek be. Mielőtt ezt a munkát vállalták volna, Igen nehezen dolgoztak. Konfekciót varrtak és a környék falvaiba, községeibe jártak piacokra a kész áruval. Igen fárasztó foglalkozás volt ez, és a deportálás során legyengült szervezettel sem az asszony, sem a férfi nem bírta sokáig a megerőltető munkát. vr Hallgattam az asszonyt, ő vitte a szót, küzdelmes, kemény élet lüktetett minden szavából, A férfi szerényen figyelt, csak néha, igen ritkán szólalt meg. Először a gyermekpótlékról beszélgettünk, a két iskolaköteles gyermek után kilencvenkilenc frankot kapnak havonta. Azért csak ennyit, ' mert mihdketten dolgoznak. Ha az asszony történetesen nem volna alkalmazva, akkor ehhez az összeghez még hatvanöt frank járna. Ily módon az a helyzet, hogy a bankár, akinek havi jövedelme, mondjuk meghaladja az öt- vagy tízezer frankot, két gyermeke után többet kap, mint éz a munkáscsalád, mert köztudomású, hogy a bankár feleségének semmi szüksége sincs arra, hogy valahol alkalmazva legyen. A bankár tehát kilencvenkilenc frank helyett százhatvannégy frank gyermekpótlékót kap két gyermeke után. A csodálkozástól nem tudtam magamhoz térni, mert mégiscsak furcsa, és semmiképpen sem indokolható, hogy a munkás gyermekpótlékánál számon tartják a jövedelmet, de a bankárnál ezt nem veszik figyelembe. Megrökönyödésemen az aszszony is mosolygott. Azt mondta, hogy Franciaország tejjelmézzel folyó ország, csak éppen az elosztás körül vannak komoly bajok. Megjegyzi még, hogy a közelben a lőszergyári munkások szükséglakásokban laknak, és Igen nehezen élnek. A lakás terén különben az a helyzet, hogy a lakbér nagyon magas, és még állandóan emelkedik. /Folytatás a holnapi számban)