Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-12 / 191. szám, péntek

ÚJ szó 196B. VII. 12. 5 Az agyag // # művészéi Látogatás a modrai kerámiaüzemben Egy ritka «záp példány. Szennyes zokni és nemzetiség Ha beszennyeződik vagy kilyukad a zoknid, egyszerűen eldobod és tisztát húzol. Megunod a nemzetiséged, amelyet okmányaidban magad választottál és egyszeriben másikat választasz. így lesz a ruszinból szlovák, a szlovákból magyar, a magyarból szlovák, a szlovákból cseh, a csehből lengyel egy csapásra. A kis Csehszlovákia viszonyai közepette bő a választék. Az utolsó népszámláláskor más volt a helyzet minálunk, mint manapság: a nemzetiséget megtagadták, előnyösebbet kerestek. Nem egy személyazonossági igazolvány tulajdonosa ma kijelenti, hogy ő bizony más és nem olyan nemzetiségű, mint akkor volt, amikor igazolványában ezt feltüntették. A bizonytalanság, a félelem évei mennyi rosszat szültek ezen a területen is! Ma már azon sem csodálkoznánk, ha egy új népszámláláskor valaki hottentottának vallaná magát. Pravda, 1968. június 23. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése óta üzemeinkben szívesen fogadjak a riportert, hiszen a sajtó nagyban hozzájárulhat az üzemek gyártmányainak népszerűsítéséhez. A reklám pedig ina niár nálunk is fontos eszköz, a konkurrencia természetes velejárója. Annál inkább meglepődünk a Detva népművészeti termelőszövetkezet modrai kerámiaüzemében. Július Polkoráb üzemvezető ugyanis a reklám szóná! összeráncolja homlokát, jelezvén, hogy ettől fél... — Gyártmányaink iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy nem tudjuk kielégíteni a keresletet — hangzik váJúlius Polkoráb minőségi ellenőrzést végez. laszu.. — Méghozzá nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Különösen Nyugat-Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban, Japánban és az Egyesült Államokban. A szocialista országok közül elsősorban az NDK-ban, Lengyelországban, Jugoszláviában és Kubában. Vagyis főleg azokban az országokban, amelyek nem rendelkeznek népi kerámiaipurral. A Szovjetunióba és Magyarországra például egyáltalán nem szállítunk, mert ott gazdag hagyományai vannak a kerámiagyártásnak. — A külföldi megrendelőkkel hogyan veszik fel a kapcsolatot? — Sajnos, a prágai UNIKOP külkereskedelmi vállalat az, amely az üzleteket megköti. Ez pedig olykor nagyon rugalmatlan. Holott a megrendelő az árut rendszerint azonnal kéri. Ezért áldásos lenne, ha Szlovákia önálló UNIKOP-pal rendelkezne. A modrai kerámiakészítmények iránti hatalmas érdgklődést akkor értjük meg igazán, amikor végignézzük az üzemvezető kiállításnak is beillő irodájának a vitrineiben elhelyezett vázákat, kancsókat, tálakat, tányérokat, poharakat, boroskészleteket, figurákat stb. A legtöbb tárgy népi motívumokkal díszített majolika, de látunk köztük modern vonalú dísztárgyakat is. — Jelenlegi termelésünk 30 százaléka modern kerámia — mondja Polkoráb elvtárs. — Szövetkezetünk azonban továbbra is elsősorban népi majolikát akar gyártani. Ennek városunkban gazdag hagyományai vannak. A szervezett modrai kerámie^"ártás még 1883-ban elkezdődött. Később az egész országból itt tanulták el az emberek a kerámiagyártás „titkát". A szebbnél szebb tárgyakat nézegetve az emberen egyre jobban eluralkodik a kíváncsiság: hogyan lesz a nyers agyagból karcsú váza, öblös boroskaucsó? Vajon hány ügyes kézen megy át, amíg eljut a vitrinbe, rendeltetési helyére? Polkoráb elvtárs szívesen eleget tesz kíváncsiságunknak, s máris hivatja Michal Horník mestert, hogy végigkalauzoljon bennünket az tízein egyes részlegein. A fiatal, szőke mester előbb az ud varon felépített anyagtárolókhoz vezet bennünket. Ezekben a betonból készült tárolókban egy évig áll az agyag, hogy megüllepedjen. Utána az agyagfinomí tóba vezet utunk. Itt megdarálják az agyagot, hogy eltávolítsák belőle a levegőbuborékokat. Azok ugyanis az égetés során repedést okozhatnak. A műhelybe tésztává gyúrva, rudakban szál lit jók az agyagot. Ügyes kezű keramikusok a „sárcsoíuóból" villámgyorsan kancsót, vázát, tányért „varázsolnak". Mégpedig úgy, hogy az agyagot ráhelyezik egy forgó korongra, s addig formálják, amíg föl nem veszi a kívánt alakot. Mindezt puszta kézzel végzik, csak a simításához használnuk egy késpengéhez hasonló fadarabot. Az egyes darabok haj szálpontosan hasonlítanak egymásra. Pedig csak szemmérték szerint készülnek. — Éppen a szemmérték és a rend kívül finom tapintőérzék az, amit nem nélkülözhet egy keramikus sem — magyarázza Horník mester. — Enélkül a .cseréptálak falának vastagsága sem lenne azonos. Egy kancsó elkészítése kb. 4—5 percig tart. Ezután a szomszéd asztalra kerül, ahol fület ragasztanak rá. Az ilyen félkész tárgyak még egy-két hétig a műhelyben maradnak. Csak kiszáradás után kerülnek be a 950—1000 Celsius fokos villanykemencébe. A kiégetett tárgyakat a festők műhelyébe szállítják. A modrai festett kerámia legjellemzőbb motívuma a szóló és a szőlőlevél. Ez a vidék szőlőtermesztésről ismert. Gyakran szerepel a díszítésben a város történelmi nevezetességű kapuja is. A festők a múzeumok néprajzi anyagát is tanulmányozzák a minták megválasztásához. Horník mester elmondja, nem helyes, hogy a festők még ma is megszabott normák szerint kénytelenek dolgozni... Egyébként ebben a műhelyben megnyugtató csend honol. A festők — többnyire nők — elmélyülve végzik munkájukat. Képzeletük talán a népművészet beláthatatlan tájain bolyong. Valószínűleg egy eddig ismeretlen motívumot keres. Ez a munka egyaránt követel hagyománytiszteletet és alkotó fantáziát. — Miből készülnek a fustékek? — fordulok kalauzomhoz. — Ezek különböző fémoxidok. Némelyik a festés utáni égetésnél teljesen más színűre változik. Pl. a fekete zöldre, a szürke viszont kékre. Meglátogattuk még az üzemnek azt a részlegét is, ahol virágcserepei és ikebanát készítenek. — Ettől a részlegtől legszívesebben megszabadulnánk. Feleslegesen sok helyet foglal el. Mi teljes mértékben majolika készítéssel kívánunk foglalkozni — mondja M. Horník. — Akkor miért rendezkedtek be virágcserép gyártására is? — kérdezem. — Egy időben pangott a kerámiaipar. Így segítettünk magunkon. Ez azonban már elmúlt. A jelenlegi érdeklődés arra enged következtetni, hogy a pangást jóidőra száműzték. FULOP IMRE \/OLT egyszer egy szörnyű hábo" rú... Alig negyed évtizede az emberek milliói halomra gyilkolták egymást a frontokon. A féktelen gyűlölet és rettenetes erejű robbanások hevítették Európa légkörét. A háború elmúlt... A fegyverek elnémultak, de a felszított gyűlölet tovább tombolt. Árvák, özvegyek — népek, nemzetek követeltek elégtételt. A sok megpróbáltatás után felszabadult cseh és szlovák nemzet akkori vezetői a félmilliónál több magyarságot egyöntetűen bűnösnek kiáltották ki, és kivételt nem ismerve kollektív büntetést róttak rá. Az itt élő magyarság egy részét áttelepítették, a másik részét — tízezreket — szörnyűséges körülmények között: zimankós télidőben, marhavagonokban Csehországba deportáltak. Nincs szükség az események dramatizálásra, mert azok puszta valóságukban is drámaiak voltak. Vagy emlékeztessünk a katonasággal éjszaka idején körülzárt falukra, valamint az álmukból felriasztott és az ágyakból kivert gyermekekre, családokra, a marhavagonokban didergő anyákra, öregekre? Es általában tízezrek kegyetlen sorsára, akik a háborús politika áldozatai voltak a Horthy-Magyarországon és az új Csehszlovákiában is... A felmerülő sok miértre nehéz lenne a válaszadás, még két évtized távlatából is. De talán nem erről kellene beszélni." l/ET ÉVTIZED UTÁN akad valaki, aki a jogfosztott, kisemmizett, akkor reszlovákoknak jelentkező magyarokat jellemtelenséggel vádolja, mert az „előnyösebb" nemzetiséghez álltak át. Vajon megértik-e ma a húsz-huszonötévesek, hogy születésük időszakában, a nagy háború után, szülőföldjükön százezreket megfosztottak csehszlovák állampolgárságuktól, kizárólag magyar nemzetiségük miatt? Megértik-e azok, akik e politikát csinálták, aktivan kiszolgálták és többen ma is, akik hasonló nézetekkel törnek a politikai élet előterébe, hogy a gyermekeikért aggódó magyar apák, anyák — az érző, a szenvedő és a szülőföldjükhöz ragaszkodó honfiak — akkor, húsz egynéhány évvel ezelőtt két utat választhattak: a marhavagont, az embertelen deportálást és a kitelepítést, vagy egy más nemzetiséghez való átállást, mert erre késztette, kényszerítette őket az akkori hivatalos politika. Sokszor sírva, végső elkeseredésükben az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, gyermekeiket mentve mondtak nemet magyarságuknak. Az ősi földön maradás lehetőségét csak nemzetiségük megtagadása biztosíthatta. Ez is hivatalos politika volt. Szomorú és megmagyarázhatatlan tény, hogy míg valamelyik nemzetiséghez való tartozás a szocializmus útjait egyengető társadalomban egyáltalán előnyt, addig a másik nemzetiség hátrányt jelenthetett. És most nekik szegezzük a vádat: előnyökért jelentkeztek más nemzetiséghezI Előnyök ... Mifélék? Az, hogy így legalább a legalapvetőbb emberi jogokban részesülhettek? Hogy nem riasztott éjszakánként a marhavagonok réme? S valóban szennyes zokniként dobták el magyarságukat? Nem, ez a „zokni" semmivel sem volt szennyesebb, mint azoké, akik a nemzetiség megtagadását megfélemlítéssel, a kegyetlen erőszak rémével és kilátásba helyezésével csikarták ki a védtelenek ezreitől. Ö

RÖK történelmi törvényszerűség, hogy az elnyomás ellenállást szül. A nemzeti elnyomás éveiben szervezett nemzeti ellenállás a cseh és a szlovák nemzet történetében is a legszebb fejezetek közé tartozik. A földig megalázott magyar nemzetiség is megacélosodott a nemzetiségi elnyomás éveiben. Es bár keserű tapasztalatok árán, de újra igazoltnak érezte: jövőjét csak a testvéri együttélés biztosíthatja. Nem is lehet hőbb óhaja, mint a csehekkel és a szlovákokkal való megértés. Az elmúlt két évtized folyamán nemzetiségünk sokat okult. Tudatára ébredt annak is, hogy salát sorsának intézésére minden emberi, erkölcsi és politikai jog megilleti. S ha a joggyakorlás feltételei hiányzanak, küzdenie kell azok megteremtéséért is. A mai és a jövő nemzedékek, az egész társadalom érdekében. Marx pontosan kilencven évvel ezelőtt írta le e szavakat: „Az a nép, amely egy másik népet elnyom, saját láncait kovácsolja." Az elmúlt közel egy évszázad és az utolsó két évtized ezt a tételt újra igazolta. A felszabadult köztársaság politikai és társadalmi torzulásai előbb magyarüldözéssel kezdődtek. Ezután alig néhány év kellett ahhoz, hogy a szlovák nemzet is rádöbbenjen: nemzeti jogait a centralizmus megtépázta, vagy nem mindig vette figyelembe. A legkevésbé sem vigasztaló az a tény, hogy a torzulások áldozatául estek többen azok közül is, akik a magyar nemzetiség elleni politika szorgalmazói voltak. A TÖRTÉNELEM malmai könyurtelenül őrölnek. Az események logikája rideg: egy társadalom keretén belül nem lehetséges az embertelen politikát csak egy pontosan megszabott csoport — történjék az nemzetiségi, faji, vallási vagy politikai alapon — ellen irányítani. Az embertelenség általában is — és nemcsak valakivel szemben — embertelenség! Ellene nincs védelmük a kezdeményezőknek, ösztönzőknek, végrehajtóknak, de még a hatalmon levőknek sem. A magyar nemzetiséggel szemben folytatott politika az embertelenségnek egyik láncszeme volt. De ki gondolta akkor, hogy alig néhány évvel később a szlovák nemzet színe-java is mártír sorsra kerül? Elég történelmi tanulság áll mögöttünk, ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: ebben az országban csak a közös út lehet eredményes. Ez közös érdeke csehnek, szlováknak, magyarnak egyaránt. A magyarság csehszlovákiai létét tudomásul kell venni. Itt vagyunk több mint félmilliónyian és ennek megfelelő erőt képviselünk. Ezt a nem kis erőt felsorakoztathatjuk a szlovák nemzet erői mellé. De becstelen szándékú — s mindkettőnk ellensége az, aki erőink szétforgácsolására és szembefordítására ösztökél. Ez lenne az újabb történelmi tragédia. A NAGY TÖREKVÉSEKET azonban csak úgy vállhatjuk magunkénak, ha a beteljesülés nemzetiségi érdekeink elismerését eredményezi, és nem tekinti könyöradománynak, nem vonja kétségbe senki az emberi és a nemzetiségi jogainkat, amelyek azon alapulnak, hogy sorsunkról elsősorban mi magunk határozunk, és nem helyettünk döntenek. A bevezetőben idézett írás bánt bennünket, mert meg nem értést tükröz, és sérti az emberi méltóságot. S ez annál nehezebben magyarázható, mivel a párt hivatalos lapjában jelent meg ... ZSILKA LASZLO