Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-10 / 189. szám, szerda

Mi a véleménye Szlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramjáról? A Kultúra és Közvéleménykutatás Intézetének közvélemény-kutató kabinetje június 12—18 között „Mi a véleménye Szlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramjáról?" címmel szlovákiai méretű felmérést végzett. A közvélemény-kutatás során 1400 tizennyolc éven felüli embert kérdeztek meg. A megkérdezettek 28,2 százaléka kommunista, 3 százaléka más politikai párt tagja, 68 százaléka pártonkívüli. A megkérdezettek elsősorban szlovákok, de akadnak köztük magyarok és ukránok is. A közvélemény-kutatás célja az volt, hogy megtudjuk, milyen mértékben és mi által ismerte meg a nyilvánosság az akcióprogramot, milyen az akcióprogram visszhangja, továbbá, hogy a közvélemény ezt a programot társadalmi fejlődésünk kielégítő és megbízható tervének tekinti-e, s Szlovákia Kommunista Pártját méltónak tartja-e társadalmi fejlődésünk tervének valóra váltására. A felmérés egyik nagy tanulsága, hogy a megkérdezetteknek csupán 32 százalékaj!) ismeri Szlovákia Kommunista Pártjának akcióprogramját, 35,3 százaléka részben, 32,7(1] százaléka pedig egyáltalán nem ismeri. Azok, akik ismerik, elsősorban az újságokban olvasták, vagy a rádióból és a televízióból tájékozódtak felőle. Mások a sajtó és a rádió kommentárjaiból ismerték meg. Olyanok is akadnak, akik különböző gyűléseken, esetleg hallásból szereztek róla némi tudomást. Arra a kérdésre, hogy a Kommunista Párt jogosult-e akcióprogram kiadására, a megkér dezettek 81,4 százaléka felelt igennel. A megkérdezettek 71,3 százaléka helyesnek tartja, hogy a CSKP akcióprogramján kívül Szlovákia Kommunista Pártja külön programot adott ki. A felmérés az akcióprogram nak a nemzetiségi kérdésre tett javaslatát is vizsgálta. A meg kérdezettek 64,5 százaléka egyetért a programnak a csehek és a szlovákok államjogi elrendezésére tett javaslatával. Az akcióprogramnak a magyar és az ukrán lakosság helyzete ren dezésére irányuló pontja a megkérdezettek 38,8 százalékának elképzelésével egyezik. A meg kérdezettek 25,6 százaléka csak részben fejezi ki elképzelését, 8,6 százaléka pedig sehogyan. A közvélemény-kutatás egyben azt is megmutatta, hogy kik azok a politikusok, közéleti személyiségek, akikben, a lakosság mindenekelőtt megbízik. Itt az első helyre (90,3%) A. Dubček elvtárs neve került. A további sorrend a következő: L. Svoboda, G. Husák, J. Smrkovský, O. Cerník, V. Biľak, dr. C. CÍSaf, ). Lenárt, L. Novomeský, M. Dzúr... Lőrincz Gyula sorrendben a huszadik. (fii) Az új helyzet új munkamódszereket követel Tanácskozott az SZNT nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága Bratislavában tegnap ülést tartott a Szlovák Nemzeti Tanács nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága, melyen hat időszerű kérdést tárgyaltak meg az egyes kerületek és járások, illetve a fővárosi központi szervek képviselői. A vita két fontos témakörre összpontosult. Sok szó esett az új járások kialakításának problémáiról. Bár sok esetben az új járásokat kérvényezők elfogadható, jogos érvekkel indokolják kérésüket, ezek többnyire mégsem realizálhatók, mert ezzel csak kiszélesítenénk az amúgy is nagy adminisztratív apparátust. A vitában egyértelműen megállapították, hogy a januárban megindult jelentős belpolitikai erjedés következtében beállt pozitív változások tartalmilag és formailag egyaránt az eddigiektől eltérő munkamódszereket követelnek az állami szervektől, különösen a helyi, járási és — a várható föderatív területi átrendezésig — a kerületi nemzeti bizottságoktól. Az új feladatok rugalmas fölismerése s azok mielőbbi teljesítése az eddiginél sokkal magasabb követelményeket támaszt a nemzeti bizottságok funkcionáriusaival, képviselőivel és dolgozóival szemben. A tanácskozás során szó esett arról is, hogy a lakosság jelen tős politikai aktivitása következtében az elmúlt hetekben számos jogos bírálat érte a nemzeti bizottságok munkáját, kritizálták a hatalmukkal viszszaélő dolgozókat. Igaz, nem egy esetben a helytelen általánosítás révén becsületes dolgozók és funkcionáriusok ls pellengére kerültek, akik pedig munkájukat jól, a lakosság vagy a választókörzet polgárainak ál talános megelégedésére látták el. Nehezíti a nemzeti bizottságok mai helyzetét az is, hogy a választások időpontjának elhalasztásával több olyan vezető dolgozó maradt meg hivatalában, aki elvesztette a lakosság bizalmát, de nem látja be hibáit és nem hajlandó átengedni helyét egy új, rátermettebb személynek. Az SZNT nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága megtárgyalta továbbá a helyi gazdálkodás üzemeinek időszerű problémáit is. (mik.) Hadseregünk szilárd a progresszió szolgálatában (Folytatás az 1. oldalról) e kérelmek bizonyos része nem teljesíthető, mert indokolatlan, viszont a jogos kérelmeknek a hadsereg különféle formában eleget tesz. Szó esett arról is, hogy milyen változások várhatók a hadseregszervezésben a föderáció feltételei között. A válasz oly értelmű volt, hogy a minisztérium felülvizsgálja a katonai egységek területi széthelyezését, s bár természetszerűen tekintetbe veszi a nyugati határvédelem követelményeit, előreláthatóan Szlovákiába több egységet telepít. Erre a folyamatra azonban a föderációtól függetlenül is sor került volna. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország védelme semmiképp sem teszi lehetővé két nemzeti hadsereg kialakítását. Az inkább politikai jellegű kérdések közül érdekes volt az, amely a januári fejlemények hátterére célozva, a néphadseregünkkel való visszaélés lehetőségei felől érdeklődött. A választ úgy foglalhatjuk össze, hogy hadseregünkkel sem a múltban, sem ma nem lehet népünkkel szemben nagyobb mértékben visszaélni. A miniszter ezt a lehetőséget teljesen kizárta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy bár az eddigi kivizsgálás ebben a vonatkozásban nem bizonyította be a külföldre disszidált Sejna, és az öngyilkos Janko tábornok esetleges januári manipulálását a hadsereggel a visszahúzó erők szolgálatában, viszont ők maguk erről valószínűleg sok mindent mondhatná nak. Rendkívül érdekes volt az is, amit a vezérezredes Kodaj tábornok, képviselő, parlamenti fellépéséről mondott. (Köztudomású, hogy a tábornok a sajtótörvény kisnovellájával kapcsolatban a Nemzetgyűlésben élesen támadott egyes újságírókat, és ellenforradalmi felhívásnak minősítette a „Kétezer szó" című cikket. Dzúr elvtárs hangsúlyozta, hogy Kodajt évek óta nagyon becsületes, elvhű embernek tartja, aki nyíltan kiíAondja véleményét és már évek óta a progressziót szorgalmazó erők pártján áll. Elhatárolta magát viszont a tábornok eltúlzott véleményétől a „Kétezer szó"ról. A sajtótájékoztató zárórészében hadseregünk sajtószóvivője, Kudrna elvtárs felkérte az újságírókat, hogy átfogóbban tájékoztassanak a hadsereg életéről. 19- l-l Egy konferencia és három kérdés 1. MERRE TART A FEJLŐDÉS ÉS Ml A MEGÚJHODÁSI FOLYAMAT VÉGSŐ CÉLJA? 2. JOBBRÓL, VAGY BALRÓL FENYEGET-E NAGYOBB VESZÉLY? 3. A PART OFFENZÍVÁBAN VAGY VÉDEKEZÉSBEN VAN-E? A címben felsorolt három kérdést a losonci járási rendkívüli pártkonferencián tette fel dr. Július Víťaz elvtárs, a Füleki Állami Gazdaság igazgatő'a. Azt követelte a pártsajtótól, foglaljon e három kérdésben egyértelműen állást. Mivel az említett konferencián a párt lapjának munkatársaként vettem részt, úgy vélem, helyénvaló válaszolnom — legalább vélemény formájában, mert valamiféle irányelvet, természetesen, jobban tájékozott és erre hivatotabb szervek adhatnának csupán. Mégis megkockáztatom megmondani véleményemet e három kérdésről, mert, mint a konferencián és egyes alapszervezetekben tapasztaltam, a kérdés felvetésének fenti módja elég gyakori. A kérdésfelvetés módja egyértelmű, s főleg á 1talános érvényű választ kíván, ami — mint a közelmúlt tapasztalatából tudjuk — a helyi viszonyokra erőszakolva nem mindig feltétlenül helyes. A kérdések konkrét helyen, konkrét okokból fakadnak s így a válaszok is e konkrétumok — a losonci konferencia és légköre — alapján születtek. módját. Tehát: nem igaz, hogy aki nincs veliink, az természetszerűleg ellenünk van. Hanem: aki nincs ellenünk, az velünk van. I

Az első kérdést — merre • tart a fejlődés és mi a végső cél — szemmel láthatóan a konferencia légköre ihlette. Ezt bizonyítja, hogy Víťaz elvtárs a kérdést nem előre elkészített felszólalásban, hanem spontánul, az előtte szóló Jolana Herzková szavainak hatása alatt tette fel. Hiszen dr. Víťaz a CSKP akcióprogramját jól ismeri és így a jelenlegi folyamat végső célja nem ismeretlen előtte. Ha saját tapasztalataiból indult volna ki, akkor azt a kérdést sem tehette volna fel, hogy mefre tart a fejlődés: látja ezt Jól minden nap abban az állami gazdaságban, amelyet vezet, s amellyel úgyszólván csodákat művelt, amikor a laza rendszerű, tönk szélén álló üzemből röpke három év alatt kiváló, sőt élenjáró gazdaságot kovácsolt. Nyilvánvaló tehát, hogy kérdéseit nem a helyi, esetleg járási helyzet, hanem az országos viszonyokról eléje tárt kép sugallta. Meg kell mondani, az előtte szóló Jolana Herzková központi küldött olyan borús színekkel ecsetelte a jelenlegi helyzetet a „Kétezer szó" kapcsán, hogy erce a konferencia küldöttein érthetően eluralkodott a riadalom: Hová jutunk így?! Ezt a hangulatot tolmácsolta dr. Víťaz kérdéseiben. Mi is lehetett volna a reakció olyan kijelentésre, mint „a titkos szavazás alapszabályzatba iktatása nagyon megfontolandó, mert egy nevelési módszertől fosztanánk meg magunkat"? Mit szólhattak a küldöttek, ha a központ képviselője a demokratizálás következetességének követelményét — meggondolatlanul-e, vagy szándékosan? — párhuzamba hozta a mindennemű sztrájk elvetésével. Amikor a szlovák nemzet megsértésének állítja be a Kétezer szó-t, s így szól: „A nemzet lebecsüléséről tanúskodnak az olyan szavak, mint az, hogy a szlovákoknak lesz föderációjuk, de jobban élni nem fognak." Ellentétben a Kétezer szóval, amely azt mondja, hogy a föderáció önmagában még nem jelent jobb életet, a hatatom gyakorlásának bürokratikus módszerei ettől még folytatódhatnak ... Egy kis pontatlanság itt, egy kis ferdítés ott — és a konferencia előtt veszélyes, jobboldali, pártellenes támadás körvonalai rajzolódnak ki. Annak ellenére, hogy saját tapasztalatuk mást mond. A Kétezer szó kapcsán a losonci konferencián kialakult hangulat így válaszolta meg az első kérdést: a fejlődés iránya jelenleg a szocializmus és pártellenes erők keresése. A valóságban azonban a fejlődés iránya és célja a következőnek tűnik: nem ellenségeket kell mindenáron keresnünk, hanem barátokat, azokat, ak'k egyetértenek velünk a lényeges kérdésekben, még ha más módszerekben is látják a megoldás 2

Az első kérdésre mondott • vélemény magyarázza a második kérdést is. Merről fenyeget nagyobb veszély? Véleményem szerint a jobboldalt veszélynek sem gazdasági, sem szervezeti alapja nincs és ma nem jelent közvetlen veszélyt — legalábbis a losonci járásban nem. A jobboldali nézetek veszélye főleg abban rejlik, úgy vélem, hogy kimondásuk a merev, szemellenzős gondolkodásmódhoz szokott embereknél szélsőséges reakciót válthat kl és a régi módszerek visszaidézését vonja maga után. Az adminisztratív, bürokratikus vezetési módszerek hirdetői és gyakorlói sok helyütt ott vannak posztjukon, vagy várnak rá, hogy visszakerüljenek oda. Indítékaik a pozícióféltés, karrierizmus, hatalomvágy. A jobboldali megnyilvánulások hatalmi intézkedéseket vonnak maguk után, ezek pedig a dogmatikusok lába alatt szilárdítják a talajt: „Lám, igazunk volt." Ne akar'uk mindenáron felsőbb szervektől pontos használati utasítást a jobboldali és baloldali veszély meghatározására. A társadalom differenciálódik, a helyzet helyenként más és más. Tegyük fel, hogy a felsőbb szervek valóban kiadnák a jelszót: „Igenis, ma a baloldali veszély a legnagyobb". Akkor most a járásokban, munkahelyeken a baloldali elhajlókat kezdjük keresni, hogy bélyeget üthessünk a homlokukra? Vagy fordítva? Ügy véljük, az ilyen politikai gyakorlat lejárt és tudjuk, nem érdemes feltámasztani. A losonci konferencia küldöttei — és a kérdés felvetője maga is — az értekezlet elején sikeresen visszavertek egy, a járási pártszervezetük bizottsága ellen intézett támadást. Mindennemű támadást képesek visszaverni — tapasztalják —, s mégis központi meghatározást várnak, merről fenyeget veszély? Képesek felismerni, mi veszélyes, mi nem, mi pártellenes, mi szocializmusellenes. Víťaz elvtárs maga is tudja ezt, hiszen enélkül nem vezethette volna oly sikeresen a rábízott üzemet. A losonci járás kommunistái tudják a legjobban, hogy a losonci járásban fenyeget-e veszély, és ha igen, honnan, merről. Minek határozzuk meg ezt fentről? Ne feledjük: a fentről meghatározott, alsóbb szerveket csupán végrehajtásra szorító gyakorlat a régi, lejárt politikai rendszer élesztgetése. A követelés is, hogy fentről szabják meg, mit tegyünk, az ilyen múlt élesztgetését szolgálja. Ezt szolgálja közvetve és közvetlenül az olyan hangulatkeltés is, amely dezorientálja az embereket, veszélyekkel riasztgat és megfosztja őket saját józan megfontolásukba vetett bizalmuktól. S ez ma a legnagyobb veszély: elveszteni a tájékozódást. S ez mutatja a legfontosabb feladatot is: helyben, a helyi viszonyoknak megfelelően megismerni, mi szolgálja az akcióprogram teljesítését és mi akadályozza. 3

A párt offenzívában van-e, • vagy védekezésben? Nagyon egyszerű a válasz: hol védekezésben, hol támadásban, ismét a helyi viszonyok szerint. Milyen a pártszervezetek helyzete a losonci járásban, azt Ismét csak a losonciak és a járásbeliek tudják a legjobban. Ott, ahol a pártszervezet fel tudja karolni a helyi követelményeket, a pártprogram szellemében magáévá tudja tenni őket, elhatárolja magát attól, ami az ötvenes, hatvanas évek gyakorlatát élesztgeti, s attól, ami a szocializmus alapjai ellen irányul — ott a párt offenzívában van. A párt védekezik a visszahúzó erőkkel szemben és támadja is őket. Sőt, egy helyen és egy időben egyszerre támad és védekezik is. Mint például a szóban forgó losonci konferencián: az intrikák elleni fellépésben a küldöttek offenzívában voltak, a felsőbb határozatok, irányszabások követelésekor védekezésben. A lényeg nem a cselekvés megnevezése, hanem a cselekvés célja, értelme. A cselekvést azonban megbéníthatja, vagy tévútra vezetheti a valóságos helyzet félremagyarázása. A cselekvést ugyanis aszerint minősíthetjük, védekezésnek, vagy támadásnak, hogy gyengébbeknek, vagy erősebbeknek érezzük-e magunkat a szembenálló helyzettel. A losonci járás kommunistái uralják járásuk helyzetét, itt támadásban vannak vagy képesek támadni — azaz a kommunisták elképzelései számára képesek megnyerni a lakosság döntő többségét. Az országos viszonyokról azonban olyan képet tártak eléjük, hogy egyszeriben gyengébbeknek kezdték érezni magukat. Rugalmas reagálással például elejét tudják venni,, mondjuk, a sztrájkoknak. És mégis majdhogynem sztrájkellenes törvényt követelnek ... Pedig a járási pártszervezetnek igenis van ereje ahhoz, hogy offenzívába lendüljön. Félreértés ne essék: a támadás nem a nagy és lelkes szavakat, az offenzíva külsőségeit jelenti. Nem akkor vagyunk offenzívában, ha pl. a Kétezer szó szerzője és aláírói ellen pártfegyelmit követelünk, mint a konferencia tette. Offenzívában akkor vagyunk — hogy a Kétezer szónál maradjunk — ha saját munkánk eredményeképpen rámutathatunk: mi olyan ésszerűen és demokratikusan oldjuk meg járásunk problémáit, itt olyan következetesen teljesítjük a párt akcióprogramját, olyan egységet kovácsolunk a pártonkívüliekkel, a lakosság legkülönfélébb rétegeivel, a nemzetiségek között, hogy a Kétezer szó felhívása nem találhat táptalajra, hogy itt nem kell sztrájkokat és „helyi bizottságokat" szervezni. Akkor van a párt offenzívában, amikor nem érheti semmiféle támadás az akcióprogramot helyeslő, de a megújhodási folyamat lendületét elégtelennek tartó emberek részéről. Ha a megújhodás folyamata tettekben és nem csupán szavakban nyilvánul meg, akkor tízezer szó sem jelent veszélyt. A Kétezer sző szerzői nem ismerik a losonci járás helyzetét és az itteni kommunisták cselekedeteit, s ezért szerintük cselekedni éppolyan dőreség lenne, mint mindenáron ellenség keresése a konkrét járási helyzetet ugyancsak nem ismerő esetleges központi utasítás szerint. • # # y összefoglalva a véleményt a három kérdésről tehát azt mondhatjuk: 1. a megújhodási folyamat határait egyrészt a szocialista rendszer léte, a párt vezető szerepe, másrészt pedig a közelmúlt Novotný-féle direktív rendszerrel való szembenállás szabja meg: 2. A veszélyt nem jobbról vagy balról kell várni, hanem a felelőtlenség, demagógia, félremagyarázás és helyzetismeret nélküli határozás felől, akármely oldalról is jelentkeznek ezek a negatív jelenségek; 3. A párt ott és akkor van offenzívában, ahol és amikor a CSKP akcióprogramja teljesítéséért a legszélesebb rétegeket meg tudja nyerni. Mindezt — azt hiszem — dr. Víťaz igazgató tudja, és semmi szüksége nincs kioktatásra. Nem is neki válaszolok véleménynyilvánításomban, hanem azoknak — s azt hiszem vannak még sokan — akiket megtévesztenek egyes túlkapások és türelmetlenség egyfelől, s a pozícióféltők ijesztgetése másfelől. Víťaz elvtársnak köszönet jár, hogy oly szabatosan azonnal meg tudta fogalmazni a kételyeket és aggályokat, amelyeket az előtte felszólaló keltett, s így alkalmat adott rámutatni: erőnk nem az ellenségkeresésben, hanem a szövetségesek — a legszélesebb néprétegek — megtalálásában van. VILCSEK GÉZA ÜJ SZÓ 1968 VII. ^ÍO.