Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-07 / 186. szám, vasárnap

LATHATARON A LIBERECI ÁRUMINTAVASAR DIVATPARÁDÉ - OPERÁBAN A libereci vásárnak már messzemenő hagyománya van — az idén a tizenharmadikat rendezik meg. Változatlanul nagy az érdeklődés iránta, s nemcsak azért, mert állandóan aktuális — a modern öltözködéskultúrát mutatja be (és ez bizony elég szeszélyes tárgykör) —, hanem azért is, mivel a libereci vásár képzőművészeti téren is érdekes, mindig valami meglepetést tartogat a látogató számára. Az idén a forgatókönyv szerzői és a kivitelezők az opera világába vezetnek el bennünket — Hoffman meséi, A sevillai borbély, Carmen, Rózsalovag, Az eladott menyaszszony — mintegy hangulatos hátteret képeznek a legmodernebb divatkreációknak. A 75 000 négyzetméternyi kiállítási terület ebben az évben három fő témakörre oszlik: az öltözködési és lakberendezési intézet gyermek- és ifjúsági kollekciója, a nemzeti vállalatok és a szövetkezetek újdonságai, s végül 1969 divatja. A libereci árumintavásárt a kiállításon részt vevő vállalatok és szövetkezetek örömmel fogadják, mivel itt egyedülálló lehetőségük nyílik védjegyük propagálására, gyártmányaik népszerűsítésére, szakmai megbeszélésekre. Ismét megrendezik a már hagyományos tudojnányos-mfiszaki konferenciákat, például a marketing szerepéről, a vegyipar fontosságáról a textiliparban, a csomagolástechnikáról stb. A több mint tízezer kiállított tárgy közül a legjobbak elnyerik az LVT aranyérmét, amelyet piacra kerülésükkor is viselnek majd, és ami kezessége a tökéletes minőségnek. Meghirdették a „Legjobb divattervező" című pályázatot, melynek célja,"hogy a fiatal tervezőket Jó ötletekre ihletve lépést tartsunk a világdivattal. Mint kiegészítő témakör szerepel: a bútorkiállítás, a lakberendezési tanácsadó, a rekreáció és turisztika. örvendetes, hogy ezúttal módunk lesz összehasonlítani öltözködési kultúránkat a külföldével is. A kiállításon többek között részt vesz Lengyelország, Magyarország, az NDK, Anglia, Franciaország, az NSZK, Svédország, Olaszország és mások. Nem kétséges, hogy látnivaló lesz bőven, a tizenegyezer négyzetméteren vásárolni Is lehet majd. A libereci árumintavásár július 13-án nyit és augusztus 4ig tart. Ezekben a napokban a város a kiállítás jegyében él majd, látogatóinak gazdag programról gondoskodik. —ozo — Találkozás a múlttal Víg társaság verődött össze egy ismerős családnál, ahol az étel és Ital fogyasztása mellett ki-ki elmondta a legutóbbi élményét. A társaság egyik tagja mesélte: Távolt városban jártam, ahol gyermekéveimet töltöttem. Milyen jó érzés volt kóborolni az ismerős helyeken, ahol mint gyerek szaladgáltam, játszadoztam. Minden utca, minden ház és minden fa egy-egy emléket, egy-egy csínytevést futtatott eszembe. Szinte haraggal néztem mindenre, ami új, de megsimogattam minden helyet, ami kopott és régi. Amikor beteltem az ismerős helyek nézegetésével, ismerősök, barátok után kutattam. Néztem és fürkésztem az arcokat. De sehol egy ismerős, sehol egy barát, sehol egy pajtás sem mutatkozott. Csodálkozva kérdeztem önmagamtól, hát mindenki hűtlen lett ehhez a szép és kedves kis városhoz? Szomorú szívvel készültem a távozásra, de korgó gyomrom azonnal ellent ls mondott. így aztán kénytelen-kelletlen betértem a falatozóba, ahol éhségemet akartam csillapítani. Már haraptam is a jó ropogós sültet, amikor valaki hatalmasat csapott a vállamra: — Ugy-e Szappanos Jóska vagy, ha jól ismerlek? — En az vagyok, de ki vagy te? — Nem ismered meg a te régi cimborádat a Kovács Palit? Már erre nem tudtam aztán választ adni, csak a nyakába borultam és öleltem, csókoltam, és 0 is engem. Olyat éreztem akkor, amit soha máskor, gyerek voltam, ismét, bolondos, játszó, gondtalan gyerek. Megfeledkeztem az evésről, meg az utazásról. Aztán csak soroltuk egymásnak a sok régi történetet és kérdezgettük egymástól: Emlékszel-e még erre, emlékszel-e még arra? Mutasd az ütés helyét a lábadon, mutasd a vágás helyét a kezeden. A kedves cimborám ekkor csak elmosolyodik, megveregeti a vállam és így szól hozzám. — Te költő, te költőI — Nem, ez nem igazi Ez me rész állítási Nem mondom, hogy nem kedvelem az irodalmat, de Inkább a próza érdekel, szónoklatokat is írok és el is mondom. De hogy költőnek nevezz, az mégis túlzás. Pajtásom azonban meg sem hallgatta a magyarázkodásomat, csak ismétli újból: — Te költő, te költő! Már-már büszkeség lesz úr rá bennem, hát ha annak titulál a barátom, nem utasíthatom vissza. Ügy látszik hallott a szép szónoklataimról. Készülődök én ls valamit szólni, ami méltó lesz a nagy titulushoz, olyan ünnepi beszéd akar belőlem kibuggyanni. Ekkor barátom széles mosolyra nyitja a száját és megmagyaráz mindent nekem: — Ugye-e már nem emlék szel arra, amikor kirándulni készültünk, és a pénzt kellett be vinni, de te nem tudtad elhozni mert azt mondtad, hogy elköl tötted. Ekkor az egész osztály téged költőnek nevezett, pénz költőnek. Ezen Igazán nevetnem kellett volna, de én mégis elszégyelltem magam. Nem is a gyerekkori csínytevésen, hanem azon a merész gondolaton, ami az agyamban született meg. ANDERKÖ LASZLÖNÉ Korlátozták a forgalmat a Duna-hídon (CSTK) — A Bratislavai Városi Nemzeti Bizottság tanácsa megvitatta a bratislavai Duna-híd javítási munkálatairól beterjesztett jelentést, és a következű intézkedéseket hozta: • 7 órától 19 óráig tartósan korlátozni kell a 15 tonna összsúlyt meghaladó gépjárműveknek, illetve azoknak a gépkocsiknak forgalmát, amelyeknek rakfelülete 2,80 méternél szélesebb; • A javítás tartama alatt (1968. augusztus 15-lg) 7-től 19 óráig a hídon nem közlekedhetnek a ke rékpárosok, az állati erővel vont és más lassú járművek; • A Bratisiaván keresztül Ma gyarország felé irányuló valameny nyi gépjármű forgalmát a komáromi határátkelőhely felé kell irányítani, korlátozva ezzel az oroszvári határátkelőhely forgalmát. # Július 5-től augusztus 15-ig a hídon meg kell szüntetni a városi közlekedési vállalat rendszeres autóbuszjáratainak forgalmát, éspedig 8-tól 13 óráig, valamint 15.30 tél 19 óráig. Az említett idő szakban a városi autóbuszok végállomása a ligetfalusi hídfőnél, az említett időn kívíii a Šafárik téren lesz. A NYITRAI KONFERENCIA ELŐTT Ankét a mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről A közvéleménykutatással foglalkozó bratislavai intézmény 1968. június 18-a és 25-e között „Mit gondol Ön falvalnkról?" címmel ankétot rendezett azzal a céllal, hogy megállapítsa, miként vélekedik Szlovákia falvainak lakossága és a mezőgazdaságban dolgozók a legutóbbi két évtized folyamán végbement változásokról. Az említett intézmény vezetősége 200 személynek adott megbízást arra, hogy összesen 1200, előre külön kiszemelt 18 éven felüli szlovákiai lakoshoz forduljanak az egységesen meghatározott kérdésekkel. Egy-egy kérdezőnek Szlovákia minden kerületének különböző városaiban, illetve községeiben 6 megkérdezett egyént kellett felkeresnie. Mjvel Nyit rá n 1968. július 9-én kezdődik és Július 12-ig tart a Szövetkezeti és az Egyénileg Gazdálkodó Földművesek Szövetségének országos alapító konferenciája, további 400 szlovákiai — egyénileg gazdálkodó és szövetkezeti — földművest kerestünk fel, s megkérdeztük tőlük, hogyan képzelik el a földművesek új szervezetét, amelyet az említett konferencián szándékoznak megalapítani. Szükségesnek tartjuk, hogy legalább két — véleményünk szerint nagyon időszerű — kérdésről tájékoztassuk az olvasókat. Az egyik kérdés a szövetkezeti és az egyénileg gazdálkodó földművesek új szervezetének létesítésére, a másik pedig földműveseink gazdálkodásának jelenlegi módozataira vonatkozott. Ezekre a kérdésekre 1347 megkérdezett, — közülük 506 szövetkezeti és egyénileg gazdálkodó földműves — válaszolt. A megkérdezettekkel közöltük, hogy ami a földművesek új szervezetének létesítését illeti két elgondolásról van tudomásunk. I. Az EFSZ-ek VII. országos kongresszusának javasló bizottsága két szervezet létesítését indítványozta: a) Az egyik a Szövetkezeti és Egyénileg Gazdálkodó Földművesek Szövetsége, vagyis a szövetkezeti és egyénileg gazdálkodó földművesek közös társadalmi érdekszervezete lenne. b) A másik a Földművesszövetkezetek Gazdasági Szövetsége, tehát a mezőgazdasági üzemek gazdasági érdekszervezete lenne. II. A szlovákiai előkészítő bizottság csupán egy egységes társadalmi érdekszervezet, a Szövetkezeti és Egyénileg Gazdálkodó Földművesek Szövetsége létesítését javasolta. Ez a szövetség mind a földművesszövetkezetek tagjainak, mind az egyénileg gazdálkodó földműveseknek társadalmi és gazdasági érdekeit képviselné. Ezekre a kérdésekre valamennyi megkérdezett így válaszolt: Szlovákiában is létesüljön szervezet az EFSZ-ek VII. kongresszusa javasló bizottságának indítványa értelmében 16,7 °/e Fogadják el a szlovákiai előkészítő bizottság javaslatát 51,3 «/o A kérdések nem érdekelték 17,1 % Nem tud állást foglalni e kérdésekben 14,9 % A szövetkezeti és az egyénileg gazdálkodó földművesek így válaszoltak: Szlovákiában is létesüljön szervezet az EFSZ-ek VII. kongresszusa javasló bizottságának indítványa értelmében 18,0 °/g Fogadják el a szlovákiai előkészítő bizottság javaslatát 58,9 % A kérdések nem érdekelték 11,3 % Nem tud állást foglalni e kérdésekben 11,8 % A következő kérdés így hangzott: Egyesek kételkednek az EFSZ-ek előnyös voltában, és inkább az egyéni gazdálkodás előnyeire utalnak, ön hogyan vélekedik erről? Erre a kérdésre valamennyi megkérdezett így válaszolt: Elismerem az EFSZ-ek előnyeit 64,3 % Az egyéni gazdálkodást tartom megfelelőnek 20,1 % Erről nem gondolkoztam 11,1 % Nem tudom 4,5 % A szövetkezeti és az egyénileg gazdálkodó földművesek válasza így hangzott: Elismerem az EFSZ-ek előnyeit 69,6 % Az egyéni gazdálkodást tartom megfelelőnek 22,3 °/o Erről nem gondolkoztam 6,1 % Nem tudom 2,0 °/o Cikkünkben alkalmat adunk arra, hogy a gazdálkodásra vonatkozó véleményüket egybevessék az ankét keretében megkérdezett többi polgártársunk véleményével. Dr. JAN MARGÔČ, a tudományok kandidátusa t (Folytatás a tegnapi számunkból) EGYRE JOBBAN megteltem valami csodálatossal. A tengerparton eltöltölt nap után sokat találkoztunk, közben a fák közé besuhant az ősz, s megérintette sárga ujjaival a leveleket. Tizenhét szál szegfű társaságában vártam egy este Carment; a születésnapja volt. Elállt az eső, fényesek lettek az utak és a tetők. A ligeti fák pajzsairól viszszapattogott a fény. „Itt az ideje, hogy megcsókoljam. Sohol egy lélek, s ráadásul itt a szegfűcsokor. Micsoda ürügyl" „Minek csókolnám meg? Másokra is néz, másokra is nevet. Te úgy mégy végig a korzón, hogy még a pőre nőket is figyelmen kívül hagynád. Ö? A múltkor egy katonára nézettl" „Tudom, nagyon fájt. De nem akarta. Véletlen volt az egész, rögtön elkapta a fejét." „Ne áltasd magadl Két hónapja még Péterrel járt a sötétben." „Hagyd már abbal A fenébe azzal a fiúval. Minden medence őt Juttatja eszembe, s minden szemüveg. Én is megcsókoltam Zsuzsátl" „Egyszeri Tudod-e egyáltalán, milyen az igazi csók? Még sohasem adtál!" „Nekem senki sem magyarázta, milyen az „Igazi" csók. Az iskolában sein tanították. Őszintén adtam, tiszta szívből, szerelemből. Az az igazi." A távolság egyre fogyott, a liget végére értünk, csak a keserves párbeszéd folytatódott bennem tovább. „Maflal A huszadik randevúnál tart és még nem csókolta meg a kedvesét." „Félek, hogy visszautasít, hogy elvesztem." „Számolok százig. Akkor átadom a szegfűt, átölelem és megcsókolom." „Számolok százötvenig. Akkor adom át a szegfűt, ölelem meg, s megcsókolom." „Számolok kétszázig. Utolsó engedményl Ha akkor sem cselekszem, megérdemlem, hogy elveszítsem ezt a lányt. Már egy órája sóhajtozom, mint a mozdony." Eljutottam ötszázig, majd ezerig. Carmen a nedves kövezetet nézte. Végülis kinyögtem a születésnapi jókívánságokat, átadtam a csokrot, de nem öleltem át. — Egyes népeknél hagyománnyá vált — mondtam — hogy az ünnepi jókívánságokat csókkal pecsételik meg. Amennyiben ... Carmen csókolt meg, s mielőtt magamhoz térhettem volna, elnyelte a kapu. Hazafelé röpdöstem és trilláztam. Pontosan úgy, mint a madarak. A LEVELEK törékenyebbek lettek, rugalmasságuk elillant, dermedten feszültek a fákon, mint a hullák, de színeik nagyhangon hirdették: lám, az elmúlásban is van szépség. Az ablakon át néztük, vörös borral az ereinkben a vörös őszt. A világot a kedvemért teremtették: az őszt, a kávéházat, a kis, kerek asztalt, a zenét. Carmennel minden jó, minden szép. A szerelem nagyszerű állapot, minden sejted alá tűzszemcse forr, s ettől egycsapásra kifogástalannak találod a világot. Ha megkérnek, madarat fogsz bárkinek. Én akkor tanultam meg szeretni az embereket; akkor döbbentem rá, menynyire szánalmasan egyek vagyunk; egyazon elv alapján működünk, mája, szíve és koponyája mindenkinek van, s naponta ezerszer fohászkodunk neki, hogy igyunk, egyre, igyunk a lég kék tejét, még akkor is, ha sokszor legszívesebben meg sem születtünk volna. A zene belénkcsorgott, mint öregekbe sárga szálakon a nap. Tiszták lettünk általa, jobbak, szabadabbak. Ha mindenki tisztaszívü lenne — gondoltam — de nem mondtam ki, mert a szavak talán kövek lettek volna, s öszszezúzták volna a zene üvegtornyait. Aztán jártunk egyet a zizegő őszben. Sokáig bántott, hogy Péter is volt a világon, hogy ő is csókolta Carment, ő is simogatta a haját. A múlt sokszor vonta be rozsdával perceinket. De átépítettem magam: aki nem tud örülni, aki megmérgezi legszebb óráit is, az nem tud élni sem. A föld bőréből egyre nőnek a rádióaktív gombák: minek a kínokat tetézni? — Egyszer lakásunk is lesz, szökőkutakkal, kutyákkal és labdarúgópályákkal. — És medencékkel, hiszen ott láttuk először egymást — egészítette ki Carmen. Több szó nem nyílt ajkainkon. Az ajak ugyanis nemcsak szavak kerekítésére szolgál, mint ahogyan a mell-kupolákat is nem csupán nézni szabad. Az ember tizenhétévesen is tudja már, hogy a világ a rádióaktív gombán és a feszesre fújt labdán kívül mást is tartogat. Én még sohasem érintettem női mellet. A Zsuzsáét sem. Az ujjaim sűrűn bíztatták egymást — „Állítólag gyönyörű onnan a csúcsról a kilátás." \ És az ujjak — öt vándorlegény — elindultak, hogy megtekintsék, milyen onnan fentről a világ. Hányszor visszapenderítették őketl De tizedszer is, huszadszor is útnak indultak. Carmen szemeiben egyre több volt a parázs. Hó hullt, jég kékült a vizek fölött. Ha néha elkéstem, rámrivallt az edző. Hangja meglebbentette az eget, de nem fájt, hiszen igaza volt, s ennyit igazán ki kell bírni Carmenért, a szerelemért. Március szétporlasztotta a jégcsapokat, április meleg szeleket hozott, jöttek az újabb csaták a gyepen. Carmen mindig megvárt a stadion kapujában, együtt mentünk haza. A repülőből és vonatokból szótlanul néztem a közeledő és távolodó hegyeket, és Carmenre gondoltam — „Szép özvegy lennék?" i>» Most nyár van. A nap az egyik, egy rózsa a másik pólusa annak az ívfénynek, amely fémszálként izzik a nyárban, sárgára fonnyasztva a leveleket. Lám, a szemem láttára tekeredik le az akáclevél, színes menetet vágva a levegőbe, úgy csavarodva lejjebb és lejjebb, mint anyókák a halálba. CARMEN A FÜVÖN ALSZIK. Zivatar FII készül, megfeketedtek a nap sárga ujjai. Carmen mindig elszomorodik, ha lggll sötét az ég, s én nem szeretem, ha szomorú, és egyáltalán, ha bárki szomorú, víl. Megyek, és vadonatúj, tiszta eget kapálok a fejünk fölé. VÉGE. ^