Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-21 / 200. szám, vasárnap

ZIKMUND + HANZELKA P

ihenés is volt meg nem is. De o húszórás szüntelen résenállás után legalább annyi időnk maradt, hogy lezuhanyozzuk magunkat s egy percre leüljünk. Bekaptunk egy rántottát, kávét ittunk rá. A holdfényt és a tömeg színtelen zúgását éles fény hasította át. Pattogott a tűzre rakott pálmafa, amely gyorsan ég, s amelyet maguk a parázson járók hoztak az őserdőből. A tömeg elnémult, minden ember a lángokba mered — ez az atavizmus, csodálattal elvegyülő rettegés, amelyet az ember volahol mélyen hordoz magában, attól az időtől fogva, mikor magáévá tette a villám erejét, az első tűzzel barlangjába húzódott, hogy az eső ne oltsa el. Életünkben másodszor nézünk ily nagy tömeg tűzfacsi. nálta emberre. Első ízben Finnországban a napforduló ünnepén. Am ott a csend egészen más volt, mint itt, Kataragamá.ban: odafenn északon hálás, áldó volt a csend, az emberek köszönetet mondtak a természetnek a melegért. Szótlanul várták ki, míg a tűz lelohadt, aztán ugyanolyan szótlanul széjjelszéledtek. Itt Kataragamában valamiféle türelmetlenséget olvastunk ki az emberek szeméből. S félelmet is. Három óra tájban a templom alkalmazottai végigkotorták a lohadóban levő máglyát, néhány fahasábot oldalt löktek, majd vasgereblyéikkel téglalap alakra igazították a parazsat. Az utolsó kis láng is kihunyt, csupán a széles vörös parázsszőnyeg izzott — vagy hat-hét méter hosszú lehetett. Aztán villámcsapásként elkezdődött Egyetlen kívánság Valahonnan a háttérből rituális énekszó hangzott fel, amelynek hallatára a templom bejáratától két dobos és egy sípos ugrott a parázsszőnyeg közelebbi végéhez, ám o jelenlevők tekintete már a másik oldalra, a főkapu felé irányult. S már közeledik is egy ösztövér mezítlábas férfi, kezét feje felett összekulcsolva, már csak néhány lépés választja el a tűztől, már az arcát is látni. Most!... Rálépett a parázsszőnyegre, izzó parázsdarabok pattannak el lábától, egy ugrás, kettő, még egy, s a férfi arcára ráesett a fény a dévaié nyitott ajtajából. Iszonyat és fájdalom torzítja el. Meginog s már meg is ragadja az egyik izmos szakállas szertartásmester s beviszi a templomba. S éppen ott — az utolsó lépcsőn — ott áll Guribala. Merőben más, mint ahogy délután megismertük. Arcán a feszült összpontosítás kifejezése, s merev arccal, egy-egy intéssel ad utasításokat segédeinek. Most egy öregember közeledik a parázsszőnyeghez — vállán kávadival. Tüstént meglátjuk rajta, hogy nem először ment végig a parázsszőnyegen. Lassú léptekkel közeledik a tűzmező felé, egy lépés, kettő, nyugodtan lépdel, arcán nyoma sincs a félelem vagy a fájdalom kifejezésének. Az öreg mozdulatlan arccal halad át a parázsszőnyegen, majd eltűnik a templomban. S már jön is a következő. Kövérkés fiatal férfi. Mintha tulajdon rettegésén akarna erőt venni elcsukló - hangon kiált fel: — Haróhera! Aztán ismét: — Haróhera! — Hangosabban! — parancsolja Guribala a templom zenekarának, talán hogy bátorságot öntsön a fiatalemberbe. Az már ott jár a parázsszőnyegen, most meginog, még a dobok és sípok hangja sem tompítja el rémült kiáltását. Helyben topog, a szikra csak úgy pattog lába alól. Már-már elesik, de akkor valaki mellé ugrik és derékon kapja. Viszi a templomba. Guribala! Tíz-tizenöt ember gyors egymásutánban haladt át a prázsszőnyegen. Az egyik kezében lándzsa, a másik vállán káva"> •• * .V* •> "Ä* V

!3SSSÍ -< 'Ä,,^ Si ^ A tűzszőnyegre lép a következő férfi (A szerzők felvétele) Tűzszőnyeg dí, a harmadik kókuszdiót szorongat. Majd néhány nő, sőt egy talán tizennégy esztendős fiúcska is. Most egy atlétatermetű, gyertyaegyenes fiatal férfi lép a parázsszőnyegre. Nem siet, hanem öt hosszú lépéssel halad ót rajta. Egyetlenegyszer sem kiáltott haróherát. Arcán az elszántság és összpontosítás kifejezése. A templom alkalmazottja a templomba akarja terelni, ám a fiatalember kisiklik kezéből, visszafordul a tűz felé — s csak ekkor csillan fel szemében a rettegés. Ebben a pillanatban a tűzszőnyegen át egy gyönyörű fiatal asszony rohan feléje. Amint átért, a férfi felkapja s már fut is vele a templomba. A két fiatal nem hitt abban, hogy az isten segítséget nyújt a tűz felett. De azt elhitték barátaiknak, hogy Skanda isten ilyen nagy áldozatért teljesíti minden kívánságukat. Csupán egy kívánságuk van: hogy végre gyerekük szülessen, amelyre már nyolc esztendeje hiába várnak. Először, másodszor... Eltelt az izgalom első órája, amelynek során az ember szinte transzban szemléli az izzó parazsát. Am aztán értelme lázadozni kezd a látottak ellen. Tán csak nem estünk tömegszuggesztió áldozatául?! De hisz itt a fényképezőgép s még nem csináltunk egyetlen felvételt sem. S a villanófény ezredmásodpercnyi fényében a gyakorlott szem meglátta a meglátandót, letépte a leplet Kataragama rejtelméről, amely évszázadokon ót állt fenn. A fényben megpillantottuk, hogy a parazsat vastag fehér hamuréteg fedi. S az előhívott filmek megerősítették a látottakat. Még egy felvétel s a varázs szertefoszlott. A parázson járás inkább jelkép mint valóság. Tehát először: a parázs és a rajta végiglépdelők talpa között hamuréteg van. Ezért kezdődik a szertartás csak legalább egy órával azután, hogy a máglyán kihunyt az utolsó láng is. Tehát szigetelőréteg ... Forró ugyan, de nem éget. Másodszor: az emberek egyegy talpa a forró felületet csak kétszer, legfeljebb háromszor érinti. Minden esetben vagy fél másodpercig. Ha az ember lassan megy, minden lábára három-négy érintés jut, ám talpa nem hatol át oly erősen a hamurétegen, mintha ugrásokkal haladna át a tűzszőnyegen. És harmadszor: a tűzpróba előtt minden parázson járónak tizennégy napig böjtölnie kell. Ez ugyan vallási előírás, de célja minden valószínűség szerint az, hogy csökkenjen az ember testsúlya s így talpa kevésbé nehezedjék a forró felületAz istenek sem tökéletesek Az éjszaka során százharminc ember jelentkezett a tűzpróbára. Harmincan visszaléptek, amint megpillantották o templom előtti máglya lángjait. Azok közül, akik kiállták o próbát, egynek feltettük a kérdést: miért jár parázson. Előbb olybá tűnt, hogy a kérdést nem értette meg, de aztán az értetlen európaiak iránt érzett részvétből jóakaratúan válaszolt: — Az istenek sem tökéletesek, akárcsak az emberek, semmit sem adnak ingyen. Ha valamit kívánunk tőlük, áldozatot kell nekik hoznunk. Nekem életemben minden sikerült, állami hivatalnok vagyok, jó állásom, szép feleségem és három egészséges gyerekem van, a betegségnek hírét sem ismerjük. Ez pedig azért van igy, mert rendszeresen hozok áldozatot az istennek, parázson járok. Meggyőződése megrendítő volt. ir Ebben a pillanatban haladt át a parázsszőnyegen a háború istenének utolsó hivője. Nyugodtan, minden sietség nélkül. Azon az ösvényen, amelyet hetven pár láb taposott előtte. Néhány kitartó hivő, kezében lándzsát rázva — mintha nem tudna betelni a tűz látványával —, még egyre ott táncolt az elsötétedő parázsszőnyeg mellett. Most férfiak léptek a tűzszőnyeg mellé, kezükben vízzel teli vödrök, a parázs sisteregni kezdett, a csípős füst és pára elborította a Holdat, amely épp most nyugodott le lassan a fák hegye mögött. A tömeg oszolni kezdett. A drámai, rejtelemmel és misztikával teli éjszaka lassan véget ért. A nap még nem kelt fel, csak halványan jelentkezett. A fák és a falak józanul meredeztek, az emberek szemében kialudtak a szikrák, fáradtan, álmosan, hallgatagon jártak. Visszaindultunk Tisszamaharámába. S tudatalattink egy rejtett sarkában újfent azt a meghatározhatatlan csalódást éreztük, amely mindannyiszor elfogja az embert, ahányszor a szeme előtt az illúzió józan valósággá szürkül. Nem, csodák valóban nem történnek, noha az ember olykor igažán szívesen hinne csodákban .., BABOS LÁSZLÓ fordítósa Ceruzajegyzetek Párizsból • A PIAC TARKA FORGATAGA A piac működése, az adásvétel folyamata talán sehol sem olyan szertartásos, mint Franciaországban. A piacot itt legalább úgy tisztelik, mint a templomot, amit főleg az bizonyít, hogy Párizs környékén nem egy községben a vasárnapot választják a hetivásár megrendezésére. A község főutcája ilyenkor tele sátrakkal, az áruk minden fajtájú gazdag választékban roskadozik rajtuk. Válogatni lehet a narancstól, banántól kezdve az ananászig mindenféle gyümölcsben és zöldségben. A kövér dinnye, alma killönbözö színekben pompázik, a tornyosodó zöldséghalmok közt ott duzzad és fénylik a hasas, paradicsom, mellette a tisztára mosott sárgarépa és az óriásfejű karfiol kínálja magát. Érdekes, hogy a karalábét nem látni, ezzel szemben az articsóka vastag zöld leveleivel itt nagyon népszerű. A hústermékek dús mennyiségében válogathatsz, borjúhúst is kaphatsz, amennyit akarsz, csak persze riem olcsón. Az utóbbi hetekben az élelmiszerárak rohamosan emelkedtek. Így például a baget, a 30 dkg-os csőkenyér a sztrájk előtt négy, a sztrájk után pedig öt centime-vel, illetve három hónap alatt kilenc centime-vel emelkedett. A oukor ára kilogrammonként 10, a tejé pedig literenként 5 centime-vel drágult. Olyan rohamos ez az áremelkedés, hogy mindenki megérzi, s ha ez így folytatódik, a keservesen, kiharcolt béremelés semmit sem jelent. • Sok boltos panaszkodik, hogy gyengén megy az üzlet, mert az emberek, különösen a munkások inkább élelmiszerre, mint ruházatra költik keresetüket. Ezt egyébként a piacon ts észlelhetjük. Látni, amint az asszonyok élelemmel zsúfolt szatyorkocsijukat tologatják hazafelé. Itt ugyanis ez a kis, kerekeken gördülő bevásárlókocsi úgy hozzá tartozik a háztartáshoz, mint a porszívó. Ügy tudom, hogy lassan nálunk is meghonosodik. Sok minden elfér benne és tartalma könnyen szállítható. Tartalma vegyes és tarka, a piac képét tükrözi, akár egy csepp víz a tengerét. Hal, hús, tej, vaj, kolbász, pástétom, kétszersült és egyéb jó falat van benne, remek, ízléses csomagolásban, ezenkívül zöldség, gyümölcs, sajt és végül az elmaradhatatlan, ropogósra sült csőkenyér, amit az Idegenek gyorsan megszoknak, olyan finom és jóízű. Így hordozgatják szét az asszonyok az árukat, a nagy lárma, ordítozás és zaj közepette. Mert itt a zöldséges, a hentes, a halárus, bár a vevők sorban állnak a sátrak előtt, és az igyekezettől, az udvarias kiszolgálástól homloka szinte verejtékezik, a szája azért csak jár ... Harsányan dicséri kitűnő áruját. Mondókája szövegét folyékonyan ismételgeti, mint egy felhúzott gramofon, mégis mindez szervesen hozzátartozik a csomagoláshoz, az adásvétel szertartásához, és a szöveg ismétlése önkéntelenül is az ima szövegét futtatja az ember eszébe. Színek tarkasága, hangok zűrzavara, amit valahonnan, távolról egy harmonika zenéje kísér és végül a tömeg hömpölygő vidám áradata, amely állandóan jör.-megy, kavarog, jellemzi ezt a tarka piacot, amely egy kicsit a mi színes majálisainkra emlékeztet, csak éppen nem táncolnak. • JÓL NEVELT LÁNYOK A Far del Est előtti lépcsőkön két 17 — 18 éves szőkésbarna, borzas hajú lányt láttam ülni. Mellettük olcsó vulkánkofferben volt a vagyonuk. A járókelőknek, amint rájuk pillantottak, az volt a benyomásuk, hogy a két lány most, néhány perce érkezett messze vidékről és kissé még fáradtak a nagy úttól. A lányok — mintha ebben a csillogó, vonzó, de mégis idegen városban csak egymásban bíznának — egymás' vállán nyugtatták karjukat és az arra haladó férfiak bizalmas megjegyzésére még jobban összebújtak. Ügy látszik, még nem jött meg az igazi... és még jó sokáig álltam néhány lépésnyi távolságra tőlük, figyeltem, hogyan alakul a további sorsuk ... Körülbelül a huszadik megszólításnál élénkült fel a két lány és rázta meg mosolyogva a fejét, mintha valami kábult álomból ébredtek volna fel. A szerencsés legény húszéves lehetett, és meglehetősen hosszú haja meg szakálla volt, barátjának csak sűrű oldalszakálla, amt ma Párizsban nagyon divatos és komoly felnőtt vonást kölcsönöz a húszon aluli fiatalembereknek. A lányok mielőtt elfogadták volna a fiatalemberek meghívását, egy ideig még illedelmesen ellenkeztek, ahogy ez manapság a „jól nevelt lányoktól" elvárható, utána a fiatalemberek mosolyogva és könnyed mozdulattal megragadták a vulkánkoffert. Így felpakkolva indultak el a kissé zavartan mosolygó lányokkal Párizs forgalmas utcáján. • KÜLÖNÖS MŰVÉSZET A minap említettem, hogy a Szajna-parti könyvesbódékban könyveken kívül nagyított fényképeket, többek között John Kennedy arcképét is árulják, jegyzeteimben arról is említést tettem, hogy valószínűnek tartom, nemsokára Róbert Kennedy arcképe ts kapható lesz. Nos, jóslatom bevált, és ha fényképét még nem árulják a bódékban, Párizs aszfaltján, a Szent Dénes bulváron Martin Luther King társaságában már megjelent. Kis növésű, fürge, szakállas festő színes krétával rajzolta le őket csak úgy emlékezetből a körülállók nágy ámulatára. A művész nem fukarkodott sem a munkával, sem a színekkel. Mielőtt a rajzoláshoz hozzáfogott volna, először egy ronggyal tisztára porolta a járdát, utána két négyszöget húzott, majd letérdelt és bámulatosan gyors, varázslatos mozdulatokkal először R. Kennedy mosolygó arcmását rajzolta le, utána Luther King komoly arca bontakozott kl a fürgén mozgó színes kréta nyomán. A jes'.ö munkájában és a járókelők csendes viselkedésében ahogy 5—10 percre megálltak és némán, megrendülten nézték a képeket, volt valami szívfájdító és lenyűgöző. Voltak asszonyok, akik könnyeztek. Ezek voltak az elsők, akik a nyitott dobozba tették frankjukat. Hangsúlyozom: tették, és nem dobták, azt Is mondhatnám, kissé meghajoltak, mielőtt jótékonykodtak, utánuk aztán az idősebb férfiak következtek. Mindezt a festő már nem láthatta, mert ő, mihelyt elkészült a képekkel, eltűnt a Metró lejáratában, s csak egy negyedóra múlva bukkant fel újra. A dobozból kiszedte az egy frankosokat, csak egyet hagyott ott, nyilván magnak, s újra eltűnt egy időre. Valószínű, hogy másutt ls lerajzolta őket és pendlizve szép összeget gyűjtött össze napi munkájával. Nem irigyeltem, szerintem megérdemelte. SZABÓ BÉLA