Új Szó, 1968. július (21. évfolyam, 180-210. szám)

1968-07-14 / 193. szám, vasárnap

ZIKMUND+HANZELKA A mint egy­*^szer S i- v a isten fele­ségével, Pá r- v a t i v a I a szent Kailászban sétált, egy tere­bélyes mangófát pillantott meg s rajta egyetlen­egy gyönyörű gyümölcsöt. Aranysárga, fej­nagyságú, hosz­szúkós mangót, amely már mesz­sziről kábítóan illatozott. Pár­vati nyomban kijelentette, hogy megosztja két fia között, ám Siva más­ként határozott. Az kapja meg a két fiú közül az egész gyümöl­csöt, aki hama­rabb körülfutja a világot. Hadd bizonyítsák be a fiúk rátermett­ségüket, tanul­janak meg versenyezni! Az ifjabb Murugan — a tett istene — nem késett, s út­nak eredt, mielőtt Siva befejez­te volna beszédét. Am mikorra visszatért, Ganésa már be is kebelezte a gyümölcsöt. Míg ugyanis tettre kész fivére a vi­lág körül száguldott, Ganésa meghajolt isteni szülei előtt és kijelentette: — Ti ketten jelentitek szá­momra az egész világot, mivel ti alkottátok. Körüljárta szüleit és meg­kapta a gyümölcsöt. LEHETSÉGES, hogy nevelési okokból kifolyólag az agyafúr­tabb fiú inkább egy nyaklevest érdemelt volna. Ám a hinduis­ták merőben más mértékkel mé­rik isteneiket, még a nagyobb vétkeket is elnézik nekik. „Ha én elnéző leszek velük szemben, alkalomadtán ők is szemet hunynak ballépésem felett, így aztán hamarabb megértjük egymást" — gondolják maguk­ban. — El kell még valamit árul­nom Ganésáról, — mondotta titkolózva Szacsithanan­d a m úr. — Nagyon szereti a rizspudingot. Tiszteletére bhód­ru hónapban nagy lakomát ren­deznek. — De voltaképpen azért ve­zettem önöket ide a déválebe, hogy megmutassam a két is­tennőt, aki S k a n d a térdén ül. Emitt jobbra, ez a fehér arcú Déván i, Indra lánya, Skanda törvényes felesége. Fe­hér arcbőre arról tanúskodik, hogy árja eredetű. De Skanda a másikat szerette jobban, aki a bal térdén ül, a dravida Va­li a m m ó t, akinek származása kék arcáról ismerhető fel. Sok­kal szenvedélyesebb volt, mint a másik asszony . .. # Felöltöztetett elefántok Kataragama az alkonyati két-három óra során mintha lélegzethez jutott volna. Fel és alá jártunk a téren, ahol meg­fogyatkozott a zarándokok és búcsújárók száma. S váratlanul, akárha csak az égből pottyant volna alá, előt­tünk termett G u r i b a I a. — Jöjjenek velem, — szólt ránk erélyesen, — és takarékos­kodjanak a filmmel, érdekesebb dolgokat is láthatnak. Megmu­tatom önöknek a K a n d y-i fő­papot, épp most készítik elő számára az elefántot. Három héttel ezelőtt Silva őr­mester elvezetett bennünket a déválebe s megmutatott egy kettős téglalépcsőt. Most ez a lépcső egész Ka­taragama központja. Akár a zajló tengeren a nyugalom szigetei, olyanok az emberek szines tömkelegében az elefántok. Ám most nem szürkék, tarka köntösökbe öl­töztették őket. A ceyloni kirá­lyok utódait fogják hordozni. S már itt is vannak! — Látják, az ott jobbra, nya­kán koszorúval Basznajake Ni­lamé Ratvate, — magyarázó iz­gatottan Guribala, — amaz meg mellette nyitott ingben Léka Nilamé, a sziget második legnagyobb főura, jöj­jenek csak közelebb, engedélyt Salvadori tűzoltás A titok kaptam tőlük, hogy lefényké­pezhetik őket... Igyekeztünk tiszteletteljes ké­pet vágni, Basznajake mintha még inkább előre tolta volna mesterséges hasát, azt a húsz vagy harminc méternyi anya­got, amelyet dereka köré csa­vartak, hogy a lehető legmél­tóságteljesebb legyen. Léka Ni­lamé kezében egy jegyzékkel megpróbált elmosolyodni, ám mosolya görcsbe torzult. Ké­nyes helyzetéből Guribala sza­badította meg, aki tovább ve­zetett bennünket a téglából ra­kott lépcsőhöz. A kettős lépcső között az elefántok legnagyobbika állt. Megfontoltan, nyugodtan te­kintett körül tarka öltözékében, szemügyre véve a sokadalmat. 0 Elveszteném a részesedésemet Ebben a percben a tömeg zsivajgása némileg elcsitult, alábbhagyott a dobpergés is és a tömeg kettévált. Néhány fehérbe öltözött, turbános férfi jelent meg, valakit kezénél fog­va vezetnek, ám az illetőt egyáltalán nem látni. Csillogó lepellel tetőtől talpig takarva lépdel — mintha csak felnőt­tek akarnának itt bújósdit ját­szani ! A lépcső elé érkeztek, a lát­hatatlan személy bizonytalan­kodva igyekszik felfele, mintha csak félne, hogy leesik, noha a fehérbe öltözött kísérők egyike karjánál fogva támogatja. Most félkezével kitapintja az elefán­tot, az állat másik oldaláról va­laki elkapja a lepel sarkát, ma­ga felé húzza, s már ketten se­gítik fel a láthatatlan személyt az elefántra. A haspók lassan a magasba emelkedik, s most az egyik segítő váratlan mozdu­lattal letépi a láthatatlan lep­lét. Leleplezték az élő szob­rot. De még alig igazíthatta meg kabátkáját, már mellé is kapaszkodik az elefántra egy férfi, aranyos baldachint borít rá. Az ideiglenesen látható új­fent láthatatlanná vált. Az a ti­tokzatos valami, amit az élő szobor félkezébe tartott, miköz­ben az elefántra kapaszkodott fel, az a titokzatos ereklye, amelyet a nézők közül még so­ha senki sem látott meg, s amely az elefánt hátán csakha­mar elindul az éjszakai pera­herára, most az ugyancsak ti­tokzatos főpap kezében van. S van-e egyáltalán valami a kezében a vékony oszlopokon nyugvó aranyos baldachin alatt? Vagy tán nincs? Egyéb­ként ez teljes összhangban áll­na a világ valamennyi mágusá­nak és varázslójának bevált tapasztalatával. Hát nem azt akarja-e mindig megpillantani az ember, amit nem ismer? Amit titokzatosság övez? Aminek alakja, színe, súlya, kiterjdése van — az tárgy. S ki akarna holmi tárgyat látni, ha titkot is tisztelhet! * * * AZTÁN ISMÉT megperdültek a dobok, most súlyos Kandy-i ritmusban, s a kapuban megje­lentek a félmeztelen dobosok. Akárcsak a táncosok, elefánt­vezetők, borbélyok, szabók, tűz­hordozók s templomszolgák ők is örökül kapják nem csak funk­ŰJFENT PEREGNI KEZDTEK A DOBOK A szerzők felvétele ciójukat, hanem azon kötele­zettségüket is, hogy díjazatla­nul szolgáljanak Skanda isten­nek, megjelenjenek Kataraga­mában, még ha a sziget túlsó sarkában laknának is. A dobosok között megpillant­juk Basznajake Nilamét, most, hogy kívülebb került a kapun, szabadabb térségre, vesszük észre, hogy szoknyája alól bo­kája körül harangszerüen kiszé­lesedő nadrág kandikál ki. És váltakozva újabb elefán­tok és táncosok, ismét elefán­tok és dobosok, a menet ele­jén varrottas mellénykékbe öl­tözött táncosok csoportja ropja a táncot, nadrágjuk felett kurta szoknyácska, kezüket egymásba kulcsolják s hüvelykujjukat ter­mészetellenesen kifordítják. Mö­göttük gyermekek hasonló öltö­zetben, nem gyermekre valló komoly arcocskával . . . A processzió keresztültör az embertömegen, nem állhatja útját az izzó faszenet hordó fér­fiak csoportja sem. Az embe­rek csak az elefántoknak tér­nek ki, amelyek jégtörők mód­jára széles barázdát hasíta­nak maguknak. Az elefántok a zsivaj, o lán­gok, a robbanó petárdák, sza­gok és illatok, az embertömeg közepette az egyetlen, ésszel és megfontolással megáldott lé­nyeknek tűnnek. Fürge szemük­kel végigmérik az embereket, amint összekulcsolják előttük kezüket, hajlonganak előttük, s a Menik Ganga szent vizél hintik rájuk. Amint azonban a processzió egy pillanatra meg­torpan, orrmányukkal máris az áldozati ajándékokban turkál­nak, hol egy banánt, hol egy pálmagallyat, vagy egy illatos virágcsokrot zsákmányolva. Nyilván első ízben jutottak glukoránhoz, ahhoz a vitaminos szőlőcukor-tablettához, ame­lyet utunkon állandóan ma­gunkkal hordunk. Valahol elől elakadt a processzió, az egész menet áll, itt a legalkalmasabb pillanat, hogy hamarjában fel­frissüljünk. Jir'i előveszi oz ige­litzacskót s tartalmával a leg­közelebb álló elefántvezetőket is megkínálja. Szégyenlősen nyúlnak a zacskóba, de már itt is védenceik s követelik részü­ket. Mitévők legyünk, tenye­rünkbe szórjuk a tablettákat? Hiába, túlságosan aprók, nem marad egyéb hátra, mintsem hogy egyenesen az elefántok torkába szórjuk az Ínyencséget. Körülöttünk mindenki nevet, az elefántvezetők szigonyukat lábuknak támasztják és össze­kulcsolt kézzel mondanak kö­szönetet védenceik helyett. » » * VÉGET ÉRT a perahera, az emberek hazamennek. — Nincs kedve velünk tar­tani Tisszamaharámába? — kérdezzük Guribalát, hogy vi­szonozzuk tegnap esti vacsora­meghívását. — Idejében vissza­hozzuk. — Mi jutott eszükbe! Fél óra múlva kezdetét veszi a kis pe­rahera. Ha befejeződik, kinyit­juk a perselyt, amelybe a bú­csújárók teljes tizennégy napon át szórták alamizsnájukat. El­veszteném a részesedésemet, amely vagy kétszáz rúpiát tesz ki. Köszönöm a meghívást, ta­lán majd valamikor máskor tartok magukkal! BABOS LÁSZLÓ fordítása Johnson elnök a közelmúltban részt vett négy közép-amerikai ország államfőinek sebtiben összehívott csúcstalálkozóján. Villámlalálkozó volt, melynek váratlan híre éppen úgy meg­lepte a közvéleményt, mint az, hogy a találkozó, a megbeszé­lések eredményeit sem az ame­rikai, sem a latin-amerikai saj­tó nem nagyon szellőzteti, s a tájékozott olvasónak az az ér­zése, hogy bizonyos részleteket gondosan titkolnak. Miért éppen Közép-Amerika? ' San Salvadorban, Salvador köztársaság fővárosában Costa Rica, Guatemala, Honduras, Ni­caragua és a vendéglátó ország államfőjével találkozott az amerikai elnök. Mind az öt or­szágról ismeretes, hogy koránt­sem tartoznak a haladás fák­lyavivői közé, inert az államha­talmat olyan katonai gorillák gyakorolják, akik eddig még mindig uralni tudták az elége­detlen néptömegeket, a leg­szélsőségesebb erőket képvise­lik, s mindenkor híven kiszol­gálták Washington' politikáját. Itt, e viszonylag keskeny föld­sávon sem érhették Amerika urait olyan kellemetlen megle­petések, mint más latin-ameri­kai országokban, ahol a soroza­tos katonai puccsok folytán mégis gondot okozott a katonai klikkek között az „igazi" ki­szemelése. Nicaraguában pél­dául évtizedek óta diktátoros­kodnak a Somozák [elegen vannak), s Guatemalában a jobboldali hivatalos kormány mellett a Fehér Kéz szélsőjobb­oldali terrorszervezetnek még talán nagyobb szava van a po­litikai életben. Ám Washington leghívebb szövetségesei is a „valamit va­lamiért" elvet vallják, s azért jöttek össze Salvadorban, hogy kissé eret vágjanak Uncle Sa- men. A fent nevezett öt közép­amerikai kormány ugyanis ke­vesli az Egyesült Államoktól különféle programok keretében kapott segítséget, az Egyesült Államoknak pedig érdeke, hogy kielégítse, illetve lecsillapítsa közép-amerikai szövetségeseit, mert ezek a leghívebb latin­amerikai rendszerei, s háborús politikájában mindig számíthat rájuk. „Segítség" washingtoni módon A közép-amerikai köztársasá­gok két csoportosulásban is ér­dekeltek. Latin-amerikai Közös Piacot, Washington az Európai Gazdasági Szövetség mintájára szorgalmazta az amerikai föld­részen. A gazdasági integráló­dás keretében már 85 százalék­ban eltörülték a tagállamok közötti vámokat, de a lakosság ennek nem látta hasznát. A La­tin-amerikai Közös Piac létre­hozása odavezetett, hogy az észak amerikai monopóliumok, mammutvállalatok fokozatosan teljesen hatalmukba kerítették a gazdasági egyesülést szorgal­mazó közép-amerikai országok, valamint más latin-amerikai ál­lamok gazdaságát, saját érde­keiket érvényesítik, s önké­nyes árpolitikát diktálnak. A valóságban a kis latin-ameri­kai államok ki vannak szolgál­tatva az észak-amerikai nagy monopóliumoknak, export-im­port tekintetében elvesztették önállóságukat, a rájuk nézve hátrányos gazdasági együttmű­ködés folytán csökken a nem­zeti jövedelmük, eladósodnak, s az időnkénti kölcsönök csak arra jók, hogy megfizessék tar­tozásuk részét. . A nagyobb területet felölelő Latin-amerikai Szabadkereske­delmi Társulás valamivel elő­nyösebb helyzetben van, na­gyobb a mozgási szabadsága, de végeredményben tagjai is függő helyzetbe kerültek, s amerikai kölcsönökre szorul­nak. A latin-amerikai országok adóssága már meghaladta a 10 milliárd dollárt. A Nemzetközt Valutaalaptól 1966-ban 174 millió dollár kölcsönt vettek fel, ugyanakkor 215 millió dol-. lárt fizettek ki az elmaradt ka­mat részeként. Átlátszó manőverek Nyilvánvaló, hogy Washing­tont igen szoríthatja a csizma Közép-Amerikában, ha az el­nökválasztási kampány viharai a polgárjogi mozgalom, a nagy­arányú bűnözés által kiváltott pszichózis ideges légkörében külföldi utazásra szánta magát. Nem titkolják, hogy Johnson azért sietett San Salvadorba, hogy megmentse a Közös Pia­cot a bukástól. Hatásos lesz-e az általa megígért 65 milliós dollárinjekció, majd elválik. El­végre az Egyesült Államok a hangzatos Szövetség a Haladás­ért program keretében is tízévi időtartamra 20 milliárd dollárt ígért az érdekelt latin-amerikai államoknak, de csak 130 millió dollárt irányzott elő fejleszté­sükre. S mi ez a dollársegítség ahhoz a veszteséghez képest, amely az egyenlőtlen gazdasá­gi viszony folytán a latin-ame­rikai országokat sújtja (tavaly 300 millió dollár veszteséggel zárult az Egyesült Államokkal folytatott külkereskedelmük). Johnson azonban mindenkép­pen le akarta hűteni a kedé­lyeket. Azt a 65 millió dollárt a vietnami háborús kiadások­hoz képest meg sem érzi az Unió. Szövetségesei viszont egy ideig megnyugszanak. Persze nem a nép, mely kő­és tojászáporral fogadta az amerikai elnököt. A junták ha­talmasainak azonban egyelőre lesz min osztozkodniuk, és Anastazio Somoza vígan tobo­rozhat önkénteseket antikom­munis-ta hadjáratokra washing­toni pártfogóinak. Nem titok, hogy a közép-amerikai álla­mokban több ezer főnyi gerillát toborozlak, amelyeket panamai táborokban történő kiképzés után a vietnami csatamezókön, illetve alkalomszerűen Kubá­ban szándékozik a Pentagon be­vetni. Ez az egyik oka John­son sietős közép-amerikai útjá­nak, mely San Salvador után a többi fővárosba is elvezet. A másik nyomós ok, ami miatt Washington nem engedi ki markából a közép-amerikai köztársaságokat: az itteni erős kezű és a hatalmat szilárdan bi­torló gorillák Washington jó csendőrei e térségben, s a ne­hezen születő latin-amerikai rendfenntartó erők magvát al kotnák. Harmadszor a közép­amerikai országok alkotta kes­keny földsáv az észak-amerikai - imperialisták jó felvonulási terepe Dél-Amerika felé, ha va­lamelyik latin-amerikai ország­ban polgárháború törne ki. „A latin-amerikai kormányo­kat nyugtalanítja, hogy John­son oly nagy vehemenciával in­tegrált latin-amerikai gazdasá­gi rendszert akar kiépíteni, mert ebben azt a törekvést lát­ják, hogy az USA az egész kon­tinensre ki akarja terjeszteni befolyását. — jegyezte meg a New York Times. Úgy látszik, Johnson is érzi a veszélyt, de konokul kitart elhibázott politi­kája mellett. LÖRINCZ LÁSZLÓ Érdekes, színes ÉVKÖNYV lopunk fennállásának 20. évfordulója alkalmából Tartalmából: Megkérdeztük munkatársainkat mi a véleményük a házasságról a politikáról a miniszoknyáról r Kíváncsi a válaszokra? Megtalálja évkönyvünkben 1968 VII. 14.

Next

/
Thumbnails
Contents