Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-09 / 158. szám, vasárnap

A CSKP Központi Bizottsága májusi plenáris ülésének vitája A demokratizálódás döntő időszakába értünk JOSEF SMRKOVSKÝ elvtárs felszólalása 1988. VL 9. A párt taktikai magatartása meghatározásának feltétele a helyzet helyes elemzése — kezdte beszédét Josef Smrkovský elvtárs —, Dubček elvtárs beszámolója ebből a szempontból új, nézetem szerint alapvető momentumot vetett fel. A társadalom és a párt válságáról beszél, amely komoly és sok-sok éven át megoldatlan torzulások következménye. E torzulások súlyos károkat okoztak a szocializmusnak. Válságról beszélt, amely a múlt év végén éleződött ki. Gondolom, hogy ez az értékelés pontos, összefügg néhány, már a Központi Bizottság legutóbbi ülései körül kialakult véleményekkel, és a múlthoz képest lényeges előrehaladást Jelent. A tények nyílt szemügyre vétele ez, szembenézés az igazsággal, legyen az, bármilyen, kellemetlen is. Szembe nézni az igazsággal, ez a kommunisták erős oldala volt, de sajnos a múltban valahogy kiveszett, s a párt és a szocializmus erre súlyosan ráfizetett. Felújítani ezt a módszert, felismerni az igazságot és igazat mondani a tényekről, ezekből kiindulni, ez a helyes irányvonal és ütem sikeres megtalálásának elsődleges feltétele. Ebben látom az előttünk álló feladatok mélységét és felelősségünk nagyságát. Megtettük az első lépést, amikor feltártuk az egész problémát és saját kezdeményezésből hozzáláttunk a hibák helyrehozásához. Ezzel bizonyos veszélyt vállaltunk és magunk ajánlkoztunk fel a társadalomnak bírálatra, amit szemünkre vethetnek ugyan, de ezzel bizonyítékát adtunk annak, hogy meg van bennünk az akarat, erő és képesség arra, hogy jóvátegyük a dolgokat és újra megszerezzük a társadalom hitelét. Elejét vettük annak, hogy az egész válság megoldása nélkülünk és ellenünk történjék, talán lehet hogy valamivel későbben, de valószínűleg katasztrófába torkolló úton. A tény, mely napjainkat jellemzi, az, hogy már jó úton haladunk, a múltbeli kritikus helyzet leküzdése felé, és hogy ez immár a mi vezetésünkkel történik. Ezt Jól tudatunkba kell vésnünk, és nem szabad hagynunk Idegesíteni magunkat a szocializmusellenes kilengésekkel, amelyekkel szemben határozottan ébereknek kell lennünk, de amelyek nem szabják meg a lejátszódó folyamat jellegét. A nálunk végbe menő változások nagyok, s közben teljes nyugalom uralkodik az országban, teljesen normálisan folyik az élet, s a termelés, amennyiben nem okoztak zavart különböző, korábbi keltezésű rendellenességek. Az emberek nálunk, a munkások és a diákok e pillanatban legjobb tulajdonságaikról tesznek tanúbizonyságot, melyekkel a csehek és a szlovákok hagyományosan rendelkeznek: értelem, józan realizmus, igazi türelem —, mely távol van bármiféle hisztériától — óriási felelősség ennek az országnak a sorsáért, mely felelősség önmagában a legjobb korrigálója valamennyi szélsőségnek. Hála annak, hogy mi, kommunisták becsületesen, saját elhatározásunkból, kezdtük megoldani a válságot, a régi torzulásoktól megrendült tekintély helyébe fokozatosan visszatér hálunk az új nem formális tekintély, melynek a múlttól eltérően nem kell bürokratikushatalmi mankókra támaszkodnia. Olyan kezdeményezés van kibontakozóban, amelyet senki sem tudott volna még februárban elképzelni nálunk. Ezért ne legyünk szkeptikusok. Maradjunk meg a kellő mértéknél, ne hagyjuk el azt. Fejlesszük és szilárdítsuk tovább a párt iránti bizalom és a párt tekintélyének új vonásait, s ezt ismétlem, a tempó felgyorsításával. Tehát nem megállítani, nem befagyasztani a megújhodási folyamatot, hanem tovább mélyíteni. S ez ma azt jelenti, hogy be kell váltanunk a váltót, »mely január óta ott van a társadalomnál, konkrét tettekkel. olyanokkal, amelyek gyakorlatilag töltik meg a szocializmus új modelljét, melyet meghirdettünk, kihirdettünk, melyre kiállították nekünk a felújított bizalom váltóját. Smrkovský elvtárs ezután a föderatív alapon megvalósuló új államrendezésről beszélt, visszapillantást nyújtva a csehek és a szlovákok 1945 utáni viszonyáról. A föderalizálás problémáját cseh oldalról megvilágítva rámutatott, egyetért azzal, hogy kiadjanak egy felhívást az ideiglenes cseh nemzeti tanács létrehozására, amely a legfőbb nemzeti szerv lesz a cseh országrészekben. Kijelentette, nem híve a tríalizmus gondolatának, amely az új államjogi rendezés alternatívájaként felmerült. Szükséges azonban, hogy a történelmi feltételekkel és okokkal összhangban, a cseh országrészek közigazgatási beosztásának keretében megillető helyre kerüljön Morvaország és Szilézia, valamint egész sor, az állam szempontjából, tehát nemcsak regionális szempontból fontos gazdasági és kultúrpolitikai központ, mint amilyen például Brno, de néhány további város is. A föderalizáció és az államapparátus átszervezése egyik legfőbb része a demokratizálódás folyamatának, melyet pártunk indított el. Ami a többi demokratikus követelést, azaz az állampolgári jogok, a sajtószabadság, a rehabilitáció stb. biztosítását illeti, ezek már, gondolom, megszűnnek a politikai küzdelem tárgyai lenni, mivel már eljutottak a törvényes rendezés stádiumába. A követelt törvényes rendelkezéseket és törvényeket még a nyárig jóváhagyja a parlament. Most azonban elkövetkezett a demokratizálódás további szakasza, amlkorls a dolgozók vannak soron, a lakosság tömegei az a legnagyobb erő, amely végül ls mindenről dönt, ezek pedig a munkások és a parasztok, természetesen az értelmiséggel szövetségben. Törvényes rendezéssel, és a problémák egyéb gyakorlati megoldásával a demokratizálódás döntő szakaszának küszöbére léptünk, s ez a demokratizálódás nem korlátozódhat csak a hagyományos parlamenti demokrácia valamennyi lehető formájának felújítására. Lényegesen messzebbre kell jutnunk, minta a közelmúlt politikai rendszere. Gondolok itt arra, amit az ellenállás idején és 1945 után úgy jellemeztünk, hogy szociális és gazdasági demokrácia. Nem gondolok itt kizárólag a dolgozók szociális és anyagi követelményeire. A munkásosztálynál és a parasztságnál is politikai követelésekről van szó, ezek általános, a munkásokat és a parasztokat érintő speciális formájában. A munkásosztály politikai érdeke olyan rendszert kíván meg, amely biztosítja a munkásság politikai befolyását és együttes ellenőrzését a tervezés, a gazdálkodás stb. vonalán, éspedig a központtól lefelé egészen az üzemekig bezárólag. E rendszerben külön hely illeti meg a dolgozók részvétele problémájának megoldását, konkrétan az üzemi tanácsok megalakulására tett javaslatot. Emellett gondolom természetes, — és meggyőződésem szerint a munkások ezt szintén természetesnek fogják venni —, hogy ezek az üzemi tanácsok tiszteletben fogják tartani a szakképzettségre támaszkodó szakmai döntéseket ugyanúgy, mint a társadalmi ellenőrzés szükségességét. E követelménynek kellene az egyik fő tényezőjének lennie annak, amit munkáspolitikának nevezünk. Itt kellene elsősorban ls felgyorsítani az ütemet, s hozzálátni a gyakorlati megvalósításhoz, hogy újra érvényt szerezzünk a régi és jő, bár talán tudományosan nem egészen pontos jelszónak: átadni a gyárat a munkásoknak és az alkalmazottaknak. Ugyanezt szeretném mondani a parasztokról is kiknek az utóbbi Időben tanúsított magatartásért és Igyekezetért a legmagasabb elismerést és köszönetet kellene kifejezni. Lényegében a falun is hasonlók a problémák, mint a gyárakban. Biztosítani kell a mezőgazdaság értelmes vezetését. S ezt nem lehet megtenni a mezőgazdák nélkül, a földművesek és a mezőgazdasági vállalatok szervezeteinek közvetlen befolyása nélkül. Gondolom, mezőgazdaságunk bebizonyította, hogy képes prosperálni, de egy feltétellel: a mezőgazdaságba nem fog beleszólni mindenki, hanem elsősorban maguk a földművesek. Talán azt lehetne mondani „a mezőgazdaságot a mezőgazdáknak", ez a kulcs a falu problémájának megoldásához és a népélelmezés biztosításához. Engedtessék azonban meg nekem, hogy az eddigi jelszavakhoz még egy harmadikat is csatoljak, ez pedig: városainkat és falvainkat a lakosságnak. E jelsző alatt értem azt a követelményt, hogy a helyi ügyek intézése ls következetesen az önkormányzat elvén nyugodjék. Ezt az elvet, amely a polgárjogok gyakorlásának és biztosításának elválaszthatatlan része abban a szférában, amely a lakosság mindennapi életét és szükségleteit érinti, a direktívákkal kormányzó centralisztikus rendszer a minimumra csökkentette a múltban. Nemzeti bizottságaink a múltban többé-kevésbé államosítva voltak. Gondolom, ezért teljes mértékben vissza kell állftani a nemzeti bizottságok önigazgatási rendszerét. A politikai szabadságjogok, nem öncélúak, hanem eszközül szolgálnak egy olyan rendszer kialakításához, mely több megelégedettséget, több biztonságot, több szociális nyugalmat nyújt az embereknek, mint amire a kapitalizmus képes. Az alapvető feltételt e problémák megoldásához elsősorban magában a pártban látom. Szükséges, hogy a párt mint egész és valamennyi szervezete, minden egyes tagja kommunista következetességgel, nyíltan szembenézzen a ténnyel. Nem igaz, hogy munkánk mérlege kimondottan fekete és negatív volna. De igaz az, hogy programunkat és céljainkat tekintve túlságosan sok hibát követtünk el, melyek éppen ezeket a célokat diszkreditálják. Ennek ellenére pártunk az egyetlen reális erő, mely képes kivezetni társadalmunkat a nehézségekből. Ez értelemben a pártnak a társadalom előtt megvan a hitele, de olyan hitel ez, melyet meg kell fizetni. Rendelkezünk bizonyos határidővel, amely alatt gyakorlatilag be kell bizonyítanunk ezt a képességünket. Nyilvánvaló, hogy el kell számolnunk a népnek munkánkkal legkésőbb a választások alkalmával, amelyeket a jövő év elejére tervezünk. Jelenleg azt is nyíltan meg kell mondani, hogy derék, nem eléggé tájékozott, vagy tévedésekben levő elvtársak mellett vannak a pártban s magában a Központi Bizottságban ls elvtársak, akiknek lényeges személyes vétkük van abban, ami a pártot diszkreditálta. Mindegyikükkel nyílt vitát kívánunk folytatni. Ámde azok az elvtársak, akik megtestesítői voltak Novotný elvtárs politikájának, s a végletekig védték őt, és tagjai a párt Központi Bizottságának, meg kellene hogy fontolják, megmaradhatnak-e a párt Központi Bizottságában, ha a társadalomnak és népünknek bizonyítékot kívánunk nyújtani, hogy a párt becsülettel helytáll meghirdetett politikájáért. És hogy nem okoz csalódást! Azonkívül, ha meg akarjuk óvni a pártot, mint egészet, .és a becsületes kommunisták százezreit az állandó és méltánytalan jobboldali támadásokkal szemben, fontolóra kellene venniük a múlt megtestesítőinek, nem segítené-e elő az ügy sikerét, ha valóban maguktól, saját akaratukból, tisztességgel, politikai habitusuk elvesztése nélkül távoznának a Központi Bizottságból, hogy a párt teret nyerjen offenzív politikai munkájához, hogy fokozatosan hozzáláthasson a múlt nehéz örökségének felszámolásához. Célunk az ember igazi felszabadítása CESTMÍR CÍSAŔ elvtárs felszólalása Ülésünkre feszült várakozással tekint egész Csehszlovákia, — mondotta Cestmír Císaf elvtárs. — Semmiképpen sem titok, hogy felmerül a kérdés, vajon a kommunisták továbbra is azon az úton mennek-e, amelyre Januárban léptek. Nem hátrálnak-e meg a nehézségek és azon problémák bonyolultsága elől, amelyek a múltban keletkeztek, s amelyeket ma következetesen meg kell oldanunk. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre világos s meggyőző választ kell adnunk. Számunkra, kommunisták számára az eljövendő fejlődés körüli minden gondoskodásunkat egyetlen kérdés foglalja magában: meg tudja-e valósítani pártunk vezető társadalmi és politikai szerepét a szocializmus fejlődésének új feltételei között? Sikerül-e párttagjaink egész tömegét egyesítenünk jelenlegi politikánk alapján s komoly erőket megszerveznünk e politika megvalósítására? Egy és háromnegyed millió kommunista várja, hogy erre a kérdésre egyértelmű választ kapjon. A válaszon múlik, vajon a párt tagjai, kiváltképpen pedig az alapaktíva olyan biztonságot nyer-e, hogy nem térünk többé vissza a társadalom irányításának direktív módszereihez, a kommunistáknak a többi ember fölé való szektás helyezéséhez. Pártunk tagságának tudatosítania kell, hogy csupán egyetlen előrevezető utunk van: érvényesítenünk kell a párt vezető szerepét, mégpedig politikai eszközökkel s le kell rombolnunk a gátakat a kommunisták és a pártonkívüliek között. Meggyőződésem, hogy csupán az egész szocialista társadalom és valamennyi tagjának politikája biztosithatja a párt erkölcsi és politikai jogát ahhoz, hogy továbbra is társadalmunk vezető ereje legyen. Egész társadalmunk alapvető érdeke, hogy megőrizzük, megszilárdítsuk, továbbfejlesszük a szoc^lista forradalom és építés vívmányait, amelyeket a kapitalista uralkodó osztályok ellen vívott harcban küzdöttünk ki. A szocializmus ma elveti volt eltorzulásait, hogy annál inkább kitűnjenek tartós értékei. A jelenlegi mozgalom élén pártunk áll, és pártunknak is kell állnia. Ez a szocialista és forradalmi jelleg biztosítéka. Ameddig mi kommunisták teljesíteni fogjuk az akcióprogramot, a szocializmus elveit semminemű veszély nem fenyegeti. Ha viszont letérnénk utunkról, elveszítenénk politikai hitelünket. Helyettünk más, nem kommunista, nem marxista erők emelnék fel lobogóikat, ez pedig azt Jelentené, hogy országunk sorsát a véletlenre bízzuk. Elképzelhetetlen, hogy visszatérjünk a január előtti viszonyokhoz, valamint az 1948 februárja előtti vagy az 1938 szeptember előtti helyzethez. Nincs jnás választásunk, mint hogy zászlónkat keményen tartsuk a kezünkben, a zászlóink alá gyűjtsük nemzeteink valamennyi haladó és demokratikus erőit. Ez a biztosítéka annak, hogy pártunk nem veszíti el vezető társadalmi szerepét, hanem meg is fogja szilárdítani azt. Mindez azonban nem elegendő. Ki kell dolgoznunk taktikai eijárárásunkat is, hogy miképpen kívánjuk e politikánkat megvalósítani, milyen szakaszokban jussunk el fokozatosan célunkhoz. A párt taktikai fellépésének egyes szakaszai is benne foglaltatnak Dubček elvtárs beszámolójában, és a javasolt határozatban. Részletkérdésekben eltérő nézeteink lehetnek, ám fegyelmezetten el kell fogadnunk a párt taktikájának elveit a jelenlegi helyzetben és kötelező utasításait. A helyzet ma túl- ságosan bonyolult ahhoz, sem hogy e tekintetben ingadozhassunk. A párt egységes fellépése széjjel tépi egyes kommunisták kételkedésének és aggodalmának hálóját, visszaveri a párt elleni támadásokat és megmutatja, hogy a kommunisták komolynak tekintik harcukat, nem szándékoznak meghátrálni sem a bal, sem a jobb oldalról érkező nyomás elől. Ma a legvitatottabb politikai és ideológiai kérdések a szocializmus és a demokrácia kapcsolatának kérdései. Vita folyik arról, vajon demokratikus szocializmusról vagy szocialisztikus demokráciáról beszéljünk-e. A valóságban a szocializmust mint társadalmi rendszert kell értelmeznünk, amelynek a demokrácia, tehát a nép uralma a legjellegzetesebb tulajdonsága. Ügy vélem, hogy közös fejlődésünk a szocialista építés évei során odáig haladt, hogy a szocializmus demokratikus vonáséinak valóra váltását időszerűnek és reálisnak tekinthetjük. Egyes elképzelések szerint a kommunista párt mellett ellenzéki pártok is szóhoz juthatnak különféle programokkal, hogy ezek szerint szükségszerűen konkurrenciális politikai harcra kerül sor, amelyben a kommunista párt esetleges úgynevezett szabad választások során el is veszítheti vezető szerepét, s helyébe új ellenzéki erők kerülhetnek. Egyáltalán nem számolunk a régi „pártosság" felújításával, amely megfelelt a régi kapitalista viszonyoknak, Szocialista típusú társadalmunk demokratikus fejlődése épp ellenkezőleg a „pártosság "elhalása útján halad, a természetes politikai és társadalmi szervezet útján, amelyet a magasan fejlett társadalom szükségletei követelnek meg. Pártunkon kívül sokat emlegetik manapság T- G. Masaryk humánus eszméit, mint a modern demokrácia lényeges Jegyeit. Feltétlenül szükséges, hogy marxista módon értékeljük Masaryk filozófiai-politikai életművét, amely friss áramlatot jelentett a századforduló provinciális cseh viszonyaiban, s amelyben ma is ihlető elemeket találhatunk. Mindezzel szemben az igazán humánus emberi eszményeket egyedül mi, kommunisták valósíthatjuk meg a csehszlovák szocializmus alapjából kiindulva. Jelenlegi politikánk arra irányul, hogy megvalósítsuk az ember igazi felszabadítását, míg a masarykizmus újjáélesztői visszafordulnak a múltba, kisebb szabadságot, korlátoltabb demokráciát követelnek. Jogos reményünk, hogy az idei október 28-a ismét, történelmi dátum lesz: az 50 esztendős köztársaság két szabad szocialista nemzet szövetségének államává lesz. Számos elvtárssal egyetértésben úgy vélem, hogy a párt legfontosabb taktikai szabálya az eljövendő időszakban az akcióprogram gyakorlati megvalósítása. Nem szabad visszariadni a nehézségektől, s nem szabad eltérnünk Ígéreteinktől. Nem szabad ismét ellentétbe kerülnünk szavaink és tetteink között. Ebben a taktikai szabályban látom egész jelenlegi politikai helyzetünk megoldásának alapját. Nagy erőfeszítéseket teszünk abban az irányban, hogy a kommunista újságírók teljesen megértsenek bennünket, teljes mértékben támogassanak. Bizonyos eredményeket már elértünk, ám tudatában vagyunk annak, hogy további erőfeszítéseket kell kifejtenünk, hogy olyan színvonalra emeljük a sajtót, rádiót és televíziót, amilyet ez az igényes időszak megkövetel.