Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-08 / 157. szám, szombat

Á párt offenzív felsorakozásának jegyében készüljünk a kongresszusra Oldrich Černík elvtárs felszólalása a CSKP Központi Bizottságának májusi ülésén iSD 1968 VI. 7. Oldrich Cerník elvtárs felszó­lalásában elsősorban arra fi­gyelmeztetett, hogy a jelenlegi fejleményekre jellemző lendü­letes társadalmi megmozdulá­sok nagyon megnehezítik a mélyreható elemzések lehetősé­gét, de ennek ellenére, vagy éppen ezért meg kell állapíta­nunk a társadalmi erők s a szellemi áramlatok mozgásának irányát. Ez különösen most szükséges, amikor olyan cso­portok formálódnak, amelyek nézetei nagyon eltérnek szo­cialista demokráciánk jelenlegi helyzetének s elmélyítése mód­jának elbírálásától. A fejlődés folyamatát egyrészt s általáno­sítva abban kell látnunk, hogy a bürokratikus hatalmi rend­szer elavult, életképtelen kon­cepciója tagadásának eredeti­leg közös platformján most már nagyon sok javaslat, véle­mény, elképzelés s néha poli­tikai irányzat lép előtérbe. E csoportosulásokban kikristályo­sodnak a kimondottan pozitív )irányzatok, de ugyanakkor ho­vatovább szembetűnőbbek az e folyamaton kívüli ellenkező irányzatok is. Mivel a korábbi rendszer tagadása most már nem a politikai fejlődés meg­határozó tényezője, az ellenté­tes irányzatok pozícióján a ne­gáció nem vonatkozik már csak a január előtti rendszerre, ha­nem egyben a jelenlegi fejlődés tagadása is, s az ebből eredő törekvések a jobboldalra toló­dást célozzák. Ugyanakkor szá­mításba kell vennünk a kon­zervatív erők objektív realitá­sát is. Ezek az erők a párt akcióprogramja mellett száll­nak síkra, nem óhajtják a ja­nuár előtti rendszer visszatéré­sét és magatartásukat a követ­kezővel indokolják meg: „Ha a jobboldal erősödik, akkor a bal­oldalnak is erősödnie kell." Ha a végső következtetésig átgon­doljuk e tézisek érvényesülését, látnunk kell, hogy ez pártunk­ban s társadalmunkban is sza­kadáshoz vezetne. Ezenfelül lé­nyegében meghátrálásról van szó, minek következtében pár­tunk elvesztené a munkásosz­tály, a parasztság és az értel­miségiek döntő tömegeinek tá­mogatását, s így szabad lehető­ség adódna a szocialistaellenes erők összefogására. Ezt azért mondom teljesen leplezetlenül, mivel az ilyen magatartás egy­ben a bizalmatlanság megnyil­vánulása mostani politikai ve­zetőségünkkel szemben, tehát annak feltételezése, hogy nem képes uralni a helyzetet és sza­bad kezet ad a szocialistaelle­nes irányzatok híveinek. A jelenlegi politikai helyze­tet felmérve látnunk kell, hogy a múltban több éven át fokoza­tosan jött létre az a légkör, amelyben egymást tetézték a legkülönfélébb torzítások, tehát olyan — ma már leleplezett — realitásokról van szó, amelyek léteztek, s ezért határozottan el kell utasítanunk annak állítá­sát, hogy ez csak a január utáni fejlődés gyümölcse s az új' politikai irányzat gyengesé­gének bizonyítéka. A januárban velünk szembehelyezkedő elv­társak most azt állítják: „Mi ezt a fejlődést feltételeztük, tudtuk, hogy kieresztitek keze­tekből a gyeplőt, hogy szétbom­lik pártunk, s veszélyben forog­nak szocialista vívmányaink és a Szovjetunióhoz fűződő szö­vetségünk." Sőt, ml több, egye­sek úgy vélik, hogy nincs más lehetőség, mint az, hogy visz­sza kell térnünk a január előtti állapotokhoz, mert erre még szükségünk lesz. Be kell lát­nunk, hogy az elvtársakat az ilyen mérlegelésre becsületes szándékuk készteti, aggodal­mak töltik el őket a párt és amiatt, hogy megőrizze társa­dalmunkban betöltött vezető szerepét, ámbár megbújik e mögött azoknak a kritikusok­nak bizonyos igazolása is, akik januárban bírálták az új politi­kai irányzatunk érvényre jutta­tását célzó tevékenységünket. Természetesen olyan vélemé­nyek is elhangzanak, hogy azoknak, akik a januári esemé­nyeket „előidézték", nem volt semmilyen tervük arra nézve, miként s milyen keretek között bontakoztatják ki a demokrati­zálás folyamatát. Szerintük az egész folyamat a párton belül nagyfokú ösztönösségre s arra utal, hogy a mostani mozgalom általános káosszá, anarchiává növi ki magát, tehát minden áramlat, nemkülönben a szocia­listaellenes áramlatok malmá­ra hajtja a vizet. Áprilisban és májusban már nagyon szembe­tűnően jutottak kifejezésre az említettektől eltérő vélemé­nyek, melyek szerint meg kell gyorsítani szocialista demokrá­ciánk fellendítésének dinamiká­ját. Hevesen bírálják a múltban elért értékeket, egyre újabb és újabb problémákat tűznek na­pirendre, olyanokat, amelyek a múltban deformálódtak, vagy pedig nem nyertek megoldást. Pártunk vezetőségét rögtönzé­sekre késztetik, nem hagynak Időt a valóban tárgyilagos ál­láspontok rögzítésére, s ami a Központi Bizottság ez év áprili­sában összeállított új elnökség képességeit illeti, általános bi­zalmatlanságot igyekeznek elő­idézni. Lássuk azonban a prob­lémák másik oldalát is. Manap­ság pártunk nagyon sok egy­szerű tagja és ugyancsak na­gyon sok párton kívüli polgár­társunk kérdezi, miért oly lá­zas ütemű a mostani fejlődés, s miért oly kevés az állandó érték, miért oly csekély a biz­tonság érzése. Ezek a tulajdon­képpen támaszt kereső embe­rek nem a párt új vezetőségét okolják ezekért az állapotokért, hanem egyszerűen tájékozatla­nok és különböző nehézségek áthidalása árán jutnak el sa­ját állásfoglalásukhoz. A kü­lönböző s eltérő nézetek, az ellentétes irányzatok okát vé­leményem szerint abban kell látnunk, hogy mindeddig csak nagyon csekély mértékben ma­gyaráztuk meg polgártársaink­nak a személyi hatalmon ala­puló rendszer lényegét és kö­vetkezményeit. Pártunk vezetőségét olyan szemrehányások is érik, hogy a legutóbbi hónapokban nem irányította a társadalom meg­mozdulásait, nem volt a hely­zet ura. Mások pedig, teljesen megbíznak pártunk vezetőségé­ben. Legyünk azonban igazsá­gosak. s ne tévesszük össze az okokat a következményekkel. Mondjuk meg nyíltan, hogy ha hirtelen összedőlt a személyi hatalom rendszere, nincs olyan emberi erő, amely azt haladék­talanul pótolhatná egy újabb rendszerrel. Erre a történe­lemben nincs példa, ellenkező­leg, az ilyen összeomlást rend­szerint erős megrázkódtatások, sőt néha politikai katasztrófák követik. Ezt nem állítjuk önbí­rálat híján, s azért sem, mint­ha nem követtünk volna el hi­bákat. Ha nem tudtunk azonnal reagálni mindarra, ami máról holnapra sürgető tényként lé­pett előtérbe, ez azért is volt lehetséges, mert bennünket is megdöbbentett az az óriási hullámverés, amelyben együtt sodródott az aktivitás, a kriti­ka, a lelkesedés és a szenvedé­lyek kirobbanása. Minderre megfontolás nélkül reagálni nem állt módunkban, mert a jövőbeni fejlődésért nagyon éreztük a felelősség súlyát. Persze még néhány tényállást is szem előtt kell tartanunk. Nemcsak azt, hogy sokan úgy vélik, most nekünk kell kifi­zetnünk a váltót mindazért a sok adósságért, ami az évek folyamán felhalmozódott. A Központi Bizottság elnökségé­től sokan elvárják, hogy min­den problémát megold és min­dent eldönt. Márpedig ez csak a régi rendszer visszahatása, mert ha több jogra formálnánk igényt, mint amennyi bennün­ket megillet, rossz útra téved­ve hiába szorgalmaznánk a párton belüli demokrácia el­mélyítését. Minden kommunista párt elsősorban népével szem­ben visel felelősséget a szocia­lista társadalom felvirágoztatá­sáért. A kommunisták egyben internacionalisták is. Tudják, hogy a marxizmus—leninizmus általános érvényű elveinek az adott ország sajátosságaihoz igazodásával nagy lehetőség adódik a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetre. Mi nem szándékozunk mások­nak példát mutatni azzal, aho­gyan mi haladunk a szocializ­mus felé, és azt sem állítjuk, hogy a mi utunk a marxizmus reneszánsza felé vezet. Mi még minden kezdet kezdetén tar­tunk, ezért ne dicsekedjünk a mi csehszlovák szocializmu­sunkkal! A történelem mérle­gén nem a szavak, hanem a tettek határozzák meg nemze­dékünk súlyát. Mélyen gyökeret vert demok­ratikus hagyományainkat s nemzeteink mélységes huma­nista érzéseit szem előtt tart­va mindnyájan arra a meggyő­ződésre jutottunk, hogy a szo­cializmus további kibontakozö­dását Csehszlovákiában csak a demokratikus szocializmus biz­tosíthatja. Magától értetődő azonban, hogy a demokratikus életet s a demokratikus sza­badságjogokat nem lehet ki­kényszeríteni, nem lehet hatá­rozatok alapján elrendelni, nem lehet máról holnapra be­vezetni. Az ország osztályai, polgárai és szociális csoport­jai demokratikus életének szín­vonala aszerint alakul ki, aho­gyan életük belső és külső feltételei is kialakulnak. Tár­sadalmunk demokratizálása ugyanis nem lehet csupán a Központi Bizottság, sőt mi több, a KB elnökségének ügye, mert szocialista feltételeink között a tömegek megmozdu­lásáról, a társadalom gondol­kodásmódjának s cselekedetei­nek rendkívül bonyolult s kez­deményező jellegű megmozdu­lásáról van szó, arról, hogy a kizsákmányolástól, és mostani feltételeink között a személyi hatalom rendszerétől is meg­szabadult tömegek gyakran tel­jesen ösztönösen lépnek a po­litikai porondra, mert tevőle­gesen akarnak hozzájárulni a szocialista fejlődés által bizto­sított jogaik, szabadságjogaik kikristályosodásának folyama­tához. Magától értetődő azon­ban, hogy semmi esetre sem le­het és nem is szabad letér­nünk arról az útról, amelyre a párt Központi Bizottságának januári ülése után léptünk. Mindnyájan jól tudjuk, hogy további előrehaladásunk min­denképpen veszélyeztetve len­ne, ha most a jobb és a bal­oldalról egyaránt fejüket fel­ütő erők saját hibáink követ­keztében, sőt mondhatnánk közreműködésünkkel elegendő működési területhez sorakoz­hatnának fel demokratizálódá­si folyamatunk ellen. Hallha­tunk olyan szemrehányásokat is, hogy fölöslegesen ijesztge­tünk az antiszocialista erők sorakozójának veszélyével. Mi nem vagyunk ijedősek és má­sokat sem akarunk ijesztgetni, de tudomásunk van olyan té­nyekről — persze, elvtársak, nem lehallgatóberendezések, vagy a közbiztonsági szervek révén értesültünk róluk, ha­nem egyes gyűléseken elhang­zott szavakból —, amelyek ar­ra utalnak, hogy bizonyos irányzatok célja kommunista pártunk tekintélyének csorbí­tása. Sőt, mi több, olyan köve­telések is elhangzottak, hogy pártunkat meg kell fosztani vezető szerepétől, hogy Cseh­szlovákia lépjen ki a Varsói Szerződésből, mert fölösleges a szocialista országokhoz és a Szovjetunióhoz fűződő szövet­ségünk, mások pedig a szocia­lizmus két évtizedes építő­munkájának felülvizsgálását, és az 1948 februári események rehabilitációját követelik. Ve­szélyeztethetik további fejlődé­sünket a konzervatív erők tö-~ rekvései is, azoké az egyéneké, akik a demokratizálás folyama­tát csak szavakkal ismerik el, de állandóan felidézik a párt Központi Bizottsága januári ülése előtti módszereket és vissza szeretnének térni hoz­zájuk. Ha őszintén akarjuk folytatni megkezdett munkán­kat — és ezt népünk túlnyomó többsége kívánja —, nem áll­hatunk meg, nem „csapkodha­tunk" hol jobbra, hol balra, mert ez csak odavezetne, hogy külön-külön, de mindjobban összefognának azok az erők, amelyek az egyaránt veszélyes jobb-, vagy baloldalhoz csatla­koztak. Pártunk Központi Bi­zottságának elnöksége ezért lerögzítette azt a rendkívül fontos taktikánkat, hogy a leg­közelebbi időben alapvető irányelvünknek kell tekinte­nünk a párt offenzív tevékeny­ségét, melynek célja a párt Központi Bizottsága januári ülésén megkezdett irányzat va­lóra váltása. A fejlemények és az események közepette ha­zánkban s pártunkban új poli­tikai helyzet alakult ki, amely eltérő a párt járási konferen­ciáinak megtartása idején ki­alakult helyzettől. Pártunk ja­nuárban —, amikor a most már közismert célkitűzéseket jóvá­hagytuk — elnyerte a tömegek bizalmát. A helyzet azonban fokozatosan megváltozik és akadnak olyan párttagok is, akik nem mernek a helyzetről beszélni, mert attól tartanak, hogy konzervatívoknak tarthat­ják őket. Néhol tájékozatlanság jellemző a párttagok soraira. Az antiszocialista erők ismétel­ten megkísérlik, hogy porond­ra lépjenek. Tagadhatatlanok azok a törekvések is, melyek­nek célja a kommunista párt szerepének lejáratása és a nép érdekében két évtizeden át végzett munkájának lebecsülé­se. Oldrich Cerník elvtárs a to­vábbiakban arra utalt, hogy nagyon kedvezőtlenül hatottak egyéb körülmények is, pl. a korábban nem eléggé felelős­ségteljesen eszközölt rehabili­tációk, az igazságszolgáltatási és a közbiztonsági szervek te­vékenysége, a Sejna-ügy, Jan­ko tábornok öngyilkossága stb. A különböző hatások és befo­lyások közepette kialakult bo­nyolult helyzetből meg kell azonban találnunk a kiutat. Az egyetlen kiutat abban kell lát­nunk — hangsúlyozta Cerník elvtárs —, hogy pártunknak a tömegek offenzív politikáját, a munkásosztály, a parasztság és az értelmiségiek politikáját kell folytatnia azzal, hogy sokoldalúan támogatja azt az erősen sodró progresszív áram­lást, amely a januári ülés után a dolgozók gondolkodásmódjá­nak s cselekedeteinek oly len­dületes megmozdulásában ju­tott kifejezésre. Ezért a kom­munisták tevékenységének most minden téren a párt akció­programjához s a kormány programnyilatkozatához kell igazodnia. Pártunknak most minden téren aktív politikát kell folytatnia, mert csak ez adja meg annak lehetőségét, hogyan védhetjük meg a szo­cializmus eszméit, miként nö­velhetjük elgondolásunk vonz­erejét s nyerhetjük el ismét a dolgozók pártunkba vetett bi­zalmát. Pártunknak a jelenlegi feltételek között kifejezésre kell juttatnia munkáspolitikáját, de nemcsak kifejezésre juttat­nia, hanem folytatnia is kell ezt a politikát. Ennek érdeké­ben pedig a jelenlegi feltételek között az eddiginél sokkal na­gyobb mértékben kell biztosí­tanunk, hogy a munkások fo­kozottabb mértékben vegyenek részt az üzemek s a vállalatok irányításában, hogy a munká­sok és a többi dolgozó valóban tulajdonosai legyenek a közös vagyonnak, hogy ne csak be­szélhessenek az őket érintő ügyekről, hanem döntsenek ís benne. Cerník elvtárs felszólalása befejező részében felsorolta a jelenleg folyamatban levő leg­fontosabb intézkedéseket. Em­lítést tett arról, hogy a kor­mány megvitatta a dolgozók üzemi tanácsai kísérleti létesí­tésének elveit, és azokat a szakszervezetek legközelebbi országos konferenciája elé ter­jeszti. Az államjogi rendezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy most kulcsfontosságú kérdés a cseh nemzeti szervek létesítésével összefüggő mun­kálatok meggyorsítása. A kor­mány rövid időn belül meg akarja tárgyalni a választások későbbre halasztásával ösz­szefiiggő kérdéseket, az új vá­lasztójogi törvény javaslatának előkészítését, az ország terü­leti átszervezését célzó munká­latokat stb. Cerník elvtárs a kormány jelenlegi intézkedé­seit ismertetve rámutatott ar­ra, hogy gyors ütemben köze­lednek befejezésükhöz a reha­bilitációról szóló törvény elő­készítésével kapcsolatos mun­kálatok. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy nem gon­dolunk törvényhozásunk reví­ziójára, hanem az ártatlanul elítélt egyének felett hozott ítéletek revíziójára, mert na­gyon következetesen kell vég­rehajtanunk a törvénysértések következtében sérelmeket szen­vedett polgártársaink rehabili­tációját. . Folyamatban vannak az egyesülési és a gyülekezési jogokra vonatkozó törvény elő­készítésével kapcsolatos mun­kálatok, s a kormány minél hamarábbi befejezésüket siet­teti. Az új törvényerejű intéz­kedéseknek összhangban kell lenniük szocialista társadal­munk érdekeivel, tehát nem lehetséges, hogy a szocializmus ellen fellépő erők visszaélje­nek a törvényadta lehetőségek­kel. A tömegtájékoztatási esz­közök szerepének növelése ér­dekében a kormány rendszeres kapcsolatokat tart fenn a jö­vőben a sajtó, a rádió s a tele­vízió vezetőivel. E tömegtájé­koztatási eszközök a jövőben hivatalos dokumentumokat, tá­jékoztató híreket és állásfogla­lásokat minden kommentár nél­kül tesznek közzé. A kormány kinevezi a televízió s a rádió programmeghatározó tanácsát, amely tagjainak 50 százalékát a rádió és a televízió dolgo­zóiból, további 50 százalékát pedig a Nemzeti Front s az állami szervek képviselőiből állítják össze. Jelenleg a kor­mány egyik legfontosabb teen­dője az 1969-es évre vonatkozó gazdasági irányelvek kidolgo­zása, amelyek többek között szorosan összefüggnek az élet­színvonal további emelésével, a munkaidő lerövidítésével, a bérek s a fizetések rendezésé­vel, a rokkantsági s a nyugdí]­biztosítási problémák megoldá­sával stb. Cerník elvtárs a párt rendkí­vüli XIV. kongresszusának kü­szöbönálló összehívására hi­vatkozva a párton belüli élet­ben jelenleg sok helyütt meg­nyilvánuló visszásságokra is utalt, és arra figyelmeztetett, hogy a kongresszuson részt ve­vő küldötteknek, valamint a Központi Bizottság jelölt tag­jainak kiszemelése folyamán feltétlenül el kell kerülni az olyan közhangulat előidézését, minek következtében a kong­resszus ideges, belső ellenie­tektől terhes légkörben foly­na le, s nem lenne kizárva, hogy a küldöttek egyes cso­portjai egymással szembehe­lyezkednének, egymással hely­telenül vetélkednének stb. Mindnyájan tudatosítjuk, hogy sorsdöntő problémák megvita­tásáról lesz szó, mindnyájunk­nak arra kell gondolnunk, hogy most a párt s a szocializmus sorsáról lesz szó. Nyilvánvaló tehát, hogy pártunk soraiban, kezdve a Központi Bizottságtól egészen az alapszervezetekig az öntudatos fegyelmezettség­nek kelí szilárdító erővel hat­nia, mert különösen most van erre elsősorban szükségünk. Pártunk a további fejlemények folyamán csak akkor lesz érde­mes a tömegek támogatására, ha teljesen egyértelmű politi­kát folytat, félreérthetetlenül válaszol az időszerű politikai kérdésekre. Mindnyájan egysé­gesen fellépve akarunk dol­gozni, ahhoz a politikai-takti­kai tervhez igazodva, amelyet a közeljövőben akarunk jóvá­hagyni. Most azonban elsősor­ban az szükséges, hogy a Köz­ponti Bizottság tagjai, illet­ve közülük azok, akik pár­tunk progresszív irányvonaláért szállnak síkra, olyan erőt meg­testesítve lépjenek egész pár­tunk elé, amellyel új politikai irányvonalunk egységes, tánto­ríthatatlan kiharcolásával már a kongresszus előtti napokban megszilárdíthatják a pártunk soraiban szükséges tekintélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents