Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-07 / 156. szám, péntek

GONDOLATOK A DEMOKRÁCIÁRÓL ÉS A PÁRT AKTIVITÁSÁRÓL Eszményi cél Induló folyamat ez még csak, a szociálisul demokrácia kibontakozó hulláma, Ue már ígéret, az ember teljesebb egyéni társadalmi életének nagy ígérete. Kilátás, eszményi cél, amely mindannyiunkat új lelkesedéssel, új bizalommal, új reményekkel tölt el. Sok mindent nem tudunk még biztosan, sok mindent törvényekben, határozatokban kell még kimondani, és belátható időn belül nem is oldódhat meg minden, de egyben már bizonyosak vagyunk: a szocialista életformának demokratikusabb, humánusabb, kulturáltabb, tehát emberibb, jobb változatának kell következnie. Ennek a jobb változatnak az arculatát még nem ismerjük, de minden jó szándékú törekvés célja az, hogy megismerjük. A jó szándékú törekvést nem árt hangsúlyozni. A szocialista demokrácia az ember kiteljesedésének az ígérete. Kiteljesedésének egyéniségében, jogaiban, társadalmi érvényesülésében. ígéret mindenki számára — eredet, nézet, hit feltétele nélkül, de nem kinek a javára és kinek a rovására mérce nélkül. A szocialista demokrácia céljában és eredményében nem lehet parttalan demokrácia, s legfőképpen nem lehet nyilvánvalóan túlhaladott értékek, érvényesülési formák és módszerek, sajátjával eleve ellentétes ideológiák melegágya. A demokrácia nem szülhet ismét olyat (mert már volt rá példa), ami megöli a demokráciát; a szocialista demokrácia nem szülhet olyat, ami megöli a szocializmust. A legtisztább búzában Is akad konkoly: minden demokráciában lehet antidemokrácia. A konkolyt könnyű megkülönböztetni a búzától, az antidemokrácia híveit nehezebb a demokrácia híveitől. Igaz, elúbbutóbb — szavaival vagy tetteivel — színt vall mindenki, de nem mindegy, hogy ezt előbb vagy utóbb vesszük-e észre. Sokfrontú csatatér Demokratizálódási folyamatunk ma sok frontú eszmei csatatér: küzdelem folyik a kommunista pártban, küzdelem folyik a pártok között, nemzetek és a pártonkívüliek között, nemzetek és nemzetiségek, választott és végrehajtó szervek, állami és érdekszervezetek, vagyis majdnem mindenki között. A spontánul feltört nézetek kölcsönös küzdelmében azonban nemcsak e nézetek tisztázásáért folyik a harc: A harc jogokért, igazságos vagy igazságosnak vélt jogokért, illetve e jogok gyakorlásúnak lehetőségéért is folyik. Más szóval: a befolyásért és az érvényesülésért a legkülönfélébb eszmék és elképzelések je gyében. Eddig lényegében háromféle demokráciát ismert a történelem: az antik görög demokráciát, a polgári demokráciát és a proletár demokráciát. A görög demokrácia csak a rabszolgatartóknak volt demokrácia, a rabszolgáknak élet-halál diktatúrát jelentett; a polgári demokrácia (különféle fokon) csak a burzsoáziának demokrácia, nincsteleneknek kizsákmányolás, formális szabadság, hiszen a hatalom csak a legkikényszerítettebb mértékben szolgálja az érdekeiket különben eléve a vagyonosok oltalmazója. (Amint ezeknek a helyzete veszélybe kerül, a demokratikus jogokat tüstént korlátozza vagy teljesen eltörli.) A proletár demokrácia sem tökéletes demokrácia (a proletariátus érdekeit is van kitől félteni), de az előzőeknél kétségkívül Igazságosabb, magasabb rangú demokrácia, hiszen nem a társadalmi kisebbségnek, hanem a dolgozó tömegeknek jelent demokráciát (vagyis kellene, hogy jelentsen). A demokratikus és szabadságjogokat ebben a demokráciában — az adott alkotmányos keretek között — a lakosság túlnyomó többségének kell élveznie és gyakorolnia. Az apparátusok diktatúrája A proletár demokráciára jellemző Jogok (igaz, korántsem maximalista megfogalmazásban minden esetben) társadalmunk elmúlt húsz esztendejében is le voltak fektetve az alkotmányban, de gyakorlásuk útjába hatalmi intézkedésekkel, a demokratikus centralizmus elveinek gyakorlati deformációi alapján létrejött bürokratikus apparátusok diktatúrájával, a kezükben nagy hatalmat összpontosító személyek szubjektivizmusával, önkényességével emel tek gátat. Ez egyformán így volt a társadalom politikai, gazdasági és kulturális életében, így volt a kommunista pártban és így volt a többi politikai pártban vagy társadalmi szervezetben is. Más volt az elv és más a gyakorlat, jóllehet az elvek sem voltak a legdemokratikusabbak. Ez okozta tehát (egy ideig indokoltan, aztán nem), hogy az elmúlt húsz év demokráciája nem volt proletár demokrácia a szó teljes értelmében, hiszen nemhogy a proletariátus, hanem ennek még legöntudatosabb reprezentánsa, a kommunista párt tagsága sem gyakorolhatta maradéktalanul a demokraS

ukszinű hangorkán tükrözi mindazt, ami manapság nálunk történik. Klvilcg-gyakorlatilag véleménynyilvánítási szabadság van, s ez a decemberben és januárban megindult demokratizálódási folyamatnak egyik alapvetően legpozitívabb eredménye. A társadalom felgyülemlett problémái, emberek, csoportok gondjai-bajai hivatottak vagy hívatlanok közvetítésével jutnak el a köztudatba megoldást, jóvátételt, elégtételt követelve. Örülhetünk, örülünk ennek. Vissza éléseket leleplező, hibákat bíráló, jobb munkára, életre ösztönző társadalmi aktivitás ez, a termékenységnek új mennyiségi és minőségi forrása. Elindult egy folyamat, amely az eddigieknél fejlettebb emberi, társadalmi viszonyukat alakíthat ki, s e viszonyok között jobb gazdaság, magasabb kultúra jöhet létre. fí Oferl^ MseÁett tlkus jogokat. S miután demokratikus jogait, a vezető szerep jogát sem gyakorolhatta a többség meggyőződésének megfelelően (bár az alapszabályzatban ezek a Jogok nem hiányoznak], akaratát sem juttathatta kifejezésre, következésképpen nem is szerezhetett érvényt neki. Természetesen nem igaz, hogy mindaz, ami az elmúlt két évtizedben történt, az a proletariátus akarata ellenére vagy érdekei ellenére történt. A párt és állam vezetőit, szerveit a proletariátus érdeke vezérelte, de önkényes módszereiknek, a tudomány eredményeit és a közvélemény követeléseit sokszor figyelmen kívül hagyó állam irányításuknak az lett a következménye, hogy a társadalmi élet fejlesztésének nem a legésszerűbb, legjobb útját választották. A deformációk korlátozták az eredményeket, más szóval: a rossz irányítás lassúbb fejlődést eredményezett, mint a jó irányítás eredményzett volna. A jelenlegi nagyarányú társadalmi aktivitásnak az a legfőbb oka, hogy a közvélemény sejtette, érezte, tudta ezt, s most, miután lehetőség nyílt rá, hallatja hangját. Mozgásba jött a közvélemény A spontánul, szinte elemi erővel mozgásba jött közvéleményről van szó, a társadalom sokrétű egészéről. Ebben az egészben benne van a fasizmust visszasóvárgó, véres bosszút meghirdető handabanijázástól a valóban józanul ítélő, progresszív politikai-társadalmi megoldást sürgető igazságos követelésekig mindén. Egyesek nyíltan halált kiáltanak a kommunistákra, s ugyanakkor éltetik véres kezű, népirtó egykori haduraikat, egyesek joggal nemzeti egyenjogúságot követelnek, de ugyanakkor féktelen gyűlöletet szítanak a másik nemzet ellen, vagy lábbal tiporják a nemzetiségek meg sem levő, csak óhajtott demokratikus jogait; vannak, akik lázadnak a politikai önkény ellen, de csak azért, hogy sajátjuknak szerezzék meg a lehetőséget, vannak, akik a burzsoá demokráciát idealizálják, s közben milliós tömegek jogaira hágnak, szándékosan elhallgatva, hogy a burzsoá paradicsom sem más, mint a monopóliumokra épülő hatalmi erők álcázott diktatúrája, amely álarcát eldobja, mihelyst érdekeit veszély fenyegeti. Az ilyen elemek nemcsak hogy minden esküdözésük ellenére sem akarnak demokráciát, hanem társadalmi rendünk alapjaira törnek. Szerencsére nincs és nem is lehet módjuk szándékukat valóra váltani. Nem lehet, mert törekvéseikben mindenáron meg kell őket akadályozni. S rendszerünkben van eró, amely ezt megteszi. A tulajdonképpeni veszély nem is abban van, hogy ezek az elemek meg tudják dönteni társadalmi rendünket, hanem abban, hogy megtévesztő ígérgetésükkel a labilis tömegeket befolyásuk alá tudják keríteni. Az aláásott akcióképesség A kommunista párt tömegbefolyása — elsősorban azért, mert politikáját (amely nem is volt a lehető legracionálisabb) hatalmi eszközökkel, direktív módszerekkel akarta érvényre juttatni — az utóbbi években erősen megingott. A szubjektivista pártvezetés, atiiely gyakorlatilag azonosult, eggyéolvadt az államhatalmi szervekkel, saját gyengéinek és hibáinak leplezése érdekében (hogy ellenőrzés és bírálat ne érhesse] elszigetelődött nemcsak a pártonkívüliek tömegétől, hanem még a párt tagságának többségétől is. Ez az elszigetelődés mindenekelőtt a párt politikai akcióképességét ásta alá; a pártvezetés csak formálisan igényelte a milliós tagság aktivitását, politikai tömegbefolyását, mivel saját elképzeléseinek a gyakorlatban hatalmi módszerekkel szerzett érvényt. A párt így már nem élte a politikai szervezet szokványos életét (még a vezető politikai szervezetét sem), hanem átvette az államhatalmi gépezet szerepét. Ennek a helyzetnek a felismerése és ennek a gyakorlatnak a tagadása a párt önbírálatának, megújhodásának és demokratizálódásának a lényege. A párt újra tényleges politikai szervezet lesz (vezető politikai szervezet, mert programja és társadalmi helyzete révén ez a szerep kétségkívül megilleti), demokratikus politikai szervezet, mint ahogy ezt az akcióprogramban meghirdette. A párt demokratizmusa teszi lehetővé az állami hatalmi rendszer demokratizálódását is, ami azt jelenti, hogy az egész társadalom (a többi politikai párt, a tömegszervezetek és a különféle érdekszervezetek révén nagyobb hatással lesz rá: ellenőrizheti és bírálhatja. A párt akcióprogramja ezeknek az elveknek a programja; s nyugodtan körülnézhetünk a világban, találunk-e haladóbbat, ténylegesen demokratikusabbut. Most már az államiság formája a kérdés, az államhatalmi rendszer felépítése, a föderáció, az egy-, két- vagy többkamarás parlament, a demokratikus szocialista alkotmány, a demokratikus jogok, s e jogok gyakorlásának biztosítéka stb. Ehhez mintát nem vehetünk, nincs hoT vennünk. Ez saját feladat, melynek teljesítése nem történhet meg máról holnapra. Ez a cél, csak akkor lesz valóság, ha útjába oktalan türelmetlenséggel, összevissza handabandázással, szélsőséges, antikommunista elemek térhódításának lehetővé tételével, irreális követelésekkel nem állítunk akadályt. Aki rövidíti a távolságot... A célok különféle távolságra vannak a eredményektől, de nem törvényszerű, hogy e távolságok mindig rövidülnek. A párt akcióprogramja irányt szabott annak a jelenlegi tevékenységnek, amely a cél és az eredmény közti távolságot most egyre rövidítheti. Aki ennek a programnak szellemében cselekszik, az rövidíti a távolságot, aki ezt a programot semmibe veszi, az növeli a távolságot. Nem titok, hogy ennek a programnak elsősorban a párton belül kell érvényt szerezni, mégpedig legfőképpen a párt munkamódszereivel. A politikai tömeghatást a párt ezentúl nem érheti el hatalmi, direktív módszerekkel, hanem mindenekelőtt haladó eszméivel s ezeknek az eszméknek ésszerű propagálásával. Most már valóban a meggyőzés erejével kell hatni, méghozzá minden területen, minden fokozaton. A párt aktivitásában tapasztalható jelenlegi visszaesést sokféle okok idézték elu, többek közt az is, hogy miután a tagság agitációs munkájára eddig nem volt nagy szükség, most hiányoznak ennek az agitációs munkának a tapasztalatai és módszerei. A párt tagsága sok helyütt neru hallatja hangját azért sem, mert lényegében még nem alakult ki egységes nézet a párt munkamódszereiről s a távlati általános célkitűzésekről. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy határozottan lépjünk fel az antiszocialista elemekkel szemben, hogy lássuk és a tömegekkel láttassuk igazi céljaikat. A párt önbírálata és megújhodása a szubjektivizmus és a helytelen munkamódszerek tagadását jelenti, de nem küldetésének és szerepének feladását, tehát nem passzivitást. Az ellenforradalmi erők semmire nem várnak annyira, mint a pártnak a jelenlegi önmegrendüléséből eredő passzivitására. A hibák kíméletlen leleplezése, a tévedésektől és az igazságtalanságoktól terhes múlttól való elhatárolódás nehéz.helyzetet idéz elő a pártban, de egyben erőt is ad, mégpedig azért, mert bizonyítja azt, hogy ismerjük, a helyes utat. A rossz elvetése a jő, vagy legalábbis a jobb ismeretét jelenti, s nekünk most erre a jobbra kell hivatkoznunk. Ha ezt a jobbat állíjuk szembe a hirtelen támadt antiszocialista „igaz demokraták" ígéretekkel és „érdemekkel" kérkedő szónoklataival, akkor a józanul gondolkodó emberek számára nem lesz nehéz a választás. A párttagság aktivitására az elmúlt i két évtized alatt sosem volt akkora 1 szükség, mint most. És nemcsak az antiszocialista erőkkel szemben, hanem a tényleges szocialista demokrácia javára is. Mert a legtöbben ezt akarjuk. SZABÓ GÉZA