Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-06 / 155. szám, csütörtök

Megértésre törekedjünk A rozsnyói járásban sok vita folyik a szlovákok és magyarok nemzetiségi kérdéséről. Némelykor ez a vita olyan, végletekbe menő, hogy az energia java része a nemzetiségi Súrlódásokban forgácsolódik szét és nem marad sem elég erő, sem idő magára a demokratizálódási, megújhodási folyamatra. A legutóbbi népszámlálás szerint a rozsnyói járás lakosságának 26 százaléka magyar nemzetiségű. Igaz, ez a szám nem egészen mérvadó, mert az 1946—47-es évek eseményei jelentősen torzították. Akkor számos magyar nemzetiségű lakos a helytelen nemzetiségi politika következtében szlováknak vallotta magát. Aki nem akart 25 kilós batyuval Magyarországra menni, itthagyni a gömöri szülőföldet, ahol ősei születtek, abban az időben nem talált más kiutat, mint szlovák nemzetiségűnek jelentkezni, noha egy szót sem tudott szlovákul. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyarok ma is hálásak Csehszlovákia Kommunista Pártjának, amely 1948 után a történelemben elsőként rátért a helyes nemzetiségi politika megvalósításának útjára. Az előző rendszerek közül egynek sem sikerült olyan mértékben csökkenteni a nemzetiségi súrlódásokat a határvidéken, ahogyan az az utóbbi húsz év során pártunknak sikerült. A magyarok közös hazánkat megszerették, sajátjuknak tekintik, jól érzik nálunk magukat és becsületes szándékkal vannak irántunk. Megfontolásra méltó, hogy az utóbbi években politikai és közéletünk deformációja következtében a magyar nemzetiségi kisebbség is részesült-e a vívmányokban, s hogy a magyar lakosság olyan feltételek között él-e nálunk, amilyenekre mi szlovákok a mostani folyamatban törekszünk. Ogy vélem, jogosan követelik az utóbbi évek hibáinak helyreigazítását, tágabb teret önrealizálásukra. Olyan szocialista demokráciát akarnak, amilyen páratlan a világon. Ám, mindaddig nem érhetjük el, amíg államunkban bármelyik nemzetiségi kisebbség sérelmesnek érzi helyzetét. A magyar dolgozók egészséges és jogos hangját szlovák közvéleményünk nem mindig és nem mindenütt fogadja helyesen. Ez talán azzal magyarázható, hogy ez ideig ő maga ióval nagyobb nemzetiségi problémákkal küszködött az országban. Ha valakinek valami baja van, a szomszéd gondjával nem törődik. A magyarok döntő többsége megérti jelenlegi gazdasági problémáinkat, megoldatlan nemzetiségi és politikai kérdéseinket. Bízik azonban abban, hogy az új elrendezés keretében az ő nemzetiségi érzéseiről sem feledkeznek meg. A kezességet a CSKP KB akcióprogramja és mai politikája jelenti számára. A magyar nemzetiségi kisebbség követelményei többékevésbé ismertek. A sajtó és a rádió is foglalkozott velük. Az csak természetes, hogy a köztársaság nemzeteivel és nemzetiségeivel való egyenjogúságát az alkotmányban és a törvényekben akarják leszögeztetni, hiszen a déli határvidéken több mint háromnegyed millió magyar él. Jogosan követelik, hogy a reszlovakizáltak is eredeti nemzetiségükhöz jelentkezhessenek. Ez csak hasznos lehet társadalmunknak, legalább tudni fogjuk, mennyi magyar él nálunk. Az is helyes lesz, ha az állami szervek mellett a magyar nemzetiségi kisebbség részére ügyosztályokat létesítenek, amelyek intézményként a választott szervekben a magyar kisebbség problémáinak megoldását fogják szorgalmazni. Ugyancsak természetes'az a követelmény, hogy a magyar dolgozók a kulcsarány szerint legyenek képviselve valamennyi választott szervben. A nemzetiségi problémák közül a legtöbb szó az iskolaügyről esik. Tapasztalatainkból tudjuk, hogy az egyén anyanyelvén bontakozhat ki a legjobban. Így nálunk is indokoltak a magyar iskolák. Az iskolákról való gondoskodás megjavítása mellett a magyar dolgozók magyar tanonciskolákat és egyes főiskolákat kérnek. Az illetékes szerveken múlik majd, hogy akceptálják-e ezeket a követeléseket. Ez nemcsak pénzkérdés. Mérlegelni kell azt is, hogy a magyar iskolák végzett tanulóinak lesz-e elég alkalmuk az érvényesülésre, mivel a déli határvidéken aránylag fejletlen az ipar. Határozottan meg kell javítani a szlovák nyelv oktatását a magyar iskolákon. Különösen az alacsonyabb évfolyamokban. Emellett ajánlatos lenne, ha felelevenítenének néhány múltbeli gyakorlatot. A jómódú családok már az Osztrák-Magyar Monarchia idején Szlovákiába küldték gyermekeiket, hogy ott megtanuljanak szlovákul. Ha a magyar szülők gyermeke egy nyarat tiszta szlovák környezetben tölt, többet tanul szlovákul, mint az Iskolában egy egész tanév alatt. Erre a célra legjobban a pionír üdültetést lehetne felhasználni. Ezt diktálja elsősorban e gyermekek érdeke. Ha ezek a gyermekek azután magyar iskolában érettségiznek, nem jelent majd számukra problémát, hogy bármelyik szlovák Iskolában folytassák tanulmányalkat, jobban érvényesülhetnek majd az életben, nem lesznek nyelvi nehézségeik a katonai szolgálat teljesítése közben stb. Minden nemzetben akadnak egyének, akik nemzeti öntudatuk ápolását nem tudják elképzelni anélkül, hogy ne uszítsanak, hogy gyűlöletet ne szítsanak a szomszédos nemzet tagjai ellen. Az utóbbi években eléggé elnyomták nálunk a nemzeti öntudat egészséges megnyilvánulásait is. A demokratizálódási és megújhodási folyamat új feltételei között a sovinizmus gyomja hamarább kikelt, mint az egészséges nemzeti érzés társadalmilag hasznos növénye. Nem siránkozok afölött, hogy a magyar nemzetiségű lakosság a CSEMADOK-on, mint kulturális intézményén keresztül fordult a társadalomhoz. Meghökkentett azonban, hogy heteken át nem volt képes határozatait szlovák nyelvre lefordítani, hogy azok is megértsék, akikhez szóltak. Ha közvetve is, azt jelezték ezzel, hogy ha meg akarjuk érteni őket, meg kell tanulnunk a nyelvüket is. Konkrétan Rozsnyón a CSEMADOK-tagok felhozták, hogy több magyar községből hívják vissza a szlovák iskolák igazgatóit és tanítóit, akikről az a hír járja, hogy a magyar gyermekek elszlovákosítása a küldetésük. A határozatokból index lett azokról a személyekről, akik szálkák a szemükben. Ezek a túlbuzgók olyan messzire mentek, hogy a demokratizálódási folyamatban kimondottan nem demokratikus eszközökkel harcolnak saját nemzetiségük tagjai ellen. Nyilvánosan, durván sértegetik ezek nemzetiségi érzését, azért, mert gyermekeiket szlovák iskolába adták, mert azokban a nehéz években reszlovákizáltak, vagy a szlovákokból akarnak erőszakkal magyarokat csinálni stb. Ezek az emberek az ördögöt festik a falra, és meg nem válogatott szavakkal magyarázzák, milyen elnyomásban volt eddig nálunk részük. A személyes ellentéteket nemzetiségi súrlódássá változtatják és így a kölcsönös gyűlölet légkörét alakítják ki. Senki ne befolyásolja a magyar községekben a szülőket abban, hogy milyen iskolába adják gyermekeiket. Ha a szülő úgy véli, hogy gyermeke a szlovák iskolában jobban felkészül a hazai életre, mivel lényegesen nagyobb lehetőségei lesznek az érvényesülésre, ez még nem jelenti azt, hogy elveszti magyarságát. Még szerencse, hogy a magyar közvélemény távol tartja magát a végletes hangoktól, bírálja azokat, akik soraiban ilyen hangot használnak és megvonja tőlük bizalmát. Ugyanúgy a mi oldalunkon a szlovák közvéleményben is felháborodást váltanak ki azok, akik a határvidék nemzetiségi problémáit kimondottan antihumánus módon úgy akarják megoldani, hogy „a magyarok csomagoljanak össze és menjenek a Magyar Népköztársaságba". S ezt abban až időben hirdetik, amikor még valamenynyien jól emlékezünk az 1946— 47-es évekre. A magyarok azon a földön születtek, ahol ma is élnek, s ezt a mai demokratizálódási folyamatban senki sem vitathatja el tőlük. Főleg nem abban az időben, amikor a humanitást mindenek elé helyezzük. Ne hagyjuk magunkat elvakítani a vágytól, hogy a szlovákok sokéves magyar elnyomásáért bosszút álljunk. A magyar kisembert abban az időben éppúgy elnyomták az akkori hatalom urai, mint a mi őseinket. És, ha a Magyar Népköztársaságban népünk fiai nem is élveznek olyan Jogokat, mint amilyeneket nálunk a magyar lakosság szeretne, mutassuk meg, hogy mi igazságosabb és okosabb nemzetiségi politikát folytatunk. Ha ezt sikerül bebizonyítanunk, az- a becsületünkre válikl JÁN GRENDA (Megjelent a Východoslovenské noviny május 30-i számában) A Szlovák Műemlék- és Természetvédő Intézet tanulmányútra hívta az újságírókat, hogy tekintsék meg és mondjanak véleményt a természet ellen elkövetett visszaélésekről Autóbuszunk alighogy elhagyta Szlovákia fővárosát, az Intézet dolgozói máris munkához fogtak. Bevezetőként dr. R. Roubal ismertette, hogy Szlovákiában az államilag védett rezervációk az összterületnek 2,4 százalékát teszi ki. Nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy az NSZK-ban 8, Angliában 10, az USÁ-ban pedig 12 százalék a védett terület. Még ennél is szomorúbb, hogy az aránylag kis területet sem tudjuk megkímélni, és pusztítjuk, ami még megmaradt rajta. Vétenek a műe*nlékek és rezervációk ellen a vízgazdálkodók, az erdőgazdaságok, a kirándulók, a kereskedelem stb. Mindenki a saját érdekét helyezi előnybe. Amikor autóbuszunk Pőstyénen haladt keresztül, Zoltán Hinterbuchner mérnök újságolta, hogy a híres gyógyiszap eltűnőiéiben van. A Vág szabályozása következtében a talajvíz szintje süllyedt, s a világszerte ismert iszap (csomagokban exportáljuk is) mennyisége csökkent. B FELELŐTLENSÉG A hatalmas beckói várszikla különleges alňkja, természetalkotta nyílása, s nem utolsósorban a vár romjai megragadják a kirándulók figyelmét. A szikla és a várrom esztétikai jelentősége felbecsülhetetlen, széppé, változatossá teszi a tájat. Csakhogy aki eddig nem nézte meg a sziklanyílást, természetes alakjában már nem is látja, hacsak a természetvédők nem késztetik más belátásra a trenčíni Jednotát. Annak ellenére, hogy védett természeti alkotásról van szó, a Jednota az intézet tudta nélkül a sziklanyílásban egy helyiség berendezéséhez kezdett nyárson sült húsfélék árusítására. Mintha a közelben nem talált volna rá tágasabb, kényelmesebb helyet. Kmlítést érdemel, hogy az építkezésre az előirányzott 178 000 koronát már Kimerítették, s a munka még befejezetlen. A sziklában egy garázsra emlékeztető kaput helyeztek, ami bizony nem nyeri meg a látogatók tetszését. Miőugh elvtárs, a helyi vendéglő vezetője mondja, hogy a kirándulók is kifogásolják a kapu elhelyezését. Az egyi;: amerikai vendég megjea"3Zte, hogy nálunk az ilyen természett-sufításért villanyszéket kapna az illető. A szikla közvetlen közelében a szállást szolgáló fabódék sem váltanak kl tetszést. Olyan istállóudvarra emlékeztetnek, ahol a borjak hideg nevelésével foglalkoznak. Senki sincs a nagyobb bevételre irányuló törekvés ellen, azt azonban a kereskedelemnek is be kell látnia, hogy enÖk sincsenek az iparosítás ellen, de javaslatuk megvalósításával megmenthettünk volna egy szép tájat. Stankovany határában 1950-ben védett területté nyilvánítottak egy 3,5 hektáros lápot. Az aránylag kis területen több helyen ásványvíz bugyborékol. iany, vagy nemtörődömség ? nek nem szabad a természeti szépségek rováséra történni. • TÚLBUZGÓSÁG A súlovi sziklacsoport ls szemet gyönyörködtető látvány. Kiemelkedő nyúlványaiban — egy kis fantáziával — a látogató különböző alakzatokat fedezhet fel. A természetvédők azért hoztak ide — gondolom —, hogy az érintetlen, meg nem károsított természetet mutassák meg. A laikusnak úgy tűnik, emberi kéz itt még nem avatkozott közbe. A fásítási mozgalom zavarta csak meg a biológiai egyensúlyt. Roubal elvtárs magyarázza, hogy a súfovi sziklák körzetének a bükk és a borókafenyő a honos fája, az erdősítők mégis jávorfával telepítik be a sziklák tetőit. • TERMÉSZETELLENESSÉG Az Árva folyó mellett haladunk, örülök, hogy ismét láthatom a gyönyörű Árva várát. Jóformán ki sem bontakoznak körvonalai, bűz és sűrű füstfelhő terjeng mindenfelöl. Az egyik oldalról az istebnéi, a másikról a širokái színesfémgyár terjeszti a bűzt, füstöt. És amint tapasztaltuk a közeljövőben, ismét szaporodik a gyárak száma. Ha ez így megy tovább, a tetszetős Árva várának környéke a Žiar nad Hronom-1hez fog hasonlítani, ahol az alumíniumgyár több négyzetkilométeren teszi tönkre az élő természetet. Az árvái esetben is érdemes lett volna kikérni az intézet dolgozóinak a véleményét. Az arra utazók szívesen csillapítják vele szomjukat. Találhatók itt gyógy- és más, ritkán előforduló különleges növények. Köztük a rovarfogó harmatfű. (Drosera rotundifóIIJ, a vidrafű (Menyanthes trlfoliataj, a füzeknek egyik érdekes cserjére, a cinege vagy serevényfűz (Sallx rozmarinifólia) és több érdekes növény. Csakhogy ezek is veszélyben forognak. A turistaforgalom-növekedés szükségessé tette a réten keresztülhaladó üt bővítését. Az útépítők hozzá ls fogtak, bővítik az utat, mélyítik az árkot, s ez veszélyezteti a láp megmaradását, mert lecsapolja a vizet. A megegyezés értelmében az árokmélyítéssel egyidejűleg egy agyagréteg-szigetelőt is kellene építeniük, amely megakadályozná a víz elszivárgását, ezt azonban nem teszik. Ottjártunkkor az építkezésen szünetelt a munka, nem volt .alkalmunk megkérdezni, miért nem készítik el a szigetelőréteget. • KÜLÖN FEJEZET Autóbuszunk a Magas-Tátra felé veszi az Irányt. Ez a terület a természetvédők számára külön fejezetet Jelent. Milan Pacanovsky mérnök hívja fel figyelmünket a Tátra alatti nagyméretű talajjavításra. Több száz hektárt tesz ki az a terület, ahol már elvégezték, vagy folyamatban vannak a rekultivációs munkák. Amint magyarázza, az ember kénytelen beismerni, hogy jelentősen megváltoztatják vele a táj képet. Eltűnnek a facsoportok, s a hegyek és a síkság közötti jellegzetes átmeneti hegyaljai táj. Az erdőségek és a szántóföldek között nincs átmenet, kimaradnak a legelők, ami akaratlanul is hiányérzetet kelt a természetkedvelő kirándulóban. Nem tudjuk, mennyit nyerünk a talajjavítással, az viszont bizonyos, hogy a nyáját kísérő bacsájáról híres liptói legelők lassan eltűnnek. AzZal növelhettük volna a legelők hasznosságát, hogy az ottani gazdaságokat ellátjuk a nekik megfelelő, kisméretű kaszálógépekkel, melyekkel a fák között és a lejtős domboldalakon is le tudnák kaszálni a füvet. De hiába kérték, gyáraink nem voltak képesek eleget tenni kívánságuknak. A fenyvesek között kanyargó Szabadságút szegélye is visszataszító képet nyújt. A mélyebb bevágásokban kopár az árokpart. Az útépítésre szánt pénz elfogyott és most nincs, aki a partot befüvesítse. Helyenként az utat a közvetlen közelében tárolt tőzeg ls ékteleníti. Nagyobb gondot kellene fordítani az 50 000 hektáros magas-tátrai védett területre is, hiszen szépségéért keresik fel a turisták. • REHABILITÁLJUK A TERMÉSZETET IS Az engedély nélküli építkezések sem hagyhatók szó nélkül. Szlovákia védett területein 1959-től 120 üdülőházat vagy nyaralót helyeztek el nemkívánatos helyen. Az építkezést az 500 koronás büntetés sem akadályozza. Ha ez így megy tovább, két évtized múlva kunyhó kunyhót ér, s az ember nem talál egy darabka valódi természetet. Kétségkívül helytelen így tönkretenni a természet szépségeit. Megvédésük érdekében mindannyiunknak többet kell tennie. Az intézmény negyven főből álló személyzete nem győzi a ráháruló munkát. Amint látjuk, feladatuk nagy, s a jövőben még nagyobb lesz. Az a cél, hogy Szlovákiában 1970-ig 10 százalékra növeljük az államilag védett területet. Az eddigekhez többek között hozzácsatolják az Alacsony-Tátrát és a Duna mentét is. örvendetes viszont, hogy a természetvédők egyre jobban követelik a védett területek védelmét. Bennünket is azért hívtak meg, hogy a sajtó útján a lakosság tudomást szerezzen az eddigi káros beavatkozásokról, s ki-ki a maga módján elősegítse a természet szépségeinek a védelmét. BENYUS JÓZSEF 1968. VI. B.