Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-06 / 155. szám, csütörtök

SZÜLŐ K, N E VELŐK FÓRUM A A szülő, mint példakép AZ EMBER TÁRSADALMI LÉNY, s mint olyan, rendkívül sokrétű kapcsolatban van embertársaival. E kapcsolatok egyike, hogy környezetének hatására követendő eszményképet választ magának. Sajátosan emberi tulajdonság ugyanis, hogy egyéniségünket mások utánzásával, követésével Igyekszünk formálni. A példakép, az ideál az ember számára azzal a személlyel azonos, akibe mintegy „belesűrítette" egyéni célkitűzéseit, akihez cselekvésben és magatartásban hasonló szeretne lenni. A tudományos világnézet abból indul ki, hogy az emberi Ideálok, tehát az eszményképek is a bennünket körülvevő objektív valóság alapján, s nem attól függetlenül jönnek létre. A példakép kiválasztása ugyanis összefügg az ember feltételes érzelmeinek kialakulásával, formálódásával. Az eszménykép formálása az erkölcsi jellegű feltételes érzelmekkel van kapcsolatban. Mivel a feltételes érzelmek bizonyos kör rülmények között a társadalmi környezet hatására keletkeznek, ezért alakíthatók, nevelés útján formálhatók. Vonatkozik ez az eszménykép kiválasztására is. A példaképek megválasztását nagymértékben befolyásolhatja a nevelés, elsősorban a család és az iskola. Az ember j>éldaképei ugyanis nem állandóak, az élet különböző szakaszaiban más-más eszményképeink vannak. Kisiskolás korban a gyermek eszményképei többnyire romantikus Jellegűek, 12—15 éves korban már közelebb állnak a valósághoz, 16—19 éves korban pedig már a környező valóság és a reális ismeretek hatására választja meg — néhány kivételtől eltekintve — minden fiatal azt a példaképet, melyet életcéljának megvalósításában és egyéni magatartásában követni NEVELŰMUNKANKKAL elő kellene segíteni, hogy ifjúságunk reális és pozitív hatású eszményképeket válasszon. Sajnos, a főiskolások körében végzett felmérés azt igazolja, hogy a két legfontosabb nevelési szakaszon — a családban és az iskolában — keveset foglalkozunk az eszmények és eszményképek kérdésével. A 17— 20 éves fiatalok 56,2 százaléka arra a kérdésre, hogy be^ szélgetett-e velük valaki az eszményekről és eszményképekről azt válaszolta, senki sem. A további rész — 43,8 százalék — akikkel már beszélgettek az ideálokról, nem a legkedvezőbben oszlik meg. Több mint a felével (58,3 százalékkal) csak a barátai beszélgettek, 27,1 százaléka az iskolában, 10,4 százaléka pedig a családban hallott erről. Ez év januárjában 2535 általános és középiskolást (12— 18 éves fiatalt) kérdeztünk meg eszményeikről és eszményképeikről. Rendkívül pozitívan értékelhetjük, hogy a megkérdezett fiatalok 97,2 százaléka a valóságból, az életből választotta példaképét. A felmérés azt is igazolta, hogy ifjúságunk jelentős része a szüleit, illetve édesanyját, vagy édesapját tekinti példaképnek. Jóleső érzés ennek megállapítása. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell: az a tény, hogy ifjúságunk jelentős része a szüleit választja és tekinti példaképnek, igen nagy feladatokat ró a szülőkre: A családról történő sokoldalú gondoskodás mellett a szülőknek gondolniuk kell arra is, hogy munkájukkal, viselkedésükkel, magatartásukkal és jellemükkel jó, vagy rossz példaként állnak gyermekeik előtt. A felmérés keretében 17 magyar tannyelvű alapiskola 1473 (6—9. évfolyamba járó) tanulóját kérdeztük meg: 223 (azaz 15,2 százalék) az édesanyját, 227 (vagyis 15,4 százalék) az édesapját, 25 (1,7 százalék) pedig a szüleit tekinti példaképnek. Az eredmény tehát igen jó, hiszen összesen 475 tanuló (a megkérdezettek 32,3 százaléka) a szüleit tekinti eszményképnek. Ugyanakkor összehasonlításként nem árt megemlíteni, hogy a tanulók 6,8 százalékának a tanítója, 13,9 százalékának valamelyik sportoló, 16,4 százalékának pedig színész a példaképe. Lényegesen eltérő az eredmény a szlovák tannyelvű alapiskolák 567 megkérdezett tanulója esetében, akiknek csupán 8,1 százaléka tekinti j)éldaképnek ä szüleit A PÉLDAKÉPEK megválasztásánál érdekesen alakul a tanulók nemek szerinti megoszlása is. Azon tanulók közül (223), akik az édesanyjukat tekintik példaképüknek, több, mint a fele (52,9 százalék) fiú, akik többnyire a család nevelésével kapcsolatos fáradozást, a családról történő gondoskodást, illetve a gyöngédséget, a szerénységet és az anya megértő természetét tartják követendő példának. Az édesapjukat eszményképnek választó diákoknak viszont (227) 74 százaléka lány, ezek a munkához való viszonyt, az ügyességet, bátorságot és erőt emelik ki jó Jellemvonásként. A felmérés során megkérdezett általános középiskolai tanulók (495) 28,2 százalék az édesanyját, az édesapját, illetve szüleit tekinti példaképnek, s ez az alapiskolák diákjaival szemben 4,1 százalékos csökkenést jelent. Ez a jelentéktelen csökkenés teljesen érthető, hiszen a 16.—18 éves fiatalok a 12—15 éveseknél nagyobb százalékarányban választották eszményképül tanítójukat (21,2 százalék), valamelyik tudóst, vagy feltalálót (6,2 százalék), Illetve írót (7,5 százalék). Egy-egy tanuló az édesanyja, édesapja, illetve szülei erkölcsi jellemvonásait sorolta fel követendő példaként. Igen pozitívan értékelhetjük, hogy a megkérdezett 2535 fiatal 34,6 százalékának azért a szülei, az édesapja, vagy édesanyja a ]>éldaképe, mert jól dolgozik, szorgalmas, szereti munkáját. A tanulók 32,6 százalékának szerepelt a válaszában, hogy azért a szüleit, édesanyját, vagy édesapját tekinti példaképnek, mert igazságosak, becsületesek, jószívűek, 17,3 százaléka a bátorságot, 21,5 százalék pedig a szerénységet és megértést emelte ki. A becsületesség, igazságosság, szerénység és bátorság olyan erkölcsi vonások, melyek fontos alkotórészei az ember erkölcsi arculatának. A GYERMEKEK jelentős része (26,1 százalék) azért tekinti a szüleit példaképnek, mert gondját viselik a családnak, hogy nélkülözéseket nem ismerve tanulhassanak, játszhassanak és szórakozhassanak. Kétségtelen, hogy a családról való anyagi és erkölcsi gondoskodás a szülők legalapvetőbb kötelessége. S a gyermekek ezt szép szavakkal, igen pozitívan értékelik. Soraikból szinte kiérződik a szülők iránti őszinte szeretet. Végül meg kell említenünk, hogy a gyermekek 24,2 százaléka szüleik tudását és műveltségét is követendő [>éldának tekinti. Az adatok arról tanúskodnak, hogy gyermekeink rendkívül következetességgel és kritikai érzékkel figyelik cselekedeteinket, magatartásunkat és tulajdonságainkat. Egészséges szellemi, és erkölcsi fejlődésük feltétlen megköveteli tetteinkkel és magatartásunkkal kiérdemelhessük, hogy gyermekeink kijelenthessék: példaképem az édesanyám, az édesapám, a szüleim. ÓNODI JÁNOS Nemzetközi fordítókonferencia Bratislavában A konferencia május 29—30-án a bratislavai régi városháza tOkörtermében zajlót le. Az elnökségben a FIT vezetői közül PierreFrangols Caillé elnök (Franciaország) és Zlatko Gorjan alelnök (Jugoszlávia) foglalt helyet, mellettük a Szlovák Írószövetség műfordítói szakosztályának vezetői, köztük Jozef Kot elnök, továbbá a Csehszlovák Írószövetség műfordítói szakosztályának elnöke, Ladislav Hradský, aki már sok érdemet szerzett a magyar irodalom kiváló tolmácsolásával. A teremben olasz, francia finn, jugoszláv, holland, amerikai, bolgár, keletnémet, nyugatnémet, oszt* rák, román, belga, dán, angol, svéd, szovjet és magyar műfordí* tók mellett természetesen a legnagyobb számmal (a hivatalos névsor szerint nyolcvanötén] a csehszlovákiai műfordítás képviselői szerepeltek. „A fordítás mint művészet": ez volt a bratislavai találkozó cí^ me, cégére, tehát a nemzetközi szervezet több oldalú „profil"* jából (műfordítás, szakfordítás, tolmácsolás) ezúttal a művészet, az irodalmi fordítás — közkeletű nevén: a műfordítás — kérdései kerültek terítékre. De a fordítás ágazatai nem választhatók el egymástól élesen, s ezért a referátumok és felszólalások témaköre Itt is, ott is átlépte a szűken értelmezett műfordítás határát. A referátumok és hozzászólások — így ígérte az elnökség —. teljes szövegükkel meg is fognak Jelenni, tovább gazdagítva a csehszlovákiai fordításelméleti irodalmat. Valamennyinek ismertetésére e cikk keretében nincs is hely, csak néhány érdekes éa Jellemző felszólalást említünk meg. „A kifejezés elmélete és a fordítás": e címmel František Miko tartott bő nemzetközi irodalommal dokumentált előadást. Szám szerint a legtöbben a verses fordítás kérdéseivel foglalkoztak, sorukat a házigazdák részéről Vladimír Renő nyitotta meg, aki „Egy költő-fordító megjegyzése" címmel ugyancsak a fordítás kérdéseinek elvi, elméleti alapjairól szólt. A nemzeti verselés-törté* net példákkal dokumentált ismertetésének terén meg kell említenünk még Givi Gacsecsiladze tbiliszi professzornak, a fordítás dialektikájáról írt jelentős könyv szerzőjének felolvasását is, mely a grúz versformák összehasonlító szempontú elemzését adta. A FIT volt elnöke — most alelnöke — a jugoszláv Zlatko Gorjan rövidített előadásában ugyancsak műhelytanulmányt adott: mint Joyce Ulisessének, Rimbaud és más költők verseinek fordítója. A túlnyomóan versfordítási problémákkal foglalkozó előadások közt érdekes színfolt volt Ján Ferenčik drámatémájú felszólalása, főként azért, mert — Majakovszkij Poloskájának példáján — a fordító aktualizálási jogának kérdését feszegette. S hogy a kon* ferencia témaköre milyen tág lehetőségeket nyújtott, erre példaként Linda Bertellinek, a FIT-vezetőség olasz ta.gjának előadását említhetjük, aki a műfordításban és szakfordításban egyaránt felmerülő, egymással érintkező terminológiai kérdésekről szólt. Az amerikai Frederic Wíll bejelentette, hogy az iowai egyetem soknyelvű munkaközössége az ott még kevéssé ismert irodalmak modern költői alkotásait népszerűsíti; le is tette az asztalra nemrég megjelent kis lengyel antológiájukat, és közölte, hogy magyar antológiájuk van előkészületben. Az előadótermen kívül nemcsak a budmericei hangulatos gar« denpartyn, hanem már az ismerkedéskor, a szlovák műfordítói szakosztály által rendezett, majd a. Štefan Brenűiő művelődésügyi megbízott által adott fogadáson is régi ismeretségek újultak fel, új barátságok szövődtek. A Ctibor Stítnický által rendezett filmbemutatón (ahol Alfredo Pansini fordítástörténeti filmjének próbafelvételeit is leforgatták) találkoztak a kitűnően sikerült nemzetközi találkozó résztvevői. RADO GYÖRGY Hogyan él képzeletünkben? A régi útikalauzok festette délibáb mindinkább kiszorul. Ritkán tűnik fel, nagyon ritkán, s Közép-Európa legnagyobb pusztájának idegenforgalmi csalogatőja már nem százszázalékos. Hortobágy jelenleg Magyarország legnagyobb falva. Három esztendeje hivatalosan község. Vasútállomásán gimnazisták szállnak fel s le; Debrecenben járnak iskolába. A Hortobágy több mint 45 százaléka már szántóterület, nyolcezer holdon halastavak terülnek el; a halhozam meghaladja az évi húszezer tonnát. A halkivitel legjelentősebb része Csehszlovákiába irányul. Karácsonykor csehországi ízletes „halakon" kívül hortobágyi pontyot, süllőt, harcsát is kínálnak a prágaiaknak ... Az egykori szikes legelők legfontosabb terménye ma a rizs. Debrecen határában is nagyszerűen fizet. Évente tízezer holdról takarítanak be kitűnő ízű rizst. Ki hitte volna, hogy ez a terület a világ legészakibb rizstermő vidéke?l A sok ezer holdnyi öntözött terület többi részéről gabonát, kukoricát, jő minőségű kendert nyernek. A statisztika szerint holdankint 35—40 mázsa kukoricát törnek le. A kukoricás melletti nádasban feltűnik a Hortobágy valódi képe: a madárvilág. Vadlibák! A Hortobágyon 250 madárfajta tanyázik, a vízimadarak valamennyi fajtája fellelhető. A nádas az olasz, nyugatnémet és skandináv vadászok kedvelt leshelye: itt kapják puskavégre a vadlibát. Évente több mint kétszázezren látogatnak ide a világ minden tájáról. — Csak lenne elegendő férőhelyünk — kesereg kísérőm, Oltványi Ottó. — Különösen nyáron probléma ez, hisz legtöbben a lovasnapok idején keresik jel a pusztát. Még a technika, a motorok és az űrhajók korában is ott ül a hajdani romantika varázsa az ember lelkületében. A romantikus régi H-ortobágy embere a csikós, a juhász meg a szegénylegény volt. Az új embert a permetező pilóták, a hal- és állattenyésztők, meg a tudományos dolgozók képviselik. A mai csikósok — az idegenforgalmi főidényen kívül — nem karikásostorokat pattogtatnak, hanem televíziót néznek, beatzenét hallgatnak a táskarádióból, moziba, operaelőadásra járnak Debrecenbe, ismerőseikhez sem vágtatnak lőhá-~ ton, hanem vonaton, autóbuszon, esetleg saját autójukon mennek. Ilyenkor, természetesen, ők is türelmetlenül várják a nagy Hortobágyi Napokat. A modern mezőgazdaság és állattenyésztés mellett ilyenkor újból feléled a romantikus csikós- és gulyásélet. Igaz, csak néhány órára. TANZER IVAN magyarországi tiportja Évről évre látogatottab a híres magyar puszta, a Hortobágy, népszerűbbek a Hortobágyi Lovasnapok is. A hatalmas magyar rónaságon felelevenírajta) melletti lovaspályán az idén minden eddigit túlszárnyaló rendezvényre kerül sor. Első alkalommal rendeznek külföldi vendégek részvételéa Hortobágyi Lakodalmast, zenés-táncos népi lovasjátékokat, méneshajtást, csikósversenyt, szamárfuttatást mutattak be. Csehszlovák lovasok is tették a csikósélet kivesző lovasszokásait és Játékait. A híres kilenclyukú híd (Magyarország legnagyobb közúti kőhídja, feljáróival együtt 167 méter hosszú), 1833-ban épült, 1842-ben a Debrecenből Pestre gyalogló Petőfi is áthaladt A gazdag műsor sok látnivalóval, felejthetetlen élményeket nyújtott. Megrendezték Mit tudunk Hortobágyról? vei látványos „show"-t. Az első külföldi vendégek — szomszédok: kiváló kelet-szlovákiai lovasok. nyeregbe szálltak a Hortobágy Nagydíjáért.