Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-04 / 153. szám, kedd

ALEXANDER OOBČEK ELVTÁRS BESZÉDE 1968 VI. 4. (Folytatás a 6. oldalról.) Jön kidolgozzák saját programjukat — saját politikai hatáskörükben —, hogy konkrét politikai célokat tűzzenek ki, amelyek az embereket megnyerik és együttesen harcolnak megvalósításukért. A sajtó képviselői visszatérhetnének tartalmához s olyan munkát végezhetnének megértetésük és megvalósításuk érdekében, amilyenre szükség van. Amikor a párt politikai szervező munkáját hangsúlyozzuk, elsősorban a kommunisták és a pártonkívüliek szoros kapcsolatának kialakítására gondolunk, hogy az egész párt, minden kommunista, munkás, földműves, értelmiség — egyszóval a dolgozók túlnyomó többsége bekapcsolódjék a párt politikájának kialakításába és annak megvalósításába. Politikánk csakis akkor lesz eredményes, ha maximálisan kifejezésre Juttatja az emberek érdekeit, ha számukra érthető lesz — vagyis ha az ő politikájuk lesz. Éppen ezért politikánkat sür gősen bővítenünk kell és intenzívebbé is kell tennünk. Ebben az értelemben vissza kell térnünk az 1948 februárját megelőző időszak munkamódszereihez és formáihoz. Ha azt akarjuk, hogy politikai munkánknak értelme legyen, hogy ülé sezéseinknek értelme legyen — a titkárságok, ülések és pártgyűlések határozatait a dolgozók közé az üzemekbe és a falvakba kell kivinntink, a sajtó, a rádió és a televízió rendelkezésére kell bocsátanunk. Újból és újból nyilvánosan magyaráznunk kell, mi mellett vagyunk, milyen a programunk, milyen a célunk, milyen módon érhetjük el, milyenek a buktatók, mi ellen fogunk fellépni. A párt vezető szerepének megvalósítása új feltételeinek közepette nagyon sok múlik a társadalmi és más párton kívüli szervekben és szervezetekben dolgozó kommunisták munkájától. Ebből a szempontból fejleszteni és „megújhodás" alá kell vetni az ideológiai nevelést s bizonyos értelemben a pártaktíva átnevelését is. Az ideológiai munkának jelenleg bátorítania kell, részt kell vállalnia a párt politikájáért folytatott küzdelemből. A kongresszusi előkészületek alkalmat nyújtanak az új párttagok felvételére is. Elmondhatjuk, hogy ebben a bonyolult időszakban is növekedik a páttagok száma. A január utáni Időszakban a párt nagytőkét kovácsolt a fiatalok körében, akik számára a köztársaság és a szocializmus sorsa nem közömbös. Ezt figyelembe kell venni és a párt részérő! minden gondoskodást meg kell adni a fiataloknak. A tagfelvételnek valamennyi társadalmi csoportra ki kell terjednie, főleg pedig a fiatalokra, akik számára pártunk jelenlegi politikája utat nyit. A pártmunka megjavítása, valamint a kongresszus kifogástalan előkészítése érdekében a pórtapparátus erejét át kell csoportosítani a jelenlegi politika szükségleteivel összhangban. A Központi Bizottság apparátusát és további szerveket is sokkal szorosabban össze kell kapcsolni az aktívák munkájával, elsősorban különféle és ideiglenes bizottságokon keresztül, amelyekben az egyes szakaszok kommunistái részt vesznek a pártmunka irányítá- Isában. Egységes véleményünk, hogy a pártapparátus elleni támadások nem követnek becsületes célokat. Ezeket visszautasítjuk és fellépünk ellenük. A párt nem mellőzheti az apparátus minőségi munkáját. Az apparátus munkájának elmélyítésénél nagy súlyt helyezünk arra, hogy hatékonyan szolgálja a kommunistákat és a pártszerveket a pártpolitika megvalósításában. Ismételten hangsúlyozni szeretném: munkánknak az az értelme — s ennek előtérbe kell kerülnie a kongresszus előtti időszakban —, hogy megszilárdítsuk a társadalomnak a kommunista párt általi politikai irányítását. Ennek részét képezi az, hogy visszaverjük azokat a kísérleteket, amelyek a pártnak mind egésznek a diszkreditálására irányulnak, megtorpedózzuk azokat a kísérleteket, amelyek bizalmatlanságot próbálnak előidézni a párt iránt és meg akarják tagadni a párttól azt a morális és politikai jogot, hogy vezesse társadalmunkat. A párt mint vezető politikai erő 1948 februárja óta vezeti társadalmunkat. Ezért éppen úgy jelentkezik a szocialista építőmunka sikereihez, mint a hiányosságokhoz. Az igazság kedvéért azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a deformációkért a párt nem felelős mint egész. Az 50-es évek meghurcolásairól az egyszerű párttagok és funkcionáriusok nem tudtak. Ezekért közvetlenül konkrét bűnösök felelősek a biztonsági, igazságügyi, az állami és pártszervekben. A kommunisták egy része ebben az időben a deformáció áldozata lett. A kommunisták nagy része egyre inkább tudatosította ennek káros hatását és magára vállalta az ellene folytatott harc következményeit. A kommunisták voltak a folyamatban levő szocializmus megújhodásának kezdeményezői. Mindez morális és politikai joggal ruházza fel őket arra, hogy a szocializmus továbbfejlesztésénél a vezető szerepre törekedjen. E ténynek el nem ismerését, a párt diszkreditálására irányuló' törekvést a párt konkrétan kommunistaellenesnek, szocialistaéllenesnek, s lényegében népellenes irányzatnak minősíti. A párt az esetek többségében már végrehajtotta a következetes rehabilitálást, és folytatja azon kommunisták és pártonkívüliek , rehabilitálását, akiket a múltban jogtalanul sérelem ért. A párt elszántan megtisztítja sorait azoktól, akik felelősek a múlt deformációiért. Emellett tekintetbe veszi a jogi és pártnormákat. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy visszautasítjuk a hisztéria légkörét, valamint a párt-, igazságügyi, közbiztonsági és állami funkcionáriusok ellen szított általános bizalmatlanságot. Nyíltan megmondjuk — ezt leszögezi a kormánynyilatkozat is —, hogy azokat a forradalmi intézkedéseket, amelyek a burzsoá osztályt sújtották 1948 februárja után — legyen bár gazdasági, politikai vagy államhatalmi intézkedésekről szó, — nem tesszük semminemű revízió tárgyává. Csehszlovákia Kommunista Pártja — mint egyedüli politikai erő ebben az országban — ma tudományosan megalapozott szocialista programmal rendelkezik A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a többi szocialista országok közötti jó kapcsolatának kezessége s ezáltal köztársaságunk nemzetközi helyzete stabilitásának kezessége is. Nemzeteink, a csehek és a szlovákok egyesítő ereje. A munkások, a földművesek és a szellemi dolgozók százezreit tömöríti, akik környezetükben tiszteletnek örvendenek. Soraiban tömörülnek a legjobb alkotó erők, tudósok, műszakiak, művészek. Olyan emberek tagjai, akik tekintélyüket a kapitalizmus, a náci megszállás elleni harccal vívták ki, olyan emberek, akik kezdeményezői és szervezői voltak a szocializmus Jelenlegi megújhodási folyamatának és a szocialista demokrácia fejlesztésének. Káderei szocialista társadalmunk igazgatási és irányítási struktúrájában döntő helyet foglalnak el. Mindezt mint történelmi realitást az idézi elő, hogy a nemkívánt megrázkódtatások és hatalmi harcok szítása nélkül a demokratikus szocialista fejlesztés felé nem haladhatunk más úton, mint amelyiken Csehszlovákia Kommunista Pártja vezet, mely ebben az országban a legerősebb szervezett politikai erő. Természetesen azon új utak és módszerek segítségével, amelyeket a párt akcióprogramja tűz ki, és amelyről — mint a párt új irányvonaláról a rendkívüli XIV. kongresszusa dönt majd. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy nagyra becsüljük a régi kommunistagárda áldozatkész eredményes munkáját. Forradalmi hagyományokat, áldozatkész, odaadó és önfeláldozó szolgálatukat akarjuk követni, s mint Csehszlovákia Kommunista Pártja forradalmi örökségére akarunk támaszkodni. Éppen ezek a kommunisták —, akik hozzászoktak a gazdag és sokoldalú politikai munkához — jogosan ítélték el a párt január előtti helytelen munkamódszereit. Azokat az egyedi nézeteket, amelyek „revidálni" akarják a két marxista párt történelmi egyesülését — éppen ebben az időszakban, amikor a párt egységéről mint az új politika alapvető kezességéről van szó — rendkívül károsnak minősítjük. A párt ezzel határozottan szembeszáll. Ha elgondolkodunk a párt további feladatán, tudatosítjuk: a legfontosabb alappillér az, hogy hazánk munkásosztálya a gyakorlatban gazdasági, szociális és politikai fő alkotó erővé váljon, hogy kulcsállást foglaljon el a szocialista társadalomban. A pártnak le kell vonnia a tanulságot abból, hogy az elmúlt időszakban kevésbé vették tekintetbe a munkások számos bírálatát és megjegyzését. Ezért kötelességünk tanulmányozni a munkásosztály igazi szükségletét és érdekeit. A társadalom vezető és avantgardista erejéről, a legnépesebb szociális csoportról van szó. Éppen ezért rendkívüli felelősséget kell tanúsítanunk a munkások szükségleteivel szemben, és ugyanakkor le kell lepleznünk annak a demagógiának a politikai értelmét, amit a munkásosztály fogalma körül mindenféle hamis munkás- és népbarátok terjesztenek — balról van Jobbról. A munkáspolitika egyik kulcskérdése: kialakítani a szervezeti formákat, melyek keretében a munkások közvetlenül részt vennének a társadalom irányításában. Hogyan befolyásolhatja a munkásosztály a társadalom irányítását politikailag, ennek formáiról és kibővítéséről a Nemzeti Front politikájával kapcsolatban beszélek. Időszerű azonban, hogy konkrét javaslatokat készítsünk az akcióprogramban kitűzött feladatok megvalósítására — éspedig a vállalatok kollektív demokratikus szerveinek létrehozására. Erről azonban még vitázni kell s nemcsak a szakemberek között, hanem a pártés a szakszervezeti szervezetekben, közvetlenül az üzemekben. Feltételezzük — hogy a munkásság fejlettsége mellett, melynek tudatában még elevenen élnek az 1945—1948-as években működő forradalmi üzemi bizottságok tapasztalatai és hagyománya —, hogy ennek a demokratizálódási lépésnek eredményeként megszilárdul az együttműködés a dolgozók és azon szervek között, amelyek a vállalatot irányítják, hogy sor kerül a munkások, közgazdászok és technikusok további közeledésére, hogy sor kerül kezdeményezésük és a vállalat vezetősége akcióképességének szilárdítására, amelyek a vállalati tanácsokra, mint a dolgozók választott szerveire támaszkodhatnak. Ogy véljük, hogy ezen az úton valóban számos gazdasági, szociális, kulturális és politikai problémát megoldhatunk, amelyek az üzemekben rendkívül égetők, és amelyeket a régi rendszer lényegében nem volt képes megoldani. A vállalat ugyanakkor társadalmi tulajdon marad, nem megy át az üzemi kollektíva tulajdonába. A társadalom és az állam érdekét megfelelően intézményesen biztosítani kel! a vállalatok dolgozói tanácsának megalakításánál. A vállalati tanácsok megalakítása nem zárja ki, hanem ellenkezőleg feltételezi a szakszervezetek feladatainak fokozását. jelentős formájának tekinti a munkásság és az összes dolgozók társadalmi aktivitását a szocialista demokráciában. Már ma világosan megfigyelhető, hogy a szakszervezetek olyan szervezetekké formálódnak, amelyek világosan kifejezésre akarják juttatni, reprezentálni és ki akarják harcolni a dolgozók igazi, szociális szükségleteit. Ezzel összefügg annak szükségessége is, hogy a szakszervezetek politikai szervezetekké váljanak. Ha ugyanis a szakszervezetek képviselni és védelmezni akarják a szociális érdekeket, ha a szocialista demokrácia jelentős politikai erőivé akarnak válni — újra olyan szervezetté kell lenniük, amelynek — bár az egyes csoportok közvetlen részletérdekeiből indul ki — ki kell fejeznie a szükségletek társadalmi felismerését. A Nemzeti Frontban ismét olyan jelentős politikai erővé kellene válnia, mint 1948 februárja előtt volt. Mi, kommunisták rendszerünkben sokoldalúan támogatni fogjuk a szakszervezetek ily értelmű politikai és gazdusági helyzetét. Így a szakszervezetekben kialakul, 'differenciálódik és kifejlődik a munkásság új politikai aktivitása és innen fog terjedni az ország politikai életébe. Ilyen volt a forradalmi szakszervezetek hagyománya 1945-től, amikor is a szakszervezet a párt fő politikai támaszaként lépett fel. A szakszervezetekben dolgozó kommunisták gondoskodnak az üzemekben a dolgozók konkrét gazdasági és szociális igényeinek megvédéséről és arról is, hogy a szakszervezetek mint a munkások és a dolgozók társadalmi szervezetének képviselője, kifejezésre juttassák a társadalmi érdekeket is, hogy elejét vegyék az egyoldalú korlátozásnak és szűkmarkúságnak, gondoskodnak arról, hogy a vállalati tanácsokban kifogástalan emberek dolgozzanak, fokozzák a dolgozók politikai tudatának színvonalát, s kiálljanak amellett, hogy az egyes kollektívák részletérdekei harmonikus összhangban legyenek a munkásosztály és az egész szocialista társadalom általános érdekével. A szakszervezetek e kettős feladatában — a dolgozók érdekeinek képviseletében az államhatalmi szervekkel szemben, és a dolgozók részlet- és társadalmi érdekeinek helyes érvényesítésében a vállalati szervekkel szemben — rejlik nézetünk szerint a szocialista demokrácia rendszerében a szakszervezetek új feladata. Ez a feladat szükségszerűen ahhoz vezet, hogy a szakszervezetekben új politikai tudat, a munkásosztály új politikai aktivitása formálódik, ami nélkül elképzelhetetlen szocialista demokráciánk további fejlődése. A szakszervezetek ezen feladatának jelentősége főleg az egyes ösztönös szociális nyomás és egyoldalú követelés kapcsán kerül előtérbe. Annál inkább abból az alapelvből kellene kiindulnunk: mindenki saját munkahelyének gazdája. A szakszervezetek a társadalmi gépezet nélkülözhetetlen láncszemét képezi, amely lehetővé kell hogy tegye ezen ellentétek megoldását komolyabb megrázkódtatások nélkül — főleg gazdasági, de politikai téren is. A januárt követő fejlődés teret nyitott annak, hogy a szövetkezeti parasztság új osztálya a politikai történés igazi szubjektumává válhasson és hatékonyabban beavatkozhasson a társadalom fejlődésébe. A szövetkezetek kongresszusán és főleg az akcióprogramban kifejtettük a földművespolitika alapvető értelmezését. Ezt követően tanúi voltunk a földművesek és általában a mezőgazdasági dolgozók szervezkedésének módjával kapcsolatos vitának, véleménycserének, különféle nézeteknek. Szerintünk beért az ideje annak, hogy a vitákról áttérjünk a tettekre és megvitatás céljából konkrét formában megfelelő javaslatokat terjeszszünk a mezőgazdasági nyilvánosság elé. Nézetem szerint nekünk kommunistáknak, akik a háború utáni hagyományok szellemének megfelelően kezdeményeztük a földművesszervezet építését, most úgyszintén kezdeményező segítséget kellene nyújtanunk a szövetkezeti parasztság ezen érdekvédelmi szervezete építésének meggyorsításában. A szövetkezeti földművesek olyan szövetségéről van szó, amelyben tagként beléphetnének az egyénileg gazdálkodó földművesek is s amely kifejezésre juttatná a szocialista mezőgazdaság szakszervezeti mozgalomban nem szervezett dolgozóinak alapvető politikai és szociális érdekeit. Ez a szervezet ugyanakkor folytatója lenne azoknak a pozitív tetteknek, amelyekkel a parasztság az elmúlt években hozzájárult a szocialista társadalom fejlesztéséhez. Ez annyit jelent — amint ez kifejezésre jutott a Központi Bizottság elnökségének állásfoglalásában —, hogy nemcsak védelmezné a díjazás kérdésében stb. a szövetkezeti földművesek érdekeit — hanem a Nemzeti Frontban, a társadalmi politikai képviselet valamennyi jogával felruházva és tevékeny részt vállalva a falu életének kérdéseivel öszszeftlggő társadalmi kérdések megoldásából, politikailag is képviselné a szövetkezeti parasztságot. Cselekvésünk további fontos pontja a Nemzeti Front politikájának következetes valóra váltása. A társadalom politikai viszo- • nyainak olyan rendszerét, olyan politikai rendszert akarunk létrehozni, amelyben a döntésekben és a hatalom gyakorlásában pártunk mellett részt vesznek a nem kommunisták is, s amelyben ugyanakkor a párt közvetlenül nem azonosul az államhatalmi központ monopóliumával. Ugyanakkor torzállítás lenne az, hogy a párt nem fejezi ki a társadalom érdekeit. Hiszen társadalmi vezető szerepe elsősorban arra épül, hogy a leghaladóbb és a társadalom távlati érdekeit is képviseli. El kell érnünk azonban, hogy minél szélesebb és konkrétabb legyen az állam és a társadalom politikai irányításában kifejezésre jutó érdekek palettája. Ez a legmélyebb értelme a Nemzeti Front politikája fejlesztésére irányuló jelenlegi igyekezetünknek, amelynek tengelye — s kell, hogy az legyen — a szocialista demokrácia elmélyítését célzó politika, amely a szocialista építésben való tevékeny részvételhez széles teret nyújt mindenkinek. Meg nem értésről tanúskodna azonban az, ha valaki úgy vélné, hogy a demokratizálás lényege a burzsoá parlamentarizmus, alaki demokráciájának gépies érvényesítése a szocialista társadalomban. A jelenlegi fejlődési folyamat jellegét tekintve a szocializmus megújhodásának folyamata. Pártunknak a szocialista demokrácia fejlesztésére irányuló törekvéseit torzítaná, ha ilyen világos szocialista tartalomtól elvonatkoztatva beszélnénk a demokratizálás folyamatáról. A szocialista demokrácia új formája, amelyre törekszünk, két vonatkozásban fog eltérni a formális demokráciától: Elsősorban meg kell oldania azt a kérdést, amelyet nem oldott meg, sőt meg sem szövegezett egyetlen egy burzsoá demokrácia sem: hogyan vesznek és vehetnek részt maguk a dolgozók — a termelésben dolgozó munkások és technikusok, valamint más területek munkaközösségei — a társadalom közvetlen irányításában és igazgatásában. Hogyan érjük el azt, hogy a különféle procedurális formák és a kerülő utak rendszerével ne váljon lehetővé a munkásság és a dolgozó nép érdekeitől eltérő, sőt azzal ellentétben álló állami politika gyakorlása. Ismeretes, hogy a formális demokrácia ezt nemcsak lehetővé teszi, hanem a burzsoázia ezt mindig programszerűen kiaknázza. A szocialista demokrácia nem fejlődhet olyan rendszerként, amelyben a politika csak a politikai pártok ügye. Az 1945— 48-as évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a politikai életnek ilyen „elpártosítása" megkárosítja a dolgozó nép érdekeit. Ezért demokráciánknak biztosítania kell, hogy a dolgo(Folytatás a 8. oldalon.)