Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-04 / 153. szám, kedd

A jelenlegi politikai helyzet és a párt további tevékenysége ALEXANDER DUBČEK elvtárs beszéde a CSKP Központi Bizottságának plenáris ülésén Tekintettel a helyzet alakulására azt javasoljuk a Központi Bizottság mai plénumülésének, hozzon határozatot a párt további taktikai eljárásáról a jelenlegi élénk társadalmi mozgás, főként pedig a párt rendkívüli kongresszusának előkészítésével kapcsolatban. A mostani tárgyalás előkészületeit során egyrészt a kerületi konferenciák eredményeiből indultunk ki, másrészt a politikai helyzet alakulását taglaló írásbeli jelentések értékeléséből, amelyeket a párt valamennyi járási bizottságától kértünk, továbbá az alapszervezetek határozataiból és állásfoglalásaiból, amelyekből még mindig sok érkezik a Központi Bizottságra. A plénumülés előkészítésére számos országos tanácskozást is tartottunk: a járási és kerületi pártbizottságok vezető titkárainak értekezlete, a legnagyobb ipari pártszervezetek, továbbá falusi pártszervezetek elnökeivel tartott értekezlet, a kommunista újságírók, ideológiai dolgozók értekezlete stb. A Központi Bizottság elnökségének egységesen a nézete: a Központi Bizottság jelenlegi ülésének legfontosabb feladata, hogy egész pártunk egységesen, szervezetten és céltudatosan offenzívába lendüljön, hogy az elkövetkező új szakaszban is határozataival és intézkedéseivel, serény és tevékeny munkájával határozottan a társadalmi mozgás élére álljon. Elérkezett az ideje annak, hogy gyakorlati tettekkel elégítsük ki a nép várakozását és reményeit s ezzel egyidejűleg nyilvánosan és határozottan szembeszálljunk minden olyan kísérlettel, amely meg akarja akadályozni előre vivő utunkat. A párt eme alapvető feladatát szem előtt tartva kezdtük meg annak az egész kérdéskomplexumnak a megoldását, amelyet a szocialista megújhodási folyamat új szakasza vet fel. Az offenzív fellépés fő része a pártkongresszus előkészítése lesz, amelynek a párt egységesítése és politikai fellépése alapjává kell válnia az elkövetkező hónapokban. Az áprilisi plénumülés óta eltelt nyolc hét alatt a társadalmi folyamat tovább gyorsult. Míg közvetlenül január után az áramlat lényegében egységes volt, most fokozatosan differenciálódik. Különféle sajátos érdekek merülnek fel s élesebben elhatárolódnak az egyes politikai irányzatok. A társadalom differenciálódása pártunkban is visszatükröződik a jelenlegi helyzet, annak okai és a további eljárással kapcsolatos nézetek különbözőségében. Aggodalmak merültek fel — amint erről a pártszervek és -szervezetek határozatai tanúskodnak —, vajon a párt nem adja-e fel állásait, nem mond-e le vezető szerepéről, s nem nyit-e teret a jobboldali, nem szocialista erőknek. Mások viszont azon aggodalmaiknak adtak kifejezést, hogy a párt nem Iassítja-e le a demokratizálódási folyamatot. Ha az igazságnak megfelelő képet akarunk nyerni, nem szabad csupán a szélesőségeket látnunk és a részletjelenségeket általánosítanunk. A jelenlegi helyzet alapvető jellegét a januárban megkezdődött pozitív társadalmi folyamat szabja meg. Az áprilisi plénum óta, amely elvben helyesen jellemezte az akkori helyzetet, sikerült megszilárdítanunk a politikai konszolidáció néhány elemét. A kerületi konferenciák megteremtették a párt aktivizálódásának feltételeit. Az akcióprogram és a kormánynyilatkozat elgondolásai nagyarányú támogatásra leltek, noha ez ideig nem mindig sikerül azokat a pártszervek, szervezetek és valamennyi kommunista mindennapi politikai és szervező munkájának alapjává tennünk. Párt- és állami vonalon erélyesen hozzáfogtunk a törvénytelenségek és deformációk helyrehozásához. Megváltoztatjuk a párt munkamódszereit és stílusát is. Eljárásunk programelveit nem csupán a fő területeken szabtuk meg, hanem megteremtettük kiharcolásának legszükségesebb szervezési és intézményes előfeltételeit is. Pártunk számára a legértékesebb tőke, hogy a januári plénum után újra sikerült bizalmat ébreszteni politikánk iránt. Erről tanúskodik olyan emberek pozitív szocialista aktivitása is, akik mind ez ideig a politikai életen kívül állottak, s akiknek éppen a januári plénum adott új reményt és hitet a szocializmusban. Tudatában vagyunk annak: az említetteknek a párt iránti bizalma attól függ, mennyiben tudjuk ezt konkrét tettekkel kiváltani. Azok az ellentétek és összeütközések, amelyek végeredményben természetesen jelentkeznek a mostani folyamatban, s gyakran drámai módon kiéleződnek, nem annak a politikának következményei, amelynek útjára januárban léptünk. Mindenekelőtt annak a hosszan tartó társadalmi válságnak a következményei, amely sok éven át számos kielégítetlen szükségletet és megoldatlan problémát halmozott fel. Ezekre a korábbi politika nem reagált, sőt eljárásával tovább mélyítette azokat, noha a problémákra már számos hang felhívta a figyelmet a párt XII., kiváltképpen pedig XIII. kongresszusa óta. Januárban teret nyitottunk az említett problémák megoldására. Ez, magától értetődően, nem folyhat le bizonyos ellentétek és ösztönösség nélkül. A jelenlegi nehézségek oka tehát elsősorban azon társadalmi ellentétek, hibák és eltorzulások terhe, amelyek főként az utóbbi években, az összpontosított személyi hatalom feltételei között heves válságig éleződtek ki. E történelmi szemlélet fontos az igazság érdekében és azért is, hogy megértsük a januári plénumülésnek és határozatainak szükségszerűségét, és helyes távlatból lássuk jelenlegi politikai fejlődésünk nehézségeinek legfőbb okait. Természetesen nem térünk ki az elől sem, hogy bírálőan elemezzük január óta végzett munkánkat. Ismerjük munkánk gyenge oldalalt. Ennek kapcsán azonban meg kell Jegyeznünk, hogy a párt korábbi munkamódszere mellett nem készíthettük el előre további eljárásunk programját, így nem tehettünk egyebet, mint hogy ezt a programot menet közben készítsük el. Még kevésbé tudtuk előkészíteni szervezési munkánk feltételeit. Emellett a fejlődés azon szükségszerűség elé állít bennünket, hogy napokon, vagy heteken belül újra fontolóra vegyük, értékeljük és nyilvános vitában védjük meg azt, ami valamikor alakult ki, éveken, esetleg évtizedeken át gyülemlett fel és megoldatlan maradt. A hosszú éveken át tartó adminisztratív rendszer és adminisztratív munkamódszerek megbénították a párt akcióképességét is. A párt mint egész nem tudott elég gyorsan reagálni a politikai munka gyors változásaira, nem volt képes nyílt harcot folytatni a közönség bizalmának elnyeréséért. Az ötvenes évek leleplezett eltorzulásainak súlya alatt a párt számos szervezete deffenzívába kényszerült. Az elemi kritika hulláma és a múlt eltorzulásainak leplezése megingatták az állam és gazdasági gépezet egyes részeit. Ha ezen a helyzeten nem tudnánk úrrá lenni, a fejlődésnek nem nyújtanánk céltudatos vezetést és irányelveket, megeshetne, hogy a Jelenlegi társadalmi és politikai hatalmi struktúra nehezen viselné el s bizonyos konfliktusba torkollhatna. Az utóbbi hetek folyamán néhány olyan további Jelenségre ls sor került, amelyet nyugtalansággal figyelünk, mivel gátolhatnák a szocialista megújhodási folyamatot. Erre már az áprilisi plénum is felhívta a figyelmet. Az említett időtől fogva azonban a helyzet megváltozott e tekintetben, hogy megerősödtek a kommunistaellenes irányzatok és bizonyos elemek aktívabb tevékenységi formákra igyekeznek áttérni. Ezt a veszélyt, amely ma a demokratizálódási folyamatot, illetve annak fejlődését elsősorban fenyegeti, tudatosította pártunk döntő többsége s ugyanúgy tudatosítják a haladó közvélemény egyes szélesebb rétegei is. A jobboldali erők iktivizálódásának következményeként bizonyos mértékig aktivizálódtak azok a szektás irányzatok is, amelyek a helyzet megoldására olyan, elvben helytelen eszközöket keresnek, amelyek nemkívánatos feszültséget és konfliktusokat idézhetnének elő. Miben látjuk a fejlődésnek ezeket a negatív vonásait? Mindenekelőtt abban, hogy egyre fejlődik és gyakran fokozódik is az egyoldalú támadás, melynek célja a pártot mint egészet diszkreditálni. Ezzel kapcsolatban tömérdek apró, olykor közvetlen, olykor pedig egyenesen koncepcionálisan megalapozott politikai irányzatokra és megnyilatkozásokra gondolok, amelyek összességükben az egyoldalú kritika olyan áramlatát képviselik, amelyet politikailag értékelnünk kellett, mivel következményeiben romboló hatást gyakorolhatott volna a pártra, megbéníthatta volna akcióképességét, megbonthatta volna egységét, a szocialista fejlődés ellen irányuló kedvezőtlen légkört teremthetett volna. Nem az egyes torzulások jogos kritikájára gondolok, amellyel becsületesen gondolkodó emberek lépnek fel, sem egyes konkrét személyek jogos bírálatára, hanem arra a törekvésre, hogy erkölcsileg diszkreditálják egész pártunkat, arra a kritikára, amely objektíve olyan nézetek előidézésére Irányul, hogy pártunk nem jogos társadalmunk vezetésére. Noha gyakran csupán a közvélemény bizonyos részének egyoldalú reakciójáról van szó a múlt fogyatékosságaira, lehetetlen nem látni az említett irányzatok és megnyilatkozások rosszakaratú kihasználásának politikai veszélyét. Ha a tárgyilagosságot nélkülöző bírálatnak ez az áramlata tovább haladna, s emellett válaszunk nélkül maradna, ez ahhoz vezethetne, hogy lekicsinyelnénk a kommunisták és mindazok eddigi munkáját, akik becsületesen biztosították a háború utáni újjáépítést, a szocialista társadalmi változásokat, a mezőgazdaság szövetkezeti átépítését, az államosítást és végül februárt is, s hitelüket veszthetnék mindazok, akik érdemeket szereztek a szocializmus építésének eddigi eredményeiben. Tudatosítanunk kell, hogy az ilyen egyoldalúság következményeiben rendkívül káros. Semmi okunk sincs arra, hogy a januári politikai kurzus megváltoztatására hagyjuk magunkat kiprovokálni. Pozícióink a társadalmi, állami és gazdasági gépezetben továbbra is döntőek. Most azonban arról van szó, hogy ne nyissunk teret az antiszocialista, vagy egyenesen forradalomellenes erőknek. Ezért hívjuk fel a párt figyelmét Idejekorán ezekre a kérdésekre. Tevékenységünk számára rendkívül fontos, hogy felmérjük az említett irányzatok reális erőit és lehetőségeit. Szocialista köztársaságunk csupán 23 esztendeje létezik. Köztünk élnek még a korábbi kizsákmányoló osztályok és politikai képviselőik maradványai. Fennmaradtak a régi eszmei hatások s élnek még képviselőik is. Megosztott világban élünk, amelyben nem szűnt meg az osztályharc. Ezek a tények nem jellegzetesek társadalmunk fejlődésében. Mindamellett léteznek, s lehetetlen, hogy a mai heves táradalmi mozgásban ne számoljunk velük. Az említett okok miatt kell figyelemmel kísérni a legyőzött burzsoá osztályok, a február előtti csődöt mondott jobboldali politikusok stb. maradványainak politikai és eszmei aktivizálódását. Tanúi vagyunk annak, hogy hellyel-közzel igyekeznek megteremteni tevékenységük eszmei és politikai feltételeit. Találkozunk olyan kísérletekkel ls, hogy legális alapot igyekeznek teremteni néhány olyan szervezetben, amely most ösztönösen jön létre, főként a K 231-ben, ahol államellenes tevékenységért jogosan elítélt emberek is tevékenykednek. Fokozott érdeklődést tanúsít helyzetünk iránt az ellenséges emigráció. Az utóbbi időben megnőtt a csehszlovákiai helyzet iránt az ellenséges kémszervezetek érdeklődése. Különféle ellenséges hírszerző ügynökségek az igazságnak meg nem felelő tájékoztatásokat, féligazságokat, találgatásokat terjesztenek, amelyekkel igyekeznek megzavarni a szocialista országok kölcsönös kapcsolatalt, a párt egységét, megkísérlik félrevezetni a párttagokat és a közvéleményt. Természetes, hogy a belső antikommunista erők egyelőre tartózkodóan lépnek fel. Sőt, ml több, készek arra esküdni, hogy a megújhodási folyamat mellett állnak. Emellett a fokozatos célok taktikáját követik. Ha fontolóra vesszük, milyen mély az ellentét az ő céljaik és népünk igazi érdekei között, amelyek a társadalom szocialista rendszerében állnak, joggal állapíthatjuk meg, hogy a szélsőséges erők önmagukban pártunkat és a szocializmust komolyabban nem veszélyeztetik. A reális veszély azonban abban áll, hogy az antikommunlzmus és a szovjetellenesség légkörében kísérelnek meg bázist teremteni különféle ösztönös és dezintegráló irányzatok támogatásával, amelyek társadalmunk szerkezetét veszélyeztetnék. Tudnunk kell, hogy a két ellentétes osztályideológia harcának jelenlegi szakaszában a szovjetellenesség az antikommunizmus legdivatosabb válfaja. Természetesen differenciálni kell, különbséget kell tenni az egyes Irányzatok, a tájékozatlanság és a céltudatosság között. Ugyanakkor azonban meg kell követelnünk, hogy következetesen tartsák be az érvényben levő törvényeket, a jogrendet, hogy ne népszerűsítsék és ne támogassák olyan szervezetek tevékenységét, amelyeknek nincs törvényes jogosultságuk. A lehető leggyorsabban meg kell hoznunk az egyesülési törvényt, hogy a legális alap nélkül működő szervezetek jelenlegi időszaka gyorsan véget érjen. Politikánkkal arra kell törekednünk, hogy leküzdjük az emberek kétkedését és bizalmatlanságát, igyekeznünk, kell megnyerni a szocialista, demokratikus gondolkodású polgárok legszélesebb rétegeit, a közös munkára, s nem szabad megengednünk, hogy szektás és adminisztratív módon járjanak el ellenük. Ezzel egyidejűleg azonban határozottan és nyíltan le fogjuk leplezni a kommunistaellenes irányzatokat, politikailag el fogjuk szigetelni hordozóikat és irányzataikat, amelyek elsősorban veszélyeztetik a nyugodt szocialista fejlődést és a szocialista megújhodás folyamatát. A Központi Bizottság intézkedései a kommunista párt elleni támadások meggátlására nem a demokratizálódási folyamat ellen, hanem annak érdekében történik. A népre támaszkodó kommunisták teret nyitottak a szocialista demokrácia további fejlődésének. Éppen ezért a párt továbbra ls az említett mozgalom döntő ereje és kezessége. A párt egész tekintélyével kiállunk a párt, a nemzeti bizottságok és az államgépezet azon becsületes, tisztességes tagjainak és funkcionáriusainak védelmében, akik gyakran alaptalan és igazságtalan támadások céltáblájává válnak. Szeretném kijelenteni, hogy a párt teljes mértékben kiáll a becsületes funkcionáriusok mellett, hogy kötelességünknek tartjuk védelmezni becsületes munkájuk eredményeit. Ez semmiképpen sem akadályozza meg, hogy határozott és személyes változásokat eszközöljünk mindenütt, ahol kívánatos s ahol megsértették a szocialista törvényesség alapelveit. Mindez magától értetődő és elválaszthatatlan része januárban kibontakoztatott politikánknak. A jobboldali antikommunista erők ellen vívott harc legfőbb útjának a párt pozitív politikáját tekintjük, amely a társadalmunk fejlesztésén végzett alkotó munkára egyesíti a társadalom valamennyi pozitív szocialista erőit. Legfőbb utunk az olyan politika, amelyet teljes mértékben támogatnak és a magukénak ismernek el mindenekelőtt a dolgozó nép tömegei, a munkásosztály, szövetkezeti földművesek és az értelmiség. A párt vezetősége teljes tudatában van annak, hogy a munkásosztály nélkül lehetetlen megvédeni a szocializmus alapjait, ha tehát aktív módon lépnének fel a kommunistaellenes jobboldali erők, pártunk politikáját ennek megfelelően fogjuk megszabni. A jobboldali veszély keltette aggodalmakon kívül olyan hangokkal is találkozunk, amelyek attól tartanak, hogy újjáélednek a pártbeli konzervatív erők, s visszaállítják az 1968 előtti viszonyokat. Ez a veszély a múltbeli gondolkodás csökevényeiben rejlik, a bürokratikus módszerek és eljárások fennmaradásában. Hordozdik ugyan szóban eli ismerik az új politika helyességét, ám mindmáig nem tudták leküzdeni régi szemléletűi ket, s a társadalmi fejlődést úgy ítélik meg, hogy támogatják az Idegességet, a pártvezetőség iránti bizalmatlanságot, 3 hogy a múlttól való minden eli térést, minden jellegzetesebb szocialista kezdeményezést a lehető legrosszabbnak bélyegeznek. Egyesek közülük céltudatos tevékenységet is kifejtenek pártunk politikája ellen. Megemlítem például a rágalmazó röplapok terjesztését a pártban és a nép körében, amelyek demagógikus módon szidalmazzák a párt politikáját és amelyekkel éket akarnak verni a párttagság és a munkásság, a párttagok és a pártvezetés közé, valamint magába a pártvezetésbe. Magától értetődő, hogy az ilyen nézetek és állásfoglalások veszélyeztetik a párt akcióképeségét és diszkreditálhatnák a pártot a széles néptömegek szemében, akik reményüket joggal vetik pártunk új politikájába, s a szektás és dogmatikus régi munkamódszerek leküzdésébe. Ezért szükséges, hogy határozottan lépjünk fel az ilyen tevékenység ellen. A szektásság, a dogmatizmus és általában a január előtti viszonyok visszaállítására irányuló bárminő kísérlet, ha az antikommunizmus elleni harc nevében végeznék is, nagy károka okozna pártunknak és politikájának, és objektíve éppen az antikommunista Irányzatok malmára hajtaná a vizet. Mindabból amit elmondottam, nyilvánvaló, hogy Jelenlegi fejlődésünkben különféle irányzatok találkoznak. Ezért politikánknak rendkívül megfontoltnak, merésznek kell lennie, számolnia kell mindezekkel az elemekkel. Nem adhatunk igazat azoknak a nézeteknek, amelyek nem veszik tekintetbe a politikai realitást, az átmeneti időszak ellentétességeit, és egyoldalúan abszolutizálják, vagy elhanyagolják az egyik vagy másik irányzat veszélyeit. Amint az már a politikában lenni szokott, mindkét szélső(Folytatás a 6. oldalon.):