Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-23 / 172. szám, vasárnap

Jóváhagyás eiőtt a rehabilitálásokat szabályozó törvény • Elégtételt a volt politikai foglyoknak • A legsúlyosabb törvényszegésekre 1948. október 24. — 1965. július 31. között került sor • A gyilkosságoknak minősített bűncselekmények még nem évültek el • A csökkent életszínvonalért is kártérítés jár • A bűnözők nem számíthatnak kártérítésre • A bírók túlnyomó része ártatlan és megérdemli a bizalmat • A javító-nevelő intéz etek és a fogházak feletti felügyeletet átveszi az Igazságügyminiszt érium. A nyári időszak ellenére is lázas munka folyik a Nemzetgyűlés bizottságaiban. A képviselők azokról a törvényjavaslatokról tanácskoznak, melyek nyugodtabb, elégedettebb életünk zálogaiként, megújhodásunk szellemében — ha lehet a múlt igazságtalanságait hivatottak helyrehozni. A hónapokig tartó munka, az éjszakákba érő tárgyalások eredményeként végre megállapodtak az első: a rehabilitálásokai szabályozó tervezet végleges szövegében. folytatását, vagy más okoknál fogva károsodtak, azok a közigazgatási rehabilitációs törvény alapján kérhetnek elégtételt. Milyen időszakban hozott igazságtalan ítéletek megsemmisítése kérhető a bírósági rehabilitálásokat szabályozó törvény alapján? Erről a kérdésről heves viták folytak a Nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottságában. A képhogy ma már csupán a szándékos emberölésnek és a gyilkosságnak minősített bűncselekmények megtorlásáról lehet szó. Ezekért a törvény szerint halálbüntetés jár s elévülési idejük 20 év. A többi bűncselekmény, miután a törvény ezekre 5—10 évi elévülési Időt állapit meg, már elévült. Az elévülési Idő pedig csak akkor szakad meg, ha a bűnös ezen időn belül újabb, legalább olyan súlyos bűncselekményt követ el, mint előző tette volt. Az ez év július elsejétől életbe lépő törvény elveiről dr. B ohuslav Kučera igazságügyminisztertől kértünk felvilágosítást. Mi a különbség a bírósági és a közigazgatási rehabilitálások között? A bírósági rehabilitálásokkal — a törvényjavaslat az Igazságügyminisztérium műve — teljes elégtételt kívánunk nyújtani azoknak a politikai perekben meghurcolt polgároknak, akiket, bár nem vétettek a szocialista társadalom érdekei ellen, a szocializmus ellenségeiként ítéltek el. Megjegyzem, hogy a törvény nemcsak a bírósági ítéletekre vonatkozik hanem a nemzeti bizottságok bizottságainak határozataira is, amelyeknek alapján jizonyos személyeket munkatáborokba kényszerítettek. Minthogy azonban a bírósági rehabilitálások a problémáknak csupán egy részét foglalják magukban, a bíróságon kívüli, vagyis a közigazgatási rehabilitálásokra is szükség van. Az ezekkel foglalkozó törvénytervezet kidolgozása a Belügyminisztérium feladata. A tervezet megtárgyalására a Nemzetgyűlés bizottságaiban a legközelebbi negyedévben kerül sor. Ennek a törvénynek az alapján azokat a polgárokat fogják rehabilitálni, akiket közigazgatási eljárás során, esetleg az állami vagy gazdasági szervek intézkedései következményeként ért indokolatlanul kár. Akiket tehát jogtalanul megfosztottak vagyonuktól, vagy az alkotmánytörvény jogszabályaival ellentétben otthonaik elhagyására kényszerítettek, akiknek minden jogalap nélkül leszállították a nyugdíját, akiknek politikai vagy vallási felfogásuk, esetleg származásuk miatt lehetetlenné tették tanulmányaik Bűn és bűnhődés viselők 1948. október 24-től, vagyis a rossz hírű állami bíróság létesítésétől egészen megszüntetéséig, azaz 1965. Július 31-ig terjedő időben egyeztek meg, mert erre az időszakra esik a legtöbb és a legsúlyosabb törvénysértés. Tudvalevő, hogy megrágalmazott és ártatlanul elítélt polgárainknak a kritikus időkben is volt lehetőségük a fellebbezésre, perújításra. Csakhogy érveik, védekezésük nem talált meghallgatásTudomásul kell vennünk, hogy azokban az időkben szó sem volt jogbiztonságról. Az igazságszolgáltatás formális volt. A törvény elvben ugyan a polgároknak lehetővé tette jogaik gyakorlását, ám az akkori rendszer a gyakorlatban kizárta a jogok élvezetét. Lehetetlenné tett mindenkit, aki nem értette meg a helyzetet vagy nem tudott beletörődni sorsába. Ha tehát a polgárok időben nem élhettek jogorvoslattal az érdekeiket sértő ítéletek ellen, akkor miért állítjuk, hogy a törvényszegők bűncselekményei elévültek? Nem gondolja, miniszter úr, hogy indokolt volna, ha a bűncselekmények elévülési ideje az akadályok megszűntével, tehát 1968. január 5vel kezdődne, vagyis attól a naptól, amikor véget ért a személyi hatalom időszaka? Szerintem ez nem volna helyes. Mindenekelőtt ne feledjük, hogy nemcsak a bírók, ügyészek és nyomozók büntetőjogi felelősségéről van szó, de azokéról is, akik a háttérben Irányították a dolgokat. Nem vitás, Gondolja, hogy igazságtalanul, oly sok éven keresztül annyit szenvedett polgáraink beletörődnek ebbe a felfogásba? Sajnos, nincs más lehetőség. Tudomásul kell venni, hogy nem büntethető az a cselekedet, amely akkor, amikor elkövették, nem számított bűncselekménynek. Ezért nincs is értelme elévülésről vagy az elévülés utólagos korlátozásáról beszélni. Ehhez járul még az a tény, — és ez semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül — hogy a büntető eljárás megindítását az évek során több ízben is kihirdetett közkegyelmek valamelyike bizonyára tárgytalanná tenné. Az elv tehát, mely szerint „nincs bűncselekmény törvényszegés nélkül" a törvényesség egyik pillére. A múltban nemegyszer tapasztalhattuk, hova vezet ennek a követelménynek az elhanyagolása. Kétségtelen, hogy a hibák nem orvosolhatók olyan intézkedéssel, amely ellentétes az egész civilizált világban elismert elvekkel. Az elévülés határidejének kitolásáról — tudomásom szerint — a Nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottságában is hosszú viták folytak. Ez így Igaz. A viták eredményeként a rehabilitálásokat szabályozó törvénytervezetet a képviselők további paragrafussal egészítették ki, mely szerint ha az ügyész, a vizsgálóbíró, a bíró, vagy a büntetést végrehajtó személyzet kötelességei megszegésével a vizsgálati fogságban levő személy vagy az elítélt halálát okozta, akkor — feltéve, hogy még nem évült el ez a bűncselekmény, az elévülési határidő kitolódik 1972. december 31-ig. Megjegyzem és hangsúlyozom, hogy ennek az intézkedésnek nincs visszaható jellege. A retroaktív törvény ugyanis eleve kizárja a jogbiztonságot s ezért nem jöhet nálunk számításba, de a nemzetközi jog szempontjából sem engedélyezett. A törvériyt egyébként még egy paragrafussal kiegészítettük, mely lehetővé teszi az államnak, hogy a jogtalanul megkárosított személyeknek kifizetett károkat behajtsa azokon, akik a kárt előidézték. A tartásdijakkal kapcsolatban milyen kártérítési igényt ismer el a törvény? Ha kivégezték a tartásdíj fizetésére köteles családfőt, vagy meghalt a fogházban, akkor családja, felesége, sőt felnőtt gyermekei is életszínvonaluk csökkenése címén részbeni kártérítésre tarthatnak igényt. Ez az Igény természetesen csak egyszer érvényesíthető, vagyis a bírósági, nem pedig a közigazgatási rehabilitálás során. A kényszermunkára munkatáborokba hurcolt polgárok rehabilitálásánál milyen szempontokat vesznek tekintetbe? Mindenekelőtt azt, hogy a politikai okoknál fogva munkatáborokba zárt egyének személyi szabadságát jogtalanul korlátozták. Természetesen nem rehabilitálhatók a tolvajok és a vlszszaeső bűnözők, akik igazságos bírósági ítélet alapján kerültek a munkatáborokba. A bíróságok kebelében megalakuló különleges tanácsokhoz azok fordulhatnak majd, akiket bírósági ítélet nélkül, a nemzeti bizottságok büntető bizottságainak parancsára hurcoltak a munkatáborokba, anélkül, hogy közölték volna velük, mivel vádolják őket. Mi a véleménye a mozgásszabadságról? Amint bizonyára tudja, a mozgásszabadság korlátozása a gyakorlatban már megszűnt. Természetesen törvénnyel is biztosítjuk a polgárok jogait, mely szerint mindenki bármikor elhagyhatja az országot és anynyi időt tölthet külföldön, amennyit akar. A polgárok ezentúl kedvük szerint térhetnek vissza hazájukba. A törvény a szabad költözködés és lehetelepedés jogát is kimondja majd. Mennyire becsülhető a törvényszegő bírók száma? összesen 1400 bírót tartunk nyilván. Ezek közül 22-en vannak azok, akik a volt állami bíróságokon működtek és alig 60-an, akik 1956-ig a Legfelsőbb Bíróságon és a kerületi bíróságokon állambiztonsági ügyekben ítélkeztek. A kompromittált bírók száma véleményem szerint nem haladja meg a százat. Ok már nem bíráskodnak ugyan, de amennyiben önként nem távoztak, még mindig az igazságügyben dolgoznak, mert felmentésükről csupán választóik jogosultak dönteni. Feltételezhető, hogy lesznek a bírók között olyanok is, akikről később, a rehabilitálások során fog kitudódni, hogy törvénysértést követtek el. Ennek a megállapítása a Nemzetgyűlés keretében létesítendő, a Nemzetgyűlés plénuma által választott bírói karra vár, mely a bírói erkölcs és etika szempontjából mond majd ítéletet. Mondanom sem kell, nemcsak a polgároknak, de nekünk is elsőrendű érdekünk, hogy erre mielőbb sor kerüljön. A bírők túlnyomó része becsületes és arra törekszik, hogy a polgárok bizalommal viseltessenek irántuk. A száz kompromittált bírót leszámítva tehát az 1300 bíróról addig, amíg bűnösségük be nem bizonyosodott, kötelesek vagyunk feltételezni, hogy tiszta kezűek. Már csak azért is, mert kétharmaduk polgári ügyekben dönt, tehát nem volt alkalmuk kompromittálni magukat. Csupán egyharmaduk, kb. 430-an ítélkeznek a büntető tanácsokban. Am ezekkel szemben sem volna indokolt a teljes bizalmatlanság, mert a legtöbben a társadalmat védelmezik a tényleges gonosztevők, a betörők és visszaeső bűnözők ellen. Mi teszi szükségessé a büntetések végrehajtására és a szabadságvesztésre vonatkozó törvény módosítását és kiegészítését? A javító-nevelő intézeteket, a fogházakat és a Javító-Nevelő Testületet a Belügyminisztérium hatásköréből az Igazságügyminisztérium hatáskörébe visszük át. Sok vita előzte meg ezt az intézkedést, mert a Javító-Nevelő Testület tagjai egyetértettek ugyan azzal, hogy a jövőben ne tartozzanak a Belügyminisztériumhoz, de ragaszkodtak ahhoz, hogy mint fegyveres erők, továbbra is megtartsák teljes önállóságukat és eddigi jogkörüket. Javaslatuk értelmében irányításukat nem az Igazságügyminisztériumnak, hanem a kormány valamelyik más szervének kellene vállalnia. Ezt a véleményüket főleg azzal indokolták, hogy ha a bíróságok feletti felügyelet és a büntetések végrehajtása is az Igazságügyminisztériumhoz, tehát ugyanahhoz a felsőbb szervhez tartozna, akkor — akár a múltban, — megint csak a hatalom összpontosítására kerülne sor. Megmagyaráztam a Testület képviselőinek, hogy az Igazságügyminisztérium nem irányíthatja és a jövőben sem fogja irányítani a bíróságokat, melyek teljesen függetlenek. Ezért bizalmatlanságuk alaptalan. Véleményem szerint az új intézkedés, mely 1969. január elsején lép életbe, minden tekintetben biztosítékot nyújt a szocialista törvényesség következetes betartására. És ez a célunk! KARDOS MARTA szóvá 1968. VI. 23. Útjavítás, áh! A Gúta melletti szivattyútelep felé vezető, mintegy 1,5 km-es út javítását végre a tavasszal megkezdték. Mindenki örült, mert eddig porban, sárban jártunk. Az örüm azonban korai volt. A munkával annyira haladtak (ha jól tudom, a Hydrostav építi), hogy a töltést egész szélességében leterítették az aszfalt alapozásához szükséges kövekkel. Am azóta minden áll, állítólag a további munkát más vállalat fogja végezni. Sokan járunk reggelenként Komáromba dolgozni, természetesen az említett útszakaszt kénytelenek vagyunk gyalog megtenni. A nagy köveken nem járhatunk, a szántóföldek melletti utat kell használnunk, ám jóformán ez ls járhatatlan. De mi lenne akkor, ha valaki gyors orvosi segítségre szorulna? Az orvos nem tudna még a legjobb akarat mellett sem kijönni hozzá! Érdekelne minket, ki felelős ezért a tarthatatlan állapotért, vagy ez az útszakasz a senki földjének számít? HARSÄNYI LÄSZLÔNÉ A felszabadulás óta sok új kórház, egészségügyi Intézmény épült. Nem mondhatjuk el ugyanezt — sajnos — a körorvosi rendelőkről. Számuk alig-alig gyarapodott. S talán még rosszabb a helyzet a körorvosi rendelők elhelyezését illetően. Az első köztársaságban lovaskocsin vitték a beteget az orvoshoz. Ma már autóbuszon járunk. Az autóbusz pedig kötve van az úthálózathoz. Ezért kellene a körorvosi rendelőket a központi fekvésű falvakban elhelyezni. Csábról például naponta 42 autóbusz indul és érkezik is oda vissza. Nyénről viszont csak 12. A körovosi rendelő mégis ott van. A keszi betegek sokszor órákig kénytelenek várakozni az autóbuszra. Ha Csábon lenne az orvos, a környező falvakból a betegek sokkal könnyebben kereshetnék fel. Reméljük ezt a javaslatot a csábi HNB is magáévá teszi és beleegyezik a megoldásba. BALGA ISTVÁN