Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-23 / 172. szám, vasárnap

Az „Albatrosz", a „Horizont" és a „Cortina" találkozója Malaga kikötőjében. A Kőpataki-tó mellől az Ararátra Az „Albatrosz" .és a „Hori­zont" világjáró legénysége jő egészségben hazatért, s itthon vannak már az „A. Boinbard nyomdokaiban" expedíció tátrai hegymászói is. — Arno Puskás grafikus, alpinista és Ivan Le­hotský mérnök, geológus, akik tizenegy országban — többnyi­re igen nehéz körülmények kö­zött — dolgoztak. A „Puskás különítmény" rövidesen ismét útnak indul. Ezúttal a Közép­Keletre — a Csehszlovák Tele­vízió kíséretében. Az „A. Bom­bard nyomdokaiban" expedíció eredményeiről, tanulságairól, valamint az újabb „kiruccanás" Céljairól Arno Puskás sportmesterrel tátrai otthoná­ban beszélgettem. - Önök ugyanakkor Euró­pa két jellegzetes tűzhányó­ján filmeztek. Milyen siker­rel? — Ez esetben — mintha csak megrendeltük volna — a sze­rencse is mellénk szegődött. Mindenhová pontosan és éppen jókor érkeztünk: a Vezúv felett villámok cikáztak és ítéletidő tombolt, a háborgó Etnából lá­va hömpölygött és kövek hul­lottak — mintha a pokol tor­nácán álltunk volna, úgy érez­leii része. Pontosabban megha­tározva: az 5165 méter magas, történelmi nevezetességű Ara­rát, a terjedelmes ásatásairól nevezetes Ninive, a Cilo Dagi­hegység, amelyben világvi­szonylatban is páratlan, 1000— 1200 méter magas tükörsima „cukorsíivegek" merednek az ég felé. Törökországból Iránba helyezzük át székhelyünket. Teherán közelében, az 5670 mé­ter magas Demavend csúcsát akarjuk megmászni. Az említett tájakon mind ez ideig nem jár­Milyen eredménnyel végződött az „A. Bombard nyomdokaiban" expedíció fá radozása? — A nemzetközi forgató stáb csehszlovák különítménye — általános vélemény szerint — nem vallott szégyent, igen jó munkát végzett: mintegy 20 000 kilométert tettünk meg — ke­lünkben filmfelvevőgéppel, poggyászunkban teljes hegymá­szó felszereléssel és vaskos jegyzettömbbel. Az egész utat — a Gibraltári-szoroson való átkelés kivételével (ezt az „Al­batroszon" szeltük át) — Le­hotský mérnök Corináján tettük meg ... Tizenegy ország öt hegységé­ben — a Pireneusok mindkét oldalán, a Sierre Nevadában, a Magas-Atlaszon, a Riff-hegység­ben, majd hazafelé a háborgó Etnán és a Vezúvon forgattunk. Dolgoztunk hóviharban Észak­Afrika legmagasabb csúcsán, a 4165 méter magas Djebel Toub­kalon, tikkasztó hőségben, a vadregényes Korzika sziklái és a Szahara homokdombjai kö­zött. A csehszlovák alpinisták jó hírnevét öregbítve, amolyan „magánszorgalomból" felmen­tünk — a hegymászásban az első nehézségi fokozatba sorolt — Pic de Anetou-ra is. Minden­hová — bárhol jártunk — ide­gen segítség, szakkíséret, veze­tők vagy málhahordozók nélkül jutottunk el. Hírből tudjuk, hogy az „Al­batrosz" és a „Horizont" le­génysége — Malagában talál­koztunk velük — ugyancsak pompásan működött: temérdek érdekes kép- és élményanyag­gal tértek haza. Ök a tenger vi­lágát örökítették meg. Ogy ér­tesültem, a Kanári-szigetek és a Martinique partján készült felvételeik egyedüállőan szépek és értékesek. Az Etna lávamezőjén. tük magunkat a két tűzhányó legtetején. — A hosszú út során nem ütköztek váratlan akadályok­ba? — Nemi Eleinte ugyan tar­tottunk attól, hogy a spanyol vagy angol hatóságok — kivált­képpen Gibraltár határán — nem nézik majd jó szemmel kezdeményezésünket, — de vé­gül ls kellemesen csalódtunk: vízumot, engedélyt, különféle „programon kívüli" beleegye­zést mindenütt a lehető legrö­videbb időn belül megkaptuk, s így — a határokon át is — menetrendszerű pontossággal közlekedhettünk. Több mint 2000 méter film­anyaggal érkeztünk vissza. Eb­ből a 400 méternyi első feldol­gozott részt „A Pireneusoktól — a Djebel Toubkalig" címen a Csehszlovák Televízió már be is mutatta, Remélhetőleg rövi­desen elkészül a film folyta­tása is. — Ogy hírlik a közeljövő­ben ismét vándorbotot vesz­nek a kezükbe? — Igenl Ezúttal „Bibliai tá­jakra" készülünk. Útirányunk: Törökország keleti, majd délke­lvan Lehotsky felvétele tak csehszlovák alpinista cso­portok (sem filmesek) s ezért érthetően fokozott örömmel és alapossággal készülünk a távoli útra. Különítményünkben kizá­rólag „hétpróbás" hegymászók (Puskás, Rácz, Király, Manico­vá) lesznek, valamint a TV kas­sai stúdiójának a munkatársa. — Milyen felszereléssel jp" 1"'. : ' " -Ä'- ' • -..-..y. . ;. vágnak neki az útnak? — Utunk 5000 méteres ma­gasságokba, tehát az örök hó birodalmába vezet. Felszerelé­sünket nagy gonddal és hozzá­értéssel kell összeválogatnunk, mert a tökéletes felszerelés a siker alapfeltétele. Téli és nyári kellékekre van szüksé­günk. Néhány apróságtól elte­kintve hazai gyártmányú fel­szereléssel indulunk erre a fe­lettébb érdekesnek és tanulsá­gosnak ígérkező túrára. Szakta­nácsokért lengyel kollégáink­hoz fordultunk: ők már — évekkel ezelőtt — jártak ezen a vidéken. Egyre gyakrabban tartunk velük „haditanácsot" a Kőpataki-tó lankáin. Megbeszél­nivalónk bőven vanl Célkitűzéseink? Egy újabb TV-film forgatása archeológiai ásatásokról, letűnt századok fennmaradt műemlé­keiről, Anatólia jellegzetes épí­tési emlékeiről, a magas hegy­ségek között megbúvó kolosto­rokról, a hegyi pásztorok és szer­zetesek életéről, szokásairól a gleccserekről, a hegyi fennsí­kok növény- és állatvilágáról, jől bevált Cortlnánk helyett, most egy nyolcszemélyes, ke­letnémet „Barkas" mlnibusz lesz az ideiglenes otthonunk. — Vannak-e még további e lképzeléseik, terveik? — Vannakl Sőt elárulhatom, hogy nagyon Igényesek, meré­szek. De alpinista berkekben nem szokás a hosszú távlatú tervekről előre beszélni. Egy­részt óvatosságból, másrészt kabalából. TANZER IVÁN APROHIRDETES • önálló Iparos házasság céljából megismerkedne 35 éves leánnyal. Jelige: Várlak. Ú 722 ADÁSVÉTEL KÖSZÖNTŐ • Jó karban levő S 1101 STW azonnal eladó. Jelige: Olcsón Ú 714 • Öregebb családi ház nagy kert tel olcsón eladó. Brunczlik Sándor. Kalinkovo 11. Ü 720 • Eladó M B 1000 mint új, 12 000 kilométerrel. Jelige: Garázsolt. 0-712 • Eladó JAWA-350, oldalkocsival. „Nagyon Jó állapotban." 0 7U9 | VEGYES • 15 éves érettségi találkozó Komáromban Felhívjuk a komáromi magyar gimnázium 1953 nyarán érettségi­zett diákjait, hogy a 15 éves talál­kozó 1968. Július 5 én, 16.00 óra­kor kezdődik az Alma Materban. Részletes tájékoztatást Kocsis lm ie nyújt. Címe: K. I., Komárno, Sídlisko I. bl. 17/4. 0 715 • Harmonikát, gitárt, javítunk, zongorákat hangolunk, dobokat áthúzunk, mindent jótállással. SLUZBA, rokkantszövetkezet, Bra­tislava, ZámoCnícka 4, telefon 3346 23 Ű 298 • Magyarországival elcserélném lakómentes házamat, szőlőmet. Dr. Gaál, Tehla, okr. Levice. O 721 • Keresek üres helyiséget magá­nyos, 60 év körüli férfinál, özvfigy asszony vagyok. Jelige: Nyugdíjas. 0-718 • Sebők Lászlőnak, Jékára. Legdrágább édesapának és kis­fiának névnapjuk alkalmából szívből gratulál, nagyon hosz­szú életet, a házasságban sok örömet és boldogságot kív$n felesége és kislánya. 0-723 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Köszönetünket fejezzük kl mindazoknak a rokonoknak, Is­merősöknek, akik felejthetetlen drága Jó édesanyánkat, anyóst, nagymamát, ozv. Václav Istvánnét elkísérték utolsó útjára a sző­gyéni temetőbe. A gyászoló család. 0-719 HALÁLOZÁS • Értesítjük az egész rokon ságot. Szeretett édesapánk Pulen Sándor, 76 éves korában, június 10 én váratlanul elhunyt A gútal temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család, Bukorné — Pulen Erzsébet. 0 699 Ha még csak készülődik, akkor ne feledkezzen meg a NEPOVOL-ról. A NEPO­VOL mázolóenyv, ami össze­köti a pigmentet és a festő­krétát. A NEPOVOL-lal könnyen, gyorsan és jól festhet és kiérdemli feJe­sége elismerését, ön pedig bizonyosan dicsérően fog nyilatkozni a neratovicei SPOLANA n. v. gyártmá­nyáról, a NEPOVOL-ról. Kapható a drogériákban. OF-679/4 A Bohumíni Vas- és Huzalgyár, n. v., férfimunkaerőket alkalmaz szakmai beiskolázásra a következő szak­ágazatokban: — öntöde — húzóműhely — drótpatentozó. Betanítás után 8.— 12.— korona órabér. — Ezenkívül alkalmaz következő szakmunkásokat: — gépek beállítására: 16 esztergályost az 5—6. bérosztályba + 15 %-ig terjedő teljesítményi pótlék; 6 lakatost o 7—8. bérosztályba 4- 15 %-ig terjedő teljesítményi pótlék; 7 lakatost az 5. bérosztólyba -f teljesítményi pótlék; 1 szerszámkészítőt a 6. bérosztályba + telje­sítményi pótlék. — Tájékoztatást ad: osobné oddelenie, ŽELEZARNY A DRATOVNY, NÁRODNÍ PODNIK, BOHUMIN ÚF-688 1 legyek, szúnyogok, fülbemászók, molyok, svábbogarak és más rovarok ellen. 2—3 tabletta Dymogom biztosítja la<­kásában a nyugalmat. FIGYELEM: a füstölés előtt a lakás­ból el kell távolítani a műszálás anyagokat, az élelmiszereket, orvos­ságokat és állatokat. Dymogam — 1 tubus ára: 2,— korona. Kapható a drogériákban, magüzletekben és a mező­gazdasági anyagellátó nagy raktáraiban. Gyártja: a bratislavai G. Dimitrov Vegyi Üzemek, n. v. UF-634

Next

/
Thumbnails
Contents