Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-23 / 172. szám, vasárnap

Változik a gombaszögi műsor A Csehszlovákiai Magyar Dol­gozók Kulturális Szövetsége és társrendezői sajnálattal értesí­tik a közönséget, valamint mindazokat, akik az 1968. jú­nius 29—30-án megrendezésre kerülő XIII. Országos Dal- és Táncünnepélyre készülnek, hogy a budapesti Magyar Álla­mi Operaház technikai jellegű nehézségekre hivatkozva le­mondta a gombaszögi szereplé­sét. Ennek következményeként a kétnapos ünnepség műsorából a János vitéz Június 29-re, szombaton estére tervezett elő­adása, valamint a daljáték szó­listáinak június 30-i, vasárnap délutáni szereplése elmarad. A CSEMADOK Központi Bi­zottsága elnökségének Magyar­országon járt küldöttsége az Operaház igazgatójával, majd a művelődésügyi miniszterrel folytatott tárgyalásig minden lehetőt megtett az Állami Ope­raház fellépése érdekében — sajnos eredménytelenül. Ezért a CSEMADOK KB elnöksége a közönségtől a sajnálatos mű­sorváltozásért elnézést kérve, közli az Állami Operaház le­mondó levelét. Tudjuk, hogy ez nem elégsé­ges a csalódás enyhítésére, de bízva közönségünk megértésé­ben és a gombaszögi ünnepsé­gek iránti szeretetében remél­jük, hogy ez évben is nagy számban találkozunk. Figye­lembe véve az Állami Operaház ígéretét, bízhatunk benne, hogy a János vitéz most elmaradt előadását egy későbbi időpont­ban mégis lesz alkalmunk biz­tosítani. Az elmaradt szombat esti elő­adás és a szólisták helyett új műsort és új szólistákat bizto­sítottunk. Szombat esti műso­runkat a Syrius-együttes és az Illés-zenekar közös produkció­ja alkotja: Slágerparádé Gom­baszögön cím alatt. A két tár­sulat kiváló szólistái: Ambrus Kyri, Poór Péter, Mary Zsuzsa, Harangozó Teréz, Kovács Jó­zsef, Angyal János, Wittek Má­ria, Keszei Ági táncdal- és san­zon-énekesek, továbbá Bródy János, Illés Lajos, Pásztori Zol­tán, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, valamint a Baronits Zsolt vezette Syrius zenekar, Rácz György és Dévényi Tibor konferansziékkal művészi elő­adást biztosítanak. Bízunk benne, hogy a műsor különösen az ifjúság körében óriási visszhangra talál. Címé­hez méltóan parádés szereposz­tásban parádés előadást láthat majd közönségünk. A vasárnapi előadások szólis­tái Elek Éva és Mozsár Imre a Magyar Rádióból és Televízió­ból jól ismert népdalénekesek, valamint Mátray Zsuzsa és Kor­da György neves táncdaléneke­sek lesznek. A vasárnapi műso­rok nem változtak, a meghirde­tett sorrendben és tartalommal kerülnek bemutatásra. Az ünnepség időpontja, többi programja és a helyárak válto­zatlanok. A CSEMADOK KB titkársága értesíti mindazon személyeket, szervezeteket, szövetkezeteket, intézményeket, akik, illetve amelyek elővételben biztosítot­tak belépőjegyeket, hogy a CSEMADOK rozsnyói járási tit­kárságán a műsorváltozás miatt a jegyek visszaváltását igényel­hetik. Cím: Okresný výbor CSEMADOKU, Rožňava. Az igénylések bejelentésével együtt — ajánlott levélben a megvásá­rolt jegyeket is küldjék visz­Sza. Az ellenértéket postán át­utaljuk vagy a helyszínen té rítjük. Igényüket légkesőbb 1968. június 28 este 20.00 óráig kell bejelenteniök. A később ér­kezett ilyen irányú igényt a rendezőség nem tudja figyelem­be venni. A CSEMADOK KB és a társ­rendező szervek a műsorválto­zás ellenére is — amelyért az erkölcsi felelősséget magukra vállalni nem tudják — bíznak abban, hogy az immár XIII. esetben megrendezésre kerülő Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyünk fényéből ezál­tal sem veszít, és az ország minden tájáról készülő csopor­tok — látogatók tízezreit szere­tettel várja és látja vendégül. Mindazoktól, akiknek csaló­dást okoztunk, még egyszer el­nézést és bocsánatot kérve sze­retettel várja mindannyijukat a Gombaszögi Országos Dal- és Táncünnepélyre, 1968. június 29—30-ra a rendezői szervek nevében a CSEMADOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Ax alábbiakban közöljük a budapesti Magyar Állami Operaház igazgatóságának június 3-án kelt, dr. Szabó Rezsőhöz, a CSEMADOK KB vezető titkárához Intézeti levelát, amelyei Lukács Miklós igazgató és Szirtes György gaz dasági igazgató írt alá: június 1-én éjszaka tértünk haza rendkívül megerőltető, sok fá radtsággal járó külföldi vendégszereplésünkről. E turnét olyan évad munkája elózte meg, amelyikben a művészi és műszaki személyzet egyaránt kimerült. Pillanatnyi technikai nehézségek, egyes művészek túlzott Igénybe­vételéből származó betegségek és szervezeti gondjaink arra a sajná­latos bejelentésre késztetnek bennünket, hugy vállalt kötelezettsé­günknek ebben az évben (1968. június 29. János vitéz) nem tudunk eleget tenni. Az évadvégi s a jövő évad elejei feladataink már Igy is majdnem megoldhatatlan probléma elé állítanak minket, e közben a feni em­lített okok miatt a vendégszereplés teljesítése egyszerűen lehetetlen. Tudjuk, hogy a lemondás gondok elé állítja Önöket, mégis kérjük megértésüket. Az a baráti kapcsolat, amely közüttünk keletkezett, re­méljük, segíti a bejelentés megértését és tudomásul vételét. Kérem, engedjék meg, hogy az említett baráti egyetértés alapján a mnst elmulasztott vendégjáték kérdésére a következő évadban visz szatérjünk. ORSZÁGOS SZÉPSÉGVERSENY BRATISLAVABAN Az aranykorona Kassán maradt A Bratislavai Líra táncdalfesz­tivált követően ismét nevezetes esemény színhelye volt Szlová­kia fővárosa: a Kultúra és Pihe­nés Parkjában pénteken este került sor a Miss 68 megválasz­tására. Az idén harmadszor megrendezésre kerülő szépség- • versenyt — melyen a kerületi elődöntők, illetve a prágai és bratislavai „selejtező" győztesei vettek részt — a bratislavai Vá­rosi Nemzeti Bizottság védnök­sége mellett a Mladý svét, a Smena, az egyes városok kultú­ra és pihenés parkjai, valamint az ifjúsági utazási irodák szer­vezték. A rendezvényt Michal Slivka konferanszié nyitotta meg. Üd­vözölte a jelenlévőket, bemutat­ta a zsűri tagjait, majd ismer­tette a „játékszabályokat" azaz a verseny feltételeit. A tizenkét szépség bemutatkozása után megkezdődött a verseny első ré­sze, melynek során a zsűri a lá­nyok viselkedését, megjelenését, ízlését vette „nagyító alá". A részvevőknek a verseny kereté­ben „tehetségvizsgát" is kellett tenniük. Ki-ki saját belátása alapján választhatott pl. táncot, éneket, zongorajátékot, művészi tornát, rajzolást, vagy bemutat­hatta a „konyhaművészet" tit­kait. A verseny harmadik részé­ben zajlott le a tulajdonképpeni fizikai szépség értékelése. A test méreteit — a hasonló nem­zetközi rendezvények limitjei­nek megfelelően — már meg­előzően pontosan ellenőrizték. Az ország 12 legszebb lányának néhány órás vetélkedése utána bíráló bizottság — Ctibor Cítek, a Mladý svét főszerkesztője el­nökletével — kihirdette a ver­seny győzteseit. Röviddel éjfél előtt Betka Strkulová, a tavalyi szépségkirálynő Jarmila Tepla­novának, a kelet-szlovákiai ke­rület képviselőjének átadta az egy évig tartó „uralmat", s egy­idejűleg fejére helyezte a koro­nát is. A közönség viharos taps­sal üdvözölte a győztest, aki szerény fellépésével, fiatalos bá­jával és mosolyával már a ver­seny kezdetén megnyerte a kö­zönség rokonszenvét. A szépség­királynő, a Kassai Műszaki Főis­kola kohászati karának 21 éves hallgatója, 168 cm magas, súlya 58,5 kg, mellbősége 100 cm, de­reka 66 cm, csípőbősége pedig 92 cm. A szépségverseny második helyezettje a nyugat-csehorszá­gi Marcela Bulková. Eva Juzová, a Miss Bratislava a harmadik helyen végzett. A verseny részt­vevői értékes tárgyi nyeremé­nyekben, ajándékokban része­sültek. A Miss 68-nak több kül­földi ajándékutat is adományoz­tak. Nem érdektelen talán meg­említeni, hogy részt vesz a lon­doni Miss World (világszépe) versényen is. Az új szépségkirálynőt újság­írók és riporterek veszik körül, mindenki a közelébe szeretne férkőzni, hogy kezet szoríthas­son vele, többen kérdésekkel árasztják el. „El sem képzelik, milyen boldog vagyok, s milyen fantasztikus érzés győztesnek lenni" — közölte a versenyt kö­vető sajtóértekezleten. „Igazán nem is sejtettem, hogy megvá­lasztanak szépségkirálynőnek, a prágai Karla Hronovára tip­peltem." A versenyt a bratislavai COMBO zenekar tette szórakoz­tatóbbá Zdenék Kratochvíl veze­tésével és Zuzka Lonská közre­működésével. A trenčíni Ruha­ipari Középiskola rövid divatbe­mutatója az est érdekes szín­foltja volt. Kár, hogy a szerve­zés nem volt elég rugalmas, s emiatt a műsor sem volt elég gördülékeny és ütemes. Jarmila Teplanová (kelet-szlová­kiai kerület) az országos szép­ségverseny győztese AZ ALKOTÓ SZENVEDÉS JELKÉPE Néhány nappal ezelőtt, 88 éves korában, westporti (Con­necticut állam) otthonában el­hunyt Helen Keller világtalan és süketnéma amerikai írónő. Mark Twain már 1910-ben azt írta: „Számomra a múlt évszá­zad két legérdekesebb jelleme I. Napoleon és Helen Keller." A korzikai akkor már kilencven éve halott volt, Keller pedig harmincadik születésnapját ün­nepelte. Pedig Mark Twain ak­kor még nem tudhatta, hogy ez a tuscumbiai asszony, aki fer­tőző agyhártyagyulladás követ­keztében elvesztette szemevilá­gát, hallását és beszélőképessé­gét, valamikor milliók számára az alkotó szenvedés jelképévé válik. Alkotó szenvedés? Tudjuk — különösen hangzik, de Keller esetében jellemző, a valóságot láttató kifejezés. Hatalmas aka­ratereje, minden önsajnálatot mellőző vasfegyelme tette lehe­tővé, hogy megtanulja a vak­írást és elvégezhesse — nem­csak a gimnáziumot, hanem az egyetemet is és a Radcllff Col­lege-ben megszerezze a Bache­lor of Arts tudományos fokoza­tot. Tanulmányai befejezése után nemcsak irodalmi tevé­kenységet folytatott, hanem számtalan országban szervezte a világtalanok és süketnémák tanintézeteit, tárgyalt állam­férfiakkal a vele azonos sor­súak érdekében, gyújtott belső fényeket azok számára, akiket örök, sötét és néma éjszaka ölelt körül. Kiépítette saját, belső világát, egy élményekkel telt, gazdag világot. „A szagok felejthetetle­nek. A Riviéra virágillata, a tenger sós szaga, a narancs- és citromszag mámora. Az évsza­kok változása is csodálatos él­mény, mindegyiknek más az illata és a hőfoka és amikor a kertben dolgozom megértem a fák, bokrok és virágok be­szédét .. Valóban: az alkotó szenvedés jelképe volt. A LUGANÓI JUBILEUM Tizedszer rendezték a Iuga­nói Ciani-villában a „Bianco e Nero" (fekete-fehér) grafi­kai kiállítást. A műfajról csak annyit, hogy a grafika a né­met reneszánszban virágzott először, (Dürer lapjai), Remb­randtnál újabb magaslatra emelkedett, Goya bizonyította agitatív erejét, és Daumier sza­tíráiban már a társadalmi harc fegyvere lett. A jubileum alkalmával sza­kítottak a hagyománnyal, amely ragaszkodott a fekete-fehér al­kotásokhoz és ez sokat levont a világhírű verniszázs méltósá­gából. Ettől függetlenül, a leg­értékesebb alkotások a fekete­fehér kompozíciók voltak. Ter­mészetesen a „legértékesebb" jelzőt a szakbírálatokból vettük át, szubjektív mércénk kevés­bé kedvező. A belga Frederic de Guide szürrealista tájai, a vigasztalan égbolt felé kapaszkodó kísér­teties virágai, a jugoszláv Halil Tikvesa mágikus látomásai nem annyira „kozmikus ábrándo­zás" (ismét a szakbírálatból idézünk), mint inkább félelem­gerjesztő misztikum. Hazánkat Jirí Anderle és Vie­ra Bombová grafikái képvisel­ték — kísérteties, éjszakai ár­nyak, képtelen fantazmagóriák, kétségbeejtően kusza pesszimiz­mus. (i fentiekhez hasonló, tudat alatti, álomszerű képzeteket . örökítettek meg J. M. Hogan^* Erich Brauer, Robyn Denny és Paul Eliasberg is. A nagydíjat Maria Reuter (NSZK) két kőla­pot ábrázoló, spártai egyszerű­ségű kompozíciója nyerte el. Lugano mérlege: nonfigura­tív problémamentesség. Persze tudjuk, hogy a minden mű előtt jelentkező válaszúton nem „az absztrakt és a figuratív" között kell dönteni, hanem a vállalt feladat jellegét világnézeti ala­pon kell megérteni. Ehhez azonban tudatosság kell — és ez hiányzott Luganóban. A HAMBURGI BOTRÁNY A római színész az antik vi­lágban könyörögve fordult a közönség felé: Applaudite! Tap­soljatok. A hamburgi Állami Színház művészei néhány nap­pal ezelőtt az „Opus" című színmű ősbemutatóján nem for­dultak ezzel a kéréssel a kö­zönség felé, egyrészt, mert ez már nem szokás, másrészt, mert úgyis csak füttyöt kaptak volna. Ugyanis az egész elő­adást füttyel és a marhabőgést utánozó hangorkánnal kísérte és „jutalmazta" a közönség. Az „Opus" szerzője: James Saunders, az angol avantgarde tagja, volt pedagógus, lakkgyá­ros, pincér és matróz. Ez a má­sodik darabja. A gazdag tapasz­talatokkal rendelkező Saunders első darabját (Virágillat) túl­ságosan értelmesnek találta, ezért az Opus-ban olyan ab­szurd utópiát tálalt a közönség elé, amit csak nagymennyisé­gű kábítószer hatása aíatt le het kiagyalni. A darab 2000-ben íródik és azt boncolgatja, hogy milyen lesz utódaink élete — 4000-ben. Saunders mester vé­leménye szerint jó öreg Föl­dünk dzsungellé változik, kom­puterek és robotgépek uralják és mi tollatlan kétlábú gerin­cesek ne sokat ugráljunk, mert^ úgy kétezer év múlva bogyókat^r rágcsálva üldögélünk majd tét­lenül és szomorúan és a meg­váltó halálra gondolunk, amit azonban hiába várunk, mert nemcsak a robotok számára lesznek pótalkatrészek, hanem a homo sapiens is kicserélheti bármikor bármelyik meghibáso­dott alkatrészét. Egyébként van a darabban minden, mi szem s szájnak in­gere: krimi, szex, fantázia, helyzetkomikum. Filozófiai ki­csengése: minden megváltozik, de a borravaló marad. Ugyanis kései utódunk a színen pénzt dob a Robot-pincér fémhasába. (Utópisztikus elem: a Robot­pincér megköszöni!) A darab megérdemelt — füttykoncertet aratott. A „TRIENNALE" BUKÁSA Tizennégy ország szakembe­rei készültek hosszú hónapo­kon át az iparművészet hagyo­mányos seregszemléjére, a mi­lánói triennaléra. A szemle ér­dekesnek ígérkezett, habár né­hány ország az új esztétikai problémákat erősen leszűkített és egyszerűsített eszközökkel akarta érzékeltetni. Igy például szomszédunk, Ausztria, egy olyan gépet küldött a kiállítás­ra, amely percenként gyárt — egy rózsaszínű szemüveget. Ügy véljük, hogy egy ilyen gép nem jelent többletet sem az általá­nos formakultúra, sem az íz­lésalakítás szempontjából. Ka­nada és az NSZK viszont Le Corbusier, Niemeyer és Mies van de Rohet legjobb hagyo­mányaiból merítve urbaniszti­kai javaslatokkal, térplasztikai megoldásokkal jelentkezett. Az absztrakciót Saul Bass amerikai műépítész képviselte, aki több emelet magasságú teljesen fe­kete fakockákból építette fel a kafkai légkört árasztó „város" makettjét. Természetesen nem hiányzott a „műanyag világa", a sokszorosított grafika, nero hiányoztak a művészi szírivona­lú használati tárgyak, sőt az évszázadokon át kis művészet­nek nevezett (arte minorij, ma egyértelműen szobrászatként számon tartott műfaj alkotásai sem, mint például a művészi kivitelezésű érmék. Az ünnepélyes megnyitás azonban elmaradt. A triennale területét megszállták a tüntető diákok és munkások. A Képző­művészeti Főiskola hallgatói katonai acélsisakokban vonul­tak fel, a transzparenseken vil­logó jelszavak a munkáshatal­mat követelték, tiltakoztak a kapitalista-fasiszta művészeti diktatúra ellen. A tüntetők az űrrakétákon, a fantasztikus „vá­ros-álmok" makettjein, az óriási műanyag szíveken üldögélve ci­garettáztak és itták a Coca-Co­lát. Nem volt ez igazi öntudatos tüntetés —• csak — érzésünk szerint — egy készülő nagy tár­sadalmi vihar előjele. P. GY. 1 V

Next

/
Thumbnails
Contents