Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-16 / 165. szám, vasárnap

A polgári szabadságjogok védelméről 16. VI. 18. N

em lehet kétséges, hogy a polgári szabadságjogok pontos és kimerítő katalogizálása az alkotmányban elsőrendű feladat. Nem beszélhetünk kikötésekről mindaddig, míg nem rögzítettük, mi az, amit védenünk kell. Évszázadok óta harcol az ember szabadságjogaiért, mert állandóan sárbatapossák őket. S mindannyiszor valami „eszme" nevében. Egyszer az egyetlen üdvözítő hit, másszor a felsőbbrendű faj álhite, majd megint az állandóan éleződő osztályharc történelmi szükségszerűsége volt a lepel, melybe az antihumánumot burkolták. Ha mi, e kis állam polgárai bizonyítani kívánjuk, hogy az emberiség mai fejlődési fokának legadekvátabb politikai rendszere a szocialista demokrácia, elsősorban a legjobban legázolt s letarolt területet kell kezdenünk megművelni. Egyéni törekvések, érdekek és célok s azok védelme nem volt lehetséges, ha azok csupán a társadalom érdekével, céljával azonosultan jelentkezhettek. Ennek a teóriának felelt meg az a törvényes intézkedés, mely az egyéni érdekek, célok, jogok védelmét ugyanazon institúció kezébe helyezte, mely az állam érdekeit, céljait hivatott képviselni. Az államügyészség, mely az államhatalmat reprezentálja, őrködik a polgár jogai fölött is. Egyazon ököl, mely lesújt a törvénysértő polgárra, jogosult az államhatalomra ütni, ha a polgár jogait sértenék. Nem kétséges, hogy ez egy visszás doktrína görbe tükre. Az akcióprogram is feltételezi, hogy e paradox helyzetnek meg kell szűnnie, mert az általános legitimitás alapvető garanciáját a független bíróságok előtti eljárásnak kell képviselnie. S bár nincs említés arről, milyen bíróságra gondol a program, nem kétséges, hogy a büntető perek és mindazon polgári perek, ahol az állam nem lép fel a polgárral szemben mint „hatóság", hanem mint például munkaadó, hitelező, kereskedő, szállító s hasonló partner, a rendes bíróságok előtt fognak lefolyni. Nem tudni, mi- lyen bíróságra gondol az akcióprogram, amikor a törvények alkotmányszerűségéről, vagy a polgári szabadságjogok . megsértéséről van szó. E kérdéseket rendszerint alkotmánybíróság, vagy közigazgatási bíróság szokta a középeurópai és nyugati államokban tárgyalni (Ausztriában, NSZK, Olaszország, Svájc stb.). A

volt Csehszlovák Köztársaságban is ilyen bíróságok működtek. Az alkotmánybíróságnak szűkre szabott hatásköre csak annak a megállapítására szorítkozott, hogy valamely törvény az alkotmánytörvényekkel összhangban van-e, vagy nem. Csak szükség esetén hívták egybe s alig hiszem, hogy egyáltalán összehívták volna. Annál szélesebb hatásköre volt a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak, melyhez minden polgár fordulhatott, aki a közigazgatás döntésével megkárosítva érezte magát, vagy szabadságjogait sértették. Hosszadalmas eljárás és konzervatív működés jellemezte. Az 1945-ös évek forradalmi dinamikájához nem is tudott alkalmazkodni, mert ebben formalisztikus és semmltőszéki struktúrája akadályozta. Zápotocký elvtárs az 1948 februárjában megtartott országos üzemi bizottsági konferencián oly üzemhez hasonlította, mely állandóan selejtet termel. Egzisztenciáját mégis lerögzítették az új, február utáni alkotmányban, s bár praktikusan alig működött, csak az 1952. évi ügyészségi törvénnyel szüntették meg. Az akcióprogram és jogtudósaink is úgy vélik, hogy a bírósági kontrolapparátust e téren is reaktiválni kell. A vita inkább elméleti. Néhány tudósunk abból indul ki, hogy minden hatalom a dolgozó népből ered s osztatlanul a nép választott szerveiben összpontosul, összeegyeztethetetlen ezért a szocialista államrenddel, ha a Nemzetgyűlést, mint a nép legmagasabb választott szervét egy szakértőkből álló bírósági apparátus ellenőrzi. Legfeljebb olyan bíróságról lehet szó, melyet a Nemzetgyűlés önmaga választ és ellenőriz, mely kizárólag neki tartozik felelősséggel. A törvények alkotmányosságának megítélésénél nincs döntési, legfeljebb ajánlási joga. Jól tudjuk, milyen torzulásokhoz vezet, ha álalános következtetéseinket nem az életből vett tapasztalatok alapján vonjuk le, hanem ellenkezőleg, érvényesülésüket doktrínákkal akadályozzuk. A párizsi kommünárdok hősi példája lelkesítő lehet klasszikusaink polemikus irataiban a burzsoázia bürokratikus apparátusa ellen, vagy a cárizmus maradi és tompaeszű bürokráciája elleni harcban, de nem lehet modell egy modern állam igazgatásához. Ahol tudjuk, hogy minél differenciáltabb valamely társadalom, annál jobb és szakképzettebb apparátusának kell lennie. S hány eset volt, amikor maga a Nemzetgyűlés követett el valamely törvényével alkotmánysértést. Ilyen eset volt például, amikor az 1948. évi alkotmányadta gyülekezési szabadságjogot az 1951. évi 68. számú törvényével kisemmizte, vagy amikor az 1966. évben hozott 81. számú törvényével legalizálta az Illegális előzetes cenzúrát, mely ellen még Ľudovít Stúr harcolt 1848-ban. K

öztudomású, hogy a praxisban a törvénytervezetek aránytalan nagy részét a kormány terjeszti elő a parlamentnek. S a kormányt gyakran különböző okok késztetik arra, hogy valamely törvényt úgy terjesszen elő, hogy a kormányzás meg legyen könnyítve. Elvégre a szülő is gyakran felesleges eréllyel ivagy pofonnal egyszerűsíti a nevelés kényes és nehéz feladatát. Néha külső nyomás, néha belső kényszerítő körülmények teremtenek „bizonytalansági" helyzetet és ideges atmoszférát. Amellett a kormányokban megvan az a hajlandóság, hogy a kellemetlen helyzeteket dramatizálják. S a törvénytervezetet ilyen helyzetben terjesztik elő, indokolják, s gyakran gyors ütemben törvénnyé emelik. A minap olvastuk, hogy a parlament alkotmánybizottságának alig felét sikerült sebtiben összehívni, mikor jelenJegi kormányunk az új központi- hivatalok megalakításának törvénytervezetét előterjesztette. Május elején a Práca napilapban olvashattuk, hogy a szociális ügyek új minisztere erkölcstelennek tartja a nyugdíjak megadóztatásáról szőlő törvényt, bár annak idején ő is az elfogadása mellett szavazott. Indok mindig akad, s még egy amorálisnak tudott és érzett törvényt is meg lehet egyhangúlag szavazni a parlamentben. Minden szép doktrína ellenére nemcsak a burzsoá parlamentnek, melynek hibáit szeretjük kihangsúlyozni, hanem a szocialista nemzetgyűlésnek is szüksége van hatásos és független ellenőrző szervre, ugyanúgy mint a kormányzatnak és a végrehajtásnak is. Sőt a szociális demokrácia védelmének még inkább. Politikailag ténylegesen egy párt dominál, melynek nincs egyenértékű politikai konkurrenciája. Mivel a hatalom objektíve önmaga az összpontosulás felé tendál, a legőszintébb ellenkező szándék ellenére is és a gazdasági hatalom is eléggé koncentrált, ml sem fenyegetőbb, mint hogy a kapitalizmus monopóliumainak hatalma helyett a deformált szocializmus hatalmi monopóliumát viseljük súlyos teherként, amiként azt az utolsó csaknem húsz év alatt tettük. A

bírósági kontroll mindenképpen indokolt. Viszonyainkban, különösen a föderáció által teremtett helyzetben az egységes alkotmánybíróság tűnik legindokoltabbnak. Alkotmánytörvényeink az egész köztársaság területére érvényesek. Ezeket sértheti meg valamely törvény, bármely nemzeti törvényhozó szerv is hozná. De az e törvényben rögzített szabadságjogokat sértheti csak meg bármely közigazgatási, vagy egyéb államhatalmi szerv bárhol a köztársaságban. Ehhez hozzájárul még, hogy a nemzetiségi alapjogokat és az egyes nemzeti szervek között felmerülhető hatásköri összeütközési kérdéseket is legmegfelelőbben az egyes alkotmánybíróság útján, az egységes alkotmány alapján lehet a legjobban eldönteni. Mi sem természetesebb, hogy a legfelsőbb bírósági szervnél nem nélkülözhetjük a kiválóan képzett szakembereket, de a Nemzetgyűlés delegátusait sem. Nemcsak azért, hogy a nép választott szerve együttműködjön a független jogszolgáltatás apparátusában, hanem a bíróság se izolálódhassék bürokratikus kasztszerűségbe, ahogyan azt a volt közigazgatási bíróság* tette. Ámbár az alkotmánybíróság működését körülményeink között fontosnak és a jogszerűség garanciája szempontjából elkerülhetetlennek tartjuk, mégsem elegendő biztosíték ma már az élet meggyorsult tempójához viszonyítva, tán éppen azért, mert nem eléggé mozgékony. A jogsértés, hatása rendszerint valami konkrét esetben válik nyilvánvalóvá. Rendszerint egy polgár jogát sérti bizonyos államhatalmi szerv. Egyik esetben valakit tanulmányainak folytatásában akadályoznak, majd valakit utazási lehetőségében korlátoznak. Itt az informálódást teszik lehetetlenné, másutt a vélemény szabad nyilvánítását, vagy a kutatás eredményeinek közzétételét. S a technika ma gyorsabb, mint az emberi képzelet, úgyhogy, ami még alig néhány évvel ezelőtt az egyén magánszférájának számított és minden beavatkozás előtt tabu volt, ma lehallgató berendezések, a detektorok, mikromagnofon, mikrofilm, narkoanalízis s hasonlók korában az ember bevehetetlen fellegvára papírkulliszává lett. S a polgár több és állandó támaszra szorul. Támasz kell, védelem kell. Legyen ez tán ügyvéd? Lehetne, ha bírná a polgár pénzzel, és lenne az ügyvédnek olyan jogköre, amely az ilyen védelemhez szükséges. Olyasvalaki kell, mint az ügyész, csak azzal a különbséggel, hogy jogkörét nem a polgárral szemben használja fel, hanem az állammal szemben. Nem államügyész, hanem a polgárság ügyésze. Míg az államugyészt, mint az államhatalom képviselőjét felülről nevezik ki, a polgárság ügyészét, mint a polgárság megbízottfát, a dolgozók választják. S míg az államügyész feladata, hogy a jogsértő állampolgárt üldözze, a polgárság megbízottja az állam ellen lép fel, ha az államhatalom a polgár jogát sérti. Ez az institúció egyáltalán nem új. Sőt bizonyos nyúlványa a mi jogrendszerünkben is benne van, az ügyészség általános felügyeleti jogában, de éppen institucionálisan visszás módon. Kifejlődve a legfejlettebb észak-európai polgári demokráciákban találhatjuk. Svédországban ombudsman a neve, és innen átvette Norvégia, Dánia s legutóbb Finnország is. A polgárság e megbízottja védelmébe veszi, kit a bürokrácia jogaiban sértett, közigazgatási döntés hátrányba juttatott, szabadságjogaiban korlátozott. Ott terem, ahol a sérelem történt, akárha hivatalból is tudta meg a jogsérelem lehetőségét. Kikérheti az iratokat s nemcsak áttanulmányozásra, hanem tanúidézésre, annak kihallgatására. Kihallgathatja az ügyben eljáró közigazgatási tényezőt, felhívhatja működésének, illetve döntésének megváltoztatására. S ha a végrehajtó szervnél nem tud jogfelfogásának érvényt szerezni, ha az ügy súlyosabb természetű, vagy elvi kérdésről van szó, panaszt állít össze s az alkotmánybíróság elé terjeszti, ahol panaszát képviseli. Míg tehát a bíróság mindig passzív fórum marad, mely elé a bizonyos fokon eldöntött ügyet végső döntés céljából elő kell terjeszteni, a polgárság fürge és mozgékony megbízottja kivizsgál, felderít, orvosol, s ha kell, perre visz. A szocialista demokráciának fontos feladata, hogy a polgárjogok hathatós védelmének módszerében is célszerűen alkalmazza és kombinálja mindazt a pozitívumot, amelyet a fejlődés a világon mindeddig létrehozott. E

me intézmény bevezetésének célszerűségét véleményem szerint még néhány további körülmény is indokolja. A polgárság megbízottja korlátozza azt a lehetőséget, hogy az a hivatalos szerv, mely a törvénytelenséget elkövette és ezáltal kártérítésre köteles, a névtelenségben húzódjék, informálatlanságot színleljen, vagy felsőbb parancsra hivatkozzék. Bár a rendes bírósági perekbe aktívan nem folyhat be, nem zárható el előtte az informálódási lehetőség útja. S néha tán fontos is lehet e polgári megbízott e kíváncsisága? Lehetséges, hogy az őrizetbe vételnél, vagy bebörtönzésnél, házkutatásnál, vagy foglalásnál annyira megszegik a törvényt, hogy ez már az emberi méltóság megsértését jelenti. Ilyenkór méltányos, ha jelentést tesz a Nemzetgyűlésnek és rámutat bizonyos törvényes, vagy felügyeleti hiányra. Érdemes lenne megkísérelni, hogy emberibbé tegyük világunkat, mely technikai tökéletesedésével, vállala tok. organizációk és intézmények hideg rendszerével, absztrakt törvények és rendelkezések beláthatatlan hálózatával olyannyira elidegenült tőlünk. Dr. GRÁL VILMOS Az olvasó hozzászól Teljes felelősséggel vallom, hogy a vegyes lakosú területeken létezik olyan írott és íratlan törvény, amely a közös együttélést szabályozza. Ötven éve élünk együtt közös hazában magyarok és szlovákok, együtt jóban és rosszban, sokszor harcban is a közös ellenséggel. Az elmúlt húsz év alatt együtt építettük ezt a közös hazát, azt a területet, amelyet szülőföldünknek vallunk. A közös együttélés szabályai, íratlan törvényei harcban és munkában születtek meg. Ezek a szabályok minden polgárra vonatkoznak, akik e területen békében akarnak élni. A vegyes nemzetiségű területen minden nemzet és nemzetiség érzékenyebb nemzeti önérzetére. Ezért nagyon fontos, hogy egymás érdekeit tiszteletben tartsuk, senkit se bántsunk meg nemzeti önérzetében. Az együttélés fő szabálya tehát, hogy sem az egyik, sem a másik nyelvét, származását, szokását, nemzetiségi önérzetét se tudatosan, se tudatlanul ne sértsük meg. Mlumunitás 9 jÓZtoWlSMgf és érteleni Meg kell ismernünk, tiszteletben kell tartanunk egymás kultúráját, mert ez a közeledés, az együttélés egyik legalapvetőbb záloga. Becsüljük meg egymást a munkahelyen, a szövetkezetben, a munkapadnál és az Íróasztalnál. Kerüljük a súrlódásokat, amelyek akadályózzák az együttélés egészséges kibontakozását. Iparkodjunk megtanulni egymás nyelvét, ne legyen akadálya az együttélés kibontakozásának. A fiatalabb generáció már aránylag jói beszéli a szlovák nyelvet, nincsenek különösebb nehézségei, ha szlovákul kell megértetni magát. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a nyelvtanulás nem kizárólag szorgalom kérdése, hanem nyelvérzék kérdése is. Fábry Zoltán 1948 decemberében az Cj Szó első számában a következőket irta: „Behozhatatlan hátránnyal, de le nem becsülhető előnnyel indulunk, tiszták maradtunk, emberek maradtunk ..." Ma ebben a szándékos provokációt kovácsoló időben nagyon fontos, hogy Fábry szavai szerint embertelen hang, türelmetlen szenvedély, bosszú ne vakítson el és mindig megtudjuk tartani méltóságunkat, mert előnyünket veszítenénk el, ha a provokációkra érzékenyen reagálnánk. Nem gyávaság tehát, hanem bölcsesség és józanság vezet bennünkket, amikor tiltakozunk és nem engedjük, hogy felelőtlen hangok felkavarják a békés lakosság kedélyét. A békés együttéléshez mindkét részről sok türelemre és bölcsességre van szükség, mert csak így tudjuk megoldani a föderatív államrendezés helyes kibontakozását és a nemzetiségi kérdés lenini alapelveken nyugvó egyértelmű rendezését. Az itt élő emberek, szlovákok és magyarok a közös problémák megoldása közben patinásodtak, edződtek és nemesebbé váltak. A közöttünk élő szlovák elvtársak nagy többsége, akik mint pénzügyi szakemberek, EFSZeinökök, a JNB vezető funkcionáriusai, szakosztályvezetők és iskolaigazgatók működnek mindig szlovákok voltak és ma is azok, a becsületüket nem adták el egy tál lencséért, az együttélés törvényeit mindig tiszteletben tartották, mert volt bennük műveltség, humanitás és mindig a lenini nemzetiségi politika igaz útját járták. Az ilyen jellemű szlovák elvtársak, barátaink mellett nem lesz nehéz kiálni a választások idején, mert tetteik, a járásukért végzett munkájuk korteskedik mellettük. Az akcióprogram nagy feladatainak teljesítéséhez és végrehajtásához szilárd párt-, nemzeti- és nemzetiségi egységre van szükség. Csak a marxista—leninista alapelveken nyugvó demkorácia képes a kívánt átalakulást egészségesen megoldani. Nagy bűnt követ el, aki szándékosan vagy tudatlanságból éket ver a nemzetek és a nemzetiségek közé. Csehszlovákia aránylag kis ország és csak úgy boldogulhat, ha megteremti az itt élő nemzetek egységét és megbecsülést biztosít minden olyan polgárának, aki ebben a hazában dolgozik és termel, s a haza javát szolgálja. Európa népei nagy érdeklődéssel szemlélik a hazánkban lefolyó változásokat, figyelnek bennünket barátaink és ellenségeink egyaránt. Nagy vizsga előtt állunk, most mutatjuk meg politikai érettségünket, államirányftó bölcsességünket. A nemzetiségi kérdés megoldásának elodázása csak további türelmetlenséget sziilne. A cseh és szlovák nép államjogi elrendezésével párhuzamosan meg kell fogalmazni a nemzetiségi törvényt is az akcióprogram, a CSEMADOK állásfoglalása és a szervezetek beadványai alapján. Hisszük, hogy felsőbb szerveink kedvezően oldják meg kérelmünket. TELEKY MIKLÖS