Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-15 / 164. szám, szombat

c • • • • • •••OD y i iŕ i i • UDQQQBQDQB r ••••••••••• ••••••••••• A dolgozók filmfesztiváljának műsorából CSAPDA (angol) A Csapda cfmű angol színes, szélesvásznú kalandfilm története a múlt század közepén játszódik Kanada kietlen, északi tájain. Sideny Hayers rendező alkotásának hőse egy nyers és primitív prémvadász, aki elhatározza, hogy asszonyt vesz magának. Egy néma szolgálólányért — akit a gazdája elad — ezer dollárt fizet, s erőszakkal a kunyhójába, a zord vadonba hurcolja. A lány erőnek erejével szerelne megszabadulni a brutális férfitől, a napok múllsával azonban megtörik a jég: a lány beletörődik sorsába, felveszi a küzdelmet a természettel és állhatatos segítőtársa lesz a prémvadásznak. Leküzdi a férfi iránt érzett ellenszenvét, s önfeláldozóan ápolja a szerencsétlenül járt prémvadászt. A kalandos, vadregényes törKALIMAGDORA ÉDES IDEJE net helyenként romantikus, sőt naturalisztikus eszközökkel esetenként pedig érzelgősséggel a nézők körében kellő hatás elérésére törekszik. A néma lány szerepét a csúnya, de rokonszenves és kiváló tehetségű Rita Tushingham játssza, aki beszédes arcmimikájával meggyőzően fejezi ki érzelmeit és gondolatait, s a legigényesebb feladatokat is kitűnően oldja meg. A színésznőt a közönség az Egy csepp méz és a Csábítás trükkje című filmek főszereplőjeként ismerhette meg. A prémvadász szerepében Oliver Reed-et láthatjuk. A nézőknek — Róbert Krasker operatőr érdeméből — ritka látványosságban van részük: Kolumbia festői szópségű tájaiban gyönyörködhetnek. —ym— (szlovák) A mese és a valóság különös keveredése adja ennek a szlovák—nyugatnémet—svájci együttműködésben született filmnek a történetét. A valóság keltette impressziók formálják a mesét, s a mese abszurd cselekménye figyelmeztet a valóságra. Leopold Lahola, a film ^r-éja és rendezője [közvetlenül a mű elkészülte előtt hirtelen elhunyt) felnagyította a hétköznapi élet néhány általános viszszásságát, s szembeállította azzal, ami vágyaink szerint helyes lenne, de ami csak vágyainkban él. Az érzéstelen, merev hétköznapiságtól menekülni akaró ember olykor vágyainak egy-egy különös „fázisában" talál menedéket. De a TANULMANY A NŐKRŐL vágyak világába értelmetlenság menekülni, mert ez a világ zsákutca, az út innét csak visszafelé vezet. Nem hisszük el Laholának, hogy ez az egyetlen megoldás, de azt sem, hogy a kiábrándulás és az új élet keresése és megtalálása olyan törvényszerű folyamat, mint a tavasz-nyár-ősz-tél váltakozása. A valóság bonyolultabb ennél, de azért érdemes megnézni, hogy ezt a valóságot hogyan látja a rendező saját élményei és elképzelései alapján. Az igényesen fényképezett /Viktor Svoboda) színes filmben Rudiger Bahr, Monika Zinenberg, Giinther Panak, Viktor Blaho és Viera Strniskovä játssza a főbb szerepeket. (magyar) Gyárfás Miklós ötletéből Szenes Iván írt forgatókönyvet, ebből pedig Keleti Márton készített filmet. A nevettetés szándékával született alkotás műfaji jellegét illetően igazat kell adni Galsal Pongrácnak, a Filmvilág kritikusának: vaiőban, csevegés ez, méghozzá nem kisebb témáról, mint a nők lelkivilágáról. S hogy stílusalegyünk, meg kell mondaizony ember legyen a tal1, aki erről a tárgyról másba nTer fogni. Alighanem az alkotók is sejtették ezt (dicséretükre legyen mondva), mert „tanulmányuk" elmés téziseit nyomban meg is cáfolják, ezzel adva tudtára mindenkinek: a komolyan veendőket nem szükséges komolyan venni, az egész csak arra jó, hogy lehetőleg kellemesen szórakozzunk. S van is min. Egyszer a szerzők tréfáin, szellemességén, másszor a híres színészek — Darvas Iván, Venczel Vera, Rutkay Eva, Polonyi Gyöngyi, Kiss Manyi, Latinovlts Zoltán, Bodrogi Gyula, Páger Antal — játékán. A három feleség, a három válás és az egy házasság története bőségesen kínál lehetőséget a jó komédiázásra, s az alkotók tudták, hogy ebben a témában mit szeret a közönség. joga van rá, hogy szeresse. (szó) E

gy szlovák író, mégpedig neves szlovák író, óva int bennünket, s azt hiszem a legteljesebb jóindulattal: „Az aszszimllációtól való félelem rossz tanácsadó." (A nemzet nagyságát igazságossága méri, beszélgetés Vladimír Mináč államdíjas íróval, Oj Szó, 1968. V. 31.) „ ... egyesek az Iparosítás, a munkalehetőségek növelését hangsúlyozzák, mások viszont félnek az ilyen gazdasági mozgástól. Aggályokat okoz egyeseknek az asszimiláció, s ez véleményem szerint túlzás. Az ipar magával hozza a kétnyelvűséget. A kétnyelvűség állítólag az asszimilációhoz vezető útnak csak első szakasza. Szerintem a kétnyelvűség az az ajtő, mely utat nyit a szövetkezeti-paraszti gettóból, a gazdasági, szociális korlátozottságból. Ez az egyetlen lehetséges út." Ezt mondja Vladimír Mináč, és lényegében ugyanezt mondja az 1959-ből ^^^^^ származó párthatározat is, mely erősen hangsúlyozza, hogy a magyarok érvényesüléséhez és boldogulásához a szlovák nyelvtudás vezet. Mináč a kétnyelvűséget az iparosítás áldásaként fogja fel, s a gazdasági mozgás peremén bukkan föl szerinte az asszimilációtól való félelem. Nem tudom, félnek-e a magyarok az asszimilációtól. Aki hajlamos az asszimilációra, nem 'lehet feltételezni róla, hogy félne tőle. Aki nem hajlamos rá, az meg nem fél, az egyszerűen asszimilálódik, minden különösebb erőszak, nyomás nélkül is. Alkalmazkodik környezetéhez, hozzáhasonul, mint a kis mezei vadak. Nem bűn ez, nem is vétek. Természetes dolog, a természet törvénye, mely a maga sajátos módján érvényesül a társadalomban is. Mi marxisták úgy fogtuk fel a környezet és az ember viszonyát, hogy az embert környezete formálja, és fordítva, az ember is formálja környezetét, létfeltételeit. Igaz, hogy ennek a bölcsességnek többnyire csak az első felét szoktuk hangsúlyozni, olyannyira, hogy az egész bölcsesség primitív szociológiai darvinizmussá silányezete teszi az embert. Bár az is igaz, eléggé gyakran hangsúlyoztuk a másik felét: az ember saját maga teremti meg létfeltételeit. így hát volt, aki hangsúlyozta a bölcsesség első felét, s volt aki hangsúlyozta a másik felét is, de nagyon ritkán esett meg, hogy egyszerre a teljes igazságot mondtuk volna ki. És még ritkábban esett meg, hogy a teljes igazságot valósítottuk volna meg a gyakorlatban ls. Az Oj Szó ugyanabban a ** számában olvasható például Viktor Pavlenda egyetemi Arányok eltolódása nyúlt, s így redukálódott: körNyári határjárás SB8 15 A szakértők véleménye szeíint az idei gabonatermés 8— 12 mázsával lesz kevesebb hektáronként, mint tavaly volt. Sebők István, a csiffári szövetkezet (nyitrai járás] elnöke arra a kérdésre, hogy náluk milyenek a kilátások, nem válaszol konkrétan. A csapadék hiányával kezdi és latolgatja, hogyha hamarosan kapnának egy jó kiadós esőt, akkor még elfogadható termést takarítanának be. Ellenkező esetben katasztrofális következménye lehet a szárazságnak. — A Papföldeken egy hónappal ezelőtt még olyan szép volt a Bezosztaja búza, hogy hektáronként 45 mázsás hozamot reméltünk — folytatja az elnök. — Az utóbbi napokban azonban nagyon visszamaradt, a tábla egyes részein rossz ránézni, s hogy bizonyítsa állítását, mutatja a vetésben keletkezett sárgás foltokat. Ki tudja, hogy a nagy szárazság következtében milyen lesz a termés a többi dűlőben. Sebők elvtárs gyakran emlegeti, hogy egy kiadós eső (35— 40 milliméteres) még sokat segítene. Betelne a szem és elérhetnék a 30 mázsás átlagos hektárhozainot. Optimizmusára az ad okot, hogy a 15 hektáros bányaalji táblán még mindig szép a Bezosztaja búza, még biztatóbb az 54 hektáros dűlőben a Mironovi, ahol lóhere volt az elővetemény. Igaz, cukkorrépa után, kiváltképpen a dombtetőn silány a szalma is meg a kalász is, és ha nem érik be, rontja az átlagtermést. Bosszantja az elnököt, hogy nem öntözték meg idejében (a dűlőben beépített öntözőhálózat van). — Az tartott vissza, hogy a Mironovi fajla nem bírja az öntözést — mondja Sebők elvtárs —, s féltünk, hogy megdől. Ez már így van a mezőgazdaságban. Az ember előre nem igen tudja, hogy beavatkozással nyer-e vagy veszít. Most már kiderült, hogy nyertek volna, akárcsak az alávetéses árpa öntözésével. Általában az árpa még annyira sem szereti az öntözést, mint a Mironovi búza, de az idén jól tűrte, nem dőlt meg, az öntözetlennél sokkal erőteljesebben fejlődik. Máskülönben a 180 hektár árpa, 15 hektár kivételével. ígéretes. Ha megjön a várt kiadós eső, a búzával azonos termést is adhat. — A növénytermesztést illetően rosszul kezdődött az esztendő — említi meg az elnök —, az előcsíráztatott burgonyánk lefagyott. A fagy mintha csak őket akarta volna célba venni. A szomszéd gazdaság burgonyájában nem tett kárt. Van azonban több olyan biztató jelenség, ami növeli a szövetkezetiek kedvét. A kapások szépen fejlődnek. Azt a kevés talajnedvességet, ami tavaszkor volt, helyes műveléssel jól tárolták. öt hektárnyi szójababukat öntözhetik, meglehet, hogy a szokottnál nagyobb hozamot érnek el belőle. Ezt a növényt ugyanis már több gazdaságban termesztették, de kis hozama miatt csakhamar lemondtak róla. Állítólag a szójabab baktériumai a mi talajainkban nem honosak, ezért kicsi a Terméshozam. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy talaját „beoltották" a szójababbal szimbiózisban élő baktériumokkal. A csiffáriakon kívül más is kíváncsi a végeredményre. Jól jönne, ha sikerülne a hektárhozam növelése, ami a fehérjedús takarmány vetésterületének bővítésére serkentene. A szövetkezeti tagok annak örülnek a legjobban, hogy a száraz esztendő ellenére is sikerül biztosítaniuk szálastakarmány-szükségletüket. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az említett 22 hektár alávetésen kívül 15 hektár lucernát és 10 hektár lóherét öntözhetnek. Az öntözött területen a lucerna első kaszálásából 34 mázsát gyűjtöttek be hektáronként, ami 14 mázsával több az öntözetlen terület termésénél. — Az évi szálas takarmányszükséglet negyvenkét vagon — mondja az elnök —, s az első kaszálásból húsz vagonnal már begyűjtöttünk. Tavalyról is maradt nyolc vagonnal, Így ebből a szempontból nem lesznek gondjaink. Az öntözött lucernát legkevesebb négyszer kaszálhatják. Ha a szárazság miatt máshol nem is, de tíz hektáron a lóhere másodszor is szép hozamot ígér, és huszonkét hektárról még tarlóherét is nyerhetnek. így a hiányzó tizennégy vagon szálastakarmányt nehézség nélkül biztosíthatják. Sokat jelent, ha ilyen nagy szárazság idején egv gazdaságban nincsenek szálastakarmány-gondok. BENYUS JÓZSEF tanárnak, a közgazdasági tudományok doktorának cikke a nemzetiségi kérdés megoldásának közgazdasági alapjairól, amelyben szószerint idézi alkotmányunk 74. cikkelyét: „Az egyenjogúság szellemében kedvező feltételeket kell teremteni a magyar és az ukrán nemzetiségű lakosok életének sokoldalú fejlődésére." Az alkotmánynak ez a cikkelye minden kétséget kizáróan a marxizmus és a politikai internacionalizmus jegyében fogant. Kétségtelenül jószándék sugallta, és magyar vonatkozásban is volt foganatja. Legalábbis ezt bizonyítják azok az adatok a szlovák és magyar lakosság számának arányáról, amelyeket Viktor Pavlenda két zárójel között idéz. Hadd idézzem őket én magam is: 1921-ben ez az arány 21,2 százalék volt, 1930ban 17,2 százalék, 1950-ben 10,3 százalék. Ma a magyar nemzetiségű 'lakosság Szlovákia összlakosságának 12,4 százalékát alkotja. Érdemes eltűnődni ezeken a számokon, mert úgy ahogy történelmi áttekintést !s adnak. Az arányeltolódás szembeötlő, szinte félelmetes: huszonkilenc év elég volt ahhoz, hogy a magyarság arányszáma a felére redukálódjon, de tizenkilenc, vagy mondjuk így; húsz év kellett ahhoz, hogy 2,1 százalékkal emelkedjék. (A szlovák sajtóban az utóbbi időben elburjánzó kampány ezt a minimális javulást a dél-szlovákiai szlovákok elnyomatásának, a szlovák nemzeti élet deformációjának és még nem tudom minek nevezte. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a javulás valóban az alkotmányadta lehetőségek keretében jött létre. De mit gondoljon az ember azokról, akik az ellenkezőjét állítják, hogy a szlovák nemzeti élet rovására következett be?) Az ukrán lakosság esetében még szívszorítóbb a mérleg: 21ben az arányszám 2,8 százalék volt, 1930-ban 2,7, de 1950-ben már csak 1,4 százalék. Pedig az alkotmány kimondja: „Az egyenjogúság szellemében kedvező feltételeket kell teremteni a magyar és az ukrán nemzetiségű lakosok életének sokoldalú fejlesztésére." Csakhogy ez az alkotmány nem mondja, hogy ki teremtse meg ezeket a kedvező feltételeken A doktrína is legfeljebb csak annyit mond, hogy az ember sajátmaga teremeti meg társadalmi létének feltételeit. Ha az ember autonóm lény módjára, másokkal egyetértésben teremthetné meg ezeket a feltételeket, akkor valóban minden rendben volna, mert az ember saját maga tudja a legjobban, mi a kedvező számára. A nemzetiségek, mint etnikai és társadalmi csoportok ugyancsak saját maguk mondhatják meg a legpontosabban, mi a kedvező számukra, anélkül, hogy mások rovására akarnák érvényesíteni akaratukat és igényeiket. Ma már tapasztalatból tudjuk, hogy ilyen értelmű megnyilvánulások rendkívüli visszahatást keltenek még akkor is, ha a megújhodó párt és államrendszer egyenest elvárja tőlük az ilyen értelmű megnyilvánulást. A mi pedig Mináč intelmeit »» illeti, megnyugtathatom öt, nem az iparosítástól és a velejáró kétnyelvűségtől félnek a magyarok, inkább attól, hogy a kétnyelvűség mellől elmarad az iparosítás. Hiszen a magyar tanulóifjúság jó egymarmada, helyenként ötven, sőt száz százaléka szlovák tannyelvű iskolába jár. Az etnográfiai határ mentén pedig a vegyes lakosságú falvakban szinte kivétel nélkül mindenki beszéli mind a két nyelvet. Kár, hogy mindeddig nem készült erről pontos vagy akárcsak hozzávetőleges statisztika. Ami az iparosítást illeti, az nem egyszerűen munkalehetőségek teremtése volt, ha csak az lett volna, akkor nem okoz semmilyen problémát és deformációt. H

a az életet és a történelmet folyamatnak tartjuk, aminek jellemzője épp folyamatossága, akkor látnunk kell azt ls, hogy a nemzetiségek ellen elkövetett atrocitásoknak elsősorban gazdasági okai és indokai voltak. Ha az utolsó huszonegynéhány esztendőt a szlovák nemzet nemzetté alakulása, illetve a nemzetté alakulás befejezése időszakának tartjuk, akkor el kell fogadnunk azt is, hogy a nemzetiségek ellen foganatosított intézkedésnek á nemzeti piac, a szó szoros értelmében nemzetgazdaság (nem népgazdaság) létrehozása volt a célja. Eleinte erőszakos intézkedésekre, ökonómián kívüli erőszakra került sor (kitelepítés, széttelepítési, később a túlzott ütemű iparosításnak (főleg ä nehézipari üzemek építésének), a túlzott ütemű kollektivizálás volt a feltétele, mely a Viktor Pavlenda után idézett arányok eltolódásához vezetett, s mely nem volt tekintettel a nemzetiségek által lakott sajátos mikroterületek gazdasági és egyéb sajátosságára. Bár ez érvényes nemcsak a nemzetiségek által lakott területekre, hanem — például a szlovákok által 'lakta hegyvidékre ls. A következményeket saját bőrünkön tapasztaltuk, sőt tapasztaljuk Is: délről északra áramlott a fölösleges munkaerő, vagy a cseh országrészekbe, később fordítva. Sőt a mikroterületeken belül ls eltolódtak az arányok, különösen a dél-szlovákiai kisvárosokban. S megindult az áldatlan harc ezek nemzetiségi jellegéért. Olykor talán nem is volt harc, csak szükségszerű következménye egy sereg olyan gazdaságpolitikai intézkedésnek, amely mögött nem lapult semmilyen elnemzetlenítő szándék, de mivel senki sem számolt a várható következményekkel, mégis az arányok eltolódásához vezetett. Mindez az összállami érdek előtérbe helyezésével menthető és mentegethető. De menthető-e olyan mértékben, hogy végül az alkotmány 74. cikkelyének kijátszásához vezessen? Mert egy bizonyos, hogy a kedvező feltételek megteremtése az egyenjogúság szellemében nemcsak annyit jelent, hogy ezeket a feltételeket egyedeknek, vagy csak egyeseknek biztosítjuk, hanem b

!ztosítjuk a nemzetek és a nemzetiség számára is, s az utóbbiakat etnikai és társadalmi csoportokként is tekintetbe vesszük. H

a az alkotmány 74. cikkelyét ilyen belső tartalommal töltjük meg, s a nemzetiségeknek beleszólást engedünk az őket érintő gazdasági ügyek intézésébe, főleg az iparépítés, beruházás és munkaerőgazdálkodás kérdéseibe !s, akkor hiszem, hogy ez a kedvezőtlen arányszámeltolódás végleg megszűnik, s akkor mondhatjuk, hogy az ember saját maga teremti meg társadalmi létfeltételeit. S ez volna a kívánatos, mert épp ebben rejlik az ember tényleges szabadsága. BABI TIBOR