Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)
1968-06-15 / 164. szám, szombat
Ostromállapot Uruguayban A CSEHSZLOVÁK PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG MOSZKVAI LÁTOGATÁSÁNAK UTOiSÓ NAPJA Az uruguayi kormány csütörtök délután ostromállaptot rendelt el az egész országban, hogy ezzel próbáljon gátat vetni az országban hetek óta terjedő sztrájkhullámnak és a diákság fokozódó megmozdulásai nak. A 'döntést a kabinet rendkívüli ülése után hozták. Csütörtök délelőtt nagyszabású diáktüntetés zajlott le Montevideo utcáin. A diákság a megélhetési költségek növekedése miatt tiltakozott és összeütközött a kivezényelt rendőrséggel. Tíz rendőr megsebesült, 266 diákot őrizetbe vettek. Az országot megbénítják a kormánytisztviselők megismétlődő sztrájkjai. Több mint egy hete a bankok is zárva tartanak. A kormány több tagja, így Álba Roballo művelődésügyi miniszter és Carlos Queralto közegészségügyi miniszter, helytelenítve a kormány intézkedéseit, benyújtotta lemondását. Újabb munkáspárti vereség London — A csütörtökön megtartott két angliai pótválasztás ismét súlyos munkáspárti veszteségekkel végződött, bár az egyik körzetben a munkáspártnak sikerült megvédenie több mint negyvenéves mandátumát, Oldham West választókerületben a tory-jelölt 3311 szavazattöbbséggel nyerte el a mandátumot. A sheffieldi Brigtside-ben a Munkáspárt egyik hagyományos erősségében 19 ezerről 5 ezerre csökkent a párt többsége, de jelöltje így is bejutott az alsóházba. Ebben a körzetben a kommunista párt szavazatainak aránya 2,8 százalékról 4,1 százalékra emelkedett. A két újabb pótválasztás után az alsóházban 71-re csökkent a munkáspárti többsége. A BIAFRAI KORMÁNY felszólította Belgiumot, az NSZK-tés Olaszországot, hogy Csehszlovákia példáját követve szüntessék be a nigériai szövetségi kormány számára a fegyverszállításokat. A nigériai szövetségi rádió jelentése szerint harcban megölték Phillip Effiong ezredest, a biafraiak vezérkari főnökét. A. BIRLADEANU, az RKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Tudományos Kutatások Állami Tanácsának elnöke június 19-én, mint a román tudományos dolgozók küldöttségének vezetője az Egyestilit Államokba utazik. A DÉL AFRIKAI NEMZETGYŰLÉS ismét jóváhagyta a Sobukwe-záradék néven ismert különleges törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Róbert Sobukwét, a Dél-afrikai KöztársaSág pánafrikai kongresszusának elnökét továbbra ls fogva tartsák. Sobukwét hat évvel ezelőtt minden bírói ítélet nélkül vetették börtönbe. ZBIRI, az algériai vezérkar volt főnöke elhagyta Tuniszt, ahová tavaly a Bumedien-kormány megdöntését célzó sikertelen puccskísérlet után menekült. EGY KINSHASAI BIROSAG kilenc évi börtönre ítélte JeanBaptiste Kibwet, a GECOMIN kongói bányatársaság volt elnökét. Ezenkívül vissza kell fizetnie azt a 2 360 000 dollárt, amelynek elsikkasztásával vádolták. A társaság négy másik vezetőjét is börtönbüntetéssel sújtották. ÉLETFOGYTIGLANI BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ítélt egy frankfurti bíróság két volt auschwitzi kápót, a 61 éves Bernhard Bonitzot és a 64 éves Josef Windecket. A vádpont Bonitz ellen 117, Windeck ellen 72 gyilkosság végrehajtása volt, mindkettőről öt gyilkosságot sikerült bizonyítani Is. Moszkva — Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára tegnap fogadta a csehszlovák parlamenti küldöttséget, amely josef Smrkovský nemzetgyűlési elnök vezetésével látogatásának utolsó napját töltötte Moszkvában. A baráti találkozón részt vett Jusztasz Paleckisz, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsának elnöke és. Mihail Georgadze, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára, valamint Vladimír Koucký csehszlovák nagykövet. Hivatalos jelentés szerint parlamenti küldöttségünk tagjai szívélyes baráti beszélgetés keretében megköszönték az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a testvéri találkozót és beszámoltak útiélményeikről. Leonyid Brezsnyev és Josef Smrkovský azt a meggyőződését fejezte ki, hogy nemzetgyűlési küldöttségünknek látogatása országaink és népeink testvéri barátságának és együttműködésének további erősödését szolgálja és hozzájárul az egész szocialista tábor egységének sztlárdulásához. Ezután Josef Smrkovský, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, Vladimír Koucký nagykövet jelenlétében megbeszélést folytatott Leonyid Brezsnyevvel. A csehszlovák parlamenti küldöttség pénteken Mihail Jasznovot, az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét is meglátogatta, és tanulmányozta az Orosz Föderáció törvényhozó szervének munkáját és felépítését. Délután Nyikolaj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke fogadta küldöttségünket a Kremlben. A megbeszélésen szovjet részről jelen volt Ivan Szpiridonov, a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsának elnöke, Jusztasz Paleckisz, a Nemzetiségi Tanács elnöke és Mihail Georgadze, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára. A megbeszélésen részt vett Koucký csehszlovák nagykövet is. Parlamenti küldöttségünk tegnap megtekintette az osztankinóí 537 méter magas televíziós adótornyot, amely a maga nemében a legmagasabb a világon. Csata a Sorbonne falai között További OAS-puccsistát helyeztek szabadlábra $ Választási kampány a francia televízióban • A gauíle-isták a szélsőjobboldallal szövetkeznek A Biztonsági Tanács foglalkozik •az atomsorompó-garanciával A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia csütörtökön együttesen kérte a Biztonsági Tanács mielőbbi összehívását. A három nagyhatalom az ülésen azt kívánja ismertetni, hogyan szavatolhatja az atomfegyverekkel nem rendelkező országok megsegítését, amennyiben atomtámadás érné azokat. Ez a segítség az atomsorompó-szerződés tervezetének egyik kulcsfontosságú rendelkezése. A szerződéstervezetet az ENSZ-közgyűlés túlnyomó többséggel szerdán hagyta jóvá. Arthur Goldberg, a Biztonsági Tanács e havi elnöke sürgős konzultációt kezdett a tanács más tagországaival az ülés időpontjának meghatározására. Amennyiben a Biztonsági Tanács pénteken nem tud összeülni a három nagyhatalom képviselői azt szeretnék, ha az ülést a jövő hét elején megtartanák. India és Algéria képviselői azonban több időt kérnek a javaslat tanulmányozására. Ez a két ország az atomsorompó-szerződésről tartott szavazásnál a tartózkodók között volt. Párizs — Drámai éjszakát élt át péntekre virradóra a párizsi Sorbonne egyetem diáksága, miután az egyetemi hallgatók vezetői elhatározták, hogy „megtisztítják" főiskoláikat. Az egyetem megszállását irányító bizottság csütörtökön elhatározta, hogy e cél érdekében négy napra kiüríti az épületet, amely május 12-e óta diákok ellenőrzése alatt áll. Erre azért volt szükség, mert miután a fiatalok már hetek óta bennt alszanak a tantermekben, ott étkeznek, ott ápolják a sebesülteket, az egészségügyi körülmények aggasztóan romlottak. Másrészt kitűnt, hogy az egyetemi hallgatók közé az utcai harcok során beszivárgott a volt katangai zsoldosok és algériai ejtőernyősök egy kb. 30 főnyi csoportja. mely a diákzavargásokat arra használta fel, hogy a múltbeli sérelmeiért benyújtsa a számlát De Gaulle-nak. A megszállást irányító bizottság határozata nyomán a Sorbonne termeinek többségéből eltávoztak a diákok. A zsoldosok állig felfegyverzett csoportja viszont elsáncolta magát és nem volt hajlandó távozni. A diákbizottság és a zsoldosok között hajnalig folytak a feszült hangulatú tárgyalások. Miután a tárgyalások eredménytelenek maradtak, hajnalban a sisakos pajzsokkal és vasrudakkal felfegyverzett diákok benzines palackokat dobálva megrohamozták a zsoldosokat, akik hasonló eszközökkel védekeztek, de nem használtak lőfegyvert. Több helyütt tűz támadt. Egyórás csata után a zsoldosok beszüntették az ellenállást és egyenként elhagyták az épületet — de nem mentek messzire. Az ugyancsak megszállt Odeon színházban ismét csoportosultak, vezetőik kijelentették, azok, akik kiűztek bennünket, meg fognak fizetni ezért. Georges Bidault, volt miniszterelnök ezt követően csütörtökön délután az OAS-összeesküvésben való részvétele miatt távollétében halálra ítélt Charles Lacheroy volt ezredessel tért vissza Franciaországba spanyolországi számkivetéséből. Lacheroit megérkezése után azonnal szabadlábra helyezték. Hírek szerint minden pillanatban várható Roul Salan, az OAS-tábornokok közül már csak egyedül fogva tartott szabadon bocsátása is. Mitterrand televíziós beszédével megkezdte a demokratikus és szocialista baloldal választási kampányát. Hangsúlyozta, hogy a gaulle-ista politika kudarcot vallott, mert nem élvezte a nép támogatását. Hangsúlyozta, hogy a szövetség tudja a legjobban megérteni a mai ember s a mai Franciaország vádjait. Közelebbi programot nem ismartetett. A gaulle-ista szövetség nevében Chaban Delmas, és Fortiut mondott beszédet a televízióban. Pompidouhoz hasonlóan a gaulle-istákat nevezték a legrendesebb reformistáknak. Azt ígérték, hogy a párt megvalósítja a szükséges gazdasági, szociális és iskolaügyi reformokat. Hangsúlyozták, hogy fel kell számolni az „algériai dráma" maradványait, ami kétségtelenül az OAS-elítéltek szabadon bocsátását jelenti. A gaulleisták tehát a szélső jobboldallal szövetkeznek, mely ugyancsak tagja lesz „az új többségnek", mely a „totális kommunista rendszert elítélő erőket" egyesíti. Az angol diákok is mozcsolédnak Hárombatalmi lépések a nyugat-berlini kérdésben? Conrad Ahlers, a bonni kormány helyettes szóvivője pénteken beszámolt azokról a lépésekről, amelyeket az NSZK kormánya az NDK-nak a Nyugat-Berlinbe utazással kapcsolatos intézkedései miatt tenni kíván. Ahlers bejelentette, hogy Brandt külügyminiszter június 23-án Reyjkavikban — ahol a NATO miniszteri értekezlete fog tanácskozni — külön megbeszélést tart Rusk amerikai külügyminiszterrel. Ezek szerint Brandt nem utazik — mint korábban hitték — Washingtonba. Hétfőn a bonni kormány rendkívüli minisztertanácsot tart. Ezen a Nyugat-Berlin „megsegítésével kapcsolatos törvényjavaslatot vitatják meg. Ezt még a nyári szünet előtt el akarják fogadtatni a parlamenttel. A törvényjavaslat különböző gazdasági jellegű segítséget irányoz elő a nyugatberlini gazdaság számára, a többi között nagy adókedvezményeket és segélyeket a befektetéseknél. Ahlers közlése szerint a három nyugati nagyhatalom nagykövetei hamarosan lépést tesznek szovjet kollegájuknál. Ahlers nem tiídta megmondani, mi lesz a nyugati akció tartalma. London — A londoni közgazdasági egyetemen csütörtökön este sajtóértekezletet tartottak a diákvezetők és kijelentették: ha a Jövőben előfordul, hogy egy angol bíróság a vietnami háború elleni tiltakozásként a szigetországba dezertált amerikai katonákat kiad az Egyesült Államoknak, a diákok erőszakkal fogják megakadályozni ennek megvalósítását. Tarig Ali angliai diákvezető arra utalt, hogy egy londoni bíróság kiadta csütörtökön az Egyesült Államoknak Jeremy Charles Tumer 21 éves amerikai katonát, aki a háború ellen tiltakozva megszökött kaliforniai egységétői, melyet Vietnamba akartak küldeni. Az angol . ;zetők sajtóértekezletén jd:t!ii volt Conh Bendit anarchista diákvezér, valamint a BBC diákvitájára meghívott 12 másik külföldi diákvezető is. A diákvezetők különben csütörtökön este a BBC kerekasztalánál fejtették ki nézeteiket: hírügynökségi jelentések szerint békés tea-délutánra emlékeztető hangulatban ismertették mozgalmaik céljait és eredetét. Hangoztatták, hogy „szocializmust kívánnak" ugyanakkor többen romantikus antikapitalista tételeket ismételgettek. Mások pedig támadták a kommunista pártokat. Újabb tények a Kennedy elleni További összecsapások merénylettel kapcsolatban Saigonban Los Angeles — A UP1 hírügynökség részleteket ismertet a Los Angeles-i vádemelő esküdtszék előtt Róbert Kennedy meggyilkolása ügyében elhangzott tanúvallomásokból. Ezekből többek között kiderül, hogy a szenátort három golyó érte, nem pedig kettő, mint azt korábban gondolták. Az agyába fúródott golyón kívül még egy találat érte a jobb hónaljánál, és felfedeztek még egy golyóütötte sebet az utóbbi alatt három-négy centivel. A halált okozó lövés leadásakor a merénylő pisztolyának csöve mindössze 50—76 milliméterre volt Kennedy jobb fülétől. A rendőrség megerősítette, hogy továbbra is érvényben van a titokzatos babosruhás lány felkutatására kiadott körözési parancs. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, bár legalább két személy látta és leírta külsejét a nyomozó rendőri szerveknek. A szálloda egyik pincére közvetlenül a gyilkosság előtt Sirhan mellett látta a lányt, aki rendkívül csínos volt. Jelentkezett egy újabb tanú, aki elmondotta, hogy a gyilkosságot megelőző nap látta Sírhant, amint egy lőtéren gyakorolt. Revolveréből mintegy 300 —400 lövést adott le egy céltáblára. Róbert Houghton helyettes rendőrfőnök közölte, nem zárják ki- azt a lehetőséget sem, hogy Sirhan nem egyedül bűnös a merényletben. Sirhan B. Sirhan a gyilkosság elkövetése óta nem tett semmiféle nyilatkozatot a rendőrségnek. Jeruzsálemi jelentés szerint Bishara Sirhan, a gyilkos édesapja az Egyesült Államokba szándékozik utazni, hogy találkozzék fiával. Saigon — A dél-vietnami szabadságharcosok pénteken a reggeli órákban ismét rakétákkal lőtték a Saigon mellett fekvő Tan Son Nhut repülőteret és légitámaszpontot. Amerikai közlés szerint a pénteki támadás megrongált egy hangárt és egy repülőgépet. Saigon körül 80 kilométeres körzetben tüzérségi tűzzel támadtak a hazafias, erők három amerikai megerősített állást. Saigontól 570 kilométernyire északkeletre összeütközött az amerikaiak egy helikoptere és egy felderítő repülőgépe. A szerencsétlenség következtében 8 amerikai katona meghalt. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága néhány nappal ezelőtt TÜZÉRSÉGI PÁRBAJ A SZUEZI CSATORNÁNÁL TITO jugoszláv elnök Brioni szigetén lévő nyári rezidenciáján pénteken fogadta Willy Brandt nyugatnémet külügyminisztert és beszélgetést folytatott vele. Tel Aviv — Izraeli és egyiptomi csapatok többórás tüzérségi párbajt folytattak a Szuezi-csatornán — jelentette be egy izraeli katonai szóvivő, aki szerint három hét óta ez az első összecsapás. Izrael az egyiptomiakat vádolta az incidens előidézésével. A kairói lapok újabb adatokkal egészítik kí a Jordániát fenyegető izraeli támadás előkészületeiről közölt korábbi értesüléseiket. Az Al Ahram szerint a Jordán folyó mentén feszültség uralkodik, mert Izrael n Jordán völgyét határoló dombokra nagy erőket vont össze: létszámuk meghaladja a 40 ezret. Az Al Gumhurija főcíme: Izrael meg akarja támadni Jordániát. Az Al Ahbar értesülése szerint az izraeli röpcédulák nyíltan fenyegetőznek agreszszióval. Ezek a röpcédulák, amelyeket izraeli helikopterek szórtak le a Jordán keleti partján, felszólítják a lakosságot, zárkózzék be házaiba, ha az izraeli katonák akciót Indítanak az ellenálló szervezetek támaszpontjai ellen. felhívást intézett Saigon polgáraihoz és a felszabadító erők katonáihoz, amelyben köszönetet mondott a májusi sikerekért, és további győzelmek kivívására szólította fel őket. Végül felhívta a katonákat, a rendőrséget és a saigoni bábkormány tisztviselőit, álljanak át az amerikai agreszorok ellen harcoló szabadságharcosokhoz. A dél-vietnami minisztertanács döntést hozott, amelynek értelmében felmentik tisztsége alól Phan Quang Dan államminisztert, mert azt javasolta, hogy a kormány kezdjen tárgyalásokat a DNFF-vel. Június 8-ig az amerikaiak emberveszteségei — halottak és sebesültek összesen — 177.716 főt tettek ki. Az adatok közel hét és féléves időszakot ölelnek fel, amelynek elején csak néhány száz katonai tanácsadó tartózkodott Dél-Vietnamban, most pedig körülbelül 533 000 katona. Ha a veszteségek heti átlaga az eddigi szinten marad, akkor 1968 végére megközelíti a 255 800-at. A KÖZÉP-INDIAI Nagpurban pénteken folytatódtak a hélfő óta tartó hindu-muzulmán öszszecsapások: egy késelés során egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A rendőrség eddig 582 személyt tartóztatott le. 1968. VI. 18.