Új Szó, 1968. június (21. évfolyam, 151-179. szám)

1968-06-14 / 163. szám, péntek

A történet szereplői: AZ EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKE SOKAN MÁSOK A KUTYA A LATHATATLAN TENYÉSZTŐ, ÉS ÉN A sorrend így nem egészen pontos. Valószínűleg mindjárt a kutyával kellett volna kezdeni, vagy még helyesebben azokkal a gondolatokkal, amelyek egy leendő kutyához kapcsolódnak. Akár azzal is, mennyibe kerül egy kutya? Csakhogy ezt a kérdést ki tudná teljes szélességében megválaszolni? A kutyáknak — amennyiben egyáltalán pénzbe kerülnek — különféle áruk van. Próbáljunk csak összehasonlítani egy daklit egy pekingi palotakutyával, nem is beszélve azokról a ritka törpe kutyákról, amelyek egy kávéscsészében elférnek, naponta négy deka húst zabálnak és beérik egy kiskanálnyi vízzel. Egy ilyen ebkolibrinek talán nincs is ára. Aki ilyen kutyát akar szerezni, az vegyen töröksorsjegyet. Bevallom én gyerekkorom óta szívesen részt vettem volna a töröksorshúzáson, csak nem tudtam, hol árulják a sorsjegyeket. Később valaki elmagyarázta, hogy tö

rök-sorsjegy nincs is, s ha esetleg mégis van, Törökországban kapható, az általános érvényű töröksorsjegy amolyan szólásmondás. Ez a felvilágosítás igen kiábrándított. Azóta sokkal körülményesebb módon hiszek a csodákban. Néha elolvasom az újságokat. Az apróhirdetéseket is átböngészem. Ez minden. HATHETES, HÓFEHÉR ANGOL SPICC ELADÓ! Aki nem akar kutyát venni, elolvassa a hirdetést, az alatta található jeligéről vagy címről tudomást se vesz, de bennem, a nonparellek azonnal apró kutyakölykökké változnak, s megtagadva ólomfesték színüket fehéren kezdenek ugrándozni a papíron. Ebből következik az is, hogy én, aki kutyát akarok vásárolni, nem érem be ennyivel, hanem zsebregyűröm az újságot, elbandukolok a megadott címre és becsöngetek. Én — Kéremszépen olvastom az apróhirdetést... ÓK — Már nagyon sokan érdeklődtek, az imént is telefonált egý úr. ÉN (szerényen mosolygok, nem akarom felfedni inkognitómat) Én, Te, Ök, Ki, Hol, Mi, Kinek-a, Minek-a? Lehet, hogy más is így van ezzel. Ha zavarban vagyok, mindig ragozgatni szoktam magamban. Bizonyára valamiféle védekezés ez. Egyszer régen nyelvtanból megbuktattak, s most se tudom kik azok az ők, csak a hangjukat hallom. Amit látok, az egy mozgó fehér pamacs, az Ök egyike tartja a kezében. — Ez az egyetlen példány ... Érdekes, már megint a csoda közelében járunk. Szeplőtlen fogantatás. De ez nem tartozik ide. — Már a nagyanyja is sampion volt. — Nem a nagyanyja, hanem a ... ÖK vitatkoznak egymás között. A fehér pamacsnak alighanem rózsaszínű az orra és hunyorog. Nem tudom az orrá"al hunyorog-e. Természetesen nem az orrával hunyorog, hanem a ... — Bucóka hozd ki a naptárt, oda be van írva. ÖK — Kedves uram, maga nem is tudja mi lakozik egy ilyen állatban. Mennyi ragaszkodás és szív, igen. ez a helyes kifejezés... És mit gondol mibe kerül? ÉN (erre valóban kíváncsi lennék), de ÖK még a tulajdonsági jegyek felsorolásánál tartanak. Azt hiszem az előszobában állunk és elég sokan lehetünk, mert sokféle hang keveredik körülöttem. A fehér pamacs is unhatja már, mert váratlanul nagyot ásít. ÉN (aki annak idején a töröksorsjegyben csalódtam, végülis megkérdezem) — Tulajdonképpen miért akarják eladni? A kétkedés szelleme egy pillanat alatt megtölti az egész előszobát. Vajon mikor szoktak szellőztetni? A feltett kérdéstől először is én szomorodom el. Mindenért a töröksorsjegy a felelős. Ök is elszomorodnak, de csak egy villanásnyi időre. — Nem kérem, egyáltalán nem kötelező megvenni, már többen érdeklődtek. Bucóka, vidd be a kutyát a szobába I ÉN (aki egy idő óta sokkal körülményesebb módon hiszek a csodákban) — Azt hiszem az áránál hagytuk óbba. Mennyibe kerül? ÖK, helyesebben nem is ők, hanem egy mozdulat. Ennek a mozdulatnak szeme van és ide-oda kacsint. Ennek a mozdulatnak könyöke van és a magához legközelebbi könyököt keresi, de mielőtt az én könyökömhöz érne, a legvastagabbhangú ÖK a fülemhez hajlik. Érthetetlen számokat suttog. ÖK — Nem mondja ki hangosan. Némi érzékkel mindenki rendelkezik a titkok irányában. A titok által a dolgok minőségbeli változásokon mennek át. Ha akarnám se tudnám elismételni, mert nem értettem a számokat. ÉN — Kérem súgja meg mégegyszer, nem értettem pontosan. A második suttogás után százasokat gyűrögetek a zsebemben, érzem a rám háruló felelősséget; úgy kell átadjam OKnek, hogy a fehér pamacs mindebből ne vegyen észre semmit. Most már az enyém. Ebben az érzésben benne foglaltatik a Teremtés, a Születés és a Kezdet gondolata is. Valami több is ezeknél a gondolatoknál, mert mozog a kezemben, alig hallható nyávogó hangot hallat Él. Az ördögbe is, azt se tudom, hogy hívják. Bucóka elfelejtette kihozni a naptárt, aztán jött a titok és a pénz. Annál jobb, úgy fogom hívni, ahogy akarom. Szerencsére — és ehhez a szerencséhez némi hálaérzet is járul — Fehér Pamacs se nem rózsabokor, se nem bogár, így a nemét illetően nem kell tudósi ismeretekkel rendelkeznem. Elég volt letennem a szőnyegre, előbb egy tócsát vettem észté, aztán a tócsa fölé pillantottam, és megállapítottam, hogy kisfiú. A temérdek fiúnév közül, persze, nem könnyű választani. A választás amúgyis felelősségteljesebb dolog, mint ahogy sokan gondolnák. Ezért vagyok olyan gyakran tanácstalan. Fehér Pamacsot nem nevezhetem például Jánosnak, vagy Ferencnek, ezzel néhány ismerősömet és a kutyát is megsérteném. Aztán többféle ötlet racionális elvetése után elneveztem Jackienek. Hogy miért? Nem tudom miért, Csak úgy. Esetleg azért, mert amikor ehhez a névhez értem, már belefáradtam abba, hogy ellenérveket keressek. — Jackie! Fehér Pamacs hunyorogva néz rám. A tekintetében meglepődés tükröződik. Ezt beleegyezésnek is tekinthetem. Némi belemagyarázással: hallgat a nevére. A többi a dresszúra dolga. De ki ért a dresszúrához, s egyálr talán ki tudja, mivel táplálkozik egy ilyen kutyakölyökí Itt lépnek be a történetbe SOKAN MÁSOK. — Mindent ehet, ami ízlik neki. — Isten ments, hogy kenyeret adjon neki, a kenyértől gilisztát kap, nekem elhiheti. — Legjobb he tejet iszik. — Tudja mit, adjon neki, kanárinyelvet, azt biztosan szereti. Érdekes, hogy ennyi tanács ellenére valamit mindig követni lehet. Ebben Jackie is nagy segítségemre van. Tejet például nem iszik. De megeszi a papucsomat A papírt és a cigarettát is szereti, valamint a faliháncsot és a paplanhuzatot. És hol fog aludni? — Szőrm&vel bélelt kiskosárban. — Legjobb ha a kövön alszik, úgyis melege van. — Most árverezik éppen XIV. Lajos pamlagát, majd megérdeklődöm a kikiáltási árát. Jackiet azonban még nem korlátozzák a vélemények. A kiskosárban is alszik, a kövön is, az ágyamban is, és nehéz megállapítani, hogy érzi magát a legjobban. Amennyire engedi, szeretnék gondoskodni róla, mert valaha magam is erősen rászorultam. Ma is úgy kötöm meg a nyakkendőmet, ahogy az anyám mutatta. Azóta se mutat meg senki semmit. SOKAN MÁSOK csak a tanácsaikat osztogatják. Különös érzés valakiről gondoskodni. Egyszerre minden változás jelentőséggel bír. Az, hogy Jackie kicsi, az is hogy nő, az is hogy ugat, és az is, hogy nem ugat. Az is, ha sétálni viszem. — Milyen édes kis kutya! — Viszi fel azonnal azt a dögöt, összepiszkolja a lépcsőházat! — Jé! Kek szeme van. Láttál már kékszemű kutyát? Valóban kék szeme van. Ez jó vagy rossz? SOKAN MÁSOK eltérő véleményéből semmiféle egészséges középarányost nem lehet kihámozni. Legokosabb lesz szakkönyvekhez fordulni. Sajnos a könyvekben való tájékozódás sem mentes különféle meglepetésektől. Az első könyv túlságosan általános, a második meg éppen a spiccekkel nem foglalkozik, a harmadik túl részletes, itt azután mindenféle spiccrői szó van: németről, angolról, oroszról, törpe spiccrői, óriásspiccről, közönséges spiccrői, farkasspiccről, alfajokról, főfajokról, nehéz eligazodni. A centiméterek nem sokat mondanak, mert kifejlett példányokra vonatkoznak, s egy növésben levő kutyakölyök, lehet törpe óriás és óriási törpe is. A nehézségek gyakran találékonnyá teszik az embert Felhívom Őket. ÉN — Bocsánat a zavarásért, én vagyok az aki Jackiet, helyesebben Fehér Pamacsot... ŐK - Vegye tudomásul a kutya teljesen egészséges volt amikor tőlünk elvitte. ÉN — Most is az. ŐK (egy fokkal nyájasabb hangon) — Ami az árát illeti ... ÉN — Nem az áráról, róla van szó. Egy sereg adatban bizonytalan vagyok, nem tudom például, hogy milyen nagyságrendbe tartozik, a szeme ugyanis kék és ... ŐK — Akkor legokosabb ha a Tenyésztőhöz fordul, ml szintén csak másodkézből jutottunk a kutyához. írja fel a címét. A Tenyésztőhöz eljutni jóformán semmiség. Az a pár kilométeres sártenger, amely a várostól elválasztja magányos házukat, jó bakancsban pár óra alatt átgázolható, E potom fáradságot csak egy gondolat súlyosbítja, hogy Jackie egyedül maradt a lakásban, kaparja az ajtót, és szemrehányón nyüszít utánam. A lelkiismeretem természetesen tiszta, mindez az ő érdekében történik. Neki is tudnia kell, hogy honnan származik, helyesebben ha már ő nem tudja, akkor... Ez már kissé homályosabb érv, de mindent nem lehet mindenkinek megmagyarázni, pláne ha az egyik fél kutya, akivel az érvek közös ábécéjét még nem volt alkalmunk kidolgozni. Már nem is kell sokat gyalogolni. Igaz, az út eléggé változatos. Ez a vízmosás messziről nem is látszott Föl kell tűrni a nadrágomat. Ki hitte volna, hogy ilyen éles kövek is vannak a vízben? Persze, ha lehúznám a zoknimat, csak a lábamat karcolnám össze. Igy a harisnyám is kettészakadt. Nem kár érte, a másik is lyukas, éppen ma reggel loholt vele oz ágyam körül Jackie. Amikor három kockacukor fejében végre sikerült elvenni tőle, már nem igen hasonlított harisnyára. Az viszont már boszszantó, hogy a Tenyésztő nincs otthon. — Mikor tartózkodik itthon? — Mindig. — Most nem tartózkodik itthon. — Most nem. A beszélgetések nagy része teljesen fölösleges elemeket tartalmaz. A Tenyésztő felesége, gyerekei és a Tenyésztő szülei szintén erősbítik ezt a szabályt. Azzal is, hogy egyszerre beszélnek. A Tenyésztő kutyái is bele-beleugatnak a szavakba. Vajon melyik az anyja és melyik az apja? — Szeretném megismerni Jackie szüleit. — Az ott az anyja — mutatnak vagy négyféle kutyára a Tenyésztő családtagjai. — Melyik? — Az. — Dehogyis az. Az a másik. A kérdés eldöntésében elég nagy bizalmatlanság • uralkodik. Ez elég meglepő, s némi szemrehányással emlegetem néhai latin tanárom mondását „Mater semper certa est". A Tenyésztő családtagjai nem tudnak latinul, azután az apa felől tudakozódom. — Az úgy volt, hogy ... Minden mese így kezdődik, vagy így: Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy apa. De azután eltűnt (ÉN oki egy idő óta sokkal körülményesebb módon hiszek a csodában) — Kutya volt? — Kutya. — Ebben a Tenyésztő családtagjai valamennyien megegyeznek. De hogy számolok be erről Jackienek? Nem tartozik a kutyák gothai almanachjába. A születésnapjáról sem lehet semmi határozottat állítani. A kezemet nyalja, hátára fekszik, farkát csóválja. Ugyan minek örül? Rám hárított minden gondot. A Tenyésztőt is. Nem akar osztozkodni velem. Vidáman csahol, mintha nem is az ő őseiről lenne szó. Van ebben a magatartásában valami megható. Most már teljesen az én szeretetemre és nagyvonalúságomra van utalva. Éjjel a Tenyésztővel álmodom. Puha bárányfelhőkön ül, s meztelen, bütykös lábujjait lóbálja felém. Rengeteg kutya veszi körül, Jackie is ott szaladgál, árván, egymagában, egyetlen kutyához sem tartozik. A többi kutya abban is különbözik tőle, hogy mindegyiknek szárnya van, azzal legyezik a Tenyésztőt. — Mit vétett magának Jackie? — kérdezem a Tenyésztőtől. — Nekem semmit. De lehet, hogy nem is ezt mondja, csak néz maga elé és a kutyákkal játszik. — Játsszon az enyimmel is. — Nem tehetem, a kutyaparadicsom előírása nem engedi. Jackie születésénél nem volt jelen szakértő-bizottság. És különben sem kötelezhet arra, hogy bárkivel is játsszak, akivel nem akarok. Nappal is a Tenyésztővel vitatkozom. Nem sikerült a színe elé kerülnöm, ezért kénytelen vagyok az álomból kölcsönvenni a körvonalait. Ez azért is előnytelen, mert ebben a megjelenési formájában máris a fejem fölött lebeg. — Szeretnék volami bizonyosságot. — Mindenki erre törekszik. Csakhogy ismeri a tűfokáról és arról a bizonyos tevéről szóló példabeszédet.., — Ismerem, de miért keveri ezt ide. A mondás különben is sántít, az apostolok halászemberek voltak, aligha gondoltak tevére, inkább hajókötélre, amit csakugyan nehéz átfűzni a tű fokán. A vita távolról sem zavartalan. Jackie éhes, utána vízért ugat, szájába veszi a pórázát és rózsaszín orrává! böködi a lábam, hogy játsszunk kötélhúzást. Közben félelmetesen vicsorog. Talán a Tenyésztőre haragszik. Vagy rám, aki nem vagyok elég ékesszóló képviselője. Ök is zavarnak és SOKAN MÁSOK. És a rádió még csak tetézi azt a felfordulást. VANNAK AMERIKÁBAN ROKONAI? FORDULJANAK A PANAMERIKAI LÉGI TARSASÁGHOZ! A PÁNAMERIKAI LÉGIFORGALMI TÁRSASÁG MINDENT ELINTÉZ! De nekem nincsenek amerikai rokonaim, mi közöm az egészhez. Nekem csak Jackiehez van közöm, akirőj a Tenyésztő megfeledkezett. SOKAN MÁSOK sem fogynak ki a tanácsokból. — Megnézte a szájpadlását? Nos nem hiszem, hogy minden rendben van-e ennek a kutyának a pedigréjével. — Ne adjon neki annyit enni, már úgy néz ki mint egy kismalac. Hányszor kell egyáltalán egy kiskutyát etetni? Nem ártana állatorvoshoz fordulni? — Hány éves ez a kutya? Ilyen hamar születik a bizalmatlanság. Sértődötten az ölembe veszem Jackiet és tüntetően kivonulok a rendelőből. Minden nap hoz valami újat. SOKAN MÁSOKnak is az a véleménye, hogy szakértő nélkül nem megyek semmire. Legokosabb, ha egyenesen az EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKével osztom meg a kétségeimet. Az elnökök általában a legtávolabbi szobában ülnek. Az elnökökhöz számtalan szoba és előszoba vezet Amikor az utolsó ajtón bekopogtatok Jackievel és egy demizson borral, már túl sok szobán mentem keresztül ahhoz, hogy visszafordulhassak. Jackie a szőnyegen ül, a demizson köztem és az Elnök között. A beszélgetés természetesen most sem Jackievel kezdődik, hanem a borral. Borozás közben a Tenyésztő is megjelenik a fejünk felett, de hamar ellepi a bárányfelhő. — Jó bor... Szép kutya. — Szép kutya ... Jó bor. Némelykor egész távoli fogalmakat össze tud kapcsolni a transzcendentális logika. — Nincs papírja. — Nincs, de ... A harmadik liter után érzem, hogy párologni kezd a transzcendentális logika. Az EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKÉNEK arca is egyre gondterhettebbnek látszik. — Nos ne kerteljünk, mondjuk ki kerek-perec . Ezem, semmit se torlaszolhatok a kinyilatkoztatás szabad útja elé. — Nem lehet semmit se csinálni. Ez rnegfellebezhetetlen ítéletnek hangzik. Nem is szorul magyarázatra, legföljebb az üres demizson irányából árad némi tiltakozás. Jackie a demizson dugóját nyalogatja. — Nézze, ennek a kutyának öt körme van — jelenti ki az Elnök, hogy a demizson gondolatától is megszabaduljunk. Hát igen, ha öt körme van, az egészen más. öt körömmel nem jelenhet meg a kutyakiállításon, öt körömmel a származása körül sem lehet kiigazítani a homályosságot. Egy ötkörmű kutyát rendes, négykörmű kutyával kell elcserélni. Ebben a tekintetben az Elnök természetesen a rendelkezésemre áll. De éppen itt keveredik valami rendhagyó a történetbe. Mert Ök, SOKAN MÁSOK, a TENYÉSZTŐ a bárányfelhővel együtt és az EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKE is azt képviselték eddig, ami a szerepkörükből következik. Mindegyikük magatartásában kapcsolható utólagos rádió Honnan származik mégis az a valószínűtlen és egyikük cselekedetével, érveivel össze nem egyeztethető gondolat, hogy Jackiet nem lehet kicserélni? Egy bizonytalan származású, öt körmű, kékszemű kutyát miért ne lehetne egy rendes, pedigrés, biztos nagyságrendű másikra kicserélni, ha erre az EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKÉnek jóindulatából kifolyólag ilyen soha vissza nem térő, kitűnő alkalom kínálkozik? Miért válik Jackie éppen ezekkel a terhelő jegyekkel olyan megmásíthatatlan egyéniséggé, hogy ÉN már soha többé nem téveszthetem össze a többi kutyákkal, még azokkal sem, amelyek szárnyaikkal a Tenyésztőt legyezgetik? Lassankint teljesen elvonatkozunk, Ök-től, SOKAN MÁSOK-tól, A LÁTHATATLAN TENYÉSZTÖ-től és az EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS ELNÖKE is megfeledkezik rólunk. Ketten maradunk, óvatosan megyünk át az úttesten, fogom Jackie pórázát, nehogy valami be nem avatott autó könnyelmű pontot tegyem a történet végére. Igy egyre tart a történet. Élünk. Ha beszélgetni tudnánk egymással, biztoson arról is szó esne, hogyan találtuk ki saját magunkat