Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-31 / 149. szám, péntek

F útnak a csillék ... Jánosbogarak villognak... Valaki káromkodik... örök éjszakáról dalolnak a gépek: „Egp rossz mozdulat, bányász és véged!... A fekete szénpor felissza vered, hiába vár fiad és a feleséged!..." Omlik a vén szén, zúgnak a gépek és a verítéket nincs időd letörölni sem, várnak a csillék üresen, éhesen ... ... szenet még! ... Szenet még! — zúg a gep. Itt felsőbbrendű fehérek nincsenek, csak szénporos, siető fekete emberek és az ezüstszínű csillagok helyett itt a bányalámpák fénylenek ... Fekete lepke szállt a számra: A bánya örökös éjszakája ... S ennek az éjnek nincsen álma-vágya! A pislákoló bányalámpa libbenő, kis jános-bogárka és zúg az akna — dalol a tárna. A bánya ezernyi szeretőjét várja, hogy öleljék öt életre-halálra ... A fekete nászágyra veríték folyton és sokszor vér csorog ... Itt nincsenek fehér földi angyalok... Itt a fekete testben fekete vágy dobog ... Itt fekete kezek ütnek a föld fekete testébe fekete sebet... Itt a jó ember is feketén nevet... Idelenn idegesek az emberek. Hatszáz méter mélyen a föld alatt mindenki kilép önmagából ... Aki fent tréfás cimbora, idelent mindjárt előszedi a szentek egész családfáját. Nyolc brigos és egy öreg bányász ... Csak neki nem hallani a hangját. Lehajtott fejjel, lassan ballag a sínek között ... A fiúk élményeikkel, hódításaikkal dicsekszenek ... Költött kalandjaikat mesélik el egymásnak és úgy tesznek, mintha mindent elhinnének... Az a fontos, ogy teljen az idő! — Apus, szedje egy kicsit szaporábban a lábátl — ingerlik az öreget, de az csak bölcsen hallgat, vagy az orra alatt dünnyög valamit. — Mit keres maga itt?... Annyira megszerette ezt az istenverte lyukat, hogy nem tud már élni nélküle?... Hiszen már szép nyugdíjat kapna ... Minek magának az a sok pénz?... Azt hiszi, hogy a sírjába is magával viheti?... Mi fiatalok dolgozunk magára, maga meg csak a pénzt szedi!... Az öreg tudja, hogy az utolsó mondatot nem gondolja komolyan egyik sem .. . Csak provokálják, hogy mondjon már végre valamit... De ő csak hallgat, Néma, mint ezek a fekete falak... Sokat hallott — sokat élt már. Mit mondjon ezeknek a kölyköknek? Könnyű nekik ... Erősek, fiatalok, meg sem kottyan nekik a munka Szidják ugyan, de nagyon jól tudják, hogy seholsem keresnének ennyit... Már elmehettek volna. Van amelyik negyedik éve van itt, pedig először csak egy évre írta alá a szerződést... Hozzászokott a sok pénzhez. Tizennégyen vannak ebben a partiban és csak kettő állandó munkás rajta kívül — csak kettő nős. A többi még kölyök ... Legtöbbjük még katonaság előtt... A pénzt magukra költhetik. Lehet ugyan, hogy küldenek haza is valamit a szüleiknek, de ezt az istenért sem vallanak be. Szégyelnék!... Ilyenek azek a fiatalok! Vagánykodnak, legénykednek, hencegnek, de ha csomagot kapnak otthonról, egyszeriben kibújik belőlük a kisfiú! Nem a hazaihoz látnak hozzá, hanem apjuk vagy anyjuk öreges betűit böngészik elérzékenyülve ... „Aztán legalább vasárnap menjél el a templomba, fiacskám ..." „Ne költsd el a pénzed holmi haszontalanságokral Küldd inkább haza, tudod, hogy itt jó helyen van ..." — Nehogy rossz nőkkel barátkozz! — „Hallottam, hogy minden bányász iszik .. . Nehogy te is kocsmába járj! Tudod, hogy apád pokollá tette az egész család életét az ital miatt!" S ezek a gyerekek olvasták az anyai intelmeket, pár napig csendesebbek, kevesebbet káromkodnak, nem járnak el a kocsmába... Pár napig! Azután megint kitör belőlük a szilajság, hiszen fiatalok... Hiszen, ha a munkájukat elvégzik, nem törődik azzal senki, hogy mivel töltik a szabad idejüket... Szombaton és vasárnap azután kitombolják magukat. Nekik a nő még csak futó kaland. Egy kis szívdobogás, egy kis futás és kész. Ö otthon nevelkedett, a szülőfalujában és ott is maradt az öregekkel ... Apjával együtt kínlódott azon a három hold földecskén a darab kenyérért, a darab életért... A szomszéd ökrével szántottak, a szomszéd ekéjével... Azután ledolgozták a •zomszédnak. Igy volt... Azután Eperjesen dolgozott kevesebb munkáért több pénzt kapott. Ő nem sajnálta a földe, de az anyja folyton siránkozott érte, pedig a rabszolgái voltak mindhárman annak a kis darab földnek! Eperjesről vonult be katonának, Eperjesre is ment vissza, de már asszonyt hozott haza messzi Csehországból... Muszájból, mert megtörtént a baj... Szép, gusztusos fehérszemély voltl Még az apjának is megvillant a szeme, amikor meglátta... Csak az anyja jajveszékelt, hogy még csak egy szót sem tud beszélni a menyével! Megszületett a kislány, Danica lett a neve, mert az asszony így akarta ... Pedig ő szebb nevet szánt neki, Ilonka igazán szép név! De az asszony csak durcáskodott, nem is akarta magához engedni, amíg nem lett neki igaza ... Az apja a fejét csóválta: — Nem tudsz te parancsolni annak az asszonynak!... Meglátod, hogy a fejedre női... Azt csinálja veled, amit csak akar!... De hát te tudod . .. A szülés után megváltozott az aszszony, egyre azt hajtogatta, hogy ő nem tud megszokni falun ... Itt senkivel sem tud beszélni ... Nincs még barátnője sem! — Ha Eperjesen dolgozol, kötelesek tek a ház falai, fél év sem telt bele és tető alá is került! — 'Ha még egy évig kihúzom itt, be is rendezem! — gondolta és aláirt még egy évet. Minden elmúlik egyszer és már végéhez közeledett a második év is. A felesége és Danica már az új házban laktak, Eperjesen. És amikor már csak két hét volt hátra, a felesége kinevetette: — Csak nem bolondultál meg?... Itt a felét sem keresed meg!... Tudod, hogy még sok mindenünk hiányzik ... Fájt neki, hogy az asszony olyan jól érzi magát nélküle ... Hiszen volt már barátnője, eljárt szórakozni is... Ha meg kedve kerekedett rá, fogta magát, hazavitte Danicát férje szüleihez, ő meg hazautazott Csehországba ... neked ott lakást adni!... Csak hát állj a sarkadra! De a lakásra bizony várni kellett volna. Nem lehetett azt a szögről leakasztani. Pedig az asszony egyre türelmetlenebb lett. Volt egy kis spórolt pénzük, hát vett rajta telket és lerakta egy családi ház alapjait Eperjesen. A pénz elfogyott! Kölcsönt kaphatott volna, de nem akart... Az apja is lebeszélte róla! Akkor jött haza egy barátja Osztraváról... Beszélt neki, hogy ott csak öt napot dolgoznak . .. Hogy ott mennyit keresnek azok, akik nem félnek a munkától ... Este beszélt a feleségével és másnap jelentkezett egyéves brigádra. így került Osztravára! Valóban csak öt napot dolgoztak és szépen kerestek... Ö még szombaton és vasárnap is dolgozni ment, mert ezeken a napokon még többet fizettek. Dolgozott, mint egy állat, havonta csak egyszer járt haza. Gyűlt a pénz és nemsokára elkészülKiöltözött, nagyságos asszonynak érezte magát, mert kezétcsókolomot köszöntek neki a szomszédok meg az ismerősei. De ő szerette az asszonyt és aláírt még egy évet! Már harmadik éve bányászkodott ós eljött a harmadik karácsony, a harmadik Szilveszter is ... Kéthetes szabadságra jött haza és a felesége este megmondta neki, hogy már második hónapja állapotos ... Ű még örült is neki! A ház már elkészült — szépen be is rendezte ... Még három hónap és búcsút mondhat Osztravánakl Örökre!... örülni akar a háznak! — megdolgozott érte. örülni akar szép feleségének! — eddig alig látta. örülni akar a gyerekeinek! — Danicát alig ismeri. Szilveszterre meghívta pár barátjót meg a felesége barátnőit is ... Olyan régen nem szórakoztak már együtt... Most már volt hol és volt miből! A barátnők nem nagyon nyerték meg a tetszését, csupa festett nőszemély ... Többet cigarettáztak és többet ittak, mint a férfiak ... Már hajnal felé járhatott az idő, belefáradtak a táncolásba, nótázásba ... Mindenkinek akadozott a nyelve az italtól ... A nők hazamentek, a felesége lefeküdt, de ő még tovább szórakozott a barátaival ... S ezért van még most is a bányában! — Bolond vagy te, János! — dadogta kí a legjobb barátja részegen. — Meg aztán vak is! — Mért? — kérdezte. — Talán többet ittam a kelleténél? — próbálta tréfára fordítani a szót. — Hát csak azért, mert dolgozol mint egy barom ... Házat építesz másnak ... A feleséged is itthagyod másnak ... — Ugyan, Béla!.., Mit fecsegsz itt össze-vissza? — próbálták a részeg embert lecsillapítani a többiek. De az csak nem hagyta magát: — Tudd meg az igazságot!... £n .. • csak én vagyok igazán jó barátod ... Tudd meg, hogy az a cafra férfit hord az ágyadba ... Hogy ... Most már aztán ő is felhördült: — Te gazember!... A feleségemre mondtad? — felugrott és öklével barátja arcába csapott egyszer, kétszer, háromszor és ha a többiek nem fogják le, talán valami rosszabb is történik. Barátjának arco csupa vér lett és egyszeriben kijózanodott: — Megütöttél, János . . . Nem ezt érdemeltem az igazságért! Na, jó éjszakát. .. — és elment. Ö a fogait csikorgatta: — Igaz ez! Mondjátok meg, igaz ez? De a barátai csak lehajtották a fejüket és hallgattak. Majd elbúcsúztak tőle és hazamentek. János akkor rákönyökölt az asztalra, az üvegek és poharak közé... öntött magának és ivott! Kifogyott a bor — itta a konyakot borospohárból, aztán felordított, mint egy sebzett oroszlán: — Várj csak. Berohant a hálóba, belemarkolt felesége hosszú hajába és lerántotta az asszonyt az ágyról: — Igaz, hogy ringyó vagy?... Ne merd letagadni! Az asszony rémülten felsikoltott, azután rikácsolni kezdett: — Engedd el a hajam, te részeg disznói... — és vörösre lakkozott hegyes körmeit belevájta férje kezébe. Az meg csak ordított és ütötte az aszszonyt, ahol csak bírta . .. Meg rugdosta is: — Te szajha ... te kurva ... te... te... mondd meg az igazat!... Kitől lesz az a gyerek? . . . Mond meg, mert megöllek! — Engedj el . . . Mindent megmondokl — rimánkodott az asszony. Visszalökte az ágyra: — Beszélj, te ringyó! S az asszony sírva elmondott mindent ... Igen, van egy barátja, már két éve ... Lehet, hogy tőle állapotos... De nem biztos ... — Ne üss, János... A gyereket ölöd meg . . . — A más fattyát... Veled együtt, te rongy! Kirántotta az asszonyt az ágyból és kilökte a januári csikorgó fagyba egy hálóingben: — Fuss innét!... Ide többé be nem teszed a lábad! — és bezárta az ajtót. Az meg egy darabig könyörgött ott kint, kérlelte és fogadkozott, esküdözött, hogy ezután... De hiába! A megbántott férfi nem tudott megbocsátani. Másnap visszautazott Osztravára. A lakás kulcsát a szomszédoknál hagyta: — Ha érte jön, csak adják neki oda! . . . Elviheti mindenét, még a bútort is ... Megfertőzte azt is! Azóta már tizenöt év telt el . . . Tizennyolc éve dolgozik Osztraván és küldi a pénzt egy gyerekre, de az asszonynak még csak egy sort sem írt. Akkor mindjárt elválasztották őket, mert a felesége nem tagadott! Ö meg gyűlöli azt a házat is ... Nem is tudja, miért nem adta el már régen?... Pedig talán a ház az oka mindennek! Ha akkor otthon marad és nem jön el Osztravára, kapott volna üzemi lakást... Akkor a feleségének nem lett volna alkalma ... Tizenöt éve kergette el az asszonyt... Tizennyolc éve dolgozik Osztraván ... Csupa ránc az arca, a haja fehér... öreg ember, pedig alig múlt negyven éves .. . Egy asszony az oka, meg az az átkozott ház! Mit tudnak ezek a fiatal kölykök, hogy mi is a nő?... Hogy mire képes egy asszony?... Mit tudnak ezek a brigosok?... Csak dolgozni, inni, nőzni... Futnak a csillék ... Jánosbogarak villognak ... Valaki káromkodik ... Nyolc brigos és egy öreg bányász .. • Csak neki nem hallani a hangját. Lehajtott fejjel lassan ballag a sínek között. Mit is mondana ezeknek a kölyköknek? ... mn 1968. V. 31. 10 SZABÓ GYULA: BEKET (1959)