Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-24 / 142. szám, péntek

A SAJTÓBAN tovább folyik a vito a nemzetiségi kérdés rendezésének lehetőségeiről, szempontjairól. Nem ért bennünket váratlanul az évekig elfojtott problémák hirtelen feltörése. Tudtuk azt is, hogy ez sokak számára szokatlan lesz. Talán meglepett a kitörés ereje. A magyar nemzetiség problémái nem elszigeteltek. Természetes, hogy a megoldatlan kérdések rendezése érdekében felszínre kerültek a magyar vidékeken számbeli kisebbségben élő szlovák polgárok problémái is. Hisz elképzelhetetlen olyan igazságos megoldás, amely nem lenne tekintettel mások érdekeire. Kissé meglepett ozonban, hogy a magyar nemzetiség problémáinak rendezésére tett javaslatok után többen riadót fújtak, vészharangot kongattak, mintha ezzel a délvidéken élő szlovákok érdekei veszélyeztetve lennének. A sajtó képviseletében részt vettem a CSEMADOK ma már csaknem történelmi jelentőségű központi bizottsági ülésén, amelyen a magyar nemzetiségi kérdés rendezésére tett javaslatot elfogadták. Egyetlen olyan hangú elképzelés nem hangzott el, hogy ez a rendezés az ott élő szlovákok nélkül vagy azok rovására történhetne. Ezért hatottak meglepetésszerűen a DélSzlovákiából érkezett hírek. Valahol a CSEMADOK helyi szervezete csak a magyar nemzetiségi polgárokat engedte be arra a gyűlésre, ahol a nemzetiségi kérdés rendezésére tett javaslat helyi vonatkozásait tárgyalták. Egy MATICA-klub alakuló gyűlésén feltételként szabták meg a tiszta szlovák házasságot (a vegyes házasságok szlovák tagja nem lehetett az új klub tagja)... Zárt ajtók? A nemzetiségi hovatartozás kizárhat valakit az ügyek intézéséből? Nem hasonlít ez kissé a nem is olyan régmúlt időkre, amikor a faji, nemzetiségi hovatartozás előnyt vagy hátrányt, sőt végzetes választóvonalat jelenthetett? , A zárt ajtók nem vezethetnek jóra. Se az egyik, se a másik fél részére. A januári plénum után épp azt o tényt tartottuk a legnagyobb vívmánynak, hogy az ajtók megnyíltak. Megnyíltak a szlovákok, a magyarok, a kommunisták és a pártonkívüliek, a katolikusok, a zsidók és a felekezetnélküliek előtt egyaránt. Ekkor úgy éreztük, hogy a társadalom összes erőit mozgósítani kell a megújhodás érdekében. Egy szlovák újságíró megállapítása szerint a CSEMADOK javaslata volt az, ami a dél-szlovákiai szlovákokat felrázta, aktivizálta saját érdekeik védelmében. Ha ez úgy van, kétszeresen jó szolgálatot tett, mert célunk a társadalom minden rétegének mozgósítása. És csak az ügy javára válhat, ha a MATICA és a CSEMADOK képviselői, tagjai központi és helyi szinten közös asztalhoz ülnek, közös gyűléseket tartanak, ahol közösen tárgyalják meg közös problémáikat. AZ IGAZI jó szolgálatot az teszi, aki az ajtókat sarkig kitárja minden becsületes ember és minden becsületes szándék előtt. Őszinte szándékukat az jelentheti, ha a nyitott ajtókból mindenkit befelé Invitálnak: magyarokat és szlovákokat egyaránt. Hisz az együttélés történelmi szükségszerűség! A szomszédokat se magunk választjuk meg, Beleszületünk egy adott helyzetbe, de rajtunk múlik, hogyan rendezzük szomszédi kapcsolatainkat. Az élet nem szorítkozik a Matica és a CSEMADOK keretei közé. Mindennap találkozunk munkahelyünkön: a szövetkezetben, a gyárban, a hivatalban, ahol a mindennapi élet problémáit kell megoldanunk. Magunk, gyermekeink és az utánunk következő nemzedékek jövőjének alapjait rakjuk le apró mozaikkockákból. A Maticának és M A többség sohasem adhat 111 sokat a kisebbségnek «« a CSEMADOK-nak egyaránt ezt a nagy ügyet kell szolgálnia. Mert a jövő, a mindennapi kenyér, a megélhetés, a jobb megélhetés kérdései nem viselnek nemzetiségi előjelet. Ahol ezek az előjelek felbukkannak és akadályozzák a közös összefogást, valamit elhibáztunk ... Azért tűnik furcsának, hogy a szlovák sajtóban különféle fejlécek alatt, ankétszerű vitákban helyet kapnak egyes olvasók olyan véleményei is, amelyek nem a megoldás útjait keresik, hanem alapvető tételeket, egyszerű emberi jogokat vonnak kétségbe. A „Smena" című ifjúsági napilap vasárnapi számában Alojz Schultz nevű olvasó a következőket szögezi le: „Támogatom a nemzetiségi kisebbségek követeléseit, de csak akkor, ha azok ésszerűek és objektívek . .. Meggyőződésem, hogy nálunk a nemzetiségi kisebbségeknek több a joguk, mint elég, és lehetséges, hogy ennyi a föderáció keretében se járna nekik . .. A hivatalos szervek megállapították a nemzetiségekkel szembeni súlyos sérelmeket, mulasztásokat és konkrét intézkedések foganatosítását készítik elő (pl. különféle nemzetiségi szervek megalakítása) a teljes egyenjogúság rendezésére. Mégis akad valaki, a-ki az előbbi állapotot is sokallja . .. Mindez figyelmet sem érdemelne, ha egyedülálló esetről lenne szó. Sajnos, számos hasonló nézet lát napvilágot, hasonló hozzá aligha értő emberektől, akiknek emberisége és jó szándéka is kétségbe vonható. Mert azt, hogy valamely kisebbségnek elegendő jog biztosítja-e egyenjogúságát, elsősorban és mindenekelőtt a kisebbség képes objektívan megállapítani. Határozottan tapintatlanságnok tartanánk, ha a cseh elvtársak nyilatkoznának a szlovák nemzet jogairól olyan értelemben, hogy „hisz eddig is megvolt mindenük, miért követelnek még többet.. ." Hogy megvolt-e mindenük, azt elsősorban a szlovák nemzet tudja megmondani. És ha jogrendezést követel, akkor ezt szükségből és nem kedvtelésből teszi. A NEMZETISÉGI politikai lenini elveit nem elegendő csak a nemzetiségi kisebbségekkel elsajáttítatni. A kisebbség bizonyos értelemben mindig ki van szolgáltatva, csak kérhet, követelhet. Am a többség az, amelytől kaphat. Ezzel kapcsolatban mondta Lenin, hogy ez a többség sohasem adhat túl sokat a kisebbségnek ... Nem a nemzetiségi kérések jogosultságáról kellene vitázni. Ha ezt valaki tagadná, az önmaga jogát, az emberséget tagadná. Még akkor is, ha tévesen azt hinné, hogy a „többségi helyzet" olyan privilégiummal jár, amely bárkit is feljogosít arra, hogy egy kisebbség jogait saját belátása szerint, hatalmi helyzetből szabhatja meg. Ez nem belátás kérdése. És nem is könyöradomány. A jog a léttel adva van. A kisebbség létét is beleszámítva. Ezt a jogot csak meg lehet nyirbálni, de csak ideig-óráig... Tudomásunk van fenyegető levelekről és fenyegető telefonhívásokról. A vezető tisztségviselőket igyekeznek megriasztani; felhívják őket, hogy ebben vagy abban (főleg nemzetiségi) a kérdésben ne merjenek állást foglalni. A szándék nem kétséges: ha a józan hangokat sikerülne elnémítani, okkor teret kapnának a szélsőséges hangok. Nem vitás, kik bújnak meg e szándék mögött. A nemzetiségi kérdés megoldásának elodázása fokozza a bizalmatlanságot, megosztja az erőket, sőt csoportokat szembe állíthat egymással. Ez pedig nem lehet becsületes, az őszinte megoldást kereső emberek érdeke. Egyetlen érdekünk lehet: saját nemzetiségi soraink tömörítése és a közös út keresése. Olyan légkört kell teremteni, amelyben félniök kell mindazoknak, akik az őszinte megoldást akadályozzák és akár szavakkal, akár tettekkel nemzetiségi viszályt, meg nem értést szítanak. Ezek ellen saját sorainkban is könyörtelenül fel kell lépnünk. Persze, nem fogadhatjuk el azt az elvet, hogy csak a saját portánk előtt söpörjünk, mint ezt valaha annyit hangoztatták éppen nekünk. Természetesen, legelőbb a saját sorainkban, a saját portánkon kell rendet teremtenünk, de , nem tűrhetjük, hogy portónkat bárki, bármilyen formában is beszenyezze. SZERKESZTŐSÉGÜNK is kapott afféle tanácsokat, hogy nem ártana erélyesebben fellépni követeléseink érdekében. Ezzel kapcsolatban talán annyit, hogy az erély nem jelent hangoskodást, asztalverést és fenyegetést. Az erélyességet követeléseink következetes szorgalmazásában, érveink erejében látjuk. A csendesen kiejtett, megfontolt szó sokszor messzebbre eljut, mint az üvöltés . .. VITÁZZUNK, cseréljük ki nézeteinket. De érdemben! Keressük a közös megoldást, de ne odázzuk el a problémák rendezését meddő vitával, amelyben az emberi méltóságot sértő és emberi méltóság hiányát tükröző megnyilatkozások csak a szenvedélyeket korbácsolják fel. Nyissuk ki egymás előtt az ajtókat, mert csak így nyílhatnak ki a szívek is. ZSILKA LASZLO A legutóbbi hónapokban a rehabilitációkkal kapcsolatban nem éppen hízelgő, sőt kimondottan súlyos megjegyzések hangzottak el a biztonsági testület, a rendőrség címére. Az ötvenes évek törvénysértéseinek feltárása során azáltal, hogy a rendőrség általános elmarasztalását egyesek szinte érdemnek tekintették, a közvéleményben olyan hamis nézetek terjedtek el, mintha a biztonsági apparátusban csupa bűnöző ülne. Pedig mind az állam, mind az egyén szempontjából elsődleges érdek, hogy a rendőrség szervei következetesen teljesítsék feladataikat, hogy biztonságunk őrei hivatásuk magaslatán álljanak. Az egyes vétkesek helyett a rendőrség egészének elmarasztalása nagy károkat okozott. Az emberek előtt tekintélyüket vesztették a törvények, de a törvények képviselőt ts. Mostanában olyasmi is előfordul, amire azelőtt nem volt példa: semmibe veszik a rendőrségi, vagy a bírósági idézést. Vagy például valaki bűntényt követ el, az idézésre nem jelenik meg és amikor rendőr megy érte, bevágja előtte az ajtót. Elég baj, hogy egyes- lapok sem törekednek tárgyilagosságra, még az indokolt rendőri beavatkozások esetében sem. Ezzel a rendőrség ellen hangolják a közvéleményt és közvetve a bűnözőket biztatják. Erre is bőven akad példa. A múltkoriban egy többszörösen visszaeső bűnöző Topoľčanyban a kocsmában berúgott és garázdálkodott. Amikor az odahívott rendőr közbe akart lépni, a jelenlevők egy része a rendőr ellen fordult, szidalmazta és azzal fenyegette, hogy meghurcolják a sajtóban. Az ilyesmi természetesen nincs jó hatással a rendőrség tagjaira sem, mint ahogy az általánosítás és az Igazságtalan elmarasztalás sem járult hozzá a biztonsági testület tagjainak jó hangulatához, öntudatának fokozásához. Főleg biztonsági tisztítani i tikal perí a kezüket hetjük. L szerencsés olyan é most ki k ségből mir nes évekb nak tartju nyiüknek szomorú p egyénenké ni, kinek i aki vétkei fürdővízzé, kl a gye ződésünk, ség a reni ts megmai csületesne, nyugat-szli ezer fasi: dolgozik c rendőrök, alkalmazót kommunist Minden i ségnek mi hogy kült koljjt a bú