Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-19 / 137. szám, vasárnap

Megfontolton határozni és cselekedni A nemzetiségi együttélés kérdőjelei a lévai járásban A demokratizálódási folyamatban nemcsak a társadalmunk előrehaladását szolgáló gondolatok jutnak felszínre, hanem elhangzanak felelőtlenül kimondott ítéletek és személyi sérelmek „visszafizetését" szorgalmazó kijelentések is. A vegyes lakosságú járásokban az említettekhez párosul a nemzetiségi kérdés rendezésének igénye, amely még sokrétűbbé teszi, az amúgy is bonyolult, s nehezen áttekinthető megújhodási folyamatot. Az első hullám A lévai járásban a nemzetiségi kérdés márciusban került a politikai élet középpontjába. Igaz, egyes felszólalók már a januári és februári párttaggyűléseken is foglalkoztak e kérdés megoldásának szükségességével, de konkrét javaslatok még nem hangzottak el. Azt viszont már ekkor is világosan lehetett érezni, hogy a demokratizálódási folyamattól mind a szlovákok, mind a magyarok nemzeti létük kiteljesedését remélték. Az év első hónapjaiban határozottan nőtt a pártszervezetek aktivitása. Többször hallottuk azt a megáliapítást, hogy ha a legfelsőbb pártszerv azonnal állást foglalt volna a nemzetiségi kérdés rendezéséhez, akkor e lépésével, főként a vegyes járásokban, hatalmas politikai tőkét kovácsolhatott volna. Arról már nem is szólva, hogy a pártvonalon induló kezdeményezés kizárta volna az ellentétek szítását. Hiszen az akcióprogram elvben úgyis rögzítette a CSEMADOK KB javaslatának lényegét. De maradjunk a tényéknél. A nemzetiségi kérdés csupán akkor vált problémává a járásban, mikor a CSEMADOK szervezetek vitatni kezdték a központi javaslatot, és állásfoglalásukat továbbították a járást és központi szervekhez. Helyesebben, ez a mozzanat csupán annyiba jelentett problémát, hogy felhívta a járási szervek figyelmét a megoldásra váró kérdésekre. Szükséges hangsúlyozni, hogy az alapszervezeteknek és a CSEMADOK JBnak állásfoglalásában nincsen egyetlen olyan jellegű követelmény sem, amely a köztársaság egységének megbontására irányulna. Sőt, az egység szilárdítása érdekében egységesen állást foglaltak a demokratizációs folyamat mellett, teljes támogatásukról biztosították a legfelsőbb pártszervet. A kérelmek többsége az iskolaügyi problémákat, a kétnyelvűséget, a választott és a végrehajtó szervekben való arányos részvételt érintette. Kérték a jogtalanul Csehországba hurcolt családok rehabilitálását, a reszlovakizáció érvénytelenítését, új népszámlálást, a régi ipolysági és a zselízi járás visszaállítását, e területek gyorsabb ütemű iparosítását stb. Tény, hogy voltak tájékozatlanságon alapuló kérelmek, és olyanok is, amelyek nem vették figyelembe az ország jelenlegi gazdasági helyzetét. Világosan fogalmazva, több javaslatot sem holnap, sem holnapután nem lehet megvalósítani, de ez még semmi esetre sem ok arra, hogy benyújtóikat szlovák-ellenességgel vádolják. Arról is szólni kell, hogy mindaddig, amíg az egyes szlovák lapok nem közölték az igazságot elferdítő véleményeket, teljesen nyugodt hangulatban folytak a CSEMADOK-szervezetek gyűlései. Addig a vegyes lakosságú falvakban a szlovákok nem fedeztek fel semmiféle támadást a gyűléseken elhangzó javaslatokban. Minthogy valóban nem is volt támadó és főként nem szlovákellenes jellegük. Csupán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy igen sok szlovák kommunista, aki tud magyarul és olvasta a CSEMADOK javaslatát, még a szlovák lapokban megjelent „magyarázó" cikkek elolvasása után sem találta ezt „államellenesnek". Ezek az egyének elsősorban a gyakorlati kivitelezés, a reális lehetőségek figyelembe vételével szóltak hozzá a javaslat egyes pontjaihoz. Az „1938-as események megismétlődésének veszélyét" az „irredentizmus" vádját elsősorban azoktól a szlovákoktól hallottuk, akik csak a szlovák lapok „kommentálásából" ismerték a CSEMADOK javaslatát. Véleményünk szerint a vegyes lakosú falvakban nemannyira a CSEMADOK szervezeteinek gyűlései és javaslatai mind Inkább a szlovák sajtó téves, nem egyszer rosszindulatú tájékoztatása szította fel a magyar ellenes hangulatot, amelynek hatása még közelről sem mérhető fel... A második hullám Tény, hogy a szlovák lakosságot nem tájékoztatták objektíven a CSEMADOK javaslatáról s így a tömegek érzékenyebb — részét eleve felhangolták minden magyar követelés ellen. Tudjuk, hogy az elmúlt húsz évben meglehetősen gúzsba kötötték a szlovákok nemzeti éleiét is. Most, hogy alkalom nyílott nemzeti létük kiteljesedéséhez, egyesek a nemzeti együvétartozást az internacionalizmus elve elé helyezték. Az első magyarellenes hangok a Matica slovenská klubjainak alakítása során kerültek napfényre. Később a klubok alakuló gyűlésein már messzebb mennek, irredentizmussal, a köztársaság egységének megbontásával vádolják a CSEMADOK-ot, Lőrincz Gyulát és az Oj Szó-t. Mire alapozzák ezt a vádat? „Megírta a Ľud, a Rolničke noviny." Ezt a választ kaptuk a leggyakrab ban a kérdésünkre. Ez szolgáltatta az okot, hogy a gyűlések állásfoglalásába bekerült az alaptalan vád. Másrészt azt tapasztaltuk, hogy a magyar közvélemény szinte teljes megértéssel fogadta a klubok alakítását. Helyenként már arról beszélnek, hogy hetente „három napon a Matica és húrom napon a CSEMADOK használja a művelődési otthont". Vagyis az ilyen közös munkában a kultúrális élet fellendülését látják Annál meglepőbb, hogy a Matica alakuló gyűlésein nem egyszer úgy vázolják a helyzetet, mintha eddig a CSEMADOK akadályozta volna a szlovák kultúra felvirágoztatását. Nem találkoztunk olyan esettel, hogy a szlovák tanítókat és műkedvelőket fékezte vol na valaki a szlovák kultúra terjesztésében, ápolásában. De a teljesség kedvéért ezeken a gyűléseken arról is kellene beszélni, hogy mit tett eddig a vegyes lakosságú falvakban élő szlovák értelmiség nemzeti kultúrája terjeszté se érdekében? A lévai járás vegyes lakosságú falvaiban váltakozva, egyrészt a szlovák, másrészt a magyar lakosság alkotja a „kisebbséget". Elsősorban ezekben a községekben keli ügyelni, hogy a nemzeti bizottságok minden vonalon érvényesítsék a kétnyelvűséget. Ma már igazán nem jelenthet különösebb gon dot e követelménynek megfelelő egyének kiválasztása. Ez a kétnyelvűség vonatkozik a hivatásos művelődési dolgozókra is. Figyelemre méltó jelenség, hogy a Matica slovenská klubjainak alakuló gyűlésein elfogadott állásfoglalások hangneme lényegesen eltér a CSEMA DOK állásfoglalások hangnemétől. Míg az előbiek erősen magyarellenesek és támadó jellegűek, addig az utóbbiakban nyoma sincs a támadó hangnemnek. Az említett állásfoglalások rendszerint általánosan jogtalannak minősítik a magyarok kérelmeit, sőt egyes megállapításaik szöges ellentétben állnak a párt akcióprogramjában lefektetett alapél vekkel. Még egy jellemző mozzanat. Néhány névtelen levelet is eljuttattak a járási pártbizottságra. Tartalmuk: uszítás, rosszindulatú vádaskodás szemé lyek és szervezetek ellen. Íme egy példa: „Kétyen a pártgyűlésen követelték a kommunisták, hogy a magyar falvakból telepítsék ki a szlovákokat. Lehet ezt engedni...?" Voltunk Kétyen, beszéltünk a pártszervezet, a HNB, az EFSZ vezetőivel. Elképedve hallgatták a vádat." A mi lakosságunk értelmesebb attól, hogy ilyen ostobaságot mondjon. Hogyan juthatna eszébe kommunistáknak ehhez hasonló?" A pártgyűlésen beszéltek a nemzetiségi kérdésről és kérték, hogy a járási pártbízottság és a JNB magyarul küldje a körleveleket, mert gondot okoz ezek lefordítása. A többi kérésük gazdasági jellegű. Ezek után teljesen érthető, hogy a levélíró csak a névtelenség homályából mert támadni. Pedig jó volna tudni, kik azok, akiknek „érdeke" a nemzetiségi ellentétek szítása? Mert közvéleményt, hangulatot különböző módon és különböző eszközökkel lehet teremteni. S a következmény: a járásban felkorbácsolődott a bizalmatlanság, erősen érezni a magyarellenes hangulatot. Hatni az eseményekre A járási pártbizottság elnöksége aránylag gyorsan felmérte az ellentétek kiéleződésében rejlő veszélyeket. Nem vártak felsőbb utasításra, saját maguk igyekeztek konszolidálni a helyzetet. Az első lépést a járási pártbizottság április 8-án megtartott plénuma jelentette. Állást foglaltak a föderációs államforma mielőbbi kialakítása mellett, és megvitatták a nemzetiségi kérdés rendezését. Megállapították, hogy a CSEMADOK jB állásfoglalásában reálisan ítélte meg a helyzetet s ez elsősorban a járási bizottságban dolgozó kommunisták érdeme. Bár a plénumon elhangzottak téves vélemények is, a felszólalók döntő többsége helyesen határozta meg a kialakult helyzetet és a tennivalókat. A plenáris ülés állásfoglalásában többek között azt is hangsúlyozták, hogy elítélik és elhatárolják magukat a nemzetiségi kérdés rendezésében mind szlovák, mind magyar részéről megnyilvánuló helytelen, nem marxista véleményektől. Egyértelműen sürgetik, hogy a legfelsőbb pártszerv foglaljon állást a CSEMADOK KB javaslatához és ezt a szlovák közvéleménnyel is ismertessék. A plénum állásfoglalásáról tájékoztatták a pártszervezetek elnökeit, hogy alapszervezetükben helyes mederbe tereljék a vitákat. Csakhogy a gyakorlat éppen azt bizonyítja, hogy ezek a viták inkább a pártszervezeteken kívül zajlanak. A jelenlegi helyzet azt követelné, hogy a pártszervezetek önállóan reagáljanak az egyes jelenségekre, foglaljanak állást a lényeges kérdésekben, így a szlovákok és magyarok viszonyának, együttélésének rendezésében is. Nem gondolunk a vélemény-nyilvánitás korlátozására. Mondja meg továbbra is mindenki a véleményét, de mégiscsak a párttagoknak kellene elsősorban felfigyelni az ellentéteket szító szavakra, s higgadtan, megfontoltan, tényekkel bizonyítani a vélemény helytelenségét. Miért engedjük, hogy a felelőtlen szavak elindítsák a torzsalkodást? Sajnos a pártszervezetek egy része csak szemlélője, és nem aktív részese a nemzetiségi kérdés rendezésének. A közmondás tanulsága A járási pártbizottság és a JNB vezetői két nagy csoportba sorolják a nemzetiségi kérdés rendezésére irányuló intézkedéseket. Felmérték, hogy a követelésekből mit kellene megoldani központi szinten, és mi hárul a járási szervekre. A lévai járásban 30 falu szlovák, 30 magyar, 40 pedig vegyes lakosságú. A kimutatások szerint a lakosságnak 35 százaléka magyar nemzetiségű. A JNB 90 képviselőjéből 26 magyar, de 60 beszél magyarul, a HNB-ok 2220 képviselőjéből 883 magyar, a 101 funkcionáriusból pedig 25, de 74 beszél magyarul. Világosan meg kell mondani, hogy itt az arányt a reszlovakizáció torzítja. Sok képviselő valóban csak annyiban szlovák, hogy azt a személyazonossági igazolványába beírták. Jóformán a nyelvet sem sajátította el, s ami igen lényeges, magyarnak tartja magát. (Ez is bizonyítja, mennyire szükséges az új népszámlálás.) Ha az említett tényt figyelembe vesszük, akkor a választott szervek öszszetétele megfelel a nemzetiségi aránynak. Ez egyben azt is igazolja, hogy a járás vezetői már az elmúlt években is foglalkoztak a nemzetiségi kérdéssel, s igyekeztek biztosítani a kétnyelvűséget. Nehezebben oldható meg a járási szervek apparátusa összetételének módosítása, de a pártbizottság és a JNB e kérdés megoldásával ls foglalkozik. A nemzetiségi kérdés egyik legérzékenyebb területe az iskolaügy. A járásban 18 osztott és osztatlan kisiskola és 8 kilencéves összevont alapiskola működik. Deménden, Farnadon, Fegyverneken s más községekben is kérték az egyesített iskolák szétválasztását. Az iskolaügyi szakosztály dolgozói elvben egyetértenek a kérelmekkel, de azt is őszintén megmopdták, hogy akkor helyenként a szlovák, másutt a magyar iskola szűnik meg, mivel kevés a tanulók létszáma. Ezért nem fogadtak el általános határozatot a kérdésben, hanem felülvizsgálják az egyes Iskolák helyzetét, s még az iskolaév végéig konkrét javaslatot terjesztenek elő a kérdés megoldására. Hasonlóképpen vizsgálják az óvodák helyzetét is. E téren azt kellene elérni, hogy a kevés létszámú közös óvodákban olyanok dolgozzanak, akik mindkét nyelvet beszélik. Tapasztalataink szerint a JNB vezetői igen nagy súlyt helyeznek az iskolaügyi kérdések igazságos megoldására. Ezért elhamarkodottnak tartjuk az olyan véleményeket, hogy „nálunk e téren nem történik semmi". A járási pártbizottság külön figyelemmel kíséri e kérdéseket s igazán nem kell attól tartani, hogy „suba alatt mindent elsimítanak". Az iskolaügyön minden kérdésről őszintén és nyíltan beszélnek, s állásfoglalásukról nemcsak azegész járás pedagógusait tájékoztatják. A jelen esetben sokkal okosabb dolog a kôžtaondás tanácsát követni — kétszer mérj, egyszer vágj, — mint gyorsan, mérlegelés nélkül határozni. Hiszen lényegében a kérelmezőket és az irányító szerveket közös érdek — az igazságos megoldás kialakítása — vezérli. Amiről keveset beszélnek Egyáltalán nem egészséges tünet, hogy a járás vezetői az utóbbi betekben kénytelenek többet foglalkozni a nemzetiségi kérdéssel, mint a gazdasági problémákkal. A valóságban e két kérdés összefügg, helytelen volna egymástói elválasztani. A tapasztalat is azt bizonyítja, hogy a két régi járás — Ipolyság, Zselíz —, visszaállításának igénye nem annyira nemzetiségi, mint inkább gazdasági érdekekből fakadt. A volt járási székhelyek fejlődése megtorpant, vagy legalább is lassult s a lakosság ebbe nem tud belenyugodni. A másik tény, a dolgozók 50—80 kilométert utaznak a járási székhelyre, hogy hivatalos ügyeiket elintézzék. A járást szervek nem helyeslik az új járások alakítását és helyette a lakosság igényeit jobban kielégítő körzeti rendszer bevezetését ajánlják. Most dolgoznak egy figyelemre méltó javaslaton, s ha megkapják a felsőbb szervek beleegyezését, akkor ezt a járásban kísérletképpen bevezetik. A javaslat egyik nagy előnye volna, hogy az apparátus a lakosság hivatalos ügyeit a körzeti hivatalban intézné el. Természetesen egyéb intézkedéseket — jogkör bővülése, beruházások stb. — szintén módosítanának! A járás déli részén találjuk a magyar és a vegyes lakosságú községeket. Ez a terület kizárólag mezőgazdasági jellegű. A lakosság életszínvonala elsősorban a mezőgazdasági termeléstől függ. Hiányzik innen a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar, a szövetkezetek sürgetik az öntözési rendszer kiépítését. A falvakban sok a női munkaerő-felesleg, több ezer egyén más járásokban, ipari üzemekben, építkezéseken dolgozik. Az emberek megtanultak hasonlítani, látják a különbségeket, figyelemmel kísérik az ország életét. S ami igen lényeges, szorgalmasan dolgoznak, s a vegyes lakossági falvakban — egy-két szélsőségtől eltekintve —, nincsenek nagyobb nemzetiségi súrlódások. Beszélnek, vitatkoznak itt is a nemzetiségi kérdésről, de aránylag higgadtan, nem elfogultan vizsgálják egymás problémáit. Az viszont feltételezhető, hogy a második hullára erősödése az értelmiség között és járási szinten, még szülhet ellentéteket. A járási pártbizottság munkája és állásfoglalása biztosítékot nyújt, hogy a hatáskörükbe tartozó területen — helyi és járási szinten —, minden szakaszon, a fontosság sorrendjében, marxistákhoz méltóan rendezik a nemzetiségi kérdést is. Ez a feladat egyik része, a másik a központi szervekre vár: „le kell rögzíteni az alkotmányos és törvényes biztosítékait a teljes és tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságnak". A vegyes lakosságú járásokban kialakuló politikai helyzet is sürgeti, hogy az akcióprogramban foglalt elveket, a teljes jogegyenlőséget, mielőbb tőrvénybe Iktassák. CSETÖ JÁNOS GÁLY IVAN Tóthpál Gyula felvétele