Új Szó, 1968. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1968-05-16 / 134. szám, csütörtök

MIROSLAV VÁLEK: ÁLOM ÉS VALÓSÁG V Néhányszor különös álmaim vannak. Kék-vörös dinoszauruszokat látok álmomban. Olyan gyönyörűen valószerűtleneket, s emellett olyannyira élőket, hogy lassan kételkedni kezdek Darwin elméletének helyességében. Másnap illusztrált állattani könyvekben lapozgatva ismét látom ugyanazokat a dinoszauruszokat — kicsinyek, szürkék, kifejezéstelenek és reménytelenül holtak. A dinoszaurusz számomra olyasvalami jelképévé vált, ami volt és nincs, s ezzel egyidejűleg olyasvalami jelképévé, ami nem volt és valaminő módon mégis létezik. Elhatároztam, hogy védekezni fogok a dinoszauruszok ellen. Túl sok időmet rabolják el s még eszperantóul sem tudom magam velük megértetni. A tény végrehajtott tett. A más szemszögből és más összefüggésekben szemlélt tények nem változnak. Csupán a tények interpretálása változik. A közelmúltban, mintegy háromnegyed éve másokkal együtt aláirtam a Csehszlovák Írószövetség IV. kongresszusához intézett levelet. Bizonyos idő múltán, körülbelül három.negyed évvel a kongresszus után felszólalt Anton Hykisch s erkölcstelenséggel, félelemmel, pánikkeltéssel és hisztériával vádolt meg. Megörültem. Már régóta vágytam arra, hogy munkaképtelennek nyilvánítva elüldögéljek a Hegyi-park valamelyik padján és mepróbamat tablettákat szedjek. Ám az egész ügy csak most vette kezdetét. A levél története közismert. Közzétették, sőt meg is filmezték. Kis híja, hogy nem vált olyan népszerűvé, mint az Alweg-akció. Sajnos, a szövegkönyvben néhány apróságot stilizáltak. A „stilizáltak" szó az adott esetben „az igazságnak meg nem felelően interpretáltak" szavaknak felel meg. Mi nem felelt meg ebben az esetben az igazságnak? Példának okáért az az állítás: megpróbáltuk, hogy a levél a kongresszuson jelenlevő valamenynyl szlovák író álláspontjává váljék. A levél az írók egy csoportjának kollektív vitahozzászólása volt. Ezzel a szándékkal íródott, ezzel a szándékkal olvasták fel s rögzítették a IV. kongresszus jegyzőkönyvében. További stilizáció volt az az állítás, hogy a levél a kongresszuson elhangzott legfontosabb felszólalások, így Ludvík Vaculík felszólalásának is kritikája volt. További stilizáció volt az az állítás, hogy a levelet én fogalmaztam, esetleg én és Mihálik. További, hogy szorgosan igyekeztem rábeszélni másokat a levél aláírására. További, hogy a levél más szövegét olvasta fel, mint amelyet aláirtak stb., stb. Nem gondoltam sem a kongresszuson, sem most idő múltával, sőt most duplán nem gondolom, hogy a levél szerzői zseniális gondolkodói színvonalának megnyilatkozása volt. Csupán egy bizonyos álláspont kifejezésének szánták, lehetséges, hogy csak kényszermegoldás volt. Ám semmiesetre sem válhat isten bárányává, aki elveszi azok vétkeit, akik hallgattak. Mások, akiknek nincsenek hallgatási komplexusaik, valami egyebet gondolnak a levélről. Engedjék meg, hogy felolvassak néhány részletet Arnošt Lustig felszólalásából, amely április 17-én hangzott el a Csehszlovák Írószövetség Központi Bizottságának brnól ülésén. A gyorsírással készült jegyzetből idézek: „Ez a levél sok idegességet okozott nekem. Mindenekelőtt azért, mert mikor a levelet aláírtam, Vaculík még nem mondta el beszédét. Amikor azonban a levelet felolvasták, már Vaculík fellépése után volt. Ha valaki Vaculík fellépése után kérdezett volna meg bennünket, a dolog másként alakult volna. Vaculík felszólalása merőben más hangulatot teremtett, az egész kongresszust valahova máshová sodorta s ugyanígy a levelet máshova vetítette .. A levelet demagóg módon kitépték összefüggéseiből s oly durván visszaéltek vele, hogy Spitzer elvtárs már az elnökség első ülésén tiltakozott klasszifikációm ellen és kijelentette, hogy ilyen hamisításnak még sosem volt tanúja . . Azt mondották, hogy a mondottakból az tűnik ki, hogy a levél szerzőinek az egész kongresszussal szemben elfoglalt álláspontja volt. A kongresszussal kapcsolatban megvoltak a magam fenntartásai, s ezek többségét mindmáig nem tagadtam meg. A fentebbi általánosító állítás azonban csak a „stilizációk", tehát a valótlanságok sorozatának folytatódása volt. Nincs más lehetőségem, mint első és remélem, utolsó ízben önmagam idézni. Abból a vitahozzászólásomból idézek, amely 1967. szeptember 13-án Prágában hangozott el a pártcsoport ülésén a CSKP ideológiai osztályának a IV. kongresszusról szóló jelentésével kapcsolatban. Azzal a jelentéssel kapcsolatban, amelyben a IV. kongresszust negatívan, a mi kongresszushoz intézett levelünket pedig pozitívan értékelik, noha fenntartásokkal. Idézek: „ .. . nem érthetek egyet ezzel a jelentéssel. Én ugyanis anélkül, hogy megkísérelném a kongresszust értékelni, mert ehhez, mint már az imént mondottam, még egyszer el kellene olvasnom a felszólalásokat, úgy vélem, hogy a kongresszus lényegében nem olyan volt, mint amilyennek ez a jelentés jellemzi ... Havlíček elvtárs, azt hiszem, hogy a kongresszus ilyetén jellemzése (bocsánat az erős kifejezésért) egyenesen gyilkos ... Véleményem szerint a Központi Bízottság plénumának (a CSKP Központi Bizottságának plénumára gondoltam) valóban tárgyilagos tájékoztatásokat kell kapnia, s jó lenne, ha a tájékoztatásban benne volnának azok a fenntartások, amelyeket néhányan emeltünk a kongresszussal kapcsolatban, ám ugyanakkor azt is megjegyeznék, hogy a kongresszus egész jellegét másként értékeljük, mint a pártsajtó szerzőinek jelentése ..." Azt mondották továbbá, vagy a mondottakból következik, hogy a levél ürügyet szolgáltatott Hendrych elvtársnak az alábbi gondolat tolmácsolására: „A pártküldöttség azonosítja magát a kongresszus azon részvevőinek fellépésével, akik felemelték szavukat a kongresszussal való visszaélés kísérletei ellen ..stb. Megfeledkeztek azonban ar rôl, vagy egyáltalán nem jutott a köztudatba, mert nem tették közzé, jóllehet a kongresszus napjaiban közismert volt, hogy több író tiltakozásának adott kifejezést az egész kongresszus »Uen más, mondhatnám szerfö lött nyomatékos formában, íme, az egyik ilyen tiltakozás: „A Csehszlovák Írószövetség »V. kongresszusának. A kongresszus eddigi lefolyá<w világosan arról tanúskodik, hogy részvevőinek egy csoportja szándékosan és szervezetten tereli el a kongresszust az irodalom kérdéseitől, š olyan kifejezetten politikai állásfoglalások autoritatív tribünjeként igyekszik vele visszaélni, amelyek élükkel nyilvánvalóan a kommunista párt és köztársaságunk kormányának politikája ellen fordulnak. Mivel úgy véljük, hogy az ilyen eljárás nem fér össze az Írószövetség, mint szocialista eszmei szervezet fel adatával, s a kongresszussal való ilyetén visszaéléssel nem értünk egyet, elhatároztuk, hogy tiltakozásunk jeléül elhagyjuk a kongresszust, s viszszautasítjuk a felelősségefcesetleges olyan határozatokért, amelyeket az említett szellem ben folyó kongresszus hozna. Prága, 1967. június 27." Ogy vélik talán, hogy az ilyen tiltakozások nem szolgáltak elegendő alapul Hendrych elvtársnak ahhoz, hogy tolmácsolhassa az Idézett gondolatot? — Egyébiránt, ezen a dokumentumon, amelyet szerzői átnyújtottak, akárcsak egyéb levelek szerzői is, három cseh író aláírása szerepel; a negye dik aláírás Ladislav Mňačko aláírása. Nem beszéltem erről a lény ről, míg fennált a Ladislav MĎačko állampolgárságát illető abnormális helyzet. Ma ez az ok már nincs érvényben, ám be kell vallanom, hogy igazán nem szolgál különösebb örömömre, ha kénytelen vagyok a konferencia tudomására hozni ezt a tényt. — Ezennel átadom az ügyvezető elnökségnek a dokumentum fényképmásolatát, hogy meggyőződjék állításom igazsá gáról. Köszönöm. (Az 1968. április 30 én meg tartott szlovákiai Irókonferen cián elhangzott felszólalás) ui i ui O Z BABI TIBOR AGGASZTÓ ÖSSZEFÜGGÉSEK IV. A MEMORANDUM Mielőtt elindultam volna Taksonyba, egy ismerősöm tájékoztatott a taksonyi eseményekről. Állítólag beszélt is a harmincnyolcak elnökével, Kulik Ondrejjel, aki fegyvereket követel a magyarok kiűzésére. Ezt az állítást végképp hihetetlennek tartottam, de már Galántán megváltozott a véleményem. Kezembe került egy furcsa memorandum, amit a délszlovákiai szlovákok egyenest Prágába, a köztársaság elnökének címeztek. Tulajdonképpen kitöltetlen, előregyártott vád és követelés; így kezdődik: Podpísaní obyvatelia obce okres .... stb. Csak ki kell tölteni. Ismeretlen egyének hordták szét a járás falvaiban az újonnan alakult Matica slovenská alapszervezeteihez aláírás végett. Bevezetőül a kétes okmány szerzői felsorolják a magyarság történelmi bűneit, s azonnal megvádolják a csehszlovákiai magyarokat is, mégpedig emígyen: „Jelenleg a szocialista köztársaságunkban élő magyar kisebbség újra jeleleveníti a köztársaságunk ellen irányuló nacionalista, soviniszta, sőt irredenta tevékenységét. Az 1956os magyarországi eseményekhez hasonló vérengzést akarnak előidézni." A többi ostobaságot már nincs kedvem idézni, ám a bevezetés után pontokba foglalt követelések jellemzők szerzőikre és sugall mazóikra. Lássunk egyet-kettőt belőlük. „Ellenőrizni kell a reszlovakizált családok számát, amelyek most magyaroknak vallják magukat és lehetőséget kell adni nekik a Magyarországba való akadálytalan áttelepülésre. Ugyanúgy, a Magyarországon élő elnyomott szlovákoknak lehetőséget kell adni az óhazába való visszatérésre. Egy másik: „Szlovákiában a vegyes lakosságú falvakban bizottságokat / komisariáty ) kell létrehozni, amelyeket az SZNT állítana össze, s ezek mellé kell megválasztani a két nemzetiségből paritásos alapon a közigazgatási bizottságokat." Magyarul mondva: az egész fejlődést vissza kell forgatni az 1948 előtti jogtalanság állapotába. Hogy ez mit jelent, ezzel mindenki tisztában van. Itt lényegében a Rapant-féle alapelv hangoztatásáról van sző. Tehát nem a nemzetek és nemzetiséségek államjogi rendezésével kell megoldani a nemzetiségi kérdést, hanem a magyarok kitelepítésével és lakosságcserével, ami egyértelmű a dél-szlovákiai szövetkezetek szétzüllesztésével és lerombolásával ... Megkérdeztem Kulik Ondrejt, ismeri-e ezt a „memorandumot". „Hogyne ismerném, a minap Hudák fán hozta azzal, hogy a 11USLO mellett alakult Matica-klub memoranduma." A végére hagytam a legsúlyosabb kérdést: — Igaz-e, hogy a magyarok kiűzetésére fegyvereket követel? - Ogy gondolom, ha a magyarok szét akarják verni az államot, akkor fegyverrel kell kiűzni őket. Nem tudok, mit szólni erre. Ki győzte meg ezt az öregembert arról, hogy a magyarok szét akarják verni az államot. Nyilvánvaló, hogy az otromba, uszító sajtókampány. Azt hiszem 1945-ben is így gyártották a „történelmi szükségszerűséget." V. KÖVETKEZTETÉSEK Lássuk most már mit csinált ez a sajtókampány. A Rolničke noviny a „Pezinoki rezolúció" közlésével, otromba szöveghamisításával bedobta a közvéleménybe a maszlagot: a magyarok irredenta mozgalmat szerveznek. A Ľud a harmincnyolcak rezolúciójával azonnal kijelölte, kit kell leváltani az SZLKP KB elnökségéből. Érdekes, hogy ez a lapocska szeretné diktálni a párt káderpolitikáját. S néhány további többi lap is veri a nagydobot, s a magyarság történelmi bűneire hivatkozva, bizonygatja a magyarok -kitelepítésének létjogosultságát. Dafío Okálinak például eszébe se jut, hogy a párizsi békekonferencia határozatai és rendelkezései nemcsak Magyarországot kötelezték, hanem Csehszlovákiát is, hogy a katonai segédlettel végrehajtott „munkaerőtoborzás" lényegében a párizsi békekonferencia rendelkezéseinek kijátszásaként minősíthető, s hogy az erőszakos elhurcoltatással fenyegetett magyarok reszlovakizáltatása erősen emlékeztet az ókori római polgár kikényszerített hűségesküjére: Nem vagy keresztény? Akkor mutass be tömjénáldozatot Caesar szobra előtt. És az sem jut eszébe, hogy a CSEMADOK Központi Bizottságának álláspontjában megfogalmazott javaslatok végeredményben csak javaslatok. Sorsukról szuverén módon felsőbb állámi és pártszervek fognak dönteni, ami nem zárja kf azt a lehetőséget, hogy e döntésig minden lehetőt megtegyen a javaslat teljes elfogadása érdekében. S végezetül az sem jut eszébe, hogy az irredentizmus talaját vesztette a csehszlovákiai magyarság körében, mert a húsz év alatt egy egészen mái magyarság alakult ki ebben az országban, mely az ország mezőgazdasági termelésének nélkülözhetetlen hányadát teremti elő kiválóan megszervezett és vezetett szövetkezeteiben, a munkásság pedig teljes erejét latba velve építi az ország iparát. A szórványosan előforduló helytelen nézetek ellenére is nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyarság Csehszlovákiában a maga egészében örvendetes szocialista átalakuláson ment át, s a CSEMADOK ebben az átalakításban oroszlánrészt vállalt. Épp ezért döntő pillanatokban joga és kötelessége állást foglalni, ha e nemzetiség jövőjéről van szó. Azt a tényt, hogy a dél-vidéki falvakban a szlovákok a magyarokkal szembeni kisebbségben vannak, úgy magyarázni a tömegeknek, hogy az a szlovák nemzet szuverenitásának megsértését jelenti, olyan relativitás, amivel csak azok érvelhetnek, akik a nemzetiségi kérdést nem a párt akcióprogramjának szellemében az önigazgatás elve alapján akarják megoldani, hanem újra erőszakos megoldásokra akarnak vetemedni. Ez pedig már nemcsak nemzetiségi kérdés, hanem nyílt állásfoglalás a párt akcióprogramja ellen. Ebből pedig szükségszerűen az következik, hogy a progresszív erőknek mind a szlovákok, mind a magyarok körében két frontos harcot kell vívniuk. Nemcsak átmeneti időre, EEF hanem az új raktárhelyiségeink megnyitásáig leszállított áron hozzuk forgalomba az NDK-ból importált női kombinékat! 1968. V. 16. G F-560 textil BRATISLAVA