Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-07 / 97. szám, vasárnap

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitája (Folytatái a t. oldalról.) ben jól teljesítik feladatukat. Ügy tűnik, hogy a bírálattal és ezzel az egész folyamattal egyesek csak addig értettek egyét, míg az a felsőbb szervekre vonatkozott. Ha a demokráciát komolyan vesszük és valóban meg akarjuk valósítani, életünkben e folyamatnak kl kell terjednie az alacsonyabb szintekre, egyes munkahelyekre is. A legfontosabb elsajátítani a pártmunkában és általában az életben az új demokratikus módszereket és alapelveket. Meg kell szoknunk azt, hogy minden párttagnak joga van nézetét kifejteni és a határozat meghozataláig joga van érte síkraszállnl. Szeretnék még néhány megjegyzést fűzni a jelenlegi helyzethez. A beszámoló rámutatott néhány szélsőséges esetre, amikor nyomást gyakorolnak egyes funkcionáriusokra. Az indokok lehetnek jogosak, de szó lehet személyes múltbeli számlák kiegyenlítéséről is, vagy pedig egyéb más nem tiszta szándékkokról. Ezen a téren — úgy tűnik — kicsúszott a kezünkből a gyeplő, főként az üzemi és járási funkcionáriusokat Illetőn. Hisz őket nem lehet olyan mértékben felelőssé tenni a helyzetért és a munkamódszerekért, mint a felsőbb szervek vezetőit, akik a helytelen munkamódszereket bevezették. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy minden személyi változás felesleges és Indokolatlan volt, de határozottabban kl kellene állnunk a becsületes, jó funkcionáriusok mellett, hisz megérdemlik, s ügy vélem, hogy ez kötelességünk ls volna. A sajtó, a rádió és a televízió óriási hatalom a kommunisták kezén és olyan eszköz, mellyel befolyásolhatják a közvéleményt. Egyúttal azonban óriási a felelősségük ls azért, hogy e hatalommal vissza ne éljenek. Még egy kérdésről szeretnék beszélni. A Központi Bizottságra mindig mint olyan szervre tekintettem, amely erkölcsileg tiszta, politikailag fejlett kommunistákból áll. E szerv tisztaságáról továbbra ls gondoskodnunk kellene. Javaslom, hogy az elnökség mérlegelés után terjesszen elő javaslatot azon elvtársak felmentésére, akiknek tagsága a Központi Bizottság teklntélya és tisztasága szempontjából nem kívánatos. A pártkongresszusról az a véleményem, hogy teljesítsük az akcióprogramot és a kongresszust valamikor a jövő évben tartsuk meg. A pártfegyelem mindenkire kötelező BRUNO BOBREK elvtárs felszólalása Lelkesedésünk most már a munkában mutatkozzék mag JOSEF PŔIBYLA elvtárs felszólalása 1966. IV. 7. A vitában gyakran elhangzik a kérdés, hogy „régi káderekkel" lehet-e új, vonzó politikát csinálni? Mint ahogy e véleménycsere részegítő szabad áramlatában gyakran nehéz felismerni azokat, akik nagy személyes érvényesülési lehetőségük láttán 'lángolnak, ugyanúgy nehéz egyértelműen és általánosságban elmarasztalni bárkit, töltse be akár a legmagasabb funkciót is. Nehéz megállapítani, kl tölthet be funkciót és ki nem, kl a forradalmár és ki konzervatív. Mindenkinél munkájának és képességeinek tárgyilagos értékelése a döntő, része a sikerekben és a fogyatékosságokban s csak ezután lehet tiszta fejjel határozni. Ebben az átmeneti, nehezen irányítható időszakban, amikor azonnal és operatívan kell megoldani a fontos kérdések sorát, a plénumnak foglalkoznia kell a beterjesztett káderjavaslatokkal is, mivel nagyobb hibát vétenénk, ha veszítenénk a drága időt, ha kiesnénk a gyorsaságból és a mozgásból, ami a mostani folyamatra és fejlődésre jellemző. Túlságosan lelassítani ezeket a dolgokat, a szükséges fejlődés fékezését jelentené. Ezért nem lepnek meg az előterjesztett káderváltozások, sőt meggyőződésem, hogy a párt az állami és egyéb intézmények vezetésében a közeljövőben még további káderváltozásokra kerül sor. Helyeslem a rendkívüli pártkongresszus összehívását, amely új Központi Bizottságot választana. Az bizalmat élvezne s ami a fontos, az emberek kezdeményezése és aktivitása nem a Központi Bizottság felé Irányuló kritikában, hanem az aktív gyümölcsöző munkában csapódna le. A választásokkal kapcsolatban az a véleményem, hogy az elnökség határozata a nemzeti bizottságokba való választások egy hónappal történő elhalasztásáról — amint azt eredetileg közölték —, a régi prakticizmus műve volt, a nyomás hatására, hogy a megjegyzésekből valamit legalább formálisan realizáljanak. Hogy miért nem tudok ezzel a megalkuvó megoldással egyetérteni? Ügy vélem, túl rövid az idő az új választási törvény elkészítésére, ahhoz, hogy az felölelje az összes demokratikus, szociális elveket. Hasonlóképpen nagyon kevés Időt fordíthatnánk a Jelöltek valóban demokratikus kiválogatására. Ha a legjobbakat akarjuk a funkciókba, az időt igényel. Én helyesnek tartanám, ha a választásokat egy évvel elhalasztanánk és egybekapcsolnánk a Nemzetgyűlésbe és a nemzeti bizottságokba történő választásokat. Emellett szól az is, hogy abban az időben már a belpolitikai helyzet aránylag stabilizálva lesz, feltételezve, ha a Központi Bizottság mostani ülésén elfogadott határozatok valóban a funkcionáriusok, a párttagok és a párton kívüliek vérévé válnak. A választások elhalasztása mellett további komoly okok is szólnak, például az, hogy elég időnk legyen a HNB, JNB, és KNB tervek és akcióprogram célok kidolgozására, a párt fokozatosan kiegészített akcióprogramja alapján, a Nemzetgyűlés és a kormány saját tervének elkészítésére. Lenne még egy megjegyzésem az írók pártbüntetésével, eltörlésével kapcsolatban és a IV. írókongrasszusra vonatkozó, minden adminisztratív intézkedés eltörlésére vonatkozóan. Látnunk kell, hogy ki fogunk menni a taggyűlésekre, mindenekelőtt oda, ahol ezekről a kérdésekről beszéltünk. Nincs kifogásom a KB plénumon elfogadott határozatok törlése ellen, de ügy gondolom, hogy ez nem valósítható meg kellő indoklás és megvilágítás nélkül, tehát, hogy ki tájékoztatta hamisan a Központi Bizottságot ebben az ügyben. Ki nagyította fel az elvtársak hibáit, és hogy milyen hibákról van szó. Ezeket az érveket föltétlenül fel kell hoznunk, ha nem akarjuk, hogy a taggyűléseken szélkakasnak nevezzenek bennünket, amelyik úgy forog, ahogyan a szél fúj. Nincs kifogásom ellene, hogy a KB határozatainak törlését indokló érveket még ezen a plénumon beterjesszék. Szeretnék még hozzászólni az akcióprogramhoz. A CSKP KB életszínvonallal foglalkozó bizottságában már említettem, hogy a mostani plénumülésen olyan formában kell tárgyalnunk az akciótervről, amely lehetővé teszi, hogy a szenvedélyességet ós a lelkesedést rövid időn belül a vita területéről a mindennapi munkába ültessük át. Mert e munka konkrét eredményei beszélhetnek majd a legmeggyőzőbben arról, ki, hogyan támogatja azt, ami a véleménytalálkozásból győztesen kerül kl. Az akcióprogramot eléggé nyíltnak tartom, amiből arra következtetek, hogy széles, párton belüli vitára bocsátották, a párttagok véleményének elképzeléseinek és követelményeinek megismerése céljából. Ezzel párhuzamosan a Nemzetgyűlés és a köztársaság kormánya ls megtárgyalhatná akciótervét. Főleg a kormány programját kellene mielőbb kidolgozni, kellő Időbeni és személyes felelőséggel, főleg az életszínvonal területén. Nehézkességünk, határozatlanságunk következtében pártunk a januári ülés után a hazánkban folyó politikai események uszályába került. Kárára volt a pártnak, hogy Ilyen nehéz időkben nem hívta össze a Központi Bizottságot, s e keserű tapasztalat tanulságait le kell vonni. Az első napokban és hetekben politikailag keveset nyertünk ebből a megűjhódásl folyamatból, annak ellenére, hogy ezek Igyekeztek menteni ami még menthető. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, noha a Központi Bizottság adta az impulzust a válság megoldására, ünkrltikailag be kell Ismernünk, hogy a problémák a fejünkre nőttek. A tagság és a párton kívüliek a régi rendszerrel befagyasztott aktivitásának kirobbanása lehetővé tette a pártban tarthatatlanul elavult módszerek teljes mértékben történő leleplezését, amelyek fékezték szocialista társadalmunk további gazdasági és politikai fejlődését. A Központi Bizottság néhány tagjának fegyelmezetlensége — akik megsértették a határozatokat és a januári plénumról nagyobb körben tájékoztattak — váltotta ki, hogy olcsó népszerűségre tettek szert, társaik fölé kerekedtek és a fegyelmezett tagokkal és póttagokkal szemben a progresszivitás fémjelzését kapták. Ezáltal a többiek a kerületekben, járásokon és az üzemekben kritikus helyzetbe kerültek. Nagyon komoly dolog ez, mert eddig az üzemi, járási és kerületi funkcionáriusok és tagok hittek nekünk és támogattak bennünket. Véleményem szerint pártunk még mindig lenini típusú párt, ahol az öntudatos fegyelem mindenkire érvényes, akármilyen funkciót tölt is be. Ha Ilyen fegyelemsértés fordulna elő az alapszervezetben, a vétkezők ellen pártfegyelmit Indítanának. Ez Itt egyelőre nem lehetséges, de elrettentő példa ez az egész párt számára, hogy fegyelemsértés történt legfelsőbb szervében. A lenini elveto mellőzése, a helytelen adminisztratív módszerek alkalmazása a párt Irányításában — elsősorban a pártapparátus révén, ahol számos áldozatkész, politikailag fejlett és odaadó funkcionáriusunk is van — ezt a nagy befolyással bíró pártot rövid Időn belül tehetetlen szervezetté változtatta. Igen, ne féljünk ennek az igazságnak a kimondásától. Voltak olyan percek, és momentumok, amikor a szervek és szervezetek sora teljesen tehetetlen volt. Némelykor úgy álltunk ott, mint a tűzoltók, akiknek az oltáshoz nincs vizük, pedig minden ég. S ezek a mi becsületes párttagjaink voltak, a párt támaszai, akik mindennapi munkájukkal, magatartásukkal, szilárdították a párt vezető szerepét. Ma a hosszú évek óta dolgozó funkcionáriusainkat támadják azért, mert áldozatkészen teljesítették a Központi Bizottság Irányvonalát és határozatait. A pártban a múltban végzett becsületes munkáért ezek az emberek ma rossz bizonyítványt kapnak. Az akcióprogram-javaslatban komoly tények szerepelnek, amelyek következetlenségünket bírálják az új irányítás bebiztosításában. A gyakorlatból több esetet ismerek, amikor a párt és gazdasági funkcionáriusok szavaikban kiálltak az új irányítás mellett, ám tetteik gyakran még ma is mást mutatnak. Már az új irányítás előkészítése során ellentétek támadtak a vállalatok és felettes szerveik között abban, hogy nincs kidolgozva a vállalatok jogköre és szerepe a szocialista társadalomban. A vállalatok formailag nagyobb jogkört kaptak, és ez a jogkörük megmaradt felettes szerveiknek Is. Így gyakran az a groteszk helyzet állt elő, hogy az erősebb joga érvényesült. Az új, progresszív vállalatok kedvüket vesztették felettes szerveik tisztázatlan hozzáállása, a fejlődés nem kielégítő koncepciója és a jövedelem nem objektív elosztása következtében. Sok esetben a dotációs üzem dolgozói a haszonból nagyobb részesedést kapnak, mint azok a vállalatok, amelyek rentábilisak és a lemaradó vállalatokat dotálják. Az ú] Irányítás bevezetésekor nem ezt akartuk. Az akcióprogram helyesen világítja meg a helyzetet, hogy a védekezés kibogozhatatlan hálója olyan feltételeket teremt, amelyekben a nem hatékony, gyengén Irányított, lemaradó vállalatok létezhetnek, sőt előnyt élvezhetnek. A politikai helyzet megköveteli „A vállalatok jogköre és szerepe a szocialista társadalomban" című anyag gyors feldolgozását, valamint a szakágazati igazgatóságok küldetésének pontosabb meghatározását, amelyek nélkül a termelésben a mai feltételek között anarchia keletkezne. Azt szeretném, ha a vállalatok tevékenységét úgy Irányítanák, hogy teljes mértékben kiaknázzák a szellemi munka adta anyagi és Intellektuális képességeket. Több tízezer szakmailag képzett ember dolgozik ott, akik jobban szolgálhatnák a vállalatokat, a tudományos-műszaki forradalomban. Az a benyomásom, hogy ezekben az intézményekben még nem érződik az a légnyomás, amit mi az üzemekben érzünk. Ez nem akar támadás lenni a tudományos dolgozók és Intézmények ellen, inkább provokáció és a haladó technika támogatása, a merész gondolatok és kísérletezések támogatása. A kommunistának ma felelősségteljes társadalmi küldetést kell betöltenie PAVEL AUERSPERG elvtárs felszólalása Auersperg elvtárs felszólalása elején teljes egyetértését fejezte ki pártunk akcióprogramjának alapvető elgondolásaival, valamint a Dubček elvtárs beszámolójában Ismertetett Indokolt álláspontokkal. Jelenlegi feladatunk az — mondotta Auersperg elvtárs, hogy pártunk álljon a mostani mozgalom élvonalában, töltse be kezdeményező s általánosan elismert vezető szerepét s mindazokkal, akik szívükön viselik a haza ügyét biztosítsa szocialista jövőnket. Ha a jelenlegi demokratizálási folyamatban elhangzó bírálatokat s megnyilvánuló irányzatokat mérlegeljük, ismét meggyőződhetünk arról, mennyire nem helytálló az a nézet, miszerint nálunk minden rendben van, s a pártmunka rendszerével, valamint módszereivel szemben nincs bizalmatlanság. Amikor azonban leomlottak a különféle Idillikus elgondolások s a szubjektivista Idealizálás válaszfalai, s láthatóvá vált a kendőzetlen igazság, rövidesen bebizonyosodott, mennyi visszaszorított energia és bírálatra kész elégedetlenség rejtőzik mind államrendszerünkben, mind pedig társadalmi rendszerünkben. A véleményeknek béklyóktól szabadult megnyilvánulása azonban néha nagyon szélsőséges, különösképpen olyankor, ha a valóban tárgyilagos és igazságos bírálat helyett az általánosító megbotránkoztatás Jut előtérbe. Most azonban kifejezetten elvi jellegű kérdésekkel szeretnék foglalkozni. Elsősorban hangsúlyozni szeretném, hogy egyetértek pártunk szerep- és feladatkörének olyan értelmezésével, mint ahogyan az akcióprogram kifejezésre juttatja s meg is indokolja. A program nagyon helyesen kiemeli a kommunista pártos jelleg, a kezdeményezőkészség és öntudatosság igényét. Mindezt szoros összefüggésbe hozza azzal az élvonalbeli küldetéssel, amelyet a demokratikus szabályok értelmében pártunknak vállalnia kell. Ogy vélem, itt az ideje, hogy az említett szempontból bíráljam el saját tevékenységemet, amelyet az 1965—66-os években a Központi Bizottság Ideológiai osztályának vezetőjeként fejtettem ki. Januárban mindnyájunknak meghagyták, mérlegeljük eddigi munkánkat és adjunk róla számot. Ezzel kapcsolatban el szeretném mondani, hogy a legutóbbi években megnyilvánuló bizonyos enyhülés hatására a kultúra s a művészet terén is széles körű differenciálódási folyamat vette kezdetét, és sok téren valóban gyümölcsöző ls volt. Ezt a folyamatot gátolták, vagy leállították s Ismét visszatért a véget nem érő konfliktusok és feszültség ideje. Ez a hátráltató befolyás onnan ered, hogy az egyének sajátos ízlése és vulgárisan Idealizált nézete, valamint bizonyos konkrét megnyilvánulások lettek a pártos állásfoglalás kötelező normáivá. Vezetőink azt, hogy érvényre Juttattuk vagy nem Juttattuk érvényre ezeket a normákat, úgy Ítélték meg, mint az elvileg szilárd vagy megalkuvásos magatartást a demokratikus centralizmus pártos elvével szemben. Mindez és hasonló mozzanatok odavezettek, hogy az ideológiai osztály vezetőségében a legutóbbi években sor került a káderek felcserélésére, az osztály az állandó bírálat tárgya volt, baloldali nyomásnak volt kitéve s állandóan úgyszólván pergőtüzhöz hasonlóan hangzottak el a szemrehányások Ilyen vagy amolyan cikk, Ilyen vagy amolyan könyv, film, vagy szlnelőadás miatt. Ennek következményeként rendszerint mindenki, aki új emberként jött 8 munkaszakaszra, néhány hónap múlva ugyanabba a helyzetbe jutott, amelyben elődje volt Bírálták s megvádolták, hogy ingatag, nincs elvi szilárdsága, túl békülékeny, s rája hárították a felelősséget, mert úgymond árt pártunknak azzal, hogy megtűri a szoclalistaellenes irányzatokat a kultúra s az ideológia terén stb. Ezek a különféle negatív beavatkozások azt a benyomást kelthetik, mintha valamiféle rögtönzésekről lett volna szó, pedig valóban ez olyan megszokottá vált rendszer volt, amely a demokratikus hangvételű vitát békülékenységnek, megalkuvásnak tekintette s azt felügyelettel, lélektelen ellenőrzéssel, megfigyeléssel helyettesítette. Márpedig a múltban ls tanúi lehettünk a tárgyilagos s egyben heves eszmecserének s a nézetek nyílt összecsapásának. Ma pedig nincs semmi ok arra, hogy elvessük az akkori álláspontokat, azokat, amelyeket mindmáig senki sem cáfolt meg, mivel — s ez a meggyőződésem — általános érvényűek. Mint korábban, most is az a meggyőződésem, hogy a kommunisták elkötelezettségének vezérlő eszméje nem lehet a harag, sem pedig az Ingerültségből fakadó rögtönzés, sem pedig a szélsőséges lázongás, vagy valami hasonlő, ami ellen mindnyájunknak fél kell lépnünk. Az álláspontok eltorzulása következtében jutottunk különösen a szeptemberi plenáris ülés előtt annyira kiéleződött helyzetbe, amely végeredményben a teljes tájékozatlansághoz és elferdített elgondolásokhoz vezetett. így például a múlt év augusztusában az írókkal folytatott beszélgetés tartalmának valóban megfontolt s tárgyilagos elemzése, minden bizonnyal nem (Folytatás a B. oldalon.)