Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-06 / 96. szám, szombat

A CSKP Központi Bizottsága illésének vitája (Folytatás az 5. oldalról.) stb., mit tehetnek, illetve nem tehetnek a vállalatok az űj feltételek között saját alkalmazottaik érdekében, milyen is a helyzet a családi házakkal stb. Az akciótervben — véleményem szerint — hiányzik az a két kérdés, amelyek döntő jelentőségűek a modern szocialista ország irányítása szempontjából és ezek a beruházási és a lakásépítkezési politika kérdései. Amennyiben ugyanis az akcióprogram aktivitást vált kl, ez elsősorban a beruházásokkal szembeni követelményekben nyilvánul majd meg. Ami pedig a lakáskérdést illeti, a programban világosan meg kell mondani, hogy a legközelebbi időre szóló intézkedéseken kívül olyan új koncepció szerint kívánjuk megoldani ezt a problémát, amely figyelembe veszi a szükségletek széles skáláját és egyúttal a lehetőségeket is. Az emberek ily módon megértik a kitűzött célokat, bizalmuk lesz velük szemben s egyúttal kezdeményezően hozzájárulnak megvalósításukhoz. Mit kívánnak a munkásosztály érdekei JOSEF SMRKOVSKÝ elvtárs felszólalása A legutóbbi hetekben országszerte folytatott vita nem érinti társadalmi rendszerünk alapjait, amelyek e nagy felmérés után is érintetlenek és megingathatatlanok. Nem vita tárgya a szocializmus, az államosítás, s a szocialista mezőgazdaság elve, sem pedig a hazánkban kialakult szocialista rendszer léte, s az sem, hogy a szocialista országok közösségébe tartozunk s az őszinte szövetség kötelékei fűznek bennünket a Szovjetunióhoz. Ogy vélem, nálunk mindeddig nem hangzottak el mérvadó ellenvetések a szocializmus ellen. Megújhodási folyamatunk általános s valóban szocialista jellege kellőképpen kiegyensúlyozza a szórványosan észlelhető túlzásokat és kilengéseket, melyeknek visszhangja nagyon rövid lélegzetű. Megtévesztő és megtéveszthető az a tény, hogy talán mindnyájan, egyesek többé, mások kevésbé — megszoktuk a szocializmus és lényege azonosítását társadalmunk Irányításának számos módozatával, amelyek — mint ahogyan ma látjuk — már túlhaladottak s nem helytállók. Ifjúsági szervezetünk súlyos válságot élt át. A diákok önálló szervezetet követelnek. E követelményről gondolkodhatunk bárhogyan, kételkedhetünk abban, megfelelő lesz-e. De vajon tiszta lelkiismerettel mondhatjuk-e, hogy az önálló diákszervezet önmagában nem szocialista dolog, s létezése megsértené a szocializmus elveit? Hasonló a helyzet számos problémánál is. Ma felvázolódik előttünk szocialista köztársaságunk föderatív elrendezése, hasonlóképpen, amint azt számos testvéri szocialista ország alkotmánya tartalmazza. Vajon ez azt jelentené, hogy ezek az országok nem szocialisták, vagy kevésbé szocialista országok, mint mi? Ha a föderáció megvalósítása várható, szlovák részről, úgy vélem, ez az önrendelkezés elismert jelszavának általános követelménye és konkretizálása, amit tiszteletben kell tartanunk s nézetem szerint a legmegfelelőbb volna mielőbb megvalósítani és nem fecsérelni erőnket különféle átmeneti szakaszokra. Ami e tervet illeti, véleményem szerint támogatni fogja a cseh közvélemény is, amelynek szintén megvannak a nemzeti érdekei, amelyeket ugyancsak ki kell elégíteni, s erre a cseh nemzeti szervek megalakítása volna hivatott. Napjaink rohamos eseményeinek előterében, úgy vélem, két kérdés áll: a rehabilitáció és társadalmunk életének valamennyi területén a nagyarányú személyi cserék folyamata, másrészt pedig politikai rendszerünk átszervezése. E megújhodási folyamat, bármennyire is messzemenőnek tűnik számunkra és bármennyire is e folyamat üteme meglepő volt számunkra, a valóságban még mindig csak a kezdetén tart. Lehet, hogy e folyamat Jövő fázisai nem lesznek már ilyen látványosak, drámalak és zajosak, de sokkal elvhűbbek és mélyrehatóbbak lesznek. Ma már bizonyossággal mondhatjuk, hogy e folyamat egy olyan nagy értéket hozott, amelynek súlya felülmúlja az összes esetleges negatív tényezőt. Három hónap alatt nálunk rendkívüli politikai aktivitás Jött létre, illetve újult meg, amely gyakorlatilag egész társadalmunkra kihat. Még egy megjegyzést szeretnék tenni: Társadalmunkban sok olyan aktív ember van, akiket a pártba való belépésben meggátoltak a múltbeli deformációk. Most eljött a pillanat, hogy ezen emberek számára ne csak lehetővé tegyük a pártba való belépést, hanem egyenesen felszólítsuk őket. Ogy vélem, hogy minél előbb fontos intézkedések sorozatát kell megvalósítani, hogy úrrá legyünk a régi tekintélyek és rendszer szétbomlásának végbemenő folyamatán. Ezt idejében kell megtennünk, hogy a párt necsak idejében reagáljon a jelenlegi meglepően gyors politikai fejlődésre és a tömegek megmozdulására, hanem képes legyen azt megelőzni és irányítani. Az adott pillanatban véleményem szerint a legfontosabb: helyesen és gyorsan megoldani a legfelsőbb állami és pártintézmények vezető posztjainak betöltését. A vezető helyekre olyan embereket kell állítani, akik valóban óhajtják társadalmunk demokratizálását, szakképzett, felelős és becsületes embereket. Ez lesz az első nagyobb gyakorlati bizonyítéka annak, hogy a párt valóban teljesíteni akarja-e azt, amit képviselői és funkcionáriusai a januári viták után megígértek. Ezért az elnök személyének változtatása után haladéktalanul át kellene szervezni a kormányt, a Nemzetgyűlés elnökségét és más szerveit, valamint pártunk Központi Bizottságának elnökségét is, hogy a párt és a társadalom megkapja mindazt, amire szüksége van, mégpedig az akcióképességet, s a jövő iránti bizalom előfeltételeit. Egy másik kérdés, amelynek égető időszerűségére szeretném felhívni a figyelmet, a rehabilitációk kérdése. Ez egyrészt párton belüli ügy, másrészt azonban — mégpedig ma sokkal nagyobb mértékben — az egész társadalom ügyévé vált. Ez ma pártunk és a társadalom közötti bizalom próbaköve. Véleményem szerint azonban ez az ügy kissé lassan halad előre. Ezért úgy vélem, hogy a párton belül gyorsan meg kellene oldani nemcsak azokat az eseteket, amelyek anyagait elénk terjesztették, hanem továbbiakat is, amelyekről már sok elvtárs beszélt itt. Tehát azokat az eseteket, amikor Jogtalan büntetésekre került sor, bár az illetőket nem vetették börtönbe. Az állampolgári rehabilitáció nem a pártszervek, hanem az államhatalom ügye. Ezen a téren is bizonyos habozás tapasztalható. Ezért határozatba kellene foglalni most a Központi Bizottság világos állásfoglalását, amely ösztönzés és irányvonal volna a kommunisták, képviselők, miniszterek, bírák és ügyészek számára, hogy lássanak munkához elvhűen, káros huzavona nélkül. A rehabilitációval kapcsolatban Smrkovský elvtárs többek között kijelentette: Nem engedünk semmilyen hisztériát. Mi mindnyájan, akiket oly súlyosan megkárosítottak fizikailag, de főként erkölcsileg sebeztek meg, be akarjuk bizonyítani — s ezt nemcsak a magam nevében mondom — felelősségünket a társadalom és a történelem előtt. Igazságosságot akarunk mindenki számára, de nem bosszút. Szeretnék még egy kérdéssel foglalkozni, amelyet most az egyik döntő kérdésnek tartok, mégpedig a párt munkáspolitikáját. A múlt időszakban ügynevezett munkáspolitika folyt. Beszédekben, határozatokban, elméleti cikkekben és a gyakorlatban is állandóan a munkásosztályról, annak vezető szerepéről, érdekeiről és politikájáról volt szó. De vajon ez a politika összhangban állt-e a munkásosztály érdekeivel. Érdeke-e a munkásosztálynak, hogy termeljen, dolgozzék, versenyezzen, s a vállán viselje mindazon fogyatékosságok terhét, amelyek iparunkban vannak, s munkájának eredménye bizonyos részben, mégpedig nagy részben, eladatlan készletekké váljék, vagy pedig e termékeket dömping árakon exportálják? Érdeke-e a munkásosztálynak, hogy rossz feltételek között, elavult gépeken, megfelelő munkabiztonsági intézkedések nélkül, sőt elégtelen szociális és higéniai feltételek közepette dolgozzék? Vajon a munkásosztály érdekét szolgálta az, hogy a szakszervezetek megszűntek a munkásosztály érdekszervezete lenni, államosítva lettek és közösen léptek fel a gazdasági vezetéssel? Naponta halljuk, hogy a munkások elégedetlenek amiatt, hogy a javasolt vállalati tanácsokban csak egyharmaddal lesznek képviselve. Azt mondják, ez kevés. De hogyan voltak képviselve eddig? Ki vette figyelembe nézetüket, hogyan vettek részt a vállalat irányításának ellenőrzésében, nem beszélve magáról az irányításról? Ami azonban a legborzasztóbb, abban az időben, amikor annyit beszéltek a munkáspolitikáról, nálunk valóban felháborító jelenségre került sor: a politikai alvilág és a demoralizált gengszterizmus jelenségére. Sejna esetére és az ezzel összefüggő egész posványra gondolok, amelyet a pártnak nemcsak el kell ítélnie, hanem a szó szoros értelmében ki kell magából vetnie. A munkásosztálynak az az érdeke, hogy gazdaságunk működjék, hogy minden üzemben, vállalatban rend legyen, hogy az embereket tényleges munkájuk szerint fizessék, véget vessünk a naplopásnak stb. Az eddigi irányítási rendszer nem hasznos a munkásosztálynak. A munkásosztály számára az a politika előnyös, amely megjavítja munka- és életfeltételeit, megerősíti szociális biztonságát és fokozatosan mentesíti a súlyos robottól. S mivel meggyőződtünk arról, hogy a régi politika és a régi irányítási rendszer erre nem volt képes, mind az irányítás rendszerét, mind pedig gazdaságpolitikánkat meg kell változtatni. Ehhez az akcióprogram jó alapot szolgáltat. Továbbá úgy vélem, szükséges, hogy a plénum határozottan állást foglaljon nemzetközi helyzetünkhöz és külpolitikai irányzatunkhoz. Hogy külföldi barátaink és ellenségeink ne kételkedjenek abban, hogy a Csehszlovák Köztársaság, főként a csehszlovák kommunisták, külpolitikájukban az internacionális kapcsolatokhoz és az „egyenlő az egyenlővel" jelszó által kifejezett elvhez igazodnak. Külföldi kapcsolataink alapelveit és a szocialista táborhoz való hűségünket nemegyszer kifejezésre juttattuk és újból kifejezzük. Meg kell kívánnunk azonban, hogy ezt mindenki nálunk és külföldön ls komolyan vegye és ne képzeljen mást rólunk. A szocializmus megújhodása hazánkban nem kis dolog. Megértjük a bizonyos aggodalmakat és bizonytalanságot is, és szívesen mérlegelünk minden jószándékú tanácsot, például olyat, amilyet magyar barátainktól hallunk. Nem lehet szó igazi internacionalizmusról, amíg nem tartják teljesen, sokoldalúan és széleskörűen tiszteletben az összes problémák következetes megoldásának elvét az egyes országokon és államokon belül, mégpedig minden más ország, vagy párt részéről történő beavatkozás, vagy nyomás nélkül. Pártunk teljes mértékben tudatában van jelenlegi nemzetközi felelősségének és kötelezettségeinek. A hazánkban végbemenő demokratizálódási folyamat azonban azt mutatja, hogy a szocializmusban is lehetnek és lesznek az egyes országok hagyományainak megfelelő szocialista politikai rendszerek. Tehát az egyes országok és államok saját ügye, hogy rendszerüket a számukra megfelelő módon oldják meg. Pártunk azon pártok közé tartozik, amelyek mindig becsületesen teljesítették internacionális küldetésüket. A Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz, s a világ egyéb államaihoz elfoglalt álláspontunk nem alakulhat máson, mint a nemzeti önállóság és állami szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartásának elvén. A rehabilitációt miért nem vitték végig következetesen? JOSEF KORČÁK elvtárs felszólalása Rendkívül bánt, hogy ilyen életfontosságú kérdés megtárgyalásánál, amilyen a párt akcióprogramja, vissza kell térnem a múltba. Választ keresek ugyanis néhány kérdésre, melyek az utóbbi időben állandóan felmerülnek bennem. Elfogadtuk a hibás tézist, az osztályharc állandó éleződéséről a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, hogy a párt a proletár diktatúra eszköze. Hiányos volt tájékoztatásunk arról, mi történt abban az időben a Szovjetunióban, mi volt Jugoszláviában. A nemzetközi kapcsolatokban akkor rendkívül feszült volt a helyzet és mindez szükségszerűen visszatükröződött pártunk munkájában. Ezt értem, nem tudom viszont megmagyarázni, hogyan lehetséges, hogy biztonsági szerveink provokációk alapján jártak el, hogy durva erőszakot alkalmaztak nem egy esetben. A pártfunkcionáriusok csoportjából Oto Šlinget ismertem személyesen azok közül, akik azoknak az időknek a legtöbbet adóztak. A vidéki emberektől gyakran hallottam, hogy a halottakról vagy jót, vagy semmit. Sajnos, ez erre az esetre nem érvényes. Sling munkamódszerei, kádermunkája, jellembeli tulajdonságai miatt nem volt népszerű. Véleményem szerint nem való volt a kerületi bizottság vezető titkári funkciójába. Megbíráltuk, kifejezésre juttattuk elégedetlenségünket, s aztán könnyen elhittük a későbblek Során, hogy kém. Feltettük azonban akkor a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ilyen soká tartott, amíg leleplezték, vajon fent ki védelmezte? Hittünk annak, ami ezzel kapcsolatban később történt. Ha elolvasom az 1952-es országos konferencia jegyzőkönyveit, merem állítani, hogy más elvtársak is hittek ennek. Az SZKP XX. kongresszusa után, 1957-ben, amikor már mindenről tudomást szereztünk, pártunk Központi Bizottsága miért nem folytatta le következetesen és becsületesen a rehabilitációt? Az akkori pártvezetésben mindenkinek érdeke volt ez? Érdeke volt Rudolf Baráknak, aki abban az időben a Központi Bizottság által kinevezett bizottságot vezette? 1963-ban Kolder elvtárs állt a bizottság élén, aki később került vezető tisztségbe, tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel, és újból azt halljuk, hogy a rehabilitációt nem vitték végbe becsületesen, következetesen. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén többször ls felmerült bennem a gondolat, miért nem mondott le Novotný elvtárs előbb, fél talán, nem akarja, hogy valami megoldatlan maradjon? De higgyétek el, hogy haragudtam saját magamra. Gyakran bíráltak már ugyanis azért, hogy túl puha, túl hiszékeny vagyok, miért gyanúsítok hát egyszerre valakit. Képviselő vagyok a Nemzetgyűlésben, a Blanskő választókörzetet képviselem. Többször válaszolnom kellett kérdésekre, legutóbb is a pártkonferencián azt kérdezték tőlem, mi van Rudolf Barákkal. Ha jól emlékszem, Barákot bezárták, és utólag felmentették képviselői immunitása alól. A járási konferencián az egyik küldött kijelentette — s csaknem az egész konferencia egyetértett vele —, hogy ha ezt az eljárást alkalmaztuk volna Šejnával szemben, nem szökhetett volna meg. Barák nem kapott arra lehetőséget, hogy a Központi Bizottság előtt védekezhessen a vádak ellen. Az üggyel a Központi Bizottság elnöksége foglalkozott, majd Novotný elvtárs beszámolt a plenáris ülésnek. Néhány elvtárs a beszámolót kiegészítette és a Központi Bizottság egyetértett a javasolt következtetésekkel. Helyes tájékoztatást kapott akkor a Központi Bizottság? Nem volt abban semmi túlzás? Nem játszottak szerepet ebben az esetben más befolyások, körülmények, más érdekek, mint amit akkor a Központi Bizottság elé terjesztettek? Azért foglalkoztat ez a kérdés, mert Barakkal dolgozta ismertem őt. Vele együtt máso kat is bezártak, azokat is is mertem és azok ma egésze másképp írják le az esetet. Barákot tehetséges, kezdeményező, aktív embernek ismertem, már mint a boskovicel járási nemzeti bizottság elnökét, és később Blanskóban, vagy Brnóban mint a kerületi nemzeti bizottság elnökét úgyszintén. Meg kell mondanom, hogy Barák rendkívül ambiciózus volt, s nem volt őszinte. Nem ismertem még egy funkcionáriust, aki olyan mestere lett volna a népszerű politikának, mint ő. Nem hagyott ki egy lehetőséget sem, hogy a gyűléseken ne tolmácsolja Novotný elvtárs üdvözletét. Az emberek között azt a benyomást keltette, hogy a vezető dolgozók között a legjobb viszony uralkodik. Gyakran beszélt arról, sokszor igen alkalmatlan helyen is, hogy fent ki a tehetségtelen, ki a lusta, ki viseli a terheket, osztályozta a vezető dolgozókat, beszélt rájuk stb. Az egyik elvtárs, akivel a brnói kerületi pártbizottságon dolgoztam, Így Jellemezte Barákot: vagy felviszi a legmagasabb funkcióig, vagy a börtönben végzi. Túlzottnak tartottam ezt a nézetet. S nagyon meglepett, amikor Novotný elvtárs magához hivatott — a vezető titkárt helyettesítettem akkor — és bejelentette, miért került sor Barák bezárására. Nem fordult gyakran elő, hogy az első titkár hivassa az embert, ezért emlékszem, hogy a bejelentés után csak annyit mondtam: hihetetlen. S amikor a kormányban néhány nappal ezelőtt a rehabilitációk anyagáról tárgyaltunk, a jelenlevő tanácsadók egyike kijelentette, hogy nem így van, hogy véleménye szerint a Barák-eset megrendezett volt. Meg kell tehát válaszolni, ki, miért tette, és ebben az esetben is le kell vonni a következtetéseket. Mindezt azért mondom el, hogy holnap majd ne más kényszerítsen rá bennünket. Egyetértek abban, hogy a törvénytelenségeket csak következetesen és becsületesen lehet helyrehozni, mégpedig azoknak, akiknek nem volt részük benne. A Központi Bizottságnak része van abban, hogy a Nemzetgyűlés nem teljesítette feladatát, abban, hogy a kormány nem kormányzott teljesen és hogy a szlovákiai szervek nem kapták meg a nekik kijáró helyet. Úgy vélem, senki se hárítsa másra, amiért ő a felelős. Mindenki vállalja a felelősségből a maga részét és vonja le belőle a tanulságot. Nem lesz vita arról, hogy a tehetségtelen embereknek el kell menniük, én viszont azt gondolom, hogy el kellene menniük azoknak ls, akik mindenre képesek. A ve(Folytatás a 7. oldalon.) m eiJ^r 1968. IV. 2.