Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-26 / 115. szám, péntek

1968. IV. 28 A

zt az időszakot, amely a CSKP Központi Bizottságának januárt és áprilisi plénumai közé esik, a megújhodási folyamat első, forradalmi jellegű szakaszának nevezhetjük. Mik ennek a szakasznak legfontosabb eredményei és célkitűzései? Az állami és pártszervekben önkényuralmat gyakorló vezető konzervatív erók félreállítása, a föderációs államforma jogosultságának és megvalósulási lehetőségének kivívása, az elmúlt években elkövetett törvénytelenségek következetes fölszámolásának programra tűzése, a gondolat- és szólásszabadság jogának helyreállítása. Ezeknek a vívmányoknak és célkitűzéseknek a szocialista demokrácia hazai megvalósítása terén döntő jelentőségük, nemzetközi viszonylatban pedig úttörő szerepük és példamutató erejük van. Érthető tehát, hogy politikai életünk forradalmi eseményei és változásai nemcsak a köztársaságunk nemzeteit és nemzetiségeit mozgatják meg, hanem világviszonylatban is élénk érdeklődést keltenek. Nem tekinthetjük túlzásnak az olyan kijelentéseket, melyek szerint Csehszlovákia számára a megújhodási folyamat megindításával történelmi jelentőségű lehetőség adódott: a szocialista demokrácia korszerű modelljének kialakítása. A nagy erővel kibontakozott demokratizálódás problémája nálunk szoros és elszakíthatatlan kapcsolatban van a nemzetiségi kérdéssel. A demokratizálódás sikerének próbakövét országos viszonylatban a szlovákság nemzeti igényeinek kielégítése, szlovákiai viszonylatban pedig az itt élő nemzeti kisebbségek egyenjogúságának biztosítása jelenti. Ezeknek az alapvető követelményeknek erkölcsi biztosítékként szereplő hatályát a kitűnő szlovák publicista Zora Jesenská a következőképpen hangsúlyozta: „Általában az a vélemény, hogy a demokrácia a többségnek a kisebbség felett való uralmát jelenti. Ez az igazságnak csak egyik fele. Annyi bizonyos, hogy ott nincs demokrácia, ahol a kisebbség uralkodik. Nincs azonban ott sem, ahol a többség uralma korlátlan. A demokráciának mindig és mindenütt, bármely körülmények között a gyöngébbeknek az erősebbekkel szemben való védelmét is kell jelentenie. A hatalomban részt nem vevők védelmét a hatalmat gyakorlók önkényével szemben... És azt, hogy van-e vagy nincs-e nálunk demokrácia, mindig csak az jogosult megítélni, aki valamilyen téren a gyön- v gébbekhez tartozik. A csehek nem állapíthatják meg, hogy helyesen lett-e megoldva nálunk a szlovák kérdés, ezt a szlovákoktól kell / megkérdezni. A csehek nem mondhatják meg, hogy vajon Csehországban biztosították-e a német kisebbség jogait, amely nálunk az alkotmány értelmében egyáltalában nem létezik. Ezt azoktól az elméletileg nem létező németektől kell megkérdezni. Ehhez hasonlóan a készülő föderációban sem egyedül a szlovákok ítélhetik majd meg, hogy biztosították-e a magyar és ukrán kisebbségnek a nekik járó összes jogot." (Kultúrny zivot, I960, 14. szám.) A nemzetiségi kérdés megoldatlanságával. krónikus kiéleződöttségével magyarázható az a körülmény, hogy a megújhodási folyamat a szlovák közvéleményben — a csehországi hatással ellentétben — elsősorban nemzeti reakciókat váltott ki, s a nemzett egyenrangúság és önállóság eddig elódázott követelményét helyezte előtérbe. Ugyanaz mondható a magyar nemzeti kisebbség reagálásáról is, azzal a kiilönuséggel, hogy ez különböző okok miatt késedelmesen nyilvánult meg, s a nemzetiségeket megillető jogokra korlátozódott és koncentrálódott. Sajnálatos tény, hogy azoknak a javaslatoknak szövegét, amelyeket a CSEMADOK Központi Bizottsága és a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának vezetősége a magyar nemzetiségi kérdés megoldására kidolgozott, a szlovák és cseh közvélemény nagy része mindmáig nem ismeri. A szlovák és cseh lapok nem fogadták el közlésre a CSEMADOK szlovákra fordított javaslatát, a CSKP Központi Bizottságának magyar tagjai pedig elmulasztották azt a lehetőséget (mondhatjuk így is: kötelességet), hogy a magyar lakosság jogos igényeiről az áprilisi plénumon szót ejtsenek. A meghallgatástól elszigetelt, monológra kényszerült magyarság számára csak a párt akcióprogramjának kibocsátása hozott megnyugvást. Az akcióprogram a nemzetiségi kisebbségek problémáit érintő része szűkszavúsága ellenére ls sokatmondó. Azt bizonyítja, hogy a párt a nemzetiségi jogokat kollektív értelemben is elismeri és az egyenjogúságot „annak az elvnek a szellemében" fogja fel, mely szerint „a nemzetiségeknek joguk van önállóan, és önigazgatással dönteni az őket érintő kérdésekben." Az akcióprogramnak ez a félreérthetetlen rögzítése azért hat számunkra megnyugtatólag, mert abban a szervezett és rosszindulatú sajtókampányban, mely a legutóbbi napokban a Kultúrny ílvot hasábjain Indult meg, a kollektív értelemben vett nemzetiségi jogainkat durván kétségbe vonják, elutasítják. Eddig nem vettük túlságos komolyan azokat a kisebb nagyob tűszúrásokat, amelyekkel egyes lapok (a Smena, Iiud, Rolnícke noviny, stb.J szórványosan illettek bennünket. Ezeket az apróbb kellemetlenkedéseket az informálatlanság megnyilvánulásainak és a szabad véleménynyilvánítás torz kinövéseinek tartottuk. Most a Kultúrny Zivot elfogult és gyűlölködő magatartása megdöbbentett bennünket. Ez a lap a szlovák értelmiség egyik élcsoportjának, az íróknak az orgánuma, és a szerkesztő bizottságában többek között olyan személyek ls helyet foglalnak, mint a fentebb idézett Zora jesenská. Nem vagyunk képesek elhinni, hogy a lap szerkesztő bizottsága és a szlovák írók együttese azonosítja magát azzal a sértően lekezelő hangnemmel és szemérmetlenül demagóg érveléssel, amelyet Rudolf OlSinsky és Michal Gáfrik használ. Cikkeik a tudatos félrevezetés és rosszindulatú hangulatkeltés kirívó Iskolapéldái. Gáfrik cikkéből (My, podnájomnícl vo vlastnej krajine, K2. , I960. 16. sz.J csak egyfajta — és elképesztően hamis — következtetéseket lehet levonni: a csehszlovákiai magyar kisebbség sovinizmussal és nemzeti türelmetlenséggel megfertőzött népcsoport, amely a szlovákságot még ma is csak „buta tót-ként" könyveli el; a magyar lakosság agresszív magatartása és nyomása a Dél-Szlovákiában élő szlovákok számára súlyos nemzeti veszélyt jelent, az ottani szlovákság az ötvenes évektől kezdve hátrányos helyzetben volt és a nemzetisége miatt hivatalos üldözést is szenvedett; azok a nemzeti igények, amelyekkel a magyar lakosság és a CSEMADOK fellép, egy „nagyon csúnya és kétszínű játék" megnyilvánulásai stb., stb. Az egész cikkből világosan kitűnik, hogy Gáfrik (és a mögötte álló Kultúrny zivot) az, aki nagyon csúnya és kétszínű játékot űz: az egyik oldal jelenségeit, valódi és vélt sérelmeit mértéktelenül felnagyítja, a másikét eltorzítja vagy elhallgatja. Az olyan tényekről, mint a magyarság négy évig tartó kollektív jogfosztottsága és 9610 magyar család csehországi deportációja, egyáltalán nem vesz tudomást. Ezeket az antidemokratikus intézkedéseket minden valószínűség szerint helyesnek tartja. Néhány szlovák diák magyar iskolában való kényszerült tanulásán felháborodik, de az a körülmény, hogy a magyar nemzetiségű gyermekek ezrei szlovák nyelvű óvodába és alapiskolába járnak, nem bántja a lelkiismeretét. Nem átall a magyar lakosok között élő szlovákok háttérbeszorítottságáról írni, amikor pélA megújhodási folyamat és a magyarság nemzetiségi ogai A SZERK. MEG/

EGYZßSE: Lapunk április 17-t számában rávid állásfoglalást közöltünk R. OlSinskynak a Kultúrny livotban megjelent Magyarok a szlovákok ellen? című írásával kapcsolatban, visszautasítva a václakat. Akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy nem tartjuk méltónak — embert és újságírói méltóságunk tiltakozik ez ellen hogy ezekkel az Írásokkal vitába szálljunk. S ha most — módosítva eredeti állásfoglalásunkat — helyet adunk Turczel Lajos írásának, tesszük ezt azért, mivel a szlovák sajtó egy részénél továbbra ls tudatos és szándékos hangulatkeltéssel találkozhatunk, melyek végső soron megmételyezhetik a nemzetek és nemzetiségek köztt kapcsolatot. Mivel ezzel a magatartással nem érthetünk egyet, kötelességünknek tartjuk, hogy figyelmeztessünk ezekre a veszélyes tendenciákra, s óvjunk mindenkit attól, hogy a kétes értékű hangulatkeltések következményeként a józanság helyett — bárhol ts — a szenvedélyek és az érzelmek kerekedjenek felül. — Ideje volna már, ha erre a következtetésre azok a lapok — s azok kiadói ts — eljutnának, akik eddig hitelt és helyet adtak hasonló írásoknak. dául a dunaszerdahelyi járásban az at helyzet, hogy „a járási szervek dolgozóinak 80 százaléka szlovák nemzetiségű, holott a járás lakosságának 87 százaléka magyar." (Idézet Stefan Ferencei beszédéből a CSKP nyugat-szlovákiai kerületi konferenciáján. Új Szó, 1968., 109. sz.J Cikkének egyik helyén azt írja Gáfrik, hogy statisztikát kellene készíteni a szlovákság azon veszteségeiről, amelyeket az elmúlt húsz évben a magyar lakosság javára elszenvedett. (?!) Szívesen vesszük az ilyen statisztikát, csak ne Gáfrik vagy a hozzá hasonló „objektív" szakember készítse. Ebben az esetben ugyanis a reszlovakizáItatott magyarok egy részének a nemzetiségükhöz való későbbi visszatérésé is a szlovákság „veszteségeként" szerepelne. Gustav Husák a februári eseményekről írt nagy tanulmányában (Kultúrny zivot, 1968. 7. sz.) a reszlovakizációt visszamenőleg oktalanságnak (hlúposí) minősíti. Gáfrik szemmel láthatólag nincs «zen a nézeten. Szerinte a reszlovakizaciós esetek elfogadásához a szlovák eredet kívántatott meg. OiSinsky írásában (Madari kontra Slováci, Kultúrny zivot 1968. 15. sz.| néhány tárgyilagos észrevétel is van, de ezeket a cikkíró demagóg kijelentései és farizeusi figyelmeztetései teljesen elhomályosítják. Az 1956-os magyarországi események idején a csehszlovákiai magyarság közismerten nyugodt magatartást tanúsított, amit állami és párt részről nemegyszer hangsúlyozottan elismertek, méltányoltak. Olsinsltf tiiost — és éppen most — olyan állítólagos esetekkel hozakodik elő, amikor itteni magyarok Dél-Szlovákia Magyarországhoz való csatolását követelték. Nem vonjuk kétségbe, hogy elvétve előfordulhattak Ilyen esetek, de ezeket éppen úgy nem lehet általánosítani, mint például azokat a szórványos kijelentéseket, melyekkel egyes szlovákok a fasiszta rezsimet kívánják vissza. OiSinsky tovább megy és a mostani helyzetben, a magyarság körében kibontakozott demokratizálódási folyamatban is „felfedez" államellenes és revansista megnyilvánulásokat, és a magyarság „túlhajtott" nemzeti igényeitől a szlovák nemzet szuverenitását és a köztársaság épségét „félti". És itt ütközik ki a legátlátszóbban a rosszakaratú tendencia a Kultúrny 21vot által megindítót kampányból. Világosan kitűnik, hogy olyan szervezett akcióról van szó, amellyel a magyarság jogos és természetes igényeit próbálják diszkreditálni a szlovák közvélemény előtt. Mint tudjuk, ennek a közvéleménynek nagy része a magyar nemzetiségi kérdés megoldására kidolgozott és a magyar lakosság ezrei által helyeselt CSEMADOK-javaslatot nem ismerhette meg, — s most azt akarják elhitetni vele, hogy a magyarok igényei államellenesek, irredenták. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogyl ez a rosszindulatú eljárás és hangulatkeltés kimeríti a nemzetiség elleni Izgatás tényálladékát. Szomorú dolog, hogy akkor, amikor egy nép a vele együtt élő nemzetiségek rokonszenvétől kísérve a teljes nemzeti szuverenitást vívja ki magának, akadnak olyan fiai, akik az egy fedél alá tartozó magyar kisebbség jogainak igazságos rendezését elutasítják, és az igényeit megtárgyaló magyar lakosságot durva rágalmakkal Illetik, gyalázzák. Az még súlyosabban esik a latba, hogy nem tájékozatlan személyekről van szó, hanem olyanokról, akik a szellemi életben és a közvélemény irányításában évek óta részt vesznek és a hazai nemzetiségi kérdés összefüggéseit és valódi súlypontjait jól ismerik. Az ő esetükben nem az informálatlansággal, hanem a tudatos megtévesztésre való törekvéssel, és az emberi és írói etika cinikus semmibevevésével állunk szemben. Az elmúlt években a Kultúrny Zivot bátor magatartása és a demokratizálódásért folytatott következetes harca nemegyszer őszinte bámulatot és tiszteletet ébresztett bennünk. Most vi-j

! szont azt kellett megérnünk, hogy ugyanez a lap egy hozzá nem méltó kampány indításával a demokráciának azokat az elveit csúfolta meg, amelyeket éppen az ő hasábjain fogalmazott meg a minap Zora Jesenská asszony. A megújhodási folyamat kibontakozásával köztársaságunk olyan fejlődési szakaszba jutott, amelyben a szocialista demokrácia igazságalt megtévesztő és demagóg akciókkal már nem lehet kiforgatni. Ezekben — a szlovákság nemzeti aspirációit is igazoló — igazságokban hiszünk, és a megújhodási folyamatot elindító párt elvhűségében, valamint a demokratikus szlovák közvélemény megértésében bízunk. A csehszlovákiai magyarság nem akar mást, csak azt, hogy a közös munkában való példás részvételéért a közös jogokból is Igazságosan részesülhessen és az akcióprogramban kifejtett elv értelmében az „öt érintő kérdésekben önállóan és önigazgatással dönthessen". TURCZEL LAJOS