Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-25 / 114. szám, csütörtök

A KORMÁNY PROGRAMNYILATKOZATA (Folytatás • 2. oldalról) Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusának határozatával összhangban tovább szilárdítja a nemzeti bizottságok helyzetét és elmélyíti munkájuk demokratikus elveit. Javusolni fogja, hogy a közrend védelmében és a közlekedési biztonságra való ügyelésben a közbiztonsági szerveket alárendeljék a nemzeti bizottságoknak. Fokozott tigyelmet szentel a kormány a nemzeti bizottságok által irányított gazdaságnak, főleg annak érdekében, hogy a színvonalasabb szolgáltatások kiterjesztésével kielégítsék a lakosság különféle szükségletelt. A kormány törvényjavaslatot terjeszt elő a szolgáltatásokban és az ipari termelésben a kisvállalkozói tevékenységre vonatkozóan is, és további intézkedéseket foganatosít, amelyek a városi gazdálkodást komplettizálják majd. A nemzeti bizottságok iráGazdaságunkban, amely számos nemzedék munkájának gyümölcse s az egész nép elmúlt húsz esztendőben kifejtett jelentős igyekezetének eredménye, sok ellentmondó vonás van. Az egyik oldalon bizonyos kétségbevonhatatlan sikereket értünk el, a másik oldalon viszont a múltban olyan nehézségek tornyosultak fel, amelyeket az eddigi módszerekkel nem oldhatunk meg. Aránylag óriási termelőerőket fejlesztettünk ki. Az elmúlt két évtizedben például 400 milliárd koronával gyarapítottuk a termelés állóalapjait és teljes foglalkoztatottságunk van. Több mint egymillió fő- és középiskolai szakmai végzettséggel rendelkező szakembert képeztünk ki és jelentős eszközöket fordítottunk a tudományos-kutatóbázis fejlesztésére, amelynek ma mintegy 139 000 dolgozója van. Az egy lakosra eső nemzeti jövedelem volúmenjét tekintve aránylag tisztes helyet foglalunk el a világ ranglétráján. Mivel 30—40 százalékkal még mindig elmaradunk a fejlett nyugati államok mögött, de a társadalmi fogyasztás tekintetében megelőzzük őket. Kétszeresen növeltük a személyi fogyasztást, üzembe helyeztük az iskolák, a kulturális és egészségügyi intézmények terjedelmes hálózatát stb., tehát az utóbbi 20 évben bersületes munka áll mögöttünk. De minden ember előtt világos, hogy felmutatható sikereink ellenére gazdaságunk helyzete nem felel meg annak, amilyennek lennie kellene egy fejlett ipari országban több mint 20 évvel a háború után. Állandóan hiány van egyes árucikkekben mind a kiskereskedelemben, mind pedig a vállalatok ellátása terén, a termelés nem folyamatos, nehézségek vannak a beruházási építkezésben. Az építkezések tartama nálunk kétszer, sőt háromszor hosszabb, mint világviszonylatban, növekszik a befejezetlen építkezések száma, és a környezet, amelyben a dolgozók élnek, dolgoznak, bevásárolnak, munkahelyükre utaznak stb. egyre rosszabb vagy csak lassan javul. A dolgozók ezért joggal kérdezik, milyen a mi tényleges gazdasági helyzetünk, és miért vannak még állandóan súlyos nehézségeink, noha 20 év folyamán a nemzeti jövedelem háromszorosára, sőt az ipari termelést hatszorosára növeltük, s rendkívül magas acél-, szénés cementtermelést, valamint szövet- és cipőgyártást értünk egy lakosra számítva, úgyhogy e tekintetben az elsők közölt vagyunk a világon. A probléma oka elsősorban gazdaságunk nem megfelelő struktúrájában rejlik. ^^^ Egy kis szárazföldi államnak a jelenlegi feltételek mellett objektívan nehéz a helyzete, és számára sürgetőbb, mint a 1968. nagy országok számára, hogy struktúráját fejlessze, hogy haIV. a. tékonyabban érvényesülhessen a világpiacon. ** Mi azonban nem használtuk ki a szocialista fejlődés előnyításában a kormány arra fog törekedni, hogy a nemzeti bizottságok védelmezzék a közérdeket, a vállalatokkal szemben hatékonyan védjék a polgárt, a fogyasztót, vállalataik irányítása során ne helyettesítsék a gazdasági vezetést, hanem célszerűen használják fel a közgazdasági eszközöket és kövessék figyelemmel, hogy ezek a vállalatok miként elégítik ki a polgárok szükségleteit. Az akcióprogram gyakorlati megvalósításának sürgető követelménye megkívánja, hogy a nemzeti bizottságok már ma, halogatás nélkül megkezdjék az említett feladatok teljesítését. Kötelességük még a választások előtt gondoskodni az új választási program kidolgozásáról az akcióprogram szellemében. További feladatuk létrehozni a választások feltételeit és szerveik munkáját a nemzeti bizottságokról szóló új törvénynek megfelelően irányítani és szervezni. II. A gazdasóig nyeit. A háborút követő első évek után, amikor fejleszteni kezdtük az irányítás progreszszív formáit és bizonyos sikereket értünk el a gazdaság konszolidálásában, a későbbi fejlődést nem tereltük helyes irányba. A probléma már az ötvenes években felmerült, mégpedig két alapvető okból: egyrészt a feszült nemzetközi helyzet miatt, amikor a nyugati államok embargós és hidegháborús politikát folytattak, másrészt a nehézipar elsődleges fejlesztésének és a szocialista gazdaság önellátására való törekvésének merev felfogása, valamint a külkereskedelem feladatainak meg nem értése miatt. Mindez sok-sok évre előre meghatároz ta további fejlődésünket. A külső gazdasági kapcsolatoknak a szocialista országok felé való irányítása az alapvető szükségletek kielégítésével és az értékesítés biztosításának bizonyos fokú biztonságát teremtette meg a népgazdaságban. Nem sikerült azonban eléggé hatékonyan és széleskörűen kiharcolni a mélyreható és hatékony munkamegosztást a feldolgozó ágazatokban. Így fejlesztettük az Ipart, amely a Jelenlegi időszakban nagyrészt nem képes hatékonyan biztosítani szükségleteinket a külfölddel való kereskedelem terén, s nem képes maradéktalanul kielégíteni szükségleteinket a hazai piacon sem. E nem gazdaságos struktúra méreteit és hatását például azzal jellemezhetjük, hogy az állami költségvetésből évente 30 milliárd koronát kell fordítani dotációkra és szubvenciókra. Nagy részük a mezőgazdaság, a közlekedés, a lakásépítés stb. céljait szolgálja. De aránylag nagy részüket emészti fel a nem gazdaságos termelés, az állandóan növekvő készletek stb. és főként az, hogy áruinkkal a külkereskedelemben a nyersanyag és a technikai berendezések behozatalához feltétlenül szükséges kemény valutát lényegesen nagyobb költséggel nyerjük, mint ahogy az a tényleges vásárlóerőnek megfelelne, ugyanakkor e költségek szüntelenül emelkednek. Nemzeti jövedelmünknek durván számítva kétszer annyi elsődleges energia- és acél forrásra van szüksége, mint amennyit a fejlett országok költségvetése igényel. Ebben a helyzetben gazdaságunk számára egyre nehezebbé válik egyensúlyban tartani a tőkésállamokkal való fizetési viszonyokat a hatékonyság elvesztése nélkül. Ezért szabad pénznemekben eladósodtunk (nem egész 400 millió dollár]. Ez az adósság aránylag csekély, távolról sem olyan, mint számos fejlett országé, amelyek sokkal nagyobb mértékben használtak fel külső forrásokat gazdaságuk fejlesztésére. Ez az adósság azonban kellemetlen azért, mert előnytelen, rövidlejáratú kötelezettségekről van sző, míg a mi sokkal nagyobb követeléseink nagyrészt hosszúlejáratúak, vagy A nemzeti bizottságok szervezeti felépítésében és az állam adminisztratív-területi tagozódásában a változások szorosan összefüggnek az új államjogi elrendezéssel és megkívánják a mélyreható elemzést, valamint az olyan megoldást, hogy az államigazgatás demokratikusan, célszerűen és gazdaságosan működjék. A kormány ezért helyesnek tartja, ha az általános államjogi elrendezés végrehajtásáig nem eszközölnek változásokat a nemzeti bizottságok szervezeti felépítésében és az állam adminisztratívterületi tagozódásában. Tekintettel az államigazgatás tevékenységének politikai, gazdasági és társadalmi hatására, valamint jelentőségére feltétlenül szükséges, hogy a központi szervekben és a nemzeti bizottságokban dolgozók is széles körű politikai és szakmai ismeretekkel rendelkezzenek. pedig be nem váltható pénznemben kapjuk meg őket. Államunk általában véve a hitelező helyzetében van. Az a tény, hogy mérlegeink strukturális összhangjának nem nagy hiánya nehézségekbe sodor bennünket, azt mutatja, hogy gazdaságunk kevéssé tud alkalmazkodni. Emellett külkereskedelmi forgalmunk távolról sem felel meg a hasonlóan fejlett országok színvonalának, és nem teszi lehetővé a hatékony munkamegosztást. így olyan helyzet alakult ki, hogy nem tudunk lépést tartani a technika, a termékek minősége és az életszínvonal terén. A másik lényeges probléma az, hogy jelentős feszültség uralkodik az összes gazdasági kapcsolatban. Gazdaságunk hosszú éveken át extenzíven fejlődött. Nem tudtuk kellőképpen megvalósítani a gazdasági egyensúly kialakításának politikáját. Ezért számos területen a kereslet túlsúlyba került a kínálattal szemben, és ez megerősíti a szállítók helyzetét az átvevőkkel szemben, zavarja a termelés és a beruházási építkezés minőségét és műszaki színvonalát éppúgy, mint ahogyan árt a munkafegyelemnek és káros hatással van az egész társadalomra. A harmadik alapvető probléma termelőerőink belső dinamikájának és hatékonyságának a hiánya. Azoknak a nagykiterjedésű állóalapoknak jelentős része, amelyeket kiépítettünk, nem éri el a legmagasabb műszaki színvonalat, nem komplett vagy pedig elavult, esetleg technológiája kis sorozatgyártásra alkalmas. A rossz szervezés, a nem jó minőségű irányítás, a szakképzettség csekély társadalmi megbecsülése és a mély nivellizáció gyakrun fékezi a szakképzett munka hatékonyságát. A tudományos kutató alap szétforgácsolódott, és munkájának eredményei kevéssé nyilvánulnak meg a termelésben. Az általános társadalmi irányítás nem segítette elő megfelelően a kezdeményezést és a vállalkozó szellem kibontakozását. Ez a helyzet okozta, hogy nem vagyunk képesek nehézségek nélkül kielégíteni a lakosság egyre növekvő, gazdasági szempontból reális keresletét, s emellett biztosítani a minőség feltétlenül szükséges javítását. A felsorolt fogyatékosságok konzerválását, sőt elmélyítését elősegítette a direktív irányítási rendszer, mégpedig azáltal, hogy lehetővé tette a termelést a termelésért, elszigetelte a termelést a piactól, mesterséges árakkal dolgozott, támogatta az extenzív fejlődést a minőség rovására, nem támasztott igényeket a munka szakszerűségével szemben, és nem nyitott teret a kezdeményezés előtt. Ezért az irányítás közgazdasági rendszerének bevezetése is rendkívül fontos. Emellett a kormány kijelenti, hogy gazdaságunk távolról sincs válságos helyzetben. A probléma nem a nemzeti jövedelem növekedésének ütemében és színvonalában rejlik, sem pedig abban, hogy gazdaságunk nagymértékben eladód sodott volna, hanem a probléma az, hogy gazdaságunk belső struktúrája, a munka jellege, a műszaki színvonal, a rentabilitás és a termékek minősége és általában a gazdaság teljesítőképessége nem olyan, hogy lehetővé tenné számunk ra a becsületes helytállást a világszerte folyó tudományosműszaki forradalomban. Az említett fejlődés, amely az ötvenes években kezdődött, okozta azt, hogy az alkalmak egész sorát mulasztottuk el, és hogy nem jöttek létre a feltételek ahhoz, hogy érvényesülhessenek dolgzóink gazdag képességei és alkotóerői. A hatvanas években a külső helyzet megváltozott, bizonyos enyhülés állott be a tőkésországokhoz fűződő kapcsolatainkban, és megváltoztak a szocialista gazdaságok szükségletei és irányzatai is. Ennek ellenére azonban tovább élt a fejlesztés régi módon történő tervezésének irányzata. Ez főként a harmadik ötéves tervben nyilvánult meg, amely a valóságban tovább mélyítette gazdaságunk strukturális problémáit azáltal, hogy irreálisan halmozta a feladatokat. E koncepció teljes széthullása 1962-ben, főként pedig 1963-ban rendkívül bonyolult helyzetet teremtett a gazdaságban, amikor az életszínvonal süllyedését csak igen nagy erőfeszítéssel és bizonyos áldozatok árán lehetett meggátolni. Nagyarányú elemző munkálatok kezdődtek ugyan, amelyek a gazdaságfejlesztés új koncepciójának alapjává váltak — főként megkezdődött az új irányítási rendszer előkészítése, a helyzet elemzése és a negyedik ötéves terv. A gyakorlati gazdaságpolitikának meg kellett birkóznia az előző fejlődés okozta konkrét aránytalanságokkal, mégpedig a sztagnáló nemzeti jövedelem, az eszközök nagyarányú megbénítása, a gazdaság alacsony fokú hatékonysága és a dolgozók csökkent kezdeményezése által meghatározott szűk térségben. E nehéz helyzetben az irányítás közgazdasági rendszeréhez és a feltétlenül szükséges strukturális változtatásokhoz vezető első lépések csak következetlenül valósultak meg. Az utóbbi két évben mindegy hatodával növekedett a nemzeti jövedelem, s bár bizonyos fokú megélénkülés volt tapasztalható, alapvető fordulatra nem került sor. E bonyolult feladat még előttünk áll, és semmivel sem könnyebb, mint három évvel ezelőtt volt, sőt inkább nehezebb: a mai kormány ezért objektíve nehéz helyzet előtt áll. Gazdaságunk még mindig az extenzív fejlődésre „van beállítva". A múltban eszközölt nagyarányú, hosszú idő alatt megtérülő beruházások még mindig nagy igényeket támasztanak a gazdasággal szemben, például a befejezés és a komp lettizálás tekintetében a szakágazatok közötti kapcsolatok bonyolult helyzetében. Emellett ezeket a hosszú tartamú beruházási ciklusokat nem lehet egyszeriben kettévágni. A szakágazati és területi aránytalanságok nagysága szükségszerűen erős nyomást gyakorolt lentről a további forrásokra, míg a népgazdaság eszközeit még mindig erősen leköti a gazdaság alacsony fokú hatékonysága, a számos gyenge pont és súrlódási felület. Ezért a kormány megértést kér a Nemzetgyűléstől, mert a probléma kétoldalú és látszólag ellentétes. Egyrészt lényegesebb fordulat nem következhet be egyik napról a másikra, sem pedig aránylag rövid időn belül, másrészt azonban mar ma világos, hogy nem járhatunk el konfliktusoktól mentesen, hanem a gazdaság egész fejlesztésében alapvető változtatásokat kell előkészíteni és megvalósítani, még akkor is, ha kezdetben kétségtelenül bizonyos nehézségekkel járnak. Határozott intézkedések nélkül termelésünk és ezáltal az életszínvonal is egyre inkább lemaradna a világfejlődés mögött, és egyre nehezebbé váN na számunkra kielégíteni a la^ kosság növekvő jogos követelményeit, és a fejlesztés szükségleteit. Életszínvonal Polgárainkat érthetően érdekli a központi kérdés: mi a helyzet életszínvonalunk terén, milyenek a közvetlen kilátásaink, nem fenyeget-e bennünket munkanélküliség vagy Infláció és pénzreform, vagy pedig most, az egyes akadályok elhárítása után, gyorsabban emelkedik-e az életszínvonal? Ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre a kormány józanul, nagy ígérgetések nélkül válaszol. Az életszínvonal eddigi alakulása ellentmondásos és gyakran ellentétes volt. A lakosság alapvető szükségletei kielégítésének szempontjából több irányban s a dolgozók egyes kategóriáinál jelentős sikereket értünk el. Nálunk nincsenek szélsőségek a személyes szükséglet kielégítésében, néhány Igen fejlett tőkésországtól eltérően nálunk nincs kifejezetten szegény réteg. (Bár egyes nyugdíjasok létbiztosítása nem kielégítő.) A csehszlovák állampolgárok jól táplálkoznak, rendesen öltözködnek, háztartásaik el vannak látva a szokásos tartós szükségleti cikkekkel. Igaz, Joggal mutatnak rá néhány komoly fogyatékosságra. Az áruválaszték csekély, a minőség gyakran kétes, a boltokban kevés a kiszolgáló személyzet s a lakosok feleslegesen sok Időt vesztenek közönséges árucikkek hajszolásával s a pultok, valamint az üzleti pénztárok előtti várakozással. A lakosság kapcsolata az egészségüggyel és az Iskolaüggyel, amelyekre az állam milliárdos összegeket fordított és .fordít, ugyancsak nem mentes problémáktól és a jogos panaszoktól. Az egészségügyi és az Iskolaügyi dolgozók gyakran igen nehéz feltételek között, megfelelő anyagi biztosítás nélkül dolgoznak. Sok időt és társadalmi értéket emésztenek fel különféle hivatalok bürokratikus munkamódszerei is. A legtöbb panasz a vasúti, a közúti és a városi közlekedés minőségére és kulturáltságára, a közúti hálózat rossz minőségére és forgalmi kapacitására, az elavult és elégtelenül felszerelt távbeszélő hálózatra, a városok és a lakótelepek elégtelen vízellátására és közművesítésére, a legszokványosabb szolgáltatások méreteire és minőségére, az életkörnyezet tisztaságára ős az egyre súlyosabb lakásproblémára vonatkozik. Nem tartjuk megfelelően karban a meglevő lakásokat és nem fejlesztjük kellő mértékben a lakásépítést. Az anyagi fellételek Javulása mellett, amelyek között az életszínvonal emelkedik, e körülmények állandósulnak, sőt néhol romlanak is. Csupán a gazdasági politikában eszközlendő következetes fordulat változtathat ezen a helyzeten. Néha olyan aggodalmak hangzanak el, hogy az új gazdasági intézkedésekkel eltérünk a munkásság és az összes dolgozó Javára irányuló politikától. A valóságban az előző politika ugyan néha engedékeny volt a munkateljesítmény megkövetelésében és a munkafegyelem betartásában, következményeiben azonban ártott a dolgozóknak mint fogyasztóknak. Életszínvonalunk az utóbbi húsz év folyamán emelkedett ugyan, de tekintetbe véve a ráfordított eszközöket, lényegesen alacsonyabb volt, mint amilyen lehetett volna, amilyennek lennie kellett volna. Az egyenlőtlen fejlődés következtében olyan helyzet alakult kl, hogy néhány szakágazatban aránytalanul magas a munka Intenzitása, míg más ágazatokban a munkaidő kihasználása teljesen elégtelen. Mindez azt mutatja, hogy az említett politika végeredményben következményei folytán szembefordult a dolgozókkal. A mi feladatunk most bebizonyítani: valamennyi dolgozó érdeke, hogy fordulatot érjünk el. Az életszínvonal néhány problémaköréről van sző, amelyek közül, csak néhányat lehet rö (Folytatfis a 4. oldalon)