Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-03 / 93. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottsága ülésének vitáin Március 28-án, a Központi Bizottság legutóbbi ülésén kértem, hogy a Központi Bizottság tagjait részletesen tájékoztassák azokról az alapvető politikai kérdésekről, amelyekkel az elnökség foglalkozik, hogy így lehetőségünk nyíljon véleményt mondani a dologi és személyi kérdések megoldásának módozataihoz. Azt is mondottam, hogy a köztársaságunkban beállt politikai helyzetben feltétlenül szükséges, hogy a párt legfelsőbb szerve gyakrabban ülésezzék, kihasználja a Központi Bizottság plenáris üléseinek tapasztalatait és tanulságait az ország politikai életének céltudatos irányítására. Ma gondolkoznunk kellene Központi Bizottságunk megújhodásáról is. Nem gondolok arra, hogy azok, akiket visszahívtak eddigi közéleti, állami vagy egyéb funkciójukból, nem maradhat tovább a Központi Bizottságban. De helyes lenne mélyrehatóan értékelni munkájukat és különbséget tenni azok között, akik a hibákat elkövették és azok között, akik a helytelen munkamódszerek hordozói voltak, durván eltorzították a párt XIII. kongresszusának irányvonalát, és hatalmi elvakultságukban súlyos kárt okoztak pártunk és a tömegek kapcsolatában. Egyetértek Dubček elvtárssal, hogy a múlt hibáit új hibákkal nem hozhatjuk helyre, mint ahogyan nem rombolhatjuk le a régi mítoszokat, hogy újakat alkossunk, amelyeket egy idő múlva ismét meg kellene cáfolnunk. A párt alapszabályzata és a törvények szerint kell eljárnunk, a kommunista etika elveivel összhangban, a munka tényleges eredményeit kell értékelni. Azok az elvtársak, akik ebben az új korszakban nem dolgozhatnak, maguk mérjék fel a helyzetet és vonják le a következtetéseket, lépjenek ki a CSKP KB tagjainak és póttagjainak sorából. Ogy vélem, nem lesznek sokan, s a Központi Bizottságnak utána igazi tekintélye lesz. Plenáris ülésünk után a tárgyalások menetéről és következtetéseiről azonnal részletesen tájékoztatni kell minden pártszervezetet és aktivizálni kell minden kommunistát. Az egész pártnak fel kell sorakoznia, s ezzel gyakorlatilag megvalósul a párt vezető szerepe, amelyről eddig némelykor csak filozofálgattak. E pillanatban fentről egészen le hangsúlyozni kell, hogy nekünk kell a pártban jó példával elöljárnunk, hogy saját aktivitásunkkal példát mutassunk. Kérem, hogy a Központi Bizottság szervei, amelyek a Központi Bizottságnak tartoznak felelősséggel, csak az ő nevében cselekedjenek és a politikai döntés minden alapvető kérdéséről a KB plénumának számoljanak be. Az a véleményem, hogy tárgyalásaink ne legyenek mindig szigorúan tematikusak, mert ezzel némelykor leszűkítik a teret a KB tagjainak szabad véleménynyilvánítása előtt, nem beszélhetnek arról, amit az adott pillanatban a legfontosabbnak, fájdalmasnak vagy égetőnek tartanak. Elég teret kell engednünk a Központi Bizottsági tagok kezdeményezésének és lehetőséget kell adni nekik nézeteik és javaslataik kifejtésére. Am be kell vezetni azt az elvet, hogy a Központi Bizottsági tagok, minden kezdeményezését meg kell tárgyalni, mégpedig elsősorban itt. Ma előfordul, hogy mi, a Központi Bizottság tagjai kapjuk a szemrehányásokat a hibákért gyakran azok helyett, akik munkájuk eredményét és az előző politikai gyakorlatot ma már nem vállalják. Ogy tesznek, mintha ml sem történt volna. Mit várhatunk tőlük a jövőben. Jómagam például éveken ét vitában voltam azokkal a munkamódszerekkel, amelyeket Vladimír Koucký, a KB titkára, alkalmazott. Ez az iskolaügy, tudomány és kultúra területén foganatosított politikai intézkedéseket érintette, valamint a múlt év őszén a strahovi eseményekkel kapcsolatos állásfoglalást, amikor Koucký elvtárs Havlín elvtárssal együtt Tisztázzuk a hazai megújhodási folyamat lényegét JAROSLAV KLADIVA elvtárs felszólalása előbb mereven elutasították megjegyzéseinket és érveinket, melyeket mint a KB tagjai múlt év november 17-én felhoztunk. Ezek az elvtársak a megtorlásokon kívül az akkori problémák megoldására nem voltak képesek más módot találni. Számukra teljesen idegen volt az eszmei vezetés és a pozitív munka politikája, minden tevékenységük a megfigyelésre összpontosult és bennünket is szüntelenül arra ösztönöztek, hogy az iskolákban előforduló bonyolult helyzeteket fegyelmi eljárásokra egyszerűsítsük le. Egyes esetekben sikerült szembeszállnunk velük, de gyakran olyan helyzetet teremtettek, hogy tehetetlenek voltunk. Látni kell, hogy a párt Központi Bizottságának számos funkcionáriusa, akik funkciójukat nem egész napos munkájuk mellett töltötték be, gyakran csak nagyon nehezen térhettek ki a különböző nyomások elől, nem egyszer olyan helyzet alakult ki, hogy mi magunk, a párt Központi Bizottságának tagjai a megtorlások szférájában találtuk magunkat. Világosan éreztem ezt 1963-ban mint a barnabitkai bizottság vezetője, mikor Koucký elvtárs erős nyomást gyakorolt ránk, és hasonlóképpen a múlt év őszén is. A pártvezetőség egyes tagjai gyakran nem a párt-tájékoztatás alapján informálták a Központi Bizottságot, hanem az állambiztonság jelentései alapján, amelyek nem voltak megalapozottak és mint később kiderült, nem ls voltak helyesek. Szükségesnek látom ezzel kapcsolatban, hogy néhány szót szóljak a barnabitkai bizottság munkájáról, amely úgynevezett szlovákiai burzsoá nacionalisták rehabilitációjával foglalkozott, s ahol Vladimír Koucký és Bohuslav Lastovička elvtársak mereven visszavetették a bizottság tagjainak javaslatait, valamint a munkabizottság tagjainak azt a javaslatát is, hogy szlovák elvtársak rehabilitációja legyen a csehek és a szlovákok közötti viszony alapvető rendezésének kiinduló pontja. A munkabizottság vezetőjeként felajánlottam akkor, hogy konkrét javaslatokat adunk az időszerű áflamjogi, kulturális, gazdasági és egyéb kérdések rendezésére. Koucký elvtárs elutasított bennünket, a bizottság a gyanú árnyékába került és munkánk eredményét nem hozhattuk teljes terjedelemben nyilvánosságra. Feledésbe merültek, és 1966-ban dr. Václav Král történész kampányt vezetett a barnabitkai bizottság következtetései ellen és durva támadást intéztek a szlovákiai történészek és politikusok ellen. Tekintettel a csehek és szlovákok viszonya államjogi kérdéseinek mielőbbi szükségszerű megoldására, a nyilvánossággal ismertetni kellene a barnabitkai bizottság munkáját, melynek eredményeit teljes egészében nyilvánosságra kell hozni. Ezzel az is kiderül, ki milyen álláspontot foglalt el, ki miért harcolt már 1963-ban. Már abban az időben Jozef Valo, Peter Colotka, Vasil Bifak, Viliam Šalgovič, Ivan Skála, Josef Macko és más elvtársakkal együtt azért harcoltunk, hogy Gustáv Husák, Laco Novomeský és a többiek teljes politikai rehabilitációt kapjanak. Ogy vélem, hogy ma Husák és Novomeský elvtársaknak itt közöttünk lenne a helye. Egyelőre mint vendégek vannak jelen néhány további elvtárssal, a párt Központi Bizottságának volt tagjaival együtt, akik az ötvenes évek üldözésének áldozatai voltak, és mind ez Ideig nincsenek politikailag és közéletileg rehabilitálva. Mielőbb meg kell oldani továbbá Zdenék Hejzlar esetét, aki a Központi Ellenőrző és Revíziós bizottság megrázóan logikátlan és helytelen tevékenysége következtében szenvedett. Hejzlar elvtársat azért nem rehabilitálták, mert 1952-ben nem csukták be és nem ítélték el, hanem „csak" kizárták a pártból, Prágából deportálták és meghatározták, hogy fizikai munkát kell végeznie. Követelem azonnali rehabilitációját, valamint azt is, hogy mielőbb kapja vissza tagságát Klement Lukeš, Jaroslav Opata, Ladislav Lisa, Karel Lánský és mindazok, akiket 1961ben tulajdonképpen azért állítottak félre a politikai életből, mert egyes kérdésekben már régen arra törekedtek, amiről a Központi Bizottságban decemberben és januárban tárgyaltunk s amivel ma is foglalkozunk. Gyorsan rendezzük ezeket a dolgokat és kapcsoljuk be mindezeket az elvtársakat pártunk mai aktivitásába, bízzuk meg őket funkciókkal s adjunk lehetőséget teljes érvényesülésüknek. Egyetértek Dubček elvtárssal, hogy revidiáljuk a CSKP KB szeptemberi ülésének határozatait, amikor néhány kommunista írót megbüntettünk és leállítottuk a Literárni novinyt. Ez helytelen volt. Én helytelen tájékoztatás és kiéleződött politikai helyzet hatása alá kerültem és felszólalásomban szintén támogattam a beterjesztett javaslatokat. Az a véleményem, ma politikailag igen fontos, hogy képesek legyünk helyesen értékelni a múlt különböző haladó tetteit, mert ez döntő jelentőségű pártunk jövőbeni politikáját illetően. Azt tartom ugyanis szem előtt, hogy hol kell keresni a kritériumot a haladás és a viszszahúzás között és hogyan egységesíteni a kommunisták akcióképességét a társadalmi és politikai rendszer olyan kiterjedt és mély változásában, ami előttünk áll. Meggyőződésem, hogy szándékainkat nem kísérheti siker, ha nem sikerül a társadalmi változásokat a szocialista demokrácia szükséges szabályaiba szorítani, és ha pártunk nem kerül mindezen folyamat élére. A ma átéltek megkövetelik, hogy tisztázzuk a hazai megújhodási folyamat lényegét. Sokat beszélünk erről, de kevesebb e folyamat jellemzése. Véleményem szerint a társadalmi változások lényege ma abban rejlik, hogy az adminisztratívbürokratikus politikai rendszer átváltozik a szocialista demokrácia rendszerévé Ez a változás nemcsak a rendszert érinti, hanem a politikai állam alakulását és megvalósulását is. Tehát nem egy tökéletesebb politikáról van szó, hanem új politikáról, mint ahogy évekkel ezelőtt sem volt szó a gazdaságpolitika tökéletesebb rendszeréről, hanem új gazdasági politikáról. A demokratizálódás a kollektív munka programja és módszere VILÉM NOVÝ elvtárs felszólalása Elsősorban szeretném kifejezni nemcsak saját fentartás nélküli egyetértésemet, de nagy örömömet is Dubček elvtárs mai beszédével kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy ez elősegíti a párt tömörülését és új lendületet ad a munkához. Bevezetőül szeretném leszögezni, hogy amikor ez év januárjában a Központi Bizottság üléséről hazamentünk, aligha sejtette valaki is közülünk, micsoda mély politikai földrengés követi a januári plénumot. Ogy tűnik, egyikünk sem értékelte kellően a januári határozatokat, mint a passzivitás és sterilitás állapotával való viharos leszámolás kezdetét. Az említettek pártunk XIII. kongresszusának helyes határozatai ellenére éveken át bénították, fékezték és gátolták fejlődésünket. Az első tanulság, amit lt kell vonnunk, hogy nem elég csupán kitűzni és hirdetni a politikai célokat, hanem föntről egészen le, elsősorban azonban az irányító közpotban kell, hogy a mindennapos politikai munka összhangban legyen ezekkel a célokkal. Ha a megvalósítás módszerei ellentétbe kerülnek a politikai célokkal, az rossz a politikai célok szempontjából is. Mi ilyen helyzetbe kerültünk, és a januári plénumot követő megújhódási, demokratizálódási mozgalom egész értelmét elsősorban abban látom, hogy szocialista elveinket és céljainkat összhangba kell hozni a megvalósításuk érdekében kifejtett tetteinkkel és módszereinkkel. A pártban és a társadalom minden részében megnyilvánuló kirobbanó kritikai aktivitás — ha itt-ott kilengések és reakciós hangok ls előfordulnak — igen beszédesen igazolják, micsoda probléma tömeg gyűlt itt össze az elmúlt évek alatt. Természetesen tévedés lenne azt hinni, hogy a mai ösztönös demokratikus mozgalom valamilyen csoport vagy egyén, — Írók vagy diákok — tevékenységének eredménye, vagy hogy kívülről valamiféle összeesküvés szítaná. A mozgalom tömeges jellege igazolja, hogy hazai földből, a hazai szükségletekből, égető problémákból nőtt ki. Ugyanakkor azt hiszem a Központi Bizottságnak nagyra kell értékelnie, hogy ez a mostani demokratikus forradalom, amely mély átalakulásokhoz vezet és óriási nemzetközi jelentőségű, a fegyelem és a rend légkörében fejlődik. Ez népünk erkölcsi, fegyelmi és politikai öntudatának magas fokáról tanúskodik. Az eddigi vitákban két ellentétes nézettel találkoztam. Az egyik azt vallja, hogy a demokráciából már elég és hogy lassan már abba kellene hagyni. A másik szerint a demokráciáért vívott harc még nem befejezett, tovább kell vinni. Ogy vélem, tisztáznunk kell a fogalmakat. Tisztáznunk kell, hogy mit kell már valóban abbahagyni, s hogy miben és hogyan folytassuk tovább a szocialista demokráciáért vívott harcunkat. Azt hiszem, hogy fel kellene hagynunk a demokratizálódási folyamat néhány nem szép és káros kísérő jelenségével. Vannak olyan dolgok, melyeket csak a párton belül lehet megoldani. Különben a párt elvesztené az értelmét. Ugyancsak fel kellene hagynunk az emberek üres beskatulyázásával és osztályozásával, hogy ez konzervatív, ez meg haladó. Ebben a dologban az egyedüli helyes kritériumokhoz kellene tartani magunkat, vagyis nézeteik és tetteik szerint kell megítélni az embereket, aszerint, hogy képesek-e megérteni szocialista társadalmunk demokratikus átalakulásának mély tartalmát, s hogyan tudnak bekapcsolódni annak megvalósításába. Hálásak vagyunk azoknak az elvtársaknak, akik elsőként Ismerték fel a negatív jelenségeket és kritikájukkal jelezték a helyrehozás szükségességét. Ugyanakkor ezrekre és tízezrekre megy az olyan funkcionáriusok száma, akik különféle okokból, a párt egységéért való aggodalmukban vagy a tájékoztatás hiányában, bizonytalankodtak, s akikben a felismerés lassabban érett meg. Lemondhatunk-e ma ezekről az emberekről, mint konzervatív koloncokról? Jómagam nagyra becsülöm azokat az elvtársakat, akik nehezen jutottak el az új felismeréshez, akik álmatlan éjszakák, kritikus önvizsgálat és belső válság után jutottak el az új nézetekig. Egy konzervatív zsákba dugni mindazokat, akik az utóbbi húsz év folyamán ilyen vagy amolyan módon bekapcsolódtak a párt és a közéleti munkába, nemcsak sérelmes lenne, de a jövőben újabb rehabilitációt tenne szükségessé és a lesben álló reakció malmára hajtaná a vizet. Hiszen ezen elvtársak tevékenységéhez kapcsolódnak a két évtized forradalmi változásai, a nemzeti forradalom, az államosítás, a szövetkezetesítés, a februári események és a szocialista építés. Ezzel szemben bírálat nélkül megúsznák mindazok, akik éveken át semmit sem tettek, vagy esetleg ellenünk dolgoztak. Sajnálom, hogy ilyen dolgok már megtörténtek, és bírálnom kell a pártvezetést, amiért csak ma lép fel erélyesen ez ellen. Ma mind a munkások körében, mind szocialista barátainknál bizonyos nyugtalanság uralkodik. Svoboda elvtárs megválasztása a köztársaság elnökéül azt igazolja, hogy ha a párt állásfoglalásában szilárd és ellenáll a külső demagóg nyomásnak, a nép döntő többségénél támogatásra és egyetértésre talál. Most a másik kérdéshez. Folytassuk-e, és hogyan folytassuk a demokratizálódási folyamatot. Erre egyetértelmű a válaszom: igen. A demokratizálódásra mint állandó szakadatlan folyamatra tekintek, nem mint egyszeri forradalmi akcióra. Úgy értelmezem, mint mindennapos munkánkat az égető problémák megoldására, a gazdasági vagy állam-politikai, nemzetiségi vagy kulturális területen. A kollektív munka programja és módszere, amelyben a nép legszélesebb rétegei jutnak szóhoz. Egyben a fegye-g lem és a felelőségtudat fej • lesztésének eszköze, mert a demokrácia felelőség nélkül frázis és anarchia. Ebben nem tévedhetünk. Ogy vélem, hogy a szocialista demokrácia új típusáért folytatott törekvés időszakában továbbra is két szélsőséggel kell számolnunk. A valóságos konzervativizmussal, amely a gyakorlatban nyilvánul meg, és olyan elemekkel, amelyek élősködni akarnak megújhódási folyamatunkon, hogy a demokrácia zászlaja alatt fájdalommentesen eltemessék Csehszlovákiában a szocializmust. Ma ráléptünk a szocializmus önálló csehszlovák útjára. Ennek az útnak kezdetén ott van 1948 februárja, amely véglegesen megoldotta a szocialista hatalom kérdését. Ma, húsz évvel február után az a feladat áll előttünk, hogy a szocializmust demokratikus és h

1 nista Jelleggel gazdagítsuk, a feladat áll előttünk, hogy a szocializmus elveit a népi demokrácia elveivel egybekapcsolva és a tudományos-műszaki forradalom Ismérveit érvényesítsük, ami a huszadik század második felében elsődleges tényező. Nem tudok megszabadulni attól a szorongó érzéstől — mondotta a párt egységéről beszélve Nový elvtárs —, hogy a Központi Bizottság elnökségében és titkárságában az öt új tag beiktatása után sincs minden rendben. Nem arról van szó, hogy az elnökség különböző tagjai különböző nézeteket vallanak a különféle problémákkal kapcsolatban és hogy az illetékes szervekben azokat érvényesítik. Ez csak természetes. De az nem engedhető meg, hogy kifelé az egész párt és a társadalom felé az elnökség tagjai ne lépjenek fel egységesen és úgymondva egyéni elképzeléseik szerint beszéljenek és intézkedjenek. Ezért javasolom, hogy a mai Központi Bizottság komolyan mérlegelje elnökségének és titkárságának munkáját, hogy alaposan fontolja meg nemcsak az új tagokkal kapcsolatos javaslatokat, hanem összetételét komplex módon vizsgálja meg és a szervek választásánál titkos szavazás legyen. Az előterjesztett akcióprogram, amelyet a rövidlejáratú célok vázlatának 1968. tartok, kiindulópontnak, — feltétlenül elősegíti a párt és a társadalom tömörülését és stabilizálását az egyetlen lehetséges haladó alapzaton. mm IV. 3. 4