Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-03 / 93. szám, szerda

Napirenden társadalmi életünk legégetőbb kérdései (Folytatás az 1. oldalról) részvevője szólalt fel, és adott kifejezést álláspontjának. Jan Pilier elvtárs, az elnökség el­nöklő tagja megállapította, rendkívül örvendetes jelenség, hogy a Központi Bizottság tag­jai és póttagjai ilyen nagy számban kívánják kivenni ré­szüket, a Központi Bizottság­nak a párt egységének megszi­lárdítását célzó tevékenységé­ből, Annak a nézetének adott kifejezést, hogy nem lenne he­lyes a vitahozzászólások meg­rövidítését szavazásra bocsá­tani. A vita során huszadikként Miloš Jakeš elvtárs szólt hozzá a demokratizálódási fo­lyamat problémáihoz, valamint a Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottság munkájának koncepciójához. Amellett fog­lalt állást, hogy az előterjesz­tett javaslatok értelmében kö­vetkezetesen rehabilitálják mindazokat a személyeket, aki­ket a törvénytelen Intézkedések sújtottak. A plénumülés részvevői terje­delmes vitahozzászólást hallot­tak Josef Smrkovský elv­társtól, aki megállapította, hogy a párt és a társadalom újjászületési folyamata eddig sosem tapasztalt politikai akti­vitást eredményezett. Helena Rašková elv­társnő észrevételeket tett a re­habilitáció, az ifjúság körében A Nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottságának üléséről TÖRVÉNY KÉSZÜL a bírósági rehabilitációkról A Nemzetgyűlés alkotmányjo­gi bizottságában ma dr. A. Neu­fmann igazságügyminiszter be­számolt a bfrŕ.ságl rehabilitá­ciókról szóló törvénytervezet előkészítésének munkálatairól. A miniszter közölte, hogy a törvényhez szükséges alapanya­gokat már előkészítették. Szó van arról is, hogy a közvetlen károsultakon és a legközelebbi hozzátartozóikon kívül a tár­sadalmi szervezetek is javasol­hatják a rehabilitációs eljárás megindítását. A rehabilitációs eljárást a törvénytervezet sze­rint a Nemzetgyűlés által kivá­lasztott bírákból álló különle­ges tanács végezhetné. A törvénytervezet szerint a törvénynek meg kellene oldani a jogtalanul elítélt személyek kártalanítását is. Z. Dohnalová képviselőnő az igazságügy-miniszterhez inté­zett interpellációjában feltette a kérdést: „Miniszter Elvtársi ön még ma is meg van győződ­ve arról, hogy a bírósági, Illet­ve tanácsi (szenátusi) elnökök között nincsenek kompromittált személyek?" Az igazságügy-mi­niszter a kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ma már nem állíthatná, hogy a bírák között nincsenek kompromittált sze­mélyek, mert egynéhányról már tudomást szerzett. Az ötvenes évek pereihez a CSKP KB 8. főosztálya választotta ki a bí­rákat — közölte a miniszter. A törvénytervezet feletti vi­tában a képviselők elismeréssel nyilatkoztuk a becsületes bírák­ról és ügyészekről, akiknek száma messze felülmúlja azo­két, akik nem álltak hivatásuk magaslatán. (sm). A Főügyészség közleménye (CTK) — A sajtóban közölt néhány cikkben, valamint a rá­dió és televízió egyes adásai­ban olyan követelések hangzot­tak el, hogy vizsgálják felül a Főügyészség azon dolgozóinak felelősségét, akik közvádlóként léptek fel az ötvenes évek során lefolyt törvénytelen perekben, illetve más módon vettek részt az említett parek előkészítésé­ben vagy lefolytatásában. Ha­sonló szellemű Javaslatok ér­keznek a Főügyészséghez egyé­nektől és szervezetektől is. A Főügyészség közli, hogy intézkedéseket tettek, amelyek értelmében felelősségre vonják mindazokat a személyeket, akik az említett időszakban lefolyta­tott perek során törvénytelenül jártak el. Hatálytalanított ítélet (CTK) — Az Ostf nad La­bem-i Kerületi Bíróság tanácsa tegnap hatályon kívül helyezte a volt Libereci Kerületi Bíróság, valamint a Prágai Legfelsőbb Bíróság Ítéletét, s engedélyez­te a perújítást a Liberec járás 11-tagú szociáldemokrata cso­portja ügyében. Tegnap szembesítették az állambiztonság kerületi kiren­deltségének akkori előadóit az elítéltekkel, és ennek során fény derült a pert megelőző vizsgálat módszereire. A vádlot­takat hosszan és gyakran az éjszakai órákban hallgatták ki, rájuk erőszakolták, hogy bűnö­sök, a kihallgatások állandóan ismétlődtek, aminek következté­ben a vádlottak pszichológiai nyomás alatt olyasmiket is be­vallottak, amit nem követtek el. Az Ostl nad Labem-i Kerületi Bíróság tanácsának döntése még nem jogerős. Levél a pénzügyminiszterhez (CTK) — A Bratislavai Közgaz­dasági Főiskola pénzügyi kated­rájának kollektívája a CTK ren­delkezésére bocsátotta annak a levélnek a másolatát, amelyet Bo­humil Sucharda mérnök, pénzügy­miniszterhez Intézett. A levélben az alábbiakat olvashatjuk: — Tisztelt Miniszter Elvtárs, Azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a CSKP Központi Bi­zottságának januári plénuma fo­gadott el, törvényszerűen vissza kell tükröződniük a gazdasági élet szakaszán is. Az akcióprog­ram megvalósításával összefüggés­ben fontolóra vettük a jelenlegi helyzetet és népgazdaságunk fej­lődését. Sürgető követelmény, hogy egész közvéleményünket megis­mertessük gazdaságunk, állam­kincstárunk és pénzügyeink jelen­legi helyzetével. Cgy véljük, hogy az adott helyzetben ez a feladat űnre hárnl, esetleg együttműköd­ve a Csehszlovák Állami Bank vezérigazgatójával. Rendkívül sürgős feladat, hogy egész közvéleményünket megis­mertessük a forgalomban levő pénz és a hitelek mennyiségével, nehogy a forgalomban levő pénz mennyisége aránytalanul emelked­jék. A készpénzforgalomról és a bitelek alakulásáról szóló adatok a legösszefogóbb tájékoztatást nyújthatják arról, vajon népgaz­daságunk helyzete az idő folya­mán javul-e vagy sem. A népgazdaságunk jelenlegi helyzetéről szóló komplex tájé­koztatást azért is szükségesnek tartjuk, hogy rögzítve legyen az új vezetés kiindulási helyzete és meghatározhassuk az alapot a gazdaság jelenlegi helyzetéért való felelősség terén a továbbiak­ban szükséges konszolidációs in­tézkedések alapjául. Aggaszt bennünket, hogy a fi­zetőeszközök tervezett kibocsátá­sával kapcsolatban nem nyújtot­tak garanciát arra nézve, hogy nem kerül-e sor a forgalomban levő pénz mennyiségének olyan aranyú növekedésére, amely újabb inflációs nyomást idézne eiő. Szükségesnek tartjuk a pénz ki­bocsátásával kapcsolatos társadal­mi ellenőrzés bevezetését és az ezen a téren mutatkozó szükséges törvényes intézkedések megtéte­lét. A demokratizálódási folyamat­nak és az államigazgatásban az államjogi rendezés terén előké­születben levő változásoknak meg kellene akadályozniuk az eddigi gyakorlatot, vagyis azt, hogy a pénzügyminiszter és az Állami Bank fedezet nélkül bocsát ki pénzt. Ahelyett, hogy folytatnánk a pénz gazdaságilag megokolat­lan kibocsátását (például 3,5 mil­liárd korona — Kladno), kérjük, hogy nyújtson részletes tájékoz­tatást a pénzügyi helyzetről, a fizetési mérlegről, a külföldi adósságaink és követeléseink ala­kulásáról és helyzetéről, annak érdekében, hogy világosan lássuk és regisztrálhassuk a kiindulási helyzetet az állam új vezetésében, valamint azon lehetőség megte­remtése érdekében, hogy nyilvá­nosan ellenőrizhessük a javulást a megkezdődött konszolidációs folyamatban. végzett pártmunka és a szociá­lis politika konkrét problémái­val kapcsolatban, s javasolta, hogy teremtsenek olyan feltéte­leket a tudósok és technikusok számára, hogy az elejét vegye külföldre való távozásuknak. Božena MachaCová­Dostálová nagyra értékelte azt az óriási politikai munkát, amelyet a párt vezetősége vég­zett a rendkívül bonyolult bel­politikai és nemzetközi politi­kai feltételek között az elmúlt három hónap folyamán. A szövetkezetek előtt a szo­cialista gazdasági életben álló feladatokról Ladislav S m r C k a elvtárs számolt be. L i b u š a Hrdinová fog­lalkozott a párt jelenlegi azon törekvésével, amely egy olyan hatékony politikai rendszer lét­rehozását célozza, amelyben a lényeg nem egyszerűsíthető le csupán a káderek cseréjére. A megújhodási folyamat er­kölcsi szempontjaival foglalko­zott a plénum előtt Vladi­mír Mináč elvtárs is. Josef Tacek elvtárs rá­mutatott arra, hogy a jelenlegi fejlemények minden jelenségét szigorúan elemezni kell, a cél­ból, hogy a párt gyorsan és he­lyesen reagálhasson rá. Bohumír Simon elvtárs, a CSKP Központi Bizottsága el­nökségében végrehajtandó sze­mélyi változásokkal és az ak­cióprogram közgazdasági vo­natkozásával foglalkozott. Blažej Kochman elv­társ az üzemekben dolgozó munkások és technikusok néze­teit tolmácsolta a társadalmi életünk torzulásaival kapcso­latban. Kijelentette, hogy az üzemekben dolgozó kommunis­ták többsége fenntartás nélkül a haladó irányzatot támogatja. Antonín P š e n i C k a elvtárs javasolta, hogy az ak­cióprogram után a minisztériu­mok dolgozzák ki saját költség­vetésüket, amelyek határt szab­nának a gazdaságilag nem ki­fizetődő mértéktelen beruházá­soknak. A CSKP Központi Bizottsága plénumának harmadik munka­napja 19,10 órakor ért véget, a vitában 30 felszólaló vett részt. A vitát ma reggel 8,30 órakor folytatják. Támogatjuk az új járás létrejöttét A CSEMADOK Központi Bizott­sága a következő táviratot kap­ta tegnap az SZLKP trebiäovi járási pártbizottságától: Tisztelt Elvtársak! Közöljük önökkel, hogy az SZLKP trebišovi járási bizottságának elnöksége támo­gatja azt a követelést, hogy Ki­rályhelmec és Nagykapos térsé­gében új járás alakuljon. 1968. március 26-án újból tolmácsol­tuk ezt a nézetünket az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizott­ságának. VOJTECH MAJKUTH, az SZLKP terebesi járási bizottságának vezető titkára Brutális támadás (ČTK) — A Pferov járásbeli Lo­bodice község helyi nemzeti bi­zottsági elnökének lakása ellen szombaton éjszaka tíz ittas fiatal­emberből álló csoport támadást intézett. Miután ablakán zörgetve feléb­resztették, kihívták a ház elé. Amint kilépett, kővel és boros­üvcgekkel dobálták meg, majd a földre tiporták és fojtogatták. Amint az Ostravai Kerületi Ügyészség tegnap tájékoztatta a CTK-t, a támadást ilyen kiáltá­sok kísérték: „Te tahó, most le­számolunk veled". Ezt követően ajtajára -egy cé­d"tát akasztottak a következő felirattal: „Azonnal mondj le. Vá laszt várunk — a t'fonecbtél eset". Az ügyészség tájékoztatása sze­rint a támadás kezdeményezője a 19 éves František Ffecechtél, lo­bodicei lakos voit. A megelőző napon vádlottként került a köz­rend védelmére létesített bizott­ság elé azért, mert ittas állapot­ban az autóbuszvárótereinben ke­rékpározott. Száz korona bírságra ítélték. Társaival együtt ezért akart bosszút állni. František Orollal és Alois Stud­ničkáva! együtt most közéleti sze­mély eüen irtézett támadás bűn­tette miatt emeltek ellene vádat. Az eset további körülményeit kivizsgálják. A VDK kormánya kész a béketárgyalások megkezdésére (Folytatás az 1. oldalról) Saigonban idegességet váltott ki Johnson elnök vasárnapi be­jelentése. Thleu dél-vietnami ál­lamelnök kedden délelőtt saj­tóértekezletet tartott. A többi között kijelentette, hogy támo­gatja a bombázások szünetelte­tésére vonatkozó amerikai dön­tést, de hozzájárulása nem a gyengeség jele. Harciasan azt hangoztatta, ha Hanoi nem rea­gál kedvezően Johnson kezde­ményezésére, akkor Dél-Viet­nam elrendeli a teljes moz­gósítást. Egy kérdésre vála­szolva azt mondotta, ha az Egyesült Államok ki akarja von­ni katonáit Dél-Vietnamból, eh­hez a saigoni kormány hozzá­járul, de hamarább nem kerül­het rá sor, mint 1968 végén. Az­zal kapcsolatban, hogy elfogad­ja-e Johnson meghívását, kije­lentette, hogy még • nem dön­tött. Az amerikai elnök bejelenté­se azonban továbbra is a világ­sajtó érdeklődésének közép­pontjában áll. Ezenkívül szá­mos politikus, közéleti szemé­lyiség, békeharcos stb. mondta el véleményét az amerikai el­nök álláspontjáról. Luigi Lon­go, az Olasz Kommunista Párt ľôtitkára szerint Johnson elha­tározása tulajdonképpen az Egyesült Államok katonai és er­kölcsi politikája teljes kataszt­rófájáért érzett felelősségnek és személyes bűnösségnek az elismerését jelenti. fohn Gollan, Nagy-Britannia Komunista Pártjának főtitkára felhívta Wilson brit miniszterel­nököt, hasson oda, hogy az amerikai kormány ne csak fél­megoldásokra törekedjék, ha­nem az agresszió és a légitáma­Választási az Egyesült New York — lohnson elnök­nek az a döntése, hogy nem je­lölteti magát újabb négyéves időszakra, teljesen váratlanul érte a politikai megfigyelőket. Megfigyelők véleménye szerint Johnsonnak ez a döntése, ha nem módosul, a választási harc egész politikai képét megvál­toztatja, és bonyolítja a Demok­rata Párt helyzetét. Az elnökje­löltségre Róbert Kennedy sze­nátornak van a legnagyobb esé­lye. Megjegyzik azonban, hogy Johnson hívei nem fognak harc nélkül utat adni Kennedynek és McCarthy-nak. így már most szóba kerül Humphrey alelnök neve, aki lá+hatóan készül a harcra. Johnson hétfőn válaszolt Róbert Kennedynek és közölte: hajlandó találkozni a szenátor­ral, aki a nemzeti egység ér­dekében megbeszéléseket java­dások azonnali, teljes és felté­tel nélküli beszüntetését ren­delje el Vietnamban. A francia sajtó kiemeli, hogy a vietnami háború kérdésében az amerikai nép éppen úgy megoszlott, mint annak idején a franciák az algériai háború idején, és ezért — mint annak idején De Gaulle-nak — John­sonnak sem marad más hátra, mint feladni a katonai győze­lembe vetett hitet, és keresni a politikai megoldások lehetősé­gét. Maga az amerikai sajtó is változatlanul vezető helyen fog­lalkozik az elnök bejelentésé­vel. A New York Times vezér­Cikkében kijelenti, hogy hóna­pok óla Johnson először tett konkrét lénést a sokat hirdetett ázsiai béke megteremtésének érdekében. Az amerikai elnök­választási kampány is teljesen új fordulatot vett. Feltételezik, hogy Humphrey alelnök is je­löltetni kívánja magát. Újabb amerikai csapaterő­sítések érkeznek Vietnamba Johnson elnök ugyanabban a beszédében, amelyben a VDK elleni légitámadások korlátozá­sát jelentette be, azt is közölte, hogy újabb csapatokat küld Dél-Vietnamba. Az elnök szerint az amerikai expedíciós hadse­regnek a már korábban elha­tározott 525 000 főre való fel­duzzasztásán kívül még 11 000 katonát küldtek és a következő öt hónapban újabb 13 500 főt küldenek Vietnamba. így Viet­namban az amerikai csapatok létszáma megközelíti majd az 550 000-et, s ehhez még a ta^ talékosokat is be kell hlvn (ČTK— M küzdelem Államokban solt az elnöknek. Kennedy el­ismerő szavakkal szólt Johnson „nagylelkű lépéséről", arról, hogy visszalépett a jelöléstől. Eugene McCarthy minnesotai szenátor közölte, hogy folytat­ja a küzdelmet a jelöltség megszerzéséért. Johnson hívei most kettős politikai játszmába kezdtek. Egyrészt hangulatot akarnak kelteni annak érdekében, hogy az elnök a közvélemény nyo­mására megmásítsa elhatá­rozását, másrészt biztosítani akarják a jelenlegi kormány­zat folytonosságát Humphrey alelnök jelölésével. A politikai hírmagyarázók hangsúlyozzák, hogy a demok­rata és köztársasági párti kon_ resszus küldötteire döntő hatást fog gyakorolni az elnökjelöl­teknek a vietnami problémával kapcsolatos álláspontja. Az izraeli-jordániai viszály a BT előtt New York — A Biztonsági Tanács hétfőn este folytatta az izraeli—jordániai konfliktus vi­táját. El Farra jordániai küldött bí­rálta azt a kísérletet, hogy Iz­rael kérésére ENSZ-megfigyelő­ket küldjenek a fegyverszüneti vonalra. Túl sok erőfeszítést fordítanak mostanában arra, hogy megfigyelőket küldjenek a fegyverszüneti vonalra, és túl keveset arra, hogy rávegyék Izraelt az elfoglalt arab terüle­tek kiürítésére —, mondotta. Izrael küldötte /. Tekoah Wlesen kirohant az El Fattah arab ellenállási szervezet ellen, s azt fejtegette, hogy az El Fattah Irak, jordánia, Szíria és az EAK támogatását élvezi. Ar­mand Berard francia küldött rámutatott, hogy a tanács kö­telessége biztosítani a Bizton­sági Tanács 1967. november 22-í és 1968. március 24-i határoza­tának teljesítését. Rámutatott, hogy a tanácsnak nem szabad olyan kezdeményezést tennie, amely valamilyen módon szen­tesíti a katonai megszállást, amelyet Franciaország egyéb­ként nem ismer el. Berard ki­fejtette, hogy szerinte a megol­dást egy, az ENSZ vezérkari főnökétől függő mozgékony erő létrehozása jelentené. Pa­kisztán küldötte rámutatott: Az összes incidensek oka az, hogy Izrael arab területeket foglal el. Brazília és Dánia küldöttei — ENSZ-megfigyelők kiküldését sürgetik a fee"versz<ineti vo­nalra. Izraeli közvóleménykutatás eredménye szerint a megkérde­zettek 87 százaléka azon az ál­lásponton van. hogy Izraelnek fegyverrel kell válaszolnia az Izrael területén jordániai terü­letről érkező bújtogetók által végrehajtott merényletekre. A megkérdezetteknek 22 százalé­ka van meggyőződve arról, hogy büntető hadjáratokat kell küldeni Jordánia ellen. Nasszer fogadta Crecskót Kairó — Nasszer elnök fo­gadta Grecsko marsall szovjet honvédelmi minisztert. A hiva­talos közlés szerint az arab­izraeli konfliktusról, valamint az EAK belpolitikai fejlődéséről tárgyaltak. A tanácskozáson részt vettek Grecsko kíséreté­nek tagjai, valamint az EAK hadseregének vezetői. Nasszer elnök dekrétumban hívta fel a népet, hogy május 2-án népszavazással fejtse ki álláspontját az ország további fejlődését illetően. Az Al Ahram keddi száma bejelentette, hogy Husszein jor­dániai király a napokban Kai­róba utazik, hogy Nasszer el­nökkel tárgyaljon. A téma első­sorban a legutóbbi jordániai— izraeli incldenssorozat lesz. (CTK — MTI) 1968. IV. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents