Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-18 / 107. szám, csütörtök

s* A magyar nemzetiség kérdésének demokratikus megoldása Rendezzük közös dolgainkat Olvasóink válaszai A CSEMADOK Központi Bizottságának javaslatára Ady Endre Diákkör, Prága Szívvel-lélekkel köszöntjük és támogatjuk a megindult demokratizáclós folyamatot mint olyan vívmányt, amely hazánk minden polgárára nézve egyaránt üdvös. Szükségesnek tartjuk e folyamat továbbfejlesztését. A csehszlovákiai magyarság sorsával kapcsolatos alábbi javaslatainkat a demokratizációs folyamat szerves részének tekintjük. Hisszük, hogy amint valamely nemzeti közösség jogainak megcsorbítása nemcsak e közösségnek, hanem a vele egy hazában élő többi nemzetnek és nemzetiségnek is kárára van, ugyanúgy a nemzeti közösség kedvező létfeltételeinek biztosítása az egész országnak hasznára válik. Ezt mind a szlovák nemzet méltányos törekvéseire, mind a magunkéira egyformán vonatkoztatjuk. A nemzeti érzület nem emel válaszfalat az emberek közé, hanem egységbe fogja őket a közös emberi célok érdekében. Elsősorban szükséges a nemzetiségi kérdés politikai megoldása, mert ennek következménye a gazdasági élet új alapokra valö helyezése. Ezért javaslataink a következők: az alkotmány biztosítása a nemzetek és nemzetiségek telies és tényleges egyenjogúságát; alkotmányerejű törvény határozza meg egyértelműen és konkrétan a nemzetiségek államjogi helyzetét. Mindenekelőtt szükségesnek tartluk a Nemzetgyűlés nemzetiségi bizottságának mint országos hatáskörű szervnek a megalakítását. A nemzetiségek arányszámuknak megfelelően legyenek képviselve a központi, kerületi, járási és helyi választott és végrehajtó szervekben. A nemzetiségek kultúráját úgy kell tekinteni, mint sajátos önálló kultúrát, nem pedig a cseh vagy a szlovák kultúrának magyar nyelven történő tolmácsolását. Ez megköveteli a nemzetek és nemzetiségek iskolai műveltségi szintje közötti jelentős különbségek megszüntetését. A magyar értelmiség képzésében elsődleges figyelmet kell szentelni a humán értelmiség képzésének, mely hivatásából kifolyólag a legaktívabb szerepet játszhatja a magyarság szellemi, kulturális és közéletének fellendítésében. Különös hangsúlyt kell fektetni a magyar pedagógusok továbbképzésére. Szükségesnek tartjuk kellő számú középiskolai tanár, agrármérnök és színész magyarországi képzését s az ehhez szükséges anyagi alapok megteremtését. Az egyetemes érvényesülési lehetőség és hazánk nemzetei és nemzetiségei közötti eredményes baráti együttműködés megteremtése érdekében feltétlenül szükséges, hogy a szlovák nyelv oktatása a magyar iskolákban az eddiginél sokkal eredményesebb legyen. Rendelettel kell biztosítani, hogy a magyarlakta területeken a közéleti és a hivatalos szervek dolgozói magyar nyelvtudással rendelkezzenek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a CSEMADOK KB és az írószövetség nemzetiségi javaslata eddig nem jelent meg a cseh és a szlovák napilapokban. Mindkét javaslatot a Nemzetgyűlés, a kormány és a CSKP KB elé kell terjeszteni, és közölni kell a cseh, valamint a szlovák sajtóban. Véleményünk szerint az említett javaslatok megvalósítása új, progresszív erők fellépését igényli. Szükséges továbbá, hogy mindazon közéleti személyiségek, akik megalkuvásból és demagóg magatartásukból kifolyólag sem politikailag, sem erkölcsileg, sem képzettség tekintetében nem álltak hivatásuk magaslatán, ne vehessenek részt a közélet irányításában. A CSEMADOK KB már most kezdje mozgósítani a létesítendő intézmények posztjainak betöltésére az eddig háttérbe szorított vagy félrevonult értelmiségieket, a közelmúltban végzett és a most végzős főiskolai, egyetemi hallgatókat. Elkerülhetetlenül szükséges a CSEMADOK rendkívüli országos konferenciájának összehívása a felmerült problémák megvitatására és a javaslatok egységesítésére. A CSEMADOK sávolyi helyi szervezete Teljes egészében támogatjuk a pártunk által elindított demokratizálódási folyamatot, amely végre megteremti a feltételeket a nemzetiségi kérdés igazságos megoldására is. Legyen ez az ország az itt élő népek szívből szeretett, közös hazája. Teljes egyenjogúságunk biztosítása érdekében szükségesnek látjuk, hogy az alkotmány szögezze le a magyar nemzetiségűek teljes egyenjogúságát a csehekkel, a szlovákokkal és az itt élő többi nemzetiséggel. Semmisítsék meg történelmünk egyik szégyenfoltját. a reszlovakizálást. Minél előbb tartsanak úi népszámlálást — amelyben mindenki, külső befolyástól mentesen vállalhassa nemzetiségét — a nemzetiségek pontos nyilvántartása érdekében. Bővítsék a magyar tannyelvű alapiskolák és tanonciskolák hálózatát. Nyissanak több középiskolát és technikumot, valamint magyar nyelvű főiskolát. Ezenkívül létesítsenek magyar nyelvű jeľsöbb fokú pártiskolákat, amelyek elősegítenék a magyar kommunisták politikai műveltségének emelését. A vegyes lakosságú falvakon és városokban, a járási és kerületi székhelyeken, a közhivatalokban a nemzetiségek is képviselve legyenek, hogy mindenki saját anyanyelvén intézhesse a saját és a közösség ügyeit. A magyarlakta vidéken magyar nyelvű hetilap kiadását javasoljuk, amely a járás és a kerület politikai és gazdasági problémáival ismertetné meg dolgozóinkat. Hozzák rendbe a magyar vonatkozású történelmi emlékműveket és épületeket, s állítsák vissza azokat, amelyeket az elmúlt évek során eltávolítottak. Kérjük a Csehszlovák Rádió magyar adásának bővítését és a Csehszlovák Televízió programjába magyar adás beiktatását. Ahol azt a nemzetiségi arány indokolja, alakítsanak magyar járásokat, a Gömör, Szuha és Ipoly menti magyar községek járási székhelye a történelmi múlttal rendelkező Fülek városa legyen. Legyen a CSEMADOK az itt élő magyarság érdekeinek ideiglenes képviselője, amíg Bratislavában a minisztérium mellett meg nem alakul az Itt élő magyar kisebbség irányító és képviselő szerve. Legfőbb vágyunk, hogy a megújhodási folyamat mielőbb elérjen egészen fal vainkig. A rimaszombati Tompa Mihály Klub A klub tagjai és támogatói javasoljuk az önálló magyar ifjúsági szervezet létrehozását. Javasoljuk, hogy a CSEMADOK nemzetiségi kérdéssel foglalkozó állásfoglalását közölje a szlovák sajtó, rádió és televízió is. Javasoljuk az 1848 március 15-én kirobbant szabadságharc szabad és méltó megünneplését. Biztosítsák a CSISZ-gyűléseken a szlovák nyelv mellett a magyar nyelv használatát is. A rimaszombati internátusokban, ahol magyar diákok is laknak, magyar nyelvű előadásokat is tartsanak, továbbá magyar újságokról és folyóiratokról is gondoskodjanak a diákok számára. A Csehszlovák Televízió műsorába magyar nyelvű adást is iktassak be. A rimaszombati diákokat rendszeresen tájékoztassák a politikai és közéleti eseményekről. Javítsák a középiskolás diákok magyar tankönyvekkel való ellátását. A szlovák és a magyar történelemkönyvekben a történelmi eseményeket a proletár nemzetköziség szellemében kell megvilágítani. A PREDVOJ, A?. SZLKP KB POLITIKAI, KULTURÁLIS ES GAZDASÁGI HETILAPJA ÁPRILIS 11-1 SZÁMÁBAN KÖZLI LAPUNK MUNKATÁRSÁNAK VÁLASZÁT IVAN HARGAŠ SZLOVÁ. KOK MAGYARORSZÁGAN ClMÜ CIKKERE. A PREDVOJBAN MEGJELENT ELLENVELEMENYT AZ ALÁBBIAKBAN KÖZÖLJÜK: Az utóbbi időben egyre több cikk jelenik meg lapjainkban a Magyarországon élő szlovákok helyzetéről. E kérdéssel mindenekelőtt a Roľnícké noviny foglalkozott, de nem kerülte meg e témát a Život, a Smer; sőt legutóbbi, 14. számában a Predvoj sem. E cikkek közös vonására szeretnék az alábbiakban rámutatni: Homályos céllal, ára igen konkrét hatással párhuzamot vonnak a Magyarországon élő szlovákok, és a nálunk élő magyarok helyzete között. Ha csupán e két kisebbségi csoport helyzetének összehasonlításáról lenne szó, nem kételkedhetnénk e cikkek, illetve szerzőik Indítékainak komolyságában. Itt azonban roszszul álcázott és ezért nyilvánvaló igyekezet nyilvánul meg: meggyőzni az olvasót arról, hogy a magyarok nálunk olyan határtalan szabadságot, jogokat s olyan egyenjogúságot élveznek, hogy ennél több már túlzás, bizonyára nacionalizmus lenne. Vagy mondjuk Imrich Venclík szavaival (a Rolnické noviny szerkesztője), aki 1968. III. 9-én a Smer-ben a következőket írta: Rossz szolgálatot tesz magyar polgártársainknak az, aki a szabadság szélsőséges kihasználását tanácsolja nekik." Míg ilyen célzásokat, hasonló céllal élezett tüskéket a Smer című kerületi lap közöl (s emellett ellentmond felettes szervének, a középszlovákiai kerületi pártbizottságnak, s e szerv a nemzeti kérdésről hozott határozatának), addig tájékozatlanságból eredő túlkapásról beszélhetünk. Ha a Roľnícké noviny — ágazati napilap — rászánja magát, hogy közli a „Szlovákiára áttelepült szlovákok határozatát", amely célzatosan összefüggéstelen mondatrészeket ragad ki Lőrincz elvtársnak, nemzetgyűlési képviselőnek, a CSKP KB tagjának, az SZLKP KB elnökségi tagjának szavaiból, meghamisítja értelmüket, és egyenesen támadja a magyar polgárok demokratizációs követelményeit — akkor a nemzetiségi kérdésekben való olyan tájékozatlansággal állunk szemben, amely csupán . harmincnyolc (381), a határozatot aláíró ember téves véleményére támaszkodik. I. Hargaš cikkéből a Predvojban nyilvánvaló, hogy azt szeretné, ha a Demokratikus Szlovákok Magyarországi Szövetsége munkájában megszabadulna az alakiságtól, tevékenységében, aktivitásában megközelítené a CSEMADOK-ot. Ahhoz azonban, hogy az olvasó e cikkből kiolvashassa ezt az egyszerű követelményt, nagy adag jóakarattal és megértéssel kell rendelkeznie. Hargaš ugyanis nem meri egyértelműen kimondani ezt a követelményt. Ogy tűnik, mintha félne, hogy a külpolitika területére téved, hogy az olvasó e követelményt egy szomszéd ország belügyeibe való beavatkozásnak tekinthetné, hogy tanácsot látna benne, hogyan kellene megoldani Magyarországon a nemzetiségi kisebbségek kérdését. Ezért teljesen téves érveléshez folyamodik: párhuzamot von a Magyarországon élő szolvákok és a Csehszlovákiában élő magyarok helyzete között. Emellett megfeledkezik arról, hogy csupán egyenértékű tényeket hasonlíthatunk össze, de semmi esetre sem a Szlovákia déli részén összefüggő, kompakt közösségban élő magyar kisebbséget a Magyarországon szétszórtan élő szlovák kisebbséggel. Ezt azonban csak megjegyzésképpen említem. A lényeges az, hogy egyértelműen el kell vetnünk a Hargaš és mások által kigondolt valamiféle „reciprocitást elméletet". amely az e kérdésről írt minden cikket jellemzi. Ilyen „elmélet" szerint a magyaroknak nálunk annyit kellene „adni", amennyit a szlovákok Magyarországon . „kapnak". Hargaš elfelejti — vagy nem akarja tudatosítani —, hogy a Szlovákiában élő magyarok csehszlovák állampolgárok, tehát helyzetüket kizárólag e köztársaság többi lakosának helyzetével, kulturális vívmányaival, életszínvonalával lehet összehasonlítani. E köztársaság keretein belül. És semmilyen országgal kapcsolatban. A Csehszlovákiában élő magyarokhoz való viszonyunk szempontjából mindegy, milyen a magyar hatóságok viszonya a Magyarországon élő szlovákokhoz, éppúgy, mint teszem azt, a kanadai hatóságok viszonya a Kanadában élő szlovákokhoz. Nemzetiségi politikánkat nem fogjuk semmiféle reciprocitás Félreérlelt szerint irányítani, hanem kizárólag a lenini elvek szerint. Ehhez azonban szükség van a nemzetiségi kisebbségek valóságos helyzetének ismeretére. E helyzet megismerése lehetséges, ám Hargaš nem fáradozott azon, hogy e problémakör kapcsán áttanulmányozza akárcsak a legalapvetőbb számadatokat a magyarlakta területek egy főre jutó bevételeiről, a helyi és a járási szervek képviseleti arányáról, az iparban dolgozók számáról, e területek elmaradásának okairól és problémáiról. Milyen értelme van tehát valamiféle „reciprocitási elmélet" kiagyalásának. A jelen időszakban, amikor társadalmunk egységének kialakításáról van szó, minden ilyen kísérlet visszahúzó igyekezetnek számít, amely enyhén szólva gyengíti, elkendőzi a megújhodási folyamat célját. Úgy tűnhet, hogy a demokratizálási és megújhodási folyamat nem függ össze e kérdésekkel. Az előbbiekből azonban kitűnik, hogy úgy, mint a többi hasonló cikknek, Hargašénak ls van rejtett értelme. A cikk formálisan a magyarországi szlovákok helyzetével foglalkozik. Am ennek az ismertetésnek a módszere a hatásosan, célszerűen alkalmazott és ügyesen álcázott tűszúrások módszere a magyar lakosság címére. (Például: Az Oj Szó részéről „nagyzolás", ha saját tudósltot küld Grenobleba. Képzeljék ezt a szemtelenséget! Rettenetes, hogy ezek a magyarok mit engednek meg maguknak!) És éppen ez a módszer teszi lehetővé, hogy az olvasó megértse a rejtett értelmet, azaz olyan hangulatkeltést, mintha a magyarok Csehszlovákiában valamiféle nemkívánatos teher lennének. Tapasztalataim alapján felelősségteljesen megírhatom, hogy a szlovák—magyar viszonyról írt cikkek tartalmaznak Ilyen rejtett értelmet, és ezt az olvasó úgy értelmezi, ahogyan azt a fentiekben vázoltam. Azt hiszem, hogy az újságíró — s az említett cikkeket újságírók írták — kell, hogy legalább hozzávetőlegesen felmérje annak a hatását, amit írt. Az említett szerzők nem kezdők, úgyhogy igen valószínű e cikkek hatásának pontos felmérése. Ha ez így van, akkor a célzatosság nyilvánvaló: olyan hangulat szítása, amely ellensúlyozná a magyar lakosok demokratizálási követelményeit, amelyeket a CSEMADOK javaslatában összegeztek. Szlovák nyelven azonban ez a javaslat sehol sem jelent meg, úgyhogy a szlovák olvasónak az egész magyar kérdésből csupán az a hangulat marad, amelyet a magyarországi szlovákok helyzetéről írt cikkek keltettek. Ogy vélem, Ivan Hargaš Jobban tette volna, ha csak egy célt tűzött volna maga elé: vagy a magyarországi szlovákok helyzetének bemutatását, vagy a nálunk élő magyarok helyzetének bemutatását. E két dolog egy cikkben való összefonódása nagyon logikátlan, és ezért nyilvánvalóan célzatos. Mivel Hargaš nem tudta bemutatni a szlovák olvasónak a csehszlovákiai magyarokat, talán szükséges lesz legalább röviden szólni róluk valamit, amit Hargaš nem olvashatott ki abból az egyetlen anyagból, amelyet erről a kérdésről látott, nevezetesen Daubner elvtárs felszólalásából a CSEMADOK IX. közgyűlésén. A csehszlovákiai félmillió magyar politikai állásfoglalásáról van szó. Nem feledkezhetünk meg róla, — s Hargaš és a többiek mindent megtesznek, hogy erről szó ne essék —, hogy a tőkés Csehszlovákia egyedülálló mezőgazdasági sztrájkjait nagyrészben az itteni magyar kommunisták szervezték, hogy a Horthy-féle megszállás idején például Losoncon illegális nemzeti bizottság létezett, amelyben aktív szerepet vállaltak az ottani magyarok is. Hangsúlyozom: csehszlovák nemzeti bizottságról van szó. Nem feledkezhetünk meg a háború utáni évekről sem, amikor magyar nem lehetett a kommunista párt tagja (ami ugyancsak egy rehabilitációs követelmény témája lehetne), sőt, az utcán használt magyar szóért 20 koronás büntetést fizetett az ember, ha rendőr volt a közelben. A magyarok bizonyára nem feledkeztek meg azokról az évekről, amikor házaikból és lakásaikból kézicsomaggal költöztették ki őket, elkobozták vagyonukat, őket pedig mint a rabszolgákat árusították a cseh határvidék városkáinak piacterein ... Tévedés ne essék: itt nem a kassai kormányprogramnak a köztársaságot bomlasztó németek és magyarok felszámolásáról szóló paragrafusai teljesítéséről van szó. Itt legalább a kormányprogram túlbuzgó „túlteljesítéséről" volt sző, amikor nem a köztársaság bomlasztása címén, hanem kizárólag a magyar nemzetiséghez való tartozásért lakoltatták ki az embereket. Elvégre a kilakoltatott kommunisták mégsem voltak a köztársaság bomlasztói, ugye? ... És itt van még az 1956-os év, a magyarországi ellenforradalom ideje. A magyar kisebbség ebben az időben szilárdan és ingadozás nélkül saját csehszlovák hazája mellett állt ki, és egyértelmű bizonyítványt szerzett magának a megbízhatóságáról és osztályöntudatáról. Az Itteni magyarok több ellenforradalmár agitátort fogtak el, amikor röplapokat csempésztek hozzánk. Nem egy magyar élete kockáztatásával is a mi sajtónkat — nevezetesen az Oj Szó-t — hordta Magyarországra, hogy ott legalább egy kommunista lap legyen. Ismertem egy embert, magyart, akit egy ilyen akciónál az ellenforradalmárak megöltek. Másnap újságjainkat a felesége vitte át a határon ... A további 10—12 év során tovább szilárdult a magyar lakosság nagy többségének csehszlovák hazafisága. Nem véletlen a Csallóköz szövetkezeteinek prosperitása. Ez nem csupán a jó talaj eredménye, hanem a munkához való viszony, e haza építéséhez való viszony eredménye is. A magyar lakosság szocialista hazafisága nyilvánvaló mindazoknak, akik a nálunk kiadott magyar sajtót olvassák. És ennek a sajtónak a sokaságát veti Hargaš a magyarok szemére. Ilyen helyzetben nyilvánvaló, hogy a nálunk élő magyarok ellen irányuló tüskék közvetlenül aláássák az itteni magyarok csehszlovák hazafiságát, fékezik aktivitásukat a megújhodási folyamatban. Hiszen ismét azokkal a nézetekkel találkoznak, amelyeket azokban — a magyarok számára tragikus — háború utáni években hirdettek. A tüske csak tüske, a tűszúrás csak tűszúrás és a nemzetiségi súrlodások csupán helyi jelenségek ... Vagy talán ennél többről van szó? Talán egy „elhanyagolható apróságról": Jól álcázott, de igen hatásos támadásról a megújhodási folyamatban oly szükséges félmillió ember csehszlovák hazafisága ellen. VILCSEK CEZA