Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-02 / 92. szám, kedd

Labdarúgó-tavasz az alsóbb osztályokban is Amíg az I. ligában már három forduló küzdelmein jutottak túl a csapatok, a II. ligában és a még alacsonyabb osztályokban azonban csak vasárnap kezdődött meg a tavaszi nagyüzem. A meglepetések már a rajtnál elkezdődtek, általában azonban az őszi rangelsőknek sikerült — legalább is egyelőre — megőriz­niük vezető helyüket. Már most megállapítható azonban, hogy — miként az I. ligában, úgy az alacsonyabb osztályokban is — nagy harcot várhatunk a bajnoki címért. Sok bajnokságban csak gólarány választja el egymástól az éllovasokat, s ahol pontelőny mutatkozik valamelyik javára, az könnyen elveszhet már a kö­vetkező fordulóban is. Visszakerül-e Prešov az I. ligába A II. liga tavaszi rajtja Idegenbe szólította a két vezető csapatot. A Tatran Prešov 1:0 ra győzött Nagymihályon, a Dukla Banská Bystrica pedig 0:0 ás eredményé­vel pontot szerzett Brnóban. A prešoviak ősszel mind a hét ott­honi mérkőzésüket megnyerték, az idegenben játszott hét mérkő­zésükön padig 50 százalékos si­kert értek el, úgyhogy komoly re­ménye lehet az együttesnek a bajnokság megszerzésére, az I. li­gába való visszajutásra. Az őszi Idényben öt csapat nem szenvedett otthon vereséget, ezek közül azonban tegnapelőttől a Sp. Považská Bystrica már hazai ve­retlenséggel nem dicsekedhet. A vltkoviceiektől kapott ki 1:0 ra. Otthonában veretlen még Prešov, Banská Bystrica, Nitra és Barde­jov. A bardejovlak egyébként a vasárnapi fordulóban szerezték el­ső pontjukat idegenben. Tfinecen értek el 0:0-ás döntetlent. Idegen­egyébként Prešov, Banská W^ftca, Ostrava „B" és Vitkovi­f^^Kzerepel a legeredményeseb­béi; mind a négy csapat már 7—7 ltot hódított el a pályaválasztó csapatoktól. A B-csoport jelenlegi állása a' következő: 1. Prešov 14 10 1 3 28:8 21 2. B. Bystrica 14 8 4 2 24:10 20 3. Nitra 14 6 4 4 18:13 16 4. P. Bystrica 14 725 21:16 16 5. Ostrava B 14 725 24:23 l(i 6. Slovan B 14 7 16 21:29 15 7. Vítkovice 14 6 17 21:15 13 8. Bardejov 14 5 3 6 14:21 13 9. Michalovce 14 5 27 24:25 12 10. Gottwaldov 14 5 18 18:24 11 11. Tfinec 14 437 21:30 11 12. Sp. N. Ves 14 3 5 6 16:23 11 13. Brno 14 4 2 8 22:23 10 14. Prievidza 14 338 23:35 9 Az A-csoportban az őszi első Spartak Vlašlm otthonában vívta első tavaszi mérkőzését és meg­lepetésre a hetedik helyen álló jablonec ellen csak gólnélküli döntetlent ért el. Előnyéből egy pontot még megtartott. A forduló ezeket az eredménye­ket hozta: Vlašlm—Jablonec 0:0, Qukla „B"—Hradec Králové 3:2, artak „B"—Karlovy Vary 2:0, • ákovice— Pardubice 0:1, Cheb —Mladá Boleslav 3:1, Most— Cho­mútov 1:1, Kladno—Žižkov 3:2. Ebben a csoportban a rangsor a következő: 1. Vlašlm 14 9 4 1 27:13 22 2 Pardubice 14 10 1 3 23:8 21 3. Most 14 7 4 3 24:12 18 4. Sparta B 14 9 0 5 27:15 1H 5. Hradec 14 6 6 2 22:14 18 6. Dukla B 14 8 2 4 30:21 18 7. Jablonec 14 5 5 4 20:17 15 8. Chomutov 14 536 16:20 13 9. Kladno 14 527 24:24 12 10. Žižkov 14 437 17:23 11 11. K. Vary 14 3 5 6 12:20 11 12. Cheb 14 3 3 8 15:26 9 13. Ml. Boleslav 14 3 1 10 12:33 7 14. Čelákovice 14 0 3 11 11:34 3 UH 1968. IV. 2. íl NAGY a hazai pálya előnye A divízió két szlovákiai csoport­jában az első tavaszi forduló 14 mérkőzése közül tizenegyet nyer­tek meg a pályaválasztó csapatok, s a vendégek csak egy győzelmet és két döntetlent értek el. Az őszi elsők gyengén rajtoltak. A Baník Handlová csak döntetlent ért el otthonában, a SlavoJ Trebišov pedig vereséget szenvedett Martin­ban. őrségváltásra azonban nem került sor, egy pont előnnyel to­vábbra ls Handlová, 111. Trebišov áll a bajnoki táblázat élén. Sport­szerűségből már az idény elején többen nem vizsgáztak a legjob­ban. Az E-csoportban három Játé­kost állítottak ki a Játékvezetők, köztük a púchovlak kapusát is. Az E-csoport eredményei: Losonc —Púchov 2:0, Nováky— Érsekújvár 2:1, Handlová—CH Bratislava 0:0, Trenčín „B"—Dubnica 2:1, Inter „B"—Nitra „B" 0:0, Partizánske— Trnava „B" 1:0, Topofčany—Detva 1:0. A losonciak Sulek és Szántó góljával szereztek két pontot, az érsekújvárlak csak Hudák révén bizonyultak eredményesnek Nová­kyban, védelmük azonban két gólt kapott. 1. Handlová 14 9 3 2 31:14 21 2. Dubnica 14 8 4 2 28:17 20 3. Inter B 14 5 7 2 28:21 17 4. Púchov J4 8 1 5 19:25 17 5. Detva 14 6 4 4 19:13 16 6. Érsekújvár 14 5 4 5 22:16 14 7. Partizánske 14 6 2 8 26:24 14 8. Nitra B 14 4 5 5 28:28 13 9. Nováky 14 4 5 5 20:23 13 10. Trnava B 14 5 2 7 23:22 12 11. CH Bratislava 14 3 5 6 19:23 11 12. Losonc 14 4 2 8 18:29 10 13. Topofčany 14 3 3 8 14:24 9 14. Trenčín B 14 3 3 8 15:29 9 Az F csoport eredményei: Mar­tin—Trebišov 2:0, Llpt. Mlkulái— Lok. Košice „B" 4:0, Kys. Nové Mesto—Podbrezová 4:0, Humenné-^ Kežmarok 0:1, Prakovce—Vranov 3:1, Snina—Poprad 1:0, Rozsnyó— Stropkov 2:1. A rozsnyóiak félidőig vesztésre" álltak, szünet után azonban Goga és Majoros gólja biztosította a hazai csapat győzelmét. 1. Trebišov 14 9 1 4 26:13 19 2. Martin 14 8 2 4 30:10 18 3. Snina 14 8 2 4 22:13 18 4. Humenné 14 8 1 5 15:13 17 5. Poprad 14 8 1 5 27:25 17 6. Kys. N. Mesto 14 6 3 5 29:15 15 7. Kežmarok 14 5 5 4 17:17 15 8. Vranov 14 6 3 5 21:25 15 L 9. Podbrezová 14 6 2 6 19:18 14 10. Rozsnyó 14 4 2 8 22:32 10 11. L. Mikuláš 14 34 7 13:19 10 12. Košice B 14 2 6 6 16:28 10 13. Stropkov 14 4 2 8 18:37 10 14. Prakovce 14 4 0 10 16:28 8 Gyengén kezdtek az élcsapatok A nyugat szlovákiai kerület ta­vaszi első fordulójában a három élcsapat közül egyik sem győzött. Trnávka kénytelen volt döntetlen­nel megelégedni a vendég duna­szerdahelyiek ellen, Pöstyén és Vágsellye együttese pedig l:0-ás vereséggel kezdte az Idényt. _ Eredmények: Trnávka— Duná­szerdahely 0:0, Bánovce— Pöstyén 1:0, Petržalka— Vágsellye 1:0, Hlohovec—Holič 3:2, Senica—No­vé Mesto 1:2, Zlaté Moravce— Se­red 1:1, Komárom—Pezlnok 2:0. A komáromlak Berecz góljávaf kiesési rangadót nyertek. 1. Trnávka 14 7 6 1 30:16 20 2. Piešfany 14 7 3 4 15:15 17 3. Vágsellye 14 8 0 6 22:23 16 4. Sered 14 7 1 6 20:15 15 5. Nové Mesto 14 7 1 6 18:33 15 6. Petržalka 14 6 2 6 24:15 14 7. Dunaszerdah. 14 5 4 5 23:18 14 8. Bánovce 14 5 4 5 19:17 14 9 Hlohovec 14 5 4 5 21:19 14 10. Zl. Moravce 14 4 5 5 15:17 13 11. Senica 14 4 4 6 20:20 12 12. Komárom 14 5 2 7 15:21 12 13. Holíč 14 3 47 14:19 10 14. Pezinok 14 3 47 11:21 10 Az 1. A osztályban két csoport­ián folyik a bajnoki pontharc. Az északi csoportban, Gúta a déliben pedig Myjava áll az élen. A gú­taiak csak gólaránnyal vezetnek, ezzel szemben Myjavának már öt pont az előnye. Északi csoport: Palárikovo— Érsekújvár „B" 1:0, Léva—Solčaj ny 5:0, Vráble—Partizánske „B" 3:0, Bánov—Stará Turá 2:0, Šura­ny—Tlinače 0:3, Zitavany—Gútá 2:1, Zbehy— Bošany 0:0. 1. Gúta 14 8 1 5 18:15 17 2. Palárikovo 14 6 5 3 20:17 17 3. Zir&vany 14 7 3 4 24:21 17 4. Solčany 14 6 4 4 25:22 16 5. Vráble 14 7 1 6 22:25 15 6. Bánov 14 6 2 6 22:21 14 7. Bošany 14 5 4 5 22:22 14 8. Šurany 14 6 2 6 21:25 14 9. Partizánske B 14 7 0 7 19:25 14 10. Léva 14 6 1 7 20:13 13 11 Érsekújvár B 14 4 5 5 27:15 13 12. Tlinače 14 4 5 5 25:18 13 13. Zbehy 14 4 3 7 21:28 11 14. Stará Turá 14 2 4 8 15:34 8 Déli csoport: Dev, Nová Ves=a Szenc 0:1, Bernolákovo—Kablo 3:1, Diószeg—Myjava 0:1, Galánta Vefké Leváre 1:1, Lok. Trnava — Kúty 3:1, Malacky—Vŕbové 3:1, Ivánka—Skalica 2:0. 1. Myjava 14 12 1 1 31:9 25 2. Szenc 14 9 2 3 27:13 20 3. Malacky 14 9 0 5 32:23 18 4. V. Leváre 14 8 2 4 22:21 18 5. Bernolákovo 14 7 3 4 23:13 17 6 Lok Trnava 14 6 4 4 28:14 16 7. Vŕbové 14 7 0 7 21:24 14 8. Galánta 14 5 3 6 21:17 13 9. Kablo 14 5 3 6 27:31 13 10. Skalica 14 5 1 8 25:25 11 11. Kúty 14 4 1 9 28:36 9 12. Diószeg 14 2 5 7 18:29 9 13. Dev. N. Ves 14 3 2 9 15:25 8 14. Ivánka 14 2 1 11 14:40 5 Svit az élen — de csak gólaránnyal A kelet-szlováktat kerület tava­szi rajtja győzelmet hozott az él­csapatoknak. Svit együttese Rőth góljával l:0-ra nyert Sabinov el­len, Enbeník pedig 3:2-re verte Sobrance együttesét. A két élcsa­patot továbbra Is csak a gólarány választja el egymástól. További eredmények: Strážske— Krompachy 3:0, Sečovce— Rudňany 3:2, Lipany— Sp. Vlachy 4:1, Ver kf SariS— Stakčln 3:1, Szepsi— Rőce 1:0. Ez utóbbi mérkőzésen Ilavský érte el a győzelmet jelen­tő gólt. 1. Svit 14 8 2 4 40:16 18 2. Lubeník 14 9 0 5 37:16 18 3. Strážske 14 7 3 4 30:20 17 4. Lipany 14 7 2 5 24:17 16 5. Rudňany 14 6 4 4 30:27 18 8. Sečovce 14 7 1 6 22:24 15 7. Szepsi 14 8 3 4 16:25 15 8. Krompachy 14 5 4 5 22:22 14 9. Sabinov 14 5 3 6 29:29 13 10. Sobrance 14 6 1 7 27:31 13 11. Rőce 14 5 2 7 20:29 12 12. V. Šariš 14 5 1 8 25:30 11 13. Sp. Vlachy 14 2 5 7 13:27 9 14. Stakcín 14 4 1 9 14:38 9 Az I. A-osztályban itt is két csoportban folyik a küzdelem. A keleti csoport élén a Dukla Pre­šov áll, amely Jobb gólarányávaí előzi meg Prešov Juniorjait. A nyu­gati csoportban Jolsva vezeti a mezőnyt, egy pont az előnye a VSŽ és Kúntapolca előtt. Keleti csoport: Humenné „B" — Koš. Nová Ves 3:1, Sar. Mlchafany —Dukla Prešov 2:2, Kapušany— Malčice 3:1, Medzilaborce—Giral­tovce 4:0, Prešov jun.—Zborov 3:0, Bardejov jun.—Királyhelmec 8:2. Nyugati csoport: Sp. Bystré— VSZ Košice 0:0, Sp. Nová Ves „B" '•—Hranovnica 3:0, Kúntapolca — Medzev 3:1, VSS Košice jun.— Drienovec 1:0, Poproč—Harichovce 8:0, Jolsva—Smižany 4:0. A fülekieket győzte le a vezető Žiar A közép szlovákiai kerületben az őszi elsőséget szerzett Ziar el­ső tavaszi ellenfele Fülek csapa­ta volt, melyet Dvonč góljával l:0-ra legyőzött. Jóval nagyobb si­kert ért el Dolný Kubín együttese, amely idegenből vitte haza a két bajnoki pontot. Dolný Kubín Ban­ská Bystrlcán ért el 3:0-ás győ­zelmet. Mindhárom gólt Bürczek rúgta. További eredmények: Slov. Eup­ía—Krásno 2:0, Zvolen—Vrútky 2:0, Hronov—Žilina „B" 4:1, Mok­raď—Martin ,,B" 1:1, Čadca—Ru­žomberok 2:0. 1. Žiar 2. D. Kubln 3. Hronov 4. Ružomberok 5. Mokraď 6. Zvolen 7. Slov. Eupča 8. B. Bystr B 9. Vrútky 10. Martin B 11. Žilina B 12. Čadca 13. Krásno 14. Fülek 14 10 1 3 14 9 2 3 6 4 4 7 2 5 635 545 545 6 2 6 5 4 5 4 5 5 4 3 7 4 28 338 338 29:14 21 31:13 20 24:18 16 23:18 16 19:21 15 20:15 14 21:18 14 21:23 14 16:19 14 12:25 13 21:24 11 19:27 10 14:23 9 14:28 9 Ebben a kerületben ls két I A osz­tály van. Az egyikben Turany ve­zet három pont előnnyel, a má­sikban Dolné Hámre áll az élen, de csak Jobb gólarányával előzi meg Brezno csapatát. A rimaszombatiak súlyos vere­séggel kezdték a tavaszi idényt. Detván az ottani klub B csapatától szenvedtek 5:0-ás vereséget. Rima­szombat Jelenleg a 12-ik helyen áll, mögötte csak Krupina és Pie­sok csapatát találjuk. Grófová szerepelt a legjobban Bratislavában befejeződött a nem zetközl asztalitenisz Duna Kupa. Legeredményesebben a pozsonyi Grófová szerepelt, aki három számban győzedelmeskedett. A döntők eredményei: női egyes: Grófová—Pauknerová 3:0, férfi egyes: Kollárovits—Turay 3:0, női páros: Miköcziová, Grófová—Pauk­nerová, Poláčková 3:1, vegyespá­ros: Kollárovits, Grófová—Klam­pár, Vörös (magyar) 3:0, férfi pá­ros: Stanék, Miko—Klampár, Ko­csis (magyar) 3:0. labdarúgása Győzött a CZ Beogrod # Hengerelt a Benfica # Az AC Milan biztosan halad a bajnoki cím felé JUGOSZLÁVIA. A 19. forduló egyik legérdekesebb mérkőzését Szarajevóban játszották, ahol a Zseleznyicsar az Inter Bratislava ellenfelét, a CZ csapatát fogadta, s attól 2:1 arányú vereséget szen­vedett. Ennél jobb ajánlólevéllel a CZ Beograd nem is jöhetne a pozsonyi visszavágóra. A listave­zető Partizán a Maribor együttesét fogadta és felette 4:1 arányban győzött. A VVK-ban oly sikeresen szereplő Vojvodina Mosztarban 2:0 arányban kikapott. Ogy Járt, mint a Ferencváros. Az Idegenben végbement nagy kupa-erőfeszítés itt ls éreztette hatását. PORTUGÁLIA. A listavezető Ben­fica az FC Tirsense együttesét 5;0 arányban lépte le, de csak gól­aránnyal vezet a Sporting előtt. amely Idegenben győzte le az FC Portót. OLASZORSZAG. Az éllovas Ao Milan az SC Bresciát fogadta és 1:0 arányban győzött. A 2. helyre már az Inter tört fel, mivel To­rinóban 3:2 arányban győzött a helyi FC felett. A 26. forduló után az AC előnye kilenc ponti SPANYOLORSZÁG. Mivel holnap Londonban Anglia—Spanyolország labdarúgó EB-mérkőzésre kerül sor, a bajnoki pontküzdelmek az elmúlt hét végén szüneteltek. SVÁJC. A 17. forduló után a z FC Luganónak 25, a Grasshoppers­nek 24 pontja van. Az élcsapat Ba­selben Játszott l:l-re, míg a Grass­hoppers a Lausanne Sports együt­tesét 5:2 arányban legyőzte. MELYIK A KEDVESEBB? E hét különösen gazdag a nemzetközi labdarúgás eseményeiben A sort az Európa Bajnokság küzdelmei vezetik be. Londonban holnap játssza első mér­kőzését Anglia és Spanyolország válogatottja. Kettejük valamelyike ott lesz az elődöntőben, s lehet, hogy a továbbjutó ország rendezi az KB végső küzdelmeit. — Szom­baton ugyanezért a tétért Francia­ország Jugoszláviával (Marseille­ben) és Bulgária Olaszországgal (Szófiában) mérkőzik. A döntő­csoport küzdelmeinek lebonyolítá­sát Olaszországra szánják bízni, de csak abban az esetben, ha to­vábbjut, egyébként a spanyol vagy az angol szövetség lesz a házigaz­dal KEK Augsburgban döntő, 3. mérkő­zését játssza a Moszkvai Torpédo és a Cardiff City. VVK Zürichben a helyi FC igyekszik behozni vagy túlszárnyalni a Dun­dalk odahaza szerzett l:0-ás elő­nyét. Az említett KEK és VVK mérkő­zés egyaránt holnap kerül sorra. Brazíliával Bratislavában Eredetileg Prágában kellett volna a Csehszlovákia—Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzést lejátszani, de megfelelő pálya híján labdarúgásunk vezetősége kénytelen volt más házigazdát szerezni. Értesülésünk szerint június 23-án Bratislavában ke­rül sor a nagy érdeklődésre számító találkozóra. NB I. A magyar labdarúgó NB I-ben hétközi fordulót bonyolítanak le. A Ferencváros az MTK-val 18,30 órai Kezdettel, az Ojpesti Dózsa pedig a Csepellel 15,30 órától Ját­szik — mindkettő holnap —, míg csütörtökre a következő mérkőzé­sek maradnak: Egyetértés —Hon­véd, Szombathely—Tatabánya, Sze­ged—Videoton, Dunaújváros—Diós­győr, Pécs—Salgótarján, Győr— Vasas. Ezt a találkozót a tv köz­vetíti. Szovjet és olasz siker PARIZSB AN Párizsban bonyolították le az Humanité nemzetközi mezei futó­versenyét. A férfiak versenyét is­mét a szovjet Mikityenko nyerte, míg a nők versenye hatalmas meg­lepetést hozott. Kétszáz méterrel a cél előtt az olasz Pigni nagysze­rű hajrával verte az esélyes szov­jet atlétanőket. Nők: (2 km): 1. Pigni (olasz) 6:22,7, 2. Bragina 6:23, 3. Kolesz­nyikova (mindkettő szovjet), 4. Ovádková (csehszlovák) 6:26,3. A csapatversenyt a Szovjetunió nyerte. Férfiak (8 km): 1. Mikityenka 23:59. 2. Hlisztov 23:59, 3. Maka­rov (mindhárom szovjet) 24:15, 4. Szerény! [magyar) 24:24, ...15. Holas (csehszlovák). A csapatver­seny végeredménye: 1. Szovjet­unió, 2. Magyarország, 3. Cseh­szlovákia. A KK egyetlen kiadó helyéért A Közép-európai Kupa újabb sorozatának elődöntőjébe eddig a védő SPARTAK TRNAVA, a tavalyi döntőben szerepelt OJ­PESTI DÖZSA és a VARDAR SZKOPJE együttese jutott, míg a negyedik kiadóhely gazdája holnap lesz ismeretes. Holnap, azaz szerdán az Inter stadionjában a hazaiak ellen­fele, a Crvena Zvezda Beograd lesz. A jugoszláv főváros piros­fehér mezű csapatának nagyon jól sikerült e párharc első találkozója. A 3:G-ás előny jelentős. Az Inter vezetői és játé­kosai egyaránt attól tartanak, hogy a CZ csatársor még ide­genben is tud gólt lőni, márpedig minden esetleges újabb gól Füle, vagy Javorek hálójában szinte biztossá tenné a jugoszláv élcsapat továbbjutását. Az Inter védelme Belgrádban, majd idehaza a Slovan elljn nem tündökölt, de egyszer még a gyengébb sorozatnak is vége szokott lenni; csatársora pedig, amelyben lényegesen több van, mint amit e legutóbbi pár­harcok során nyújtott, még a közismerten jó jugoszláv kapu­sok hálóját is megterhelheti, akár három góllal is. Érzésünk szerint nem bánja meg az, aki szerdán délután az Inter lelátóiról kívánja szemlélni az élvezetesnek ígérkező erőpróbát. Itt dől el véglegesen, hogy az 0. Dózsa mellett két csehszlovák, vagy két jugoszláv részvevője lesz-e a KK elő­döntőjének. Az elődöntő sorsolását egyébként szombaton, április 6.-án Budapesten ejtik meg, mivel a KK 1967/88-as évfolyamának az MLSZ a rendezője, irányítója. (*) A SPORTFOGADÁS HÍREI A ŠPORTKA 13. játékhete második húzásának nyerőszámai: 10 33 43 44 47 49 Prémiumszám: 14 Tárgyi nyereményként hét személygépkocsi került sorsolásra. Elosztásuk a következő: Gyűjtőhely: Sorozat: Szám: Sorszám: TJ Aritma Praha Ih 662 899 5 Pošta Česká Kamenica Kg 297 113 1 992 Pošta Praha 620 N 212 315 71 Pošta Slavkov pri Brne ke 031 784 1 272 Pošta Gjezd Hf 232 225 81 Pošta Vortová, chrudimi járás ie 889 331 2 Pošta Praha 07 Df 311 281 24 483 A személygépkocsi minden nyertese ott jelentkezzen, ahol fel' adta szelvényéi és mutassa fel annak „A"-részét.

Next

/
Thumbnails
Contents