Új Szó, 1968. április (21. évfolyam, 91-119. szám)

1968-04-12 / 102. szám, péntek

A nemzetiségi iskolák időszerű kérdései Beszélgetés MÓZSI Ferenccel Mivel a demokratizálódási folyamat, a cseh­szlovákiai magyarság politikai, gazdasági és kulturális kiegyenlítődésének kérdése szorosan összefügg a csehszlovákiai magyarság művelt­ségi szintjével, szerkesztőségünk néhány kér­déssel fordult MÓZSI FERENCHEZ. 23 1968. V. 11 • A CSEMADOK Központi Bizottságának, a CSKP KB Ja­nuári határozatával kapcsola­tos állásfoglalásában Jelentős helyet foglal el az Iskolaügy kérdése. Hogy ítéli ezt meg, Mózsi elvtárs? — A politikai, gazdasági és öko­nómiai egyenjogúság megfelelő műveltség és hozzáértés hiányá­ban üres frázis. A csehszlovákiai magyarság politikai egyenjogúsá­gához nemcsak részarányának, de szakképzettségének megfelelően kell részt vennie mind a válasz­tott, mind pedig a végrehajtó szer­f ic munkájában. Az 1945—46-os lovákiai sajtó ezt — negatív ér­emben ugyan — igen jól tuda­tosította. Több alkalomból is pa­pírra vetették a gondolatot: ha „meg akarják oldani" a magyar­ság kérdését, úgy elsősorban ér­telmiségétől kell őt megfosztani. Az eredményt mindnyájan ismer­jük. 1948-ban alig volt magyar ér­telmiség. Ehhez a helyzethez ké­pest nagy utat tettünk meg. Ha azonban az országos átlaghoz vi­szonyítjuk helyzetünket, akkor nem lehetünk elégedettek. • A szlovák és a magyar nemzetiségű lakosság művelt­ségi szintjét összehasonlítva milyen következtetést vonha­tunk le? A népszámlálás adatai sze­rint a szlovák nemzetiségű lakos­ság 2,1 százaléka, a magyar­ság 1,4 százaléka rendelkezik ál­talános középiskolai végzettséggel. Szakiskolája viszont a szlovák nemzetiségű lakosság 4,2 százalé­kának, a magyar nemzetiségűek százalékának van. A legna­Jjobb szintkülönbség a főiskolai végzettségűeknél észlelhető. A szlovák nemzetiségű lakosság 1,8 százaléka, a magyar nemzetisé­gűeknek pedig 0,5 százaléka ren­delkezik főiskolai képesítéssel. Az 1961. évi helyzetet tükrözi, s az­óta valószínűleg már kisebb vál­tozások történtek. • A Jelenlegi Iskolahálózat mikorra küszöböli kl a mű­veltségi szintnek ezeket a kü­lönbségeit? — A csehszlovákiai magyar dol­gozóknak a cseh vagy a szlovák nemzetiségű lakosságtól eltérő szociális összetétele, az iparban, a közszolgáltatásban és a közigazga­tásban foglalkoztatottak lényege­sen kisebb számaránya, alacso­nyabb műveltségi színvonala, más, hazánk többi népétől eltérő törté­nelmi fejlődése, a paraszti munka domináló jellegéből eredő menta­litása és minden valószínűség szerint még egész sor más, ez Ideig egyenlőre nem teljesen is­mert tényező eredményeként a csehszlovákiai magyar tannyelvű Iskolák hálózatának struktúrája ís eltérő a szlovákiai iskolákétól. Ha szlovákiai tanulók számát száz százaléknak vesszük, akkor ebből a magyar tannyelvű óvodában 10,3 százaléka, az alapiskolákban 9,4 százaléka, a középiskolákban 7,8 százaléka tanul. Ezek az adatok szemléltetően mutatják, hogy vi­szonylag az óvoda a legnépesebb magyar tannyelvű iskolatípus. Ke­vésbé látogatottak az alapiskolák és még kevésbé a középiskolák. Ha a magyar iskolák tanulóinak számát a szlovákiai magyar nem­zetiségű lakosság számához (a 12,4 százalékhoz) viszonyítjuk, és figyelembe vesszük az itt élő ma­gyar nemzetiségű lakosság demog­ráfiai adatait, akkor megállapít­hatjuk, hogy a magyar tannyelvű iskolákat látogató tanulók száma és az abszolút ideális arány (1:1) között [tehát, ha a népszámlálási adatok szerint minden, magát ma­gyar nemzetiségűnek vallott csa­lád magyar Iskolába adná gyer­mekét) nincs nagyobb aggodalom­ra okot adó különbség. Ez a kü­lönbség a kisebbségeknél világ­szerte megvan, illetve még na­gyobb. Aggasztó viszont a másik tény, hogy az óvodai szinten a demográfiai különbségeket szám­ba vevő eltérés csak 1,2 százalék, alapiskolai szinten 1,87 százalékos, középiskolai szinten viszont már 2,8 százalékos. Az iskolaügy je­lenlegi hálózata emiatt tehát még hosszú távon sem oldja meg mű­veltségi szintek között meglévő különbségek kiegyelítődését. • A közvélemény szerint a csehszlovákiai magyar tan­nyelvű iskolai hálózat leg­gyengébb pontja az óvoda. Mivel magyarázza ezt? — Az elmúlt években sok min­denről nem tudtuk kellőképpen tájékoztatni a közönséget. Ennek tulajdonítható, hogy a köztudat­ban a 60-as évek helyzete él. Ezért néhány szóval szeretném Is­mertetni a nemzetiségi iskolák te­rén az elmúlt 8—9 év alatt tett lépéseinket. A 60-as évek elején a legfontosabb probléma az alap­iskolák hálózatának kiszélesítése és megerősítése volt. Ezzel párhu­zamosan legfontosabb feladatunk a kilencéves alapiskolák tanköny­vekkel, módszertani segédköny­vekkel, segédeszközökkel, diafil­mekkel való ellátása volt. Ezen a téren kétségtelenül jelentős ered­ményeket értünk el. A magyar tannyelvű alapiskolák anyagi ellá­tása általában megfelel a szlová­kiai szintnek és a többi szocialis­ta országok mércéjével mérve is jónak mondható. így sikerült sta­bilizálni alapiskolai szinten a magyar tannyelvű oktatást. A kö­vetkező lépés az óvodák hálózatá­nak kiépítése volt. • Ha nem tévedek, erre az Időszakra esik például az 0j Szó hasábjain annak idején tárgyalt „füleki óvoda", s ké­sőbb a kálnai óvoda ügye is? — Persze, a többi „füleki eset­ről" már nem írhattunk. Több mint háromévi, nem kis erőfeszí­tést követelő munkával azonban sikerült elérni, — ahogy azt a fent közölt adatok is bizonyít­ják — a magyar tannyelvű óvodák hálózata sűrűségének szlovákiai szintjét. Ezzel párhuzamosan sike­rült Jelentős mennyiségben kiadni, illetve Magyarországról behozni az óvodák és az óvónők számára a legfontosabb szakirodalmat. • A csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolák fejlődése nem volt egyenes irányú. Mi­vel magyarázza a fejlődésben lévő kitérőket? — Régi tartozásom rovom le a nyilvánosság előtt, amikor végre kijelenthetem: a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolaügy fejlő­désében észlelhető deformációk­ért egyetlen magyar pedagógus sem felelős. Ró'unk döntöttek, nélkülünk. Senkit sem kérdeztek meg, hogy vajon az iskolák összevonása vagy az irodalmi nevelés szlovák nyelven történő oktatása milyen pedagógiai, politikai, illetve neve­lési eredményeket hoz. Minket kész dolgok elé állítottak. A leg­nagyobb elismeréssel és köszönet­tel tartozom azoknak a pedagógu­soknak, akik a különböző javasla­tok megbírálása során egy ember­ként utasították ezeket vissza, ad­minisztratív-bürokratikus jelle­gükért. Végre meg kell monda­nunk, hogy az egy igazgatóságok alá vont iskolák nem váltak be. ízért ezeket az Iskolákat — ha a pedagógusok kérik — külön kell választani. 0 A középiskolák fejleszté­sének tervét a csehszlováklat nemzetiségi tskolák megbízá­sából egy szűkebb munkacso­port dolgozta kl. Ogy tudjuk, hogy a munkacsoport tagjait burzsoá nacionalizmussal vá­dolták? — Ez a vád elég gyakran el­hangzott. A csehszlovákiai magyar tanítóság ós közöttük nem utolsó­sorban éppen a munkájukat lagy lelkesedéssel végzők gyakran érezték a bizalmatlanság légkörét. Erről eléggé részletesen írt dr. Matej Lučan, oktatásügyi megbí­zott a Pravda március 28-i számá­ban. Az egész tanítóságot „reha­bilitálni" kell. De véleményem szerint különösképpen a magyar tanítóságnak kell nagyobb bizton­ságérzetet adni, hogy ezentúl sen­ki se vádolhassa őket alaptalanul. Pozitív tényként kell azonban megemlítenem, hogy — minden nehézség ellenére is — a cseh­szlovákiai magyar tannyelvű kö­zépiskolák hálózata az utóbbi években jó ütemben bővül. • A nemzetiségi iskolaügy­ben az egyik legtöbbet vita­tott kérdés, vajon van-e kellő számú iskola, s a beiskolázás­nak milyenek a mennyiségi és minőségi mutatói? — A kérdés első felére — azt hiszem — már válaszoltam. A be­iskolázás mennyiségi mutatói az európai szocialista országok nem­zetiségi iskoláihoz viszonyítva is kielégítőek. Nem mondok újat, ha elárulom, hogy ez nem utolsósor­ban annak köszönhető, hogy a csehszlovákiai magyar pedagógu­sok megértették a pedagógiai pro­paganda jelentőségét. Ennek bizo­nyítására hadd említsem meg, pél­dául, hogy a csehszlovákiai ma­gyar iskolapolitika elsőként ma­gyarázta az anyanyelvi oktatás (tudományos igényű) Jelentősé­gét. Az Oj Szónak ezzel a témával foglalkozó írását sok csehszlová­kiai magyar tanító még ma ls ereklyeként őrzi. Iskolahálózatunk jelenlegi leggyengébb pontja az iparitanuló iskola. Sajnos, ennek a kérdésnek rendezése ez ideig — mivel nem csujíán az iskolai re­zort problémája — várat magára. • Véleménye szerint az anyanyelvi oktatás jelentősé­gét a pedagógiai propaganda az elmúlt években kellő inten­zitással végezte? — Egyáltalán nem. Ennek a kérdésnek ez ideig csupán a pe­dagógiaí-pszichológiat jelentőségét fejtegettük. Elméletileg adósak va­gyunk az anyanyelven történő ta­nítás nemzetiségi és szociológiai szempontjainak vizsgálatával. A gyakorlat sürget, mert több helyről olyan híreket hallottunk, hogy a magyar pedagógusok — igen helyesen — olyan közvéle­ményt akarnak teremteni egy-egy faluban, városban, amely erkölcsi­leg szinte minden magyart köte­lez, hogy gyermekét — saját ér­dekében — anyanyelvén tanítassa. Persze, mind ez érzékeny hozzá­állást, egyéni elbírálást igényel, hiszen gondoljunk csak a vegyes házasságokra, és esetleg sok más kényszerítő körülményre, ahol az emóciók egyedüli argumentuma esetleg tragédiát is okozhat. • Van-e ennek a kérdésnek általánosan elfogadott „teó­riája?" — Ahány teoretikus, annyi teó­ria. Általában a nemzetiségi isko­lapolitika és az ezzel összefüggő kétnyelvűség elvi kérdései nem egységesek. Mivel ez általában „kényes kérdés", aki teheti, meg­kerüli. Persze, mindez a gyakor­latban aztán voluntarlzmust szül világszerte. Ezeket az elvi nézeteket kom­frontálni a realitással és a kapott eredményt behelyezni — kellő dif­ferenciáltsággal — a mi valósá­gunkban, s mindezt egyeztetni a pedagógiai-pszichológia szempont­jaival és a nemzetiségi érdekek­kel, igényes feladat, melyhez tu­dományos intézményre és appará­tusra van szükségünk. Az elmondottakból úgy vélem kitűnik: a nemzetiségi iskolaügy hozzáértést és mindkét részről nagy türelmet igényel. E kérdé­sek végleges megoldása szorosan függ a politikai és a gazdasági kiegyenlítődés folyamatától, mely viszont a szocialista demokrácia beteljesedését igényli. Ezért is vagyunk mi, csehszlo­vákiai magyar pedagógusok a de­mokratizálódási folyamat lelkes hívei. Reméljük, hogy szocialista társadalmunk megújhodási folya­mata lehetővé teszi számunkra a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskoláknak az önigazgatás elve alapján való irányítását — mint ezt a CSEMADOK KB állásfoglalá­sa ls kifejti — és teljes egészé­ben felhasználva a magyar peda­gógusok ma már Jelentős szellemi erejét, sikerrel megoldjuk a fel­merült problémákat a magyar dol­gozók hasznára és az egész Cseh­szlovák Szocialista társadalom ja­vára. J—l O j versek GEDE PÁL: A JÁTSZMA fények húrjain szellő dajkál zúzmarát kaszinó-asztalhoz äl a vihar kór támad testek sejtjei macska-egér játszmát sejtenek eldugult kémények koromszemcsét visszahullnak koromban fürdik a kés hörgés befejezetlen műtét ernyedés porítás elvesztett játszma látomás torát zabálja potrohos s liktor helyett játékos kóstol más világba sír sírja felett a gyám elpattant húrok siratója Anyám a Játszmát a vihar nyerte meg PETRÍK JÓZSEF: TÖRVÉNYHOZÁS Alagutat vájok az éjszakákba, — úgy osonok hozzád. hogy megszabaduljak a birkák tekintetétől. lila árnyékomat felissza a sötétség posztóla — úgy lopom magamat önnönmagamnak és — neked az örökké visszaváró földnek. zöld tengereim ősanyjának. az útakon földrevert akaratom vízgyűjtőjének, s már annak is, akt leszel, amikor velem telsz meg. Osonok hozzád, lépteim messze mögöttem koppannak, nyomtalan áradok feléd, mint ellentétes pólusok közt cikáz az elemi erő. De az útmenti fűzfák mégis tudják a titkomat, ismerik agyam rejtjeleit, sejtkristályaim rezgésszámát fogják, bemérik s lehallgatják. — Mert a jámbor odvas fűzfáknak álcázott vén, kopasz bolondok, csenevész púpos boszorkányok felesküdt ellenségeim — való képükben bambán tűrik a fülledt családi idillt, röhögve reng laza hasizmuk, csámcsogva rágfák képzeletük penészes aszalt szilváfát, (de zsíros szemük a titkárnők karcsú lábszárát őrzi még) ők az éj álagútjában is elfognak s kéjes gúnnyal visznek a megalázás főterére. De ott a világ színe előtt feloldódik a nyelvem, és szétkiáltom, hogy rajtunk már nem fog mások törvénye, szennye, mindig tisztára mos bennünket törvénnyé emelt akaratunk. DOHÁNY TIBOR: MAGÁHOZ VONZ... Elindulok ... a sötétség durván a nyakamba kapaszkodik. — Magához vonz az éj. Felnézek az égre: odafent szétesett csillagok búcsúzkodnak. Megállít egy kirakat: ijedt arcomba, gúnyos fénybetűket dobál. — A csendet kutatom ... Körülöttem suhannak összetépett égitestek. Miért rugaszkodik el tőlem a világosság? Tapogatódzva fárok s valaki kicsal a nyugtalan éfbe. Ha leszáll hozzám a csend, fényes reggelekről álmodozom. De hirtelen valami rám omlik, s vállamon itt gubbaszkodik a megriadt sötétség.

Next

/
Thumbnails
Contents