Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-10 / 69. szám, vasárnap
M egcsendült a telefon. - Szerkesztő elvtársnö, emiitette, hogy hivjuk fel, ha „akcióra" indulunk. Hát ha kedve tartja, reggel négykor, vagy este várjuk. A többit majd nálunk megtudja. A közbiztonsági szervek városi parancsnoksága bűnügyi osztályának parancsnoka tehát betartotta szavát. Ügy döntöttem, hogy az esti „akción" veszek részt. Valaha egyszerűen „razziának" nevezték, ma „represszív-biztonsági intézkedésnek". Voltaképpen ugyanarról van szó: a személyazonosság ellenőrzéséről, a munkakerülő, társadalomellenes elemek, bűnöző tevékenységgel joggal gyanúsítható személyek kereséséről, olyanok kereséséről, akik „munkája" az elösködés, vagy akikkel a sors játszik, illetve akik a sorssal játszanak a maguk alkotta szabályok szerint, amelyek homlokegyenest eltérnek a becsületesen gondolkodó ember elveitől. Az utcai lámpák ugyanúgy világítottak, mint máskor, a kirakatok csábították a lányokat, asszonyokat és férfiakat divatújdonságaikkal, a villamos* és autóbuszmegállóknál ugyanúgy tolongtak az emberek mint a hét bármelyik más napján, ugyanúgy betértek a vendéglőkbe vacsorázni, mint tegnap, vagy tegnapelőtt, a fiú ugyanúgy várta kedvesét — ugyanolyan türelmetlenül — mint más este ... Így láttam az esti Bratislavát én, és sok száz, ezer más lakosa. Ám mégis ... Valami merőben váratlan készült. Csendben. Terv szövődött, hogy egy pillantást vessenek azoknak az embereknek magánéletébe, akik épp ezt az estét valamelyik bratislavai vendéglőben, tehát házon kívül kívánták tölteni: rendszerint a férfiak az „aszszony" (már a maguk asszonya) nélkül, vagy fordítva... A közbiztonsági szervek egyik körzetének parancsnoka épp most adta ki a parancsot. — Az első csoport útvonala: A Senkvicei borozó, a Fajka, a Kotva, a Korzo, a Városi Sörház ... Parancsnok és hat ember ... — A második csoport... — A harmadik csoport... — Minden szükségeset előkészítettek? A gumibotot csak elkerülhetetlen esetben használják. Udvariasan viselkedjenek. Ha gépkocsira lesz szükségük (rabomobilraj telefonáljanak! Ma este az egyik csoporttal tart a szerkesztő elvtársnő is ... Az első csoporthoz kerültem. Ilyen testőrségem még sosem volt. Az az érzésem támadt, mintha a szembejövők azt gondolták volna: Aha, viszik már, ki tudja, mit követett el?l Igazán izgalmas érzés volt. Voltaképpen hogyan is viselkedjem, ha ennyi rendőrrel együtt lépek be valamelyik lokálba? — törtem a fejemet. A Fajkába tértünk be elsőnek. Kissé félreálltam és elsősorban az arckifejezéseket figyeltem. Többnyire a férfiak arckifejezését, ha ugyan közéjük számíthatom a suhancokat is. Már pedig, ha nem tévedek, akadtak ott tizenhat esztendősek, tehát alkalmasint diákok is. Bizonyára nagyon sós volt a vacsorájuk, hát sörre szomjaztak. Abban a pillanatban, amikor a jelenlevők megpillantották az egyenruhás férfiakat, valamenynyien elhallgattak. De csak egy pillanatra, mert aztán tüstént fontolgatni kezdték halkan: — Razzia? Mi az, mi történt? Miért érdeklik őket a személyazonossági igazolványok? Tán keresnek valakit? Gyilkosság? Lopás? De szerettem volna, ha abban a pillanatban gondolatolvasó műszer birtokában vagyok! Valamennyiük lelkiismerete tiszta volt? Nehéz ezt így, az első pillantásra megítélni. Milyen sokan szemmel látható idegességgel vették elő Igazolványukat. „Ne féljen, fiatalúr, nem vizsgálják ki. Ha véletlenül mégis van valami a számláján, előbb vagy utóbb napvilágra kerül. Lehet, hogy tévedek, bocsánat... S hogy ez személyazonossági igazolvány!? Saláta... En szégyenlem magam a rendörök előtt maga miatt. Csodálom a kapitányt, hogy olyan nyugodt volt, és nem bírságolta meg, de alaposan. Nyilván egyáltalán nincs tisztában az, állampolgár kötelességeivel.. Mindenkit Igazoltattak. Az ügy általában jól végződött. A Kotvába be sem léptünk, aránylag kevés vendége volt. Alighanem azért, mert az idő még nem járt későre. A Korzo kávéházból, ahol időközben a 2. számú csoport járt, egy fiatal cigánylányt vezettek a lokál előtt álló autóba. Egyáltalán nem volt lehangolt, sőt ha nem tévedek, dúdolgatott magában. A Városi Sörházat zsúfoltan találtuk. A sörszag összekeveredett a cigarettafüsttel, a szivar és pipa füstjével, a bográcsgulyás és a székelykáposzta illatával. Tán egyetlen asztal sem volt üres. — Vigyázz, razzia... — hallottam amint körülöttem ezt a számukra nyilván rendkívül fontos két szót fiatal cigánylányok suttogják. Egész rendesen voltak öltözve, még a fekete festék sem hiányzott a szemük körül. Valahogy sietős útjuk lehetett, mert nyomban a kijárat felé tartottak, s készségesen vették elő igazolványukat. Csodálatosképpen — az igazolványok rendben ls voltak. — Mi az, lányok, ma nem megy a bolt? — Én már dolgozom, hadnagy úr, és csak a barátnőinket néztük meg ... Mint megtudtam, specialitásuk a lerészegedett férfiak kifosztása. A Városi Sörházból egy fiatal nő távozott a rabomobillal, aki túlértékelte erőit az ivás terén, s igazolványt sem tudott felmutatni. Sőt mi több, közvetlen felettese nevére sem emlékezett. (Egyébiránt személyazonossága megállapítása után még éjfél előtt hazaeresztették.) Időközben megtelt a rabomobil. Folytattuk utunkat. A legtöbb „utast" a Senkvicei borozóban szedtük fel. Itt minden hely el volt foglalva. A felszolgáló személyzetnek ugyancsak igyekeznie kellett, hogy ne öntse valamelyik vendég hátára a tányérok vagy fiaskók tartalmát. s Szemmel látható volt, hogy a šenkvicei bor jó hangulatot tud teremteni. A szomorkás és vidám népdalok túlharsogták a szórakozó vendégek hangoskodását. A vendégek között volt férfi és nő is — körülbelül fele-fele arányban. Mindjárt a söntés mellett az első asztalnál fiatalemberek ültek. Két nővel szórakoztak. Az egyik ugyan Inkább még csak lányka volt, tán valamivel több tizenhat esztendősnél. A másik idősebb, vagy húsz esztendős lehetett. — Ezzel a fiatalemberrel már találkoztam — súgta oda nekem a közbiztonsági szerv polgári ruhás tagja. — Jő estét, hadnagy úr! Tessék, igyék velünk egy pohár bortl — Odalépett hozzánk és bizalmasan kérdezte a hadnagyot: — Kérem, mikor kapjuk meg az értesítést a bíróságtól? Tudja, szeretném elkapni a postást, nehogy a levél az édesanyám kezébe kerüljön, mert az idegei felmondanák a szolgálatot.. Éjjel-nappal sírna. „Most sajnálod az édesanyádat, legényke, de amikor meg akartad lopni a taxisofőrt és valakit le akartál szúrni, akkor nem jutott eszedbe az édesanyád?!" Amott az a húszéves nő, nevezzük Juditnak, gyorsan ki akart surranni az ajtón. Szeren csétlenségére a rendőrök résen álltak. Akarva akaratlan helyet kellett foglalnia két másik lány nyal — nevezzük őket Mártá nak és Margitnak — együtt a lokál előtt álló gépkocsiban. A rabomobil a közbiztonsági szervezet épülete előtt rakta ki utasait. Az „utasok" — egyik a másik után —• a dolgozószobák ba kerültek. Kilences számú helyiség. — Hát hogyan, Judit asszony, miért nincs magánál a személy azonossági igazolványa? — Otthon felejtettem. — Azt mondja, hogy a Senk vicei borozóban a férjét kereste. Mindjárt utánanézünk. Telefonon két percig sem tartott. Férjezett, egy gyermeke van. Férje katona Csehország ban. Férfiak társaságát keresi különféle lokálokban. „Judit asszony, hol hagyta ma este a gyermekét? Nem hiányzik neki véletlenül? Vagy magának sem? Szép, fiatal nő. Ogy véli, hogy az ilyen élet megszépíti? Ez az egyetlen ki útja? Ma még aránylag könnyen megúszta, de holnap, holnapután, ha egyszer pórul talál járni?! Kisfia talán sírdogál ágyacskájában ..." Hetes számú helyiség. Mártának, a tizenhét éves kis lánynak ma pechje volt. Épp ma este, épp abban a percben, amikor az akció kezdetét vette lépett be a Senkvicei borozóba, hogy megkeresse nővére udvarlóját. Lehet, hogy igazat mond, lehet, hogy ... Az egyik nagy bratislavai üzemben dolgozik. Ezek szerint tehát nem folytat élősködő életmódot. De hát meg lehet állapítani, hol keres töb bet: az üzemben-e, vagy ...? „Maga ismeri Mártát és Mar gitot is, akiket a rendörök ugyancsak letartóztattak. Minl mondja, azok a Senkvicei borozó mindennapi vendégei. Hát ezt honnan tudja? Érdekes hogy éppen ma este találkoztak és éppen ott. Hogy ittas férfiakat lop meg? Es maga nem? .. . Maga egész ügyes kislány. Bár csak igazat mondana ..." Margit fiatal lányka, kövérkés, nem túlságosan tiszta, ápolatlan, gondozatlan, hosszú zsíros hajú. „Férfiak, hová tettétek a szemeteketI A bor nyilván szürkehályogot vont szemetekre, s aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy egy-egy pillanatban az egész világot rózsaszínűnek látjátok, még az ilyen lánykákat is, mint ez itt... Milyen ostobák vagytok! Hisz csak azt lest, hogy „megszabadítson" benneteket Ingóságaitoktól, amelyeket haza készültök vinni feleségeteknek, gyermekeiteknek. A többi helyiségekben is emberek ülnek, többnyire fiatal emberek, látszólag a város derék polgárai és mégis ... Több mint 400 ellenőrzött objektumban 33 személy követett el vétséget, 115 személyt vezettek elő, 10 keresett személyt nyomoztak ki, 29 folytatott bűnöző tevékenységet, hárman kerültek börtönbe, többeket megbírságoltak. A bűntettek száma emelkedőben van. A nyugat-szlovákiai kerületben az elmúlt esztendőben 1040 bűnöző közül csaknem 800 személy 18 éven aluli fiatal volt. A bűnözés legfőbb okai: az alkoholizmus, a rendezetlen családi élet, a szellemi fejlődés zavarai, kalandkeresés. A razzia véget ért. Az egyes csoportok tagjai megírták a jelentésekét, s az egész napi fáradságos munka után megérdemelt pihenőre tértek. Már éjszaka volt, mikor erről a szokatlan riportomról magam is hazafelé indultam. A város utcáin megfogyatkozott a járókelők száma, s a köztisztasági alkalmazottak hozzáfogtak a bratislavai utcák kozmetikájához. Nem éppen a legkellemesebb érzésekkel telve tértem haza. Sajnálattal gondoltam azokra a fiatal emberekre, akikkel a sors játszik, vagy akik a sorssal játszanak, s ez a játék nem a legvidámabb ... MAGDA VANKOVA Remek ember a cédulán j s ét rövid csengetés, mintIČ ha ismerős érkezését fe/ \ lezné. A tányérokat mosó asszony a kötényébe törli nedves kezét, az előszobába siet, és ajtót nyit. Ismeret len férfi áll a küszöb előtt. — A kedves férjével szeretnék beszélni — kezdi az Idegen. — A tévét nézi. — Csak néhány percre ... Az asszony hívja a férjét. Az ura kijön és Idegenkedve méri végig az ismeretlent. — Lehet, hogy már nem ismer engem, de valószínű, emlékszik még rám — magyarázkodik az idegen. A férj rosszat sejtve az Ismeretlen arcát fürkészi. — Valóban engem keres? — kérdezi kételkedve. — Ogy látom, hogy már nem emlékszik rám. Néhány évvel ezelőtt egy cédulát kapott, és beledobta egy kis ládikóba ... Az asszony ég a kíváncsiságtól. — Hol? — kérdezi. — A szomszéd utca eszpreszszójában. — Nem is tudtam, hogy odajársz! — pirul el az asszony. - Es mi volt azon a cédulán? — A nevem ... Az ismeretlent a konyhába vezetik, leültetik. — Nem Ismerem magátl — mondja határozottan a férj. — Azért lőttem — kezdi újra az idegen. — Milyen ügyben? — lép fel erélyesebben az asszony. — Hogy megismerjem magukat. Takács János vagyok. — Nagyon örülök Takács János elvtárs — mondja a házigazda. Hirtelen elhallgat, mert nem tudja megállapítani, minek kellene örülnie. — Lehet, hogy az életben többször nem találkozunk ... — Ezért keresett fel bennünket? — csodálkozik az asszony. — Hogy megismerjem magukat, és köszönetet mondjak, hogy olyan nagy bizalommal voltak Irántam ... férj és a feleség egymásra mered. Meghibbant embert engedtek be a lakásukba. Hogyan szabaduljanak meg most tőle? Orvost, mentőt kellene hívni! — Nem mond semmit a nevem? — kérdezi a vendég — Vagy száz embert ismerek a városban, és több mint kétszázezren laknak itt — mondja a házigazda, és tehetetlenül néz maga elé. — A szomszédaik idehaza vannak? — érdeklődik a vendég, hogy áthidalja a kínos hallgatást. — Ök ismerik magát? — csillan fel az asszony szeme. — Lehet, hogy Ismernek, örülnék, ha ismernének, de nem valószínű ... Néhány évvel ezelőtt ők is kaptak egy cédulát... — Es beledobták a ládikóba? — Remélem ... A férj gondterhelten néz a feleségére. Mi fog még itt kisülni? — A cédulán rajta volt a nevem — figyelmezteti a házaspárt a vendég. — Es én ls beledobtam a ladikóba? — kérdi az asszony. — Igen. — Nem tettünk panaszt maga ellen, erre esküszöm! — jelenti ki a féri. — Nem is azért jöttem, hogy szemrehányást tegyek. Csupán azt akarom, hogy legalább az utolsó napokban megismerjük egymást, és biztosítsam magukat, hogy semmi rosszat nem tettem. Csak az bánt... — Hogy mi tettünk volna rosszat magának? — kérdezi gyanakadva a házigazda. — Ezt nem állíthatom. Soha az életben nem láttuk egymást ... — De most már jó ismerősök vagyunk! — mosolyodik ei a házigazda, hogy elviselhetőbbé tegye a kellemetlen helyzetet. — így már kellemesebb érzéssel veszek búcsút mindentől — mondja a vendég. — Csak nem akar ... ? ! —< kérdezi riadtan az asszony. — De igen! — Es nem bánja? — Nemi — feleli a vendég. — Meg nem értéssel találkoztam mindenütt... — Hiába, ilyen az élet... — sóhajtozik a házigazda. — Nehéz az élet... — Remélem az utódomnak több szerencséje lesz. Majd ha a ládikóba dobiák újra a cédulát ... — Es kinek a nevét írják a cédulára? — érdeklődik a házigazda, hogy végre megtudja, miért látogatott el hozzájuk a titokzatos idegen. A vendég legyint. — Olyan mindegy, hogy kinek a neve kerül rá — mondja. — Ogyis elfelejtik... — A hirtelen beálló csöndben hallja a csurgást. A vízcsapra pillant. Nem is csurog, hanem szép csendesen folyik. Párát ereszt a forró víz. — Nem lehet elzárni — magyarázkodik az asszony. — Már hónap ... A férje a szavába vág. — Tegnap kezdett csurogni! Nem lehet megjavítani... — felentették? — kérdezi a vendég. — Azonnal! Telefonáltam a házkezelőségre — válaszolja a hazigazda. — Rengeteg víz elfolyik, de hiába ... — A vendég jegyzetfüzetet vesz kl a zsebéből, és feljegyzi a vendéglátói nevét. — Maga ellenőr? — kérdezi az asszony. — A körzet képviselője vagyok. — Már emlékszem! — csap a homlokára a házigazda, és felderülő arccal pillant a feleségére. — Emlékszel, anyu? Az észrepsszóban szavaztunk! — a vendéghez fordul. — Miért nem kezdte ezzel, képviselő úr? — Kíváncsi voltam, hogy emlékeznek-e rám. — Ha falun élnénk, ismernénk egymást! De itt...? I Azt sem tudom, ki a szomszédom! — Nem egy gyűlésre hívtuk magukat is. — Mikor menjünk? Örülünk, hogy esténként együtt a család. A vendég a vízcsapra mutat. — A házkezelőségen majd szóvá teszem ... Kikísérik. Elbúcsúznak. A férj kulcsra zárja az ajtót. — Remek emberi — szól az asszony az urához. — Törődik az emberekkel! Ilyen képviselőkre van szükségünkI A régi a füle botját se mozdítottál Azt sem tudtuk, hogy ki volt! — Ha elintézi, újra rá szavazunk! — mondja a férf. — Hogy is hívják? — Nem emlékszem ... Várj csak! Lehet, hogy eszembe jut... — A cédulán rajta lesz a neve — mondja az asszony. — Igazad van. Majd feljegyzem a nevét, lehet hogy máskor is szükségünk lesz a segítségére ... — Remek ember — ismétli az asszony, s az urával együtt bemegy a szobába, hogy a tévét nézze. PETRŐCI BÁLINT Hogyan javíthatók ki a köz-.zemlére tett választól névjegyzék hibái? - Minden állampolgár szóban, vagy írásban felhívhatja a helyi, Illetve a városi nemzeti bizottság figyelmét az általa éselelt hlodKra. A nemzeti bizottság kütelas három napon belül elbírálni ezt a figyelmeztetést és vagy kiigazítani a hibát, vag/ a panaszt tevót Írásban értesíteni — miért tekint el ettől. Az utóbbi esetben až állampolgár a választókörzet szerint illetékes Járásbírósághoz fordulhat logorvoslásért. A bíróság döntése kötelezi a nemzeti bizottságot.
