Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-06 / 65. szám, szerda

I iflna Vojáčková .. Diétás nővér. Nem fel­tétlenül ennivaló, de feltétlenül köze van a különféle ennivalók el­készítéséhez. Egyébként — hó­fehér fityulában, könnyűcske cipellőben közlekedik Luhačo vice fürdő éttermének parkett­jén. A keresztneve magyarul any­nyit tesz, mint Györgyike, csak­hogy ennek a névnek csehül is van jelentése. Dália, vagy Geor­gina. Fehér dália, szőke és kék szemű dália, két könnyű cipel­lőben. Ilyen nincs a világon sehol másutt, csak LuhaCovice fürdőben. A vezetékneve a lá­gyító jellel ellátott „c" betű nélkül igen komolyan hangza­nék, ha magyarra fordítjuk. Igy hangzana: Katona — azaz Katona Györgyike. A Györgyi­ke nélkül viselője mindig a szigorú, sőt legszigorúbb fe­gyelemre emlékeztetné az em­bert. Csakhogy ő Györgyike és ráadásul nem Katona, hanem Katonácskaí. A csehek, illetve morvák nagyon szeretik a lá­gyító jelekkel ellátott „C" be­tűket. Az 6 dallamos, szép nyelvükben ez a díszes betű tölti be a kicsinyítő képző sze­repét, s oly gyakran használ­ják minden elképzelhető és el­képzelhetetlen helyen, mintha a rokokó és biedermeier stílus kora kitörölhetetlen nyomot ha­gyott volna gondolatviláguk­ban. Így hát Jirina, Györgyike, Dália Illetve Georgina nem a szigorú fegyelemre, hanem a szigorú fegyelmecskére emlé­keztet. Itt Luhačovice fürdőn ez he­lyén is volna, mert a fegyel­met, illetve fegyelmecskét a természet és a civilizáció sújtó keze által büntetett betegek­kel kell betartatni. A fegyelem, illetve fegyelmecske elsősorban is pontos napirendet és étren­det jelent. A diétás nővérnek közvetlenül az utóbbihoz van köze, az előbbihez csak köz­vetve, mégpedig ügy, hogy a betegeknek pontosan meghatá­rozott időközökben kell pótol­niuk az elhasznált fehérje, zsír­és szénhidrát mennyiséget. Így a gyógykezelés számba menő étkezés szigorú etikettet alakít ki, aminek szerves része az ét­teremben való pontos megjele­nés. Így hát az étrendből ala­kul ki a napirend szigorú ge­rince. Reggel fél nyolckor já­rulsz a reggelihez, tízkor a tíz­óraihoz, fél egykor az ebédhez, háromnegyed négykor az uzson­nához és fél hétkor a vacsorá­hoz. Ha nem teszed, a diétás­nővér szemrehányó tekintete előtt kell bemasíroznod az ét­terembe, aki ilyenkor ott ül a bejárat közelében elhelyezett kis asztalkánál. Igaz, inkább azért ül ott, hogy az újonnan jelentkezőket fogadja, útba­igazítsa, vagy meghallgassa az esetleges panaszokat és kívá­nalmakat. Ám a késedelmeske­dőnek akarva-akaratlan el kell vonulnia szemrehányó tekintete előtt, és Fegyelmecske Györgyi­ke szelid kék pillantása feltét­lenül bűnbánatot kelt a napi rend ellen vétőben. Nem be­szélve arról, hogy asztaltársai valóságos sérelemnek érzik a késést. Ogy viselkednek, mint­ha a diétás nővér szelid kék szeme hipnotizálta volna őket. Különös, hogy a férfibetegek, és még különösebb, hogy a kö­zépkorú és idős férfibetegek hajlamosak leginkább a napi­rend betartására, olyannyira, hogy képesek eloltani féligszí­vott cigarettájukat, csak azért, hogy időben helyet foglalhassa­nak a terített asztalnál. Ha jobban meggondoljuk a dolgot, egy diétásnővér tulaj­donképpen nagyon kiábrándító tudással rendelkezik. Szakkép­zettségénél fogva arra hajlik, hogy az életet a fehérjék funk­ciójának, tehát anyagcserének tartsa. Az orvos előírása és rendelete alapján mindenkiről pontosan tudja, mennyi kaló­riára, mennyi szénhidrátra, fe­hérjére, zsírra van szüksége. Ö állítja össze a betegek étlap­ját, ő normázza és szabja meg a pontosan kimért adagokat, s ha a betegnek minderről tu­domása van, hiába csiklandoz­zák orrát, ínyét a konyha felől áradó kellemes illatok, hajla­mos arra, hogy a konyhát a pa­tika egy kellemetlen válfajá­nak tartsa. Kétségbeesik, mert megbetegedéséig sose tűnődött azon, hogy mit eszik, és meny­nyit eszik. Ette azt, ami jól­esett, és annyit evett, ameny­nyi jólesett. Elszörnyedve gon­dol arra, hogy ezentúl mind­örökre ki van szolgáltatva fe­lesége szakácsötleteinek, aki egy fél világért nem hajlandó megjegyezni és emlékezetébe vésni, hogy mennyi szénhidrátot tartalmaz tíz dekagramm bur­gonya, mennyi fehérjét tíz de­kagramm hús, lencse vagy tej, s még ha meg is jegyezné, ak­kor se hajlandó mérni és ada­golni a különféle ételeket, sőt — csupa majomszeretetből, il­letve majomszerelemből, örök­ké kínálgatja és agyoneteti, Igen ez a leghelyesebb kifeje­zés, agyoneteti szegény élete párját. Ha pedig szóvá teszi a rendszertelen és rendszer nél­küli főzőcskézést, azonnal meg­kapja rá az egyenjogú nő ön­tudatos válaszát: — Akkor főzz magadnakl Hiszen ha tudna, valóban főzne magának, de nem tud, és az egyenjogúság rohamai ide­jén nem marad más hátra, el kell mennie valami vendéglő­be, ahol épp olyan veszedel­meknek van kiszolgáltatva, mint odahaza. Ha mindezt a beteg végig­gondolja, elszörnyed és meg­rémül, s rendkívül kritikus szemmel kezdi felmérni saját háztartását, sőt saját magát is. Megállapítja, hogy sem neki, sem feleségének fogalma se volt a helyes táplálkozásról. Sőt megállapítja, hogy minded­dig nem is táplálkozott, ha­nem legelt, igenis legelt, mint a szerencsétlen és öntudatlan négylábúak, mert az étkezés­nek azt a nemét, amit saját háztartásában, sőt Ismerősei háztartásában alkalma volt tapasztalni, nem is lehet más­nak minősíteni, csak legelés­nek. Ebben a meggyőződésében orvosa szakvéleménye is meg­erősíti. Otthon, abban a kétes tisztaságú rendelőben ez az egyetlen egy orvos izzad és ve­rejtékezik, öt percenként ejt meg egy-egy vizsgálatot, s ha olyan betegre akad, akivel nem tud mit kezdeni, határo­zottan kijelenti, hogy: uram, ön agyonzabálja magát. A beteg ugyan nem tudja biztosan, Így van-e, de ha egy komoly, orvosi diplomával ren delkező egyéniség állítja ezt, kénytelen elhinni, hogy agyon­üírbálja magát. Azóta hogy Ide­került a fürdőbe, különféle ké­telyei és borzadásai ellenére megnyugodott. Egyelőre hisz a napirendnek és az étrendnek, s alázatos és hálás pillantáso­kat vet a diétás nővér felé, aki kiismeri magát az emberi szer­vezet és az anyagcsere rejtel­meiben és pontosan kimérve adagolja az ételeket. Az a hófehér köpenyben és hófehér fityulában libegő dié­tás nővér az étrend betartásá­nak biztosítéka, a gyógyulás záloga. Nos, az étrendet be kell tartani, nemcsak az étkezések Luhaöovtce — ebben az Épület­ben dolgozik Jirina Vojaöková, a diétásnövér. (CTK felvétel) időpontját, a nővér az első nap figyelmezteti a betegeket, hogy a felszolgált diétás ételeken kí­vül egyebet ne fogyasszon, mert ezzel ártana a saját egészségének. A gyomorbete­gek és az epebetegségekben szenvedők könnyen alávetik magukat ennek a fegyelemnek, mert minden fegyelemsértés­nek fájdalmas következményei vannak. Nehezebb boldogulni a cukorbetegekkel, mert a cukor­beteg olyan, mint a mesebeli vándor, akinek a gyomra he­lyébe egy malac bendőjét varr­ták be a hasüregébe. Örökké éhes és csillapíthatatlan étvá­gyát olykor titokban, különféle vendéglőkben próbálja lecsilla­pítani. Ilyen fegyelmesértőnek természetesen nem használ az orvosok és a diétás nővér igye­kezete, különösen akkor nem, ha szereti a tésztaféléket és az édességet. — Hát vannak ilyen bete­gei? — kérdeztem a csodálko­zó, kék szemű Györgyikét. A fehér fityula megrezzent, és kissé sajnálkozó mosoly ie­lent az ajka körül. — Hogy vannak-e? Különö­sen a férfiak. Teletömik magu­kat knédlivel, ahelyett hogy krumplit ennének, aztán csak szaladnak az orvoshoz. Pillantása alatt bűnbánó ké­pet vágtam, mintha egész fér­fifajtám bűneit le akartam vol­na vezekelni. — Tény, a férfinépség rend­kívül fegyelmezetlen — mond­tam, s egy alattomos oldalvá­gással a nőnemre tereltem a beszélgetést. — Mégis az a rossz gyanúm, hogy a háztar­tásbeli asszonyok nagyon ke­veset tudnak a helyes táplál­kozásról. Azt hiszem, ez a hely­telen nevelésből adódik. Hi­szen sok fiatal lány férjhez megy, anélkül hogy fogalma volna a gyereknevelésről, és a gyermekek helyes táplálásáról. A különféle anyagcserezavarok oka talán erre vezethető vlsz­sza. Még csodálkozóbb Dillantást vetett rám. Nemi öt az édes­anyja már tízéves korában rá­fogta a főzésre. Bár igaz, nem ártana, ha a kilencéves alap­fokú iskolákon tanítanák a fő­zéshez szükséges alapvető is­mereteket, persze, nemcsak a lányoknak, a fiúknak ís szük­sége volna erre. Sőt azt hiszi, hogy a különféle szakácstan­folyamokat se az asszonyok­nak találták fel. A férfiak is részt vehetnek rajtuk. Hát igen, gondoltam magam­ban, mégpedig nagyon szkepti­kusan, meglátszik rajta, hogy dolgozó nő. — Mi a véleménye a nők egyenjogúságáról? A húszegynéhány éves kis diétásnővér, aki naponta autó­busszal jár be Gottwaldovról Luhačovicébe, egy leánygyer­mek édesanyja és egy kétszo­bás lakást takarít naponta, ügyesen kitért az egyenes vá­lasz elől. Vélemény helyett egy imperatívuszként ható követel­ményt diktált a tollamnak: — A férfiak segítsenek az asszonyoknak a háztartásban. Érdeklődésem a csodálatos Jlrino, illetve Györgyike (Dália vagy Georgina) nevű diétás­nővér iránt hirtelen megcsap­pant. Micsoda banalitásl Hát persze hogy banalitás, hiszen igaza van. BÁBI TIBOR Banalitás Gergely most még jobban bandzsított, mint máskor. — Komám, te tökkelütött vagy, hiszen oz az apja ... Pár héttel ezelőtt végleg kintmaradt Stockholmban, hivatásos dip­lomata volt és lelépett... Nem tudtad? Az izgalomtól egészen kivörösödött az arcom. — Becsületszavadra? Gergely hátbaveregetett. — Nem szoktam becsületszavamat ad­ni, mert az egy marhaság, az ember vagy igazat mond, vagy hazudik, de téged va­lóban ki kellene tömni... Hagyd abba azokat az öreg filozófusokat... A végén teljesen összekeveredsz... Az a te tatár teóriád is marhaság ... Csak egyféle tatár van, aki az emberrel szemben áll . .. Gergely szavait többé-kevésbé szent­ségtörőknek éreztem, de ugyanakkor biz­tonságérzet és nyugalom is áradt belő­lük. Az élet egyszerű, úgy kell venni, ami­lyen. És különben az villanyozott fel, amit Rióról mondott. Ha Riának nincs senki­je, akkor minden más, megmondom neki, hogy az első perctől kezdve szeretem. De hiszen ez úgyis napnál világosabb, ezt Ria amúgyis tudhatná. Akkor is meg kell tudnia. A véletlen a kezemre játszott, majd­nem egyszerre érkeztem haza Rióval. Mi­előtt még bármit is tudtam volna szólni, megszólaltak az utcai szirénák. Már hó­napok óta nem volt légiriadó, s ez most különösen félelmetesen hangzott. Ria a légós kofferkéjét kereste. Akkor már re­megtek az ablakok. — Hagyja a kbffert, haggyon mindent, magónak nem szabad, hogy baja essen. Szaladjon az óvóhelyre, én majd mindent 29 maga után viszek, amit csak parancsol. — Maga nem fél? — De félek, csakhogy magát jobban féltem és ... — Érdekes, most már én is féltem ma­gát — ezt elgondolkozva, tűnődve mond­ta — menjünk akkor együtt, az a koffer valóban nem fontos. Lent az óvóhelyen egy csomó idegen arc bámult rám. Senkit sem ismertem a házból. Riának néhányan odaköszön­tek, ő is jobbra-balra integetett a fejé­vel, aztán leültünk egymás mellé. A többi lakó is családonként egymáshoz bújva ült, a legfontosabb holmiaikat maguk meHett kuporgatták. Velünk nem volt semmi. Komoly szőnyegbombázás lehe­tett, mert az óvóhely vasajtaja néha na­gyot dörrent, máskor meg úgy megrázkó­dott, mintha kívülről egy óriás feszeget­né. Valaki félhangosan a miatyánkot mor­molta. Átszellemülten ültem Ria mellett és halhatatlannak éreztem magam. Azt kí­vántam, hogy minél tovább tartson a lé­gitámadás, ilyen közel még sohasem voltam hozzá. Egy-egy nagyobb dörre­nésre Ria egészen közel simult hozzám, s mindezt az egész óvóhely szeme lát­tára tette. — Mi a véleménye Gergelyről — kér­deztem Riótól. — Miért, mondott valamit? — A fényképről beszélgettünk. — Milyen fényképről? — Arról, amelyik az íróasztalán áll. A légósajtó újból megrándult, de Ria tekintetében most nem volt semmi féle­lem, inkább biztató örömöt éreztem a pil­lantásában. Igy nézett rám akkor is, ami­kor már lefújták a légiveszélyt és vissza­mentünk a lakásba. Az este úgy kezdő­dött, mint máskor. Külön-külön átöltöz­ködtünk a fürdőszobában, s befeküdtünk az ágyba. Ria egy ideig az éjjeli lám­pája gombjával játszott, aztán a szája elé tette a mutatóujját, ezt máskor is megtette, ha valamin erősen gondolko­zott. — Nem vagyok szűz - mondta — nyu­godtan idejöhet. Ria minden szava olyan egyszerűen hotott, hogy egyszeriben rendkívülivé változott. Olyan volt, mintha a mesékből ért volna hozzám ez a hívás. Annyira hatalmukba kerítettek, hogy hangos szó­val nem is mertem megzavarni varázsu­kat, féltem, hogy széjjeloszianak, ki nem mondottá bűvölődnek. Akkor sem szól­tam, amikor már a karomban tartottam. Életemben először éreztem beteljesülést. Aztán mór szerettem is volna beszélni erről, de Ria elaludt. Óvatosan felültem az ágyban, hogy fel ne ébresszem és órák hosszat valahol az álom és az éb­renlét partjain kóboroltam. Láttam a tücs­köket a konvrktus domboldalán, fűszállal cibáltam lei a lyukjaikból. A tatárok is megjelentek és Gergely is — „Egyszerre csak egy történik" - mondta. Ennek a mondatának megörültem, a sötétségen át is elém rajzolódtak Ria alakjának kör­vonalai. Közben állandóan olyan érzé­sem volt, hogy valami nagyon fontos dologra jöttem rá. Ez a szerelem. Ha az ember szerelmes, nem is a szerelemre gondol, hanem mindenre, az egész világ­ra, arra ami történik, úgy ahogy Ger­gely magyarázta, de mégse egészen úgy. Szeretem Riát, ez az egyetlen.és egyedi érzés, de ebben benne van az egész világ boldogsága. Mégis ez a mindent megértési vágyam váratlan akadályokba ütközött. Ria ezen­túl is kitért a konkrét beszélgetések elől. Gergellyel is nehezen vergődtem zöld­ágra. Eddig ő volt az, aki a könyvektől való élet felé igyekezett fordítani a fi­gyelmemet, s most amikor én faggattam a valóságról, mindig ő terelte a könyvre o szót. — Na, mit szólsz Marxhoz, ő nem a jóistennel meg oz ördöggel törődött, itt ezen a világon csinált rendet. — Hát én ezt a rendet egyáltalán nem látom. — Majd lesz! — Te úgy beszélsz Marxról, mintha ő talált volna ki mindent. — Ügy is van. — Márpedig nincs így - vetettem el­30 len. — Hegel nincs meg Lessing nélkül. Lessing Fiche nélkül, Nietzsche Kanttól ta­nult, Kant a francia enciklopédistáktól. Marx pedig Hegeltőt és a többiektől... — Hegeltől — nézett rám kaján ban­dzsítással Gergely — attól a zavaros pa­sastól, aki idealista is volt, meg isten­hívó, meg ateista, meg materialista — Marx tiszta, mint a forrósvíz, Hegel za­varos pocsolya. Nem hagytam letorkolni magam, rá­jöttem, hogy Gergely túlságosan leegy­szerűsít mindent. — Az élet sokkal összetettebb, mint ahogy te állítod. — Lehet, — hagyta rám — de most nincs idő szőrszálhasogatásra, olyan időket élünk, amikor le kell egyszerűsíteni a dolgokat, különben nem lehetne egyet­len dologban hinni. Végül mégis ezek a könyvviták hoztak közelebb egymáshoz. Egyszer egyenesen föl is vetettem a kérdést, miért nem bí­zik meg bennem. — Megbízom benned — válaszolta. Aztán a Riónál összeverődő társaság­ról faggattam. — Hát az amolyan vegyes felvágott, de most mindenkire szükség van, akit fel lehet használni. — Rám miért nincs szükség? — Rád is szükség van, majd... — De hiszen azt mondtad, hogy bízol bennem. — Igen. — És még ha nem is bíznál bennem, én Rióért még a tűzbe is bemennék. — Hát éppen ez az ... Megütközve bámultam Gergelyre. — Miért, talán Rióban se bízol? — Ezt nem mondtam, bár... — Mi az, hogy bár - háborodtam fel. — Csak ne üvölts, vedd tudomásul, benned jobban bízom, ezt egyszer majd megérted. Előbbre ennél nem jutottunk. Otthon aztán egyenesen Rióra támadtam. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents