Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-06 / 65. szám, szerda
I iflna Vojáčková .. Diétás nővér. Nem feltétlenül ennivaló, de feltétlenül köze van a különféle ennivalók elkészítéséhez. Egyébként — hófehér fityulában, könnyűcske cipellőben közlekedik Luhačo vice fürdő éttermének parkettjén. A keresztneve magyarul anynyit tesz, mint Györgyike, csakhogy ennek a névnek csehül is van jelentése. Dália, vagy Georgina. Fehér dália, szőke és kék szemű dália, két könnyű cipellőben. Ilyen nincs a világon sehol másutt, csak LuhaCovice fürdőben. A vezetékneve a lágyító jellel ellátott „c" betű nélkül igen komolyan hangzanék, ha magyarra fordítjuk. Igy hangzana: Katona — azaz Katona Györgyike. A Györgyike nélkül viselője mindig a szigorú, sőt legszigorúbb fegyelemre emlékeztetné az embert. Csakhogy ő Györgyike és ráadásul nem Katona, hanem Katonácskaí. A csehek, illetve morvák nagyon szeretik a lágyító jelekkel ellátott „C" betűket. Az 6 dallamos, szép nyelvükben ez a díszes betű tölti be a kicsinyítő képző szerepét, s oly gyakran használják minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen, mintha a rokokó és biedermeier stílus kora kitörölhetetlen nyomot hagyott volna gondolatvilágukban. Így hát Jirina, Györgyike, Dália Illetve Georgina nem a szigorú fegyelemre, hanem a szigorú fegyelmecskére emlékeztet. Itt Luhačovice fürdőn ez helyén is volna, mert a fegyelmet, illetve fegyelmecskét a természet és a civilizáció sújtó keze által büntetett betegekkel kell betartatni. A fegyelem, illetve fegyelmecske elsősorban is pontos napirendet és étrendet jelent. A diétás nővérnek közvetlenül az utóbbihoz van köze, az előbbihez csak közvetve, mégpedig ügy, hogy a betegeknek pontosan meghatározott időközökben kell pótolniuk az elhasznált fehérje, zsírés szénhidrát mennyiséget. Így a gyógykezelés számba menő étkezés szigorú etikettet alakít ki, aminek szerves része az étteremben való pontos megjelenés. Így hát az étrendből alakul ki a napirend szigorú gerince. Reggel fél nyolckor járulsz a reggelihez, tízkor a tízóraihoz, fél egykor az ebédhez, háromnegyed négykor az uzsonnához és fél hétkor a vacsorához. Ha nem teszed, a diétásnővér szemrehányó tekintete előtt kell bemasíroznod az étterembe, aki ilyenkor ott ül a bejárat közelében elhelyezett kis asztalkánál. Igaz, inkább azért ül ott, hogy az újonnan jelentkezőket fogadja, útbaigazítsa, vagy meghallgassa az esetleges panaszokat és kívánalmakat. Ám a késedelmeskedőnek akarva-akaratlan el kell vonulnia szemrehányó tekintete előtt, és Fegyelmecske Györgyike szelid kék pillantása feltétlenül bűnbánatot kelt a napi rend ellen vétőben. Nem beszélve arról, hogy asztaltársai valóságos sérelemnek érzik a késést. Ogy viselkednek, mintha a diétás nővér szelid kék szeme hipnotizálta volna őket. Különös, hogy a férfibetegek, és még különösebb, hogy a középkorú és idős férfibetegek hajlamosak leginkább a napirend betartására, olyannyira, hogy képesek eloltani féligszívott cigarettájukat, csak azért, hogy időben helyet foglalhassanak a terített asztalnál. Ha jobban meggondoljuk a dolgot, egy diétásnővér tulajdonképpen nagyon kiábrándító tudással rendelkezik. Szakképzettségénél fogva arra hajlik, hogy az életet a fehérjék funkciójának, tehát anyagcserének tartsa. Az orvos előírása és rendelete alapján mindenkiről pontosan tudja, mennyi kalóriára, mennyi szénhidrátra, fehérjére, zsírra van szüksége. Ö állítja össze a betegek étlapját, ő normázza és szabja meg a pontosan kimért adagokat, s ha a betegnek minderről tudomása van, hiába csiklandozzák orrát, ínyét a konyha felől áradó kellemes illatok, hajlamos arra, hogy a konyhát a patika egy kellemetlen válfajának tartsa. Kétségbeesik, mert megbetegedéséig sose tűnődött azon, hogy mit eszik, és menynyit eszik. Ette azt, ami jólesett, és annyit evett, amenynyi jólesett. Elszörnyedve gondol arra, hogy ezentúl mindörökre ki van szolgáltatva felesége szakácsötleteinek, aki egy fél világért nem hajlandó megjegyezni és emlékezetébe vésni, hogy mennyi szénhidrátot tartalmaz tíz dekagramm burgonya, mennyi fehérjét tíz dekagramm hús, lencse vagy tej, s még ha meg is jegyezné, akkor se hajlandó mérni és adagolni a különféle ételeket, sőt — csupa majomszeretetből, illetve majomszerelemből, örökké kínálgatja és agyoneteti, Igen ez a leghelyesebb kifejezés, agyoneteti szegény élete párját. Ha pedig szóvá teszi a rendszertelen és rendszer nélküli főzőcskézést, azonnal megkapja rá az egyenjogú nő öntudatos válaszát: — Akkor főzz magadnakl Hiszen ha tudna, valóban főzne magának, de nem tud, és az egyenjogúság rohamai idején nem marad más hátra, el kell mennie valami vendéglőbe, ahol épp olyan veszedelmeknek van kiszolgáltatva, mint odahaza. Ha mindezt a beteg végiggondolja, elszörnyed és megrémül, s rendkívül kritikus szemmel kezdi felmérni saját háztartását, sőt saját magát is. Megállapítja, hogy sem neki, sem feleségének fogalma se volt a helyes táplálkozásról. Sőt megállapítja, hogy mindeddig nem is táplálkozott, hanem legelt, igenis legelt, mint a szerencsétlen és öntudatlan négylábúak, mert az étkezésnek azt a nemét, amit saját háztartásában, sőt Ismerősei háztartásában alkalma volt tapasztalni, nem is lehet másnak minősíteni, csak legelésnek. Ebben a meggyőződésében orvosa szakvéleménye is megerősíti. Otthon, abban a kétes tisztaságú rendelőben ez az egyetlen egy orvos izzad és verejtékezik, öt percenként ejt meg egy-egy vizsgálatot, s ha olyan betegre akad, akivel nem tud mit kezdeni, határozottan kijelenti, hogy: uram, ön agyonzabálja magát. A beteg ugyan nem tudja biztosan, Így van-e, de ha egy komoly, orvosi diplomával ren delkező egyéniség állítja ezt, kénytelen elhinni, hogy agyonüírbálja magát. Azóta hogy Idekerült a fürdőbe, különféle kételyei és borzadásai ellenére megnyugodott. Egyelőre hisz a napirendnek és az étrendnek, s alázatos és hálás pillantásokat vet a diétás nővér felé, aki kiismeri magát az emberi szervezet és az anyagcsere rejtelmeiben és pontosan kimérve adagolja az ételeket. Az a hófehér köpenyben és hófehér fityulában libegő diétás nővér az étrend betartásának biztosítéka, a gyógyulás záloga. Nos, az étrendet be kell tartani, nemcsak az étkezések Luhaöovtce — ebben az Épületben dolgozik Jirina Vojaöková, a diétásnövér. (CTK felvétel) időpontját, a nővér az első nap figyelmezteti a betegeket, hogy a felszolgált diétás ételeken kívül egyebet ne fogyasszon, mert ezzel ártana a saját egészségének. A gyomorbetegek és az epebetegségekben szenvedők könnyen alávetik magukat ennek a fegyelemnek, mert minden fegyelemsértésnek fájdalmas következményei vannak. Nehezebb boldogulni a cukorbetegekkel, mert a cukorbeteg olyan, mint a mesebeli vándor, akinek a gyomra helyébe egy malac bendőjét varrták be a hasüregébe. Örökké éhes és csillapíthatatlan étvágyát olykor titokban, különféle vendéglőkben próbálja lecsillapítani. Ilyen fegyelmesértőnek természetesen nem használ az orvosok és a diétás nővér igyekezete, különösen akkor nem, ha szereti a tésztaféléket és az édességet. — Hát vannak ilyen betegei? — kérdeztem a csodálkozó, kék szemű Györgyikét. A fehér fityula megrezzent, és kissé sajnálkozó mosoly ielent az ajka körül. — Hogy vannak-e? Különösen a férfiak. Teletömik magukat knédlivel, ahelyett hogy krumplit ennének, aztán csak szaladnak az orvoshoz. Pillantása alatt bűnbánó képet vágtam, mintha egész férfifajtám bűneit le akartam volna vezekelni. — Tény, a férfinépség rendkívül fegyelmezetlen — mondtam, s egy alattomos oldalvágással a nőnemre tereltem a beszélgetést. — Mégis az a rossz gyanúm, hogy a háztartásbeli asszonyok nagyon keveset tudnak a helyes táplálkozásról. Azt hiszem, ez a helytelen nevelésből adódik. Hiszen sok fiatal lány férjhez megy, anélkül hogy fogalma volna a gyereknevelésről, és a gyermekek helyes táplálásáról. A különféle anyagcserezavarok oka talán erre vezethető vlszsza. Még csodálkozóbb Dillantást vetett rám. Nemi öt az édesanyja már tízéves korában ráfogta a főzésre. Bár igaz, nem ártana, ha a kilencéves alapfokú iskolákon tanítanák a főzéshez szükséges alapvető ismereteket, persze, nemcsak a lányoknak, a fiúknak ís szüksége volna erre. Sőt azt hiszi, hogy a különféle szakácstanfolyamokat se az asszonyoknak találták fel. A férfiak is részt vehetnek rajtuk. Hát igen, gondoltam magamban, mégpedig nagyon szkeptikusan, meglátszik rajta, hogy dolgozó nő. — Mi a véleménye a nők egyenjogúságáról? A húszegynéhány éves kis diétásnővér, aki naponta autóbusszal jár be Gottwaldovról Luhačovicébe, egy leánygyermek édesanyja és egy kétszobás lakást takarít naponta, ügyesen kitért az egyenes válasz elől. Vélemény helyett egy imperatívuszként ható követelményt diktált a tollamnak: — A férfiak segítsenek az asszonyoknak a háztartásban. Érdeklődésem a csodálatos Jlrino, illetve Györgyike (Dália vagy Georgina) nevű diétásnővér iránt hirtelen megcsappant. Micsoda banalitásl Hát persze hogy banalitás, hiszen igaza van. BÁBI TIBOR Banalitás Gergely most még jobban bandzsított, mint máskor. — Komám, te tökkelütött vagy, hiszen oz az apja ... Pár héttel ezelőtt végleg kintmaradt Stockholmban, hivatásos diplomata volt és lelépett... Nem tudtad? Az izgalomtól egészen kivörösödött az arcom. — Becsületszavadra? Gergely hátbaveregetett. — Nem szoktam becsületszavamat adni, mert az egy marhaság, az ember vagy igazat mond, vagy hazudik, de téged valóban ki kellene tömni... Hagyd abba azokat az öreg filozófusokat... A végén teljesen összekeveredsz... Az a te tatár teóriád is marhaság ... Csak egyféle tatár van, aki az emberrel szemben áll . .. Gergely szavait többé-kevésbé szentségtörőknek éreztem, de ugyanakkor biztonságérzet és nyugalom is áradt belőlük. Az élet egyszerű, úgy kell venni, amilyen. És különben az villanyozott fel, amit Rióról mondott. Ha Riának nincs senkije, akkor minden más, megmondom neki, hogy az első perctől kezdve szeretem. De hiszen ez úgyis napnál világosabb, ezt Ria amúgyis tudhatná. Akkor is meg kell tudnia. A véletlen a kezemre játszott, majdnem egyszerre érkeztem haza Rióval. Mielőtt még bármit is tudtam volna szólni, megszólaltak az utcai szirénák. Már hónapok óta nem volt légiriadó, s ez most különösen félelmetesen hangzott. Ria a légós kofferkéjét kereste. Akkor már remegtek az ablakok. — Hagyja a kbffert, haggyon mindent, magónak nem szabad, hogy baja essen. Szaladjon az óvóhelyre, én majd mindent 29 maga után viszek, amit csak parancsol. — Maga nem fél? — De félek, csakhogy magát jobban féltem és ... — Érdekes, most már én is féltem magát — ezt elgondolkozva, tűnődve mondta — menjünk akkor együtt, az a koffer valóban nem fontos. Lent az óvóhelyen egy csomó idegen arc bámult rám. Senkit sem ismertem a házból. Riának néhányan odaköszöntek, ő is jobbra-balra integetett a fejével, aztán leültünk egymás mellé. A többi lakó is családonként egymáshoz bújva ült, a legfontosabb holmiaikat maguk meHett kuporgatták. Velünk nem volt semmi. Komoly szőnyegbombázás lehetett, mert az óvóhely vasajtaja néha nagyot dörrent, máskor meg úgy megrázkódott, mintha kívülről egy óriás feszegetné. Valaki félhangosan a miatyánkot mormolta. Átszellemülten ültem Ria mellett és halhatatlannak éreztem magam. Azt kívántam, hogy minél tovább tartson a légitámadás, ilyen közel még sohasem voltam hozzá. Egy-egy nagyobb dörrenésre Ria egészen közel simult hozzám, s mindezt az egész óvóhely szeme láttára tette. — Mi a véleménye Gergelyről — kérdeztem Riótól. — Miért, mondott valamit? — A fényképről beszélgettünk. — Milyen fényképről? — Arról, amelyik az íróasztalán áll. A légósajtó újból megrándult, de Ria tekintetében most nem volt semmi félelem, inkább biztató örömöt éreztem a pillantásában. Igy nézett rám akkor is, amikor már lefújták a légiveszélyt és visszamentünk a lakásba. Az este úgy kezdődött, mint máskor. Külön-külön átöltözködtünk a fürdőszobában, s befeküdtünk az ágyba. Ria egy ideig az éjjeli lámpája gombjával játszott, aztán a szája elé tette a mutatóujját, ezt máskor is megtette, ha valamin erősen gondolkozott. — Nem vagyok szűz - mondta — nyugodtan idejöhet. Ria minden szava olyan egyszerűen hotott, hogy egyszeriben rendkívülivé változott. Olyan volt, mintha a mesékből ért volna hozzám ez a hívás. Annyira hatalmukba kerítettek, hogy hangos szóval nem is mertem megzavarni varázsukat, féltem, hogy széjjeloszianak, ki nem mondottá bűvölődnek. Akkor sem szóltam, amikor már a karomban tartottam. Életemben először éreztem beteljesülést. Aztán mór szerettem is volna beszélni erről, de Ria elaludt. Óvatosan felültem az ágyban, hogy fel ne ébresszem és órák hosszat valahol az álom és az ébrenlét partjain kóboroltam. Láttam a tücsköket a konvrktus domboldalán, fűszállal cibáltam lei a lyukjaikból. A tatárok is megjelentek és Gergely is — „Egyszerre csak egy történik" - mondta. Ennek a mondatának megörültem, a sötétségen át is elém rajzolódtak Ria alakjának körvonalai. Közben állandóan olyan érzésem volt, hogy valami nagyon fontos dologra jöttem rá. Ez a szerelem. Ha az ember szerelmes, nem is a szerelemre gondol, hanem mindenre, az egész világra, arra ami történik, úgy ahogy Gergely magyarázta, de mégse egészen úgy. Szeretem Riát, ez az egyetlen.és egyedi érzés, de ebben benne van az egész világ boldogsága. Mégis ez a mindent megértési vágyam váratlan akadályokba ütközött. Ria ezentúl is kitért a konkrét beszélgetések elől. Gergellyel is nehezen vergődtem zöldágra. Eddig ő volt az, aki a könyvektől való élet felé igyekezett fordítani a figyelmemet, s most amikor én faggattam a valóságról, mindig ő terelte a könyvre o szót. — Na, mit szólsz Marxhoz, ő nem a jóistennel meg oz ördöggel törődött, itt ezen a világon csinált rendet. — Hát én ezt a rendet egyáltalán nem látom. — Majd lesz! — Te úgy beszélsz Marxról, mintha ő talált volna ki mindent. — Ügy is van. — Márpedig nincs így - vetettem el30 len. — Hegel nincs meg Lessing nélkül. Lessing Fiche nélkül, Nietzsche Kanttól tanult, Kant a francia enciklopédistáktól. Marx pedig Hegeltőt és a többiektől... — Hegeltől — nézett rám kaján bandzsítással Gergely — attól a zavaros pasastól, aki idealista is volt, meg istenhívó, meg ateista, meg materialista — Marx tiszta, mint a forrósvíz, Hegel zavaros pocsolya. Nem hagytam letorkolni magam, rájöttem, hogy Gergely túlságosan leegyszerűsít mindent. — Az élet sokkal összetettebb, mint ahogy te állítod. — Lehet, — hagyta rám — de most nincs idő szőrszálhasogatásra, olyan időket élünk, amikor le kell egyszerűsíteni a dolgokat, különben nem lehetne egyetlen dologban hinni. Végül mégis ezek a könyvviták hoztak közelebb egymáshoz. Egyszer egyenesen föl is vetettem a kérdést, miért nem bízik meg bennem. — Megbízom benned — válaszolta. Aztán a Riónál összeverődő társaságról faggattam. — Hát az amolyan vegyes felvágott, de most mindenkire szükség van, akit fel lehet használni. — Rám miért nincs szükség? — Rád is szükség van, majd... — De hiszen azt mondtad, hogy bízol bennem. — Igen. — És még ha nem is bíznál bennem, én Rióért még a tűzbe is bemennék. — Hát éppen ez az ... Megütközve bámultam Gergelyre. — Miért, talán Rióban se bízol? — Ezt nem mondtam, bár... — Mi az, hogy bár - háborodtam fel. — Csak ne üvölts, vedd tudomásul, benned jobban bízom, ezt egyszer majd megérted. Előbbre ennél nem jutottunk. Otthon aztán egyenesen Rióra támadtam. (Folytatjuk)
