Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)
1968-03-06 / 65. szám, szerda
Diáktüntetések Olaszországban Róma — Hétfőn este mintegy 500 diák tüntetett Rómában a parlament előtt, a múlt heti tüntetések alkalmával letartóztatott társaik szabadon bocsátását követelve. A diákzavargások más olasz városokban is tartanak. Triestben a főiskolások már egy hete megszállva tartják a bölcsészeti kar épületét, ahol tegnap közös gyűlést tartottak a munkásokkal. Velencében 5000 középiskolás tüntetett az egyetemet megszállva tartó főiskolások mellett. Hasonló a helyzet Torinóban, Firenzében és Bariban, aliol az egyetemeken diákbizottságok üléseznek a tanreform-tervezetet készítenek elő. A diákok megszállva tartják az egyetem épületét Palermöban, Catanlában és más városokban ts. Nápolyban a diákok hétfőn elhagyták az egyetem épületét, ahol szombat óta tartózkodtak. Zsákutcába jutottak az amerikaiak További légitámadások a VDK ellen Gyülekeznek a szófiai tanácskozás részvevői Nyugat-Berfeben Nyugat-Berlin — Kiesinger kancellár a nyugatnémet parlament különböző bizottságainak és a bonni kormánynak provokációs módon Nyugat-Berlinbe összehívott üléssorozata alkalmából kedden egy rendelkezésére bocsátott amerikai katonai repülőgépen Nyugat-Berlinbe érkezett. A repülőtéren reá várakozó Újságírók előtt rövid nyilatkozatot tett, s ebben látogatása céljának nyílt elismeréseként kijelentette: „Azért lőttem ide, hogy tanúleiét adjam e városhoz fűződő kapcsolatainknak". Mint ismeretes Abraszimov, a Szovjetunió NDKbeli nagykövete egy hétfői nyilatkozatában a bonni politikusok nyugat-berlini ülésezéseit illegális kísérletnek minősítette Nyugat-Berlin megkaparintására. Kiesinger nyugat-berlini tartózkodása alatt részt vesz a minisztertanács szerdára kitűzött ülésén, és találkozik Klaus Schütz polgármesterrel is. GEORGE WALLACE volt alabamai kormányzó aki „harmadik párt" jelöltként akar Indulni az idei amerikai elnökválasztásokon, hétfőn este a Nebraska állambeli Omaihában tartott kortesbeszédet. A választási gyűlés azonban véres verekedésbe torkollott. AZ ENSZ békefenntartó műveleteivel foglalkozó különbizottság hétfőn felújította üléseit, és hozzáfogott a következő időszakra szóló munkaprogramjának kidolgozásához. A szovjet delegáció már az első napon felhívta a figyelmet a nyugati hatalmak ama kísérleteire, hogy olyan vonalat erőszakoljanak a bizottságra, amely ellentmond az ENSZ Alapokmányának. AZ AMERIKAI SZENÁTUS egy szótöbbséggel jóváhagyta azt a határozatot, amely kimondja, hogy a polgári jogok védelméről szóló törvényjavaslat további vitájában minden egyes szenátor legfeljebb egyórás felszólalással vehet részt. RICHARD NIXON, volt alelnök esélyesebb elnökjelölt, mint Rockefeller New York-1 kormányzó — állapította meg a Gallup-intézet a köztársaságpárti választók soraiban végzett előzetes közvéleménykutatása során. A megkérdezettek 67 százaléka foglalt állást Nixon mellett és csak 30 százalék támogatta Rockefellert. AZ OSZTRÁK RÁDIÖ ÉS TELEVÍZIÓ üzemi tanácsa közölte a főintendánssal, hogy amenynyiben 72 órán belül nem vonja vissza az egyik technikusnak adott felmondást, aki mint szakszervezeti funkcionárius bírálta a vállalatban uralkodó viszonyokat, csütörtökön délután 15 órakor a legfontosabb részlegek dolgozói sztrájkba lépnek. LONDONBA érkezett Manlio Brosio, a NATO főtitkára, hogy „nyugati védelmi kérdésekről" tárgyaljon az illetékes angol miniszterekkel. Saigon — Nincs többé biztos pont az amerikaiak számára Dél-Vietnamban — ez tűnik ki a kedd reggeli amerikai hadijelentésből, amely beszámol arról, hogy a hajnali órákban a dél-vietnami partizánok tűz alá vették a „legbiztosabb" amerikai támaszpontot a Can Ranh öbölben. A támaszpont Saigontól 280 kilométerre északkeletre fekszik, és mindeddig elérhetetlennek tekintették a partizántüzérség számára. Az amerikai hadijeientés szerint 60 mm-es aknák csaptak be a támaszpont különálló repülőterére és egyes meg nem erősített hírek szerint 122 mmes rakéta robbant a támaszpont főhadiszállásának építményéinél. Cam Ranh volt eddig az egyedüli olyan támaszpont, amelyet nem ért partizántámadás: két vietnami villámlátogatása során Johnson amerikai elnök is itt szállt le néhány órára. A többi harci jelentés is a partizánok élénk aktivitásáról számol be. A kedd hajnali órákban a deltavidék 5 nagy városának katonai berendezéseit ágyúzták a szabadságharcosok. Saigon körzetében két összecsapásra került sor az amerikaiak és a gerillák között. Tovább tart az amerikaiak számára a feszült várakozás a bekerített Khe Sanh-I támaszponton. Az amerikai légierő B52-es bombázói tegnap több ízben intéztek támadást a támaszpont környékére belopózott szabadságharcosok feltételezett állásai ellen. A támaszponton mintegy 6000 amerikai tengerészgyalogos és mintegy 600 dél-vietnami katona szinte kilátástalan helyzetbe került. Üj béketerv Vietnamban? Az amerikai képviselőház 18 demokrata párti tagja hétfőn ötpontos vietnami béketervet javasolt. Ennek értelmében a DNFF részvételével „szabad és tisztességes" választásokat kellene rendezni Dél-Vietnamban, a választások idejére fegyverszünetet kellene elrendelni. A választások után fokozatosan kivonnák az összes külföldi erőket Dél-Vietnamból. Az Északés Dél-Vietnam közötti kapcsolatokat az Igy létrejövő saigoni kormány és a hanoi kormány tárgyalásain döntenék el. A képviselők rámutatnak, hogy a DNFF nélkül nem lehetséges a vietnami kérdés tárgyalásos megoldása. Szófia-A bolgár főváros, ahol most fejeződtek be a török uralom lerázása 90. évfordulójának ünnepségei, most újabb Jelentős politikai esemény színhelye lesz. Ma kezdődik a Varsói Szerződés Szervezete Politikai Tanácskozó Testületének ülése. A szovjet küldöttség Brezsnyev elvtárs vezetésével már megérkezett. Tegnap érkezett a bolgár fővárosba A. Dubček vezetésével a csehszlovák és Kádár János vezetésével a magyar küldöttség. Ugyancsak tegnap érkezett meg Firjubin szovjet külügyminiszter-helyettes, a Varsói Szerződés Szérvezetének főtitkára. A CSKP hu A Politikai Tanácskozó Testület legutóbbi ülését 1966 Július elején tartotta. Ezen két dokumentumot fogadtak el: Nyilatkozatot az Egyesült Államok vietnami agressziójával kapcsolatban és Nyilatkozatot az európai béke és biztonság szilárdításáról. A Jelek szerint a ma kezdődő ülésen a legutóbbi két évben kiéleződött vietnami helyzettel fognak foglalkozni. A szófiai tanácskozáson valószínűleg Izrael közel-keleti agressziójával kapcsolatban ls álláspontot foglalnak el. A szerdán délelőtt kezdődő ülés a feltevések szerint két napig tart. (CTK) a proletár nemzetköziséghez Az Izvesztyija cikke Újabb összetűzés a Jordán - folyónál Szabadon bocsátották a múlt heti tüntetések során letartóztatott egyiptomi diákokat # Grecsko Irakba látogat A csehszlovák kommunisták szóval és tettel a maguk módján hozzájárulnak a szocialista együttműködés fejlesztéséhez, a szocialista közösség és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének erősítéséhez — írja az Izvesztyija hétfő számában Krtvosefeo, a lap prágai tudósítója. A CSKP az egyik legöregebb európai munkáspárt. Harcos életének éveiben nagy tapasztalatokat gyűjtött a más pártokkal folytatott. együttműködés terén — írja Krivosejev. A csehszlovák kommunisták elsőrendű feladatuknak tartják, hogy mindenképpen hozzájáruljanak az imperializimus ellen folytatott küzdelemhez, határozottan támogassák az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító mozgalmakat — írja továbbiakban az Izvesztyija cikkírója, s konkrét példákkal bizonyítja a csehszlovák kommunisták szolidaritását. Tel Aviv — A Jordan-folyőnál tegnap újból összetűztek a jordániai és az izraeli csapatok. Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy a joidániaiak tüzet nyitottak Um-Sarttól északra egy izraeli járőrre. Az izraeli katonák viszonozták a tüzet. Az egyiptomi lapok kedden közölték, hogy szabadon bocsátottak 61 diákot, akiket a múlt heti tüntetések alkalmával tartóztattak le. Nasszer elnök vasárnap a heluani gyűlésen tartott beszéde után adott utasítást a diákok szabadon bocsátására. A munkások és a diákok azért, mert túlságosan enyhének tartották a kairói perben hozott ítéleteket, tüntetéseket rendeztek. A kormány a tüntetéseket betiltotta és öt egyetemet bezáratott. Az Al Ahram szerint az egyetemeket szombaton ismét megnyitják. Az El Fatah gerillaszervezet közölte, hogy az izraeliek által megszállt területeken az elmúlt 24 órában súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Jeruzsálemben, Nabluszban, Ramallahban és Gazában rajtaütöttek izraeli katonai objektumokon. Az EAK ENSZ-delegátusa újabb levelet intézett U Thant főtitkárhoz. A levél felhívja a figyelmet arra, hogy Izrael a megszállt arab területek teljes bekebelezésére készül. Az újabb izraeli intézkedés csak ront az amúgy is súlyos helyzeten — mutat rá a levél. Az ENSZ székhelyén közzétették a palesztinai menekültek problémájával foglalkozó szervezet vezetőjének beszámolóját is. A jelentés elMessaggero: Sejna tábornok az Egyesült Államokba utazott Róma — fán Sejna vezérőrnagy állítólag február 26-án átlépte a jugoszláv—olasz határt, és február 29-én a római Fiumicino repülőtérről az Egyesült Államokba utazott — jelentette tegnapi számában a Messaggero című olasz napilap, megjegyezve, hogy Csehszlovákiában a szocialista tulajdon megkárosítása miatt bűnvádi eljárást akarnak indítani Sejna ellen. Az olasz lapok az utóbbi napokban nagy figyelmet szentelnek az esetnek, és különféle találgatásokba bocsátkoznak. A Messaggero szerint egyes megfigyelők Sejna szökését a CSKP Központi Bizottságának januári plénumát követő változásokkal hozzák összefüggésbe. (CTK J mondja, hogy februárban a Jordán-folyó völgyéből 75 000-en menekültek Jordánia keleti területeire. Jarring, U Thant ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottja befejezte U Thanttal folytatott tanácskozásait, és visszatért Ciprusra. Az amerikai külügyminisztérium üdvözölte Nasszer elnök azon kijelentését, hogy az amerikai repülőgépek nem nyújtottak segítséget Izraelnek tavaly júniusban, az arab országok elleni háborúban. Az amerikai külügyminisztérium szóvivői a közelmúltban utaltak arra, hogy az egyiptomi vádak visszavonása a feltétele az amerikai—egyiptomi diplomáciai kapcsolatok felújításának. Eddig még nem lehet tudni, hogy az amerikai kormány elegendőnek tartja-e Nasszer kijelentését a tárgyalások megkezdésére. Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere márciusban Sukri iraki honvédelmi miniszter meghívására Irakba látogat — jelentették be Bagdadban. Mélyül a válság London és Salisbury között Rhodesia elutasítja Erzsébet királynő közbeléf>ését Salisbury — A legfelsőbb rhodesiai bíróság fellebbezési tanácsa hétfőn elutasította Erzsébet angol királynő azon rendeletét, amellyel életfogytiglani börtönre változtatta a három afrikai fölött hozott rhodesiai halálos ítéletet. E beavatkozás nagy feszültséget váltott ki, Nagy-Britannia és Rhodesia között a Sm///i-kormány és a brit korona közötti kapcsolat próbaköve lett. Rhodesia bár egyoldalúan kihirdette függetlenségét Nagy-Britanniával szemben, ugyanakkor kijelentette, hogy továbbra is elismeri az angol királynőt államfőként és hű marad a brit koronához. A rhodesiai legfelsőbb bíróság mostani döntése tehát elszakította e köteléket. Salisburyban olyan hírek keringenek, hogy a három halálra ítélt afrikai közül kettőt vasárnap, vagy hétfőn már kivégeztek. A hírt azonban hivatalosan nem erősítették meg. lan Smith, a rhodesiai fehér telepesek miniszterelnöke nem kapott beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. A miniszterelnököt a virginiai diákok hívták meg, beutazási vízumkérelmét azonban az amerikai hatóságok elutasították arra hivatkozva, hogy Smith nem rendelkezik érvényes angol útlevéllel, márpedig az Egyesült Államok nem ismeri el a Smith-rendszert, tehát nem ismerheti el a rhodesiai hatóságok által kiadott útlevelet sem. BENYÚJTOTTA lemondását a panamai kormány, amely előzőleg megegyezett Robles elnökkel egy új kormány kinevezésében. Lemondását az előzte meg, hogy az öt pártot tömörítő Nemzeti Liberális Unió, amely a nemzetgyűlésben többséggel rendelkezik és az ellenzéket képviseli, azt állította, hogy az elnök a kormány Jelöltje javára igyekszik befolyásolni a két hónap múlva sorra kerülő elnökválasztások előkészületeit. Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára új lépésnek, Francois Mitterrand, a baloldal vezetője pedig az egységhez vezető út új szakaszának nevezte az FKP és a Baloldali és Demokratikus Szövetség között nemrégen megkötött egyezményt. Waldeck Rochet leszögezte, hogy a megállapodás közös minimális akcióprogram, de még nem közös kormányprogram. Bár a két fél között mindinkább tért hódit a kölcsönös megértés, bizonyos kérdésekben, főként az államosítás és a külpolitika kérdésében még eltérő nézeteket vallanak. Az egyezmény jelentősége a Jobboldali sajtó reagálásából is kitűnik. A liberális polgári Monde megjegyzi: „Az egyezmény vitathatatlanul új szakaszt jelent a baloldal és a szélső-baloldal közeledésének útján. Sokkal jelentősebb a december 20-t közös választási megállapodásnál. Már nemcsak a személyi hatalom és a gaulle-ista rendszer ellenzésében értenek egyet, hanem több konstruktív, pozitív megoldást ts javasolnak." A gaulle-ista Paris-Presse rosszallva jegyzi meg, hogy lebecsülték a baloldali ellenzék erejét, azt hitték, kevésbé nyugtalanító a rendszer mérsékeltebb ellenfeleinél. A gaulle-ista Journal du Dimanche hetilapban Jean Ferniot megállapítja, hogy a kommunisták és a szövetségiek egyre több kérdésben értenek egyet, de ennek ellenére a lényegen még mtndtg vitatkoznak. A kommunisták nagyszabású, a A baloldali tomorules és a jobboldali sajtó szövetségiek viszont csak korlátozott államosítást akarnak. Külpolitikai kérdésekben, nevezetesen a NATO fenntartása, a közel-keleti és az európai politika kérdésében ls különböző álláspontot képviselnek. Ferniot hírmagyarázatából a kommunizmus kísértetét sem hagyja kl, s Jóslása szerint szövetségiek a kommunista befolyás csökkentésére fognak törekedni. A felekből arra lehet következtetni, hogy a kor. mányprogram körtült ellentéteket megfelelő Időben arra használták ki a szövetségiek, hogy megakadályozzák a kommunisták kormányba lépését." A konzervatív Figaro kétségbe vonja az egyezmény nagy jelentőségét. „Sok dologban már egyetértenek, de véleményük legalább ugyanannyiban eltér egymástól. A kommunisták és a szövetségiek szociális kérdésekben mindig hasonló nézeteket vallottak. Gazdasági kérdésekben azonban nagy nézetkülönbség volt köztük. Külpolitikai téren még mélyebb szakadék választja el őket egy. mástól, s ezt nem is tagadták." Olvasóinak megnyugtatására a Figaro így zárja fejtegetéseit: „Az egyezmény inkább a jelenlegi gaulle-ista politika megtorpedózására, mint egy lövőbeit kormányprogram alapjául szolgál." A reakciós Aurore szerint az egyezmény nem más, mint hatásos választást propagandaeszköz. A gaulle-ista Natlon az elégedetlenek egyesülését látja az egyezményben. A vállalkozók lapja, az Echos szerint a baloldal a leglényegesebb kivételével sok kérdésben egyet tud érteni. Hasonló hangot üt meg a többi Jobboldali lap is. Kételkednek, így palástolják azt, hogy nem akarják elismerni az egyezmény nagy horderejét. Nem ls várhatjuk tőlük, hogy üdvrivalgással fogadják a baloldal megállapodását. Kételyeiket azzal próbálják Igazolni, hogy rámutatnak: két szélsőjobboldali politikus — Félix Gaíllard és Maurlce Faure ls tagja lett a baloldali szövetség politikát Irodájának.