Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-03 / 62. szám, vasárnap

ZIKMUND+HANZELKA Tábori körülmények között R

eggel úgy ráncigáltak ki bennünket az ágyból, mint ha a ház égett volna. Több mint egy órával hamarabb a tegnap megjelölt időpontnál. — Más terepjáró, sajnos, nem áll rendelkezésre. Ha meg akarják tekinteni Pokhara környékét, igyekezniük kell. Indulásig két percünk van. — Macskamódra mosakodtunk, rövidnadrágot rántottunk magunkra, felkaptuk fényképező alkalmatos-' ságainkat, még csak borotválkozásra sem maradt időnk. Mikor tizenegy óra tájban visszaérkeztünk a kiállításra, amely jó három kilométernyire feküdt szállásunktól, rajtunk ütött a kormányzó. — Őfelsége személyi titkára reggel előterjesztette tegnap benyújtott kihallgatási kérelmüket, őfelsége tizenkét óra nulla öt perckor fogadja önöket a tó melletti székhelyén. Most aztán mitévők legyünk? Ilyen borotválatlanul, kurtanadrágban nem kerülhetünk őfelsége színe elé! Akad itt vamilyen kocsi? Hazaugornánk szállásunkra. — Kocsi nincst De ha volna is, akkor sem érnének oda idejében. Negyedóra múlva indulunk a székhelyre. Oda se nekil A király egyébként sem ad sokat a formaságokra. Még jól emlékszem, hogy atyja hogyan fogadta Hillaryt és Tenzlnget. Az expedíció tagjai úgy jöttek a palotába, ahogy háromhetes menetelés után Kathmandába érkeztek. Borotválatlanul, szennyesen, szakadt tenlszcipőben, rövidnadrágban, sőt Grlfflth Pugh pizsamában volt. — Rendben van, de ml nem a Mount Everestről érkeztünk. — Nem számít, — döntött a kormányzó. — Itt tábort körülmények között élünk. Láthatják, hogy még csak székeink sincsenek. Ha fáj a lábuk, addig ts beleülhetnek a terepjáróba. Mit volt mit tennünk. Lábbelinket zsebkendőnkkel tisztítottuk le, mivel egyéb tisztító alkalmatosság nem volt a kezünk ügyében. A székhelyen pedig leöblítettük magunkat a tóban. A várakozás ideje alatt megpróbáltuk megállapítani, ml mindent viselnek a fejükön a kertben megforduló katonák. Többnyire ellenzős sapkát láttunk, másokon csónaksapkát, gyarmati trópusi sisakot, sőt fekete barettet is. Kétségtelenül a legjobban Illett viselőiknek a széles, közepén benyomott vászonkalap; a király testőrségének tagjai betyárosan félrevágva hordták. Olyanok voltak, mint a filmszínészek. A kertben a fák alatt emberek ültek, köztük Tulsi Glri miniszter és Thapa öttárcás miniszter ls. Voltak ott még távoli tartományok kormányzói, az értekezlet küldöttei, helybeli méltóságok és tisztségviselők s egyszerű emberek, akik panaszaikkal és kérelmeikkel járultak a király elé. Tehát ezért szabták meg oly pontosan az időt: tizenkettő nulla öt! A fogadás rendjét nyilván percnyi pontossággal megállapították, hogy mindenkire sor kerüljön ... Éppen egy fickót figyeltünk, amint a tó felől sárga réz tálon gyönyörű friss halat hozott (bizonyára a királyi konyhára vitte, ahogy a mesékben szokás], mikor egy katona jött hozzánk. Tudtunkra adta, hogy van még időnk, a program mintegy fél órával elhúzódott, a kormányzó szerény ebédre invitál bennünket abba a sátorba. — Tessék, odakísérem önöket. — Látják, jóelőre megmondtam maguknak. Tábort körülmények között élünk! — kacagott a vidám kormányzó. — A király megkésett az értekezletről, minden pillanatban Itt kell lennie. Nyomban fogadja önöket, amint elébe terjesztik a látogatók névsorát. Egyedül önök külföldlek; a hazatak elé kerülnek. A beszélgetés tartamát nem szabhatom meg, — tette hozzá egy pillanatnyi hallgatás után, — de a program zsúfolt. Még arra ls maradt időnk, hogy átlapozzuk az lllustrated London News és a Times Weekly légipapirosra nyomott példányait, aztán az épület előtt mozgolódás támadt. Megérkezett a király. Nyomban el is indult a tó partján álló két terebélyes fa felé, sarkában egy katona, aki nyitott fekete esernyőt tartott őfelsége fölött. A király leült a két fa közé helyezett vánkosra, levette a sapkáját — a kihallgatás kezdetét vehette. Mi lesz a protokoii súlyosabb megsértése? Ketten voltunk. Miroslav és Miroslav. Róbert még nem érkezett meg; tegnap üzenetet kaptunk Pradhan úrtól, bocsánatot kér, minden repülőgép teljesen foglalt volt; barátjuk szerdán délután érkezik. Robusztus kormányzónk már ott állt a király előtt — a kirakott halmocska alatt, amely lehetővé tette, hogy a király felülről tekintsen alá az elébe járulókra, nyilván az udvari szertartás szerint. Egyébként a fák alatti egész kis dombocska egy szép természetes trón benyomását keltette, amely fölé zöld baldachin borul. Önkéntelenül felmerült bennünk a kérdés, vajon magunk is kérelmezőkként álljunk-e őfelsége trónja alá, s helyi hagyományok szerint feltekintsünk rá. Ebben a pillanatban azonban a kormányzó már összekulcsolta kezét, mélyen meghajolt, valaki felénk intett, hogy a másik oldal felől menjünk, a tóig lejtő két lépcsőn. Ott álltunk a király háta mögött. Erről az oldalról aligha várt látogatókat. Nyugtalanul tekintet körül. Elvégre így csak nem állhatunk felette. De előtte sem, mert lefordulnánk a keskeny falról. A földön még egy vánkos hever, ugyanolyan, mint amilyen őfelsége ül, ám ml ketten vagyunk. Mi lesz a protokoll súlyosabb megsértése — ha Vlsnu isten megtestesülése fölött fogunk állni, vagy demokratikus módon letelepedünk? Szinte egyidejűleg határoztunk: a gyepre telepedünk oldalt a király felé. Cselekedetünket szembetűnő megkönnyebbüléssel fogadta, egy fejjel Így is magasabb volt nálunk, hál'istennek, a világ egyetlen hinduista uralkodójának szertartását nem sértettük meg. Arcán alig észrevehető mosoly suhant át, alkalmasint maga ls komikusnak találta ezt a rögtönzést. — Kellemes útjuk volt? — Sarja Bahadur Thapa — egy személyben földművelés-, erdőgazdaság-, élelmezés- és Iparügyi, valamint kereskedelmi miniszter. Igen és főként hosszú, Prágából egészen idáig tengelyen. — Tudom, beszámolt róla a szárnysegédem. Es hogyan érzik magukat Nepálban? — f ól, nehéz ts lenne ezt egy mondatba foglalni. Mindenütt szívesen fogadtak bennünket, a blrgandzsl határőröktől kezdve egészen a kormányzóig és miniszterekig a tegnapi fogadáson. Észrevettük, hogy milyen sok fiatal foglal helyet a közigazgatásban és általában a vezetésben. Kathmanduban elárulták nekünk, hogy mit jelent a bhólt szó. Olybá tűnik, hogy a fiatalok ezt a szót kitörölték szótárukból... — Elmosolyodott. — Nem valamennyien. Es nem mindenütt. Ilyen gyorsan nem megy a dolog. De a fiatal nemzedék megértette a legfontosabbat, hogy a tudomány fejlődése korában nem zárkózhatunk el. Kitűnően beszél angolul. Világos bőre nem hagy kétséget afelől, hogy az Indiai radzsputoktól származik. Pápaszemének üvege — amelynek viselését egyébként az amerikai filmesek vezették be a koronázás alkalmával — nem olyan sötét, hogy ne láthassunk Mahendra szemébe. Élénken reagál. — Hallottam, hogy körülbelül hetven országot utaztak be. Bizonyára sok benyomást szereztek s módlukban áll az országok összehasonlítása. Milyen helyre sorolják Nepált? Ehhez hasonló kérdést tett fel nekünk néhány nappal előbb Dzsagdis, semmi okunk sem volt arra, hogy most másként válaszoljunk, mint ahogy neki válaszoltunk. — Valaha elkezdtük összeállítani a legérdekesebb országok rangsorát. A létra legfelső fokán hosszú Ideig Kongó szerepelt, aztán mikor Guatemalába kerültünk, a második helyre szorult. Örlási, színes, sokrétű ország, őserdő, magas hegységek, tavak, a lakosság barátságos és őszinte, valahány város, helység, annyi viselet és szokás. Ám a legutóbbi tizennégy nap folyamán Kongót és Guatemalát a harmadik és második helyre tettük. Nepál egyenesen megigézett bennünket. Kathmanduban lépten-nyomon filmezhetnénk, de ugyanúgy Bhadgaonban, Patanban és az egész völgyben is. Es itt ts — Pokharában. Pedig még nem láttuk a Rapti folyó völgyét, nem jártunk az északi vidék óriáshegységeiben. Legszívesebben megváltoztatnánk útirendünket s egész estét betöltő filmet forgatnánk Nepálról... — Semmi akadálya. Akár nyomban elkezdhetik. Vagy térjenek vissza ide, amikor csak megfelel önöknek. Szíves fogadtatásban lesz részük. A részleteket beszéljék meg Tulsí Glri miniszteremmel, amott ül, abban a halszálkás mintájú ingben. Ogy éreztük, hogy ezzel tapintatosan figyelmeztetni kívánt bennünket: az Idő letelt. Megköszöntük neki, hogy fogadott, felálltunk és meghajolva búcsúztunk. A király ugyancsak felállt hinduista szokás szerint összekulcsolta a kezét és megszólalt: — További szerencsés utat kívánok önöknek. S azt, hogy szerencsésen érjenek haza. A fal alatt már ott állt a következő kérelmező és levelét szorongatta. A tó felett könnyű köd terjengett, a napsugár kellemesen melegített, a gyepen keresztbe vetett lábbal ülő kormányzók és miniszterek vidáman tréfálkoztak. Tulsi Glri doktor, akinek rövidre nyírott haja fiatal tanító hajviseletére emlékeztetett, zsebéből jegyzetfüzetet halászott elő és Jegyezni kezdte adatainkat. — Látogassanak még meg Kathmanduban, ott majd elbeszélgetünk ... BABOS LÁSZLÖ fordítása Monotzl 25 Nem volt mit tennem, én is bevonultam a fürdőszobába, miközben vetkőztem, belekezdtem a pénzügyi beszámolóba. Amíg délután egyedül tűnődtem a rokkantsági segélyemen, igen tetemes őszszegnek látszott, de most az ajtón keresztül kiabált számok egyenesen nevetségesen hangzottak. Attól féltem, hogy Ria szánakozva leint, de nem ez történt. — Minden pénz jól jön - mondta, amikor kijöttem a fürdőszobából. - Hiszen hallotta a rádióból annak a kiváló férfinak az expozéját, meg aztán... - nekem úgy tűnt, hogy lopva az íróasztalán álló fénykép felé pillant, nem fejezte be a mondatot. — Meg aztán? — kérdeztem. Rio szinte riadtan nézett rám. — Leolthatja a villanyt - mondta később. De a sötétségtől sem lettem álmosabb. El se köszöntem, vártam, hogy Ria kívánjon jó éjszakát. Az ágya felől azonban nem hallottam semmi zajt, csak apró szuszogásoi csipkézték a csendet. Nem bírtam elviselni ezt a társas hallgatást. — Alszik? — Igen... Okosabbat nem tud kérdezni? — De ... Nagyon szereti azt o csúnya férfit? — Nagyon — volt a hangjában valami meghatódottság és ez végképp felháborított Dühösen húztam magamra a takarót. Reggel Ria ébresztett. — Álomszuszék I Ijedten felültem az ágyban. A kórház spanyolfalait kerestem-. De helyettük Ria különös festményei néztek velem farkasszemet. Rájöttem, hogy teljesen új környezetbe kerültem. Ebben kell megtalálnom a helyemet. A gyakorlati és a külső alkalmazkodás nem is ment nehezen. Felosztottuk egymás között a munkát. Én tartottam rendben a lakást és kétnaponként én vásároltam be. De így is maradt rengeteg időm. Ha csak tudtam, olvastam, de ez se tudott kielégíteni. Gyakran töprengtem Rián, vajon mit csinál, hová megy. Sohase számolt be az útjairól. Többnyire késő délután jött haza, s ilyenkor se maradtunk egyedül. Egymást váltogatták a vendégek, néha tizen is ültünk az egyetlen szobában. Velem nem sokat törődtek, úgy tettek, mintha ott se lennék, igaz én sem nyitottam ki a számat. Féltem, hogy még valami szamárságot mondok és fölöslegesen blamálom Riót. Neki amúgy is nehéz volt a kedvében járni, egyre gyakrabban volt ingerült, és semmit sem tett annak érdekében, hogy bizonytalanságérzetemet eloszlassa. — Ez a vőlegényem — mondta, amikor először bemutatott a társaságnak. - Hány éjszakára, kérdezte valaki. - Az még elválik — mondta Ria. De ha egyedül maradtunk, szóba se került, hogy ő nő és én férfi lennék. Közöttünk, mirvt áthághatatlan páncélfal állt a fénykép. És különben sem mertem volna közeledni hozzá, annyira magam fölött éreztem. Majd. Előbb meg kell értenem a világot. De a világ Ria közelében még érthetetlenebb volt, mint azelőtt. Egyik nap bevásárlásból jöttem hazo, s a házunk közelében egy plakátra lettem figyelmes, Többen álltak körülötte. Én is odafurakodtam. „Figyelemlll F i g y e I e m I I I Oltóhomok kötelező tárolása a lakásokban és a lépcsőházakban. A készenlétben tartandó oltóhomok mennyisége az egy- és két szobás lakásokban legalább kétszer 5 kiló, a három és ennél több szobás lakásokban legalább 3X3 kiló, o nem lótás céljaira szolgáló helyiségekben az alapterület minden megkezdett harmincnégyzetmétere után 5 kiló, és az emeletes épületek minden lépcsőházban emeletenként 3X5 kiló. Az aláirt mennyiségű oltóhomokot 5 kilónként megfelelő méretű és erősségű papírzacskókban vagy más megfelelő anyagból készült zacskóban kell t á r o I n i I" A plakátról eszembe jutott, hogy erről is kell gondoskodni. Egész délelőtt a zacskókat hajszoltam. Mikor hazaértem, Ria már otthon volt. - Hol mászkált ennyi Ideig, már azt hittem, hogy megszökött. - Maga sohase szokott ilyen korán hazajönni - és a zacskókra mutattam. - Mi az? - Oltóhomok, minden lakásban kell lenni. - Ennyire félti az életét? - Nem, de az előírás. - Ja, persze, előírás - lebiggyesztette a száját, dühösen végigmért. - És a derék katona miért nem hordja a bátorsági emlékérmét? - Azt eldugtam. - Hát ne dugja el, ha megszolgálta, hordja! Volt valami parancsoló a hangjában, nem értettem, miért olyan fontos neki az az érem. - Mit érdekli magát az érem, Rio? - Engem nem érdekel, én fütyülök rá, de az embereket érdekli, ÉS ha egyszer már velem lakik, hordja. - Ha akarja ... - Akarom. A zacskókat aztán letettem az előszobában, de a feszült hangulat még ozután is tartott, ' amikor beállítottak a vendégek. Szerencsére mindenki egyszerre beszélt, s így a közöttünk feszülő rossz hangulat nem tűnt fel annyira. Mindenki odabújt a rádiókészülékhez, a londoni híreket várták. A rádió erősen recsegett, s csak minden második-jiarmadik szót 26 lehetett érteni. Egy magas, nyúlánk fiú hangosan ismételgette a rádióbemondó szavait. — Leslie Howard repülőgéppel a tengerbe veszett. — Az ki volt? - kérdeztem, mert nyomasztónak éreztem, hogy mindig kívülrekedek az általános zajongásban. Ria szemrehányóan nézett rám. — Nem látta a Vörös Pimpernert? — Nem. — Hát akkor hallgasson. A többiek csúfondárosan pislantottak rám. Egy zömök kissé kancsal fiú azonban a pártomat fogta. — Miért hallgasson, elvégre nem nevelkedett mindenki a Sacre Cóerben és különben is disznóság, hogy erről vitatkozunk. Kit érdekel, hogy Leslie Howarddal mi történt, varrnak fontosabb hírek is. Ezt a fiút már névszerint is ismertem. Gergelynek hívták, s amennyire észrevettem, neki volt a legnagyobb tekintélye • az egész társaságban. Tőle még Ria is tartott. Hibás kiejtését sem javította ki, amit velem szemben sohasem mulasztott el. — Sztálint tábornaggyá léptették elő — ismételte a kommentátorunk. — Daladiert, Leon Blumot és Gamilon tábornokot katonai okokból elviszik Németországba. — Délben cseresznyésrétes lesz. — Izmet Inonüt egyhangúan újra államelnökké választotta a nemzetgyűlés. — Elefánt az állatkertben. Szerettem volna újból közbeszólni, de nem mertem. Nem értettem a cseresznyésrétest és az állatkertet. Amikor a vendégek elmentek, meg is kérdeztem Riótól. Ingerülten leintett. — Erről nem is volt szó, maga képzelődik. — Akkor lehet, hogy csak az o fiú csinált viccet, de mintha ... (Folytatjuk)